Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag

Utolsó módosítás:2020.02.05. 09:21

Mintegy kétezer éve három napkeleti utazó hajolt össze a Jeruzsálem felé vezető úton, a keleten feltűnt csillagjelenségen tanakodva, Máté evangéliumának tanúsága szerint. A történet folytatását, amit a betlehemi csillag misztériumaként ismerünk, máig a történelem megfejtetlen homálya rejti.

Pedig a mai időszámításunk ennek a közismert égi jelenségnek az évében kezdődött volna. Állítólag. Azonban az első év környékén a betlehemi csillaghoz még hasonló jelenség sem található. Sokan ezért kétségbe vonták azt is, hogy megtörtént. Pedig igen, megtörtént. Csak időben rossz helyen keresték.

A mai időszámításunk valójában nem Jézus születésének idejében kezdődött, hanem sokkal korábban. A neve az Úr időszámítása. A betlehemi csillag pedig ott van, abban az évben, ahol lennie kell és ahol a keresztény világ mindig is ünnepelte a kis Jézus születését.

MINDEN FEJEZETET BEZÁR MINDEN FEJEZETET KINYIT

…én nem ilyen lovat akartam…

Rendhagyó utószó

…az igazi hiba az, ha nem igyekszel kijavítani…

I. Időszámításunk kérdőjelei

Az emberi történelem folyamán egyre fontosabbá vált az idő mérése, a pontos naptárak készítése és az évek helyes számontartása. Az eltelt évezredek során többféle időszámítás és naptári rendszer jött létre, köztük a mai időszámításunk és naptárunk. Az utóbbi időben több kutató kérdőjelezte meg a jelenlegi időszámítás pontosságát, helyességét. A problémamegoldási módszerük többnyire összeesküvés-elméleti úton halad – kitalált középkor, naptárhamitás, stb. - a józan gondolkodású szakértők határozott és érthető elutasítása ellenére. Azonban maga a felvetés, hogy valami nincs rendben az időszámításunkkal, bizonyíthatóan valós alapon nyugszik.

FEJEZETET BEZÁR FEJEZETET KINYIT

1. A naptárreform problémája

2. A sötét középkor problémája

3. Összefoglaló megállapítások

👆

Az ötlet megvalósításának folyamata négy lépésből áll. Keresni kell egy megfelelő időszámítást és egy maitól eltérő évszámot valamelyik középkori krónikából. A talált évszámból ki kell vonni az adott időszámítás induló évszámát. Végül a kapott új számnál megnézni, hogy mai kronológiában van-e valamilyen hasonló esemény.

A hirtelen támadt gondolat életképes ötletnek bizonyult. Kézai Simon középkori krónikájában találtam egy évszámot, ami megfelelt az ötlet feltételeinek. A hunok és magyarok viselt dolgai című művében a hunok bejövetelét a Kárpát-medencébe 700-ra teszi.

A 700-ból kivonva 247-t - a pártusok időszámításának kezdő évszámát - 453-at kapunk, ami a mai időszámításunkban Attila, a hun nagykirály halálának éve.

A két évszámhoz tartozó esemény ugyan más, a 700 a hunok kijövetelének éve Szkítiából, míg a 453, a hun Attila halálának éve, egyúttal a Kárpát-medencei hun birodalom megszűnésének éve is. Azonban mindkettő a hunokhoz kötődik, így követhető útnak látszik az ötlet megvalósítása során.

Természetesen itt még csak egy érdekes egyezésről van szó, ami kevés ahhoz, hogy kijelenthessünk bármit is. Ezért a kutatásnak, a megoldás keresésének elsődlegesen a következő három problémára kellett valamiféle megoldást találni:

Az ötlettel egy különleges szellemi kaland vette kezdetét, ami mai napig tart, és csak remélem, hogy át tudom adni azokat a szellemi élményeket, amelyek a kutatás során értek. Kezdődjön hát a kalandozás a középkori magyar krónikák évszámainak és titkainak felfedezésével.

Az elmélet első kiadásában a krónikák évszámainak összefüggései voltak az elsődleges bizonyítékok arra, hogy mai időszámításunk a pártusok érája. A kiadás utáni szerteágazó kutatások azonban számos egyéb megerősítést találtak. Mára annyiban változott a bizonyítási láncból nélkülözhetetlen feladata, hogy megerősítse azt az állítást, hogy Kézai évszámait az egykori pártus birodalom arszakida időszámításában kell értelmezni. Valamint azt, hogy abból a 700-as évszámból, ami Attila hunjainak Pannóniába jövetelének éve Kézai Simon művében, a későbbi krónikaírók Attila halálának évét származtatták.

a) A középkori krónikák és szövegezésük

A középkori magyar krónikáink és szerzőik számtalan inkvizíció-szerű támadást szenvedtek el. A tudomány világától érthetetlen indulati kirohanások legtöbbször eszmei értékük lejáratására irányultak, de akadt olyan is, aki póriasan az elégetésükre tett javaslatot. A magyar krónikák adatai és állításai, a mai történelemtudomány megállapításai szerint valóban nem állják ki egy kerek egészként történő vizsgálat próbáját, azonban ez nem lehet ok ilyen magas szintről induló lejáratásra.

Néha a krónikákat lejáratni szándékozók is átléptek egy határt. Egy nemzetközi történész-kongresszuson megjelent hazai tanulmányban egy történész Kézai művét fantasztikus koholmánynak, és íróját félművelt fantasztának állította be. Ennek hatására Sebestyén László egy könyvet írt, Kézai Simon védelmében címmel.

A krónikákra ugyanazok az adatok hívták fel a figyelmemet, amelyek miatt a mai hivatalos történetírás elutasítja, mint tényszerű forrásanyagot. Az egyik ilyen az elfogadottól jelentősen eltérő évszámai. A támogató történészek jobbára csak az egyes történelmi állítások igazságtartalmát vizsgálják, míg az évszámok értékelésétől eltekintenek. Az elutasítók viszont kikezdhetetlen alapot kaptak a furcsa számokkal.

Négy középkori szerző négy krónikáját hívom segítségül annak bizonyításában, hogy Kézai évszámai az arszakida időszámításból származnak, és Attila 700-ban halt meg. Kézai Simon gesztáját, Kálti Márk Képes Krónikáját, ellenpróbaként pedig a névtelen Anonymus Gesta Hungarorum című művet és ma még kevésbé ismert, Vámbéry Ármin által Törökországból 1860-ban hazahozott, török nyelvre lefordított Tárih-i Üngürüszt, a Magyarok történetét.

Az elsődleges és a legfontosabb forrás, amelyre elméletemet építem, a koholmánynak minősített Kézai krónika. A magyar származású Kézai Simon krónikája, a Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és magyarok viselt dolgai”  1280 körül készült, és a szerző a művét IV. László királyunknak ajánlotta. Kézai leírja, hogy művének adatait a kor hozzáférhető forrásaiból merítette. A könyv két részből áll, az első a hunok történetét tárgyalja, Attila haláláig, a második a magyarok „viselt” dolgaival foglalkozik bejövetelüktől az 1280-as évekig.

Az összehasonlítás másik forrása, Kálti Márk Képes Krónikája (Chronicon Pictum) az előzőhöz hasonlóan latin nyelven írt középkori mű. Nagy Lajos udvarában készült az 1360-as években. Sokáig Bécsben őrizték, ezért egy időben Bécsi Képes Krónikának is nevezték. A kötését XVI. századinak tartják.

A következő két krónikát csak ellenpróbaként vizsgálom. A magyar történetírás legismertebb alakja az ismeretlensége ellenére Anonymus, azaz P. mester, Béla király névtelen jegyzője. Műve a Gesta Hungarorum azaz a „Magyar krónikája” régebbi Kézai művétől, és az 1200-as évek körül készült. A Gesta Hungarorum csak a honfoglalás befejezéséig tárgyalja a magyarok történetét és a történészek irodalmi műnek tartják, semmint hiteles forrásnak. Az Országos Széchényi Könyvtárban található példánya egy XIII. századi másolat, de idejéről megoszlanak a vélemények.

A Tárih-i Üngürüsz (Magyarok története), török nyelvre lefordított középkori magyar krónika, ami 1550 körül, a székesfehérvári könyvtárból került török kézre és Szulejmán szultán parancsára fordította le egy Terdzsüman Mahmud nevű tolmács. A török nyelvű fordítást Vámbéry Ármin hozta haza Magyarországra Isztambulból 1860-ban, és ajándékozta a Magyar Tudományos Akadémiának. Az akadémián Budenz Józseftől állítólag a „silány őstörténeti munka” minősítést kapta. Itt fedezte fel újra, több mint 100 évvel később, Blaskovics József, a prágai Károly Egyetem turkológus professzora 1971-ben, és fordított le magyar nyelvre egy Isztambulból beszerzett másodpéldányt.

Kézai másolatában megmaradtak az általa jelzett különböző forrásokból származó egyedi dátumozási formák, míg a többinél a későbbi kódexmásolók valószínűleg átfogalmazták az évszámok megnevezéseit.

b) A Kézai-krónika évszámai

Kézai gesztájában az évek jegyzésének jellege három időszakra bontható. Az első az 1000 előtti évek, ahol három konkrét évszámot említ. A második az 1000 utáni évek, ahol kizárólag uralkodói évszámításAz egyiptomi Óbirodalomban és Mezopotámiában vált általánossá a királyok uralkodási évei szerinti keltezés. Az uralkodói évek szerinti keltezés a monarchiák jellegzetes dátumozási módszere volt nemcsak az ókori Keleten, hanem a bizánci birodalomban, és a középkori királyságokban is, pl. Géza uralkodásának második éve. Az uralkodói évek latin neve: „annus regni” Egy uralkodáson belül megbízható volt, de ha több uralkodó éveivel kellett számolni, akkor rendkívül nehézkessé vált az évek áttekintése. szerepel. A harmadik a mű megírásának jelenéhez tartozó évek, ahol csak egy év szerepel, és azt a kor dátumozásának megfelelően írta le szerzője. Kezdőponttól - azaz első évtől - számított évszámból összesen négy található a krónikában, a többi uralkodói évszámítás szerint van jegyezve. Kézai krónikájának valamennyi évszáma, korszakonkénti bontásban:

Az 1000. év előtti évjegyzések:

Az 1000. év utáni uralkodói évjegyzések:

A krónika megírásának jelenéhez tartozó évjegyzés:

Az Úr szavunk Úristent is jelent. Az „Úr születésének” kezdetű bevezetés pedig abból a korszakból származik, amikor még nem volt ilyen jelentése a kifejezésnek, mivel a keresztény hitvilágban nincs értelmezve Isten születése.

A krónika születésének idejében, a hétköznapi formában ’Urunk születésének’, a hivatalos okiratokban pedig az ’Urunk megtestesülésének’ alakban írták le a dátumokat, ahol az „Urunk” kifejezés Jézus Krisztus megnevezése volt.

A 967-es, István születési éve és a tatárjárás 1241-es évszáma a mai tudomány által is elfogadott számadatok. A másik kettő, a hunok és a magyarok bejövetelének évszáma viszont eltér a jelenlegitől.

Kézai krónikájában a római kereszténység bevezetése előtti korai időszakokra három, adott kezdőponttól számított évszámot említ:

Majd eltűnik ez a fajta évjegyzés és a továbbiakban a kora középkorban szokásos, nehezebben követhető, uralkodótól uralkodóig történő évszámításban írják az éveket (latinul: annus regni), pl: ’Péter uralkodásának harmadik esztendejében’. A krónika megírásának ideje körül tér vissza a „Urunk születésének ezerkétszáznegyvenegyedik esztendejében” történt tatárjárás időpontjával. A 872-es évszám Jézus Krisztus születésével történő bevezetésére később még visszatérek.

István megkoronázása után a keresztény papság vette át a kultúra irányítását, közülük kerültek ki az írnokok, akik a széles körben elterjedt uralkodó időszámításban jegyezték fel az éveket. Ezzel magyarázható az évek jegyzésében az ezredforduló után történt váltás, és ezek szerint ekkor még nem használták a Krisztus születésétől jegyzett időszámítást. A tatárjárás időpontjában viszont már elterjedőben volt és maga a tatárjárás is 30-40 évvel a krónika megírása előtt történt.

Az a gondolat megkérdőjelezhető, hogy a korai időpontokat Kézai Simon illesztette volna be a Krisztus utáni időszámításba. Ha igen, akkor miért nem tette meg a krónika István utáni évszámaival, ami jóval egyszerűbb művelet lett volna.

c) A Képes Krónika évszámainak titka

Kálti Márk Képes Krónikája kiemelt szerephez jut az elmélet igazolása során. A következőkben kerül sor annak a bizonyítására, hogy a Kézainál szereplő 700-as évszám nem a hunok bejövetele, hanem Attila halálának éve.

Az eredeti címe Cronica de gestis Hungarorum, azaz Krónika a magyarok tetteiről. A művet a bevezetője szerint 1358-ban kezdték el írni. Az 1360-as években lemásolták és 147 színes iniciáléval és miniatúrával egészítették ki. A mű a korábbi krónikák gondosan szerkesztett átdolgozása. Tartalma a magyarok története 1342-ig, és a magyar mondák fontos gyűjteménye.

Szerzője a szakirodalom szerint Kálti Márk székesfehérvári őrkanonok, de feltehetőleg nem ő volt a krónika másolója és festője. Többen is közreműködtek megalkotásában, de a személyükkel kapcsolatban csak találgatnak a szakemberek.

A Képes Krónikában szereplő évszámok - Kézai számaihoz hasonlóan - szintén eltérnek a hivatalos történetírásban rögzített időpontoktól. Az eltérés mellett néhány helyen még az összetartozó évszámok összegei sem helyesek. A pontatlanságok azt sejtetik, hogy nem a másoló számolt, és nem hangolták össze munkájukat. Az is lehet, hogy a hibák egy későbbi átszámítás, átmásolás, kijavításnak szánt módosítás során keletkeztek.

A számtani pontatlanságok ellenére követhető egy logikai vonal:

Kálti Márk valamennyi évszáma az államalapításig:

Kézainál az 1002-es, és az ezután következő évszámok még uralkodói években vannak jelezve, így nincs több összehasonlítási lehetőség.

A listából kitűnik, hogy szinte valamennyi évszám bevezetését az új alakban írták le (Urunk születésének), kivéve István születésénél, de ott nem írták át a születési dátumát sem. Mind alakban, mind értékben ugyanaz maradt, mint Kézai krónikájában.

A bizonyítás során itt fontos szerephez jut a korábban már leírt indictio-ciklus. Mielőtt továbblépnénk egy rövid emlékeztető: a középkori időszámításban az indictio-n 15 éves ciklust értettek, amelynek éveit I–XV sorszámmal látták el, de azt, hogy hányadik indictio-ról van szó, nem tüntették fel. Az uralkodói évszámítás nehezen követhető éveit egészítették ki az egykori adókivetési ciklusok sorszámaival. A jelölésük római számmal történt. Az adott indictio mindig azt jelzi, hogy az éppen aktuális 15 éves ciklus hányadik évében járunk.

Kiszámításához a mai, téves kronológiájú időszámításunkban fiktív kezdőpontként a i. e. 3 év használatos. A Jézus születésétől számolt évszámot meg kell növelni 3-mal, majd ezt az összeget 15-tel elosztani. Az indictio számát azonban nem a hányados, hanem az osztás maradéka adja, ami egy I-től XIV-ig terjedő római szám lesz. Ha nincs maradék, akkor éppen lezárult az utolsó ciklus, és az indictio-szám XV lesz. A matematika ezt a műveletet maradékképzésnek nevezi, és a műveleti jele a modulus szó rövidítése, a mod. Bővebb információ található az elmélet kislexikonának indictio-ról szóló fejezetében.

d) Kapcsolat a krónikák számai között

Hasonlítsuk össze azokat az évszámokat, amelyeket Kézai és Kálti is egyaránt említ. Egyik a hunok bejövetele, avagy Attila halálának éve. A másik pedig a magyarok második bejövetelének éve.

Bizonyító erejű megközelítése és olvasata a számok azonosságának a következő:

A Kézai : Kálti évszámok párosítása:

Magyarok második bejövetele Pannóniába:

872 : 677 mindkettőnél indictione V.
( Matematikai képlettel: A képletek a maradékképzés egyenletei. Két egész szám osztási műveletének egész számú maradékát adja eredményül. 872 mod 15 = 677 mod 15)

A hunok Pannóniába jövetelének éve, illetve Attila halálának éve:

700 : 445 mindkettőnél indictione XIII.
( Matematikai képlettel: A képletek a maradékképzés egyenletei. Két egész szám osztási műveletének egész számú maradékát adja eredményül. 700 mod 15 = 445 mod 15)

Ezek alapján kijelenthető:

Azt, hogy ennek mi az oka, talán sosem tudjuk meg és csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. Talán Káltiéknak rendelkezésre állt egy olyan forrás, ahol ténylegesen 700-ra tették Attila halálának évét és valójában a Kézai-féle esemény megnevezés a téves. A krónikák valódi forrásairól jóformán semmit nem tudunk. A hozzáértők azonban szinte egységesen állítják, hogy voltak és ősgesztaként említik őket.

A krónika egyéb évszámai is furcsán alakulnak. Ránézésre is látható, hogy valami baj van velük, de az is, hogy logikai kapcsolat van köztük. A szerzők valamilyen elgondolás alapján újra akarták számítani az időpontokat. Itt már az István megkoronázása utáni évszámokat is átírják az uralkodói évszámításból a Krisztus utáni érába. A hunok korához tartozó időtartamok kiszámításánál azonban alaposan megkeveredtek Kálti Márk művének másolói. Például Attila 123 éves életkora határozottan valószerűtlen adat.

e) További kapcsolat a krónikák évszámai között

Kézai-krónika két évszámának - a hunok második (872) és az első bejövetelének (700) - különbségét is beépítették Kálti Márk krónikájába, ráadásul nem is egyszer. Ugyanakkor, az évszámokat tartalmazó mondatok eléggé zavarosak. Alább a két évszám különbségét mutató ábra.

A 172-es szám első megjelenése Kálti krónikájában:

Összeadva: 100+72= 172

A 172-es szám második megjelenése Kálti krónikájában:

Összeadva: 1+43+5+123= 172

Mindkét mondat évszámai azt igazolják, hogy a Kézai krónika átszámításából származnak. A fura számok viszont arra utalnak, hogy a számoló nem ismerte a szövegkörnyezetet. A hibák elkövetése így kap logikus magyarázatot. Más számolta át az éveket, és mások végezték a szövegmásolást. A másolók csak egy számot kaptak, amit be kellett írniuk az oldalra, illetve a mondaton belül a megfelelő helyre.

Megjegyzendő, hogy Kálti Márk indictio-ciklus segítségével származtatott két évszámának különbsége (677-445) 232 év. Tehát nem a két új évszám közti különbséggel próbálkoztak, hanem a Kézai-féle krónikáéval.

f) A 323-as évszámhoz kapcsolódó módosítások

Tóth Gyula a ’A magyar krónikák és a kitalált középkor’ című könyvében figyelemre méltó összefüggést talált Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halálakor induló évszámítás, azaz a philippi éra és a Képes Krónika évszámai között. A krónika készítői Kézai évszámaiból a szóban forgó 323-t kivonták, és a kapott adatokat megpróbálták beépíteni művükbe. Tóth Gyula Illig közel 300 éves naptárhamisítási összeesküvés-elméletének igazolását látja a műveletben. A szerző ugyan nem annak szánta, de egy újabb bizonyítékot szolgáltatott az évszámok átszámításának szándékára. A következő táblázat tartalmazza a két eseményhez tartozó átszámolt időpontokat.

Kézai és a 323-al kisebb philippi éra évszámai:

A magyarok bejöveteléről szóló első mondatban 104 évvel Attila halála után jönnek be a Kárpát-medencébe.

549-445=104

A 377-es évszám pedig a hunok bejövetele lenne. Kálti Márk és másolói valóban elvégezték a kivonást, de nem naptárhamisítást hajtottak végre, hanem megpróbálták helyretenni a számokat. Természetesen itt is találkozunk a 172-es évszámkülönbséggel, hiszen mindkét Kézai-évszámból 323 lett kivonva.

445-377=68

104+68=172

Ha a 104-es szám csak egyszeri figyelmetlenségből elkövetett elírásból keletkezett, akkor nem szerepelne kétszer is hibás összeadásban. Kálti a kérdéses mondatban a magyarok bejövetelét 104 évvel írja Attila 445-ös halála után. Ugyanabban a mondatban évszámként mégsem 549-t (445+104), hanem 677-t, az indictio-val kapott évszámot írja. A másik mondatban pedig 100 évet vesz a különbségnek, és így 545 lett volna a pontos összeg.

g) Ellenpróbák: Anonymus és a Tárih-i Üngürüsz

A két ellenpróbaként kezelt krónika - Anonymus gesztája és a Tárih-i Üngürüsz - évszámai a bizonyítási láncban nem játszottak komolyabb szerepet. Például Anonymus krónikájában szereplő évszámok és a Kézai-Kálti krónikák évszámai között semmilyen kapcsolat nincs.

Anonymus: Gesta Hungarorum

Anonymus eredeti Gesta Hungarorum című művének keletkezését az 1200 körüli évekre teszik, de ez a mai napig tudományos vita tárgya. A szerző írásából nem derül ki, melyik Béla királyról van szó a négyből. A ma elfogadott álláspont szerint III. Béláról van szó, aki 1196-ban halt meg. Másolata egyidejű lehet Kézai eredeti krónikájával. Többé-kevésbé egyet lehet érteni azzal, hogy inkább irodalmi mű, mint hiteles történelmi forrás. Például kétséget ébreszt a Kárpát-medencébe történő bevonulás leírása. Gyakorlatilag végigharcoltatta az utat a teljes állatállománnyal, nőkkel, gyerekekkel és idősekkel együtt vonuló magyarsággal. Lovasnomád népként még Kijevet is megostromoltatja velük. Egy anakronizmus rejlik ’a vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak’ mondatában, amelyben saját korának harci játékait vetítette vissza a honfoglalás korába. (Forrás) Földes Péter: Anonymus titkos közlései, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1994.

A geszta forrásairól is csak annyit tudunk, amit előbeszédjében állít: távol tartja magát a parasztok hamis meséitől vagy a regösök csácsogó énekétől és az iratok biztos előadásából, meg a történeti művek világos értelmezéséből építi fel könyvét.

A Gesta Hungarorum másolója módszeresen átfogalmazta a dátumokat a Krisztusi időszámítás szabatos terminológiájához, Anno dominice incarnationis, azaz Úr megtestesülésének esztendejének alakra.

Anonymus évszámai a következők:

A hunok bejövetelét érdekes módon 249 évvel teszi korábbra, mint Kézai, és az évszám eseményéhez valamilyen oknál fogva Attilát is hozzárendeli. Nála Attila vezetésével jönnek ki Szkítiából, ami ellentmond a középkori krónikák adatainak és a ma elfogadott történetírásnak is.

A készítésének ideje miatt később még visszatérünk a krónikára, amikor is magyarázatra lelhetünk keletkezésére és a dátumbevezetés szabatosságának okára.

Tárih-i Üngürüsz

   A Tárih-i Üngürüsz a magyar őstörténeti krónikák legutoljára előkerült darabja. A mű előszavában Geönczeöl Gyula leírja, hogy mennyire nehéz harcot vívtak lefordításáért az Akadémia berkeiben. A krónika több olyan új részt tartalmaz Attila és Árpád idejéből, amelyek a jelenleg ismert magyar krónikában nem találhatóak meg.

   A következő idézet arról beszél, hogy azonos nyelvű népeket találtak a Pannóniába bevonuló hunok (üngürüszök).

„Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek [az ottani népek].”

    A krónika tartalmazza Nagy Sándor (Iszkander) életének részletes beszámolóját, genealógiáját, szervesen egybeépítve Attila és Árpád magyarjainak történetével. A származáselmélet valószínűleg Nagy Sándor egykori világbirodalmának utódállamából, a szeleukida birodalomból kiváló pártus birodalmon keresztül került a Kárpát-medencébe. Az évszámai viszont bizánci eredetre utalnak.

   Kálti Márk Képes Krónikájában már megismert évszámok köszönnek vissza a Tárih-i Üngürüsz krónikájában. Az éveket Iszá (Jézus Krisztus) próféta születésétől számolja.

Következzenek az évszámok:

A Képes Krónikával azonos számok:

h) Összefoglalás

A krónikák titkaival kapcsolatban a következő megállapításokat tehetjük:

Az elvégzett műveletek pontos okát most még nem ismerjük, de a könyv utolsó fejezeteiben megpróbálunk erre is fényt deríteni. Folytassuk a másik két magyarázat, az összetévesztést okozó név vagy körülmény, illetve az Európába kerülés lehetséges útjának keresésével.

a) Az időszámítás neve

Az éra magyar neve, az Úr … évében kifejezés adott egy újabb támpontot. A magyar nyelvben az úr szónak több jelentése van, egyrészt úr vagy uralkodó, másrészt az Úr Jézust (ill. Úristent) is jelenti. Hasonlóan értelmezhető a korabeli szövegekben szereplő latin dominianno Domini: az Úr éve, az Úr … évében

dominicus: császári, Jézus Krisztust illető, úr, uralkodói, úrhoz tartozó, úri szó is. Ezt egy másik nyelvre történő áttételkor félre lehet érteni.

Az etimológiai szótár Tótfalusi István: Magyar Etimológiai Nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2. szerint az úr, és az szó eredeti formája, az uru, „fejedelmet”, „uralkodót” jelentett, és a honfoglalás korában még valószínűleg csak a vezetők, vezérek, illetve később a király és a hercegek megszólítása volt, akárcsak a kizárólag a fejedelemnőnek, királynénak járó asszony cím. Az úr szó lehet, hogy elvezethet az időszámítás nevéig?

Egy kis játék a szavakkal:

Úr ⇒ uradalom ⇒ uruszág (ország) ⇒ Arszak ⇒ arszakida.

Az úr kifejezést honfoglalás előtti ótörök vagy iráni eredetűnek tartják, amivel egy másik szál is kapcsolódik a mai Türkmenisztán és Irán területén létezett pártus birodalomhoz.

Az időszámításokat általában saját elnevezéssel és jelzéssel szokás megkülönböztetni, pl. a rómainak „ab urbe condita” azaz „a város alapításától” (A.U.C.),  a bizáncit  „a világ teremtésétől”  kifejezéssel jelölték, egyrészt hogy jelezze az évszámként történő olvasatát, másrészt hogy megadja az éra nevét.

Az arszakida időszámítást a pártus birodalom megszületésétől számították. Az időskálához tartozó éveket vagy a birodalom éveiként, vagy I. Arszak uralkodóvá válásától számolt évekként jelölhették.

Példa az első változatra:

...birodalom / ország keletkezésének, születésének 100. évében, vagy a
...birodalom / ország 100. évében...

Példa a második változatra:

Úr / Urunk születésének 100. évében, vagy az
Úr / Úrnak / Urunk 100. évében...

Kézai ősforrásokból származó évszámainak szövegezése:

Kézai gesztájában található évszám bevezetések szinte betűről betűre megegyeznek a második feltételezett változat példáival.

b) Az időszámítás elterjedése

Ezen a ponton annak a lehetőségét is kellett megvizsgálni, hogy az arszakida időszámítás bekerülhetett-e a kora középkori keresztény területekre. A pártus birodalom hatalmi viszonyairól, felépítéséről tudni kell, hogy a pártus uralkodócsalád hatalmát a tőle északra és keletre élő lovasnomád rokonnépek erejére támaszkodva védte és tartotta meg körülbelül 500 éven keresztül. Ha megtámadták a birodalmat, a lovasnomádok katonai segítségét vették igénybe, vagy ha hatalmi viszály lépett fel, az ő védelmükbe vonultak vissza. Ennyi idő alatt és ilyen aktív kapcsolatrendszerben szinte elkerülhetetlen, hogy ezek a rokonnépek átvegyék a birodalom időszámítását. Így az elterjedése bekövetkezhetett oly módon, hogy a népvándorlások egyik hullámával, valamelyik Kárpát-medencébe bevonuló népesség hozta magával a pártusok, vagyis az Úr időszámítását és vált ismertté Európa új urai által.

Az időszámítás behozatalát - hiteles bizonyíthatóság hiányában is - mindenképp a hunokhoz kell kapcsolni. A megszűnt pártus birodalom jól használható időszámítása tovább élt a lovasnomád rokonnépek között. Attila halálának 700-as évszámát pedig itt, a Kárpát-medencében kellett, hogy lejegyezzék, hogy aztán Kézai által kerüljön a középkori magyar krónikákba. A korai időszakokban csak egy szűk, de meghatározó népesség körében lehetett ismert, ami főleg beszélt formában vett át a köztudat. Ez a körülmény megmagyarázná a Kárpát-medencei ősforrásokban szereplő viszonylag kevés számú, de pontos évszámokat. Attila halálának (hunok bejöveteléhez) kötött dátumát, és a magyarok bejövetelének különböző időpontjait. Megjegyzendő, a későbbi kutatás az időszámítás elterjedésének módját kiegészíti egy másik lehetséges útvonallal, ami a bejövő népességtől függetlenül alakult ki, de ne szaladjunk előre.

A pártus időszámítás elterjedésének lehetséges útvonala

A feltételezhető útvonal első állomása a lovasnomád rokonnépek egykori élettere, amit Szkítiának is nevezhetünk. Innen a Kárpát-medencébe vezetett az útja, majd a Rómát leváltó új hatalmi réteg használhatta és terjesztette tovább. Az iratokban és a beszélt nyelvben egyre gyakrabban jelenhetett meg a pártusok időszámításának neve, amit következetesen az Uru / Uralkodó / Úr latin megfelelőjének, Anno Domini alakban fordítanak.

Az utolsó fejezettben szó lesz egy másik lehetséges útvonalról is. A pártus birodalom területéről kiinduló különböző vallási mozgalmak is magukkal hozhatták írásaikkal. A lényeg, hogy több olyan pártus birodalomból eredő útvonal is van, amin akadálytalanul bekerülhetett az európai köztudatba.

c) Az összetévesztés egyéb nyomai

Az Úr, illetve a latin Domini elnevezés félreérthetősége lehet az időszámítás rendellenességének és a sötét középkor létrejöttének egyik titka, ami egy nem szándékos, a történelemben azonban homályos korszakot létrehozó tévedéshez vezetett? Természetesen a latin lehetett a félreértés nyelve, és magyar inkább az átvevő nyelv.

Amikor az időszámítás eredete a különböző népek közötti többszörös átadás-átvétel során homályba vész, és a nevét félreértik, ez elképzelhető. Eredetét még azonosítani sem tudják, de a keresztény világban valaki azt hallja, hogy Úr, automatikusan az Úristenre és Jézus Krisztusra fog gondolni.

Erre találtam is egy példát Kézai Simon krónikájában, amit akár bizonyításnak is tekinthetünk. A Kézai-krónika a magyarok bejövetelének évszámát, a 872-t, a szerző nem az Úr évével, hanem Jézus Krisztus születésének évével vezette fel.

Az eredeti ősforrásban az évszámhoz tartozó megjelölés vagy olvashatatlan volt, vagy teljes egészében hiányzott.

Róma csak az 1054-es nagy egyházszakadás után kezdi használni, a különválás egyfajta demonstrálásaként. István uralkodása alatt behozott keresztény írástudók az 1000. év utáni évszámokat még uralkodói időszámításban jegyezték fel.

Ilyen helyzetben a kor emberei a mindennapi életben az évek, a dátumok kezelésének praktikus megoldását látták benne, az évek száma is megjegyezhetőbb a bizánci éra négy jegyből álló számaitól, és a neve rokonszenves volt a keresztény kultúrkörben.

A nagy egyházszakadás hoz változást az éra használatában. Ekkortól lehet általános használatáról beszélni és továbbiakban az „Urunk megtestesülésének ... évében” bevezető szófordulattal találkozunk vele. A Kézai krónikában ezért van váltás az évszámjegyzésben, amikor is az Urunk megtestesülésének kifejezéshez társítja a 1241. évi tatárjárást.

A mai időszámításunkat az egykori világbirodalomtól örököltük, mégha nem is tudatosan. Mint látni fogjuk a következő fejezetekben, nem kevés problémát okozott jóhiszemű bevezetése. Most csak a kronológiát építők szempontjából vizsgáljuk meg, hogy mi történhetett az időszámításunkkal és egyelőre mellőzzük annak kutatását, hogy kik indíthatták el a folyamatot. Tehát:

A mai időszámításunk elterjedése után, a XIII-XIV században, a reneszánsz ember tudásszomja által igény támadt arra, hogy a római kort összeillesszék a használatba vett, új időszámítással. A téves gondolat szerint ezek Jézus születésétől számolt évek, ezért Jézus természetesen 1-ben született. A Bibliában található adatok alapján ismert volt a Jézus korához kapcsolódó római korszak, Augustus császár uralkodásának évei.

A kronológia felépítése során a mai időszámításunk 1-es évszámához, tévesen, Augustus császár kora, illetve egész pontosan uralkodásának 30. éve rendelődött.

Majd a hivatalos időszámítássá válás útján a történelmi kronológia kialakítása megbicsaklott. Ez pedig a sötét középkor törvényszerű létrejöttéhez vezetett.

Mivel konzulokat nyugaton 534-től, keleten 541-től már nem neveztek ki, ami az eponim A nem despotikus társadalmakban egyes hivatalok vezetőinek nevével jelölték az éveket. Az eponim keltezésnél minden évet egy-egy nagy tekintélyű hivatal évenként váltakozó viselőjéről neveztek el, és a dátumokban az ő nevét tüntették fel. Ezt az eljárást alkalmazták Észak-Mezopotámiában, és később az asszír birodalomban. A római köztársaság is az eponim rendszerre épült, az éveket a konzulok nevével jelölték. Így minden évet a két konzul neve jellemez. Létezett az Róma alapításától számolt éra is (AUC), de a rómaiak a köznapi életben az előbbi formulát alkalmazták. Az előző 30 év konzuljainak listáját rendszeresen kifüggesztették (fasti consulares). A konzulok évei szerinti számítás a császárok korában is fennmaradt, amikor a konzuli tisztség, tartalmát elveszítve, puszta címmé fakult.(Hahn) rendszerű római naptár alapja volt, az megszakadt. A későbbi évszámokat így nem tudták a római korszakhoz hitelesen hozzárendelni és visszadátumozni. Így került be a római korszak és a valós korszak közé olyan plusz 247 év, aminek lényegében nincs történelme.

Ez azért nem maradt üresen. A római korszak kapcsolatrendszerére úgy kell tekinteni, mint egy rendkívül szerteágazó, bonyolultan összefonódó, együtt létező egészre. Ezért magával vonszolta a hozzá szervesen kapcsolódó eseményeket is, részben kitöltve a plusz 247 évet. Ugyanakkor jó néhány esemény ott maradt a valós korban.

Ha egy liter leveshez hozzáöntünk még egy liter vizet, akkor lesz két liter híg valamink. Ez történt a korszakkal is, felhígult. Itt azt mondjuk, hogy besötétedett. Rontott a helyzeten, ha egy római korral elcsúszott esemény kapcsolódott egy, a helyén maradt eseményhez is, mivel eredetileg azonos korhoz tartoztak.

Az alábbi ábra felső részében a hibás összeillesztésű időskála, ahol jól látható a három különböző rész, a hátracsúsztatott római kor, a 247 meg nem történt évet tartalmazó sötét középkor. Alatta pedig az időskála valós, helyes elrendezése.

Az elkövetett hiba érdekessége, hogy csak a mai időszámításunk kronológiáját zavarta össze:

Véleményem szerint, azokat az iratokat, amelyek valamilyen fura oknál fogva nem illeszkedtek az új kronológiába, egyszerűen hamisnak minősítették, vagy figyelmen kívül hagyták.

Kérdés: mindkét világérát a VIII. században kezdik használni, amelyekben az éveket egy feltételezett - hipotetikus - kezdőponttól, a „világ teremtésétől” számítják. Bevezetésük egyik oka a római időszámítás megszűnése. Felmerül a kérdés, hogy miért van jelentős űr a római éra megszakadásának 537-es éve és az új időszámítások VIII. századi megjelenése közt? Miért várt ennyit Bizánc egy birodalom számára fontos dolog kialakításával?

Erről egy külön fejezetben még lesz szó.

A megoldás keresése:

A krónikák titkai:

A valódi időszámításunk:

A sötét középkor keletkezése:

Hogyan tovább?

Ennélfogva: ha a mai időszámításunk a pártusok érája, akkor az igazán nagy súlyú bizonyítás, a betlehemi csillag eseménykörének megkeresése lenne 247 évvel később. A jelenlegi helyén, mint ahogyan az elején jelezve lett, közel-távol hasonló sincs. Erről szól a következő fejezet...

A római korszak és a pártus birodalom arszakida érájának kronológiai összekapcsolása során természetesen nem sikerült, nem sikerülhetett Jézus születését az 1-es évszámhoz rendelni. Az ókori történetíró, Josephus Flavius 'A zsidók története' című műve szerint a gyermekgyilkos Heródes időszámítás előtt 4-ben halt meg. Jézusnak így még előtte kellett megszületnie. Nekünk pedig az evangéliumi írások - Augustus által elrendelt - népszámlálásának évét kell megkeresnünk a históriai forrásokban, ahhoz hogy meghatározhassuk a betlehemi csillag valódi évét.

A népszámlálás évét és a születést Lukács evangéliuma köti össze:

 Teres Ágoston leírja a Biblia és asztronómia című könyvében, hogy Aemilius Palatinus római tábornok Velencében megtalált síremlékén a következő mondat szerepel:

 A népszámlálás évét egy másik történelmi okmány is megerősíti. Erről szóló forrást épp egy magyar püspök, Verancsics Antal fedezte fel, aki I. Ferdinánd király követeként 1555-57-ben Isztambulban járt Szulimán szultánnál. Egy ankarai városrészben, egy antik épület falán hosszú latin és görög feliratot vett észre. Később kiderült, hogy a szöveg Augustus császár Res gestae-jének másolata, amiről Tacitustól tudjuk, hogy Augustus saját kezűleg írta le, amit élete során véghezvitt. Az eredeti elveszett, de Tiberius kőtáblákra vésette és felállította a császár tiszteletére épített templomokban. A szóban forgó épület pedig Róma istenasszony és Augustus császár temploma volt. A feliratban maga Augustus mondja el, hogy háromszor rendelt el népszámlálást uralkodása alatt. A mai időszámításunk szerint i. e. 28-ban, i. e. 8-ban, és i.sz. 14-ben. A tudomány ez a forrást „monumentum ancyranum” néven ismeri.

A népszámlálások évei a monumentum ancyranum szövegében természetesen a római évszámítás szerint szerepelnek, ahol az adott év két konzuljának nevével különböztették meg az egyes éveket. Például az i. e. 28-as év Augustus VI. konzulságának és M. Vipsanius Agrippa II. konzulságának éve. A i.sz. 12. év pedig Germanicus Julius Caesar és C. Visellius Varro helyettes konzulságának éve.

Az a népszámlálás, amit az evangéliumi források alapján mi keresünk, az i.e. 8-as lesz. A népszámlálásról szóló szöveg fordítása a következő:

Megerősítő illetve kiegészítő információt kapunk a lehetséges időpontról Teres Ágostontól, aki 1984-től a Vatikáni Csillagvizsgáló társ-asztronómusa volt haláláig. Még a „kitalált középkor” elméletének megjelenése előtt, 1994-ben kiadott egy könyvet „Biblia és asztronómia” címmel a közelgő 2000. év kapcsán. Ebben, többek között elemzi Jézus születésének lehetséges időpontját is.

Könyvében a népszámlálás időpontját i. e. 8-ra teszi, az ankarai feliratra és más források támaszkodva, kiegészítve azzal, hogy mindezt az őszi-téli hónapokban hajtották végre, hogy ne zavarja a nyári munkákat. Jézus születését pedig i.e. 7-ben határozza meg, de a pontosabb időpont keresésében érthetően már más utat jár be és jobbára csak feltételezésig jut el, hasonlóan a többi Jézus születésének időpontját kereső számtalan kutatóhoz.

Az i. e. 8-ik évi népszámlálást erősíti meg Josephus Flavius 'A zsidók története' műve is. Azonban sem az időszámítás előtti nyolcadik év, sem az első év közelében sincs még hasonló jelenség sem, mint amit a betlehemi csillagjelenségről írnak az evangéliumi források. Ezen persze nem is kell csodálkozni. Most vizsgáljuk meg, mit is állítanak az evangéliumok.

Az évszámot meghatároztuk: i. e. 8., és 247 évet sem probléma előre menni, de abban évben mit és mikor keressük? Mit tudunk a betlehemi csillagról valójában, lehetőleg leválasztva róla a megfejtetlenség homálya által ébresztett misztikumot. Két bibliai evangéliumi forrás említi meg az eseményt, Máté evangéliuma és az apokrif iratok közé sorolt Jakab ősevangéliuma. Az apokrif jelentése rejtett, elrejtett, azokat a szerzőik által szentnek szánt írásokat nevezik így, amelyeket kihagytak a Biblia szent írásai közül.

Máté evangéliuma Károli Gáspár fordításában a következőket írja:

Az új fordítású Bibliában, pedig így olvasható ugyanez a részlet:

Jakab apokrif ősevangéliumába a következőket találjuk:

Szepessy Tibor fordításában a következő olvasata van:

Amit ki lehet következtetni a betlehemi csillaggal kapcsolatban az itt olvasható szövegekből:

A mágusokról illetve a napkeleti bölcsekről még annyit, hogy Teres Ágoston könyvében csillagjósoknak feltételezi őket, de mindenképp nagy tekintélyű emberek voltak. Sokkal többet nem tudunk róluk a bibliai írásokból, azon kívül, hogy visszatértek hazájukba, miután átadták ajándékukat és figyelmeztetésüket. A különböző hagyományokban idővel háromkirályokként jelennek meg, de ennek nincs konkrét forrása és később még lesz róla szó.

Közvetlen utalás egyetlen írásban sem, arra nézve, hogy időben milyen nap körül keressük ezeket a jelenségeket, de mind az ortodox keleti, mind a nyugati kereszténység számon tartja, és ünnepli Jézus születésnapját. Ez ma december 25, ahová a 325-ös niceai zsinat tette karácsony ünnepét. A korai kereszténység által ünnepelt napja viszont még január 6-a volt. Egy rövid ideig december 25-től január 6-ig tartó időszakban ünnepelték a születésnapját.

Kérdés, ha a téves elgondolás szerint a teljes római kort 247 évvel korábbra helyezték, akkor hol kell keresnünk Augustus által elrendelt i.e. 8-as népszámlálás valódi évét?

A mai, téves időskálán a következőképpen helyezkedik el a három történelmi esemény, a pártus birodalom megalakulásának, Attila halálának és a népszámlálás éve:

A gondolat szerint a mai időszámításunk az arszakidák időszámítása, így az 1-es évszámA mai időszámításunk 1. éve. valójában I. Arszak királlyá történő kikiáltásának, egyúttal a pártus birodalom megalakulásának éve. Attila 453-as halála előrejön ÚR/AD 700453+247=700-ra.

Megjegyzés: az ÚR/ADAz elméletben meg kell különböztetni a helyes és a téves kronológiában értelmezett évszámokat. Ezért az AD elé egy perjellel az ÚR kifejezés kerül, jelezve, hogy az évszám a helyes kronológiában van megadva. kifejezés részletes magyarázatát lásd az elmélet LEXIKON-ának kronológiai évjelzések című kifejezésénél.

Ennek megfelelően a helyes időskálán a következőképpen helyezkedik el a keresett három esemény:

Itt álljunk meg egy szóra. Számos hozzászólásban, e-mailben és személyes találkozásnál többen jelezték felém, hogy nem jó a 239-es dátum, mivel a csillagászati jelölésben az i.e. 8 azonos -7-el. Ez alapján nem 8-at, hanem 7-t kell kivonni 247-ből, így a dátum 247-(-7)=240 lesz.

Bevallom, a könyv írása során ez a formula engem is becsapott, nem egyszer. Ilyenkor fogtam egy táblázatkezelőt, felírtam egymás alá a számskálákat és kézzel megszámoltam, majd megnyugodva visszatértem a könyv írásához. A 247-(-7)-es kivonás itt nem működik, téves gondolat. Miről is van szó?

Alább a szóban forgó három skála ábrája. Az első sorban a 247 év sora, 1-től 247-ig, megszakítva a 12. után. A második sorban időszámítás előtti (BC) és az időszámítás utáni (AD) évek számsora. A harmadikban a csillagászati időskála, ahol az időszámítás előtti évek negatív számmal vannak jelölve.

Az ábra magáért beszél. Jól látható, hogy BC 8-al kezdve az időszámítás előtti évek száma nyolc. A csillagászati skálánál ugyanannyit találunk, csak itt a nyolcadik a 0. év. Ha csak 7-t vonunk ki 247-ből, akkor ott marad a 0. év, azaz a BC 1. Azt a bizonyos 240 évet ezért BC 1-től kell kezdeni és így is ÚR/AD 239-hez jutunk.

A csillagászati dátumok kiszámításához a Julián dátumotA Julián-dátum egy csillagászati célú időpont számítás. A módszer az időszámítás előtti 4713. év első napjától eltelt napok számát adja meg. A töredéknapot tizedestörttel fejezik ki. Joseph Scaliger francia történész 1582-ben javasolta minden ismert történelmi eseményt megelőző kezdetet a számolási problémák kiküszöbölésére. Az apja, Julius Scaliger tiszteletére nevezte el a módszert Julián-dátumnak. használják, ami nem tévesztendő össze a Julián-naptárralA Julián-naptár Julius Caesar által bevezetett, kisebb változtatásokkal a mai napig használt naptár.. Itt a -7 csak egy jelölése az adott évnek, ugyanúgy mint a BC 8. További információt talál erre az Olvasó a Kislexikon nulladik év fejezetében.

A bibliai evangéliumokban leírt csillageseményeket itt kell meglelnünk. Pontosabban a király csillagát valamikor a 239-es év végén, a betlehemi csillagot pedig a 240. év elején.

A napkeleti bölcsek feltehetőleg csillagjósok is voltak, ezért röviden ejtsünk szót az asztrológiai csillaghagyományról. Az asztrológia a Nap, a Hold és a bolygók mozgását, együttállását tanulmányozza az égbolt csillagképeiben. Elfogadott története szerint az i. e. VIII. században alakult ki a napkeleti Mezopotámia és Babilónia területén. Művelői a papság köréből kerültek ki, akik egy adott időpontban bekövetkezett esemény alakulását próbálták meghatározni a különböző égitestek állásából és mozgásából. A tudománytörténet szerint a mai csillagászat alapjai is innen származnak. Egyiptomon és Görögországon keresztül került be az európai köztudatba, magával hozva a Mezopotámiában kialakult csillagok és csillagképek neveit, legtöbbször tükörfordítással. Nem vizsgálva az asztrológia hitelességét, igazságtartalmát, nekünk a napkeleti bölcsek szavainak megfelelő vagy ahhoz hasonlító asztrológiai csillageseményeket kell keresnünk.

A következőkben egy képsorozatot nézünk végig, amely a Stellarium csillagászati program segítségével készült. A helyszín Jeruzsálemtől keletre és a keleti égboltot látjuk, minden képen hajnal négy óra van. Az első kép a 239. december 3-i égboltot mutatja. Az utolsó 239. december 30-i állapot. Minden képhez tartozik egy-egy rövid szöveg, ami a kép alján olvasható. A képek navigálása a bal- illetve a jobboldalon látható nyilak segítségével lehet, a kép alatt látható körökre kattintva pedig az ahhoz a naphoz tartozó képhez ugorhatunk.

 .

Jeruzsálemtől keletre vagyunk és a keleti égboltot látjuk magunk előtt, 239. december harmadika, hajnali négy óra van. Keletre nézve ezt az égboltot láthatták maguk előtt az egykori napkeleti bölcsek.

239. december 3.

A király csillaga a csillaghagyomány szerint a Jupiter. Ahhoz, hogy a királynak fia szülessen, egy női jeggyel kell találkoznia, például a Vénusszal. Az 1. évszám körüli együttállások a férfi jegyű Szaturnusz és a Mars bolygókkal inkább konfliktusok vagy szövetségek előjelei.

239. december 4.

... és a horizonton feltűnik a Jupiter bolygó, a király csillaga.

239. december 5.

A források nagy fényességű jelenségről beszélnek, ami szinte elhomályosította a többi csillagot.

239. december 6.

A Vénusz a Nap és a Hold után a harmadik legnagyobb látszólagos fényességű égitest az égbolton.

239. december 7.

A Jupiter az ötödik a fényességi sorban, itt viszonylag halványabb fázisában van, de még mindig fényesebb a legfényesebb valódi csillagtól, a Szíriusztól.

239. december 8.

Jakab ősevangéliumának leírása ennek a két, nagy látszólagos fényességű égitest együttállására utalhat.

239. december 9.

A Jupiter emelkedőben, a Vénusz süllyedőben a horizonthoz képest.

239. december 10.

Időnként fel-fel tűnik a Hold is, de más bolygó nem zavarja meg a "találkát".

239. december 11.

A két bolygó látszólagosan egyre közelebb kerül egymáshoz.

239. december 12.

Továbbra sincs más bolygó a közelben.

239. december 13.

Együttállás közeli állapot.

239. december 14.

Az együttállás napja. Ezt az eseményt értelmezték úgy a mágusok, hogy a királynak gyermeke, illetve királyfi fog születni.

239. december 15.

A két bolygó lassan eltávolodik a látszólagos találkozásuk után.

239. december 16.

A híradások úgy közvetítik felénk, hogy látták a király csillagát, de feltehetőleg csillagjósként folyamatosan követték az égbolt eseményeit. Bizonyára tudták, ismerték az égitestek mozgásának szabályait a kor ismereteihez képest. Heródessel történő találkozásukat nem biztos, hogy betervezték, hisz a források szerint ő hívatta őket.

 

 

239. december 18.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 19.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 20.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 21.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 22.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 23.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 24.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 25.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 26.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 27.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 28.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 29.

A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.

239. december 30.

A képsorozat utolsó képe, ahol a Vénusz lassan eltűnik a horizont alatt.

❮ ❯

Most pedig lépjünk tovább az evangéliumi írásokból ismert misztikumhoz, a gyermek királyfi születési helyét megmutató betlehemi csillaghoz.

Máté evangéliuma és Jakab ősevangéliuma a betlehemi csillagról szóló mondataikban a következőket állítják a csillagról, kétféle fordításban:

Biztos, hogy a napkeletről jött bölcsek nem akkor látták meg a csillagot, amikor kijöttek Heródestől, ahogyan azt az evangéliumok sugallják nekünk, hiszen nappal lehetett. A mágusok bizonyára már akkor is tudták, hogy milyen csillagesemények fognak bekövetkezni, amikor Heródes fogadta őket. Látták a Jupiter együttállását és látták a ma betlehemi csillagnak nevezett jelenség bekövetkeztét is, amiről beszámolhattak Heródes színe előtt. Abban is biztosak lehetünk, hogy a gyermeket nem a betlehemi csillag útmutatása alapján, hanem egyszerű kérdezősködés után találták meg. Az útmutató betlehemi csillagnak más szerepe lehetett, ami végül is különleges misztériumához vezetett. A titokzatosságát csak fokozta az időszámításunk hibája.

A következőkben egy újabb képsorozatot nézünk végig, amely a Stellarium csillagászati program segítségével készült. A helyszín Jeruzsálemtől keletre és a nyugati égboltot látjuk, minden képen hajnal négy óra van. Az első kép a 239. december 31-i égboltot mutatja. Az utolsó pedig a 240. január 29-i állapot. Itt is tartozik minden képhez egy-egy rövid szöveg, ami a kép alján olvasható. A képek navigálása a bal- illetve a jobboldalon látható nyilak segítségével lehet, a kép alatt látható körökre kattintva pedig az ahhoz a naphoz tartozó képhez ugorhatunk.

 

Jeruzsálemtől keletre vagyunk és a nyugati égboltot látjuk magunk előtt, 239. december 31, hajnali négy óra van. Nyugat felé nézve ezt az égboltot láthatták maguk előtt a gyermeket kereső napkeleti bölcsek.

 

 

240. január 1.

240 január elseje van. Abban a korban ennek a napnak még nem volt különösebb jelentősége. Szokványos nap lehetett. A kép tetején már látható egy csillagpár. Az égbolton lévő csillagképek alapján a felső egy bolygó lesz.

240. január 2.

Lám, a bolygó a Szaturnusz, amelynek fontos szerep jut. Flaviustól tudjuk, hogy ennek a területnek, Judeának csillaga. Feltehetőleg ezért kapcsolták össze az i. e. 7-es évszámnál Jupiterrel, tévesen.

240. január 3.

Még különlegesebb a Szaturnusz alatt látható csillag, ami az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, az éjszakai égbolt fényesebb csillagai közé tartozó Regulus.

240. január 4.

A latin Regulus szónak jelentése van, mégpedig kis ország királya, királyfi, herceg illetve főember. Emlékezzünk vissza, kit is kerestek a napkeletről jött bölcsek? Királyfit! Regulust!

240. január 5.

A térség csillaga, a Szaturnusz együttáll a Királyfi csillagával! A szakirodalom szerint a Regulus csillag nevének sumer és babiloni gyökerei vannak. Az ókori rómaiak „stella regia”-nak, azaz királyi csillagnak nevezték.

240. január 6.

Íme a betlehemi csillag, a Szaturnusz és a Regulus együttállása, konstellációja a Vízkereszt napján. Jézus Krisztus eredeti születésnapjának tartott január hatodikán. Pontosan 247 évvel későbbi január hatodikán, mint ahová a mai kronológia Augustus császár népszámlálását teszi.

240. január 7.

Vízkeresztkor, azaz az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven ismert napon, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepén. Jézus a születésnapján jelent meg Jordánnál, Keresztelő (Bemerítő) Jánosnál.

240. január 8.

A keleti egyházakban még nagyon sokáig nem különült el Jézus születésének és a napkeleti bölcsek látogatásának megünneplése.

240. január 9.

Kérdés, hogy hogyan mutathatta a csillagpár az utat a gyermekhez? A válasz az, hogy sehogy. Fizikai képtelenség. Ez már a misztérium, a titokzatos mese világa. Az égbolt egy jelensége sem tud rámutatni egy konkrét földi helyszínre.

240. január 10.

A két égitest együttállását értelmezhették úgy a mágusok, hogy Izraelben született egy királyi utód. Valahol. Azután kérdezősködtek: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? - ahogyan Máté evangéliumában áll.

240. január 11.

Arra sincs megbízható információ, hogy a születése után hány nappal találták meg őket a bölcsek és az hol volt. Lukács phatné-nak nevezi a helyet, mely egyszerre jelent barlangot, istállót és szabad ég alatti etetőhelyet, jászolt

240. január 12.

Annyit tudunk még a bölcsekről, hogy miután átadták ajándékaikat, visszatértek hazájukba, de más úton, elkerülve Heródes udvarát. Hozzáfűzve, azt a gondolatot, hogy úgy tűnik, mintha csak ezért jöttek volna, hogy találkozzanak. Erről majd később.

240. január 13.

A konstelláció még hosszú ideig fennállt, mivel a Szaturnusz lassúbb látszólagos mozgású a többi bolygónál a Naptól való távolsága miatt és itt csak a bolygó helye változik, a csillagé nem. Az együttállás körülbelül most érte el csúcspontját.

 

I.
 
A MAI IDŐSZÁMÍTÁSUNK AZ EGYKORI PÁRTUS BIRODALOM ARSZAKIDA IDŐSZÁMÍTÁSA!
 

240. január 15.

II.
 
A NEVE AZ ÚR IDŐSZÁMÍTÁSA ILLETVE AZ ARSZAKIDA IDŐSZÁMÍTÁS
 

240. január 16.

III.
 
EREDETI ÍRÁSOS ALAKJA: ÚR 240. ÉVÉBEN...
 

240. január 17.

IV.
 
ÚJABB ÍRÁSOS ALAK: URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK 240. ÉVÉBEN
 

240. január 18.

V.
 
MAI ÍRÁSOS FORMA: A POLGÁRI IDŐSZÁMÍTÁS 240. ÉVÉBEN
 

240. január 19.

VI.
 
JÉZUS AZ ÚR 239/240-ES ÉVVÁLTÁS IDEJÉN SZÜLETETT!
 

240. január 20.

VII.
 
FELTEHETŐLEG 239. DECEMBER 25-E ÉS 240. JANUÁR 6-A KÖZÖTT.
 

240. január 21.

VIII.
 
AKKOR, AMIKOR A KIRÁLYFI CSILLAGA EGYÜTTÁLL A SZATURNUSSZAL!
 

240. január 22.

IX.
 
AHOL EREDETILEG IS ÜNNEPELTÉK SZÜLETÉSÉT!
 

240. január 23.

X.
 
KARÁCSONYTÓL VÍZKERESZTIG TARTÓ IDŐSZAKBAN.
 

240. január 24.

XI.
 
A RÓMAI KORSZAK 247 ÉVVEL KÖZELEBB KERÜL HOZZÁNK.
 

240. január 25.

XII.
 
ÉS EZZEL EGYÜTT MINDEN RÓMAI-KORI ESEMÉNY.
 

240. január 26.

XIII.
 
AUGUSTUS CSÁSZÁR 239-BEN RENDELTE EL A NÉPSZÁMLÁLÁSÁT.
 

240. január 27.

XIV.
 
A SÖTÉT KÖZÉPKOR 247 ÉVVEL RÖVIDEBB, DE VILÁGOSABB LESZ!
 

240. január 28.

XV.
 
A JELENNEK MONDHATÓ 1000-ES ÉVEK TÖRTÉNELME PEDIG NEM VÁLTOZIK.
 

240. január 29.

A képsorozat utolsó képe. A konstelláció még hosszú ideig fennállt, mivel a Szaturnusz lassúbb látszólagos mozgású a többi bolygónál a Naptól való távolsága miatt és itt csak a bolygó helye változik, a csillagé nem.

❮ ❯

Jézus születésnapjáról kiterjedt vita folyt évszázadokon keresztül. Egy közös megegyezés eredménye lett a mai december 25. Változtathat-e ezen a betlehemi csillag dátumának ismerete? Erről lesz szó a következő fejezetben.

Melyik napon születhetett Jézus a betlehemi csillag dátumának ismeretében?

Tény, hogy a források adatai alapján eldönthetetlen a kérdés. Ennek oka, hogy az ókeresztény hagyomány valójában nem őrizte meg Jézus születésének napját. Érthető okok miatt Jézus születése az első követők számára nem bírt különösebb jelentőséggel, és nem is ismerünk ebből a korból olyan forrást, ami az ünneplésről írna.

A születésnap dátumáról a kereszténység korai évszázadaiban hosszas teológiai vita folyt, amiben jóformán minden naptári szóba került. Végül két dátum maradt a lehetséges jelöltekből, december 25 és január 6. Rövid ideig december 25-től január 6-ig tartották az ünnepet, tizenkét napon keresztül. Végül egy zsinati határozat alapján a december 25-e győzedelmeskedett.

A niceai zsinat által elfogadott december 25-i időpont eredetéről több elmélet ismert, de egyik sem nyert általános támogatást. Néhány ismertebb változatból az első a téli napforduló pogány ünnepeinek - pl. Mithrász ünnepe - felülírása. A másik a Jézus fogantatásától számított kilenc hónap, amit a nagypéntek időpontján - március 25 - keresztül próbáltak kiszámítani. A harmadik változat pedig, hogy az evangéliumok szerint az angyal hat hónappal János fogantatása után jelent meg Szűz Máriának, ami a hagyomány szerint március 25-én történt. Innen kilenc hónapot számolva december 25-re jutunk. Tulajdonképpen egyik sem ad hitelesnek mondható támpontot.

Egy adat az Úr időszámításához, a római Hippolytus (AD 170–236 / ÚR/AD 417-483) Dániel könyvének 4:23-as kommentárjából:

A korszakolás pontosságát és a szöveget nem értékelve, az ÚR időszámítása szerinti 239 december 25-e (nyolc nappal január kalendája előtt) valóban szerdára esik.

Január hatodikához ma három eseményt kapcsolnak, a korai kereszténység korában még négyet. A napkeleti bölcsek megjelenésének napját. A vízkeresztet, vagyis az epifániát, azaz az Úr megjelenését és megmerítkezését a Jordánban. Jézus első csodáját, a víz borrá változtatását a kánai menyegzőn. Valamint a december 25-i karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születését.

Ezek közül bennünket két esemény érint. A napkeleti bölcsek megjelenésének eseménye, és az epifánia, a Vízkereszt. A bölcsek látogatásáról megtörtént tényként számolnak be az evangéliumok, de az időpontjáról csak annyit tudunk, hogy a betlehemi csillag eseménysorának idejében. Valamikor a születés után, ami lehetett két hét, de lehet, hogy csak egy nap. A másik a bemerítkezés eseménye. A zsidó férfiak egy betöltött életkor után végezhettek igehirdetői feladatot. Ez azt jelentheti, hogy január hatodikán már túl volt születésnapján, de hogy hány nappal, nem tudni.

Ebben sajnos a betlehemi csillag eseménysora sem segít, mivel a Szaturnusz bolygó 239 decemberétől 240 januárjáig folyamatosan a Királyfi csillaga, a Regulus közelében tartózkodott. A legnagyobb közelséget pedig január 12-14-e körül érte el, de akkor sem lehet egy konkrét naphoz kötni. Alább a Regulus mellett elhaladó Szaturnusz pályavonala.

Az elmélet szempontjából végül is mindegy melyik napon született Jézus. Lehet december 25-e, vagy január hatodika, de akár a két dátum közötti bármelyik időpont. Az elméletben csak a születési évet és a korszakot próbáltuk beazonosítani, ami megtörtént.

Amit még fontos megjegyezni: a vita tárgyát képező dátumok - január 6, december 25 - valamilyen módon mégiscsak megmaradtak egy ismeretlen forrásnak vagy a szájhagyománynak köszönhetően. A betlehemi csillag eseménysora megerősíti, igazolja az időpontokat és akár mindkét dátum igaz lehet a mai szerepüknek megfelelően. Az is biztos, hogy nem a csillagászati események határozták meg ezeket az időpontokat, hanem a földi történések és emlékezetek.

Néhány kérdés a betlehemi csillaggal kapcsolatban függőben maradt, illetve bővebb kifejtést igényel. A következő fejezet ennek lett szánva.

Néhány függőben maradt kérdés és válasz a betlehemi csillagról:

Miért állítják egyöntetűen, hogy ugyanaz a csillag mutatta az utat, amelyik keleten feltűnt?

Már említve lett, hogy ésszerű magyarázatot akkor találunk rá, ha megvizsgáljuk, hogy kik voltak a napkeleti bölcsek és kik voltak, akik sok-sok év múlva emlékezetből lejegyezték az evangéliumokat. Megkönnyíti helyzetünket, hogy már tudjuk, hogy a betlehemi csillag is egy együttállás volt.

A napkeleti bölcsek, a mágusok, akárhogy is nevezzük őket, a csillagok korabeli szakemberei voltak, mégha csillagjósként is fogadjuk el személyüket. A keleti égbolt jelenségére bizonyára volt egy szakkifejezésük, aminek jelentése a mai együttállás szó lehetett. Szakemberként nehezen megjegyezhető, mások által nehezen érthető szakszavakat használtak. Teres Ágoston a már említett könyvében astér-nek mondja a szót, amely meghatározott csillagállást, konstellációt jelent.

Az evangéliumok forrásai viszont egyszerű emberek voltak, ha esetleg értették is a bölcsek szavait, a szakszavakat feltehetőleg nem tudták megjegyezni és sok-sok év múltán pontosan visszaadni. Kedvenc példám az alapszakmámból: egy gépészetben laikus embernek mutatok két létező csavar típust, és elmondom, hogy egyik egy négyszer huszonötös részmenetes süllyesztett fejű faforgácslap csavar, a másik pedig M12-szer 1.25-ös finommenetű horganyzott hatlapfejű zárócsavar. Kérdés, hogy egy rövid idő múlva mire fog emlékezni? Feltehetőleg két csavarra. Esetleg még arra, hogy az egyik olyan sárgás, a másik ezüstös. Ugyanez történhetett az evangélistákkal is. Az maradhatott meg az emlékezetükben, hogy ez is együttállás, az is együttállás, ez is astér, az is astér. Vagyis ugyanaz.

Mit láttak valójában a bölcsek?

Az alábbi két kép 239. december 12-i hajnali négy órai állapotot mutatja. A keleti és a nyugati égbolt azon részletét tartalmazza, ahol az érintett égitestek láthatók. A baloldali már szerepelt a király csillagáról készült képsorozatban.

Időpont: 239. december 12. Hajnali négy óra.

Már ebben az időpontban is jól látható mind a négy égitest. Feltehetőleg pontosan látták előre bekövetkező mozgásukat az elkövetkező napokra. Nem Heródes találkozása után látták meg a csillagot, hanem mindig is tudták hol állnak. A gyermek keresésében nincs valós szerepe az együttállásnak.

Hogyan mutathatta a csillagpár az utat a gyermekhez?

Erről már volt szó képsorozatban és a válasz ismételten az, hogy sehogy. Az égbolt egy jelensége sem tud rámutatni egy konkrét földi helyszínre. Ha mégis erőltetnénk a gondolatot, és pl. a két égtestet összekötjük egy egyenes vonallal és képzeletben meghosszabbítjuk, hogy elérje a talajt, amit vehetnénk úgy, hogy oda mutat, ahová épp esik. Azonban kis idő múlva az égitestek elmozdulnak az égi pályán és már máshová fog mutatni az összekötő vonal. Ugyanakkor egy másik helyen álló szemlélőnek szintén máshová fog mutatni a vonal, mint nekünk. Az egész fizikai képtelenség. Ez már a titokzatos mese világa, a hozzá nem értők képzeletének kiszínezett termékei.

A két égitest huzamosabb együttállását értelmezhették úgy a mágusok, hogy Izraelben született egy királyi utód. Valahol Izraelben, és hogy megtalálják, kérdezősködni kezdtek, ami Heródes fülébe jutott és magához hívatta őket, ahogyan ezt Máté evangéliuma állítja.

Amit kerestünk:

Amit találtunk:

A király csillagával kapcsolatos megállapítások:

A betlehemi csillaggal kapcsolatos megállapítások:

Amit kijelenthetünk:

Néhány helyére kerülő, fontosabb évszám. A továbbiakban a helyretett évszámokat ÚR/AD, illetve ÚR/BD jelzéssel jelöljük. Leírást lásd az elmélet LEXIKON-ának kronológiai évjelzések című kifejezésénél.

Történelmi esemény	Mai, téves évszám	Helyes évszám
Nagy Sándor halála	i.e. 323	ÚR e. 75
Szeleukida időszámítás kezdete	i.e. 312	ÚR e. 65
Pártus birodalom megalakulása. Arszakida időszámítás 1. éve.	i.e. 247	ÚR/AD 1
II. pun háború	i.e. 218	ÚR/AD 29
Spartacus lázadása	i.e. 75	ÚR/AD 174
Julianus-féle naptárreform bevezetése	i.e. 45	ÚR/AD 203
Julius Caesar meggyilkolása március idusán.	i.e. 44	ÚR/AD 204
Római császárkor kezdete	i.e. 27	ÚR/AD 220
Augustus uralkodása	i.e. 27-i.sz. 14	ÚR/AD 220-260
Augustus evangéliumi népszámlálása	i.e. 8	ÚR/AD 239
Jézus születésének éve	i.e. 7	ÚR/AD 240
Mai időszámításunk előtti 1. év	i.e. 1	ÚR/AD 247
Mai időszámításunk szerinti 1. év.	i.sz. 1	ÚR/AD 248
Diocletianus császár	i.sz. 284	ÚR/AD 531
Niceai zsinat éve	i.sz. 325	ÚR/AD 572
Attila halálának éve. A hun birodalom összeomlása.	i.sz. 453	ÚR/AD 700
Odoaker lemondatja a nyugatrómai császárt. Ókor vége.	i.sz. 476	ÚR/AD 723
Justinianus császár	i.sz. 527	ÚR/AD 774
Konzuli évekre alapuló római időszámítás megszűnése.	i.sz. 536/541	ÚR/AD 783/788
Magyarok bejövetele	Ugyanaz marad	ÚR/AD 872-895
Az 1000 utáni évszámok azonosak a mai kronológia évszámaival.

A következő fejezet azokat a kiegészítő témákat fogja össze, amelyeket kutatás közben találtam, de nem illettek bele egyik fejezetbe sem. Szerencsére az anyaga folyamatosan bővül, ahogy a kutatás halad előre és fed fel újabb és újabb érdekes összefüggéseket.

A sötét középkor üres évei egy jóhiszeműnek induló történelmi félreértés miatt épültek be az időszámításunk kronológiájába, amikor a különböző időszámításokban lejegyzett eseményeket rögzítették benne. A bevezetés jóhiszeműsége továbbra is fennáll, de a későbbi elemzések azt mutatják, hogy a sötét középkor létrejöttét valakik elősegítették. Mindemellett csak a mi időszámításunkba került téves adat. A többi csak akkor sérülhetett, ha a mi hibás adatainkat emelte be a saját időszámításába. Úgy gondolom, ilyen nem sok lehet.

a) A hígított korszak szindróma

Az alábbi két ábra szemlélteti a sötét középkoros évekkel megtoldott kronológia eseménysorát, illetve sötét középkor nélküli normál eseménysort. A felső ábra mutatja a két eseményben gazdag rész között a megritkult, forrásszegény időszakot. Itt szokatlanul kevés írott és régészeti emléket találtak. A meglévő dokumentumok óriási hányadát minősítették hamisítványnak.

Az alsó ábrán már elfogadható az események eloszlása, és megszűnik az úgynevezett forráshiány. A kb. feleannyi időre a meglévő dokumentum és régészeti lelet elfogadható mennyiségű háttéranyagot biztosíthat.

b) A helyretett időskála évszámai

A Julián naptár bevezetésének éve, ami a mai időszámításunk 203. évével azonos az elméletünk szerint. Egyes forrásokDr. Székely István: Krisztus születésének éve, és a keresztény időszámítás. Bp, 1922 SzIT 182. oldal tényként közlik, hogy ez év január 1-én újhold volt. Alább a 203. esztendő január elsejei újhold képe.

Az elmélet szerint ebben az évben március 21-ére esett a tavaszi napéjegyenlőség időpontja, Szoszigenész munkája nyomán. A csillagászati programok ÚR/AD 203. évében március 21-én 22.45-re teszik a napéjegyenlőség időpontját.

Gergely pápa tíz napja ÚR/AD 203-tól gyűlt össze, és a két naptárreform így megfelelő időbeli távolságra van, az elmélet egyik alapproblémája, a 'naptárreform körüli anomália' megoldódott.

A Julián-naptár bevezetése és a niceai zsinat között 369 évNaptárreform: BC 45.- ÚR/AD 203.
A niceai zsinat: AD 325.-ÚR/AD 572.
Így: 572-203=369
(Kb. háromszor 128 év) telt el, ami igazolja niceai zsinat által jelzett három napos csúszást. A csillagászati programok ÚR/AD 572. évében március 18-án 7.33-ra jelzik a napéjegyenlőség időpontját.

A 188 és 223 közötti években március 21-én következett be a napéjegyenlőség. Illetve következett volna, de mint tudjuk, az ÚR/AD 203-as év előtt a naptári zűrzavar időszaka miatt a históriai események dátuma és a program által számított dátum eltérő lesz.

A niceai zsinat a mai, téves időszámítás szerint 325-ben volt. Ekkor a napéjegyenlőség a csillagászati programok szerint i.sz. 325. március 20-án, 11 óra 50 percre esett. Nincs nyoma a zsinat jegyzőkönyveiben megadott három napos eltérésnek. Az ÚR/AD 203-tól összejött egy napos eltérésnek, ami kb. 128 év alatt jött össze, van.

A mai etióp naptár az egyiptomi naptár rendszerére épül. Az egyiptomi állam kialakulásának kezdetétől már használtak egy tapasztalati alapokon nyugvó parasztkalendáriumot, amely az évet a Nílus áradásától a következő áradásig számította. Az évet az akkori idők termelőmunkájának megfelelően három részre tagolták: az áradás (ahet), a vetés (peret) és az aratás (semu) időszakára. Az egyes hónapoknak nem volt külön nevük, hanem az adott időszak első, második, harmadik és negyedik havának nevezték. A hónapokat három tíznapos dekádra osztották. Később, a Nílus áradásának ingadozására való tekintettel, pontosabb naptári meghatározást lehetővé tevő jelenséget kerestek. Így figyeltek fel a Szóthisz (Szíriusz csillag) heliakus (napfelkelte előtti) felkelésének időpontjára, amely sokéves tapasztalat szerint július 19-re esik, és egyidejű a Nílus áradásának leggyakoribb kezdetével. Ezután már nem a két Nílus-áradás, hanem a Szóthisz két heliakus felkelése közötti időt tekintették a 365 napos évnek.

Az egyiptomiak naptára az évet tizenkét harmincnapos hónapra osztotta. A fennmaradó öt napot, az úgynevezett „toldaléknapokat” az év végére tették, és ünnepnapoknak nyilvánították ( epagomen  napok).

Az egyiptomi naptár előnye egyszerűsége és következetessége volt. Fogyatékossága, hogy a 365 napos éve csaknem egynegyed nappal tér el a csillagászati év hosszától. Ez egy ember élete folyamán még nem volt feltűnő az áradás kezdetének bizonytalansága miatt. Néhány emberöltő múlva mégis észre kellett venniük, hogy a Thot istenről elnevezett első hónap kezdete már jóval megelőzi a Szóthisz heliakus (napfelkelte előtti) felkelését, és természetesen a Nílus áradását is. Az egyiptomi papok hagyományokhoz ragaszkodó hozzáállása azonban nem tette lehetővé az eltérés kijavítását. Megelégedtek annak a kihirdetésével, hogy a Szóthisz csillag heliakus felkelése az adott évnek mely napjára esik. Egy példa: feljegyzések alapján tudjuk, hogy a középbirodalmi III. Szenuszert fáraó uralmának 7. évében a sarjadás évszaka 4. hónapjának 15. napján tűnt fel hajnalban a Szóthisz csillag. Az egyiptomi évet úgynevezett mozgóévnek nevezik. Az év négyévente egy nappal elcsúszik, és a naptári év csak 1460 (4x365) évenként egyszer esett egybe a csillagászati újévvel, azaz a Szíriusz heliakus felkelésével. Ennek az 1460 évnek az elnevezése a szaknyelvben a Szóthisz-periódus. Egy római szerző, Censorinus, a De die natali című  művében közli, hogy Antoninus Pius császár idején (i. sz. 139-ben) 'Szóthisz-év' volt, egy új Szóthisz-korszak kezdete. Azonban Egyiptomból, az igazán érintett területről mindeddig semmilyen feljegyzés nem került elő.” (Forrás:Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás és a Pallas Nagylexikon)

A források szerint a hellenizmus korában történt egy kísérlet az egyiptomi naptár reformjára, amit állítólag nem hajtottak végre. III. Ptolemaiosz Euergetész király, „a jótevő” az i. e. 238-ban kiadott, háromnyelvű „canopusi” rendeletében megparancsolta, hogy:

A reform lényege hogy az egyiptomi mozgó év folyamatos, négyévenkénti csúszását megállítsa, és a továbbiakban minden ünnepet ugyanazon a napon tartsanak meg.

Az etiópok jelenlegi naptárában az újévet szeptember 11-én tartják, és most- 2018. szeptember 11-én léptek a 2011. évbe. Az évszám körülbelül 7 évvel kevesebb (7 év, 9 hónap és 10 nap), mint a mi jelenlegi naptárunk, és egészen pontosan 276 évvel több, mint az egyiptomi koptok évszáma. Naptáruk léptetési rendszere és felépítése ugyanaz, mint a koptoké, csak a hónapneveikben van kisebb különbség.

Egy kis számolással megkapjuk, hogy a mai, téves kronológiában mikor kell keresnünk valamilyen Etiópiához illetve Egyiptomhoz köthető eseményt.

Ha a mai naptárunk, i.e. 247-ben indult volna, és az etióp naptár 7 év és 9 hónappal rövidebb, mint a mai naptárunk, akkor körülbelül időszámítás előtti 239-es évnél kell keresgélni. Mi történt Krisztus előtt 239 körül, az akkori etióp területen vagy Egyiptomban?

Egyiptom uralkodója ebben az időben III. Ptolemaiosz volt. Az a hellén király, aki az etióp területek törzseit Egyiptomhoz csatolta. Az a naptárreformos Euergetész-nek, azaz jótevőnek nevezett király, aki a források szerint i.e. 238-ban a régi egyiptomi naptárban be akarta vezetni a szökőévet.

Ahogyan már volt is róla szó, elrendelte, hogy az ötnapos 13. hónap ezután minden negyedik évben hatnapos legyen. Erről az általa készített, többnyelvű canopusi felirat ad tájékoztatást. Az egyiptomi koptok és az etiópok naptára jelenleg is így működik.

A jelenlegi állásfoglalás szerint - mégsem sikerült bevezetni a szökőévek rendszerét - a papok ellenállása miatt, és csak 200 év múlva, római hatásra kezdték el alkalmazni. Ez két dologban is sántít, először is az egész szökőéves rendszert az egyiptomi Alexandriából vették át, az ottani naptárból, átalakítva saját rendszerükre, egy egyiptomi tudós segítségével. Másodszor pedig, az etióp naptár fizikai jelenléte jelenünkben - ha nem is cáfolja - újragondolásra készteti ezt az állítást.

A mai naptárunkhoz képest - az etióp és a kopt is - összesen 13 napot csúszott előre. Ebből tíz nap Gergely pápa reformjára esett, három pedig a 1700-as, az 1800-as és az 1900-as szökőév elmaradása miatt gyűlt össze. Az 1582-es naptárreform előtt együtt haladtak a Julián-naptárral. Ezek szerint a megszakadó óegyiptomi naptár akkori évkezdete a mai naptárunk szerint augusztus 29-re esett.

Jóval könnyebb dolgunk van a jelenlegi bizonyítás során, mint az Eltévedt időszámítás könyv megírásakor, mivel már ismert Úr Jézus Krisztus pontos születési éve.

A koptok naptárának ugyanaz a rendszere, mint az etiópok naptárának, vagyis szintén a régi egyiptomi naptárra épült. Az alexandriai központú, egyiptomi kopt egyházat Márk evangélista alapította, és egyúttal ő volt az első pápájuk. Ma pedig Márk 118. utóda, II. Tevadrosz vezeti az egyházukat.

Misztikusan a titkok népének nevezik őket. A kopt név a görög aiguptios-ból (egyiptomi), illetve az arabból (qipt vagy qubt) származhat.

Következő adatok ismeretesek Márk életének állomásairól a kereszténység krónikásai által: Krisztus utáni 14. évben született és 30 éves korában, Krisztus után a 44. évben, indult el Péterrel téríteni Rómába. A keresztény egyház hitvallása, igehirdetése szerint ekkor lépett a mártírok útjára, hogy felvállalják hitükért a vértanúságot.

Péter Rómából küldi át Alexandriába, ahol megalapítja egyházát, akiket ma koptoknak neveznek, és körülbelül 15-20 millióra tehető a népességük.

Az egyiptomi koptoknak saját időszámításuk és naptáruk van, ami a régi egyiptomi naptárra épült. Tizenkét, egyenként 30 napos hónapból áll, és a maradék 5 napot, a szökőévben pedig 6 napot, tizenharmadik hónapként az év végére teszik.  A mártír évével indult, és következetesen a mártír(ok) időszámításának nevezik.  Az újévet jelenleg szeptember 11-én, (szökőévben szeptember 12-én) tartják, 2099 után, az elmaradó 2100-as szökőévünk miatt továbbcsúszik 12-re. Jelenleg, 2018. szeptember 11-től az 1735-ös évben járnak.

A szökőév rendszerük hasonló, mint a Julián naptárnak volt. Megtartanak minden szökőévet, ellentétben a mai naptárunkkal, ahol Gergely pápa óta százévente egyet elhagyunk. Azonban nem ugyanakkor tartják, mint mi, hanem egy évvel előbb. Az első szökőévüket 3-ban tartották, utána pedig szintén négyévente következnek. Kiszámítása sem okoz túl nagy problémát, az aktuális évszámhoz hozzá kell adni egyet, ha osztható néggyel maradék nélkül, akkor szökőév.

A kopt időszámítás 284-ben indul, állítólag Diocletianus uralomra kerülésétől. Az elfogadott álláspont szerint azért innen, mert Diocletianus császár uralkodásának idejében indult keresztényüldözéseknek akartak emléket állítani, mint ahogyan az időszámítás neve is mutatja. Ez az állítás további kérdéseket von maga után. Miért éppen a 284-es évszámtól? A 293-as kezdet logikusabb lenne, mert akkor rendelték el a keresztényüldözéseket, vagy egy még későbbi dátum, amikor ténylegesen érvényesítették az erre vonatkozó törvényeket. Úgy gondolom, hogy ez nem fedheti az igazságot. Szerencse hogy 284-re esik és van mihez kötni, ha 281-re esett volna, igencsak keresni kellene a magyarázatot, ahogyan a következő fejezetben tárgyalásra kerülő etióp időszámításnál, ahol a mai napig nem tudni, miért indul hét évvel később, mint a mai időszámításunk.

Márk életének számunkra fontos állomása: a keresztény hagyomány szerint Krisztus után 14-ben született. A korabeli keresztény források adatait hitelesnek elfogadva és értelmezve, elmondható, hogy akkor született, amikor Jézus 14 éves volt.

Mi pedig már tudjuk, hogy Jézus 240-ben született. Így Márk 240 után 14 évvel, azaz 254-ben született, és rá 30 évre, 284-ben indult el a mártírok útján, ami a kopt időszámítás kezdete.

A mártírok éráját gyakran nevezik Diocletianus érájának is. Erről egy külön részben lesz szó A valódi Dionysius-i húsvéttábla című fejezetben.

Az első kiadású könyvben létezik egy másik számítási mód, amely a téves időskála évszámától indul. Később majd szükség lesz erre a megközelítési módra, ezért röviden átvesszük.

Tehát Jézus i.e. 7-ben született. Márk rá tizennégy évre, azaz i.sz. 7-ben születik. Harminc évesen lép a mártírok útjára, azaz i.sz. 37-ben. Mivel az egész kor hátra van csúszva 247 évet, így 37+247=284.

A következő ábra jól szemlélteti, ahogyan az évszámok kiegészítik egymást. Igaz, Jézus születése itt a hibás időskála elején van, holott az a 240-es évben történt.

A lényeg: itt a helyén lévő évszámtól - ÚR/AD 284 - vitte vissza az időskálán az ide tartozó eseményt - Péter és Márk Rómába indulását - a 247 évet hátrébb tolódott római korszak.

A mohamedán naptár kezdete, a hidzsra (futás), Mohamednek Mekkából Medinába történő menekülésének időpontja. A könyv írásának idejére 1430 iszlám év telt el annak kezdetétől, ami kb. 1387 normál év.

A mi éránkra való átszámítása meglehetősen bonyolult, mivel tisztán holdéveket számolnak, egy holdév 10-11 nappal rövidebb egy napévnél, amelyek így 354 vagy 355 naposak. A lényeg: a kezdetét jelentő hidzsra az Úr időszámításában és a mai hivatalos időszámításban is 622. július 16-án, egy újholdnapon történt.Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás

A megfelelő újholdnap megtalálható a számítógépes program segítségével, valamikor 622. július 14–én. Figyelembe véve az átszámítási pontatlanságokat, és azt, hogy az arabok és a törökök az újholdat a vékony karéj megjelenésétől számítják, elfogadható közelségben van. Természetesen ez még jócskán benne van a római korban, hiszen a vége (Kr. u. 476) itt ÚR/AD 723-ban van.

A 622. július 16-i újhold képe

(Készült: Moontoolhonlap: http://www.fourmilab.ch programmal)

Az ÚR/AD 622. évének a római időszámításban az i.sz. 375. éve felel meg, és ez idő tájt hoznak szigorú törvényeket, az úgynevezett pogányok és az eretnekek ellen. Az iszlám időszámítás kezdő dátuma így azonos korba kerül az arianizmussal. A kereszténység változatai közül talán az arianizmus hasonlít legjobban az iszlám tanításaihoz.

Az iszlám történetírás eseményei változatlan évszámmal kerülnek be az európai történelembe. Néhány fontosabb évszám, amely kapcsolatba hozható az iszlám történetével az ezredfordulóig.

ÚR/AD 570 :   körül született Mohamed.

ÚR/AD 610 :   Mohamed megkapja az iszlám tanításait Gábriel arkangyaltól

ÚR/AD 622 :   Mohamed menekülése, a hidzsra éve.

ÚR/AD 632 :   Mohamed  próféta halálának éve.

ÚR/AD 632 :   Abu  Bakr uralkodásának kezdete.

ÚR/AD 634 :   I. Omár kerül  uralomra  Arábiában.

ÚR/AD 636 :   Az arabok elfoglalják  Szíriát  és  Palesztinát  a  bizánciaktól.

ÚR/AD 638 :   Jeruzsálem arab kézre kerül.

ÚR/AD 641 :   Az arabok Egyiptomban. A Szasszanida királyság bukása.

ÚR/AD 643 :   Az arabok elfoglalják  Líbiát.

ÚR/AD 644 :   Meghal I. Omár. Utóda Oszmán.  

ÚR/AD 661 :   Muávija kalifa  megalapítja az Omajjád-dinasztiát.

ÚR/AD 711 :   Az arabok megtámadják Hispániát.

ÚR/AD 723 :   Róma bukása. Az ókor vége, középkor kezdete.

ÚR/AD 742 :   Algír lerázza az omajjád elnyomást.

ÚR/AD 788 :   Az arab Idriszida-dinasztia uralma Marokkóban.

ÚR/AD 846 :   Az arabok kirabolják Rómát.

ÚR/AD 868 :   Tulinidák Egyiptomban. 

ÚR/AD 905 :   Az abbászidák visszaszerzik Egyiptomot. 

Jelenleg több iszlám államban is használatban van ez az időszámítás. Van ahol egyeduralkodó jelleggel, és van ahol a polgári időszámítással együtt.

A mai, elfogadott álláspontForrások:
Magyar katolikus Lexikon.
Dr. Puskás Attila: Az örmény egyház szerkezeti felépítésének teológiai és történelmi kérdése szerint a mai időszámításunk 552-ik éve az örmény időszámítás kezdőéve. Jelenleg, 2019-ben a 1467-ik évben tartanak. Az örmény egyház elszakadása a keleti egyház ortodox világától 451-re tehető. Ennek az állapotnak szentesítésére a II. dwini zsinaton, 552. július 11-én került sor, amikor is az örmények önálló időszámítást kezdtek, és amit napjainkban, a különféle kiadványokban a hagyomány kedvéért megjelölnek, de nem követnek.

Az elmélet szerint, a valós kezdőévvel rendelkező időskálák pontosak, nem kerültek bele fiktív évek, így az örmény időszámításnak is tisztának kell lennie. A hivatalosnak tekinthető történetírásban viszont a hozzá tartozó események 247 évvel korábbra kerültek, így:

552-247= i.sz. 305

lehet az a bizonyos kezdő év. A mai kronológia eseménysorában az 552-es évhez tartozó eseményeket a 305-ik év környékén kell keresni. A történetírás szerint van is egy olyan történelmi esemény, ami az örményekhez kapcsolódik és amiről valóban feltételezhető, hogy egy éra kezdete lehet:

i.sz. 301-305: Az örmények a keresztény vallást államvallássá emelték.

Az elmélet egyik mottója szerint - ha jó utcába jársz, előbb-utóbb mindent megtalálsz - talán meg sem kell lepődnünk. A kérdésre pedig nyugodtan mondhatunk igent.

A világérákat, azaz a világ teremtésétől számolt éveket szinte egységesen, a VIII. század végétől kezdik használni. Kiszámításukat, jellemzően a III-IV. századra vetítik vissza. A hipotetikus világ teremtésének számolt évszámot szentírási alapra helyezve igyekeztek megtalálni, különböző kezdőpontokkal. Az Ószövetség mitikus hagyományai egészen az első emberpár történetéig, azaz a bibliai történetszemlélet szerint a világ teremtéséig nyúlnak vissza: magától vetődött fel az a törekvés, hogy a világ eseményeit a legősibb kezdetektől számítva foglalják nagyobb egységbe. Olyan kronológiai rendszert szándékoztak teremteni, ami független a pogány görögség és Róma időszámításától, azzal az előnnyel, hogy kezdőévénél korábbi dátum nem képzelhető el. Ezek a törekvések hozták létre a világérákat, illetve az ezek kidolgozásához szükséges számításokat.

A bizánci világ Krisztus előtt 5509. IX. 1., az alexandriai Krisztus előtt 5493. IX. 1., a zsidó világéra Krisztus előtt 3761. X. 7. kezdőponttal számítja az éveket. A bizánci világéra 1253 után is tovább élt, Oroszországban, ahol Nagy Péter cár 1700-ban szüntette meg. Az alexandriai világérával főként a bizánci történetírók számoltak. A zsidó világéra a X. században: vált általánossá, az 1980-as években is használták Izraelben és a szórványban élő zsidó közösségekben.

A konzulok a római köztársaság legfőbb tisztviselői voltak. Az évenként megválasztott két konzul hivatali ideje alatt a teljes polgári és katonai végrehajtó hatalom együttes gyakorlója. Idővel szakigazgatás munkájukat más választott tisztviselőkkel osztották meg, de az állami és a hadügy legfőbb irányítását megtartották

Ugyanakkor a római köztársaságban az éveket a konzulok szerint jegyeztek fel, ami eponim évjegyzés körébe tartozott. Minden évet a két konzuljának nevével azonosították. Az i. e. IV. századtól a naptárakhoz - latinul fasti - előző 30 év konzulainak listáját is mellékelték, innen ered a konzuli listák „fasti consulares” elnevezése. Az első listát, amely a római köztársaság megalapításának évéig tartalmazza a tisztviselőket, az i. e. III. század körül állították össze. A korábbi két évszázad adatai ezért nem tekinthetők hitelesnek. Ez alapján készültek a későbbi konzuli lajstromok is. A konzulok évei szerinti számítás a császárok korában is fennmaradt, amikor a konzuli tisztség, tartalmát elveszítve, puszta címmé fakult. Még a IV. század korlátlan hatalmú császárai is konzulok szerint keltezve adták ki rendeleteiket. Az utolsó konzulokat Justinianus idejében nevezték ki, nyugaton 536-ban, keleten 541-ben. A tisztség eltörlésével a római időszámítás jegyzése gyakorlatilag megszűnt.

Forrás: Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás, Magyar Katolikus Lexikon

Az elmélet a következő kérdést veti fel, valamennyi világéra viszonylatában:

Egy jól funkcionáló birodalom működtetéséhez ez az intézmény szinte nélkülözhetetlen.

Az utolsó római konzuli év a helyes kronológiában 536+247= ÚR/AD 783-ban volt. Konstantinápolyban pedig 541+247 = ÚR/AD 788-ban. Vagyis a VIII. század végén. A világérák általános használatba vételének korában.

Jól látható az ábrán, hogy a helyes kronológiában a bevezetés feltételezett korszakán belülre kerültek a 247 évet előrejött utolsó konzuli évek. Ugyanakkor, amig más esetekben rendszeresen rajta lehet kapni a pontosan 247 évnyi eltérést, itt nem. Oka, hogy csak akkor szüntették meg a tisztséget, amikor már működött a világéra. A józan ész is azt diktálná, és feltehetőleg úgy is történt. Pontosan mennyi idő van két esemény, a bevezetés és a megszüntetés között, a világérákban leírt események alaposabb elemzése adhat majd választ. A mai állapotot pedig a téves időskálát felépítők hozták létre.

László GyulaForrás:László Gyula: Múltunkról utódainknak I.-II. Püski Kiadó, Budapest, 1999 kettős honfoglalás-elmélete új tartalmat kap a sötét középkoros üres évek nélkül. Az elmélet a mai napig vita tárgya a tudomány világában, annak ellenére, hogy népszerűsége és elfogadóinak köre egyre nő. Eszerint a magyarság két lépcsőben foglalta el a Kárpát-medencét. Az első 670 körül volt, az úgynevezett griffes-indás kései avarok által, a második a már jól ismert 895-ös Árpád-féle honfoglalás.

Az elmélet a következő állításokra épül:

    Az avar díszítőművészetben 670 után határozott változás következett be. Megjelenik a griffes és az indás díszítés a korabeli sírokban. A griffes díszítés Belső-Ázsia felé mutat, míg az indás díszítés származása bizonytalan.

Griffes szíjvég mintázata

Indás szíjvég mintázata

A képek forrása: Bakay Ervin, Őstörténetünk régészeti forrásai II.

De nemcsak a divat változott meg, hanem az élet egyéb kiegészítői, mint például a nők fonóorsójának alakja. A fazekasok másféle edényeket készítenek, és azokat másfajta kemencében égetik ki. A régiek fazekai szürkék, az újaké pedig téglavörös vagy sárga színűek. Más lett a férfiak fegyverzete is. A korábbi keskeny szarvú íj helyett a széles íjat, kard helyett szablyákat használtak.

A temetési szertartásban is változás történt, ahol semmiképp sem merték volna a korábbi szokásokat megsérteni. A korai avarok a halottaikat arccal és lábbal kelet felé temették, míg a griffes-indások már dél-délkelet felé. Feltehetőleg arra, amerre az ősök nyugszanak.

Mára már elfogadott, régészet által igazolt tény, hogy 670 körüli években egy új kultúrájú és nagy tömegű nép áramlik a Kárpát-medencébe, amelyik magyar helyneveket ad szálláshelyeiknek. A késő-avarkori temetők többségének környékén a helynevek magyarok, akárcsak Árpád magyarjainak települési területén. A késő avarok által lakott területeken Árpád népességének nyoma sincs. Amiből az következik, hogy a késő avarok népességének is - mivel falu-, patak- és dűlőneveik magyarok - magyarul kellett beszélnie. A későavar lelőhelyek zöme, az Árpád-kori források alapján összeállított etnikai térképen túlnyomórészt magyar területekre esik. A Kárpát-medence belsejében szinte csak magyar telepek találhatóak.

A griffes-indás avarok, és Árpád magyarjainak régészeti hagyatékát jól láthatóan megkülönbözteti a temetkezés módja, a fegyverzet, a viselet és a lószerszám. Elhelyezkedésük azt mutatja, hogy nem egymásra települtek, és Árpád magyarjai többnyire elkerülték a kései avarok által lakott területeket. A két leletcsoport tehát mozaikszerűen, egymást kiegészítve fedi a Kárpát-medence magyar területeit. A honfoglalás kori leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, vagyis nyoma sincs egyfajta hódítás eredményeként bekövetkező pusztításnak vagy rátemetkezésnek.

Az e korból talált temetők rendkívül nagy lélekszámúak, gyakran több száz, néha ezernél is több sír található egy-egy temetőben, szemben Árpád magyarjainak 10-15-ös lélekszámú temetőivel, melyek főleg a homokos területeken találhatók. Ami azt jelenti, hogy feltehetőleg inkább állattenyésztéssel foglalkoztak, míg az avarok letelepedett, földművelő, paraszti életmódot folytattak.

A temetőkben talált koponyák alapján folytatott embertani vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak. Az Árpád-kori magyar lakosság döntő többsége nem leszármazottja Árpád magyarjainak. Lipták PálLipták Pál: A magyarság etnogenezisének paleoantropológiája. szerint a kora Árpád-kori magyarság embertani képlete lényegében azonos jegyeket mutat a késő avar kori temetők hosszúkás koponyáival, míg Árpád magyarjainak koponyaformái zömök alakot mutat. Arra az eredményre jutott, hogy az igen nagy számú késő avar népesség keveredett a honfoglaló magyarokkal.

A XII. századi óorosz őskrónika, másik nevén a Nyesztor-krónika, szerzője is az ugorok két bejöveteléről ír. Az elsőt Herakleitosz idejébe teszi, 610-640 közé, a másikat pedig Oleg idejébe, aki 879-912 között uralkodott. Az idézet:

Természetesen nincs lehetőség minden bizonyító körülmény kifejtésére, de főbb vonalakban a kettős honfoglalás elmélete az eddig felsorolt állításokra épül.

A Kárpát-medencei hun és avar korszak eseményei a plusz 247 év nélkül egymáshoz képest igen érdekesen alakulnak. A hun korszak évszámai a római korhoz vannak kötve, így a 247 évvel előrébb jönnek. Az avar kor viszont a régészet által van a 670-es évszámhoz rendelve, így marad a helyén az arszakida időskálán.

Az avar korszak időrendjéről mindmáig lezáratlan tudományos vita folyik. László Gyula szerint a következő időbeli szakaszokra bontható:

Az összehasonlításban szereplő hun korszak eseményei pedig a követezőek:

A két korszak eseményeit a plusz 247 üres évet tartalmazó idővonalon ábrázolva a következőképpen helyezkednek el:

A következő ábrán a teljes hun korszak 247 évvel tolódik el a mai kor felé.

Az áthelyezett hun-korszak eseményei pontosan egybeesnek a Kárpát-medence avar korszakának eseményeivel.

A temetők méretében meglévő óriási különbség a griffes-indás népesség javára a történelmi iratokban nyomtalan olyan népvándorlási hullám régészeti bizonyítéka, amely sokszorosan meghaladja a történelemben határozott nyomot hagyó magyar honfoglalás méretét, és sűrűn kitölti a településre alkalmas területeket.

Ennek magyarázata pedig az lehet, hogy ez a népvándorlási hullám azonos a hunok i.sz. 425 körüli, méretében a Római Birodalmat is megrendítő bevonulásával a Kárpát-medencébe.

László Gyula aggasztó körülménynek jelzi, hogy az i.sz. 425 utáni fejedelmi sírokat megtalálták ugyan, de a hun közemberek sírjait nem. Ezt a temetkezési szokásokkal, illetve a rövid, 20-30 éves ideiglenes ittléttel próbál magyarázni Ez téves gondolatmenet, több oknál fogva. Egyrészt, ha a közemberek között az urnatemetkezés volt szokásban, akkor azok is fellelhetőek lennének. Másrészt, ez egy emberöltő, ennyi idő alatt a lakosságnak nagy része természetes okokból adódóan is kicserélődik, azokat pedig itt kellett eltemetni.

Priszkosz, görög követként Attila táborában találkozik egy volt görög hadifogollyal, akit felszabadítanak, megnősítik, és gyermekei születnek. A hunok tábora felé vezető útról leírja, hogy Attila letér egy közeli faluba, ahol elveszi az egyik vezető lányát. Ezek a példák inkább azt mutatják, ez a nép tartósan rendezkedett be a Kárpát-medencében. Véleményem szerint a hun közemberek sírjai ott vannak a 670-es évek utáni régészeti leletekben.

Priszkosz rétor leírásából azt is tudjuk, hogy Attila megtiltotta hunjainak a kereskedelmet Bizánccal, aminek régészeti bizonyítéka lehet a bizánci érmék szinte teljes hiánya a későavar sírokból.

Ugyanakkor egy érdekes dologra hívja fel a figyelmet László Gyula a bocsai avar fejedelem sírjának bemutatásakor azzal, hogy kiemeli a viselet hun jellegét.

Az avarokról pedig szó sem esik középkori krónikáinkban. Domanovszky Sándor szerint krónikáink hun története valójában avar történelem. De ez lehet fordítva is, az avar történelem tulajdonképpen a hun korszak történelme.

Azt azonban hiba lenne kijelenteni, hogy mégiscsak mi lennénk a hunok leszármazottai. László Gyula a Kárpát-medencei magyar korszak kezdetét ugyan jó kétszáz évvel hátrébb helyezte, rést ütve az eddigi merev finnugor szemléleten, de szakítani azzal nem tudott. Korának tudománypolitikai viszonyai mellett egyszerűen nem lett volna lehetősége rá. 

A bő kétszáz éves visszalépés kiegészült a hunok korának 247 éves előrelépésével, ami annyit jelent, hogy a magyarság már a rómaiak korában a Kárpát-medencében tartózkodott, és nem biztos, hogy itt meg kell állni.

Pontos leírás nincs arról, hogy a szökőévek hogyan kerültek a mai időszámításunk néggyel osztható évszámához, de egy biztos, most ott vannak. Az ókori forrásokból - Ammianus, Censorinus, Cassius Dio, Macrobius, Plinius, Solinus, Suetonius - is csak következtetünk arra, hogy mi, hogyan történt.

Összefoglalva, a mai elfogadott álláspontot:

Caesar halála után a papok azonnal elrontották a léptetést és három évente szúrtak be szökőévet négy helyett és ez hárommal több szökőnapot eredményezett. A hiba észlelésekor Augustus császár kihagyta az eddigi plusz szökőnapokat, majd amikor a naptár visszatért a helyére, elrendelte, hogy továbbiakban minden negyedik év legyen szökőév. Innentől kezdve találgatásra vagyunk utalva, hogy ez hogyan történt és mely évek voltak. Néhány javasolt változat az elmúlt négyszáz évből.

Biztos támpontot egyetlen ókori forrás sem ad, de jól látható, hogy a kutatók szinte mindenesetben úgy vezették le, hogy néggyel osztható évszám legyen az első jó szökőév. A mai időszámításunkkal természetesen az ezres évek után találkozik.

A táblázatban megadott változatok egyike sem illeszkedik néggyel osztható számhoz a 247 évvel előrehozott évszámoknál. Az AD 4. év az ÚR/AD 251-nek, az AD 8. év pedig az ÚR/AD 255-nek felel meg. A naptárreform ÚR/AD 203-as évszáma sem, ami pedig szökőév volt.

Mivel ennyi változat van, mi is újraelemezhetjük a forrásokban található - néha egymásnak ellentmondó - morzsányi adatokat.

Macrobius Ambrosius Theodosius, Saturnalia című munkájában a következőket írja Julius Caesar naptárreformjával kapcsolatban:

A naptárreform első évének szökőévnek kellett lennie, mert csak akkor lett volna az ötödik év szökőév. Ez lenne a logikus, mivel szemléltetni kellett, hogy hogyan is működik a naptár. Az egyiptomi tudós valószínűleg nem tudott volna évekig jelen lenni, hogy felügyelje a szöktetést. A fenti mondatot T. E. Mommsen T. E. Mommsen, Die Römische Chronologie bis auf Caesar (Berlin, 1859) 282–299 oldal is megerősíti, aki K. R. Lepsius egyiptológus fordítói munkájára hivatkozva értelmezi Cassius Dio hibás beiktatásról szóló mondatát. Macrobius leírásában feltehetőleg a papok általi első beillesztett szökőnapról van szó.

A következő két táblázatban a naptárreform utáni első 36 év szökőévei és 34-től 50-ig tartó korszak valamennyi éve látható. (Jelzések: JC, a naptárreform évei, ÚR, az elmélet szerinti helyes évszámok, a BC ill. BC/AD, mai, hibás kronológia szerinti évek, AUC, a római időszámítás évei.)

Tehát a naptárreform első 36 évében összesen tizenkét nap lett beiktatva kilenc helyett, a következő elrendezésben:

Ez Bünting 1590-ből származó listájával azonos. Helyes szöktetés esetén a következő kilenc év lett volna szökőév: 1-5-9-13-17-21-25-29-33, naptárreform utáni (JC) években számolva.

Mivel nincs forrás, ami pontosan elmondaná a történéseket, így aztán puszta hipotézis alapján kell valószínűsíteni az eseményeket, mint ahogyan a fentebb látható lista tudósai is tették. Alább a 34-től 50-ig tartó korszak táblázata. A JC 34 az utolsó beiktatott szökőnap éve, a JC 37 az esedékes szökőév mind a hibás, mind a helyes léptetésben, JC 38 a 12 év első, és Augustus császár rendeletének valószínűsíthető éve.

A hipotézis:

A JC 50. évi a 13. szökőnap, aminek a kezdetektől történő helyes szöktetés esetén JC 49-ben kellett volna iktatódnia. A tavaszpont végül is visszatért a helyére, csak majdnem 6 órával eltolódott a hónap eleje felé a plusz egy év miatt (5 órával, 48 perccel, 45 másodperccel). Feltehetőleg ezért van 20-a felé elcsúszva, és következik be zömében 20/21 körül.

Ténylegesen megtörtént históriai szökőévek a naptárreformtól kezdve:

A szénizotópos vizsgálat lényegretörő bemutatása előtt felteszünk egy költői kérdést, majd megnézzük meg, hogyan is illeszkedik az elméletünkbe.

A szénizotópos vizsgálatról

Szénizotópos kormeghatározás módszerének kidolgozása Willard Frank Libby amerikai kémikus nevéhez fűződik. Az 1950-es években fejlesztette ki munkatársaival a Chicagói egyetemen, amiért 1960-ban kémiai Nobel-díjat kapott. A módszer több, kisebb-nagyobb bizonytalansági tényező ellenére jól használható adatokkal segíti a szakembereket.

A módszer alapja Forrás: Svingor Éva: A radiokarbon szerepe a régészetben (Természet Világa 2011. július)
Molnár Mihály: A szén és az idő: radiokarbon kormeghatározás (Fizikai Szemle 2006/6.) , hogy a kozmikus sugárzás hatására a magas légkörben megközelítőleg állandó mennyiségű C-14-es instabil szénizotóp képződik. Ez a szénizotóp a légköri oxigénnel reakcióba lépve szén-dioxiddá alakul, ami az anyagcsere folyamatok során folyamatosan épül be minden élő szervezetbe. Aránya mindaddig állandó, amíg az anyagcsere folyik, vagyis amíg az alany él. Haláluk után a C-14-es izotóp mennyisége és a sugárzás intenzitása körülbelül 5730 (±40) évenként megfeleződik.

A C-14-es szénatomok aránya mutatja a lelet korát, adott tűréshatárokon belül. A módszer kb. 50-60 ezer éves időtartamig használható. Az ennél régebbi minták sugárzása már a műszerek méréshatára alatt van.

A mérések pontosságát ismert korú szerves mintákkal tesztelték. A kalibrációs görbét több ezer éves fák évgyűrűinek segítségével hozták létre, körülbelül 11000 évre visszamenően. Nagyobb időtartamhoz a korallok, illetve cseppkövek vizsgálatával jutottak, körülbelül 22000 évig.

Libby és munkatársai kezdetben még 5568 éves felezési idővel számoltak. A szénizotópos módszert először az ókori Egyiptomból származó mintákon tesztelték. A mérési eredmények ±10%-os pontossággal adták vissza a várt korokat. Vizsgálataikból arra következtettek, hogy az általuk meghatározott 5568 éves felezési idő pontos, és a légkör C-14-es izotóp koncentrációja a múltban is állandó volt. Azonban kiderült, hogy a légköri széndioxid C-14-es aktivitásának állandósága is csak közelítőleg fogadható el, mivel számos folyamat, például a légkör széndioxid tartalmának változása, vagy a kozmikus sugárzás légkörrel való kölcsönhatása is befolyásolja.

A vizsgálat és a hibás kronológia

A mai, hibás időskála, hátravitt római korszakkal és a sötét középkorral:

A valós helyükön lévő történelmi események:

A plusz 247 év egyik hatása, hogy megnöveli a vizsgálati hibahatárt, jelenleg ±10%. A másik, hogy sok megfelelő helyén lévő leletet későbbi korhoz tartozónak ítélnek. Főleg az ismert dátumhoz köthető eredményeknél érzékelhető. A 247 többletév kétezer évnél már több mint 12 százalékos eltérést jelent, plusz a tényleges bizonytalansági tényező. Ebben az időtávban a kormeghatározás nem működhet helyesen. Egyszerűen nem találkozhat a kor és a lelet, ahogyan látni is fogjuk a következő példákban. A méréseredmények mindig közelebb vannak hozzánk, amit az eredmények nyújtásával igyekszenek némiképp korrigálni.

Talán nem is a kalibrációval van a baj, hiszen az fák évgyűrűivel megtámasztott adatok. A közel ismert dátumhoz kötődő leletek mérései lesznek pontatlanok, szinte kivétel nélkül. Az is csak a sötét középkorig, ami egy átmeneti időszaknak tekinthető. Szinte sajnálatra méltók a területen dolgozó tudósok, hiszen az eredményeik jók. A kronológiánk a hibás.

Semmiképp sem szeretnék mélyebben belemerülni a módszer bármilyen szintű elemzésében, sem valamilyen változtatást javasolni. Ehhez komoly hozzáértés és speciális ismeretek szükségesek. Itt megelégszem annyival, hogy bemutatok két olyan vizsgálati eredményt, Júdás evangéliumáról és a birminghami Koránról, ami igazolni látszik az elméletet. A többi a szakemberek dolga.

A Tchacos-kódex és a Júdás evangéliuma

Egy gnosztikusnak mondott evangélium szénizotópos vizsgálatát vesszük szemügyre, jobbára mellőzve tartalmának megítélését, tárgyalását. A Tchacos-kódex felfedezésének körülményei nem tisztázottak. Az 1970-es években egy illegális ásatás során került elő az egyiptomi El-miniától északra, a Nílus jobb partján lévő Maghagha közelében fekvő Dzsebel Qarara oldalában. Ezért néha Qarara-i kódexnek is nevezik. A Tchacos-kódex, amely négy írásának az egyike a Júdás evangéliuma, amelyben Iskarióti Júdás és Jézus közötti beszélgetéseket és a köztük lévő kapcsolatról olvashatunk. A mai tulajdonosának apjáról, Dimaratos Tchacos-ról lett elnevezve. A vizsgálat tárgya lényegében a teljes kódex. A diagramokban Codex Tchacos formában szerepel. A 66 oldalas Tchacos-kódex tartalma: 1-9. oldalon Péternek Fülöphöz írott levele, a 10-32. oldalon Jakab kinyilatkoztatása, a 33-58. oldalon a Júdás evangéliuma és a 59-66. oldalon Allogenes könyve.

A kódex gnosztikus evangéliumi besorolása elfogadott, de tartalma mai napig éles vita tárgya. A korai keresztény egyházatya, Ireneus az evangéliumot eretneknek nyilvánította. Az evangélium 2006 első felében került a nagyközönség elé a National Geographic által, a keresztény egyházak tiltakozása mellett. Az 1970-es években többször cserélt gazdát, akik nem tudták felmérni a jelentőségét. A szakszerűtlenül tárolt evangélium egyre rosszabb állapotba került.

Értékének felfedezése után, a 2000-es évek elején kezdték el restaurálását a National Geographic Society anyagi hozzájárulásával. Svájcba került egy Genf melletti restauráló műterembe, ahol 2004-ben egy szakemberekből álló csapat megvizsgálta és arra a megállapításra jutottak, hogy az evangélium eredeti és nem egy későbbi hamisítvány.

Az Arizonai Egyetemet bízták meg a Tchacos-kódexből származó minták szénizotópos kormeghatározásával. Több mintát vettek, egyet a bőrkötésből és egyet papiruszával együtt, valamint különböző, meghatározott oldalak papiruszából. A tömegspektrometriás vizsgálatot 2005-ben fejezték be és 2006 márciusában sajtóközleményben tették közzé az eredményt.

Júdás evangéliumának kalibrálatlan eredményének diagramos megjelenítése:

Az egyes minták eredményei:

Bőr borítású papirusz: AD 209 ±58 év
Bőr, ragasztott papirusz kötéssel: AD 223 ±51 év
Papirusz a 9. oldalról: AD 279 ±50 év
Papirusz a 33. oldalról: AD 279 ±47 év
A kódexhez kapcsolódó töredékekből származó papirusz: AD 333 ±48 év

Krosney a 'The Lost Gospel' - Az elveszett evangélium - című könyvében azt írja, hogy a kódexhez kapcsolódó töredékeket egy későbbi időpontban csatolhatták a kódexhez, ezért nyilvánvalóan nem lehetnek eredeti részei a kéziratnak. A négy másik minta alapján 95%-os statisztikai valószínűséggel 220 és 340 között készült.

Júdás evangéliumának kalibrált eredményének diagramos megjelenítése:

A grafikon elemei a következők: A diagram bal felső részében látható a radiokarbon kor becslése, piros színnel, normál eloszlásként. A kalibrációs görbe - a balról jobbra csökkenő, világoskék színű sávként látható. A kalibrált radiológiai szénhidrogén eredmény - a lent középen, fekete színnel, többszörös csúccsal. A BP (before present) jelentése, hogy 1950 előtt ennyi évvel halt el az élőlény (Libby).

Egy megjegyzés erejéig: Az eredmény láttán vita alakult ki, hogy a Niceai zsinat előtt vagy után készült, és hogy egyáltalán készülhetett-e még ekkor bármilyen gnosztikus irat. Az elméletünk szerint a Niceai zsinat ÚR/AD 572-ben történt - 325+247 - így a probléma itt nem játszik szerepet. Ugyanakkor az egészséges kételkedés jeleként mindenképp értékelni kell, mivel kétségbe vonja a mai időszámításunk, illetve kronológiánk korrektségét.

Egy kérdőjeles mérés: a birminghami Korán

Az egyik legrégebbi Korán-kéziratot találta meg véletlenül egy brit kutató a Birminghami Egyetem könyvtárában. A VII. század második feléből származó Korán oldalai között figyelt fel két eltérő pergamenlapra, amelyet feltehetőleg tévedésből kötöttek a későbbi időkből származó könyvbe. A lapokra régi arab írással, tintával írták fel a Korán 18-19-20. fejezetét illetve szúráját.

Az iszlám hagyomány szerint Koránt Mohamed próféta álmában látott kinyilatkoztatásai képezik, amelyeket 610-től haláláig, 632-ig sugallt Gábriel arkangyal. A korai időszakokban a próféta tanításai jobbára szájhagyomány útján, pálmalevelekre, kövekre és csontokra írva terjedtek. Az elsőnek mondható könyv alakú Korán alapjait az első kalifa, Abu Bakr (632-634) utasítására hozták létre. Abu Bakr elrendelte, hogy gyűjtsék össze a próféta kinyilatkoztatásait, és írásba foglalva őrizzék meg. A végső formáját a harmadik kalifa, Oszmán (644-656) uralkodási ideje alatt nyerte el, amikor is összeállították a ma ismert kanonikus Koránt. Azóta lényegesen nem változott a szent könyv.

Az Oxfordi Egyetemen elvégzett radiokarbonos kormeghatározás szerint a tintával juh- vagy kecskebőrre írt lapok több mint 95%-os valószínűséggel az 568–645 közötti időből származnak, tehát jóval korábbiak, mint az a könyv, amelyben megtalálták.

A mérés a kérdőjeles jelzőt azért kapta, mert az írást olyan korba visszi vissza, amikor a kortársi források szerint sem írtak még könyv formájú pergamenre, majdhogynem a Mohamed előtti időre. Érthető módon a muszlim tudósok vitatják, hogy a kéziratok időben megelőznék Mohamed prófétát. Mustaha Shah, a londoni egyetem kutatója szerint a drága állatbőrre, igényes írású szöveg stílusa, grafikája, az elválasztás és a nyelvtani alakok alapján úgy véli, hogy a lelet későbbi lehet. Alább a radiokarbonos kormeghatározás diagramja.

A vizsgálat eredménye kapcsán több kutató ismét hangoztatta kétségeit a radiokarbon vizsgálatokkal kapcsolatban, felidézve olyan eseteket, ahol ismert korú kéziratot vizsgálata más kort adott vissza. Az mindenképp kijelenthető, hogy valóban a legkorábbi ismert Korán lapok lehetnek, amelyek így felbecsülhetetlen értékkel bírnak. A birminghami Korán vizsgálata megerősíti az elméletünk azon feltételezését is, hogy Libby professzor vizsgálati módszerébe valahol eleve beépült plusz 247 évnyi hiba, ami a lapokat majdnem Mohamed kora elé helyezte. Erre alapozva néhány kutató kellemetlen feltevéseket tett az iszlám fundamentumaival kapcsolatban. A kutatólaborok többféle magyarázattal igyekszenek megvédeni a mundér becsületét, ami érthető reakció részükről. Amíg az a 247 év el nem tűnik a módszerből, sok téves vizsgálattal fognak szembesülni.

Amit már eddig is tudtunk:

A fejezet témáinak összefoglalója:

A téves és a helyes időskálák elhelyezkedése:

👆

Dionysius Exiguus életútja a téves kronológia alapján

Kis Szkítiának - Scitia Minor - nevezett tartományban született, feltehetőleg a mai Dobrudzsában 470 körül, emiatt ragasztották rá a „kis szkíta” jelzőt. Krisztus után 496 környékén érkezik Rómába és itt is hal meg 544 körül. Tanult teológusként elismertséget szerez a kánonjogi és keresztény irodalmi munkáival. Különösen jelentősek kronológiai írásai: Liber de paschate, Argumenta paschalia, Epistulae de ratione pascae. Az akkori pápa, I. János 525-ben (ifjabb Probus konzulságának évében) bízza meg őt a húsvét idejének kiszámításával, amikor is az Alexandriai Szent Cirill Diocletianus éra 247. évéig, azaz 531-ig tartó húsvéti táblázatát még 95 évre tovább vezette. Ebben a táblázatban, szakított az elődeinek szokásával, hogy a hitetlen és keresztényüldöző Diocletianus trónra lépésétől számolják az éveket. Közölte, hogy a továbbiakban „az Úr megtestesülésének” évétől, latinul „ab incarnatione Domini”Dionysius Exiguus Liber de paschate:
Quia vero sanctus Cyrillus primum cyclum ab anno Diocletiani centesimo quinquagesimo tertio copit et ultimum in ducentesimo quadragesimo septimo terminavit, nos a ducentesimo quadragesimo octavo anno ejusdem tyranni potius quam principis, inchoantes, noluimus circulis nostris memoriam impii et persecutoris innectere, sed magis elegimus ab incarnatione Domini nostri Jesu Christi annorum tempora pranotare, quatenus exordium spei nostra notius nobis existeret, et causa reparationis humana, id est, passio Redemptoris nostri, evidentius eluceret. számolja az éveket, vagyis a Krisztus születésétől indulva. A táblázatában Úr Jézus születésétől számított 532. év a Diocletianusi éra 248. évével azonos. Ezzel Jézus születésének évét Róma alapításának 754. évéhez kötötte, de néhány évvel elszámította magát. Az, hogy valójában hogyan jutott el eddig az adatig, a mai napig nem ismeretes.

A húsvét története

A húsvét ünnepe mozgó ünnep, azaz minden évben más időpontra esik. A tavaszi telehold idejét eredetileg megfigyeléssel állapították meg mind a zsidók, mind az őskeresztények. A zsidók az első tavaszi hónap, a Niszan kezdetét, a tavaszi napéjegyenlőség előtti új holdsarló megjelenését különös gonddal figyelték. Az ettől számított 14. napon - azaz holdtöltekor - volt a készületi nap legnagyobb ünnepük, a pészah előtt. Jézus egy ilyen pészah ünnep készületi napjának kora délutánján, Niszan 14-én halt meg. Halála évében ez a készületi nap péntekre esett, pészah ünnepe szombaton volt. A készületi napon este hat órától már tiltották a temetést is, ezért kellett sietni Jézus sírbatételével. Föltámadása az ünnep utáni hét első napján, Niszan 16-án, vasárnap történt. A keresztény húsvét dátumában így a Niszan hónap 14. napja fontos szerepet játszik.
Már az ősegyházakban többféle nézet volt arról, hogy mikor kell a húsvétot ünnepelni. Egyesek Jézus föltámadásának napját, a vasárnapot akarták megülni. Mások ragaszkodtak a keresztrefeszítés napjához, a Niszan 14-éhez - a 14-es szám latin neve után ezek a quartodecimanusok. A pápák határozottan ellenezték véleményüket. A zsidókkal egyidőben ünneplő keresztények között az is előfordult, hogy a tavaszi napéjegyenlőség előtt megünnepelték húsvétjukat (görög elnevezésük szerint ők a protopaszkhisták). Krisztus után 70-t követően ugyanis már a zsidók időszámítása sem a megfigyelésen alapult, így előfordult, hogy Niszan 14. megelőzte a tavaszi napéjegyenlőséget. Az eltérő nézetek miatt alakult ki a húsvéti vita.

A húsvéti vita

A húsvéti vita elnevezés mögött a húsvét dátumával kapcsolatos tárgyalásokat értjük a II-IV. században. A húsvétot 150 körül nyugaton a rómaiak az első tavaszi holdtöltét (Niszan 14.) követő vasárnapon ünnepelték, keleten, főleg az Asia tartományban a holdtölte napján, Niszan 14-én. Az asiaiak János evangélistára támaszkodva a húsvétban elsősorban a kereszthalált, a rómaiak viszont Péter apostolra támaszkodva (akinek elsőként jelent meg Jézus az apostolok közül) a föltámadást ünnepelték. Polikárp püspök 155 körül Rómába ment a húsvét dátuma körüli nézeteltérések tisztázására. Megegyezésre ugyan nem jutottak Anicét pápával (ur. 155-166), de békével váltak el. A húsvéti vita akkor robbant ki, amikor egy Blastus nevű asiai pap társaival Rómába jött és a húsvétot 14-én ülték meg, annnyira követve a zsidó szokásokat, hogy még húsvéti bárányt is öltek. Viktor pápa (ur. 189-199) a húsvéti vita eldöntésére megkérdezte az egyházakat a húsvét dátumáról. Kiderült, hogy csak az asiaiak követik a Niszan 14-i hagyományt János apostolra hivatkozva. A pápa ki akarta őket közösíteni, de főként Ireneusz hatására, aki Polikárpra és Anicétre hivatkozott, elállt ettől. A II. század vége felé a legtöbb egyház - Alexandria, Jeruzsálem, Róma - a 14-ét követő vasárnapon ünnepelte húsvétot, függetlenül a hónap dátumától. A III. században mindinkább ez erősödött, míg végül a húsvéti vitára a niceai zsinat tett pontot.

A niceai zsinat rendelete

A húsvéti vita lezárásaként a niceai zsinat 325-ben előírta az egységes vasárnapi ünneplést, azaz húsvét ünnepeként a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapot jelölte meg, függetlenül a héber naptártól. Kimondta, hogy a keresztények a húsvétot mindenütt ugyanazon a napon ünnepeljék, és ez semmiképp ne történjék a tavaszi napéjegyenlőség előtt. A napéjegyenlőség dátumát március 21-ben határozták meg, a hozzá tartozó Niszan 14., vagyis holdtölte kiszámításával felhatalmazták az alexandriai püspököt, hogy évente hirdesse ki püspöktársai számára a húsvét dátumát, valószínűleg az alexandriai naptárra alapozva. A niceai zsinat az általános rendelkezésen túl nem adott meg pontos szabályokat. Alexandriai Cirill a Niszan 14., vagyis a húsvéti holdtölte idejét egy ciklusos számítási módszerrel határozta meg. Ez azon a tapasztalaton alapul, hogy 235 holdhónap csaknem pontosan 19 napévvel egyezik meg, vagyis a holdfázisok 19 évenként az évnek ugyanazon a napján megismétlődnek. A különbség oly kicsi, hogy kb. 300 évig nem okoz semmi zavart. 300 év után azonban már jelentkezik 1 nap különbség, amit az epakta csökkentésével lehet korrigálni. A római húsvétszámítás szerint az ünnep a tavaszi napéjegyenlőséget (III. 21.) követő holdtölte utáni vasárnapon van, legkorábban III. 22-én, legkésőbb IV. 25-én. A rendelkezés egészen a Gergely-féle naptárreformig biztosította a húsvét egységes megünneplését a kereszténységen belül.

Forrás: A Magyar Katolikus Lexikon húsvétszámításról, a niceai zsinatról és a húsvéti vitáról szóló oldalai.

Folytatásként nézzük meg az elakadt bizonyítási folyamatot.

A gondolat szerint, egyszerűen csak előre viszem a táblát 247 évvel, mint a többi eseményt és ezzel kész. Így a készítésének éve 772 lesz. A kilencvenöt éves időszaka pedig 779 és 873 közé kerül.

Mivel több ciklusnak is meg kell felelni, nem egyszerű előrevinni. A ciklusok a következők: a 19 éves holdciklus, a hetek rendje (7), a 15 éves indictio ciklus, és a négyéves szökőév rendszer. Az indictio ciklus megoldódott azzal, hogy Diocletianus kora szintén előrejön 247 évet és az i.sz. 312-es év I. indictio-ja az 559-es évhez kerül. A holdciklus sem probléma, ugyanis a 247 maradék nélkül osztható 19-el (13x19=247). A hetek ciklusa szintén rendben van, ugyanis ebben a 247 évben 90216 nap van, ami osztható héttel. A lehetetlennek tűnő előrecsúsztatás lehetségesnek látszott.

A 247 éves előrevitelt a következőképpen próbáltam megerősíteni: a NASA honlapján megtalálhatóak a históriai csillagesemények, köztük a Hold ciklus időpontjai is, több ezer évre visszamenőleg. Kikerestem a húsvéttábla minden évéhez az odavaló húsvéti telihold napját, mind a régi, mind a 247 évvel későbbi évben, majd összehasonlítottam a két skála egyezéseit a NASA adataival. A megfeleltetés a korban szokásos módon történt, ahol az adott nap reggel 6-kor kezdődött.

Az eredmény meglepő volt, de igazolta a 247 éves előrecsúsztatást. Míg a régi helyen, a tábla elején volt pontatlan és a végén volt pontosabb, az új helyen pont fordítva, az elején volt pontos és a végén pontatlanabb, ahogyan várná is az ember. Az egymásra épülő számításoknál a pontatlanságok az elején kisebbek, és ahogyan haladunk előre az évekkel, úgy nő. Ez igazolta volna, és talán igazolja is, hogy Dionysius Exiguus 247 évvel később élt. Az eredeti latin nyelvű táblázatot a mellékletek között találja meg az Olvasó. Az Alexandriai Cirill táblájával kezdünk. amelyet a források szerint Dionysius készen kapott és továbbszámolt.

A táblázatról:

A Cirill-féle tábla első oszlopában két szám látható, az első a Diocletiánus éra évszáma - erről külön lesz szó a negyedik részben - a zárójeles szám Dionysius által meghatározott évszám. A sötét hátterű, fehér számok azokat az éveket jelöli, ahol a NASA és a táblázat adata egyezik.

Az első 19 éves tábla Alexandriai Cirill táblázata. Alatta Dionysius Exiguus által továbbszámolt öt darab 19 éves táblázat. A nagy 'B'-vel kezdődő számok a szökőévek. A Cirill-féle tábla nem jelöli a szökőévet, de a C-oszlop értéke ott kettővel nő. Alább a táblázat egyes oszlopainak leírása:

ALEXANDRIAI CIRILL HÚSVÉTTÁBLÁZATA

A régi helyén több az egyezés, mint az új helyén. Az is jól látható, hogy időben előrehaladva egyre pontosabb lesz, míg 247 évvel később, ahogyan várnánk, egyre pontatlanabb. Ez egészen a táblázat végéig folytatódik.

Ugyanaz történik a Dionysius Exiguus táblájában is, de az előrehozott éveknél látványosabb a pontosság romlása időben előrehaladva.

DIONYSIUS  EXIGUUS HÚSVÉTTÁBLÁZATA

Alábbi képen a két időszak kigyűjtött évei. Balra a régi, jobbra az 247 évet előrejött évek oszlopai. Az AC a Cirill-féle tábla, a római I-II-III-IV-V oszlopok pedig Dionysius tábla évei. Ami rögtön szembetűnik, hogy időben szimmetrikusan helyezkednek el az egyező évek. Ami itt azonnal kijelenthető, hogy a régi helyén lévő tábla a készítés évétől időben előrehaladva egyre pontosabb, míg az új helyen, ahogyan az egymásra épülő számításoknál lennie kell, időben előrehaladva egyre pontatlanabb.

Ez alapján talán előre is jöhetne a Dionysius húsvéttáblája. Jóformán minden adat elfogadhatóan egyezik az új helyen, az indictio-k, a teliholdak, a hét napjai, egyet kivéve:

Az a gondolat, hogy mindent megtalálok 247 évvel később, itt nem működött. Ha nem találom meg a betlehemi csillagot pontosan 247 évvel az Augustus-féle népszámlálás után, talán bajban is lehetnék. De ez a tény és a többi bizonyíték arra késztetett, újra elemezzem az egész Dionysius-féle húsvéttáblát és keletkezését.

a) Az elemzés

A húsvéttábla elemzése előtt ismételjük át, mit állítunk az elmélet alapján és az elemzés során mire építkezünk:

Az ide kapcsolódó egyes események előrejönnek 247 évet, mások pedig maradnak a helyükön. A következőkben nézzük meg, mely események tartoznak az előrejövők, melyek a maradók közé, és amelyek keretet adnak a további elemzéseknek.

A témához kapcsolódó, előrejövő időpontok:

Esemény	Régi évszám	Új évszám
Augustus császár uralkodása	i.e. 27-i.sz. 14	ÚR/AD 221-261
Jézus születési éve	i.e. 7	ÚR/AD 240
Diocletianus uralkodási ideje	i.sz. 284-305	ÚR/AD 531-552
Indictio kezdő éve	i.sz. 312	ÚR/AD 559
Niceai zsinat	i.sz. 325	ÚR/AD 572
Dionysius Exiguus élete	i.sz. 470-544	ÚR/AD 717-791
Ifjabb Probus konzuli éve	i.sz. 525	ÚR/AD 772

A kapcsolódó, de a helyükön maradó időpontok:

Esemény	Régi/új évszám
Mártírok/Diocletianus érája	ÚR/AD 284
Alexandriai Cirill	ÚR/AD 370-444
Alexandriai Cirill húsvéttáblája	ÚR/AD 436-531
Dionysius Exiguus húsvéttáblája	ÚR/AD 532-626

Gondolom, ez meglepetésként hat! Míg Dionysius és kora előrejön, addig a húsvéttáblája marad a helyén. Ez a tábla oda készült. Az Alexandriai Cirill eredeti táblája nem engedi előrejönni. Ugyanis az a kopt, pontosabban a Diocletianus érára alapul, ami marad.

Akármikor készítette el Dionysius, vagy valaki más a táblázatot - legyen az időben új helyen, 772-ben, vagy még később - ha folytatta 531-ig tartó Cirill-tábla számait, a mai helyére lesznek érvényesek, 532-től 626-ig.

Ha Dionysius valóban olyan képességű komputista volt, ahogyan táblája alapján feltételezni lehet róla, akkor azt bizonyára észreveszi, hogy ifjabb Probus konzulságának évében - ÚR/AD 772-ben - nem jók a számításai.

Igazuk lesz azoknak, akik megkérdőjelezik hitelességét?

b) Az újratervezés

Újra kellett értékelnem a táblázat készítésének dokumentumait. Az elemzés során lassan kialakult bennem egy határozott vélemény, hogy maga a táblázat és a Dionysiusnak tulajdonított írások szövegei nincsenek szinkronban.

Mintha valaki utólag kiigazította volna a táblázat értékeit, de az argumentumokban - értsd: Dionysius Exiguus számítási utasításaiban - már nem tette meg. Egy biztos, tagadhatatlan nyomai vannak egy átszerkesztésnek. Emellett néhány feloldhatatlan anakronizmus valamint hitelességi probléma is fennáll.

A tábla valódiságát ezek a kiigazítások igencsak megkérdőjelezik. Vegyük sorra a talált és a kétkedők által említett problémákat, hiányosságokat.

c) Az 532-es ciklus

Többen kapaszkodnak az 532-es ciklusba és hogy azon keresztül kapta meg Dionysius Jézus születésének évét (F. K. Ginzel, Chronologie III. 246). A ciklusra alapuló fikció a következő elgondolást rejti: A hét napjai 7x4=28 évenként azonos dátumokra esnek. Minden 19x28=532-ik évben a Hold fázisai ugyanazon a napon és azonos dátumon megismétlődnek.

Dionysius megjegyezte, hogy Krisztus feltámadása március 25-én történt. Ginzel szerint 563. március 25-én Úrnap volt. Ebből kivonva 532-t, 31-t kapunk, ami Jézus Krisztus feltámadásának napja. Teres Ágoston a Biblia és asztronómia című könyvében cáfolja, hogy lenne bármilyen hasonló feljegyzés illetve számítás Dionysius munkáiban. Véleménye szerint, ahol szóba kerül március 25, nem állnak évszámok, feltehetőleg csak ünnepnapokra gondolt Dionysius.

Az 532 éves ciklussal kapcsolatban meg kell jegyezni azt a tényt, amire egy hasonló sorsú kutató ismerősömMellár Mihály 2019. hívta fel a figyelmemet, hogyha valaki huncutkodni akar az időszámítással, azt az 532 éves ciklus segítségével tudja legkönnyebben végrehajtani.

Dionysius Exiguus kizárólag a húsvéttáblázat készítésének évét, az 525-t kísérelte meg számítással megadni.

d) Az első Krisztus utáni évszám hitelessége

Ezzel az a probléma, hogy nem adta meg a hiteles számítási módszerét, amivel az 525-ös évszámot megkapta. Teres ezt az I. argumentum segítségével próbálja igazolni, úgy gondolom, elégtelenül. A Dionysius-i számítás latinul és magyar fordításban:

A következő számok szerepelnek a számításban, sorban: 15, 34, 12 és 3. A három, ifjabb Probus konzuli évének indictio száma, ez rendben. A 15-ös az teljes indictio-ciklus értéke, ez is rendben. A többivel viszont van egy kis gond.

A 34, ami az eltelt indikciók számaDiocletianus vezette be, mint adókivetési módszert. A korai középkorban az uralkodói évek szerinti bizonytalan keltezést kiegészítették a indictio-ciklus (magyarul adókör) számaival. Az indictio-n 15 éves ciklust értettek, amelynek éveit I–XV. sorszámmal látták el. Ha végét ért, újra kezdték, de azt, hogy hányadik, nem jegyezték fel. Többféle indictio-s évkezdet is volt. Az úgynevezett görög indictio kezdete szeptember 1-re, a pápai indictio kezdete december 25-re vagy január 1-re esett, amelyek igen megnehezítették a dátumok azonosítását. a számítás időpontjáig. A probléma, hogy nincs olyan lista, amin ezt számon tartották volna. Lásd a fentebbi lábjegyzetet. Honnan vette ez a számot?

A 12-es érték. Teres szerint, a római időszámítás évének (AUC) indictio-száma és a hozzátartozó Krisztusi évszám indictio-számának különbsége. Összetartozik az 525-ös és az AUC 1278 év. Az 525 indictio-száma 0, ezért 15 lesz. Az 1278-nak pedig három. Így 15-3=12.

Talán rendben is volna, de értsük a szót: most számolta ki a világtörténelem első Krisztus utáni évszámát tizenkettő hozzáadásával. Hogyan számolta ki, hogy 15 lesz az indictio-ja, ha még nem is létezett? Amiből majd ki kell vonni hármat és hozzáadni az évszámhoz! Körkörös hivatkozás klasszikus esete. Ebbe a hibába már jónéhány számítógép és programja belehalt. A következtetés:

A módszer esetlensége, hogy csak addig működik, míg a 3-as indictio ciklusa át nem vált egy új ciklusba. Azt már nem írta oda, hogy ekkor a 34-et, az indictio-k számát növeld meg eggyel.

e) Ifjabb Probus konzuli éve

Furcsa, árulkodó kérdőjel, hogy Dionysius miért csak egyetlen konzuli évet említ a kronológiai írásaiban? Abban a korban ez elengedhetetlen dátumozási forma volt. Nem valószínű, hogy minden munkájával végzett egy éven belül. Honnan szerezhette a Probus nevet? Hirtelen ötlettől indítva kivontam 247 évet 525-ből, ami pontosan 278, és láss csodát:

Pontosan 247 évvel korábban! Ez nem lehet véletlen. Ráadásul a két év konzuljai között van egy nagy különbség. A 278. év konzuljai forrásokkal megerősített személyiséggel rendelkeznek - Pannóniához, Kárpát-medencéhez kötődő, tragikus sorsú császár és később római prefektusi hivatalt betöltő társkonzul - míg az ifjabb Probusról semmit nem tudunk a nevén kívül.

Egy másik fontos következtetés: a Probus nevű konzulok évei közti 247 év különbség arra utalhat, hogy eleve tudták, hogy ez az időszámítás a pártusoké. Ugyanakkor ez a feltételezés behatárolja a készítés korát is, hiszen mikor is jöhettek erre rá? Csak a bevezetése után! Egyelőre várjunk a további következtetésekkel, jöjjön a többi turpisság.

f) A nulla anakronizmusa

A következő probléma a nulla szó használata, számértékként. A nullát, mint számértéket, Európában a XII-XIII. századtól kezdik használni zéró kifejezéssel (zafiro, Fibonacci)A zéró kifejezés Fibonaccitól származik, aki az arab szifr szót vette át (jelentése: üres, semmi). Ezt olaszosan zefiro-nak írta, ez rövidült le zéróvá. A zefiro másik jelentése: könnyű, alig érzékelhető szél.. A származási országának elfogadott IndiábanA nulla számjegy bevezetése előtt Indiában kihagyott helyet használtak a helyiértékes jelöléssel. A nulla számjegy első bizonyított tízes számrendszerbeli használata a IX. századból származik. A jele egy pont volt, ezért bindu-nak, azaz pontnak hívták. kb. 600 után kezdik használni. Magát a nulla, nullus szót használták már korábban is a nihil helyett, nincs, semmi jelentéssel. Ha szükség volt a semmi, a nincs jelölésére az N. alakot használták.

Dionysius a leírásokban csak a nihil szót használja a maradékos osztásoknál. Ahol a nihil, vagyis nincs maradék, ott mindig az osztó értéke kerül beírásra. Például a 19-es osztásnál 19, a 15-ös osztásnál 15, a hetes osztásnál hét. Ezt Dionysius le is írja a VIII-as argumentumban. Ebben a korban a nulla számérték még nincs értelmezve.

Azonban itt mindegyik táblázat első sorában ott van az epaktaAz epakta - görögül epaktai hémerai, azaz betoldott napok - az a szám, mely megmutatja, hogy az adott év meghatározott napján a Hold hány napos, azaz hány nap telt el a legutolsó újhold óta. értékét jelezve. Ráadásul az Alexandriai Cirill utolsó 19 éves ciklusába is be van írva a nulla.

Az epaktánál ez az érték 29 lenne. Értsd: március 22-én a Hold 29 napos, de helyette az áll, hogy nulla (0) napos. Dionysius argumentumában leírja, hogy az egyiptomiak hozzátesznek egy napot és 30 lesz. Mégis nullát találunk, ami így már számérték és itt egy számnak kell lennie, hiszen műveleteket végeznek majd vele. Alább az epakta értékei a Metón-ciklus éveiben. A Dionysius-i nulla eredeti értéke a 19. évnél található.

Az a tény, hogy Dionysius más munkáiban, mintegy megágyaz a nulla használatának, nem változtatja meg az anakronizmusát.

g) Átszerkesztés: tízedik vagy tizenharmadik?

Több változat van a XIX éves ciklusok kiszámításában. Mint már tudjuk, az egyéb szövegrészekből, az ifjabb Probus konzuli éve, III. inductio-val az 525. év. A 19 éves ciklus 10. éve tartozik hozzá a táblázatban. Azonban mind a tábla bevezető szövegében, mind a ARGUMENTA PASCHALIA ötödik argumentumában a tizenharmadik évet rendeli az ifjabb Probus évéhez. Az ötödik argumentumban még számszerűen is pontos a számítás. Majd beszúrja hatodik argumentumot, hasonló szöveggel, mint az ötödik, de itt már a táblázatnak megfelelően számol és tíz lesz az eredmény.

A húsvéttábla bevezető szövegének utolsó mondata következőképpen hangzik, latinul és magyar értelmezéssel:

Az ARGUMENTA PASCHALIA V. argumentumának szövege latinul és magyar fordítással a következő:

Az ARGUMENTA PASCHALIA VI. argumentumának szövege latinul és magyar fordítással a következő:

Vajon melyik az eredeti érték? Melyik az eredeti számítási mód? Logikusan a 13-as számhoz tartozó szövegek. A tíz a táblázat értéke. Első ránézésre a tizes értéket adó argumentum mintha más latinsággal íródott volna. Kifinomultabb? Érdekes módon mindkét szövegben az évek bevezetése az arszakida időszámításnak megfelelően történik: annos Domini, vagyis az Úr évében. Alább a már ismert Cirill tábla. A keresett értékek a D-oszlopban találhatóak. A táblázatban a 13. év az 528-nál található.

CIRILL TÁBLÁZATA

Azt, hogy mikor borult a táblázat és a szövegek harmóniája, nem tudni, de a 19 éves éves ciklus három évvel el van csúszva. A többi adat pedig maradt a helyén, így az epakta is. Talán ezen a nyomon el lehet indulni.

h) A Cirill-tábláról

A források szerint az eredeti Cirill-féle tábla szintén 95 éves időtartamra lett kiszámolva. Az utolsó ciklus lett folytatva az 532-es évben. Az eredeti tábla 436-tól 531-ig tart.

Ismétlésképpen, hogy könnyebb legyen időben tájékozódni: Diocletianus uralkodási ideje ÚR/AD 552-ig tartott (305). Az indictio-ciklus ÚR/AD 559-ben indult I. indictio-val (312). A niceai zsinat pedig ÚR/AD 572-ben történt (325).

A felsorolt számadatok alapján az eddig felmerült anomáliákon kívül még a következő kérdéseket kell feltenni a Cirill-táblával kapcsolatban:

Mi történhetett a táblákkal, hogy ennyi durva rendellenességet találtunk?

Attól tartok, ezekre a kérdésekre nem fogunk választ találni. Most biztos nem. Talán támpontot adhat a kormeghatározáshoz, hogy az átíróknak rendelkeznie kellett bizonyos új ismeretekkel és hiányában kellett lenniük a múlt akkor még feltáratlan tényeivel. Lépjünk tovább a Diocletianus éra titkának megfejtéséhez.

A Diocletianus éra eredete szintén a történelem rejtélyei közé tartozik. Az évszámai valóban azonosak a kopt Mártírok érájának évszámaival. Az elfogadott álláspont szerint azért kapta a Diocletianus nevet, mert a császár uralkodásának idejében indult keresztényüldözéseknek akartak emléket állítani. Kérdés, hogyan lehet azonos Jézus születése után 44 évvel induló Mártírok érájával, a 200 évvel később született Diocletianusról elnevezett éra? Már a kérdés is ellentmondásos. A megoldáshoz vezető nyomra a húsvéttáblák elemzése során figyeltem fel. A két éra dátumjegyzései közti különbségre.

Ismétlésképpen a koptok naptáráról:

A következő ábrán az Úr időszámításának és kopt éra naptárainak elhelyezkedése egymáshoz viszonyítva. Az elsőnél a jelen éveinek találkozása. A második a Probus konzuli évének találkozása, a harmadik pedig a kopt éra és az AD 284. év találkozása.

Alább a Cirill tábla kezdő sora, a Diocletianus-i 229. év teliholdjának napja és húsvétvasárnapja. Az első sorban a birodalmi Julián naptár szerinti szövegezés látható. A második sorban pedig a kopt naptár szerinti. Ez ugyanaz a nap - legalábbis annak szántam, remélem nem tévedtem.

Térjünk vissza a niceai zsinat idejébe (ÚR/AD 572 / i.sz. 325), amikor is rendezték a húsvéti ünnepek problémáját. A zsinat határozata alapján az alexandriai pátriárka feladata volt a húsvét időpontjának meghatározása és közlése püspöktársaival. A számítást valószínűleg nem a mindenkori pátriárka végezte el, hanem az egyik képzett komputista beosztottja a sok közül. Alexandriában viszont az egyiptomi/kopt naptár hónapszerkezete szerint számolták és állapították meg a húsvét időpontjait.

Alábbi táblázatokban jól láthatóak az összetartozó napok, hónapok. Jobbra a Diocletianus év szerkezete. Ez az év szintén szeptembertől szeptemberig tart, ugyanúgy, mint a kopt év. A szökőnap helyét viszont a Julián-naptárból örökölte (vastagon szedve), így került itt is néggyel osztható számhoz.

A Diocletianus-i éra használata csak a niceai zsinat után kezdődhetett az egységes húsvétszámítás elrendelésével. Valószínűleg soha nem használták folyamatos időszámításként. A Diocletiánus név csak azt jelzi, hogy a napok a birodalmi naptár szerint vannak jelölve. Miért épp Diocletianus? Nem tudom. A bizonyításához sem tudok konkrét, igazoló forrást felmutatni, ezért csak hipotézisként teszem közzé.

A Diocletianus éráról szóló mondat Dionysius Exiguus Liber de Paschat című munkájából:

Nem azért nevezik a kopt időszámítást Mártír vagy Diocletianus érájának, mert gonosz keresztényüldöző volt. Erről már volt szó a III/4. Sötét középkor nélkül című fejezet koptok időszámításáról szóló részében. Az egyiptomi koptok az időszámításukat Márk és Péter Rómába indulásától számolják. Azaz Péter és Márk mártírok útjára lépésétől.

Diocletianusról: egy szétesőben lévő birodalom császára volt. Azon nagyon kevés császár közé tartozott abban a korban, akiket nem erőszakos halál ért. Békés öregkort megélve hunyt el lemondása után. A keresztényüldözését inkább az állami kötelezettségeknek eleget nem tevők megbüntetése jellemzi. Nem a vallásuk miatt ítélte el keresztényeket, hanem az ellenséges fellépésük miatt a többi vallás iránt. Ráadásul a keresztény hitet is felvette, igaz, a később eretneknek nyilvánított Arius-féle kereszténységet. Talán ezért lett Diocletianus nagyon gonosz. Egy átlagos uralkodó volt, aki a szétesés korszakának viszonylag békés levezetésével inkább pozitív értékelést érdemelne.

Az egész Dionysius-i tévelygés vagy a valós ismeretek hiányának, vagy egy kellemetlenné váló információ miatti utólagos beavatkozás eredménye. Esetleg mindkettő. Foglaljuk össze, amit eddig tudunk.

Általában kétséggel fogadok minden összeesküvés elméletet, de most kivételt kell tennem:

A folyamat

Felmerülő kérdések, amire még választ kell kapnunk:

A felismerésről:

Az utólag leírt kérdéskör válasza lesz a következő rész témája. Úgy gondolom, hogy azután a Dionysius-i munkák hitelessége lesz a legkisebb gond.

Az első lázadó gondolatot Jézus pártus származásáról magyarul még Badiny Jós Ferenctől ismerte meg az olvasó közönség. A professzor elmélyült, részletes elemzés után, más értelmezési, gondolati úton járva állította több írásában, hogy Jézus pártus herceg volt. Anyja pedig Magdalai Mária a pártus királyi család rokonságához tartozott. A részletezését kihagyom, a kíváncsi olvasó több helyen is megtalálhatja Badiny Jós Ferenc professzor munkáit.

Ebben az elméletben az Úr szó miatt vetődik fel újfent a kérdés. Mint már a fejezet bevezetőjében említettük, Jézus neve és megszólítása már a legkorábbi apokrif iratokban is Úr volt. Ezen kívül még számos névvel és címmel illették még életében: Mester, Krisztus, Messiás, próféta, Isten Fia vagy az Atya Fia, Emberfia, király (INRI). Jézus címei és megszólításai egyértelműen egy magas rangú személyt sejtetnek és nem pedig az egyszerű názáreti ács házasságon kívül született fiát. A kor erősen hierarchizált társadalmában minimum szokatlan lenne, hogy a ranglétra alsó részéhez tartozó személyt ilyen címekkel illessenek. Ráadásul a magas tisztséget megkövetelő döntési helyzetekben kérnek tőle tanácsot - igaz, álságosan - mint például házasságtörő asszony esete, vagy a császári adó megfizetése.

A magas társadalmi rang már a korai időszakokban is megjelenik. Például erre utal a Vízkereszt napján a Jordánnál megjelenő, még ismeretlennek mondható Jézus és Keresztelő János párbeszéde:

Vegyük elő újra Jézus "Isten Fia" megnevezését és vizsgáljunk meg néhány példát arról, mit írnak erről az evangéliumi források. A kifejezés állítólag több mint negyven esetben fordul elő az Újszövetségben. Máté evangéliumában a következő formában találjuk meg:

János evangéliumában Nátánaél és Jézus párbeszédében pedig:

János evangéliuma leírja Pilátus reakcióját az "Isten Fia" hallatán:

A leírások különböző változatai miatt nem lehet hitelesen állítani, hogy valóban így és ebben az időrendben történt, de nem is ez a lényeg. Pilátus az "Isten Fia" hallatán jöhetett rá, hogy a megvádolt ember valójában egy magasrangú pártus személy, akiknél az egyik megszokott cím lehetett a megnevezés. Akit pedig nem lenne bölcs dolog egy hisztérikus tömeg nyomására kivégezni. Heródes Antipasz talán ismerve az igazságot, egyértelműen elhatárolódott attól, hogy bármilyen lépést tegyen a kivégzés ügyében, sőt díszes ruhába öltöztette, állítólag.

További megerősítő idézetek János evangéliumából:

A tömeg és a Pilátus párbeszédében a következő hangzik el:

A gondolatot megerősíti Péter apokrif iratában található leírás. A vének és papok Jézus halála után rettegve mentek Pilátushoz, annak segítségét kérni:

Kérdés, egy egyszerű názáreti ács fiának halála miért ijeszti meg annak a kornak élet-halál urait? Vagy Jézus valóban a pártus királyi család tagja, egy Úr volt? Mert akkor joggal retteghettek annak a birodalomnak bosszújától, akivel Róma sem bírt. Egy ekkora birodalom nem engedhette meg, hogy hatalmán a legkisebb csorba is essen. Jó példa erre az I. világháború kitörése, annak ellenére, hogy hozzáértők szerint mindenképp kitört volna. Szerencse, hogy Jézus végül is "feltámadt", és visszatért oda, ahonnan küldetett - az angyal szavai szerint - így a bosszú elmaradt. Más források a visszatértének helyét Atyja, illetve az Úr országának adják meg, ami szintén a pártus birodalom.

Az eddig felidézett részletek a fennmaradt írásokból arra utalnak, hogy Úr Jézus Krisztus valóban a pártus birodalom uralkodó családjának rokonságához tartozott és a vitathatatlan tekintélye ebből a tényből származik. Ugyanakkor, ha az evangéliumok írásait azzal a gondolattal olvassuk, hogy Jézus pártus herceg volt, jónéhány szövegrészlet érthetőbbé válik.

Folytassuk azokkal kérdésekkel, amelyek Jézus születéséhez köthetőek: miért királyt kerestek a napkeleti bölcsek, amikor a kisded Jézust keresték? Egyáltalán, kik lehettek a napkeleti bölcsek, a későbbi háromkirályok?

Amit Jézus gyermekségtörténetének misztikus bölcseiről az elfogadott keresztény történetírás szerint ma tudunk:

Körülbelül ennyi, amit tudni lehet. Furcsa módon a pártus birodalom még elvétve sem kerül szóba hazájukként a keresztény iratokban. Pedig a szóba jöhető terület nagy része akkor a pártusok fennhatósága alá tartozott. Ismétlésképpen, nézzük meg, hogy a pártusok eredetéről mit mond a mai tudomány:

Az eddig leírtak alapján a napkeleti bölcseknek mindenképp kapcsolódniuk kellett az Úr, vagy másképpen a pártusok birodalmához. Ráadásul egy rangban igen magasan álló személyt, királyt kerestek. Ezért nem távolodunk el az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a napkeleti bölcsek a pártus uralkodócsalád küldöttei voltak. Onnan jöttek, ahonnan az Úr időszámítása származik, és amit a lovasnomád rokonnépek hoztak be Európába.

Az biztosan kijelenthető, hogy a Heródes címe és a mágusok által keresett személy címe, nem ugyanaz a szó volt, holott ma királynak mondjuk mindkettőt. Heródes nemrég végeztette ki fiát hatalomféltés miatt. Nem kegyelmezett volna, ha kiderül, vele azonos című, rangú uralkodót, Izrael királyát keresik. Minden bizonnyal egy másik rangjelző szót használtak. A sajátjukat.

Nekünk pedig a hódító lovasnomád rokonnép, a párnok - dahák, masszageták - által használt kifejezés kell. Annak a népességnek a szava, ahonnan az Arszakida uralkodócsalád származik, és akikre támaszkodik. Ma ezt a területet az altáji nyelvcsaládba tartozó köztörök nyelvű népek lakják, kazahok, üzbégek, türkmének.

A mi "király" szavunk a Nagy Károlytól lett eredeztetve. A latin nyelvű biblia a rex szót használja, a görög nyelvű pedig a vasiliás-t, illetve az ógörög basileús-t. Milyen rangjelző szó lehetett az eredetileg használt szó?

A szóban forgó térségben számos más alakban található meg a király, az uralkodó szó. Az arab, a héber és az arámi a málik, a mélekh és a malka alakot használja. Az örmény nyelvben az arká, ami feltehetőleg az Arszakból ered. Az azeri és a török nyelv alakja a král. A kazah, a kirgiz, a türkmén és az üzbég nyelvben korol (koroly) alakban található meg. Egyéb alakok például a kurd qiral, a tatár a qorol és az üzbégben még a qirol alak.

Ugyanakkor a nagykirály egy lovasnomád rang volt, mint például Attila rangja is. Véleményem szerint a király szót is a lovasnomádok hozták be, párhuzamosan az úr szóval és az időszámítással együtt. Így lett nagykirályból Nagy Károly, ami eredetileg egy hatalmi cím lehetett.

Ezért kerestek a bölcsek királyt, azaz krált, malka-t, arká-t vagy valamelyik egyéb alakját. E miatt nem látott akkor problémát Heródes, mert a szomszédos pártus birodalom králja, királya volt, nem Izraelé. Így váltak később a bölcsek háromkirállyá, három krállá, mivel feltehetőleg, ők is pártus uralkodó család rokonságához tartoztak. Magas rangjuk által hozzájuthattak azokhoz az információkhoz, ami miatt Egyiptomba menekítették a családot a hatalommániás és kiszámíthatatlan Heródes elől.

Csak feltételezem, és okkal, hogy eredetileg a király szó akkori alakja minden uralkodói családtagot megilletett. Ezért nevezték, illetve vádolták meg királyként Jézust. A főrangú családtag pedig a nagykirály címet kapta.

Már a kozmoszt ostromoljuk, kérdéseket teszünk fel a végtelennek. A határainkat a Földön is feszegetjük - igaz, ezt nem mindig bölcsen. Helyére tesszük mindazokat a múltból eredő misztikumokat, aminek megkérdőjelezését eddig káromlásnak ítéltek, vagy sérthetetlen dogmaként őriztek az erre hivatottak. Az lesz Jézus feltámadása is.

Aki feltámadt, az nem halt meg. Ma a klinikai halál állapotának nevezi a tudomány, és számtalan példa van rá a jelenünkben is. A klinikai halálból visszatérők tovább élik életüket, sokszor teljes fordulattal az addigi életfelfogásuknak, pozitív értelemben. Jézus is feltámadt - és fel kell nőni, nem maradhatunk mesevilágban élő gyerekek: Jézus utána továbbélte életét. Hogy miként, kiként, az most még kérdés, de lesz majd rá válasz.

A tanítványai találkoztak vele, látták gyógyuló sebeit, ember volt. Damaszkusz környékén Pálra térítette Sault, ami nagyon messze van attól a helytől, ahol a tanítványok utoljára látták, állítólag felhőbe, mennybe emelkedve. Feltehetőleg hazafelé tartott - illetve menekült üldözői elől - kísérőivel az Úr országába, az akkori pártus uralkodó védelme alá, mert nem halhatott meg. Az vagy Jeruzsálem pusztulását okozta volna, vagy birodalmi szintű konfliktushoz Róma és a pártusok között.

Az nem kétséges, hogy Pilátus mindent megtett, hogy mentse Jézust. Főleg azután, hogy rájött, kicsoda valójában. A felesége is figyelmezteti hírnök útján. A feltüzelt tömeget megpróbálja más belátásra birni, ezért főbüntetésként megkorbácsolja Jézust, de ez nem elég nekik.

Ebben a korban a halálbüntetés szokásos módja a zsidó törvények rendelete szerint a megkövezés volt. A rómaiaknál viszont többféle halálbüntetést ismertek. A biblia kettőt is említ. A keresztrefeszítést, amelyet főleg rabszolgáknál alkalmaztak. A másik, az előkelőbbek kiváltsága volt, a pallos általi lefejezés. Mivel mindenképp meg kellett óvni, ezért közvetlenül a népnek nem adhatta át, mert a megkövezést nem éli túl. A pallos, vagy egyéb más hatékony kivégzési mód sem jöhetett szóba. Ezért dönt: „Ibis ad crucem”, azaz „Keresztre mégy!”

Annak ellenére teszi, hogy ártatlannak és előkelőnek tartotta Jézust és a keresztrefeszítés a legkegyetlenebb és legszégyenletesebb formája volt a halálbüntetésnek, melyet általában csak rabszolga esetében gyilkosság, rablás, árulás vagy lázadás esetén alkalmaztak. Pilátus azért dönthetett e méltatlan büntetés mellett, mert itt az első napokat túl lehet élni, főleg, ha úgy szegezik fel.

A keresztrefeszítés már az ókorban ismert, rendkívül hosszan tartó, nagy kínokkal járó kivégzési mód volt. A kivégzendő személyt a végtagjainál fogva egy keresztfára szegelték. Az áldozat hosszú haláltusája napokig is eltarthatott, amelyet különböző módon rövidíthettek meg. Előzetes korbácsolás, kifárasztás, csukló alatti felszögelés, lábszáreltörés, lándzsaszúrás a szívbe, tűzgyújtás a kereszt alatt, stb..

Jézus megfeszítésének folyamata sokban más volt, mint az általánosan ismert durva módszer. Az ostorozás állítólag megtörtént - csak a katonák voltak jelen - de a keresztet már Simon vitte, hogy ne fáradjon el. A tenyerén ütötték át szöget, és nem a csukló alatt. Ennél erősen fel kellett kötni a kart, különben kiszakad a szög. Ez azt is jelenti, hogy a kötél tartotta őt. Mirhás bort itattak vele, amit keserű epeként közöltek a körülálló néppel. Ez ismert gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő gyógyszer volt abban a korban. A katonák eltörték a két lator lábát, hogy siettessék halálukat, de Jézusét nem. Írások szerint már halott volt - vagy ájult - körülbelül hat órával a felszegezés után, ami Pilátust is meglepte. A dárdával egy tapasztalt hozzáértő (pl. a centúrió) könnyedén ejt olyan látványos sebet, ami csak a hámréteget sérti és elkerüli a létfontosságú szerveket.

Ennél a büntetésnél nem volt szokás leszedni a holttesteket. Ez is része volt a büntetésnek. Jézus esetében kivételt tettek, állítólag Pilátus kegyessége miatt, aki nem akarta Jézus halálát. A testet pedig átadták Jézus belső köreihez tartozó esszénus Arimathiai Józsefnek, aki egy vadonatúj, sírnak még sosem használt helyre viszi.

A következő három nap történése, több mint furcsa. Őrséget kértek és álltak a sírnál, amire nehéz magyarázatot találni. Állítólag, hogy ne lopják el a holttestet, ami után azt mondhassák, hogy feltámadt. Mintha a feltámadás olyan mindennapos szokás lenne a kivégzettek között. Az őrséget pedig csak három napra kérték. A holttestet el lehet lopni később is, és akkor elterjeszteni a feltámadásos álhírt. Ezért úgy gondolom, hogy nem ez volt az oka.

Peter apokrif evangéliuma hosszabban és sokkal részletesebben számol be a feltámadás körülményeiről és a tartalma is más, mint a négy szinoptikus evangéliumé. Talán nem is véletlen, hogy az apokrifok közé került. A misztikus hatású evangélium eseményeire pedig mindig van egy hétköznapi magyarázat. Nem kell mindjárt csodát keresni. Lássuk a történéseket az őrség kérésétől:

Azért állítottak és álltak őrséget, hogy Jézusra vigyázzanak, és ne derüljön ki, hogy él a népakarat és halálos ítélet ellenére. Újra megjelenik Petronius centúrió, aki a keresztrefeszítést levezényelte és Jézus halála után kijelentette: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt!" (Márk 15:39). Oka - értelmezésem szerint - hogy a beavatottak száma minél kisebb legyen.

Az őrség harmadik napján megérkeztek, akik a meggyötört, megfeszítést kínjait átélő, lábadozó Jézust majd továbbviszik, menekítik. Éjszaka van, sötétség, feltehetőleg több erős fáklya okozta a nagy fényességet. A hang az érkezők zaja lehetett. A kő elgördítői pedig árnyékban is lehettek, ezért láthatták messziről, hogy magától gördül el.

Ezek szerint nem csak a rómaiak őrködtek, hanem a helyiek közül voltak olyan bölcs belátású emberek, akik megértették, hogy nem lenne jó magukra haragítani a pártusokat. Ráadásul nem lépnek közbe őrségi feladatuknak megfelelően, hanem csendes szemlélői az eseményeknek. Mintha erre vártak volna. Az égig érő emberek látványa és az őket követő kereszt pedig a fáklyák által keltett árnyjáték lehetett. Nem tudni milyen volt a környék, de akár visszhangozhatott is. Az alvók pedig az őrség tagjai lehettek, akiket valóban aludtak az evangélium szerint.

A szöveg magáért beszél. Az őrt állók jelenteni akarják Pilátusnak a tapasztaltakat, miközben egy ember bemegy a sírba, feltehetőleg ő fogadja majd Máriát (Máté 28:1-7, Márk 16:1-7, Péter apokrif XIII: 55-56). Az újra megnyíló ég itt is fáklyafény lehetett.

Még az éjszaka elmennek Pilátushoz, és jelentik az eseményeket. Leírásból kitűnik, hogy a látogatók előkelő, fényes, díszes ruházatú személyek voltak. Ezért mondták Pilátusnak, hogy valóban Isten Fia volt Jézus. Pilátus válasza pedig a megkönnyebbülés szava volt. A helyiek, a vének arra kérik őt, hogy tartsák titokban, de nem a feltámadást, hisz azt a történetet az egész világ megismeri majd. Azt, hogy a halálos ítéletet nem hajtották végre és Jézus élve távozott.

A keresztrefeszítés és a 'feltámadás' lehetséges időpontjának kutatása közben sokezer oldalt teleírtak az elmúlt több mint másfél ezer év alatt. Tisztelet jele lenne, ha ezt az igyekezetet az új ismeretek szemszögéből is megvizsgálnánk. A hagyomány szerint abban az évben Nissan 15-e - az első tavaszi hónap teliholdja - péntekre esett. Jézus pedig szintén a hagyomány vagy szájhagyomány szerint 33 éves volt ebben az évben. Hitelesebb adat nincs, ezért fogadjuk el ezt.

Ha Jézus 240-ben született, akkor ÚR/AD 273-ban lett 33 éves. Ebben az évben Nissan 15-e március 21-re esett és valóban pénteki napra. Ezek szerint Jézust ÚR/AD 273 március 21-én, pénteken feszítették keresztre és vasárnap, március 22-ről 23-ra virradó éjszaka nézték végig Péter evangéliuma szerint Jézus elvitelét az őrségen álló szemtanúk. Alább az újszövetségi (nagy)csütörtök és (nagy)péntek közötti éjszaka bekövetkezett telihold ábrája.

Vajon Jézus hogyan és milyen név alatt élhette tovább életét? Feltehetőleg folytatatta, amit Jézusként elkezdett, ezért egy pártus prófétát kell keresnünk az uralkodó család rokonságából. Egyet ismerünk a közeli korból. A manicheizmus megalapítóját, anyja révén a pártus rokonságból származó Mánit. A következő fejezet az Ő életéről és vallásáról szól.

Ebben a fejezetben igyekeztem csak azokra az adatokra támaszkodni, amelyeket a források, forrásmunkák állítanak. Ezek a következők: Encyclopedia Iranica, Simon Róbert és Simonné Pesthy Mónika szerkesztők Máni és a fény vallása - A manicheizmus forrásai című munkája, (Corvina, Budapest, 2011) és a Terebess Ázsia Lexikon, ahonnan több teljes bekezdést vettem át, amit jelzek.

Mani, (görögösen Manész vagy Manikhaiosz, latinosan Manes vagy Manichaeus, illetve szír nyelven Mani Hayya), a manicheus vallás alapítója, akit a „Fény apostola”-ként és a legnagyobb „Megvilágosító”-ként tiszteltek. A tanítása szerint a világ a szellem és az anyag, vagyis a jó és a rossz keveréke. A manicheizmust a kereszténység egyik „eretnek” változatának tartották, valójában önálló vallás volt.

Mani születésének évét Al-Biruni művéből ismerjük, aki 973 és 1048 között élt az egykori pártus birodalom (Khwarazm) területén. A perzsa polihisztor világvallásokról szóló művében Mani születésének évét a babilóniai időszámítás 527. évére teszi. Ez az egyetlen forrás Mani születésének évéről. A babilóniai időszámításra később még visszatérünk.

Mání életrajza sokáig homályos volt. 1969-ben Felső-Egyiptomban találtak egy 400 körül írt, görög nyelvű pergamen kódexet. A 4,5 x 3,8 cm-es irat a Kölni manicheus kódex címen ismert, és jelenleg a Kölni Egyetemen található. Innen származik neve. A kódex legmegbízhatóbb forrás, amely információkkal szolgál a fiatal Mání életéről.

Mani élete a forrásokra alapozva:

A babilóniai időszámítás 527. évére alapozva számolták ki Mani születési évét, így AD 216-ban született, Szeleukid-Ktesziphon közelében. Egy kinai forrás alapján április 14-én, ami Buddha születésnapja is. Ezért több szaktudós kétségbe vonja, mivel valószínűleg asszociációról van szó.

Arisztokrata családból származott, anyja révén Mani rokonságban volt a parthus királyi családdal, neve Mariam. Apja Patik (középperzsa Pattug, görög Pattikosz, arab Futtuq) zsidó, csatlakozott egy zsidó-keresztény bemerítő szektához, az elkhaszaitákhoz vagy más források szerint egy gnosztikus keresztény szektához. A jellemzően szigorú aszketikus életvitelüket Mání sajátjává tette élete során. A szülőföldjén nőtt fel, és az arámi nyelv keleti változatát beszélte.

Két kinyilatkoztatást kapott élete során, az elsőt tizenkét korában. A másodikat 24 éves korában, amikor egy angyal megparancsolta neki, hogy álljon ki a nép elé, s nyilatkoztassa ki hittételeit. A második után önálló egyház megszervezésébe kezdett. AD 240 körül indiai útra indult, ahonnan buddhista eszmékkel tért vissza. Visszatérve Mání tanítványokat gyűjtött maga köré, már életében Egyiptomtól Horászánig elterjedtek tanai. Nagyobb fontossággal bíró városai, ahol aktivabb volt, Ktesziphon, Naser, Ganzak és Pharat (India).

Kezdetben akadálytalanul terjesztette, később azonban ellene fordultak és megvádolták. Elítélték és bebörtönözték. Huszonhat napi megpróbáltatás után, amelyet követői „a Megvilágosító passiójá”-nak vagy Mani „megfeszítésének” neveztek, elbúcsúzott tanítványaitól, és meghalt. Halálának körülményei ennek ellenére szintén homályosak. Egyes források szerint AD 274-ben, mások AD 276/277-re teszik. A helyszín Gundésápúr, szír nyelven Beth Lapat.

Az Encyclopadia Iranica Maniról szóló fejezete Ibn al-Nadim, Ketab al-Fehrest című munkájára hivatkozva írja, hogy Mani jobb lába maradandóan sérült: „néhány ember arról számolt be, hogy a lábai deformálódtak, és azt mondják, hogy a jobb láb”.

Mani hitvallása

Mani a próféták Ádámmal kezdődő, Buddhát, Zarathustrát és Jézust is magába foglaló hosszú sora beteljesítőjének tekintette magát. Evangéliumában leírja, hogy ő a Messiás által jó hírként ígért Paraklétosz és ő a próféták pecsétje. Az igaz vallás korábbi kinyilatkoztatásait korlátozott érvényűeknek tartotta, mivel azok egy nyelven és egy néphez szóltak, ráadásul későbbi híveik szem elől tévesztették az eredeti igazságot. Mani a minden más vallást felváltó egyetemes üzenet hordozójának tekintette magát. A torzítások elkerülése és a tan egységének megőrzése érdekében hitelveit írásban rögzítette, és ezeket az iratokat még életében kánonba foglalta.

Hirdette a mohóság és a szenvedély megzabolázását, a világ elutasítását és iránta való közömbösséget, a meg nem szűnő böjtölést és alamizsnálkodást. A kiválasztottaknak vagy igazaknak nevezett híveinek megtiltotta, hogy bármit is szerezzenek, kivéve egy napi táplálékot és egy évre elegendő ruházatot. Megszabta, hogy kerülni kell a nemi érintkezést, s mindig úton kell lenni a világon igehirdetés és útmutatás végett (misszió). A hallgatóknak nevezett követőinek – akik követték hívását, de a világi dolgoktól nem szakadtak el – javaik egytizedét kellett alamizsnaként odaadni, életük hetedrészében böjtölni, egyetlen asszonnyal megelégedniük, és az igazakat segíteniük, bajaikat enyhíteniük.

A manicheizmus terjeszkedése

A manicheus egyházra kezdettől fogva a buzgó - az egész világra kiterjedő térítő szándék volt jellemző. Mani sürgette, hogy írásait fordítsák le minél több nyelvre, és nagyszabású missziós programot szervezett. A manicheizmus gyorsan terjedt nyugatra. Egyiptom felől elterjedt Észak-Afrikában (ahol az ifjú Augustinus, a későbbi Szent Ágoston is időlegesen áttért rá), és AD 300 után nem sokkal elérte Rómát is. A IV. században ért a csúcspontra nyugati terjeszkedése: Dél-Galliában és Hispániában is virágzott a manicheus egyház. A keresztény egyház és a római állam heves támadásainak eredményeként azonban az V. század végére csaknem teljesen eltűnt Nyugat-Európából ez a hit, a VI. században pedig a birodalom keleti tartományaiból is.

A manicheizmus már Mani élete során teret hódított a perzsa Szászánida Birodalom keleti tartományaiban. Magában Perzsiában a manicheus közösség a súlyos üldöztetések ellenére is egészen addig megmaradt, mígnem a X. században a muszlim Abbászidák kezdeményezte támadások miatt az egyház vezetője Szamarkandba (ma Üzbegisztánban) helyezte át a székhelyét.

A vallás keleti irányú terjeszkedése már akkor megkezdődött, amikor a VII. század elején Kína meghódította Kelet-Turkesztánt, s ezzel újra megnyíltak a karavánutak. Egy manicheus misszionárius már 694-ben eljutott a kínai udvarba, és 732-ben császári rendelet engedélyezte a vallás szabad gyakorlását Kínában. Amikor Kelet-Turkesztánt a VIII. században meghódították a török ujgurok, egyik vezetőjük felvette a manicheus hitet, és az állam 840-ben bekövetkezett bukásáig ez maradt az államvallás. A manicheizmus Kelet-Turkesztánban valószínűleg egészen a XIII. századi mongol invázióig tovább élt. Kínában 843-ban betiltották, de az üldöztetések ellenére legalább a XIV. századig fennmaradt.

A középkori Európában az ún. neomanicheus szekták formájában ismét felszínre bukkantak a manicheizmuséihoz hasonló tanítások. A pauliciánusok (Örményország, VII. sz.), a bogumilok (Balkán, X. sz.), valamint a katharok vagy albigensek (Dél-Franciaország, XII. sz.) hite sokban hasonlított a manicheizmusra, amely valószínűleg hatott is rájuk. Nehezen bizonyítható azonban, hogy közvetlen történelmi kapcsolat fűzte volna őket Mani vallásához. Mani vallása brutális és véres üldözések ellenére fennmaradt egy ezredéven át. (Forrás: Terebess Ázsia Lexikon)

A manicheizmusról

Mani valóban ökumenikus és egyetemes vallást akart alapítani, amely integrálta volna a korábbi, főleg Buddha, Zarathustra és Jézus nevéhez fűződő kinyilatkoztatások „részleges” igazságait. A puszta szinkretizmuson túl azonban egy olyan igazság kinyilatkoztatására is törekedett, amelyet sokféle formában lehet átültetni az őt befogadó kultúrákba. A manicheizmus ennek következtében a kulturális kontextustól függően egyaránt hasonlíthat az iráni és indiai vallásokra, a kereszténységre, a buddhizmusra és a taoizmusra.

Lényegét tekintve a manicheizmus a gnoszticizmus egy fajtája. A gnoszticizmus dualisztikus vallás volt, amely a spirituális igazság különleges tudása (gnószisz) révén ígért üdvözülést. A gnoszticizmus többi formájához hasonlóan a manicheizmus is azt tanította, hogy az e világi élet elviselhetetlenül fájdalmas és gyökeresen gonosz. A belső világosság avagy gnószisz azonban felfedi, hogy az isteni természetben osztozó lélek az anyag gonosz világába hullott, és a szellem vagy értelem (nousz) segítségével meg kell menteni. Önmagunk ismerete azon igazi lényünk felfedezését jelenti, amelyet addig elhomályosított a testtel és az anyaggal való keveredésből fakadó tudatlanság, ill. az önmagáról való tudás hiánya. A manicheizmusban az önismeret azt jelenti, hogy valaki saját lelkét az isteni természet részének és a transzcendens világból származónak tekinti. A tudás lehetővé teszi, hogy az egyén felismerje: noha az anyagi világban kell élnie, nyomorúságos körülmények közepette, örök és immanens kötelékeik főzik továbbra is a transzcendens világhoz. Így hát a tudás az üdvözülés egyetlen módja.

Az emberi lét, Isten és a világmindenség igaz természetének és küldetésének üdvözítő ismeretét a manicheizmus bonyolult mitológiában fejezi ki. E mitológiát minden részletében egyetlen gondolat hatja át: a lélek elbukott, elvegyült a gonosz anyaggal, majd a szellem vagy értelem felszabadítja. A mitikus történetnek három szakasza van. A régmúltban még elkülönült egymástól a két szögesen ellentétes szubsztancia - a Lélek és az Anyag, a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség. Ezt követi a középső (a jelennek megfelelő) periódus, amelynek során a két szubsztancia összekeveredik. A harmadik, eljövendő korszakban az eredeti kettősség ismét visszaáll. Az igaz ember lelke halálakor visszatér a Paradicsomba. A testi dolgokhoz ragaszkodó ember lelke viszont arra ítéltetik, hogy testek sorozatában szülessen újjá.

Csak a hívők egy kis része követte a manicheizmus által megkövetelt szigorúan aszketikus életmódot. A közösség így két részre oszlott: a kiválasztottakra, akik képesnek érezték magukat a szigorú törvények betartására, és az egyszerű követőkre, akik munkával és alamizsnákkal támogatták a kiválasztottakat.

A manicheus szertartásoknak az imák, az alamizsnálkodás és a böjtölés voltak az alapelemei. Közösségi életük fontos részét alkotta még a gyónás és a himnuszéneklés. A manicheus szentírás kánonjába hét, Maninak tulajdonított, eredetileg szír nyelven írott munka tartozott. A manicheizmus középkori kihalásával elveszett iratok egy részét sikerült újra felfedezni a XX. században a kínai Turkesztánban, ill. Egyiptomban. (Forrás: Terebess Ázsia Lexikon)

Összeköthető-e Úr Jézus és Mar (Úr) Mani élete? Milyen kapcsolatokat találunk a mai ismeretünk szerint több mint kétszáz év különbséggel élt vallásalapítók között? Ez lesz a következő rész tárgya.

Mielőtt elővesszük az egyezéseket, vizsgáljuk meg azokat az adatokat, amelyek határozott eltérést mutatnak, a születési évszámok és a megnevezések.

A mai, hibás időszámításunk szerint Jézus i.e. 7-ben született, Mani pedig a babiloni időszámítás 537. évében. Ez az egyetlen adat Mani születési évéről, amit körülbelül ÚR/AD 1000. év táján vetett papírra al-Biruni. A hibás időszámításban ez a 216. év lenne. Itt 223 év lenne a két vallásalapító között.

A helyes időszámításban (ÚR/AD) Jézus születése 247 évet előrejön és ÚR/AD 240 lesz, ahogyan már korábban igazoltuk. Ha ugyanaz lenne a két személy, akkor Mani 537-es születési évének azonosnak kellene lennie az ÚR/AD 240. évével. Biruni pedig egyértelműen babiloni időszámítást ír. Ezzel az időszámítással az a baj, hogy túl sok neve van. Alapból a szeleukida időszámítással szokás azonosítani. További nevei az okmányok érája illetve Nagy Sándor nevéhez is kötik, Alexander érája néven. Nem csodálkoznék, ha a hibás kronológia rendbetétele után előbukkanna egy valódi babiloni időszámítás.

Mivel nincs más megerősítő forrás, az évszám téves is lehet. Nem követünk el nagy hibát, ha körülbelül nyolc évszázaddal az események után leírt egyetlen adatot kétségbe vonunk. Főleg, hogy tudjuk, az egész korszak kronológiája hibás.

A forrásokban fellelhető nevekről a következőket ajánlatos tudni: szinte minden név több formában elő, jellemzően, hogy ahány forrás illetve ahány nyelv, annyi alak. Legjobb példa rá, Mani apjának neve. Következő formában látjuk viszont a forrásokban: Pattiq, középperzsa Pattug, görög Pattikosz, arab Futtuq és még a perzsa Babak-t is említi az arab forrás, a Fehrest (apa jelentéssel). A kölni kódexben "ptty" olvasható, ez az arámi illetve szogd alakban Patti. Ezért a neveknél a hasonló alakot azonosnak veszem.

Az alábbi összehasonlító táblázatban láthatóak azok az adatok, amelyek mindkettőnél azonosnak vagy hasonlónak lehet tekinteni.

Nézzük át azokat az adatokat, ahol valamilyen eltérés tapasztalható. Az évszámokról már szó esett, ezért javaslom, itt mellőzzük.

A nevek: az anyja nevében lévő eltérés Mária/Mariam a különböző forrásoknak tudható be. Ezek a mai korban is ugyannak a névnek a változatai. Az apja nevéről - József/Pattiq - pedig már beszéltünk. Annyit még hozzá kell tennünk, hogy zsidó származású mindkettő és Mani apjának héber nyelvű változata nem ismert.

Érdekes adat kapcsolódik Józsefhez a közelmúltból: Dr Adam Bradford 2010-ben kiadott 'The Jesus Discover' című könyvében leírja, hogy József foglalkozásának görög nyelvű alakja, a tekton, valójában építészt, építőmestert jelent és nem ácsot. Ez azt is jelenti, valójában tehetős, nagytekintélyű ember volt. Megerősítheti az állítást a tehetősségről, az a tény, hogy Mária valójában pártus előkelőség volt.

A Jézus születésének és Mani halálának nevei közti hasonlóság - Betlehem/Beth Lapat - vitathatatlan. Nem is kell több szót ejteni róla.

A zsidó-keresztény bemerítő közösség nevei szintén hasonlóak: esszénusok/elkhaszaiták. Több forrás is jelzi, hogy Keresztelő János és Jézus is esszénusok közé tartozott. Mani forrásai megjegyzik, hogy elkhaszaiták vagy valami hasonló nevű szektához csatlakoztak, még Mani születése előtt.

Aktivabb életterük között szintén van hasonlóság: Názáret (arab:an-Nasiri, héber:Nasrath)/Naser. A Názáreti Jézus egyik megnevezése Jézusnak. A Naser nevű helyet valójában nem tudjuk hol terült el.

Elhívásaik: az első egyezik, mindketten 12 évesen kaptak egy jelet. Mani 24 évesen kapja a következőt és indiai körútra indul. Jézusról viszont semmit nem tudunk 30 éves koráig, amikor is megjelenik Keresztelő Jánosnál. Hol volt addig? Tehetős szülők gyermekeként, tanítatták? Utána pedig Indiában? Keleti források szerint - amelyeket gyakran ellentmondásosnak, tévesnek tartanak és megtagadnak (itt-ott talán nem is ok nélkül) - Jézus eljutott Indiáig. Sőt, az is felmerült egyes források szerint, amit itt is állítok, hogy túlélte a keresztrefeszítést és folytatta térítői munkáját.

A keresztrefeszítés sérülései: valószínűleg sokáig, de lehet, hogy élete végéig viselte a feltámadott Jézus a nyomait. Lábsebeiről nem sokat írnak a források, de Máninak sérült volt a jobb lába az arab Fehrest szerint. Ez lehetett a keresztrefeszítés által okozott sérülés. Péter evangéliuma szerint, az érte jövő embereknek támogatniuk kellett.

Az életrajzi adatok párhuzamai erős lábakon állnak, de mégiscsak közvetett módon kapcsolják össze Jézus és Mani személyiségét. Jó lenne egy határozottabb, mondjuk Mánitól származó kijelentés, hogy Ő valójában Jézus, ami megerősítené a - talán túl merésznek is mondható - felvetést. Legyen ez a következő fejezet témája.

A közelmúltnak mondható korban több manicheista forrás került elő. Például a már említett kölni manicheista kódex. Emellett előkerült egy különleges lelet, egy kristályból vésett pecsét, amely 1896-ban került eladása Párizsban, jelenleg a Franciaországi Nemzeti Könyvtár drágakő gyűjteményében található. A pecsét a közelmúltig elkerülte a kutatók figyelmét, míg ki nem derült, hogy Mani ezt az ősi kristálypecsétet használta az írásainak hitelesítéséhez, leveleinek lezárására.

A pecsétről Gulácsi Zsuzsanna, az Összehasonlító Kulturális Kutatások professzora adott ki egy részletes tanulmány és jelentette meg 2011-ben A próféta pecsétjeA tanulmány eredeti címe: Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal: A Contextualized Look at the Crystal Sealstone of Mani (216–276 c.e.) in the Bibliotheque nationale de France (Northern Arizona University, Flagstaff) címmel. A képeket és az adatokat az ő munkájából kölcsönöztem.

Mani pecsétje kb. 29 mm-es átmérőjű és 8 mm magas kvarc korong, amit valószínűleg egykor arannyal borítottak, megkönnyítve használatát. Az egyik oldalán lapos, a másikon domború. A bemélyedő véset pozitív képet hoz létre a lenyomaton, a pecséten.

Forrás:Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal

A pecsét kerületén egy arámi felirat fut körbe. A középső alak valószínűleg Mani, akit két alak veszi körül, feltehetőleg tanítványai. A professzornak a pecsét manicheus eredetét az alakok más pártus pénzérmékkel történő összehasonlításával és arámi írásjegyek beazonosításával meggyőzően sikerült bizonyítania.

Forrás:Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal

Jól látható, hogy a pecsét egy részén sérült, de a feliratot sikerült értelmezni. A körbefutó szöveg latin karakterekkel, Gulácsi Zsuzsanna tanulmánya nyomán.

Forrás:Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal

A sérült részen szövegelemzéssel három karaktert illesztett be a professzor. Egy vesszőt, a Mani szó M-jét és egy h a Messiás szó végére. Ide kapcsolódik egy kisebb vita, ahol a hiányzó karakterek helyére a Mar kifejezést javasolták, ami arámi nyelven Urat jelent. A 'Mar Mani' forma ugyan megjelenik Mani több levelében, de az ötletet elvetette a Gulácsi professzor - okkal - mivel a Mar kifejezés karakterei itt egyszerűen nem fér el.

A látható arámi karakterek:

mʾny šlyḥʾ d-yyšwʿ mšyḥ

A beazonosított, lefordítható szöveg:

Mānī šelīhā d-Išōʿ mešīhā

A beazonosított szöveg szavainak jelentése:

Mani Apostol Jézus Messiás

A Messiás görögül Krisztosz. A Jézus (Iszá) szó előtti d- a birtokost jelöli. Ezek alapján a szöveg értelmezése:

Mani, Jézus Krisztus apostola

Eddig követtük Gulácsi Zsuzsanna professzor elemzését. A szövegértelmezés hasonló a manicheista forrásdokumentumokban megtalálható és lefordított kezdőmondatokhoz, kisebb eltérésekkel.

Mivel az elméletünk más szempontok szerint tárgyalja Jézus és Mani kapcsolatát - feltételezésünk szerint ugyanannak az embernek két életszakaszáról van szó - ezért értelmezésünknek itt-ott más irányt kell vennie, érthetően megtartva azt a jogot, hogy saját magunk felé hajoljon a kezünk és az elméletünket megerősítsük.

Az egyik legfontosabb váltás, hogy a felirat kezdő szava más is lehet, mint a professzor tanulmányában megadott Mani kifejezés. Alább egy elforgatott képrészlet a véset leghosszabb karakteréről. A képen látható hosszú jel - az alef - amire korabeli szóközként tekinthetünk és vessző helyettesíti az értelmezésben. Kövessünk végig egy gondolatmenetet, hogyan is történik a szöveg felvitele egy pecsétre.

A felirat vésése az esetek többségében a következőképpen zajlik: a szöveget összeállítják, és ahogy lehet, elrendezik a felületen, mintának esetleg egy könnyen formázható anyagot használva (agyag, viasz, stb.). Az elrendezés után a vésnök elkezdi felvinni az első szó első betűjével és szépen halad körbe. Nem tudni, milyen módszerrel osztja el a szöveget, de feltehetőleg az igen kemény anyag miatt vésés közben itt-ott változtat az elosztáson. A pecséten látható is az eltérő méretű elosztási hézag az egyes szavaknál. Amikor kész a szöveg, marad egy üres szakasz, amit egy zárókarakterrel - ami akár egyszerű díszítőelem is lehet - összeköti a mondat végét és elejét, figyelve az osztási hézagra. Ezt biztonsági elemnek is lehet tekinteni, hogy később ne lehessen oda beírni semmit. Ez itt az alef, amit pont akkorára véstek be, hogy kitöltse az üres részt, körülbelül azonos távolságra elosztva a két befoglaló karaktertől, mint ahogyan látható is a képen.

Nem tudjuk, hogy a vésés ebben a sorrendben zajlott-e. Lehet, hogy egy jól formázható minta alapján a zárókarakterrel kezdett, vagy valami mással. Azonban semmiképp sem logikus, hogy szöveg közben a többi szóköztől jelentősen eltérő méretű elválasztó jelet vés be, állítólag két összetartozó kifejezés közé - mint itt a Jézus és a Messiás szó - szinte ötletszerűen megbontva a harmóniát. Ezt erősíti meg, hogy a Mani szóval kezdődően jól láthatóan összesűrűsödnek a jelek, mintha azt a részt külön kellene értelmezni.

A leírtak alapján a felirat kezdő szava nem a Mani, hanem a Messiás. A felvésett szöveg új rendje, pedig a következő:

Messiás-Mani-Apostol-Iszá

Azonban ebben a formában - Messiás Mani, Jézus apostola - nincs ismert forrás, annak ellenére, hogy Mani valóban prófétának tartotta magát. Talán nem is értelmezhető a "Messiás Mani" kifejezés. Az ismert szövegek többségében a következő formák fordulnak elő: az "Úr Mani" (Mar Mani), az "(Én) Mani" vagy egyszerűen csak a "Mani" alak.

Az új adatok birtokában elemezve az egész pecsétet, felmerül egy érdekes meglátás: nem biztos, hogy a szöveget egy kerek mondatba kell befoglalni. Lehetne két külön értelmezhető kifejezésre bontani. Mani, több forrás szerint, önmagát a próféták pecsétjének nevezte. Ez pedig egy pecsét, Mani pecsétje. Rajta három, egymásra igencsak hasonlító alak - egy domináns az előtérben és két hátsó, szimmetrikusan - körbefutó szöveggel. Akár át is nevezhetjük a próféták pecsétjének. A pecséten látható alakok pedig próféták, azaz messiások. Mani három próféta utódjának, mintegy kifejeződésének tartotta magát, Buddhának, Zarahustrának és Jézusnak. A két háttérben lévő alak Buddha és Zarahustra, középen pedig Jézus. Ha Jézus és Mani azonos személy, elég három alak. A sérült Messiás felirat pedig lehet többes számú is, azaz Messiások, vagyis próféták. Az arámi nyelvű Messiás többesszámú alakja:

mšyḥʾn

A Messiás(ok) felirat pedig pontosan a véset alakjai alatt kezdődik. Már korábban volt róla szó, hogy a Mar (mry), az Úr szó nem fér el helyhiány miatt a m'ny kifejezés előtt. A mšyḥʾn alak rövidebb. Akár az egyes számú, akár a többes számú feliratot fogadjuk el, a felirat két különböző részre válva a következőképpen alakul:

Messiás - Mani, Jézus apostola

Messiások - Mani, Jézus apostola

A pecsét Mánira vonatkozó mondata tulajdonképpen nem sokat változott. A "Mani, Jézus apostola" és a "Mani, Jézus Krisztus apostola" jelentése ugyanaz. A kifejezést többféleképpen is lehet értelmezni, mint általában régi írások közül a legtöbbet. Főleg azokat, amelyeknél nincs kiegészítő szövegkörnyezet.

Az egyik értelmezés, hogy Ő Jézus követője és tanainak hirdetője. Ezt tudjuk, hogy így nem teljesen igaz. Tudatosan hozott létre egy olyan univerzális alapokon nyugvó vallást, amely ötvözte a kereszténység, a zoroasztrizmus és a buddhizmus hitelveit. Nem hiszem, hogy csak egy prófétát emelt volna ki piedesztálra.

A másik, hogy Ő Jézus Krisztus apostola, egyszemélyben. Vagyis az életben maradt, illetve a feltámadt Jézus, aki továbbélte életét, Mániként. Ezt erősíti meg, hogy a manicheista iratokban Jézus egyértelműen a legnépszerűbb figura. Jézus keresztrefeszítéséről pedig sehol nincs említés, annak ellenére, hogy a kereszténység tanaiban ez a központi elem. Talán azért, mert megalázó, méltóságot sértő büntetésnek számított akkoriban, emellett mai szóval élve, meg volt bundázva. A szenvedő Jézus alakja viszont komoly szerepet kap.

A kutatás közben nem hiszem, hogy a professzor gondolatai között felmerült a fejezet témája, ami szerint Jézus és Mani azonos személy lehet. Bizonyítási lánca a pecsét és Mani kapcsolódására szűkült, ugyanakkor Mani kötődését Jézus szellemiségéhez több gondolatával is megerősítette.

Például idézi, hogy Mani saját magát Jézus Paraklétoszaként azonosította. A korai keresztény egyház egyik történetírója, Eusebius szerint „Mani egy őrült, akit az ördög szállt meg, ... Krisztusnak mondta magát, mondván, hogy ő a Paraklétosz”. János evangéliumában Jézus megígéri tanítványainak, hogy vigasztalót küldi távozása után. Jézusként nem térhetett vissza, hiszen üldözték, de Mániként igen. Ugyanakkor, ha Mani ezt több mint kétszáz év múlva jelenti ki, egyrészt értelmetlen, hiszen a bánkódók már mind halottak, másrészt ennyi év után fennhéjazásnak tűnik, ami nem illik bele a róla kialakult arculatba. Jézus pedig a vigasztalóról szóló mondatokban folyamatosan Atyjáról beszél, az élő Istenről, azaz a pártus uralkodóról, aki majd helyette küld valakit.

A Jézus kód - angolul: Finding Jesus, Rendező: Carl Hindmarch - című dokumentumfilm sorozat készítői szénizotópos vizsgálatot végeztek el Hitetlen Tamás apostol, az olaszországi Bariban őrzött földi maradványán. A filmben bemutatják az eredményt és a vizsgálatot végző professzor - Tom Higham - csalódottan közli, hogy sajnos későbbi. Pedig pontosan ott van, amikor az elmélet szerint Tamás apostol valójában élt. A következő rész róla szól.

Hitetlen Tamás, azaz Tamás apostol, a bibliai tizenkét apostol egyike, aki nem hitt Jézus föltámadásában, ezért megérintette sebeit. Innen származik a hitetlen jelző. A források egyike sem beszél Tamás származásáról, de feltételezhető, hogy Jézushoz és az apostolokhoz hasonlóan, Galileából jöhetett.

Neve az arámi Taumá vagy Tómá-ból ered, ami ikret jelent. A héber alakja Te'om. Az iker szó görögül, amelyet az Újszövetségben is használnak, a Didymos. A Felső-Egyiptomban, 1945-ben felfedezett Nag Hammadi gnosztikus könyvtárban talált Tamás evangélium a következő mondattal kezdődik:

A korai szír hagyományok az apostolt Júdás Tamás-nak is nevezik. Márk evangéliumában Jézus testvéreként említi Tamást. A klasszikus forrásokban pedig több utalás van arra, hogy ő volt Júdás apostol, Jakab fia, vagy maga Jézus testvére. Meg kell említeni azt az érdekes tényt, hogy mind Jézusnak, mind Maninak van egy hozzá közel álló Didymos-a. Jobbra Caravaggio, Hitetlen Tamás című festménye, 1599-ből.

Tamás apostol Jézus keresztrefeszítése utáni élete legalább annyira homályos. mint származása. Annyi azonban tény, hogy Indiában van egy hét-nyolcmilliós, Tamás által alapított keresztény közösség, akik elismerten az úgynevezett szíriai irányzatot követik. Imáik egy része még mindig szír illetve arámi nyelvű. Burnell véleménye szerint a Keralában élt korai keresztények tulajdonképpen manicheisták. A megjelenő portugál telepesek azonnal tűzre is vetették írásaikat. A Tamás keresztények a XVII. századi az erőszakos portugál befolyás miatt két irányzatra szakadtak. Az újabb a szír-malabár katolikus egyház nevet viseli. A hagyományos pedig a indiai Malankara Ortodox egyház nevet. A Tamás-keresztények elismerten a világ legrégibb formájában működő keresztény közössége.

Indiai élete:

Bizonytalan információk alapján először a Pártus Birodalomban térített. Tamás cselekedetei című, III. századi apokrif iratból ismerhetjük meg Tamás későbbi életét. Ebben leírja, hogy Jézus - az Úr - egy keresztrefeszítés utáni időpontban Indiába küldi őt téríteni, akarata ellenére. Tamás ódzkodása miatt eladja őt egy Abbanes nevű kereskedőnek, aki építészt keres a dél-indiai uralkodó IV. Gondofarész (az apokrifokban Gondofer) udvarába.

Kapcsolódva Dr Adam BradfordDr. Adam Bradford: The Jesus Discover (2010) gondolatához, mely szerint József nem ács, hanem építész (tekton) volt: Abbanes miért ácsot vinne onnét, ahol alig van fa, oda, ahol rengeteg a fa? A fa jelenléte törvényszerűen kitermeli a hozzáértő szakembereket is, az ácsokat. Ahol pedig nincs sok fa, kővel, agyaggal helyettesítik, amihez inkább kőműves és építész kell.

A különböző források több időpontot is megadnak, növelve a bizonytalanságot: AD 45, 50 és 52. Az elmélet szerinti évszámok: ÚR/AD 292, 297 és 299. A lényeg, jócskán a keresztrefeszítés után vagyunk.

A legendák szerint - Gondofer engedélyével - nagy sikerrel terjesztette a Jézus tanításait India nyugati partvidékén. A Kerala tartomány lakosságát körülbelül AD 55 - ÚR/AD 302 - körül térítette meg. A keleti partvidéki térítése során azonban Madrasz környékén vértanúhalált szenvedett AD 72-ben, azaz ÚR/AD 319-ben. Itt, Majlapurban temették el. A sírja felett egy katedrálist emeltek, a Szent Tamás-bazilikát, amely egyike a annak a három katedrálisnak, amelyet Jézus egykori apostolainak sírja felett építettek.

Maradványainak sorsa:

Tamás földi maradványait AD 230 - ÚR/AD 477 - környékén hozták át Indiából és temették el a mezopotámiai Edessában (mai nevén Urfa). Innét 1258-ban vitték az itáliai Abruzzi tartomány Ortona nevű városába. Hitetlen Tamás csontváza a mai napig a Szent Tamás bazilikában látható. Lásd a baloldali képet. A csontváz antropológiai vizsgálata során megállapították, hogy egy viszonylag magas férfihoz tartoztak, (160 cm plusz/mínusz 10 cm) és halálakor 50 és 70 év közötti lehetett. A jobb arccsontjának törését a közvetlen halál előtt vagy utána rámért éles tárgy ütése okozta.

Tamás apostol egyik karcsontja az olaszországi Bari városának Szent Miklós templomában található egy ereklyetartóban. Lásd a jobboldali képet. A Chronica Bari szerint az ereklye állítólag 1102-ben Bariba a Szentföldről visszatérő Baldwin Le Bourg által. Az ereklyetartó 1602-1618 körül készült, jobb kézben az elszenvedett mártíromságának jelképét, a lándzsát tartja. A tartóban Tamás bal orsócsontja (Tom Higham) van, ami a relikviatartó keskeny ablakán keresztül látható. Szakértők 2009-ben megmérték az ortonai csontvázat és összehasonlították a felkar hosszával, és megállapították, hogy azonos magasságú emberhez tartozhatnak. Ráadásul az ortonai csontváznak hiányzik a bal alkarja, így kijelenthető, hogy a csontok ugyanazon személytől származhatnak.

A már említett Jézus kód című dokumentumfilmben (rendező: Carl Hindmarch) részletesen bemutatják, ahogyan Tom Higham oxfordi professzor mintát vesz Hitetlen Tamásnak tulajdonított felkarcsontból. Majd az eredményvárás izgalmai következnek és a csalódás képei. A mutatott adatok alapján a professzor érthetően későbbinek itéli a csontokat.

A vizsgálat eredménye, új megvilágításban:

Az alábbi diagram 'A Jézus kód' című dokumentumfilm sorozat Hitetlen Tamásról szóló epizódjában látható adatok alapján készült. A diagram két valószínűségi tartományt ad meg, egy 95,4 százalékost és egy 68,2 százalékost. Az egyes tartományok több szakaszra vannak bontva. A nagyobb valószínűségi tartomány 134-330 közé teszi, ez 194 év. A kisebb pedig 175-324 közé, ami 149 év. Hitetlen Tamás korát és halálának idejét kék színnel jelöltük a diagramon, ami az elméletünk szerint ÚR/AD 319-ben (AD 72) történt. Nem ismerjük, hogy Tamás melyik évben született, ezért Jézus születési évétől adtuk meg a valószínűsíthető tartományt.

A csontváz antropológia vizsgálata szerint 50-70 év között lehetett halálakor, ami megfelel az adatoknak. Sokat nem tennénk hozzá, csak egy kérdést: Egy 70 éves emberi életszakaszhoz miért kell majdnem háromszor akkora valószínűségi tartományt rendelni, amikor a hibahatár plusz/mínusz tíz százalék?

A fejezetben eddig azzal foglalkoztunk, hogy a pártus időszámítást és a valódi Jézust összekapcsoljuk, megtaláljuk a helyét és szerepét a kijavított kronológiájú történelemben. A húsvéttábláról szóló fejezet végén állítottuk, hogy találtak valami ijesztően kellemetlent a keresztény kultúrára nézve.

De arról még nem esett szó, hogy pontosabban mikor találhatták meg ezt az információt és milyen következményei lettek. Ez lesz a következő fejezet témája.

A Dionysius-féle húsvéttábla módosítását csak akkor hajthatták végre, amikor a kor ismeretanyagában már jelen volt a nulla számérték ismerete - és elég távol az indictio szerinti évszámítástól, hogy elkövessék Dionysius argumentumainak hibáit. Erre jóval a felismerés után, egy higgadtabb időszakban adhattak utasítást. Természetesen nem az volt a probléma, hogy a bevezetett új időszámítás a pártusoké. Valószínűleg nem váltott volna ki erőteljesebb reakciót, legfeljebb bevezettek volna egy másik, helyesen számolt érát és az élet ment volna tovább a maga útján.

Pontosan mikor jöhettek rá, arra csak következtethetünk az ezután bekövetkező eseményekből. Egyelőre elég annyit tudnunk, hogy valamikor az egyházszakadás után. A lényeg, hogy pánikba estek. Azt is meg kell hagyni, hogy okkal. A kereszténység alaptételét jelenti az a tézis, hogy Isten Krisztus képében emberré lett, magára vette az emberiség összes bűnét, és kereszthalált halt, hogy áldozatával megváltsa a benne hívőket. Majd kiderült, hogy emberként élt tovább, nem pedig a mennyben, az Atya jobbján. Feltehetőleg elképesztő hit- és közéleti forrongások káoszába fordult volna a keresztény világ. Mint ahogy látni fogjuk, fordult is, csak más iránnyal.

Az 1200-as századfordulóig még jelentős számú virágzó, manicheista eredetű kultúra létezett Európa-szerte. Összefoglalóan katharoknak nevezték őket, gyökereik visszanyúlnak a gnosztikus, manicheus tanításokig. A katharosz görög szó és tisztát, tökéletest jelent, de több néven is ismerjük őket, bogumilok, albigensek, paulikiánusok, stb.. A manicheista elvű katharok vallása a becsületességet, a toleranciát, az erkölcsi tisztaságot és a türelmet nem csak hirdette, hanem alkalmazta is. A köznép körében ideális választás volt a kor kisiklott egyházával szemben. Az európai csoportjaik legvalószínűbb kapcsolata a manicheista tanításokkal az örmény eredetű paulikiánusok keresztül lehetett. Armenia, a későbbi örmény területek Jézus idejében arszakida királyok fennhatósága alatt állt és a manicheista vallás központjának része volt. Azt, hogy mennyire volt közismert és milyen formában a katharok körében ez a kényes információ Jézusról, csak találgathatunk, mivel a forrásirodalom szinte teljes egészében elpusztult. A fennmaradt katolikus iratok pedig ködösítenek. Gondolatom szerint, akkor is csak a műveltebb réteg tudott hozzáférni és megérteni, ami azt jelenti, hogy a vallási irodalmukban bizonyosan jelen volt. A köznép felé egyszerűbb megfogalmazással közvetíthették, és a többség pedig engedelmesen elfogadta, amit mondtak nekik.

A katharok titkára III. Ince pápasága idején derülhetett fény, amikor is a korábbi diplomáciai jellegű térítési kísérletek átváltottak erőteljesebb politikai beavatkozásokra. Első lépésként 1198-ban pápai legátusokat küldött a kathar területekre, akik különleges felhatalmazásukkal felfüggesztették a bíborosok hatalmát és az egyházból kiközösíthették a nemeseket. Ez lehetett a pánik ideje. Domonkos missziója 1203-ban indult, amikor is találkozott és vitázott a katharokkal. Következtetése, hogy csak igazi alázatot és aszketizmust és tiszta életet élők nyerhetik el a kathar hívők bizalmát. Az akkori, hitéleti válságban lévő egyház vezetőinek erre esélye sem lehetett. Ugyanakkor Domonkos nyilatkozata szöges ellentétben áll a katharok elleni koholt és otromba vádakkal.

Az egyre feszültebbé váló állapot 1208-ban vált át erőszakba torkolló tombolássá, amikor is Castelnau pápai legátust meggyilkolják, miután Toulouse grófját heves vita után kiátkozza. III. Ince pápa levelet írt a francia királynak és számos más nagyúrnak, amelyben felszólította őket, hogy erőszakkal nyomják el a birtokaikon burjánzó eretnekséget. A katharok és az őket támogató nemesurak teljes vagyona, földjei az őket legyőzőké lehet, és ugyanolyan a feloldozásban részesülnek, mint a Szentföldön harcolók. Tulajdonképpen gátlástalan szerencselovagokat uszítottak rá egy békés, fegyvertelen népességre.

A hadjárat kegyetlenségére jellemző a következő történet: Béziers város 1209-es ostrománál hadvezér megkérdezte a pápai legátust, hogy miképpen különböztessék meg a város katolikusait a katharoktól. A válasz: „Öljétek meg mindet, Isten majd megismeri az övéit.” A 15 ezres városban nem kegyelmeztek senkinek, kortól, nemtől, rangtól függetlenül mindenkit megöltek.

A III. Ince pápa által indított hadjáratok 1209-től 1229-ig tartottak. Egy külön zsinatot hívtak össze 1214-ben - a IV. lateráni zsinat néven - a katharok elleni fellépés miatt. A maradék és megrettent katharok ellen tovább működött az inkvizíció a XIII-XIV század folyamán. Akik nem alkudtak meg, azokat máglyán megégették. Akik megtagadták nézeteiket, megkülönböztetésül fehér alapon sárga keresztet kellett viselniük. A katharok vallása csak 1330 körül szűnt meg létezni. Az utolsó ismert kathar vezető, a Perfect a XIV. század elején halt meg. A történészek egy része népirtásnak nevezi a katharok üldözését, ahol az áldozatok számát 250 ezer és 1 millió fő közé teszik. Ha a mai népességhez viszonyítjuk az áldozatok számát, 5 és 20 millió között lenne. Európa keleti területein még továbbra is fennmaradtak manicheista közösségek, például a Bosznia területén élő bogumilok a XV. században olvadtak be az iszlámba. Ma bosnyákoknak hívják őket. Paulikiánus közösségek ma is élnek Temesvár, Arad, Újvidék környékén, akiket közismerten bánsági bolgároknak hívnak, külön bolgár nyelvvel. Számuk több mint tízezerre tehető.

Furcsa, hogy az égetés szándéka a közelmúltra visszatekintve is felelevenedik. Mint megállapítottuk, a Kézai krónikában megmaradtak a pártusi időszámítás évszámai. Pár mondat erejéig lépjünk vissza a középkori krónikák titkait tárgyaló rész bevezetőjéhez. Ott a következőket írtuk le a krónikákkal kapcsolatban és ez már előző könyvben is benne volt:

A középkori magyar krónikáink és szerzőik számtalan inkvizíció-szerű támadást szenvedtek el. A tudomány világától érthetetlen indulati kirohanások legtöbbször eszmei értékük lejáratására irányultak, de akadt olyan is, aki póriasan az elégetésükre tett javaslatot.

Valahol, valakiket nagyon zavar ez a véletlenül fennmaradt középkori iromány és az a pár kallódó évszám. S tessék: szándékunk ellenére ismét benne vagyunk egy összeesküvés-elméletben!

A pánik idejének beazonosításához ad további megerősítést Kálti Márk Képes Krónikájának évjegyzése. Még az előző könyv anyagának kutatása során figyeltem fel egy, időtartamára tekintve, rövidke eltérésre az 1000. év utáni évszámok jegyzésében, amit akkor nem tartottam lényegesnek. Azt a következtetést vontam le, hogy a Képes Krónika évjegyzése nagyjából egységesnek mondható.

A korábban mellőzött információ most igencsak felértékelődött. A krónika szabatosnak mondható évjegyzésében egy kis szakadás van, méghozzá az általunk pánik idejének mondott vagy gondolt időszakban. Miről is van szó?

Európa katolikus rendjei megkapták Rómától az utasítást, hogy ezentúl az évjegyzést a megadott formában kell használni. A régi iratok évjegyzését ki kell javítani az újramásolás során. Feltehetőleg az okát nem adták meg, érthető okoknál fogva. Mivel olyan nagy kényszerítő erő nem hatott a Kárpát-medence íródeákjaira, szerzeteseire, feltehetőleg a végrehajtást sem időben, sem módszerben nem kapkodták el.

Az utasítás idejét figyelembe véve, három korszakra bontható az adott időszak. Van egy jelen, amikor megkapták az utasítást. Van egy múlt, amit majd módosítani kell és van egy jövő, ami épp akkor kezdődött. A jövővel nincs gond, innentől jön az új forma. A múlttal sincs gond, ha újra előveszik, átírják. A jelen viszont problémás. Ott mindig van egy kis összevisszaság. Van, aki már az új formában írja, mert tud róla. Van, aki a régivel, mert nem tud róla. Ráadásul ez már nem az átírandó múlt, hanem a helyes formulával írt jövő tartománya, amibe egy kicsit belefolyik a közelmúlt is. Ami ekkor régi formában íródik, jó eséllyel úgy is marad.

Alább a Képes Krónika évszámai 1000-től 1290-ig, számjegyekkel, rövid szövegkörnyezettel, a jelzett korszakokra bontva:

Jól látható, hogy a jelenhez tartozó időtartományban a szövegezés kissé zavaros. Van ahol az Úr/Urunk szót is elhagyta a másoló. Valószínűleg nem tudta eldönteni, mit írjon. Mint tudjuk, az 'Úr valahányadik esztendejében' a pártus időszámítás formulája. Az utasítás idejében ki így, ki úgy írta.

A Képes Krónika megírásának idejében valószínűleg már nem volt szokásban a dátumok átszövegezése - ami ezek szerint egyszeri utasítás lehetett Róma részéről - ezért meghagyták az eredeti alakot.

Korábban, Anonymus Gesta Hungarorum-járól szóló rész végén jeleztük, hogy készítésének ideje miatt később még visszatérünk rá, amikor is magyarázatra lelhetünk keletkezésére és a dátumbevezetés szabatosságának okára. Nézzük meg újra Anonymus évszámait, a szabatosság szempontjából:

A krónika keletkezésének idejét hivatalosan az 1200 körüli évekre teszik. Az elmélet által a pánik kezdetének mondott időszakra.

Ugyanakkor, itt egy másik feltételezést is meg lehet kockáztatni:

Összefoglalva az 1054-es egyházszakadás következményeit:

Ez idő tájt veszik el, majd kerül elő újra az állandó és megosztó viták tárgya, a torinói lepel, aminek feladata lenne Jézus isteni eredetű feltámadásának bizonyítása. III. Ince pápa neve itt is említésre kerül. 1204-ben a Konstantinápoly elleni bosszúhadjárat során a keresztesek kifosztják a várost és felgyújtják. Az itt őrzött lepel eltűnik. A nikaiai császár tiltakozó levelet írt III. Ince pápának:

Ezután Franciaországban tűnik fel, ahol állítólag egy ideig a templomosok őrizték. Források szerint 1320-ban állítják ki először. Az első hivatalos kiállítása 1357-ben történik, Lireyben, Geoffroi de Charny által, de már akkor is megosztott volt a vélemény a lepel eredetiségéről. Pierre d’Arcis püspök a kiállítás bezárására kéri a pápát, mert állítása szerint elődjének egy festő bevallotta ő festette a leplet. VII. Kelemen pápa ugyan kiközösítéssel fenyegette meg és hallgatásra kötelezte, de emellett utasította a kiállító Charnyit, hogy továbbiakban a halotti lepel helyett Jézus képmása kifejezést használja.

A római katolikus egyház belegyezésével 1988-ban, egymástól függetlenül, három egyetem munkatársai (Arizona, Oxford, Zürich) C-14-es szénizotópos vizsgálatnak vetik alá a leplet. A három egyetem eredménye kisebb mértékben eltér, de azonos korba helyezi a leplet. Az arizonai egyetem 646 ± 31 évesre, az oxfordi 750 ± 30 évesre, a Zürich-i pedig 676 ±24 évesre becsülte. Összesítve és átlagolva a három eredményt, a lepel valódi korát 691 ± 31 évesre becsülték.

Megállapították, hogy a lepel 65 százalékos megbízhatósággal 1273-1288 között készült és 95 százalékos megbízhatósággal 1262 és 1388 között. A hivatalos közlés szerint három laboratórium eredményei kölcsönösen kompatibilisek, és a benyújtott bizonyítékok alapján az átlageredmények egyike sem volt megkérdőjelezhető.

Az elmélet részéről nincs hozzáfűznivaló.

Az alapkérdés:

1. A pártus Jézus:

2. A feltámadásról:

3. A keresztrefeszítés:

4. Az őrség története Péter apokrif evangéliuma alapján:

Egy kiegészítés: ha Jézus 240-ben született, akkor ÚR/AD 273-ban lett 33 éves. Ebben az évben Nissan 15-e - telihold napja - március 21-re esett és valóban pénteki napra. Ezek szerint Jézust ÚR/AD 273 március 21-én, pénteken feszítették keresztre és vasárnap, március 22-ről 23-ra virradó éjszaka nézték végig Péter evangéliuma szerint Jézus elvitelét az őrségen álló szemtanúk.

5. Máni-Jézus párhuzamok:

6. A pánik kora:

7. Összefoglalva a pánik korszakának eseményeit:

A római korszak 247 éves hátracsúsztatásának megtörténtét számos példán keresztül, úgy gondolom hitelt érdemlően igazoltuk. Arra viszont nincs még válasz, hogy miként történt. A következő kérdéseken keresztül megpróbáljuk megtalálni az ide illő válaszokat:

Ahhoz válaszolni tudjuk rá, meg kell vizsgálni milyen adatok álltak rendelkezésükre a Dionysius-féle húsvéttáblát módosítóknak. Valahol a XIII. században járhatunk, 1200 után. Nem lehetett túl sok, mivel a mai értelemben vett kronológia nem áll rendelkezésre. Az adatok, amelyek akkor is léteztek, létezhettek:

A római kor az Úr időszámításában történő elhelyezéshez nagyjából ezeket vehették figyelembe. A téves kronológia létrehozásához azonban elégséges. Azt, hogy ténylegesen mikor született Jézus, akkor és jelennek mondható időkig nem keresték.

Ez egyértelmű volt. Jézus születésétől számolt időszámítás első évében. Ennek kétségbevonását előidéző adatok jóval később kerültek elő. Például, Augustus Res Gestae-ját, amiben a császár megadja a népszámlálásainak évét, Verancsics Antal csak 1555-ben találta meg Ankarában. Teres Ágoston is csak az 1994-ben kiadott Biblia és asztronómia című könyvében elemzi és adja meg Jézus születésének évét, i.e. 7-el.

Ahhoz, hogy a fentebbi kérdésekre megkapjuk a válaszokat, ismétlésképpen idézzük fel újra a Diocletianus éráról szóló mondatot Dionysius Exiguus Liber de Paschat című munkájából:

Dionysiusnak nyilvánított szöveggel kapcsolatban a következő megállapításokat tehetjük:

Ez a válasz az első kérdésre, egyúttal több fontos kérdésre kapunk magyarázatot az időszámításunk eddig homályos dolgai közül. Első következtetés:

Második következtetés:

Válasz kaptunk a második megválaszolandó kérdésre is: Jézus születési éve - Augustus népszámlálása - miért került i.e. 7-hez:

Kijelenthetjük, hogy az időszámításunk hibája alapvetően két - szándékos vagy félreértésen alapuló - tévedés következménye:

Az időszámítás kétezer évéhez képest, csak a közelmúltban derült ki, hogy Jézus bizony nem AD 1-ben született. Egyrészt Flavius munkája alapján, ahol kiderül, hogy Heródes i.e. 4-ben hal meg. Másrészt Augustus Res Gestae-ja alapján. A helyretett kronológiában Jézus születése természetesen, a már megadott ÚR/AD 240-hez kerül.

Járulékosan megkaptuk a választ a harmadik kérdésre: hogyan került hátrébb 247 évvel a római korszak? A 247 évet tulajdonképpen azok a tapasztalati tények igazolják, amikre számos különböző példát találtunk, kezdve a betlehemi csillaggal.

Azonban ezt még bizonyítani kell. Ez lesz a következő rész témája...

Induljunk a fennmaradt negyedik kérdéssel, ami fogas kérdésként is jellemezhetnénk és talán zavart is kelthetne az elmélet bizonyítási folyamatában, de ha jó úton jársz, előbb-utóbb meg lesz a megoldás.

Miért pont 247 évet csúszott hátra a római kor?

Ha az elcsúszott kort előrehozzuk 247 évvel, akkor Diocletianus uralkodásának kezdete 531-re kerül, azaz a Cirill-féle húsvéttábla 247-ik évéhez. Akármikor is lépett trónra, mert nem tudjuk! Fura és kicsi a valószínűsége, hogy pont a húsvéttáblával szinkronban lépett uralomra az eseménysor főszereplője. Igaz, nem zárható ki teljesen. Főleg annak ismeretében, hogy a Cirill-tábla is módosítva lett és anakronizmusokat rejt.

Az alább látható ábrán a két időskála - az Úr és a kopt/Diocletianus - egymás alatt. Berajzolva a bennünket érintő események:

Jól érzékelhető a két különböző jellegű időpont furcsa egybeesése. Szerencsére van valami a tarsolyban. Ez a valami egy napfogyatkozás, ami a Consularia Constantinopolitana (kb. AD 468) szerint Diocletianus uralkodása alatt következett be.

A Consularia ConstantinopolitanaForrás:
Késő római szöveggyűjtemény
Szerkesztette: Illés Imre Áron és Székely Melinda; Szeged 2013 - másik névén Descriptio consilium - az AD 330-as évekre datálható, több szerzője és szerkesztője van. A IV-V. század fordulóján már széles körben használták történeti forrásként latin és görög szerzők, de a modern történettudomány számára is alapvető jelentőségű, mert a IV. század kronológiai áttekintését adja évek és napok pontos megjelölésével.

Robert Russell Newton az 1972-ben kiadott, Mediaval Chronicles and the Rotation of the Earth - magyarul: A középkori krónikák és a Föld forgása - című munkájában a következőket idézi a Consularia Constantinopolitana-ból:

A két konzul, Caius Iunius Tiberianus és Cassius Dio, akik a római konzulok listája szerint - a mai téves kronológiában - AD 291-ben töltötték be tisztségüket.

A két megnevezett császár pedig a Diocletianus által létrehozott tetrarchia főszereplői voltak. A tetrarchia - görögül négyes uralom - a Római Császárság néhány évtizedig működő kísérlete volt a birodalom irányítására. A tetrarchia kialakítása és működtetése Diocletianus nevéhez fűződik, ami AD 293-ban jött létre. Diocletianus AD 285-ben társat vett maga mellé Maximianus személyében. Diocletianus keleten, Maximianus nyugaton uralkodott, mindketten augustus rangban. 293-ban mindkét augustus címet viselő uralkodó választott maga mellé egy-egy caesarként funkcionáló helyettest, ezzel létrejött a tetrarchia. Diocletianus Galeriust, Maximianus pedig Constantius Chlorust tette meg caesarnak. Ezek a forrásban megnevezett személyek.

Newton a könyvében - talán érthető módon - az AD 292. május 4-i fogyatkozás rendelte ide. Alább a napfogyatkozás ábrája.

A forrás sötétséget említ, ami a 292-es napfogyatkozásnál csak az északi területeken jöhetett létre. Ráadásul sem a konzulok 291-es, sem a császárok 293-as évszámával nem egyezik. Nyugodtan tekinthetünk rá, mint kényszer szülte megoldásra.

Ha a helyes kronológiában keressük a forrásban jelzett teljes napfogyatkozást, akkor azt 247 évvel később kell megtalálnunk. Az évek, amelyek számításban jönnek a források szerint: 291-247= ÚR/AD 538, a konzuli év esetében, illetve 293-247= ÚR/AD 540, a császároknál. Természetesen, jó ha az egyiknél találunk megfelelő csillagászati jelenséget, de...

..íme, az a bizonyos fogyatkozás, ami jól látható módon, már Róma városát is sötétbe borította. Dátum szerint: ÚR/AD 540. június 20-án.

A teljes fogyatkozás útvonala az éppen négyfelé osztott világbirodalomnak három részén is áthalad. Feltehetőleg, nem csak egy-két forrásban rögzítették.

Azt biztosan állíthatjuk, hogy a tetrarchia éve, az AD 293 dokumentálása erős alapokon nyugszik a római korszakon belül. Az egész birodalomra kiterjedő intézkedések sokkal több forrásba kerülhettek be, mint egyéb, kisebb jelentőségű események. Ezért a tetrarchia időpontjához, annak pontosságához a korszakon belül nem férhet kétség, így nyugodtan kijelenthetjük a következőket:

A csillagászatban a múlt égi jelenségeinek kiszámítása a jelenből visszafelé haladva történik. A történelmi eseményeknél ez nem mindig lehetséges. A kronológiában különleges helyet foglalnak azok az események, amelyek megbízható forrással, pontos leírással rendelkeznek és egyúttal egy jól azonosítható, de ritka csillagászati jelenség is társul hozzájuk. Ezeket kronológia sarokpontnak nevezik.

Véleményem szerint a históriai forrás és a csillagászati matematika által igazolt jelenség találkozása alapján, nyugodtan kijelenthetjük a következőket:

Kérdés, hogy mennyire megbízhatóak a konzuli listák? Akár mellőzhetnénk ennek a megválaszolását, de nem követünk el nagy hibát, ha a forrásban megadott adatokat elfogadjuk. Így Caius Iunius Tiberianus és Cassius Dio konzuli évét AD 293-nál illetve a helyes kronológiában az ÚR/AD 540-ik événél rögzítjük.

Térjünk vissza a fennmaradó negyedik kérdéshez: miért pont 247?

Tény: anakronizmusok, hitelesség hiánya, furcsa átszerkesztések bizonyítják, mind a Cirill-féle, mind a Dionysius-féle húsvéttáblák utólagos módosítását.

Nagyon kicsi! Az egyedüli ésszerű megoldás, hogy a Cirill-táblát alkották meg úgy, hogy a 247. évnél legyen vége. A tábla egy XIII. századi hamisítvány. A probléma azonban több kérdést is felvet, ami részletesebb, más szempontú elemzést kíván, ezért a fejezet 5. részében erre visszatérünk.

A különböző, egymáshoz eredetileg nem kapcsolódó kultúrkörök érai nem azonos időbeli távolsággal mozdultak a római kultúrkör eseményeinek 247 évéhez képest. Sőt, a tárgyalásra kerülő babilóniai-asszíriai, nevezzük mezopotámiainak és a görög eredetű olimpiai éra között is különbség tapasztalható. Oka, hogy csillagászati eseményekhez igazították a kapcsolódási pontokat és mivel az egész időszámítás hátrébb van, így nem a valós égi eseményt adták meg, hanem amit ott, akkor éppen megfelelőnek gondoltak.

Négy mezopotámiai eseményhez tartozó napfogyatkozás adatait vizsgáljuk meg a Mezopotámiai kultúrkör fogyatkozásai című fejezetből. A fogyatkozások a következők:

Fogyatkozás	Téves dátum	Helyes dátum	Elmozdulás
1. Puransagale napfogyatkozása	-762	-531	231 év
2. II. Artaxerxes napfogyatkozása	-368	-135	233 év
3. Szippar földjének napfogyatkozása	-321	-89	232 év
4. Seleucos és Antiochus napfogyatkozása	-280	-49	231 év

Alább a fogyatkozás helyei az idővonalon:

Mindegyik babilóniai-asszíriai fogyatkozás 231-233 évvel jött előre. Ezek szerint a Mezopotámiához köthető korszak csak kb. 232 évvel csúszott hátra a helyes kronológiához képest. A 247 évhez képest 15 év a különbség, azaz egy indictio-nyi.

A görög kultúrkörnél szintén négy fogyatkozást vizsgálunk meg. A fogyatkozások teljes anyagával a X. A görög olimpiai éra fogyatkozásai című fejezetben ismerkedhet meg az Olvasó.

A görög éra fogyatkozásai között már nem egyértelmű az időbeli távolság. A kronológiai sarokpontnak tekintett halüszi csata fogyatkozásnál például 261 év. A többi fogyatkozásnál viszont felfedezhető egy kb. 240 évnyi eltérés. A fogyatkozások a következők:

Alább látható az ábra a csaták és a napfogyatkozások időpontjairól. A képen balra fent a csaták mai évszámok szerinti helye, jobbra lejjebb a napfogyatkozások szinte tökéletesen egyező mintázatú helyei, mintegy 240 évvel elcsúszva az időskálán.

Hérodotosz korának évszámai és a hozzátartozó napfogyatkozások

Egymáshoz hasonlítva a két háború három különböző évének csillagászati eseményeit, látható, hogy a napfogyatkozások pontosan ugyanolyan időbeli távolságra igazolják a három időpontot, ahogyan azok a mai időskálában is állnak, körülbelül 32-re a két szalamiszi csatát és rá 18 évre a peloponnészoszi háború első évét.

A halüszi csata 261 éves időbeli távolsága pedig igazolja a bevezető mondatok feltevését, hogy az i.e. 585. évi napfogyatkozás azért lett kiválasztva, mert ott, akkor, nem volt más, csak az.

Ebben a fejezetben a különböző kronológiai eseményeket csak felsoroljuk és csoportosítjuk. A könyv korábbi fejezeteiben ezeket már részletesen elemeztük és magyaráztuk. A táblázatokban linkként megadjuk a tárgyalás fejezetét, ha van olyan. A helyes kronológiában az évszámok két csoportba oszthatóak, attól függően, hogy hogyan mozdultak el az időskálán.

Az elsőként bemutatásra kerülő csoport évszámai a mai, téves időszámításban is helyükön voltak és a hozzátartozó esemény csúszott hátra 247 évet a római korszakkal együtt. Itt az indító eseményeket kellett megkeresni, beazonosítani. Ezek jellemzően létező időszámítások kezdőévei, amire a mai történelemtudomány nem, vagy csak bizonytalan válaszokat tudott adni. Az 1-es évszámmal induló időszámítások kezdőéve ott maradt, ahol valóban találkozott a mai időszámításunkkal. Négyet tudunk bemutatni és valamennyi indító esemény 247 évet ment hátra.

Megnevezése	Indító esemény	Esemény dátuma	Valós dátum
Etióp időszámítás 1. éve	Etióp törzsek Egyiptomhoz csatolása	i.e. 238	ÚR/AD 8
Kopt/Diocletianus éra 1. éve	Péter és Márk Rómába indul	i.sz. 37	ÚR/AD 284
Ifjabb Probus konzuli éve	Probus császár konzuli éve	i.sz. 278	ÚR/AD 525
Örmény időszámítás 1. éve	Kereszténység államvallássá emelése	i.sz. 305	ÚR/AD 552

A másodikként bemutatásra kerülő csoportban lévőknél mind az esemény, mind az évszám előrejön. Emellett bemutatásra kerül két időtartomány is, amelyek viszonylag bizonytalan határokkal mozdulnak előre. Ezek a hun illetve az avar korszak és a világérák bevezetésének kora.

Azoknál az eseményeknél, ahol szóba jöhet a kronológiai sarokpont jelző, jelezve van az ott talált csillagászati jelenség is.

Az időskála ábrája túlnyúlik a oldalon, csúszka segítségével lehet jobbra-balra mozgatni. Felül a téves idővonal, alul a helyes látható. A 247 évtől eltérő csúszások jelezve vannak.

Az itt tárgyalásra kerülő kérdésekre korábban nem biztos, hogy korrekten, jól követhetően lehetett volna válaszolni, mivel a szükséges információk, bizonyítások, amire építeni lehetett, csak a végére tisztázódtak, gyűltek össze. A kérdések köre természetesen még bővülhet a folytatódó kutatások által.

1. Hol jelenik meg a 247 valós számértékként?

A 247-es szám először a téves kronológiában jelenik meg, mint az arszakida birodalom érájának induló éve és lett az elmélet alapszáma.

Másodszorra, látszólag ettől függetlenül az i.sz. 531-ig tartó Cirill-féle húsvéttáblában, mint a kopt/Diocletianus éra 247-ik éve. A többi 247-es értéket az elmélet találta meg különböző összefüggésekben.

Már igazolódott, hogy a Cirill-tábla 247-e egyben a Diocletianus uralkodásának valódi kezdete a helyes kronológiában, azaz ÚR/AD 531.

Ugyanakkor ez az a 247, ami hátravitte a római kort és az arszakida időszámítás kezdetét, azzal a mozdulattal, hogy 284-re tették Diocletianus uralkodásának kezdetét.

2. Valóban 247 évvel módosították a korszakot vagy más érték is szóba kerülhet?

Elvileg lehetséges más érték is, de igencsak kicsi a valószínűsége. Ennek kizáró oka, hogy a kronológiai sarokpontok 247 éves távolságai gyakorlatilag kizárják más érték jelenlétét.

Jó példát szolgáltat erre a Diocletianus uralkodása alatt történt fogyatkozás. A napfogyatkozásnak és a tetrarchia évének kapcsolatáról szóló forrás eredetisége és hitelessége nem kérdőjelezhető meg.

A fogyatkozást pedig a jelenből kiinduló, matematikára épülő csillagászati számítások teszik 540-re, függetlenül a történelmi forrástól.

Pontosan 247 éves különbséggel a mai 293-as évszámhoz képest. Ha más lenne ez az érték, akkor itt mindenképp jelentkeznie kellene.

3. Hogyan kaphatták meg a 247-es számot a Cirill-tábla alkotói?

Nagy valószínűséggel két szám különbségéről van szó. A 284 adott volt, mint a kopt éra és a mai időszámítás különbsége. A másik érték pedig az 532-es ciklus lesz, és már említve lett, ha valaki huncutkodni akarna az időszámítással, legkönnyebben az 532-vel tehetné meg. Miről is van szó:

Tény, a 284-es és a 247-es évszámokat a nagy év 532-es ciklusa mintha keretbe foglalná. Az ismétlődő év az 532-284=248-ik lesz a kopt/Diocletianus érában, ami 284+247=531 után kezdődik. Ha a két éra 284-es különbsége más lett volna, akkor annyival változott volna a 247-es szám is.

Ugyanakkor a helyes kronológiában Diocletianus első éve ÚR/AD 531-re kerül és nem 532-re. Az úgynevezett nagy év ciklusával nem egyeznek az évszámok.

4. Létrejöhetett-e jóhiszemű tévedésként a 247 éves elcsúszás?

Elvileg igen. Végül is Dionysius gondolhatta 525+247= ÚR/AD 772-ben, hogy a kopt érát valóban Diocletianus uralkodásától számolták.

Alkothatott egy húsvéttáblát is, de az semmiképp sem lehet azonos azzal, amit ma ismerünk. Anakronizmus lenne 772-ben, mert - egyéb problémák mellett - időben még nem létező nulla számértéket tartalmaz.

Már volt szó a Dionysius-féle húsvéttáblák utólagos módosításáról, amit a XIII. századra testáltunk. A táblát - valószínűleg a pánik időszaka után - átszerkesztették, úgy, hogy a 247-ik évnél legyen vége. Ez a válasz arra a kérdésre is, hogy az elcsúszások 247-es értéke miért egyezik a tőlük független Cirill-tábla 247-es évszámával.

A gondolat továbbvitele: mivel az elmélet szerint, mind a Cirill-tábla, mind a Dionysius-táblák utólagos alkotások - hamisítványok - nem követünk el nagy hibát, ha nélkülük vizsgáljuk meg a megcsúszott kor történelmi eseményeit.

Szinte azonnal rájövünk, hogy Dionysius Exiguus argumentumainak Diocletianus 284-re helyezésén kívül nincs más valós hatása a kronológiára. Igaz, ez a gonosz tett csúnyán megkavarta az elmúlt évszázadok históriásainak dolgát, de a többi csak következménye az áthelyezésnek. A Cirill-tábla 247-e semmit sem befolyásoló információ a kronológia számára.

5. Mindezek ellenére lehetséges-e, hogy a valóban megtörtént históriai események nem a kronológia szerinti időpontjuknál következtek be?

A kérdés mindenképp jogos, a kopt éra 247-es évének és Diocletianus uralkodásának első évének véletlen találkozása miatt - az ÚR/AD 531-ik évben. Ez a véletlen ráadásul több kérdést is generálhat.

Elméletileg elképzelhető, hogy a kronológia építése során - jóhiszeműen - összevontak vagy megosztottak eseményeket, éveket. Például, ha egy adott évszámú időszakon belül kellett elrendezni nagyobb, vagy kisebb időtartományhoz tartozó eseményköröket.

Az elméleti felvetésben az a megdöbbentő, hogy egy esetben meg is megtörtént a sötét középkornak nevezett időszakban, ahol mintegy 500 éves időszakaszba csak 250 évnyi valós történelem került beépítésre.

A csillagászat által igazolt kronológiai sarokpontok bizonyos korlátokat képeznek a feltételezés gyakorlati megvalósításában és az ilyen szintű láthatatlanságában. Viszont lehet hozzá alkotni egy újabb összeesküvés-elméletet.

A fejezetben a következő kérdésekre kerestük a választ:

1. Az esemény, aminek helyét meghatározva megtörtént a hátracsúszás:

2. Miért került Jézus születése mégis hét évvel korábbra?

3. Hogyan került hátrébb a római korszak és miért pont 247 évet?

4. Mindenhol 247 évnyi elcsúszás tapasztalható?

Megoldatlan kérdések körének összefoglalója:

Akárhogy forgatom a gondolataimat az elméletem jövője körül, mindig ugyanoda lyukadok ki. Ez az elmélet a történelem és a társtudományok szaktudósai számára óriási lehetőséget adna, hisz újra kell építeni a kronológiát és valószínűleg a saját őstörténetünket is. Új kutatások, felfedezések, új gondolatok kifejtése mellett pályázati forrásokon keresztül anyagiakban is gyümölcsöző lehet kutatói számára.

Humorra hangolva: ha ezt lehetőséget a történelmet kutatók, tanítók kihagyják, akkor azt javaslom a gyermekes szülőknek, kezdjenek aláírásgyűjtésbe, hogy vegyék ki a történelmet a tanított tárgyak közül, mert elképesztő élhetetlenségről tesznek tanúbizonyságot. A gyerekeket pedig nem bölcs dolog élhetetlen emberek közelébe engedni, mert példájuk kerülendő életfelfogás irányába terelheti őket.

Tudom, nagy bátorság kell, hogy ezen az úton el merjen indulni bárki. A „nem fogadom el” álláspont igencsak jellemző ezen a tájon, ha indokolt, ha nem. Lehetne idézni különböző ideillő mondásokat, pl „gyáva népnek nincs hazája” vagy „bátraké a világ”, ha félelem gyengíti a belső késztetést, ami tetterőt és önbizalmat adna, nem sokat segít, de higgyék el, ez a jó út, csak rá kell lépni. A többi már nem lesz olyan nehéz.

Talán az sem véletlen, hogy most íródott meg ez az elmélet. Az emberiség tanultabb feléből egyre többen fordulnak el az aktív vallásgyakorlástól. Már elégtelennek találják azokat az ígéreteket, amit a mai kereszténység nyújt nekik. A legtöbb embernek, ennek ellenére, szinte ösztönből fakadó igénye van rá, ezért sokan keresnek maguknak más utakat, néha furcsa hitvilágba merülve.

Azt is el kell fogadnunk, hogy a hitélet nagy tanítói, a próféták igyekeztek az emberiséget jó irányba terelni. Mindegyik. Arról már nem tehetnek, hogy a különböző társadalmi berendezkedések, berögződött ősi szokások és eltérő értékítéletek miatt feloldhatatlan feszültségek vannak a kultúrák és érdekek között. Karakteres példa rá több vallás szent városa, Jeruzsálem, amiből jó volna legalább három, jó messze egymástól.

A tudásunk gyarapodása arra biztat, talán újra kellene gondolni azokat az elveket, amit az egykor élt, de az általunk megismert világból még sokkal kevesebbet ismerő tanítók megalkottak, kimondtak. A világvallásokból is több van, de elfogadják, hogy egy Teremtő van. Ebből fakadó következtetés, hogy egyik sem tudta úgy megfogalmazni létezésünk titkát és alaptételeit, hogy azok mindenütt érvényesek, illetve egészségesen működőek legyenek.

Jó lenne valami új, valami egyetemes gondolat. Ennek az egyetemes gondolatnak a magvai már el lettek ültetve, de legyen ez egy másik gondolatfolyam alapja.

TARTALOMJEGYZÉK

 TARTALOMJEGYZÉKET KINYIT TARTALOMJEGYZÉKET ÖSSZEZÁR

Az elmélet oldalai

Rendhagyó utószó

I. Időszámításunk kérdőjelei

II. A valódi időszámításunk

III. A valódi betlehemi csillag

IV. Misztikumok, összefüggések, elemzések, feloldások

V. A valódi Dionysius-i húsvéttábla

VI. A valódi Úr Jézus Krisztus

VII. Kérdések, válaszok, gondolatok

Az ókori csillagászat és a helyes kronológia

VIII. A nap- és holdfogyatkozásokról

IX. Mezopotámiai kultúrkör fogyatkozásai

X. A görög olimpiai éra fogyatkozásai

XI. Róma kultúrkörének fogyatkozásai

XII. Az arszakida időszámítás fogyatkozásai

Kiegészító anyagok

VALÓDI ŐSTÖRTÉNETÜNK: KIK VAGYUNK?

DIONYSIUS - EREDETI LATIN NYELVEN

ÖSSZEHASONLÍTÓ KRONOLÓGIA

MÁRCIUS 21 VAGY MÁRCIUS 25?

FORRÁSJEGYZÉK

Fórumok

Szerzői megjegyzések, hírek, újdonságok

Olvasói hozzászólások

Egyéb oldalak

Kérés az olvasóhoz

Statisztika

Társoldalak

Elérések

Regisztráció

Adatkezelési tájékoztató

 TARTALOMJEGYZÉKET KINYIT TARTALOMJEGYZÉKET ÖSSZEZÁR 👆