Visszalépés a Főoldalra
TARTALOM
ELMÉLET ANYAGA
ELMÉLET, egyszerűen
FÓRUMOK
   
 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

  
      Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!


HérodotoszTéma : Egyéb források
 

XERXÉSZ


A felhasznált eredeti, fordított mű: Hérodotoszi novellák ( Fordította: Szabó Árpád )


TARTALOM


Xerxész hadat indít
Püthiosz
A seregszemle Abüdoszban
Démaratosz
Leónidasz Thermopülainál
Thermopülai után
Themisztoklész Artemiszionnál
Szalamisz előtt
Artemiszia tanácsa
Themisztoklész üzenete
Themisztoklész és Ariszteidész
Artemiszia hőstette
A pórul járt phoinikok
Xerxész és Mardoniosz
A szalamiszi csata után
Xerxész a viharban


XERXÉSZ HADAT INDÍT

Meghalván Dareiosz, a királyság fiára, Xerxészre szállott. Xerxésznek viszont kezdetben egyáltalán nem volt kedve hadat indítani Görögország ellen, csak Egyiptom ellen gyűjtötte a sereget. De ott volt mellette a teljhatalmú Mardoniosz, a Gobrüasz fia, aki, mint Dareiosz nővérének a fia, unokatestvére volt Xerxésznek. Ez a Mardoniosz így beszélt a királyhoz: "Uram, lehetetlen az, hogy az athéniak, akik már olyan sok bajt okoztak a perzsáknak, ne bűnhődjenek tetteikért! Ha befejezted hát azt, amit most elkezdtél, és lecsendesítetted a dölyfös Egyiptomot, indíts hadat Athén ellen, hogy jó híred legyen az emberek előtt, és mindenki őrizkedjék ezután attól, hogy hadat indítson országod ellen." A bosszúvágy sugallta ezt a tanácsát, de hozzátette ehhez még azt is, hogy gyönyörű föld Európa, van ott mindenféle gyümölcsfa, és igen termékeny vidék, csak a király méltó arra, hogy ezt birtokába vegye. Így beszélt, mert hajtotta a nyugtalanság, és szeretett volna Görögország helytartója lenni. Később részben el is érte, amit akart, és rábeszélte Xerxészt, hogy így cselekedjék, mert más körülmények is Mardoniosz malmára hajtották a vizet. Így például követek jöttek Thesszáliából az Aleuadáktól, és hívták a királyt Görögországba, fölajánlván minden támogatásukat. Ezek az Aleuadák Thesszália királyai voltak. De többen följöttek Szúszába a Peiszisztratidák közül is, akik ugyanúgy beszéltek, mint az Aleuadák, és azonfelül még nagyobb hatással voltak a királyra. Magukkal hozták ezek Onomakritoszt, az athéni jóst is, Muszaiosz jóslatainak a magyarázóját, aki kibékült a Peiszisztratidákkal. Ezt az Onomakritoszt ugyanis régebben Hipparkhosz, a Peiszisztratosz fia száműzte Athénból, mert rajtakapták, hogy becsempészett Muszaiosz jóslatai közé egyet arról, hogy a Lémnosz körüli szigetek elsüllyednek majd a tengerbe. Ezért száműzte Hipparkhosz, holott régebben sokra becsülte. Akkor azonban fölmenvén Szúszába Onomakritosz, akit nagyon dicsértek a Peiszisztratidák, valahányszor a király színe elé járult, jóslatokat mondott. Ha valami ezek közül a barbárok vereségéről szólt, azt nem mondta el, csak a legkedvezőbbeket válogatta ki, így például azt is, hogy a végzet rendelése szerint egy perzsa embernek át kell majd hidalnia a Hellészpontoszt. Ez az ember is ösztönözte jóslataival a királyt, meg a Peiszisztratidák és Aleuadák is nagy buzgalommal biztatták.

Xerxész pedig, amikor eldöntötte már, hogy hadat indít Görögország ellen, a második esztendőben Dareiosz halála után, előbb az elpártolt egyiptomiak ellen vonult seregével. Ezeket leverte, és Egyiptomot még súlyosabb szolgaságra vetette, mint amilyenben Dareiosz uralkodása idején része volt, aztán rábízta ezt az országot testvérére, Akhaimenészre, Dareiosz fiára. Ezt az Akhaimenészt később egy líbiai ember, Inarosz, a Pszammétikhosz fia ölte meg.

Xerxész aztán, amikor Egyiptom leverése után hozzá akart fogni az Athén ellen indított háborúhoz, összegyűjtötte a perzsa főemberek tanácsát, hogy megismerje véleményüket, és hogy ő maga is elmondja előttük szándékát. Ahogy ezek összegyülekeztek, Xerxész ilyen beszédet intézett hozzájuk:

"Perzsák! Nem új szokásokat honosítok meg közöttetek, hanem azt követem én is, amit őseinktől örököltünk. Ahogy az öregebbektől hallom, mi még sohasem ültünk tétlenül, ölbe tett kézzel, azóta, hogy Kürosz legyőzte Asztüagészt, és mi átvettük a hatalmat a médektől. Isten akarja ezt így, és az ő akaratát követve sikerül a mi legtöbb vállalkozásunk. Nem akarom fölsorolni előttetek, hogy mit tett Kürosz, Kambüszész meg atyám, Dareiosz, és hogy hány népet igáztak le ők, hiszen ti ezt úgyis jól tudjátok mind. Én is, amióta trónra léptem, azon töröm a fejem, hogy ne maradjak el érdemben azok mögött a királyok mögött, akik előttem uralkodtak, és hogy éppúgy növeljem én is a perzsák hatalmát, mint ők tették. Ezen törve a fejemet, lehetőséget találtam arra, hogy dicsőséget szerezzünk magunknak, és egy olyan országot hódítsunk meg, amely semmivel sem kisebb és hitványabb a most meglevőnél, sőt még termékenyebb is; azonkívül cselekedetünk egyszersmind bosszú és büntetés is lesz. Azért gyűjtöttelek most össze benneteket, hogy elétek tárjam, amit cselekedni akarok.

Hidat veretvén a Hellészpontoszra, hadat indítok Európa és Görögország ellen, hogy bosszút álljak az athéniakon azért, amit atyámmal és a perzsákkal cselekedtek. Tudjátok, hogy atyám, Dareiosz is háborút akart már indítani ellenük, de ő meghalt, és nem állhatta meg bosszúját. Én azonban miatta és a többi perzsa miatt nem nyugszom addig, amíg el nem foglalom és föl nem égetem Athén városát, mert ők kezdték a gonoszságot ellenem és atyám ellen. Először akkor, amikor a mi lázadó szolgáinkkal, a milétoszi Arisztagorasszal elfoglalták Szardeiszt, fölgyújtották a templomokat és szent ligeteket. Azután másodszor meg milyen szörnyűséget cselekedtek velünk akkor is, amikor mi mentünk el hozzájuk, amikor Datisz és Artaphernész voltak a vezérek! Hiszen mindnyájan tudjátok ezt is!

Ezért döntöttem úgy, hogy hadat indítok ellenük. Ha meggondolom, ennek a hadjáratnak a következő haszna lesz: ha az athéniakat és szomszédaikat leigázzuk, azokat, akik a phrígiai származású Pelopsznak a földjét lakják, akkor a perzsa földet Zeusz egével tesszük határossá. Még a nap se lát majd olyan országot, amely a mi birodalmunkkal szomszédos lenne. Mert ezeket az országokat én veletek együtt mind egy birodalommá egyesítem, átvonulván egész Európán. Tudomásom szerint, ha ezeket leigázzuk, akikről szólottam, nem marad egy ország és egy nép sem, amely szembe tudna szállani velünk. Így azután igánk alá jutnak majd a bűnösök és az ártatlanok egyaránt.

Ti pedig úgy járhattok a kedvemben, ha mindnyájan készségesen megjelentek, ha majd kitűzöm az időt, amikorra jönnötök kell. Aki pedig közületek a legszebben fölszerelt sereget hozza magával, azt gazdag és becses ajándékkal fogom megjutalmazni. Így kell hát cselekednetek! De nehogy mégis azt higgyétek rólam, hogy önkényesen határozok, elétek terjesztem az ügyet, és fölszólítalak benneteket, hogy aki akarja, mondja el bátran a véleményét." Így beszélt a király, s azután elhallgatott.

Utána Mardoniosz szólalt föl: "Felséges királyom! Te, aki legnagyobb vagy nemcsak a most élő és a régen elhunyt, hanem még a jövőben születendő perzsák között is! Milyen csodálatosan és jól beszéltél és mennyire az igazat szóltad! Különösen akkor, amikor azt mondtad, hogy nem tűröd, hogy méltatlanul kinevessenek bennünket az Európában élő iónok. Szörnyű is lenne, ha nem állnánk bosszút a görögökön, akik ellenünk a gonoszságot elkezdték, mi, akik a szakákat, az indusokat, az aithiopszokat és az asszírokat, meg sok más népet is leigáztunk és szolgáinkká tettünk, bár ezek semmit sem vétettek ellenünk, csak egyszerűen mi akartuk nagyobbá tenni hatalmunkat. Meg aztán miért is félnénk mi a görögöktől? Hányan vannak ezek, és mekkora az ő gazdagságuk? Hiszen ismerjük a harcmodorukat, és tudjuk, hogy hadierejük jelentéktelen. Fiaikat leigáztuk már; azokat, akik a mi földünkön, Ázsiában élnek: iónoknak, aioloknak és dóroknak hívják őket. Én magam egyszer már próbát is tettem ellenük, amikor atyád parancsára hadat viseltem, és nem messze Athéntól Makedóniáig nyomultam előre anélkül, hogy bárki is szembe mert volna szállni velem.

Meg aztán ezek a görögök, úgy hallom, tudatlanságukban és ostobaságukban nagyon ügyetlenül is harcolnak. Mert ha egyszer hadat üzentek egymásnak, kikeresik a legszebb és legsíkabb vidéket, és ott ütköznek meg egymással, úgyhogy még a győztes is nagy veszteséggel hagyja el a csatateret, a legyőzöttről meg jobb nem is beszélni, mert ez az utolsó szál emberig elpusztul. Pedig egy nyelvet beszélnek mindnyájan! Hírnökökkel és követekkel sokkal jobban elintézhetnék visszás ügyeiket, mint háborúval. De ha már egyszer háborúskodniok kell egymással, hát miért nem keresnek olyan csatateret, ahol mindkét félnek a legnehezebb feladat volna győzni, miért nem ott ütköznek meg? De hát ilyen ostoba a harcmodoruk; amikor én Makedóniáig nyomultam előre, szinte senki se mert közülök szembeszállni velem. Veled meg aztán ki merne szembeszállni, királyom? Hiszen te egész Ázsia népével és összes hajóival mégy ellenük!

Én nem hiszem, hogy a görögök olyan erősek volnának, és hogy ekkora vakmerőségre vetemedjenek. De ha csalódnék, és mégis elég ostobák lennének ahhoz, hogy megütközzenek velünk, hát akkor megtudják majd, hogy milyen harcosok a perzsák. Mindenesetre meg kell kísérelni a dolgot, mert magától semmi sem megy, csak kísérlettel jut előbbre az ember!"

Így tüzelte Mardoniosz beszédével Xerxész királyt, s aztán elhallgatott. Szótlanul hallgatott a többi perzsa is, egyik se mert más javaslattal előállni. Ekkor azonban fölállott Artabanosz, Hüsztaszpész fia, Xerxész nagybátyja, bízva abban, hogy ő rokona a királynak, a következő beszédet tartotta:

"Királyom, ha nem hangzanak el egymással ellentétes tanácsok, nem lehet közülük a jobbat választani, hanem azt kell elfogadni, amit elmondtak. Ha viszont elmondanak ilyen javaslatokat, akkor megvan a lehetőség a választásra. Mint ahogy a színaranyat sem ismerjük meg önmagában, hanem csak akkor, ha egy másik darab arannyal összedörzsöljük, mert akkor tűnik ki, hogy melyik a jobb a kettő közül. Én már atyádnak, testvéremnek, Dareiosznak is azt tanácsoltam: ne indítson hadat a szküthák ellen, mert az ő földjükön még város sincs. De ő - abban a reményben, hogy leigázza a szküthákat - nem hallgatott reám, hanem hadat indított, és elvesztvén seregéből sok derék harcost, eredménytelenül tért haza. Te viszont, királyom, még a szkütháknál is derekabb nép ellen akarsz hadat indítani; egy olyan nép ellen, amelyről azt tartják, hogy szárazon és vízen egyaránt jól megállja a helyét. - Hadd mondom el neked, hogy mi ebben a legrosszabb!

Azt mondod, hogy hidat veretsz a Hellészpontoszra, és úgy vezeted hadinépedet Európába Hellasz ellen. Tegyük fel mármost, hogy vagy a szárazföldön, vagy a tengeren vereséget szenvedsz, vagy esetleg mind a két helyen; mert azt mondják, erős nap a görög; hiszen erre már abból is következtethetünk, hogy Datisz és Artaphernész hatalmas seregét, amely Attikába betört, az athéniak egymaguk megverték. De tegyük föl, hogy a görögöknek mégse sikerül szárazon és vízen egyaránt megverniök a perzsákat; ha azonban mégis hajóikkal rajtunk ütnek és győznek egy tengeri csatában, egyszerre a Hellészpontoszhoz vitorlázhatnak, lerombolhatják a hidat, s az rettenetes lenne nekünk, királyom!

Nem a magam feje szerint képzelem én ezt el így! Hisz milyen kevésen múlott, hogy ilyen csapás érjen bennünket akkor is, amikor atyád a Boszporuszt áthidalva Thrákiába és az Iszteren hidat verve Szküthiába vonult. Akkor a szküthák erőnek erejével arra akarták rábeszélni az őrzésre rendelt iónokat, hogy rombolják le a hidat. Ha pedig akkor Hisztiaiosz, Milétosz türannosza nem száll szembe a többiek szándékával, hanem csatlakozik hozzájuk, egyszeribe vége lett volna a perzsa hatalomnak. Pedig még elgondolni is szörnyű, hogy egy emberen múljék a nagy király egész hatalma!

Ne rohanj hát vesztedbe, királyom, hiszen nem kényszerít erre téged semmi, hanem hallgass reám! Oszlasd föl most ezt a tanácsülést, s aztán majd később, hajónak látod, ha meghánytad-vetetted magadban a dolgot, jelentsd ki elhatározásodat. Mert én a jó tanácsot tartom a legdrágább kincsnek; még akkor is, ha másképp üt ki a dolog, mint vártuk volna, a jó tanács akkor is jó volt, csak a véletlen szeszélye borította föl. Ha viszont valaki rossz tanácsot követ, és mégis sikerül a vállalkozása, csak véletlen szerencse az, de a rossz tanács, amelyet követett, akkor is rossz marad.

Látod, hogy isten is a legnagyobb élőlényeket sújtja villámával, és nem engedi meg, hogy elbízzák magukat, a kicsinyekkel viszont nem törődik; látod, hogy a legnagyobb házakba és fákba talál a menny köve, mert isten szereti megalázni azt, aki a magasba merészkedik. Ezért pusztul el nagy sereg is sokszor valami csekélységen, mert isten, ha megirigyli, félelmet vagy vihart küld reá, és nyomorultul elpusztítja. Mert isten senkit sem enged önmagán kívül nagyra törni. A sietség is csak eltévelyedésbe visz minden tervet, s abból rendszerint kár lesz. A várakozásban viszont megvan a jó magva, még ha nem is látszik meg azonnal, idővel mégis megnyilatkozhatok. Neked hát, királyom, ezt tanácsolom.

Te pedig, Mardoniosz, Gobrüasz fia, ne beszélj ostobaságot a görögökről! Nem érdemlik meg ők, hogy ilyen rossz legyen a hírük! Hiszen csak azért beszélsz ilyen rágalmakat róluk, hogy háborúra uszítsd a királyt ellenük. Úgy látom, ez a legfőbb célod! Márpedig ez ne legyen így! Mert a rágalom a leggyalázatosabb dolog: ketten vétkeznek általa, és egy szenved. A rágalmazó azzal vetkezik, hogy távollevőt vádol, a másik meg azzal, hogy meghallgatja a rágalmat, mielőtt még alkalma lett volna megismerni a vádlottat; ezek ketten vétkeznek, közben pedig a harmadik, a távollevő szenved, mert az egyik megrágalmazza, a másik pedig elhiszi róla a rágalmat.

De ha mégis mindenképpen háborút kell indítanunk az ellen a nép ellen, hát jól van, perzsa szokás szerint a király maga maradjon itthon. Adjuk át neki mind a ketten gyermekeinket kezesül, és te magad vezesd a sereget. Azt vedd magad mellé, akit akarsz, és olyan nagy sereget, amilyen nagyot csak akarsz. Ha meg úgy végződik majd a hadjárat a király számára, ahogy te jósoltad, ölje meg a király az én gyermekeimet velem együtt; de ha az lesz a vége, amit én előre megmondtam, akkor visszatérésed után a te gyermekeiddel és veled történjék ugyanez. De ha nem is akarnád elfogadni ezt a kihívást, és ha csakugyan Görögországba vezetnéd a sereged, én azt hiszem, hogy az itthon maradottak hallani fogják majd egyszer, hogy Mardonioszt - aki nagy kárt okozott a perzsáknak -, kutyák és keselyűk tépték szét valahol Athénban vagy Spártában, vagy talán még az úton odamenet, s akkor megtudod majd, hogy milyen nép ellen uszítottad háborúra a királyt."

Így beszélt Artabanosz, Xerxész pedig feldühödve válaszolt szavaira: "Artabanosz, atyámnak vagy a testvére, és csak ennek köszönheted most, hogy nem büntetlek meg ostoba szavaidért úgy, ahogy megérdemelnéd! De mégis azt a megalázó büntetést mérem ki reád, aki gyáva vagy és vonakodsz, hogy nem jöhetsz velem és a sereggel Görögország ellen: itthon maradsz az asszonyokkal! Én pedig nélküled hajtom végre mindazt, amit elmondtam. Ne legyek Dareiosz fia, Hüsztaszpész unokája, Arszamész, Ariaramnész, Teiszpész, Kürosz, Kambüszész, Teiszpész és Akhaimenész utódja, ha nem állok bosszút az athéniakon, jól tudván, hogy ha mi békén, veszteg maradnánk is, ők nem nyugodnának, hanem ismét reánk törnének. Hiszen számíthatunk erre már abból is, hogy egyszer már fölégették Szardeiszt és Ázsia ellen törtek. Egyikünk sem vonulhat már vissza, hanem cselekednünk vagy szenvednünk kell! Ez itt a kérdés! Mert vagy Ázsia kerül a görögök, vagy Európa a perzsák uralma alá. Megállásról vagy kiengesztelődésről már nem lehet szó, jobb tehát, ha mi állunk bosszút azért, amit ellenünk elkövettek! Hadd ismerjem meg azt a veszedelmet is, amin át kell esnem, ha olyan nép ellen indítok hadat, amelyet a phrígiai Pelopsz, őseim szolgája is leigázott már egyszer; hiszen az ő nevét viseli még ma is az az általa meghódított föld és a földnek lakói."

Ilyen beszédek hangzottak el ezen a tanácsülésen. Azután éjszaka lett, Xerxész királyt pedig nyugtalanította Artabanosz tanácsa. Meghányta-vetette magában éjjel a dolgot, és úgy találta, hogy nem érdemes neki háborút indítania Hellasz ellen. Amint aztán így megváltoztatta szándékát, elaludt, és - ahogy a perzsák beszélik - jelenést látott álmában. Azt álmodta, hogy egy magas, szép szál ember jelent meg előtte, és így beszélt hozzá: "Megváltoztattad szándékodat, perzsa, és nem indítsz hadat Görögország ellen, jóllehet már ki is adtad a parancsot a sereg gyülekezésére? Nem jól teszed, hogy megváltoztatod a terved; nem helyeslem én ezt! Tégy úgy, ahogy nappal határoztál, és ezen az úton haladj tovább!" Így beszélt az álomkövet, és Xerxész úgy látta, mintha szavait bevégezve, elrepült volna.

Ahogy megvirradt, Xerxész fölébredt, és nem törődött ezzel az álmával, hanem összegyűjtötte újra a perzsa főemberek tanácsát, és ilyen beszédet tartott előttük: "Perzsa férfiak, bocsássatok meg nekem, hogy mást határoztam, mint amit legutóbb döntöttünk. Hiszen az én szellemi fejlődésem még nem jutott el a legmagasabb fokra, és azok, akik rá akarnak beszélni a cselekvésre, soha egy percre sem távoznak mellőlem. Amikor meg Artabanosz tanácsát hallottam, fölforrt bennem fiatalos szenvedélyem, azért használtam olyan szavakat, amilyeneket egy idősebb emberrel szemben nem lett volna szabad használnom. Most azonban meggondoltam a dolgot, és mégis az ő tanácsát fogadom el. Elhatároztam tehát, hogy nem indítok háborút Görögország ellen, maradjatok békében itthon!" A perzsák, ahogy ezt hallották, örömükben leborulva magasztalták Xerxészt.

De azután újra éjszaka lett, és amikor Xerxész elaludt, újra megjelent neki álmában az álomkövet: "Dareiosz fia, hát valóban megmásítottad tervedet a perzsák előtt, és nem indítasz hadat Görögország ellen? Nem törődsz; az én parancsommal, mintha nem is hallottad volna? Tudd meg hát most, ha azonnal nem indítasz háborút, akkor annak az lesz a következménye, hogy amiképpen rövid idő alatt nagy és hatalmas lettél, éppen olyan gyorsan semmivé leszel!"

Xerxész rémülten riadt föl álmából, kiugrott az ágyból, és azonnal magához hívatta Artabanoszt. Ahogy az megjelent előtte. Így szólt hozzá:

"Artabanosz, én előbb nem törődtem bölcs tanácsoddal, és ostoba szavakkal illettelek. De aztán nem sok idő múlva megbántam a dolgot, beláttam, hogy úgy kell cselekednem, ahogy te tanácsoltad. Most pedig, jóllehet magam is ezt akarom, mégsem tudok így cselekedni! Mert mióta más útra tértem és megváltoztattam a szándékomat, egy jelenés jár hozzám álmaimban, és sehogy se helyesli eljárásomat. Épp az imént volt itt, és megfenyegetett! Ha már most isten küldi reám ezt az álmot, és mindenképpen úgy kedves neki, hogy hadat indítsak Görögország ellen, akkor hozzád is eljön majd ez az álom, és ugyanazt parancsolja neked is, amit nékem. Én úgy gondolom, legjobb lesz, ha magadra veszed ruhámat és egész királyi díszemet, leülsz a trónomra, s aztán ágyamban hajtod álomra fejedet."

Így beszélt Xerxész, Artabanosz pedig előbb nem akart engedni felszólításának, mert nem tartotta méltónak magát arra, hogy a királyi trónra üljön, de aztán, hogy a király csak unszolta, beleegyezett; előbb azonban még így beszélt:

"Királyom, nézetem szerint egyformán értékes az, ha valaki helyesen gondolkozik, vagy ha szívesen hallgat a jó tanácsra. Benned ez a két erény egyesül egymással, de a rossz emberek társasága néha letérít a helyes útról, amiképpen azt szokták mondani, hogy a tengert is, ezt az emberek számára leghasznosabb elemet, a reátörő szélviharok megakadályozzák abban, hogy saját hasznos természetét kövesse. Nekem meg kemény szavaid hallatára nem is a megaláztatás fájt annyira, mint inkább az bántott, hogy amikor a perzsa főemberek tanácsában két javaslat közül választhattál, azt választottad, amely neked is meg a perzsáknak is a rosszabb volt; mert a kettő közül az egyik az elbizakodottságot táplálta, a másik meg csillapítani akarta, és azt állította, hogy rossz dolog a lelket nagyravágyásra és a meglevővel való elégedetlenségre tanítani.

Most azonban, hogy jobb útra tértél, és föladtad a görög hadjárat tervét, azt mondod, hogy egy álom jár hozzád, amelyet bizonyára isten küldött, és ez az álom nem engedi, hogy elvesd a háborús tervet. De hát, fiam, nem isteni eredetű ez az álom! Mert én, aki sok esztendővel idősebb vagyok, mint te, majd én megmagyarázom neked, hogy milyenek azok az álmok, amelyek az embereket látogatják. Leginkább olyan látomások keresnek föl bennünket éjszaka álmainkban, amilyenekkel nappal foglalkozunk. Mármost mi az elmúlt napokban nagyon is sokat foglalkoztunk a hadjárat tervével, és ez kötötte le minden gondolatunkat.

De ha nem így áll a dolog, ahogy én magyarázom, hanem valóban isteni eredetű az az álom, akkor te már röviden meg is mondtál minden lényegeset: jelenjék meg nekem is parancsodra éppen úgy, mint ahogy neked megjelent. Akkor is előttem kell az álomnak megjelennie, ha a te ruháidat öltöm magamra, s nem a magamét; akkor is engem kell meglátogatnia, ha a te ágyadban alszom, s nem a magaméban. Ha persze, egyáltalán kedve van az álomnak arra, hogy parancsszóra megjelenjék! Mert csak nem lesz majd olyan ostoba - már akármi légyen is ez az álom, amely hozzád éjszakánként jár -, hogy a rajtam levő ruhákból azt higgye rólam, hogy én te vagyok! De hátha engem semmibe se vesz majd ez az álom, és nem is méltat arra, hogy megjelenjék előttem úgy, mint előtted, akár a saját ruhámban vagyok, akár a tiédben? Ezt kell most kitapasztalnunk! Mert ha aztán még most is megjelenik, akkor én is azt mondom, hogy bizony isten küldte ezt hozzánk. Ha tehát szilárd az elhatározásod, és nem lehet megváltoztatni a szándékodat, hanem valóban a te ágyadban kell aludnom, hát jól van, megteszem, és jelenjék meg nekem is az az álomkövet! Addig azonban fenntartom előbbi javaslatomat!"

Így beszélt Artabanosz, remélve, hogy meggyőzi Xerxészt aggodalmának alaptalanságáról, és teljesítette a király parancsát. Magára öltötte Xerxész ruháit, leült a királyi trónra, és azután lefeküdt aludni az ágyába. Amikor pedig elaludt, megjelent neki is az az álomkövet, aki Xerxészt látogatta álmaiban, odaállt Artabanosz elé, és így szólt hozzá: "Hát te vagy az a híres, aki le akarod beszélni Xerxészt a görögországi hadjáratról? Persze, mert annyira szíveden viseled a sorsát! De nem viszed el szárazon se most, se később, hogy meg akartad akadályozni azt, aminek lennie kell! Megmondatott már Xerxésznek, hogy mi vár reá, ha vonakodik!"

Így beszélt az álomkövet, és Artabanosz úgy látta, hogy megfenyegeti és tüzes vassal akarja kiégetni a szemeit. Rémülten kiáltott egyet, fölriadt álmából, és Xerxészhez sietett, hogy elmesélje neki látomását, majd pedig így beszélt:

"Királyom, én emberi szemmel néztem eddig a dolgokat, és láttam már sok nagy hatalmat kicsiny erő által elbukni. Nem akartam engedni ifjú hevességednek. Tudom, hogy rossz dolog sokra vágyakozni. Emlékszem arra is, hogyan végződött Kürosz hadjárata a masszageták ellen, és emlékszem Kambüszész aithiópiai vállalkozására, Dareiosszal pedig magam is együtt harcoltam a szküthák ellen. Mindezt jól tudván, azt hittem, hogy te volnál a legboldogabb ember, ha békében maradnál. Mivel azonban valami isteni ösztönzés ez, és úgy látszik, istentől elrendelt pusztulás vár a hellénekre, én magam is más útra térek most, és megváltoztatom javaslatomat. Te pedig add tudtára a perzsáknak, amit isten reád bízott. Parancsold meg nekik, hogy első szavaidhoz tartsák magukat. Légy rajta, hogy isten parancsával szemben semmi mulasztás se terheljen!"

Így beszélt Artabanosz, és mind a ketten felbuzdultak az álomlátáson. Xerxész aztán, ahogy megvirradt, mindjárt a perzsák elé terjesztette a dolgot; Artabanosz meg, aki ezt megelőzőleg egyes-egyedül akarta lebeszélni tervéről a királyt, most határozottan mellette érvelt.

Már a hadjárat előkészítésén fáradozott Xerxész, amikor harmadszor is jelenést látott álmában, és a mágusok, amikor meghallották ezt az utóbbi álmot, úgy magyarázták, hogy Xerxész az egész földet le fogja igázni, és minden embert alattvalójává tesz. Azt álmodta ugyanis Xerxész, hogy egy olajágból font koszorú volt a fején, és az olajágból fakadó gallyak beárnyékolták az egész földet; aztán egyszerre eltűnt a fejéről a koszorú.

A mágusok magyarázata után az összegyűlt perzsák hazamentek tartományaikba és nagy buzgalommal fáradoztak a kiadott parancs teljesítésén, mert mindenik maga akarta elnyerni a király ajándékát. Így gyűjtötte Xerxész a sereget, felkutatván a szárazföld összes tartományait. Mert Egyiptom elfoglalása után négy évig gyűjtötte a katonát és mindazt, amire a seregnek szüksége van; az ötödik esztendőben pedig útrakelt óriási hadával. Emberemlékezet óta ez volt a legeslegnagyobb hadsereg, úgyhogy nem hasonlítható ehhez se Dareiosz szkütha hadjárata, sem az egész szkütha sereg, amely a kimmerioszokat üldözve betört Médiába, és Ázsiának majdnem egész felső részét elfoglalta, amiért aztán később Dareiosz bosszút akart állni a szküthákon. De nem hasonlítható ehhez az Atreidák Trója ellen vezetett serege sem, se a müszeké és a teukroszoké, akik a Boszporuszon átkelve Európába, leigázták egész Thrákiát, majd eljutottak az ión tengerig és délen a Péneiosz folyóig. Mindezek a háborúk, meg a többiek is mind, mind nem hasonlíthatók össze Xerxész hadával. Mert Ázsia melyik népét nem vezette Xerxész Hellasz ellen? És hol volt elég ivóvíz ennek a seregnek, leszámítva az egészen nagy folyamokat?

PÜTHIOSZ

Összegyűlt a szárazföldi sereg, és Xerxésszel együtt a Kappadókiában fekvő Kritallából Szardeisz felé vonult. Mert úgy szólt a király parancsa, hogy itt - Kritallában - gyülekezzék az a hadsereg, amely Xerxésszel együtt szárazföldi úton vonul tovább. Hogy ki volt a helytartók közül az, aki a legszebb sereget hozta, és ki nyerte el a király által kitűzött jutalmat, nem tudom megmondani; arról sem tudok, hogy egyáltalán döntés történt volna erre vonatkozólag. Aztán átkelvén a Halüsz folyón Phrígiába jutottak, majd ezen átvonulva Kelainai városába érkeztek. Itt fakadnak a Maiandrosz folyó forrásai, és egy másiké, amely semmivel sem kisebb a Maiandrosznál; ennek az utóbbinak Katarréktész a neve; magának Kelainainak a főterén ered és a Maiandroszba ömlik. Ebben a városban van kifüggesztve a szilénosznak, Marszüasznak a bőre is, akit Apollón megnyúzott és itt akasztott föl.

Élt ebben a városban egy líd ember, Püthiosz, Atüsz fia, aki bőségesen megvendégelte magát Xerxész királyt és egész seregét, sőt önként fölajánlotta azt is, hogy hozzájárul vagyonával a király hadiköltségeihez. Amikor jelentették Xerxésznek, hogy Püthiosz a vagyonát is föl akarja ajánlani, megkérdezte a király a körülötte levő perzsákat, hogy ki ez a Püthiosz, és mekkora az a vagyon, amit neki akar adni. A perzsák pedig azt felelték: "Felséges királyunk, ez az ember volt az, aki atyádat, Dareiosz királyt is megajándékozta az arany platánfával és a szőlővel. Tudomásunk szerint ő még ma is a leggazdagabb ember a világon - teutánad."

Nagyon elcsodálkozott Xerxész ez utóbbi szavakon, s végül is megkérdezte magától Püthiosztól, hogy mekkora a vagyona. Püthiosz pedig így felelt: "Királyom, nem titkolom előtted, és nem is teszek úgy, mintha nem tudnám, hogy mekkora, hanem megmondom őszintén úgy, ahogy tudom. Mert mindjárt, amikor megtudtam, hogy tengerre szállsz Hellasz ellen, az volt a szándékom, hogy hozzájárulok hadiköltségeidhez, és ezért megszámláltam egész vagyonomat. Számlálván pedig úgy találtam, hogy van kétezer ezüsttalentamom és hétezer híján négyszázezer aranydareikoszom. Ezzel akarlak én téged megajándékozni, mert nekem magamnak úgyis elég vagyonom marad még szolgáimból és földjeimből." Így beszélt Püthiosz, Xerxész pedig nagyon megörült szavainak és ezt felelte:

"Líd barátom, amióta kijöttem Perzsiából, senkivel sem találkoztam mind ez ideig rajtad kívül, aki ilyen készségesen megvendégelte volna seregemet, és színem elé állott volna saját jószántából, hogy fölajánlja vagyonát hadicéljaimra. Te azonban bőkezűen megvendégelted hadinépemet, és hatalmas vagyont akartál ajándékozni nekem. Én hát téged ezért a bőkezűségedért a következőképpen jutalmazlak: barátommá teszlek és megajándékozlak azzal a még hiányzó hétezer aranydareikosszal, hogy ne legyen hiányos vagyonod, hanem kerek négyszázezer dareikoszod legyen, általam kiegészítve. Tartsd meg hát vagyonodat úgy, ahogy van, és a jövőben is légy mindig olyan, amilyen most voltál, mert ezt sem most, sem a jövőben meg nem bánod."

Így szólt Xerxész, és teljesítette ígéretét, majd tovább vonult seregével. Elhaladván az Anaua nevű phríg város mellett, amely egy olyan tó partján fekszik, amelyből sót főznek, Kolosszaiba, a nagy phríg városba érkezett. Ebben a városban a Lükosz nevű folyó eltűnik egy földüregben, s azután öt sztadiummal odább újra előbukkan és a Maiandroszba ömlik. Kolosszaiból a hadra kelt sereg Phrígia és Lídia határa felé tartva Küdrara városához érkezett; itt áll az a határkő, amelyet Kroiszosz állíttatott és rá van vésve a határt jelző fölirat. Ahogy Phrígiából átérkezett a sereg Lídiába, itt az út kétfelé vált: az egyik ment balra Kária felé, a másik meg jobbra Szardeiszbe; ha ezen az utóbbin megy az ember, akkor átkel a Maiandrosz folyón és útba ejti Kallatébosz városát, ahol a szirupot főzik hozzáértő mesteremberek tamariszkuszból és búzából. Ezen az úton ment Xerxész is, és talált itt egy gyönyörű platánfát, amelyet szépségéért arannyal díszített föl és őrt állított melléje. Másodnapra aztán megérkezett Lídia fővárosába.

Megérkezvén pedig Szardeiszba, először is követeket küldött a görögökhöz, hogy követeljenek tőlük földet és vizet a meghódolás jeléül, és parancsolják meg nekik, hogy készüljenek föl a görögök a király seregének a fogadására; csak Athénba és Spártába nem küldött földért és vízért, máshová mindenüvé. Azért követelt pedig most másodszor is földet és vizet, mert arra számított, hogy még azok is, akik első ízben nem hallgattak Dareiosz követeire, most ijedtükben bizonyosan meghódolnak. Tudni akarta tehát, hogy jól számít-e, ezért küldte el a követeit.

Azután útra kelt, hogy Abüdoszba vonuljon, mert itt épült a hellészpontoszi híd, amely összekötötte Ázsiát és Európát. Van a hellészpontoszi Kherszonészoszon Szésztosz és Madütosz városa között Abüdosszal szemben egy sziklás földnyelv amely mélyen benyúlik a tengerbe; ezen a helyen feszítették keresztre az athéniak nem sok idővel Xerxész hadjárata után - amikor már Xanthipposz, Ariphrón fia volt az athéni vezér - azt a perzsa Artaüktészt, aki Szésztosz városának volt a helytartója, és aki asszonyokat gyalázott meg Elaiuszban, Próteusz szentélyében.

Erre a földnyelvre vertek két hidat a mesteremberek Abüdoszból kiindulva; az egyikhez a phoinikok fehér lenből, a másikhoz meg az egyiptomiak büblosznádból készült köteleket használtak. A híd hosszának megfelelő távolság Abüdosztól a földnyelvig hét sztadium. Már készen volt a híd, amikor egy hatalmas vihar szétszaggatta és tönkretette az egészet. Ahogy ezt meghallotta Xerxész, nagyon fölháborodott, és megparancsolta, hogy büntessék meg háromszáz korbácsütéssel a Hellészpontoszt és vessenek bilincseket a tenger mélyébe. Hallottam azt is, hogy ezenkívül még szégyenbélyegeket is süttetett a Hellészpontoszra. Azok, akik megkorbácsolták a tengert, a király parancsára ilyen barbár és istentelen szavakat szóltak hozzá: "Te keserű víz, a Nagykirály büntet így téged, mert gonosz voltál hozzá, bár ő semmi rosszat sem tett veled. Xerxész király mégis átkel majd rajtad, akár akarod, akár nem; de te megérdemelnéd, hogy senki se áldozzon neked többet, mert szennyes és keserűen sós vagy!"

A tengert így büntették meg Xerxész parancsára; azoknak meg, akik a hellészpontoszi hidat építették, levágták a fejét. Végrehajtották a parancsot azok, akiknek ez a hálátlan feladat jutott osztályrészül, az új hidat pedig más mesteremberek építették föl, mégpedig a következőképpen:

Ötvenevezős és háromsoros hajókat állítottak össze, a Fekete-tenger felé eső oldalon háromszázhatvanat keresztbe, a másik oldalon meg háromszáztizennégyet az ár mentén, hogy ezek tartsák a köteleket. Hatalmas horgonyokat eresztettek a mélybe, hogy se a Fekete-tenger, se nyugatról, az Égei-tenger felől fújó szelek ki ne mozdíthassák a hajókat. Az ötvenevezős és háromsoros hajók között nyílásokat hagytak az átvonuló hajók számára, hogy ha valaki úgy akarná, akkor kisebb hajókkal közlekedhessek a Fekete-tenger felé mind a két irányban. Aztán a szárazföldről facsigákkal kifeszítették a köteleket, de most már nem vették külön a kétfajta kötelet, hanem kettőt vettek fehér lenből és négyet büblosznádból. A kétféle kötél egyformán vastag és egyformán szép volt, de súlyosabb volt valamivel a len, mert ebből egy öl két talentumot nyomott. Amikor ez elkészült, fatörzseket vágtak és olyan hosszúra fűrészelték őket, mint amilyen széles a híd; sorba rakták egymás mellé a kifeszített kötelekre, és az egész padlózatot összeerősítették; amikor ez is megvolt, deszkát raktak rá, és a deszkára földet hordtak, keményre verték, és a híd két oldalára sövényt húztak, hogy a lovak és az igásbarmok meg ne ijedjenek a tengertől.

Amikor elkészült a híd, és az athoszi csatorna is készen volt, és elkészültek azok a hullámtörő gátak is a csatorna bejáratainál, amelyek az athoszi csatornát az eliszaposodástól védték, jelentették ezt mind Xerxésznek. A király pedig, miután a telet seregével Szardeiszban töltötte, elindult, hogy Abüdoszba vonuljon. Amikor pedig elindult Xerxész, fényes nappal egyszerre csak eltűnt a nap az égről, és sötét éjszaka lett, bár sehol egy tenyérnyi felhő se volt az égen. Megrémült a király, ahogy ezt látta, és megkérdezte a mágusoktól, hogy mit jelent ez a csodás jel. A mágusok azt felelték, hogy az isten a görög városok pusztulását jósolta ezzel a csodával, mert szerintük a nap a görögök jósistene, a perzsáké pedig a hold. Xerxész örült ennek a magyarázatnak, és folytatta kivonulását.

Ahogy azonban a sereg kifelé vonult, a líd Püthiosz, akit aggasztott az égi csodajel, de akit mégis felbátorított az, hogy ajándékáért Xerxész olyan nagylelkűen megjutalmazta volt, a király elé állott, és így szólt hozzá:

"Felséges királyom, olyasmit kérek tőled most, ami neked csekélység, de nekem mégis nagy ajándék, ha megteszed!" Xerxész, aki bármi egyébre inkább gondolt volna, csak éppen arra nem, amit Püthiosz valóban kérni akart tőle, azt felelte, hogy teljesíteni fogja a kérését, csak beszéljen bátran. Püthiosz erre fölbátorodva folytatta: "Királyom, nekem öt fiam van, s ezeket te most mind magaddal viszed seregedben a görögországi hadjáratra. De kérlek, felséges uram, könyörülj rajtam, öreg emberen, és bocsásd el seregedből legnagyobb fiamat, hogy maradjon itthon nálam, vigyázzon reám és vagyonomra. A másik négyet vidd el magaddal isten hírével, és ha majd végrehajtottad nagy tervedet, térj haza velük együtt jó egészségben."

Nagyon megharagudott Xerxész, amikor ezt hallotta, és fölháborodva válaszolt: "Ó te hitvány és gyáva szolga! Most, amikor én magam fiaimmal, testvéreimmel, rokonaimmal és barátaimmal mindenestől háborúba indulok Görögország ellen, még te merészelsz szolga létedre a fiadról beszélni előttem! Hiszen neked magadnak is egész családoddal és feleségeddel együtt velem kellene jönnöd! Tudd meg hát most, hogy az embernek a fülében lakik a lelke, és ha valami jó hírt hall, akkor öröm és gyönyörűség tölti el egész testét, ha pedig az ellenkezőjét hallja, akkor felháborodik egész valója. Amikor tehát jótetted után még másik jótéteményt is fölajánlottál, nem engedtem meg, hogy tied legyen a dicsőség, és hogy nagylelkűségben túltégy még a királyon is. Most pedig, amikor elszemtelenedtél, megkapod méltó jutalmadat! Nem annyit ugyan, amennyit érdemelnél, csak valamivel kevesebbet annál! Neked és négy fiadnak megkegyelmezek, mert barátommá tettelek már egyszer, de bűnhődni fogsz annak a fiadnak az életével, akiért legjobban aggódsz!"

Ezután a válasz után rögtön megparancsolta a király azoknak, akik az ilyen szolgálatokat végzik, hogy válasszák ki Püthiosz fiai közül a legidősebbet és hasítsák ketté; az egyik felét tegyék az út jobb oldalára, a másikat a bal oldalára, és így vonuljon át a ketté hasított törzs között az egész hadsereg. Az emberek végrehajtották a parancsot, és a sereg átvonult.

A SEREGSZEMLE ABÜDOSZBAN

Xerxész király, amikor Abüdoszba érkezett, szemlét akart tartani egész hadserege fölött. Az abüdosziak a király parancsára egy dombon már jó előre elkészítettek neki erre a célra egy fehér márványból faragott trónust. Erre a trónusra ült most Xerxész király, és végigtekintve a parton, szemlét tartott szárazföldi hadserege és hajói felett. Azután, hogy vége volt a szárazföldi szemlének, egy hajóversenyt akart látni. Megtörtént ez is; a versenyben a szidóni phoinikok győztek, örült a király a hajók versenyének és hadseregének. Amikor pedig látta, hogy az egész Hellészpontoszt elborítják hajói, és látta, hogy az egész abüdoszi part telidesteli van rengeteg gyalogos népével, boldognak érezte magát a király.

De aztán egyszerre csak könnyekre fakadt. Látván pedig nagybátyja, Artabanosz - az az Artabanosz, aki a hadjárat megindulása előtt elég bátor volt ahhoz, hogy megpróbálja lebeszélni a királyt háborús tervéről -, látván tehát ez az Artabanosz, hogy Xerxész király szeme könnyben úszik, megkérdezte tőle: "Királyom, milyen különösen viselkedsz! Hiszen az imént még boldognak vallottad magadat, most pedig könnyeid hullanak?!" Xerxész pedig így felelt: "Mert eszembe jutott, és szánalom fogott el arra a gondolatra, hogy milyen rövid is az emberi élet! Száz év múlva ebből a hatalmas tömegből tán egy ember sem él már!"

Artabanosz meg így felelt erre: "Pedig van ennél még sokkal rosszabb is, amit el kell tűrnünk, amíg élünk! Mert még ebben a rövid emberi életben is senki sem boldog, sem ezek közül, sem mások közül. Senki sincs, aki ne akarna - nem is egyszer életében! - inkább meghalni, mint tovább élni. A reánk zúduló csapások és betegségek még ezt a rövid életet is szinte túl hosszúvá teszik. Így lesz a halál a nyomorúságos élet után az ember számára kívánatos menedék. Az isten pedig, aki megízlelteti velünk az élet édes ízét, még ebben is irigy!"

Xerxész meg emígy válaszolt: "Ha ilyen nyomorúságos az emberi élet, amilyennek te mondod, ne beszéljünk róla tovább, és ne emlegessük a szenvedést most, amikor jól áll az ügyünk. Inkább azt mondd meg nekem, ha nem lett volna olyan világos jelenésed álmodban, ragaszkodnál-e még most is régebbi javaslatodhoz, hogy ne indítsak hadat Hellasz ellen, vagy megváltoztattad volna már felfogásod? Ezt mondd meg nekem, és beszélj őszintén!"

"Királyom - felelte Artabanosz -, adja isten, hogy az az álomlátás úgy teljesedjék be, ahogy mind a ketten szeretnénk! Bizony én még most is tele vagyok aggodalommal, és szinte nem bírok magammal. Más oka is van ennek, de legfőképpen az, hogy látom, két hatalmas elem a mi legnagyobb ellenségünk!"

"Miféle két hatalmas ellenségről beszélsz, te különös ember? - kérdezte Xerxész. - Tán nem elég nagy a szárazföldi haderőnk, és azt hiszed, hogy a görögöké sokkal nagyobb lesz, mint a miénk? Vagy tán a hajóhadunk kisebb, mint az övék, vagy mind a kettő? Mert, ha azt hiszed, hogy ebben hiányunk van, mindjárt kiadom a parancsot, hogy gyűjtsenek még egy másik sereget is!"

De Artabanosz erre azt mondta: "Királyom, sem ezt a sereget, sem hajóid számát nem kicsinyellheti józan eszű ember. Ha meg nagyobb sereget gyűjtesz, az a két hatalmas ellenség, amelyről én beszélek, még sokkal nagyobb lesz. Mert ez a kettő: a szárazföld és a tenger. Én úgy gondolom, hogy nincs a tengernek olyan kikötője, amely, ha vihar támad, be tudná fogadni ezt a roppant hajóhadat, és ne volna túlságosan szűk ahhoz, hogy megmentse hajóidat. Pedig nem is csak egy ilyen kikötőre lenne szükségünk, hanem nagyon sokra az egész szárazföld mentén, amerre elvonulsz! S minthogy nincsenek ilyen nagy, tágas kikötők, jegyezd meg, hogy a véletlen sors uralkodik az emberen, és nem az ember a sorson! A két ellenség közül az egyikről már beszéltem, és most hadd szóljak a másikról is. A föld meg azért ellenséged, mert ha senki sem száll szembe veled, annál veszélyesebb az neked, minél tovább haladsz előre észrevétlenül, hiszen az ember a jóval sohasem tud betelni! Tehát ha senki sem száll szembe seregeddel, minél hosszabb ideig és minél messzebbre jutsz, annál nagyobb lesz a távolság, s ebből aztán éhínség lesz. Így hát az a legokosabb ember, aki a tanácsban óvatos és minden kedvezőtlen lehetőségre előre gondol, ha meg cselekvésre kerül a sor, akkor határozott!"

Xerxész erre így válaszolt: "Artabanosz, okosan fejtegetted mindezt, de mégis ne aggódj mindig mindentől, és ne fontolgass mindig mindent! Mert ha mindig minden eshetőséget előre mérlegelsz és megfontolsz, nem cselekedhetsz soha semmit. Mert jobb, ha az ember mindig mer és bátor szívvel elviseli az összes lehetséges bajok felét, mintha mindent mérlegelve semmin se esik át. Ha pedig minden tervet kifogásolva nem mutatod meg a biztos utat, éppúgy romlásba viszel, mint az, aki az ellenkezőjét tanácsolta, s ez akkor bizony egyre megy! Hogy is tudhatná az ember, hogy mi a biztos? Azt hiszem, sehogy! Aki mer, az nyer! A fontolgató és tétovázó pedig aligha! Ha így gondolkoztak volna az én királyi őseim, mint te, vagy ha nem is gondolkoztak volna így, csak ilyen tanácsadókra hallgattak volna, sohasem jutottunk volna ennyire. Ám ők dacolva a veszedelmekkel, hatalmukat ilyen naggyá tették, mert nagy dolgokat csak nagy veszedelmek árán lehet elérni. Mi is az ő példájukat követjük, és az év legszebb szakában kelünk útra, s ha majd leigáztuk egész Európát, hazatérünk anélkül, hogy éhínség vagy bármi más baj érne. Hiszen magunk is sok élelmet viszünk magunkkal, meg annak a földnek és annak a népnek is elvesszük a termését, amelyet megtámadunk; szántó-vető nép ellen viselünk háborút, nem nomádok ellen!"

"Felséges királyom - mondta erre Artabanosz -, ha nem is szereted aggodalmaskodásomat, hallgass legalább tanácsomra. Minthogy sok dologról van szó, egy kissé hosszabban kell szólanom. Kürosz, Kambüszész fia, egész Ióniát leigázta, Athén kivételével, és a perzsák adófizetőjévé tette. Azt tanácsolom neked, hogy ezeket az embereket semmi esetre se vezesd atyáik ellen! Hiszen nélkülük is le tudjuk győzni azokat. Mert ezeknek, ha veled mennek, vagy nagyon igazságtalannak kell lenniök, amennyiben anyavárosukat igázzák le, vagy nagyon igazságosnak, ha ellened harcolva fölszabadítják rokonaikat. Ha igazságtalanok maradnak, nem sok hasznunk lesz belőlük, ha viszont igazságosak lesznek, nagy kárt okoznak seregednek. Ne felejtsd el azt a régi okos mondást se, hogy nem lehet egyszerre látni a dolgok kezdetét és végét!"

Xerxész erre így felelt: "Artabanosz, abban, amit mondtál, éppen az a legnagyobb tévedés, hogy az iónok elpártolásától félsz. Mert az ő hűségük felől aztán valóban bizonyosak és nyugodtak lehetünk. Tanúságot tehetsz erről te magad, meg azok is mind, akik együtt küzdöttek Dareiosszal a szküthák ellen. Hiszen ezeken az iónokon múlott akkor az egész perzsa sereg pusztulása vagy fönnmaradása, de ők igazságosak és hívek maradtak, és nem is tettek semmi rosszat ellenünk! Azonkívül otthon, a mi birodalmunkban hagyták ezek az iónok gyermekeiket, feleségüket és minden vagyonukat, úgyhogy aligha vetemednek átpártolásra. Ne félj hát, hanem légy jó reménységgel, és most eredj haza, őrizd meg számomra házamat és királyságomat, mert csak rád bízom kormánypálcámat, senki másra!"

Így szólt Xerxész, és elbocsátotta Artabanoszt, menjen haza Szúszába. Azután maga elé rendelte újra a perzsa főembereket, és amikor megjelentek előtte, ilyen beszédet intézett hozzájuk:

"Perzsák, összehívtalak benneteket, hogy arra kérjelek, legyetek bátrak, és ne hozzatok szégyent az ősi, drága perzsa dicsőségre! Legyünk mindnyájan tettre készek, egyenként és összesen, mert ha összetartunk, mindnyájunknak haszna lesz ebből. Ezért felszólítalak benneteket, hogy minden erőnket megfeszítve küzdjünk az ellenséggel. Úgy tudom, bátor férfiak ellen viselünk háborút; ha őket legyőzzük, nincs többé emberi hadsereg, amely ellenállhatna nekünk. Most pedig fohászkodjunk a perzsa föld isteneihez, és keljünk át a tengeren!"

Ezen a napon megtették az előkészületeket az átkelésre, a következőn még látni akarták a napfölkeltét; áldoztak a hídon mindenféle füstölőszerrel, és mirtusszal szórták be az utat. Amikor fölkelt a nap, aranycsészéből áldozott a tengerbe Xerxész és imádkozott a naphoz, hogy ne érje őt gonosz csapás, amely eltéríthetné Európa meghódításától, mielőtt annak határaihoz érne. Befejezvén pedig áldozatát, a csészét egy arany vegyítőedénnyel és egy perzsa karddal együtt a Hellészpontoszba dobta - az utóbbinak akinakész a neve. Nem tudom egyértelműen eldönteni, vajon a Napnak szánt áldozatul dobta-e ezeket a tárgyakat a tengerbe, vagy talán azért, mert megbánta már, hogy megkorbácsoltatta a Hellészpontoszt, és most engesztelésül ajándékozta ezt a tengernek. Ahogy ezzel megvoltak, átkelt a Fekete-tenger felé eső hídon az egész gyalogos és lovas hadsereg, a másikon meg, az Égei-tenger felé esőn az igásbarmok és a kísérő személyzet. Elöl ment a tízezer perzsa koszorúval fején, utánuk meg vegyesen a különféle gépekből álló hadsereg. Ezen a napon ezek mentek át, másnap meg elöl a lovasok és azok a katonák, akik lándzsáikat hegyével lefelé fordítva hordták, ezeknek is koszorú volt a fejükön; utánuk jöttek a szent lovak és a szent szekér magával Xerxésszel és a testőrök meg az ezer lovas; utánuk a többi sereg. A hajók is átmentek ezzel egyidejűleg a túlsó partra. Hallottam úgy is, hogy legutolsónak a király ment át.

Amikor átjött már Xerxész Európába, figyelte korbáccsal áthajtott seregét. A sereg átkelése hét nap és hét éjszaka tartott szünet nélkül. Mondják, hogy amikor Xerxész átkelt a Hellészpontoszon, egy odavaló ember megdöbbenten fölkiáltott: "Zeusz, miért akarod perzsa ember alakját öltvén magadra és Xerxésznek nevezvén magadat, ennyi emberrel elpusztítani Hellaszt? Hiszen meglehetnéd mindezt enélkül is!"

Amint átkeltek már mindnyájan és megindultak az úton, egy különös csodát láttak, de Xerxész nem törődött vele, pedig könnyű lett volna megfejtenie. Egy ló ugyanis egy nyulat hozott világra. Könnyű lett volna a megfejtése, mert azt akarta jelenteni, hogy bármilyen fényben és ragyogó pompával vezeti is Xerxész seregét Hellasz ellen, visszafele mégis életéért futva fog hazatérni.

DÉMARATOSZ

Miután pedig véget ért a sereg megszámlálása és elrendezése, kedve támadt Xerxész királynak arra, hogy elvonuljon tábora előtt és szemlét tartson felette. Meg is tette; kocsira szállt és végigjárta az egész tábort; kérdéseket intézett minden néphez, és írnokai szorgalmasan jegyezték a válaszokat, míg csak egyik végétől a másikig be nem járta az egészet, mind a lovasságot, mind pedig a gyalogosokat. Amikor ez megvolt, tengerre bocsátották a hajókat, és a király kocsijáról egy szidóni hajóra szállt, elhelyezkedett aranyos sátorában és elvitorlázott hajóhada előtt. Itt is mindegyik csoporthoz kérdéseket intézett ugyanúgy, mint ahogy a szárazföldi seregnél tette, és az írnokok szorgalmasan jegyezték ezt is. A hajókat a parancsnokok mintegy négyszáz lábnyira a parttól horgonyoztatták orral a szárazföld felé; egyenesen sorban álltak mind, a legénység meg teljes hadifegyverzetben volt. A király a hajók orra és a part között vonult el hajójával, úgy tartotta a szemlét.

Miután Xerxész végigjárta az egész sort, kiszállt hajójából, és magához hívatta Démaratoszt, az Arisztón fiát, aki vele ment a görögországi hadjáratra. Magához hívatta és megkérdezte tőle:

"Démaratosz, szeretnék kérdezni tőled valamit! Te görög vagy, és én úgy hallottam tőled is, meg a többi görögtől is, aki csak színem elé került, hogy a te hazád nem a legkisebb és nem is a legerőtlenebb állam. Felelj hát most arra a kérdésemre, hogy vajon szembe mernek-e majd szállni velem a görögök? Mert én úgy gondolom, ha a görögök mind összegyűlnének is, meg velük együtt a többi nyugati nép is, akkor se lennének elég erősek ahhoz, hogy szembeszálljanak támadásommal, mert nincs közöttük egyetértés. Mégis hallani szeretném tőled, hogy mit gondolsz erről a kérdésről!"

Így hangzott a király kérdése, Démaratosz meg a kérdésre előbb egy másik kérdéssel válaszolt: "Felséges királyom, azt akarod-e, hogy az igazat feleljem, vagy azt, hogy kedved szerint válaszoljak?" - A király erre csak biztatta, hogy mondja meg az igazat, és megígérte neki, hogy bármilyen legyen is a válasz, Démaratosz éppen olyan kedves lesz neki azután is, mint amilyen annak előtte volt. Ahogy ezt Démaratosz meghallotta, így kezdett beszélni:

"Királyom, minthogy igaz beszédet akarsz hallani tőlem, és nem olyat, amelyről később úgyis kiderül, hogy hazugság volt, tudd meg hát, hogy Hellasznak mindig a szegénység volt kenyeres pajtása; a bátorságra viszont okosság és szigorú törvény tanítja őket; ezzel a bátorsággal védekeznek a szegénység és a zsarnokság ellen. Dicsérem én ugyan a görögöket mind, akik a dór vidéken élnek, mégis következő szavaim nem mindnyájukra, csak a spártaiakra vonatkoznak. Először is semmiképpen sem fogadják majd el feltételeidet, amelyek szolgasorsra kárhoztatják Hellaszt, azután meg bizonyos az is, hogy szembeszállnak veled, mégha a többi görög mind átpártolna is hozzád. Azt meg ne is kérdezd, hogy hányan vannak, hogy ilyen merészségre vetemednek, mert ha még csak ezren lesznek is, akik kivonulnak ellened, harcolni fognak; így cselekszenek ezek, akár kevesebben, akár többen vannak!" Xerxész csak elmosolyodott erre a válaszra:

"Milyen meggondolatlanul beszélsz, Démaratosz, amikor azt mondod, hogy majd ezer ember veszi föl a harcot egy ilyen hadsereg ellen! Nézd csak, te azt mondod, királya voltál ennek a népnek. Hát mondd, vállalkoznál-e te arra, hogy itt most mindjárt megküzdj egyszerre tíz emberrel? Pedig ha olyan a ti társadalmi rendetek, amilyennek mondod, akkor neked, aki királyuk vagy, a ti törvényeitek szerint tulajdonképpen kétszer annyival kellene megküzdened. Mert ha közülük mindegyik fölér az én hadseregem tíz emberével, akkor neked - úgy gondolom - húsz emberrel kell fölérned. Ha így állna a dolog, akkor még talán igazad volna. De ha olyanok azok a görögök és csak akkorák, mint amilyen és amekkora te vagy, meg azok, akikkel alkalmam volt beszélgetni, akkor ti csak dicsekedtek, és csak üres kérkedés a szavatok. Mert gondold meg csak józan ésszel, hogyan tudna ezer, tízezer vagy akár ötvenezer egyformán és teljesen szabad ember, akit nem uralkodó vezet, olyan hatalmas hadsereggel szembeszállni, mint amilyen az enyém? Hiszen közülök minden egyes emberre több, mint ezer harcos esik az én seregemből akkor, ha ők ötezren vannak! Ha még legalább uralkodó vezetné őket, mint az én seregemet, akkor talán megtörténhetnék, hogy ettől az uralkodótól rettegve, természetüket jóval meghaladó bátorságot fejtenének ki, és korbácstól űzetve, bár kevesebben vannak, szembeszállnának egy nagyobb hadsereggel is, de ezek így szabadjára hagyatva képtelenek az ilyesmire!

Sőt én azt hiszem, még ha szám szerint egyenlő volna is a két hadsereg, még akkor se küzdenének meg a görögök a perzsákkal. Csak közöttünk vannak olyan hősök, amilyenekről te beszélsz, de még közöttünk sincsenek sokan! Mert testőreim között akadnak olyanok, akik szívesen mérkőznek akár három göröggel is. De persze, te ezt nem tudod, azért beszélsz így!"

"Felséges királyom - felelte Démaratosz -, mindjárt tudtam beszélgetésünk elején, hogy őszinteségem nem fog tetszeni neked. De mivel arra biztattál, hogy a színigazságot mondjam, azért beszéltem úgy a spártaiakról, ahogy megérdemlik. Pedig magad is jól tudod, mennyire szerethetem őket! Hisz ők fosztottak meg engem királyi méltóságomtól és ősi jogaimtól! Hazátlan száműzötté lettem miattuk, atyád, Dareiosz pedig udvarába fogadott, hajlékot adott és biztosította életemet. Nem valószínű, hogy józan eszű ember visszautasítsa a nyilvánvaló jóindulatot; inkább megbecsüli azt.

Ami meg azt illeti, én nem mondom, hogy tíz emberrel ki tudnék állni, még kettővel se, sőt ha tőlem függ, eggyel se küzdök meg. De ha kell, és nagyon fontos a verseny, legszívesebben olyannal mérkőznék, aki azt állítja magáról, hogy három göröggel is elbír. Így a spártaiak is, ha egyenként küzdenek, senkinél se hitványabbak, ha viszont együtt harcolnak; akkor ők a legbátrabb katonák. Mert bár szabadok ők, de mégse úgy értsd a szabadságukat! Uruk és parancsolójuk a törvény, a nomosz, s ettől a nomosztól ők még jobban félnek, mint tőled a te alattvalóid. Azt teszik, amit a törvény parancsol nekik; a nomosz pedig azt parancsolja, hogy sohasem szabad a csatából elfutni, akármilyen nagy is az ellenség tömege, a csatasorban maradva kell győzni vagy halni. Ha azt gondolod, királyom, hogy ez csak fecsegés, akkor inkább el se mondom a többit! Mindenesetre legyen úgy, ahogy te kívánod, királyom!"

Így beszélt Démaratosz, Xerxész azonban nem haragudott meg rá, hanem elnevette magát, s aztán kegyesen elbocsátotta.

LEÓNIDÁSZ THERMOPÜLAINÁL

Xerxész király trákhiszi területen, Málisz közelében ütött tábort, a görögök pedig a hegyszorosban. A görögök ezt a helyet általában "Thermopülainak", Meleg Kapuknak hívják, a helybeliek és a közel lakók pedig csak egyszerűen "Pülainak", Kapuknak. Itt helyezkedett el a két ellenséges tábor, amelyek közül az egyik észak felé birtokában volt az egész vidéknek, Trákhiszig bezárólag, a másik meg dél felé.

A görögök, akik ezen a helyen várták a perzsa támadást, a következők voltak: Spártából háromszáz nehézfegyverzetű, Tegeából és Mantineából ezren, fele-fele részben mind a kettőből, az arkádiai Orkhomenoszból százhúszan, Arkádia többi részéből ezren; ennyien voltak Arkádiából. Korinthoszból négyszázan, Phliuszból kétszázan, Mükénéből nyolcvanan. Ezek eddig peloponnészosziak voltak. Bojótiából jött hétszáz theszpiai és négyszáz thébai. Ezekhez jöttek még felszólításra az opuszi lokrisziak teljes hadierejükkel és Phókiszból ezren. Ezeket ugyanis onnan, Thermopülaiból hívták magukhoz a többiek, mondván, hogy ők csak előreküldött egységek, a többi szövetségest mindennap várhatják, a tengert az athéniak, aiginaiak meg a többi hajóhadhoz beosztott törzs védi, ezért nem kell tartaniok semmitől (tudniillik, a lokrisziaknak és phókisziaknak); mert nem isten, csak ember az, aki most Görögország ellen támad, és nincs, de nem is lesz olyan ember, akit születésénél fogva ne érhetne valami baj, sőt minél nagyobb valaki, annál nagyobb bajra számíthat. Nagyon valószínű hát, hogy az is, aki most megtámadta őket, minthogy halandó ember, csalatkozni fog reménységében. A phókisziak és lokrisziak erre a biztatásra Trákhiszba jöttek, hogy segítsenek a többinek.

Az imént fölsoroltaknak megvoltak vezéreik külön-külön csapatonként, de akire mindnyájan legjobban hallgattak, és aki az egész sereget vezette, az a spártai Leónidasz volt. Ősei sorban a következők voltak: Anaxandridasz, León, Eurükratidasz, Anaxandrosz, Eurükratész, Polüdórosz, Alkamenasz, Téleklész, Arkheláosz, Hégésziláosz, Dorüsszosz, Leóbotész, Ekhesztratosz, Ágisz, Eurüszthenész, Arisztodémosz, Arisztomakhosz, Kleodaiosz, Hüllosz és Héraklész. Leónidasz váratlanul lett Spárta királya. Minthogy ugyanis két idősebb testvére is volt, nem is gondolhatott arra, hogy egykor ő lesz majd a király; a két idősebb testvér Kleomenész és Dórieusz volt. Kleomenész azonban fiúsarj nélkül halt meg, Dórieusz meg szintén nem élt már, mert Szicíliában elhunyt. Így aztán Leónidasz lett a király, azért is, mert idősebb volt Kleombrotosznál (ez volt Anaxandridasz legkisebb fia), meg azért is, mert Kleomenész leánya volt a felesége, ő ment most Thermopülaiba háromszáz válogatott spártaival, csupa olyannal, akiknek voltak már gyermekeik. Maga mellé vett még annyi thébait is, amennyit a fönti fölsorolásban már említettem; emezeknek Leontiadész, Eurümakhosz fia volt a vezérük. Leónidasz pedig azért akarta a görögök közül éppen ezeket, a thébaiakat maga mellé venni, mert erősen gyanakodott, hogy ezek a perzsákhoz húznak. Fölszólította hát őket a csatlakozásra, látni akarván, csakugyan jönnek-e, vagy nyíltan megtagadják a görög szövetséget. A thébaiak viszont meggondolták magukat, és elküldték embereiket.

A spártaiak ezeket küldték Leónidasszal előre, hogy a szövetségesek, látván kivonulásukat, kitartsanak, és nehogy a spártaiak késlekedése miatt átpártoljanak a perzsákhoz. Úgy gondolták, hogy a Kárneia ünnep megtartása után őrséget hagynak majd Spártában, és teljes hadierejükkel utánuk mennek ők is. Hasonlóképpen gondolkozott a többi szövetséges is, ők is így akartak cselekedni, mert éppen ezekre a napokra esett az olümpiai ünnep. Nem várták volna, hogy Thermopülainál olyan gyorsan eldől a háború, ők csak előőrsöket küldtek. Ez volt hát a szövetséges görögök elgondolása.

A Thermopülaiba küldött görögök a perzsák betörésének a hírére ijedtükben arról kezdtek tanácskozni, hogy vissza kellene vonulniok. A peloponnészosziaknak az volt a véleményük, hogy a Peloponnészoszra vezető földszorost, az Iszthmoszt kellene védeniök. Leónidasz azonban, minthogy a phókisziak és a lokrisziak ellenezték az előbbi indítványt, arra szavazott, hogy maradjanak ott, ahol vannak, küldjenek inkább követeket az egyes városokhoz, és kérjenek segítséget, mondván, hogy ők egymagukban túlságosan kevesen vannak ahhoz, hogy visszaverjék a perzsa támadást.

Míg ők erről tanácskoztak; Xerxész elküldött egy lovast, nézze meg, hányan vannak a görögök és mit csinálnak. Hallotta ugyanis már Thesszáliában, hogy egy kisebb görög csapat gyűlt itt össze, amelyet a spártaiak vezetnek, élükön a hérakleida származású Leónidasszal.

Midőn a lovas a tábor közelébe érkezett, körülnézett és mindent jól megfigyelt, de nem láthatta az egész sereget; mert ezek az újonnan épített és gondosan őrzött falak mögé voltak rendelve, s nem lehetett látni őket; csak egypár embert vett észre, ezeknek fegyvere is ott feküdt a falak előtt. Történetesen éppen a spártaiak voltak kirendelve őrségre a falak elé. Látta a megfigyelő, hogy egy részük tornázik, más részük meg a haját fésüli. Csodálkozott ezen a lovas, különösen amikor megszámlálta, hogy hányan vannak. Aztán, hogy mindent jól megnézett, nyugodtan visszalovagolt, mert senki se üldözte, és senki se törődött vele. Visszaérkezvén pedig elmondta Xerxésznek, amit látott.

Xerxész meg, ahogy hallotta a jelentést, sehogy se értette meg ebből, hogy a spártaiak halálra szántan bátor küzdelemre készülnek; nevetségesnek tartotta a király a dolgot, és újra magához hívatta Démaratoszt, az Arisztón fiát, aki vele volt a táborban. Ahogy ez megérkezett, Xerxész újra kikérdezte töviről hegyire, mert meg akarta tudni tőle, hogy mit jelent a spártaiak viselkedése. Démaratosz meg így felelt:

"Beszéltem már neked ezekről az emberekről, királyom, akkor is, amikor hadra keltünk Hellasz ellen. De akkor kinevettél, pedig előre megmondtam, hogy mi lesz! Mert én minden erőmmel azon vagyok, hogy a valóságot tárjam föl előtted, királyom! Értsd meg hát: ezek az emberek azért jöttek ide, hogy megküzdjenek velünk a hegyszorosban, és erre készülnek most. Az a szokás náluk, hogy feldíszítik a fejüket, ha halálos küzdelembe indulnak. De tudd meg azt is, királyom, hogyha egyszer ezeket meg Spártában maradt honfitársaikat legyőzted, akkor nincs többé nép a föld kerekségén, amely szembeszálljon veled, mert most a legszebb görög királyság és a legbátrabb férfiak ellen vonulsz harcba!"

Xerxész hihetetlennek találta ezt a választ, és újra megkérdezte Démaratosztól, hogyan ütközhetik meg ilyen kevés ember az ő seregével. Ő meg így felelt:

"Királyom, bánj velem úgy, ahogy hazug emberrel bánni szokás, ha nem úgy lesz, ahogy előre megmondtam!"

Így beszélt Démaratosz, de sehogy se tudta meggyőzni Xerxészt. Négy napig várt a király abban a feltevésben, hogy a görögök előbb-utóbb úgyis maguktól elszaladnak, de aztán az ötödik napon már kezdte szemtelenségnek és ostobaságnak tartani, hogy még mindig ott vannak. Haragjában a médeket és a kissziaiakat küldte rájuk azzal a paranccsal, hogy élve fogják el őket és hozzák oda mindnyájukat a színe elé.

Erre a médek előtörve a görögökre rohantak, és sokan elestek közülük; mások léptek az elesettek helyére, de így sem jutottak előbbre, bár most már nagyon sokan elhullottak. Láthatta ebből mindenki - maga a király is! -, hogy a perzsa hadseregben sok az ember, de kevés a férfi! A csata egész nap folyt. Miután a médek csú***vereséget szenvedtek, visszavonultak. Helyükre azok a perzsák jöttek Hüdarnész vezérlete alatt, akiket a király halhatatlanoknak hívott. Azt hitte, ezek majd könnyen elbánnak a görögökkel. Ahogy ezek is összecsaptak, semmivel sem jutottak előbbre, mint a médek; ugyanaz volt az eredmény, mert szűk szorosban harcoltak, lándzsáik is rövidebbek voltak, mint a görög lándzsák, s nem tudták kifejteni tömegükben rejlő erejüket.

A spártaiak nagyon szépen harcoltak, sok mindenben ügyesebbnek bizonyultak, mint tapasztalatlan ellenfeleik, különösen abban, hogy többször megfutamodtak, amikor pedig a barbárok összevissza rendetlenül és ordítozva üldözni kezdték őket, a görögök hirtelen a legnagyobb rendben szembefordultak velük, és nagy mészárlást vittek véghez soraikban. Egyébként a spártaiak közül csak kevesen estek el. Mikor aztán a perzsák látták, hogy nem tudják elfoglalni a szorost, akár csapatonként, akár tömegesen támadnak, visszavonultak ők is.

Mondják, hogy a király, aki végignézte az egész hegyszorosban vívott csatát, seregét féltve háromszor ijedten ugrott fel trónjáról. Az első nap így harcoltak, de a következő nap se jutottak előbbre a barbárok. A görögök kevesen voltak, és ezért azt hitte az ellenség, hogy sebeikbe fáradva most már nem fognak tudni védekezni. De a görögök csapatokba osztva és törzsek szerint sorban vettek részt a küzdelemben; a phókisziakat leszámítva, mert ezek a hegyre voltak rendelve, hogy az ösvényt őrizzék. A perzsák, amikor látták, hogy ezen a második napon se érnek el semmit, visszavonultak.

A király nem is tudta már, mitévő legyen ebben a különös helyzetben, amikor jelentkezett nála kihallgatásra egy máliszi ember, Ephialtész, az Eurüdémosz fia. Ez abban a reményben, hogy nagy jutalmat kap majd a királytól, fölhívta figyelmét a hegyszoros mögé vezető hegyi ösvényre, és ezzel tönkretette az itt védekező görögöket. Később Ephialtész a spártaiaktól való félelmében Thesszáliába menekült, de díjat tűztek ki a fejére. Majd még később visszatért Antikürába, ahol egy Athénadész nevű trákhiszi ember megölte, igaz, hogy nem árulása miatt, hanem valami egészen más okból.

THERMOPÜLAI UTÁN

Xerxész magához hívatta Démaratoszt, és így beszélt hozzá: "Derék ember vagy, Démaratosz! Látom, hogy igazat beszéltél, mert minden úgy történt, ahogy előre megmondtad. De most mondd meg nekem, hányan vannak még a spártaiak, és hány ilyen harcos van közöttük, vagy azok talán mind ilyenek?"

Démaratosz erre így felelt: "Felséges királyom, az összes lakedaimoniak sokan vannak, és sok a városuk; de ha tudni akarod, hát íme, halld. Van Lakedaimonban egy Spárta nevű város, amelynek körülbelül nyolcezer fegyveres katonája van. Ezek mind olyanok, mint amilyenekkel most harcoltál. A többi lakedaimoni már nem ilyen, de azért azok is vitéz emberek."

Erre megkérdezte tőle Xerxész: "Mondd, Démaratosz, hogyan győzhetnénk le ezt a népet a legkevesebb fáradsággal? Erről beszélj! Hiszen te a királyuk voltál, és ismered különös gondolkozásmódjukat!"

"Felséges királyom - mondta erre Démaratosz -, mivel komolyan kérdezel, kötelességem, hogy a tőlem telhető legjobb tanácsot adjam neked. Küldj tengeri haderődből háromszáz hajót a lakóni földre. Van ott a közelben, szemben vele egy sziget, Küthéré, amelyről egy nagyon okos emberünk, Khilón egyszer azt mondta, hogy legjobb lenne a spártaiaknak, ha ezt a szigetet a tenger elnyelné, és nem volna ott. Mert ez a Khilón mindig attól félt, hogy valami olyasmi fenyegeti Spártát e felől a sziget felől, amilyent én most tanácsolok neked. Pedig Khilón még semmit se tudott a te hadjáratodról, és mégis félt egy olyan támadástól, amely erről a szigetről indul ki. Parancsold meg hát, hogy erről a szigetről nyugtalanítsák a perzsák a spártaiakat! Mert ha otthon háború fenyegeti őket, akkor nem kell attól tartanod, hogy a spártaiak segítenek a többi görögnek, míg szárazföldi hadsereged ezeknek a földjét pusztítja. Ha aztán leigáztad Hellasz többi részét, Lakónia magára maradva meggyengül. De ha ezt nem teszed meg, akkor légy elkészülve a következőkre. A Peloponnészoszra egy szűk földszoros vezet, az Iszthmosz; ezen a helyen szövetkeznek ellened a peloponnészosziak mind, és meglátod majd, hogy még véresebb csatát is vívnak ellened, mint amilyent eddig átéltél. Ha viszont megfogadod tanácsomat, kardcsapás nélkül foglalod el ezt a földszorost, az Iszthmoszt is meg a többi várost is mind!"

Jelen volt ennél a beszélgetésnél Akhaimenész, Xerxész király testvére, a tengeri haderő fővezére is. Ez az Akhaimenész attól félt, hogy a király megfogadja Démaratosz tanácsát, ezért közbeszólt:

"Felséges királyom! Látom, hogy olyan ember beszédére hallgatsz, aki irigykedik szerencsédre, sőt, még el is árulja ügyedet! Mert ilyenek ezek a görögök mind! Irigykednek arra, akinek jobban megy a sora, és gyűlölik azt, aki különb, mint ők! Ha jelen helyzetünkben, miután négyszáz hajót elveszítettünk, még háromszázat elküldesz, hogy kerüljék meg a Peloponnészoszt, akkor éppen olyan erősek lesznek ellenségeink, mint mi magunk. Ha viszont együtt marad az egész tengeri haderő, akkor lehetetlen ezt legyőzni, sőt ellenségeink nem is mernek majd szembeszállni velünk. A szárazföldi hadsereg meg a tengeri haderő egymás mellett haladva kölcsönösen támogatják majd egymást. De ha szétszórod hajóidat, akkor se te nem tudsz rajtuk segíteni, se azok terajtad. Ha jól intézed ügyeidet, azt hiszem, nem érdemes neked azzal törődnöd, hogy mit csinálnak ellenségeid, hol akarnak szembeszállni veled, és hányan vannak. Van azoknak elég magukhoz való eszük, de persze, nekünk perzsáknak is éppen úgy! Ha a lakedaimoniak szembeszállnak a perzsákkal, nem lesz idejük még arra sem, hogy most elszenvedett vereségüket kiheverjék!"

Xerxész erre így felelt: "Jónak tartom tanácsodat, Akhaimenész, és úgy is cselekszem majd. De azért Démaratosz is úgy beszél, ahogy azt számomra legkedvezőbbnek tartja, mégha tanácsa nem is olyan jó, mint a tied. Mert azt semmi esetre sem hiszem, hogy ő ne volna jóindulattal velem szemben. Erre nemcsak régebbi tanácsaiból következtetek, hanem abból a tényből is, hogy a polgár irigykedik ugyan a polgártársára, akinek jól megy sora, titokban még gyűlöli is; sőt, ha tanácsot kérne tőle egy ilyen polgártársa, nem is mondaná meg neki, hogy mit tart számára legelőnyösebbnek - feltéve persze, hogy nem jutott már nagyon előre az areté-ben (erény), de ilyen nagyon kevés van; a vendégbarát azonban örül, ha jól megy vendégbarátjának a sora, és ha tanácsot kér tőle vendégbarátja, a legjobb tanácsot adja neki. Ezért ne is mondjon nekem soha senki semmi rosszat Démaratoszról, mert ő vendégbarátom nekem!"

THEMISZTOKLÉSZ ARTEMISZIONNÁL

Az Artemiszionnál összegyűlt görög hajók száma - az ötvenevezősöket leszámítva - kétszázhetvenegy volt. A fővezért, az egész hajóhad parancsnokát, a spártaiak adták: Eurübiadész, az Eurükleidész fia volt ez. Mert a szövetségesek kijelentették, ha nem spártai ember vezeti őket, nem harcolnak athéni vezetés alatt, inkább fölosztják az egész hajóhadat. Mert már azelőtt is, hogy elküldték volna követeiket Szicíliába a szövetségkötés ügyében, szó volt arról, hogy az athéniaknak kellene a hajóhadat vezetniök. Minthogy azonban a szövetségesek ellenezték ezt a tervet, az athéniak engedtek abban a tudatban, hogy az egész görögség érdekében teszik ezt, mert ha ebben a kérdésben nem tudnak megegyezni, elpusztul az egész görögség. Igazuk is volt, mert a belső viszály annyival rosszabb a háborúnál, amennyivel rosszabb a háború a békénél. Ennek tudatában nem ellenkeztek, hanem engedtek, de csak addig, amíg nagy szükségük volt a többiekre. Kitűnt ez abból is, hogy később, amikor már elkergették a perzsákat, és amikor már perzsa uralom alatt álló területért folyt a harc, az athéniak nem tűrték Pauszániasz erőszakosságát, hanem erre hivatkozva megfosztották a spártaiakat a fővezérlettől. Ez azonban csak később történt.

Akkor viszont az Artemiszion alá gyülekező görögök, amikor látták a rengeteg ellenséges hajót szemben Aphetainál, és hogy ez mind tele van emberrel, egyszerre belátták, hogy az ellenség ügye nem úgy áll, mint ahogy arra számítottak. Ijedtükben arról kezdtek tanakodni, hogy jó lenne visszafordulni Hellasz belseje felé. Amikor Euboia lakói megtudták, hogy mire készülnek a szövetségesek, elmentek Eurübiadészhoz, és azt kérték tőle, hogy maradjon még egy darabig ott a hajóhad, amíg ők gyermekeiket és házuk népét biztonságba helyezik. De minthogy Eurübiadész nem hallgatott rájuk, elmentek Themisztoklészhoz, az athéni vezérhez, és megvesztegették harminc talentummal. Themisztoklész megígérte nekik, hogy ott marad a hajóhad Euboia előtt, és ott vívja meg a tengeri csatát. Aztán a következőképpen vette rá a görögöket a maradásra: megvesztegette öt talentummal Eurübiadészt, mintha a saját pénzéből adta volna. Mikor ez már nem ellenkezett, s még csak a korinthoszi vezér, Adeimantosz lármázott, hogy nem marad tovább, hanem otthagyja Artemisziont, Themisztoklész így szólt hozzá: "Bizony nem hagysz te itt bennünket, mert én nagyobb ajándékot adok neked, mint amekkorát a perzsa királytól kapnál, ha elhagynád szövetségeseidet." Így beszélt Themisztoklész, és közben küldött három ezüsttalentumot Adeimantosz hajójára. Ezek aztán az ajándékok hatására megváltoztatták véleményüket, és megtették azt, amit Euboia lakói kértek tőlük. Maga Themisztoklész is jól járt, mert nem tudták meg, hogy a többi pénz nála maradt, a megvesztegetett vezérek azt hitték, hogy athéni pénzből kapták ezt a juttatást. Így aztán ott maradtak a görögök Euboiánál, és ott vívták meg az első tengeri csatát.

SZALAMISZ ELŐTT

Midőn Artemisziontól Szalamiszhoz vonultak a görög hajók, a szövetséges flottának az a része is csatlakozott hozzájuk, amely addig Troizénnál állomásozott, mert a régebbi parancs szerint Troizén kikötőjében, Pógónban kellett gyülekezniök. Így aztán sokkal több hajó és ember gyűlt össze Szalamisznál, mint amennyi előtte Artemiszionnál a tengeri csatát vívta. Vezérük most is a spártai Eurübiadész volt, aki nem királyi családból származott. A legtöbb hajót, és a legjobbakat is, az athéniak adták.

*

Mikor összegyűltek Szalamisznál, Eurübiadész kezdeményezésére a vezérek tanácsot tartottak, ahol mindenki elmondhatta véleményét arra vonatkozólag, melyik hely volna a legalkalmasabb a tengeri csata megvívására. Attikát már nem is említette, csak a többire vonatkozólag tett még előterjesztést. A legtöbb hozzászóló véleménye megegyezett abban, hogy az Iszthmoszhoz kellene hajózniok, és ott vívni tengeri csatát a Peloponnészosz védelmében; hozzátették ehhez még azt is, ha ezen a helyen vereséget szenvednek, akkor Szalamisznál ostrom alá veszik őket, és sehonnan se kaphatnak már segítséget, míg az Iszthmoszról könnyen eljuthatnak az övéikhez. Éppen erről tanakodtak a peloponnészoszi vezérek, amikor jött egy athéni, és hírül hozta, hogy az ellenség betört már Attikába, és tűzzel-vassal pusztítja a vidéket.

*

Amikor a görögök Szalamisznál hallották, hogy mi történt az athéni fellegvárral, annyira megzavarodtak, hogy a vezérek közül egyik-másik már be sem várta a tanácskozás eredményét, hanem hajójára sietett, és fölvonta a vitorlákat, hogy minél hamarabb indulhasson; azok, akik továbbra is ottmaradtak a tanácsban, úgy döntöttek, hogy az Iszthmosz előtt vívják meg a tengeri csatát. Ahogy éjszaka lett, föloszlott a gyűlés, és mindenki hajójára ment. Ekkor történt, hogy Themisztoklésztól, amikor visszatért a hajójára, megkérdezte Mnésziphilosz, egy athéni, mit döntöttek a tanácsban. Ahogy aztán hallotta a döntést, hogy az Iszthmoszhoz akarnak hajózni, és ott akarnak tengeri csatát vívni, így szólt: "Bizony, ha elviszik a hajókat Szalamisztól, akkor te már nem harcolhatsz a hazáért, mert mindenki elmegy a saját városába, és sem Eurübiadész, sem senki más meg nem akadályozza többé a szövetséges hajóhad fölbomlását. Tönkreteszi ez az ostobaság egész Görögországot! Próbáld meg, hátha van rá még mód, menj vissza, és vonasd vissza a határozatot! Hátha rá tudod beszélni Eurübiadészt az ittmaradásra!" Tetszett Themisztoklésznak ez a gondolat, nem is válaszolt rá semmit, hanem visszament Eurübiadész hajójához. Odaérkezvén fölüzent Eurübiadésznek, hogy közös ügyben akar tanácskozni vele. Eurübiadész pedig fölszólította, hogy jöjjön föl a hajóra, és mondja el, amit akar. Ekkor aztán Themisztoklész odaült melléje, és elmondta mindazt, amit Mnésziphilosztól hallott, mintha a saját elgondolása volna, és még sok egyéb érvvel is megtoldotta. Végre aztán sürgetésével rábírta Eurübiadészt, hogy hagyja el a hajóját, és hívja újra tanácskozásba a vezéreket.

*

Themisztoklész hatására Eurübiadész megváltoztatta döntését. Azt hiszem, ennek leginkább az lehetett az oka, hogy attól tartott, az athéniak cserbenhagyják, ha az Iszthmoszhoz vezeti a hajókat. Ha meg az athéniak eltávoztak volna, akkor a többiek már nem lettek volna képesek a harcra. Elhatározta hát Eurübiadész, hogy ottmaradnak és bevárják a tengeri csatát.

ARTEMISZIA TANÁCSA

Amikor a perzsák mindnyájan megérkeztek a phaléroni kikötőbe, maga Xerxész is leszállt a hajókhoz, mert beszélni akart a hajók vezéreivel, hogy megismerje véleményüket. Ahogy odaért a király, helyet foglalt a trónusán; ott voltak már a tartományok királyai is, akiket magához rendelt, meg a hajók vezérei. Sorban ültek, ahogy a király rang szerint megtisztelte őket: első volt a szidóni király, utána a türoszi, meg a többiek. Mikor aztán szép rendjén elhelyezkedtek, Xerxész odaküldte mindenikükhöz Mardonioszt, kérdezze meg tőlük, hogy mit javasolnak, megütközzenek-e a tengeren. S ahogy aztán Mardoniosz végigjárta őket kérdésével, kezdve a szidóni királyon, mind egyhangúlag azt javasolták, hogy meg kell ütközni, csak Artemiszia beszélt így:

"Mondd meg a királynak, Mardoniosz, ezek az én szavaim hozzá: Nem voltam én a legrosszabb az euboiai csatában, és nem voltak az én tetteim a leghitványabbak. Jogom van hát ahhoz, királyom, hogy őszintén elmondjam, mit tartok ügyedre legkedvezőbbnek. Azt mondom tehát, kíméld hajóidat, és ne vívj csatát a tengeren, mert ellenségeid annyival jobbak a tengeren katonáidnál, amennyivel a férfiak bátrabbak az asszonyoknál! Miért is kellene egyáltalán tengeri csatát kockáztatnod? Hát nem vetted-e be Athént, amiért hadat indítottál? És nem igáztad-e le Hellasz többi részét is? Hisz senki sem áll már utadban! Akik pedig szembeszálltak, azok úgy jártak, ahogy megérdemelték! Megmondom azt is, hogy véleményem szerint hogy alakul majd ellenségeid helyzete.

Ha nem sietsz a tengeri ütközettel, hanem itt tartod hajóidat a part közelében, és magad is ittmaradsz - vagy akár ha tovább is vonulsz a Peloponnészoszra -, könnyen elérheted a célodat, uram! Mert hosszú ideig nem fognak tudni ellenállni a görögök, szétszórod őket, és ők mind hazamennek városaikba. Hisz úgy tudom, nincs is elegendő élelmük ezen a szigeten. Ha meg szárazföldi seregeddel a Peloponnészosz ellen vonulsz, előre látható, hogy megrémülnek majd az odavaló görögök, s akkor már nem sokat törődnek majd azzal, hogy a tengeren harcoljanak veled Athénért. Ha viszont most elhamarkodottan megütközöl a tengeren, attól tartok, hogy tengeri haderőd veresége magával ránthatja a bajba még szárazföldi seregedet is. Ne feledkezz meg arról sem, királyom, hogy a derék embereknek rossz szolgái szoktak lenni, a hitványaknak pedig derék szolgái. Neked is, aki a legeslegkiválóbb ember vagy, gyávák a szolgáid; az egyiptomiak, küprosziak, kilixek és pamphülokból, akik szövetségeseid között vannak, semmi hasznod se lesz!"

Így beszélt Artemiszia Mardonioszhoz; a királynő jóakarói meg nagyon megrémültek e szavak hallatára; attól féltek, hogy megbünteti a király Artemisziát ezért a beszédért, hogy nem akar tengeri csatát vívni; irigyei és ellenségei viszont - mert ilyenek is voltak, hisz őt becsülte a király leginkább összes szövetségesei közül - annál inkább örültek ennek a válasznak, mert biztosra vették, hogy ezzel most nyakát szegi. De mikor aztán Mardoniosz közölte a válaszokat a királlyal; nagyon megörült Xerxész Artemiszia javaslatának. Azelőtt is sokra tartotta Artemisziát, de ettől fogva még jobban megbecsülte. Mégis úgy rendelkezett, hogy a többség javaslatát kövessék. Úgy gondolta különben is, hogy Euboiánál azért viselkedtek olyan gyáván a katonái, mert ő, a királyuk, nem volt közöttük. Most azonban ő maga is végig akarta nézni a tengeri ütközetet.

THEMISZTOKLÉSZ ÜZENETE

Szalamisznál a görögök nem voltak megelégedve Eurübiadész döntésével. Megint gyűlést tartottak, és újra megvitatták a régi kérdést. Egy részük azt hangoztatta, hogy vissza kell vonulniok a Peloponnészoszhoz, és azt kell védeniök, nincs értelme annak, hogy olyan földért harcoljanak, amelyet már úgyis elfoglalt az ellenség; Athén, Aigina és Megara képviselői viszont azt kívánták, hogy maradjanak ott helyben, és ütközzenek meg a perzsákkal.

Themisztoklész, amikor látta, hogy kisebbségben marad, és elvetik indítványát a peloponnészosziak, titkon eltávozott a gyűlésből, és elküldte egyik emberét dereglyén a perzsa hajóhadhoz, előre kitanítván, hogy mit mondjon. Szikinnosz volt ennek az embernek a neve, Themisztoklész szolgája és gyermekeinek nevelője volt. Később Themisztoklész ezért a tettéért, amikor Theszpiai városa polgárokat toborzott, őt is beíratta a polgárok közé, és nagy vagyonnal ajándékozta meg. Ez az ember ekkor csónakján a perzsák vezéreihez ment, és átadta gazdája üzenetét. "Az athéniek vezére küldött engem a többiek tudta nélkül - mert a király pártján áll ő is, és azt kívánja, hogy ti győzzetek, ne a görögök. Azt üzeni velem, hogy a görögök félelmükben menekülésre gondolnak már, és most itt az alkalom, hogy nagy tetteket hajtsatok végre, ha nem engeditek megszökni őket. Nincs közöttük egyetértés, és nem is fognak szembeszállni veletek, hanem majd meglátjátok, hogy egymás ellen fognak harcolni azok, akik a ti pártotokon vannak, és azok, akik nem úgy gondolkoznak." Átadta ezt az üzenetet Szikinnosz, és azonnal eltávozott.

A perzsák elhitték szavait, és rögtön sok embert tettek ki Pszüttaleia szigetére Szalamisz és a szárazföld között, azután éjfél felé a hajóhad nyugati szárnyával Szalamisz irányába eveztek, hogy bekerítsék a görögöket. Ugyanakkor előrenyomultak a Keosz és Künoszura mellé rendelt hajók is, és elzárták az öblöt Munikhiáig, hogy a görögök semerre se menekülhessenek.

THEMISZTOKLÉSZ ÉS ARISZTEIDÉSZ

Szalamisznál a görög vezérek között sokáig tartott még a vita. Nem tudták, hogy a perzsa hajók bekerítették már őket, azt hitték, ugyanott állnak ezek most is, ahol nappal voltak. Még javában folyt a vita a vezérek között, amikor átjött Aiginából az athéni Ariszteidész, Lüszimakhosz fia, akit a nép régebben cserépszavazással számkivetésbe küldött, pedig úgy tudom róla, hogy igen kiváló és igazságos ember volt. Ez az ember kihívatta most a tanácsból Themisztoklészt, aki egyáltalán nem barátja, sőt nagyon is elkeseredett ellensége volt. De mindezzel nem törődött, hanem kihívatta, mert beszélni akart vele. Hallotta ugyanis már előbb, hogy a peloponnészosziak sürgetik a hajók visszavonását az Iszthmoszra. Ahogy aztán kijött Themisztoklész, így szólt hozzá Ariszteidész: "Nekünk abban kell versengenünk egymással máskor is, de most különösen, hogy melyikünk tud több jót tenni a hazával. Azt mondom hát, vitatkozhattok már a peloponnészosziakkal amennyit csak akartok arról, hogy elvonuljatok-e vagy sem! Mert én saját szememmel láttam, hogy a korinthosziak és maga Eurübiadész is még akkor se mehetnének innen, ha akarnának. Körülvett bennünket az ellenség. Menj be hát, és add ezt a tudtukra."

"Helyesen beszélsz, és nagyon jó hírt hoztál - felelte Themisztoklész -, mert annak voltál szemtanúja, amit magam is kívántam. Tudd meg hát, hogy az én biztatásomra tették ezt a perzsák. Minthogy saját jószántukból nem akartak harcolni a görögök, úgy láttam, nincs más választásom, kényszerítenem kell őket a harcra. Te pedig, miután ilyen jó hírt hoztál, menj be, és jelentsd magad. Mert ha én mondom, nem hiszik el, hogy igazat beszélek, és nem győzöm meg őket arról, hogy csakugyan megtette az ellenség. Mondd el hát nekik, hogy áll a helyzet. Ha aztán elhiszik szavaidat, jó, de ha nem hiszik, úgyis jó, mert nem futnak már szét, hiszen körül vagyunk véve, ahogy mondod."

Erre Ariszteidész bement a tanácsba, és elmondta, hogy Aiginából jön, de már alig tudott észrevétlenül átjönni az ellenség előrenyomuló sorain; Xerxész hajói körülvették a görög tábort; azt tanácsolta, készüljenek a védekezésre. Így beszélt Ariszteidész, azután eltávozott, a vezérek pedig tovább folytatták a vitát, mert legtöbben nem hittek a hírnek.

Kételkedésük közepette egyszer csak jön egy szökevény háromsorevezős ténoszi hajó, amelynek Panaitiosz, Szószimenész fia volt a kapitánya, ez aztán elmondta nekik a teljes igazságot. Ezért vésték föl Delphoiban arra a bizonyos tripuszra a ténosziak nevét is azok közé, akik legyőzték a perzsát. Ezzel a Szalamiszhoz átszökött hajóval, meg avval a másik lémnoszival együtt, amely már Artemiszionnál átpártolt, háromszáznyolcvanra emelkedett a görög hajók száma; két hajó ugyanis még hiányzott ebből a számból.

A görögök most már elhitték a ténosziak szavait, és megtették az előkészületeket a tengeri csatára. Kora hajnalban összegyűjtötték a hajók legénységét, és mindenekelőtt Themisztoklész buzdító beszédet intézett hozzájuk. Összehasonlította a jót a hitvánnyal, és arra biztatta őket, hogy amennyire csak az emberi természet megengedi, a jobbat válasszák. Majd befejezvén beszédét, fölszólította őket, hogy szálljanak be a hajókba. Ezek meg is tették, s erre az egész görög hajóhad megindult, de alig hagyták el a partot, máris rájuk támadtak a barbárok.

ARTEMISZIA HŐSTETTE

Hogy a többi barbár népek és görögök hogyan harcoltak egyenként, nem tudom hitelesen elbeszélni. Artemisziával azonban a következő történt, s ettől fogva még nagyobb lett a becsülete a király előtt. Amikor ugyanis a királyi hajóhadban már nagy volt a zűrzavar, Artemiszia hajóját üldözni kezdte egy attikai hajó. Artemiszia semerre se tudott menekülni, mert előtte mindenfelé szövetséges perzsa hajók tolongtak, és ő volt leghátul, legközelebb az ellenséghez. Erre Artemiszia gondolt egy merészet, és hirtelen ötletét szerencsésen végre is hajtotta. Nem törődve üldözőjével, gyorsan megtámadta az egyik perzsa szövetséges hajóját, azt, amelyet Kalündia királya, Dámászithümosz vezényelt. Hogy haragosa volt-e Dámászithümosz Artemisziának, és hogy előre megfontolt szándékkal támadta-e meg ezt a hajót Artemiszia, vagy csak azért, mert hirtelenében ez az ötlete támadt, azt nem tudom.

Ahogy aztán megtámadta és elsüllyesztette ezt a szövetséges hajót, ebből a merész cselekedetéből kettős haszna lett. Az attikai hajó parancsnoka, amikor látta, hogy Artemiszia egy barbár hajót támad meg, azt hitte róla, hogy vagy görög hajó ez, vagy pedig átpártolt a görögökhöz, és most együtt harcol velük a perzsák ellen. Ebben a hiszemben abbahagyta az üldözést, és más ellenséget keresett magának. Ez volt Artemiszia szerencséje, mert így sikerült megmenekülnie, és ennek köszönhette, hogy nem veszett oda; de ezenkívül, bár rossz fát tett a tűzre, Xerxész király még meg is dicsérte.

Mondják ugyanis, hogy Xerxész látta, amint Artemiszia támadott a hajójával, és meg is jegyezte valaki a környezetéből: "Látod, uram, milyen bátran küzd Artemiszia, hogyan süllyeszti el az ellensége hajóját?!" A király erre megkérdezte, hogy valóban Artemiszia volt-e az, kísérete pedig azt felelte, hogy igen, hiszen jól látható a hajó jelvénye is! Hogy persze az elpusztult hajó valóban az ellenségé volt-e, azt nem tudták.

Hozzájárult még Artemiszia szerencséjéhez az is, hogy az elsüllyesztett hajó legénységéből senki se menekült meg, aki bevádolhatta volna. Xerxész, amikor környezete válaszát hallotta, állítólag fölsóhajtott: "Embereim asszonyokká lettek, az asszonyok meg férfiakká!"

A PÓRUL JÁRT PHOINIKOK

Ebben a zűrzavarban történt a következő is. A phoinikok egy része, akiknek hajója elpusztult, a királyhoz jött, és bevádolta az iónokat: miattuk veszítették el hajóikat, mert elárulták őket.

Véletlenül azonban mégsem az iónok vezérei bűnhődtek az árulásért, hanem a vádaskodó phoinikok. Mialatt ugyanis ezek előadták panaszukat, egy szamothrakéi hajó megtámadott egy attikait és elsüllyesztette; egy arra haladó aiginai viszont a szamothrakéira rohant és meglékelte. Csakhogy a szamothrakéi legénység, amely híres arról, hogy jó dárdavető, az utolsó pillanatban elintézte dárdáival a támadó legénységet, saját süllyedő hajójáról átugrott a támadó hajóra és hatalmába kerítette.

Ez a közbejött esemény mentette meg az iónokat. Xerxész ugyanis, aki látta ezt a bravúros tettet, nagy mérgesen a panaszkodó phoinikokhoz fordult, őket okolta mindenért, és elrendelte, hogy fejezzék le őket, hogy hitvány létükre ne vádaskodhassanak olyanokra, akik különbek náluk.

Mert Xerxész, hogy lássa az egész tengeri csatát, Szalamisszal szemben egy hegyfokon, az Aigaleószon ült; folyton kérdezősködött, és ha valamelyik hajóparancsnok valami bravúros tettet vitt véghez, írnokaival mindjárt fölíratta a nevét, családját és városát. A phoinikok megbüntetéséhez hozzájárult még az is, hogy jelen volt a király kíséretében a perzsa Ariaramnész, az iónok nagy barátja. Az ítéletvégrehajtók tehát kezelésbe vették a vádaskodó phoinikokat.

XERXÉSZ ÉS MARDONIOSZ

Amikor az első hír megérkezett Szúszába, hogy Xerxész elfoglalta Athént, úgy megörültek az otthon maradt perzsák, hogy az utakat mind mirtusszal hintették tele, tömjént gyújtottak, áldozati ünnepet rendeztek, örültek, örvendeztek és vigadoztak. A második hír azonban lesújtotta őket, megszaggatták ruháikat, sírtak, jajgattak és gyászoltak; mindenért Mardonioszt okolták. Nem is annyira hajóik elvesztését gyászolták, mint inkább Xerxész király életéért aggódtak. Mindaddig tartott ez a hangulat Perzsiában, amíg Xerxész haza nem érkezett és jelenlétével meg nem nyugtatta őket.

Mardoniosz pedig, amikor látta, hogy mennyire elkeseríti Xerxészt a szalamiszi vereség, előre sejtette, hogy a király hamarosan kereket old Athénból. Attól is félt, hogy neki magának bűnhődnie kell majd, hiszen ő biztatta a királyt a görögországi hadjáratra. Jobbnak látta tehát, ha továbbra is vállalja a veszélyt, és vagy leigázza Görögországot, vagy valami vállalkozásba fogva dicsőségesen fejezi be életét. (Mégis inkább azt remélte, hogy sikerül majd meghódítania Görögországot.) Ezen jártatta az eszét, és így szólt a királyhoz:

"Uram, ne vedd annyira szívedre az elszenvedett csapást, és ne bánkódj miatta! Hiszen nem deszkahajók döntik el ezt a háborút, hanem emberek és lovak! Aztán meg senki se mer ezekről a görög hajókról partra szállni, hogy ott ütközzék meg veled, se a szárazföldről nem jön ellenünk senki, még ha talán azt hinnék is ostobaságukban ellenfeleink, hogy már kivívták a végső diadalt. Azok, akik valóban szembeszálltak velünk a szárazon, el is vették méltó büntetésüket.

Ha jónak látod, tegyünk most rögtön próbát, és foglaljuk el a Peloponnészoszt, de ha inkább várni akarsz még egy darabig, megtehetjük azt is. Csak ne veszítsd el a bátorságodat! Mert nem viszik el szárazon a görögök se azt, amit most, se azt, amit régebben cselekedtek ellened. Szolgáid lesznek ők mindnyájan! Tégy úgy, ahogy mondom. Ha úgy határoztál, hogy visszavonulsz a sereggel, van nekem arra is egy jó tervem. Ne tedd a perzsákat nevetségessé a görögök előtt, mert nem a perzsákon múlott ez a kis kudarc! Azt se mondhatod, hogy gyáván viselkedtünk volna! Az, hogy a phoinikok, az egyiptomiak, a küprosziak meg a kilixek gyávák voltak; nem a perzsák bűne! Minthogy pedig a perzsák nem okai semminek sem, fogadd meg tanácsomat. Ha úgy határoztál, hogy nem maradsz itt tovább, vonulj haza sereged zömével birodalmadba, én meg kiválasztok majd a seregből háromszázezer embert, és az lesz a kötelességem, hogy Görögországot leigázva a lábad elé rakjam."

Ahogy ezt hallotta Xerxész, egyszerre felderült az arca, és nagyon megörült, mintha valami nagy veszedelemtől szabadult volna meg. Mardoniosznak meg azt felelte, hogy majd később megfontolja, melyik tervét fogadja el. Aztán tanácsot tartott a válogatott perzsa főemberekkel, és jónak látta, hogy belevonja ebbe a tanácskozásba Artemisziát is, mert legutóbb is ő találta el a legjobb tanácsot, hogy mit kellett volna tenniök. Mikor aztán megérkezett Artemiszia, elküldte Xerxész a közeléből perzsa tanácsosait, sőt még testőreit is, és négyszemközt így beszélt hozzá:

"Mardoniosz azt javasolja, hogy maradjak itt és támadjam meg a Peloponnészoszt. Azt állítja, hogy a perzsák és a szárazföldi csapat nem bűnös a kudarcban; ha alkalmuk lenne rá, ők ezt be is bizonyítanák. Azt kívánja tehát, hogy vagy én is cselekedjem így, vagy ő maga kiválogat háromszázezer embert, és velük leigázza nekem Görögországot, én meg akkor menjek haza a sereg többi részével birodalmamba. Nos hát, adj most tanácsot, hogy a két terv közül melyiket tegyem magamévá, melyikkel boldogulok legjobban, hiszen te már a tengeri csata előtt is jól megmondtad, hogy nem kellett volna megütköznünk."

Így kért tanácsot a király, Artemiszia meg így felelt: "Királyom, nehéz a legjobb tanácsot adni annak, aki tanácsot kér tőlünk. De én az adott körülmények között azt hiszem, legjobb lesz, ha te magad visszavonulsz, Mardoniosz pedig, ha akarja és vállalja, maradjon itt azokkal, akikkel akar. Mert ha leigázza ezt az országot, amint ígéri, és sikerül a terve, az a te műved lesz, királyom, hiszen a te szolgáid igázták le akkor Görögországot. Ha viszont Mardoniosz terve meghiúsul, nem nagy szerencsétlenség az se, mert életben maradsz te magad, és birodalmad is fönnmarad, meg házad népe. Márpedig, amíg te magad élsz, és virul a te uralkodóházad, sokszor kell addig a görögöknek még önmagukért harcolniok. Mardoniosszal meg, ha elesik is, senki se törődik. Ha győznek is a görögök, nem nagy dolog a győzelmük, hiszen csak szolgádat verték meg. Te meg különben is végrehajtottad azt, amiért hadat indítottál: felégetted Athént, és most szépen hazamégy!"

Nagyon örült Xerxész ennek a tanácsnak, mert pontosan azt mondta, amit ő maga is akart. Mert én azt hiszem, nem maradt volna ő Athénban még akkor se, ha mindnyájan, emberestül, asszonyostul azt tanácsolják is neki, hogy maradjon: annyira meg volt ijedve. Megdicsérte hát Artemiszia tanácsát, és elküldte, hogy vigye haza a fiait Epheszoszba, mert ott volt Xerxész néhány fia vele együtt a kíséretében.

Mikor aztán Xerxész Artemisziára bízta fiait, magához hívatta Mardonioszt, és felszólította, hogy tetszése szerint válogasson ki embereket a hadseregből, s aztán próbálja meg, hogy tettei is olyanok legyenek, mint szavai. Ez a nap ezzel telt el, éjszaka meg a király parancsára a vezérek útnak indították hajóikat Phaléronból, és igyekeztek a Hellészpontosz felé olyan gyorsan, ahogy csak tudtak, hogy biztosítsák a hidat a király visszatérésére.

A SZALAMISZI CSATA UTÁN

Amikor megvirradt, látták a görögök, hogy a perzsák szárazföldi hadserege a helyén maradt; azt hitték, a hajók is valahol a Phaléron körül lehetnek, s előbb-utóbb támadni fognak; ennek megfelelően készültek ők is a védekezésre. Mikor aztán megtudták, hogy a hajók már elmentek, rögtön üldözőbe vették őket. De hiába nyomultak előre Androszig, Xerxész hajóhadát már sehol sem találták; erre aztán Androszban kiszálltak ők is tanácskozni. Themisztoklész azt javasolta, forduljanak a szigetek felé és a hajókat üldözve menjenek egyenesen a Hellészpontoszhoz, rombolják le ott a hidat. De Eurübiadész éppen az ellenkezőjét javasolta, mondván: ha lerombolnák a hidat, ezzel nagyon nagy bajt okoznának a görögöknek. Mert ha a perzsának elvágnák az útját, és arra kényszerítenek, hogy Európában maradjon, aligha maradna békével. Ha ugyanis a békét választaná, akkor se előbbre nem jutnának az ügyei, se vissza nem térhetne hazájába, és serege éhen veszne; ha viszont újra támadna és megfeszítené az erejét, akkor Európában előbb-utóbb minden város és minden nép meghódolna neki, vagy fegyveres erejének engedve, vagy békésen kiegyezve vele. Azonkívül az ellenség a sereg élelmezését is a görögök terméséből fedezné. Neki viszont az a véleménye, hogy a perzsa a tengeri vereség után nem marad Európában. Hagyni kell hát, hogy meneküljön, s azután majd később tenni át területükre a küzdelem színterét. Ehhez a véleményhez csatlakozott a többi peloponnészoszi vezér is.

Themisztoklész, amikor látta, hogy a többieket nem tudja rávenni arra, hogy a Hellészpontoszhoz hajózzanak, megváltoztatta véleményét, és az athéniakhoz fordult. Legjobban ugyanis éppen az athéniak bosszankodtak azon, hogy megszökött az ellenség, s ők egyedül akartak a Hellészpontoszhoz hajózni, még ha a többiek magukra is hagynák őket. Themisztoklész aztán így beszélt hozzájuk: "Én magam is sokszor tapasztaltam már, de még többször hallottam másoktól, hogy a legyőzöttek, ha végveszély fenyegeti őket, újra kezdik a harcot, és kiköszörülik a csorbát. Váratlan szerencse ez, hogy mi magunkat és az egész görögséget megmentettük, elkergetve ilyen rengeteg sok embert, ne üldözzük hát őket tovább, ha már úgyis futnak. Nem mi tettük ezt, hanem az istenek és héroszok, akik nem engedték meg, hogy egyetlenegy bűnös és istentelen ember uralkodjék egész Ázsián és Európán, aki nem tett különbséget szent és mindennapi dolgok között, fölgyújtotta és ledöntötte az istenek szobrait, megkorbácsolta és bilincsbe verte a tengert is. Pillanatnyilag jól áll az ügyünk, maradjunk most görög területen, gondoljunk magunkra és családunkra. Mindenki építse föl házát és művelje szorgalmasan földjét, miután elűztük a barbárt. Majd a tavasszal elhajózunk a Hellészpontoszhoz is, meg Ióniába is elmegyünk." A perzsa királyt akarta ezekkel a szavaival hálára kötelezni, hogy majd menedéket találjon nála, ha rosszra fordul az ügye Athénban. Később csakugyan így is lett.

Themisztoklésznek ez a beszéde megfordította a hangulatot, és az athéniak hallgattak reá. Minthogy már előbb is bölcs embernek tartották, s csakugyan bölcs és jó tanácsadó volt, készséggel magukévá tették javaslatát. Themisztoklész pedig, amikor elfogadták indítványát, azonnal elküldte egy csónakon embereit, akikben legjobban bízott, hogy kínvallatásra sem árulják el, s meghagyta nekik, mit mondjanak a királynak. Ismét ezek között az emberek között volt Szikinnosz nevű szolgája. Ezek pedig, amikor Attikába érkeztek, a többiek a csónakban maradtak, csak Szikinnosz ment el Xerxészhez és ezt mondta neki: "Themisztoklész, a Neoklész fia küldött engem, az athéniak hadvezére és a szövetségesek között a legkiválóbb és legbölcsebb ember. Meghagyta, hogy mondjam meg neked, az athéni Themisztoklész szolgálatot akarván tenni neked, nem hagyta, hogy a görögök hajói üldözzenek és elmenjenek lerombolni a hellészpontoszi hidat. Most hát nyugodtan eltávozhatsz." A követek az üzenet átadása után visszatértek Themisztoklészhoz.

XERXÉSZ A VIHARBAN

Van egy másik hagyomány is arról, hogy amikor Xerxész Athénból visszavonult, a Sztrümón folyónál fekvő Éión városához érkezett, de innen már nem a szárazon ment tovább, hanem seregét Hüdarnészra bízta, hogy vezesse le a Hellészpontoszhoz, ő maga meg egy phoinik hajóra szállva tért vissza Ázsiába.

Útközben azonban a Sztrümón felől hatalmas viharba került a hajó. A vihar mind veszélyesebb lett, mert a hajó túlságosan meg volt terhelve, rengeteg perzsa volt Xerxésszel a fedélzeten. Mondják, hogy a király rémülten fordult a kormányoshoz, és aggódva kérdezte, van-e még remény a megmaradásukra. "Uram, oda minden reményünk, ha valahogy meg nem szabadulunk ettől a rengeteg utastól" - felelt a kormányos.

Ahogy a király ezt hallotta, állítólag kíséretéhez fordult, és ilyen beszédet intézett hozzájuk: "Perzsák! Itt az idő, hogy megmutassátok, mennyire szeretitek királyotokat, mert úgy látom, rajtatok múlik életbenmaradásom!" Így beszélt a király, a perzsák pedig hódolattal borultak lába elé, és önként a tengerbe ugrottak.

A hajó aztán megkönnyebbülvén kibírta a tenger viharát, és szerencsésen megérkezett Ázsiába. Amikor aztán partra szálltak, Xerxész azonnal így intézkedett: megkoronáztatta aranykoronával a hajó kormányosát, mert megmentette a király életét, de utána tüstént leüttette a fejét, mert annyi derék perzsának a halálát okozta.

Ez a másik hagyomány Xerxész hazatéréséről Ázsiába, de én ebben sehogy sem hiszek, és nem hiszek abban sem, ami állítólag a király perzsa kíséretével történt. Mert ha valóban azt hallotta volna Xerxész a kormányostól, hogy szabadulniok kell a túlságosan sok utastól, én ezret teszek egy ellen, hogy a király másképp intézkedik. Először is megparancsolja a perzsáknak, hogy üljenek le az evezők mellé, mégha ezerszer is olyan nagy tiszteletben álló főemberek ezek a perzsák; azután pedig tengerbe dobat annyi phoinik evezőst, ahány perzsa van a hajón. De, mint mondottam, Xerxész a valóságban nem is hajón, hanem szárazföldi úton tért vissza Ázsiába.

 

Hérodotosz


  
    Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket! Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Sz:webmester
Idő:2010.02.18.
Olv.:1
Cimkék:

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
    

  
 
 
    

   
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
    

   
 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.
Ne feledd: azok a szavak, amelyekkel minősítesz valakit, többet mondanak rólad, mint akiről beszélsz!
Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)

Extra mosolyok:
(Egérrel megfogva behelyezhetőek a szövegbe.)

Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Kedves Hozzászóló!
Írd be ide a fenti képen látható kódot.
Ez a programok által bevitt veszélyes tartalmak beírásának megelőzésére szolgál.
(ha bizonytalan vagy a kód olvasásában, a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat)



 
    

 
Generálás ideje: 0.05 mp 

Mottó:

A tévedés be nem ismerése a megoldástól való elfordulással egyenlő és csak árt mindenkinek. Az idő pedig olyan mint víz, előbb-utóbb a felszínre dobja, ami nem oda való.

(Nemtom)


Kezelők
 BEMUTATKOZÁS
 LEXIKON

Online könyvrendelés
Fotóalbumok
Linkek, társoldalak Honlap statisztika

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


Téma bevezető és tartalma

Egyéb források
Az elmélet megismeréséhez feltétlen szükséges kiegészítő forrásanyagok, illetve azok elérései.



Ma érvényes évszámok

Jelenlegi:2017
Etióp:2009
Kopt:1733
Iszlám:1438
Perzsa:1396
Zsidó:5777
Indiai:1939
Bizánci:7525
Örmény:1465

Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

Eltévedt évszámok

Jézus születésétől számolt
TévesHelyes
20241777
Arszakida éra
TévesHelyes
22642017
Szeleukida éra
TévesHelyes
23282081
Róma alapításának érája
TévesHelyes
27702523
Nabú-nászir-éra
TévesHelyes
27642517
Olimpiai éra
TévesHelyes
698 ol. 1 év633 ol. 1 év

Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

Információk
 
Ugrás_a_cikk_oldalára

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek


Egyiptomi kopt naptár

Etióp naptár

Iszlám naptár

Honlapok
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Eltévedt időszámítás
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Meglátások
  Eurochess
  Hevessakk
  Agriasakk
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Kitalált a kitalált középkor az...
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Tomory Gábor Néptánciskola
  Borostyán Néptáncegyüttes
  Csibészke Néptáncegyüttes
  Mákvirág Néptáncegyüttes
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix

Statisztika
Te vagy itt a(z)
2376564
látogató!
Ma  944,
ebben a hónapban
31179 látogató volt.
Jelenleg
2 regisztrált tag
és 50 vendég olvas minket.

Üdvözlöm oldalamon!

Oldalt eddig 2376564 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:133
Látogatók összesen 616 alkalommal szóltak a fórum 9 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:
LL.kedõ
Gondol-f
enteje
trilla
Teupoko

Mai legolvasottabbak
Az európai nyelvek földrajzi kialakulása  (30)
Földalatti krónikáink különös története  (8)
Az uráli nyelvcsalád népességének genetikája a mitokondriális DNS vizsgálatok alapján  (8)
I. Bevezető  (7)
895-ben ugyanaz történt, ami 568-ban  (7)
Kiegészítő gondolatok az Eredetünk és őshazánk című tanulmányhoz  (7)
Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia  (7)
A magyar nép őstörténete  (7)
A kihirdetett magyar őstörténet alkonya  (7)
III. Évszámok titkai  (6)