Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS kislexikona...

Új értelmezés:

Az új értelmezésben csak az elrendelésének évszáma az AD 312 változik meg, 312+247=559-re, így a bevezetésének éve ÚR/AD 559 lesz.

A mai időszámításhoz igazodó számítási mód, hogy az aktuális évszámhoz adj hármat, oszd el 15-el és a maradék az indictio, értelmét veszti.

A mai, elfogadott álláspont:

indikció, indictio (a latin. dico, 'mond, elrendel' szóból):

1. az ókori rómaiaknál az a császári rendelet, melyben az adóláb 15 évre kivettetett s melytől az egész 15 évi adóidőszakot indikciónak nevezték el.

Régi keletű, talán az egyiptomi adókivetési rendszerre visszavezethető évjelölési forma, amely adóztatási eljárási rendet a római dominatus korában, Kr. u. 312-től a birodalom egészére is kiterjesztették. A kifejezés adókivetést, adókirovást jelent, amelyet magyarra adókör elnevezéssel szoktak olykor lefordítani. Eredeti tartalma egy olyan 15 éves időciklusnak feleltethető meg, amelyen belül egy ezen időtartamra – adókörre – meghatározott állandó adóláb érvényesült.

Kronológiai értelemben mindig azt jelzi, hogy az éppen aktuális 15 éves ciklus hányadik évében járunk, tehát ez esetben egy relatív időjelölő fogalomról van szó. Időjelölő formájában kiszámításához fiktív kezdőpontként a Kr. előtti 3. év használatos, aminek következtében a Krisztus születésétől számolt évszámot meg kell 3-mal növelni, majd ezt az összeget 15-tel elosztani. Az osztás hányadosaként azt a számot kapjuk, hogy az elméleti kezdőpont (Kr. e. 3) óta hányszor forgott le a tizenöt éves ciklus, de ez kronológiai szempontból tökéletesen érdektelen. Az indictio számát nem a hányados, hanem az osztás maradéka adja meg, ahol egy 1-től 15-ig terjedő szám fordulhat elő. E maradékszám úgy értelmezendő, hogy leolvasható belőle az utolsó, még ki nem telt ciklus aktuális éve. Ha nincsen maradék, akkor éppen aktuálisan zárult le az adókörök utolsó ciklusa, tehát az indictio száma ez esetben 15 lesz.

Az indictio számításánál többféle évkezdethez igazodtak. Elkülönült a középkori gyakorlatban az ún. görög indictio, amelyet szeptember 1-jei kezdőponttal számoltak, a Beda-féle császári indictio, amelynek szeptember 24. volt a kezdőnapja, továbbá a pápai vagy római indictio, amelynek eleinte december 25., majd pedig január 1-je volt a kezdete. Ezt az évjelölő technikát Európában a VI. századtól elterjedten használták, Magyarországon pedig főképpen a XII-XIII. században éltek vele kiegészítő dátumelemként.

Kezelése nagy körültekintést igényel, mert háromféle típusát gyakran egyidejűleg használták ugyanazon helyen és térségben. Ráadásul, mert évkezdetei jobbára eltérnek a Krisztus születésétől számított idő használatakor megszokott január 1-jei évkezdő naptól, ezért az egyes évekhez 2 indictio-szám tartozik. Nevezetesen először az a szám, amelyet az osztás során maradékként megkaptunk, s ennek érvénye az indicio formájától függően az év szeptember 1-jét, szeptember 25-ét vagy december 25-ét megelőző szakaszára érvényes. Az indictio második száma ennél 1-gyel mindig nagyobb, s ez az évnek a szeptember 1-jétől, szeptember 25-től és december 25-től induló s december 31-ig tartó időszakában érvényes, hiszen itt már az indictio következő évébe léptünk át. Magyarországon főleg a pápai, ritkábban a görög indictio volt használatban; gyakorlata a XIV. századtól vált mind szórványosabbá.

2. a középkorban az év jelölésére használt kifejezés, mellyel 15 éves cikluson belül 1-15-ig terjedő sorszámmal jelölték az évet, tekintet nélkül a ciklus számára. Kiindulópontul a BC 3. évet vették. -

Három fajtája volt: a görög vagy bizánci indictio, mely IX. 1-gyel kezdődött; a császári indictio, mely a VIII. századtól terjedt el és IX. 15-tel kezdődött; római v. pápai indictio, mely a római kancelláriában a XIII. századtól terjedt el, s később az egész nyugaton használták.

Forrás:(Pallas Nagylexikon - Szentpétery - Történelem segédtudományai honlap idevágó cikke)