Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag

 
   
  

Mintegy kétezer éve három napkeleti utazó hajolt össze a Jeruzsálem felé vezető úton, a keleten feltűnt csillagjelenségen tanakodva, Máté evangéliumának tanúsága szerint. A történet folytatását, amit a betlehemi csillag misztériumaként ismerünk, máig a történelem megfejtetlen homálya rejti.

Pedig a mai időszámításunk ennek a közismert égi jelenségnek az évében kezdődött volna. Állítólag. Azonban az első év környékén a betlehemi csillaghoz még hasonló jelenség sem található. Sokan ezért kétségbe vonták azt is, hogy megtörtént. Pedig igen, megtörtént. Csak időben rossz helyen keresték.

A mai időszámításunk valójában nem Jézus születésének idejében kezdődött, hanem sokkal korábban. A neve az Úr időszámítása. A betlehemi csillag pedig ott van, abban az évben, ahol lennie kell és ahol a keresztény világ mindig is ünnepelte a kis Jézus születését.

 

…és ideje van az ég alatt minden akaratnak…

Rendhagyó utószó

Talán az elején szokatlan a fejezet címe, de higgye el a Kedves Olvasó, jó a cím. A következő fejezetekben olvasható gondolatok alapja a 2009-ben kiadott Eltévedt időszámítás című könyvem, aminek tartalmát alaposan megszűrtem, átírtam, átrendeztem és bőségesen kiegészítettem. Ez a fejezet tulajdonképpen annak a könyvnek a kései utószava, egyúttal az újraírt elmélet előszava.

 

1. …én nem ilyen lovat akartam… : Bezár


Amikor az ötlet alapján leírtam az elméletemet, még semmit nem láttam abból a problémasorból, amit a kiadás utáni kutatás fedett fel. Ha tudom, talán meg sem írom, de a szellem már kibújt a palackból, ezért végig kell menni az úton, akárhogyan is fáj. A felfedezett új adatok ismeretében sokáig bizonytalankodtam, ötleteltem azon, hogy hogyan tovább. Az újraírt elmélet nagyon érzékeny pontokat ér el a társadalmi közérzeten, akár a hétköznapok, akár a tudomány, akár a hit világára vonatkoztatva. Az általam talált tények felkavaró következtetésekhez vezettek, amelyeket valamilyen feloldás nélkül nem lenne bölcs dolog a köz elé tárni.

A 2009-es könyvet igyekeztem korrekt alapra építeni - értsd: hitelesen igazolva minden állítást - hogy mennyire sikerült, kinek-kinek a belátására bízom. Nem vagyok képzett tudós - igaz, nem is tekintem problémának - ezért az újban lemondtam arról, hogy szigorúan vett tudományos művet írjak, így kevésbé kötnek a kötelező kritériumok, de fenntartom magamnak azt a jogot, hogy elméletnek nevezzem munkámat. A lemondás oka, hogy amikor a Jézus születésétől számolt időszámítást kell tudományos alapokra támaszkodva górcső alá venni, azonnal belekeveredünk a szakralitás misztikumaira épülő világ fonalaiba, amivel a tudomány nem igazán tud mit kezdeni.

Ugyanakkor a megújult elmélet fejezetei erőteljes logikai láncokra épülnek, amelyeknél nem is lesz probléma. Minden esetben igyekeztem olyan információra alapozni, amit valamilyen forrás valahol említ, vagy valahol, valaki kimondott. Azt persze nem állítom, hogy egy könnyedén átfutható hétvégi olvasmány. Rá kell szánni egy kis időt.

Az elmélet megoldása talán elsőnek mondható műfajában, a téves összeesküvés-elméleti megoldásokat tagadva. Igaz, végül én is eljutottam egy felülről irányított, tragikus végű eseménysorig, de egy jól követhető ok-okozatra épülő kapcsolati vonal végén.

Az írásom több, eddig érinthetetlen tabut fog megkérdőjelezni. Azonban ne feledjük, az emberi tudás átlépett egy határt, a korábbi evidenciák gyermeteg gondolatokká alakulnak. A modern embernek kétségei támadtak a régiek mindennapi dogmái iránt. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, amire új válaszok kellenek. Ismét a hitbéli megújulás és útkeresés korában járunk, de nagyon fontos lenne megőrizni a tisztaságát. Sajnos pont az ellenkezőjére, és hajmeresztő kilengéseire egyre több jel mutat.

Hiszem, hogy a következő problémamegoldó gondolatokat egy tudós talán le sem merte volna írni. Ehhez egy olyan ember kellett, mint én. Nincs tudományos szintem, amit kockáztatok. Intelligenciahányadosom valahol 155 felett van, egyéniségemre, gondolkodásomra jellemző a rendezettségre törekvés, a probléma meglátása és megoldása. Emellett van bennem egy erős elhivatottság, ami a buktatók ellenére végigkényszerít az úton, pedig nem vagyok meggyőződve, hogy látni fogom munkám gyümölcsét. Nem baj. Amit lehetett, megtettem.

 


2. Majdnem igazi utószó : Bezár


Akárhogy forgatom a gondolataimat az elméletem jövője körül, mindig ugyanoda lyukadok ki. Ez az elmélet a történelem és a társtudományok szaktudósai számára óriási lehetőséget adna, hisz újra kell építeni a kronológiát és valószínűleg a saját őstörténetünket is. Új kutatások, felfedezések, új gondolatok kifejtése mellett pályázati forrásokon keresztül anyagiakban is gyümölcsöző lehet kutatói számára.

Humorra hangolva: ha ezt lehetőséget a történelmet kutatók, tanítók kihagyják, akkor azt javaslom a gyermekes szülőknek, kezdjenek aláírásgyűjtésbe, hogy vegyék ki a történelmet a tanított tárgyak közül, mert elképesztő élhetetlenségről tesznek tanúbizonyságot. A gyerekeket pedig nem bölcs dolog élhetetlen emberek közelébe engedni, mert példájuk kerülendő életfelfogás irányába terelheti őket.

Tudom, nagy bátorság kell, hogy ezen az úton el merjen indulni bárki. A „nem fogadom el” álláspont igencsak jellemző ezen a tájon, ha indokolt, ha nem. Lehetne idézni különböző ideillő mondásokat, pl „gyáva népnek nincs hazája” vagy „bátraké a világ”, ha félelem gyengíti a belső késztetést, ami tetterőt és önbizalmat adna, nem sokat segít, de higgyék el, ez a jó út, csak rá kell lépni. A többi már nem lesz olyan nehéz.

 



…ha jó utcába fordultál be, előbb-utóbb mindent megtalálsz…

I. A valódi időszámításunk

Az emberi történelem folyamán egyre fontosabbá vált az idő mérése, a pontos naptárak készítése és az évek helyes számontartása. Az eltelt évezredek során többféle időszámítás és naptári rendszer jött létre, köztük a mai időszámításunk és naptárunk. Az utóbbi időben több kutató kérdőjelezte meg a jelenlegi időszámítás pontosságát, helyességét. A problémamegoldási módszerük többnyire összeesküvés-elméleti úton halad – kitalált középkor, naptárhamitás, stb. - a józan gondolkodású szakértők határozott és érthető elutasítása ellenére. Azonban maga a felvetés, hogy valami nincs rendben az időszámításunkkal, bizonyíthatóan valós alapon nyugszik. Az első jelének megismeréséhez vissza kell mennünk Julius Caesar korába és röviden ismerkedjünk meg a Julianus naptár bevezetésének körülményeivel.

 

1. A naptárreform problémája : Bezár


Julius Caesar reformja előtti régi római naptár rendszerét csak hiányosan ismerjük. A római mondák szerint a kezdetek kezdetén a római naptár tíz hónapos volt és 304 napból állt és maga Romulus alkotta meg. A tíz hónap neve a Martius, Aprilis, Maius, Iunius, Quintilis, Sextilis, September, October, November és December. Az első hónap Marsról (Martius), a második, az etruszk ősanya nevéből, az Apru-ból származik. A harmadikat az idősek (maiores) tiszteletére Maiusnak, a negyediket pedig a fiatalokról Iuniusnak (iuniores) nevezte el. A többi hónapot egyszerűen a sorszámozták öttől tízig. Alapvetően egy parasztkalendárium lehetett, amely az év a mezei munkák szempontjából számba jövő részét foglalta magába. A két téli hónapnak nevet sem adtak, mivel nem volt hasznos munkavégzés. A hagyomány szerint Róma második királya, Numa Pompilius illesztette be a januárt (Ianuarius) és a február (Februarius) hónapotHahn István: Naptári rendszerek és időszámítás. A naptárnak még több reformja volt, ami végül egy bizonytalanul működő holdnaptárhoz vezetett.

Caesar idején a naptárnak egy négyéves ciklusa volt, aminek évei sorban 355-377-355-378 naposak voltak. Minden második évben egy 22, illetve egy 23 napos hónapot iktattak be február 23 után. A római év átlagosan egy nappal hosszabb volt a valós évnél. A pontifex maximus, a főpap feladata lett volna, hogy időnként egy-egy napot kihagyjon, hogy az év megfeleljen a valós évnek, de ez nem mindig valósult meg anyagi és politikai érdekekhez fűződő okok miatt.

A hónap kezdőnapját, a Kalendját, az újhold sarlójának megjelenésekor hirdették ki. Innen származik a kalendárium szavunk, a latin kalare szónak magyarul kihirdetni, kikiáltani jelentése van. A hónap nevezetes napjai, a holdtölte, az Idus, amely a hónap 13. vagy a 15. napjára esett, valamint a Nona, ami a félhold állása, általában az 5. vagy a 7. nap. A továbbiak e három határnaphoz viszonyították a hónap napjait. Például március Kalendája március elseje, Idusa tizenötödike és Nonája március hetedike volt. Március nyolcadika meghatározása: hét nappal március Idusa előtt. Nem volt egyszerű követni. A hetet még sokáig nem használták.

A hónap végét bejelentő papok önkényes és gyakran anyagi érdekekhez fűződő eljárása az i. e. 47. évre a már majdnem három hónapos eltérést hozott létre az évszakokhoz képest, ami elkerülhetetlenné tette Julius Caesar naptárreformját.

Julius Caesar i. e. 46-ban mind a három fő tisztséget viselte, egy személyben volt pontifex maximus (főpap), konzul, és diktátor. E tisztségek felhatalmazása alapján megbízta Szoszigenész egyiptomi csillagászt, hogy egyiptomi mintára tiszta napévre alakítsa át a korábbi naptárat. A tudós kilencven nap betoldásával helyreállította az eltolódást a naptárban. Majd i. e. 45-ben, - a római időszámítás szerint AUC 709-ben - bevezette az úgynevezett Julián, vagy Juliánus naptárat. Minden év 365 napból állt, és minden negyedik évben egy szökőnapot iktattak be február 25 és 26 közé, a „március kalendje előtti második 6. nap” elnevezéssel. Ez tulajdonképpen majdnem azonos a ma ismert naptárunkkal, annyi különbséggel, hogy minden szökőnapot megtartottak és akkor február még 30 napos volt.

Ennek a naptárnak a szöktetési szabályának volt pici hibája, ami Gergely pápa naptárreformjához vezetett. A három normál és plusz a szökőév kb. 11 perccel hosszabb, mint a négy valódi év. Ez a hiba körülbelül 128 év alatt egy napra növekszik. Emiatt a tavaszi napéjegyenlőségA másik ismert neve a tavaszpont. Szakmai megfogalmazással: a tavaszpont az égboltnak egy nevezetes pontja: az égi egyenlítő és az ekliptika két metszéspontja közül az, ahol a Nap éves látszólagos mozgása során a déli félgömbről az északira lép. Napjának tradicionálisan március 21-ét tekintjük, pontos időpontját a csillagászati évkönyvek közlik. napja 128 évenként egy napot a hónap eleje felé csúszik a naptárban, a többi csillagászati esemény is. Ez a hiba 1582-re tíz nappá növekedett és a napéjegyenlőség napja már március 11-re hátrált vissza.

Ezért XIII. Gergely pápa elrendelte, hogy 1582. október 4-e, csütörtök után ne 5-e, hanem október 15-e, péntek következzék, és tíz napot törölt a naptárból. Így a napéjegyenlőség napja visszakerült március 21-re. Majd arról is gondoskodott, hogy többet ne forduljon elő ez a hiba. Elrendelte, hogy a szökőévek közül vegyék ki a százzal oszthatókat, kivéve a négyszázzal oszthatókat. Eddig kettő volt a történelemben, az 1600-as és a 2000-es év. Ezt a naptárat hívják ma is Gergely-, vagy gregorián-naptárnak. A naptárreform óta a napéjegyenlőség folyamatosan március 20-21-e körül következik be.

Azonban egy, addig észrevétlen rendellenességre mutatott rá a Gergely pápa által elrendelt naptári reform. A két tavaszpont, vagy a másik ismert nevén, két tavaszi napéjegyenlőség között eltelt valós időt tropikusA tropikus év hossza 365,242 nap. évnek nevezik. A Julián-naptár éveA Julián-év hossza 365,25 nap. kb. 11 perccel hosszabb, mint a valós, azaz a tropikus év. A kettő közti különbség 128,2 év alatt egy nappá növekszik.

XIII. Gergely pápa tíz napot korrigált, ami 1282 10-szer 128,2 év pontosan 1282 év. évnek felel meg. A két naptárreform között viszont 1627Azaz, i.e 45-től i.sz. 1582-ig eltelt idő: 45+1582= 1627 év. év telt el, ami 345-el több mint 1282. Ha a két dátum között 1627 év telt volna el, akkor Gergely pápának 12-13 napot kellett volna módosítania.

Ennek ellenére a naptárunk a helyére került, amivel megkérdőjeleződik, hogy valóban 1627 év telt volna el Caesar és Gergely pápa reformjai között. Honnan került elő majdnem három napnak megfelelő többlet év?

Az alábbi képen jól érzékelhető a hiányzó évek tekintélyes szakasza.

Az ábrán látható 345 évnyi többlet az időszámítás pontosságában kétkedők egyik bizonyítéka.

Arról nincs leírás, hogy a caesari naptárreform évében mikorra esett a napéjegyenlőség napja, március 25-re vagy március 21-re. A régi római naptárban több, hiteles forrás szerint egyértelműen március 25-re esett. A források úgy fogalmaznak róla, hogy a Gergely-féle reform során visszatették 21-re. Az pedig csak akkor lehet, ha ott volt eredetileg.

Jogos kétséget oszlatna el, ha bizonyítani lehetne, hogy már Julius Caesar idejében, az új naptárban azonnal március 21-re került a napéjegyenlőség. A tíz napos helyretétel csak így válik valós problémává.

Egy bonyolultabb, Gáspár Róberttől származó ötlet alapján készült bizonyítás megtalálható a következő linken kattintva: "Március 21 vagy március 25?". A sok számból álló levezetéseket kedvelőknek remek csemege. Szerencsére van egy kevésbé bonyolult, rövidebb változat is.

Egyszerűbben összefoglalva, hogy mi is történt a Caesar-i naptárreform során:

Az egyiptomi Szoszigenész utasítást kapott, hogy a majdnem három hónappal elcsúszott köztársasági naptárat igazítsa ki. A római ünnepek kerüljenek vissza a megszokott helyükre. Vezessen be egy olyan naptári rendszert, ami ott is tartja őket.

A kilencven napos betoldásával csak visszatette a napéjegyenlőséget, azaz a tavaszpontot a naptár szerinti helyére. A szaktudósok által elfogadott források szerint ez egyértelműen március 25. Majd az egész köztársasági naptárat, ahol a tavaszpont március 25-re esett volna, kidobta.

Bevezette a ma Julián-naptárnak ismert naptári évet. A hónapok nevei ugyanazok maradtak, de a korábbi, szeszélyesen változó napszámú évek és hónapok helyett egy állandó, stabil rendszert vezetett be. Az évek és a hónapok is azonos hosszúságúak lettek, a szökőév kivételével.

Hiúsági okok miatt Augustus császár kissé megbontotta ezt a szabályosságot. A Sextilius hónapot átkeresztelte a saját nevére, majd februárból elvett egy napot és az akkor még harminc napos augusztushoz tette, mondván: a róla elnevezett hónap nem lehet rövidebb, mint Caesar hónapja, a Július. Azonban csak az átnevezés évében okozott egy napos csúszást, a következő évben visszaállt minden a rendes kerékvágásba.

A levezetés:

Január elseje még azonos volt a régi római naptárral, de a vége már nem. Az új január két nappal hosszabb volt, mint a régi. Az új február szintén két nappal hosszabb volt a réginél (itt még 30 napos a szökőnap miatt). Ez azt jelenti, hogy március már négy nappal később kezdődött. Az a nap - a tavaszpont napja - ami korábban március 25-re esett volna, most négy nappal előrébb került, azaz pontosan 21-re. Ide tette vissza a tavaszpontot tíz nap eltörlésével XIII. Gergely pápa.

A kérdés megerősítve tér vissza: miért volt elég a tíz nap?

 


2. A sötét középkor problémája : Bezár


Az időszámításunk problémájának másik jeléhez visszatérünk a jelenbe, illetve a közelmúltba, egészen pontosan 1986-ba, Horst Fuhrmann német történész professzor előadásához, akinek a fő kutatási területe a középkori hamisítások volt.

Horst Fuhrmann egy, a középkori hamisításokkal foglalkozó 1986-os kongresszuson mondott „A hamisítók igazsága” Heribert Illig. Kitalált középkor és Fuhrmann 1988. című záróbeszédében egy igen szokatlan kijelentést tett a mai időszámításunkról. Ebben az előadásban Fuhrmann az egyeteme által ismert kora középkori nagy hamisításokkal foglalkozik, ilyenek például a Szilveszter-legenda konstantini ajándékozással, az ál-Kelemen-levelek, aszimmachiani hamisítvány, ál-izidori hamisítványok és a lista folytatódik, szinte vég nélkül.

Egy átlagos műveltségű embernek természetesen e hamisítványok neve nem sokat mond, és nem is ez a lényeg. A professzor azt állítja beszédében, hogy az ekkor készült hamisítványoknak közös jellemzője, hogy keletkezésük idejében nem vették hasznát. Szinte minden okmány legalább 300 évet várt, mire hasznát vették. A szimmachiani hamisítványnak például már 500 évre volt szüksége.

A IV-IX századokban a hamisítók olyan szövegeket írtak le, amelyek semmiképp nem illettek a keletkezési idejükbe, hanem jó néhány száz évvel későbbi időbe. Ez szokatlan egy hamisítótól, mivel rendszerint azonnal látni szeretné munkájának hasznát. Ezek az emberek viszont, vagy jövőbe látó zsenik voltak, akik pontosan látták, hogy három-négyszáz évvel később ki fog élni és mit mond majd, vagy nem is léteztek. A sok ezer hamisítványt pedig az érvényesülésük korában gyártották le.

Egy olyan óriási mennyiségű okmányról derült ki, hogy hamisítvány, hogy Fuhrmann beszéde végén kijelenti, hogy két eset lehetséges, vagy minden hamisító egy rendkívüli képességekkel megáldott látnok volt, vagy probléma van az időszámításunkkal Pap Gábor: "A tizenegyedik parancsolat: NE HAZUDJ!" előadás írott változata..

A problémát megerősíti az a körülmény is, hogy az európai történelemnek VI-IX századi szakaszáról rendkívül gyér az ismeretanyagunk. Így ragadt rá a sötét középkor elnevezés. Mind az írott emlékekben, mind a régészeti leletekben egy érthetetlen törés keletkezett a megelőző és a következő évszázadokhoz képest. Mintha Európában erre a két-háromszáz évre generációk elfelejtettek volna minden tudást. A keresztény írásbeliség eltűnik. Egyetlen irodalmi vagy történelmi mű vagy szerző neve nem maradt fent. Nem építkeztek, nem találhatóak ebből a korból származó épületek, romok. Ugyanez a helyzet a földben fellelhető régészeti leleteknél. A korabeli pénzérmék, és egyéb vastárgyak feltűnő hiánya a jellemző a korábbi évszázadokhoz képest. A kézműipar elsatnyul, alig-alig termel valami maradandót. A kereskedelem, az áruszállítás megszűnik. Ugyanígy eltűnik maga a népesség is, városokkal együtt az egyes vidékekről. Az elnéptelenedést járványokkal, és a lakosság falvakba történő kiköltözésével próbálják magyarázni, ahol az igénytelen életmód miatt maga a kultúra is elsatnyul.

Ide illik ez a történelemórai epizód:

Láthatóan felkészületlen diák toporog a tanári katedra előtt.

- Mondd el, mit tudsz a kora középkor Európájáról. – kérdezi a tanár.

- A kora középkor a…az európai… Tanár úr! – nyögte ki végül a diák - Erről én, szinte semmit nem tudok...

- Ez az! – kiáltott fel segítőkészen a tanár – Tökéletesen megfogtad a kor lényegét. Szaladj a helyedre. Jeles!

Nevek nincsenek ebből a korból, csupán a pápák és császárok jóval későbbi évszázadokban összeállított listáját ismerjük. Nagy Károly Karoling érájában pezsdül újra az élet, de csak erősíti a korábbi ellentmondásokat. Csak hősi legendák keletkeznek, amit rendszerint az utókor ébreszt, mint például az Arthur-mondakört. Fantasztikumot súroló tetteiről beszélnek az iratok, aminek jó része hamisnak bizonyult. Ilyenek a csodaszámba menő hódításai, ahol elpusztított mindenkit, de csak egy-két katonát veszített. Virágzó kultúra és írásbeliség termett, újszerű boltíves építkezés, mindenféle előzmény, kulturális és gazdasági háttér nélkül. Halála után eltűnik birodalma és újra sötét lesz Európában majd száz éven át.

Ebben igazat kell adni az időszámításban kétkedőknek, az élet nem így zajlik. A fejlődés lépcsőfokai egymás után következnek. Nem lehet lépcsőfokokat kihagyni, főleg nem teljes lépcsőfordulókat. Ennek ismeretében, Nagy Károly virágzó Karoling korszakának puszta léte is tovább erősíti az elméletet. Ha valóban összeomlott, a semmiből nem lehet egy néhány év alatt kifejleszteni. A dolog másik érdekessége, hogy Justinianus koráig, 560-ig szépen fejlődött a kora középkori kultúra, megemlítve például az ekkor épült, máig csodálatos remekműnek számító Hagia Sofia templomát. Ezért is érthetetlen, hogy miért csak ekkor zuhan a sötét középkorba Európa. A válasz a római időszámítás A konzulok évei szerinti évjelzés a császári korban is megmaradt. Justinianus szüntette meg 537-ben a konzuli méltóságot, amivel egyúttal megszakadt a római időszámítás, és vezette be az uralkodási évek szerinti keltezést, amit kiegészítettek az indictio évével. Az uralkodók évek viszont nem kapcsolódtak egymáshoz, néha azt sem lehetett tudni, ki volt előbb, mert minden uralkodónál újrakezdték a számolást. megszakadásának körülményeiben rejlik. Az időszámítás 537-es megszakadása az egyik oka a „sötét középkornak” nevezett, források nélküli évszázadok létrejöttének, de erről később majd lesz még szó.

A 900-as évek után újra elkezd pezsegni az élet Európában. Az irodalom, a történetírás felébred Csipkerózsika-álmából. Ugyanolyan szinten folyik az élet, mint amilyenen háromszáz évvel azelőtt volt. A kézműipar újra mesterműveket alkot, az építészek „befejezik” a félbehagyott boltíveket, boltozatokat. Róma 476-os bukása nem egy világégéssel egybekötött pusztulás volt, ahol minden kultúra elporladt és legyilkolták volna az írástudókat, a mesterembereket. Egyszerűen csak hatalmát vesztette. Az utolsó nyugat-római császárt elmozdító germán vezér, Odoaker emberei kifosztották ugyan Rómát, de a császári hatalmi jelvényeket átküldték Bizáncba. Eszerint nem egy Timur Lenk-i városfoglalás történt, gúlába rakott emberfejekkel.

A műveltség, a tudás megmaradt. Lehet, hogy egy rövid ideig kevésbé virágzott, de nem kellett mindent újra kitalálni, mint ahogyan a sötét kora középkor történelme sejteti velünk. Maga az emberi kultúra fejlődése is rendelkezik egyféle tehetetlenségi erővel, ami nem engedi megtorpanni. Ez pedig a generációról generációra öröklődő tudás, tanulás és a társadalmi megfelelés igénye, ami hol lassan, hol gyorsan, de tolja előre a kultúra szekerét. A generációk folytonosságát megszakító nagy természeti vagy társadalmi kataklizmák tudják ezt befolyásolni, de rendszerint ezek is fejlesztik, erősítik.

Róma hatalmi bukásának nem kellett együtt járnia a kulturális bukással, és a generációk minden bizonnyal átadták egymásnak azt az ismeretanyagot, ami a kereszténységet fokozatosan a világ legbefolyásosabb erejévé emelte.

A sötét középkor egy furcsa rendellenesség az európai civilizáció történetében, aminek nem kellene ott lennie.


3. A megoldás keresése : Bezár


A probléma két irányból kapott igazolása más megoldás keresésére ösztönzött. Az összeesküvés-elméletet, vagyis az utólagos és szándékos naptárhamisítást továbbra sem tartottam a probléma elfogadható magyarázatának. Az elmélet részletesebb tanulmányozása után lassan kialakult egy megérzésre támaszkodó gondolat:

Lehet, hogy a mai időszámításunk valójában nem a Krisztus születése utáni, hanem egy másik időszámítás, ami valamilyen tévedés vagy félreértés miatt terjedt el a keresztény Európában?

Ha ez az ismeretlen időszámítás terjedt el Krisztus születése szerinti éraként, akkor bizonyára maradt utána néhány évszám valamelyik középkori forrásban. Ehhez olyan történelmi forrásokat, évszámokat, leírásokat kellett keresni, amelyekre a hivatalosan elfogadott történelemírás nem talál elfogadható magyarázatot. A középkori magyar krónikák, a maitól jelentősen eltérő évszámaikkal szinte azonnal a figyelmem központjába kerültek.

Az ötlet megvalósítása:

1. Veszek egy évszámot a kiválasztott középkori krónikából.

Példának legyen ez Attila halálának éve, a 445-t, Kálti Márk Képes Krónikájából.

2. Az évszámból kivonom a korban szóba jöhető időszámítások induló évszámát.

Pl. a szeleukida időszámítás kezdő évszáma az i.e. 312-es év. A kivonás eredménye 445-312=133 lesz.

3. Ha a különbség - itt például a 133 - egyezik valamelyik hasonló jellegű, valós történelmi eseménnyel, akkor abban az időszámításban érdemes szétnézni.

 

Az időszámítások és évszámok, amik szóba jöttek, a Philipinek nevezett, Nagy Sándor halálától számolt éra, az évszám 323. A szeleukida, az okmányok érája, évszám 312. A pártus birodalom arszakida érája, az évszám 247. Utólag két kevésbé ismertet is bevettem, ellenpróbakéntAradust 259-el és Tyrust, 275-el, az Aradust és a Tyrust. Valamennyi időszámítás évszám időszámításunk előtti jelzővel bír.


4. A valódi időszámításunk : Bezár


A hirtelen támadt gondolat életképes ötletnek bizonyult. Kézai Simon középkori krónikájában találtam egy évszámot, ami megfelelt az ötlet feltételeinek. A hunok és magyarok viselt dolgai című művében a hunok bejövetelét a Kárpát-medencébe 700-ra teszi.

„Tehát a világ hatodik korszakában a húnok Scythiában laktokban mint a fövény ugy megszaporodván, az Úr hétszázadik esztendejében egybe gyülekezve magok között kapitányokat, azaz vezéreket, vagy fejedelmeket állítának, kik közzűl egy vala Béla Csele fia a Szemény nemzetségből; kinek testvérei Köve és Kadocsa mind ketten kapitányok; a negyedik vezér neve pedig Ethele vala, Bendaguz fia, kinek testvérei Rova Rof, és Buda, mind ketten vezérek valának az Érd nemzetségből, hogy együtt egy szivvel foglalják el a nyugoti tartományokat.”

(Kézai Simon: Magyar krónikája, Szabó Károly fordításában)

A 700-ból kivonva 247-t - a pártusok időszámításának kezdő évszámát - 453-at kapunk, ami a mai időszámításunkban Attila, a hun nagykirály halálának éve.

A pártus birodalom arszakida időszámításáról a következőket ismeri a tudomány: az óperzsa birodalomban létezett egy Párthava nevű tartomány, amely a birodalom egyik adófizető kerülete volt. Hérodotosz mint az I. Dareios alatti, XVI. adófizető kerületről ír a pártusokról. Az óperzsa birodalom bukása után a pártusok Nagy Sándor uralma, később pedig a Szeleukidák fennhatósága alá tartoztak.

A Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti sztyeppéken nomád életet folytató parnik, vagy parnok meghódítják a hajdani Parthia nevű adókerületet, majd fokozatosan kiszorítják a Szeleukidákat és saját királyságot hoznak létre az Arszakidák vezetése alatt, ami a mindenkori királyok neve lett. A dahák vagy dáák törzséből származó parnik nevüket valójában erről az óperzsa országrészről kapták.

I. Arszak (Arszakész) i. e. 247-ben kiáltotta ki magát királlyá. Ez az esztendő lett a pártusok időszámításának, az Arszakida-érának a kezdete.

Források: R. Ghirshman: Az ókori Irán (1985), Tábori László: Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia, Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás

A két évszámhoz tartozó esemény ugyan más, a 700 a hunok kijövetelének éve Szkítiából, míg a 453, a hun Attila halálának éve, egyúttal a Kárpát-medencei hun birodalom megszűnésének éve is. Azonban mindkettő a hunokhoz kötődik, így követhető útnak látszik az ötlet megvalósítása során.

Tehát az ötlet alapján azt valószínűsítem, hogy Kézai Simon krónikájának évszámai a pártus birodalom arszakida időszámításában íródtak, és a további vizsgálódást ebben az irányban érdemes folytatni.

Az időszámítás magyar neve, az „Úr … évében” kifejezés adott egy újabb támpontot. A magyar nyelvben az úr szónak több jelentése van, egyrészt úr vagy uralkodó, másrészt az Úr Jézust (ill. Úristent) is jelenti. Hasonlóan értelmezhető a korabeli szövegekben szereplő latin dominianno Domini: az Úr éve, az Úr … évében

dominicus: császári, Jézus Krisztust illető, úr, uralkodói, úrhoz tartozó, úri
szó is. Ezt egy másik nyelvre történő áttételkor félre lehet érteni.

Az etimológiai szótár Tótfalusi István: Magyar Etimológiai Nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2. szerint az úr, és az szó eredeti formája, az uru, „fejedelmet”, „uralkodót” jelentett, és a honfoglalás korában még valószínűleg csak a vezetők, vezérek, illetve később a király és a hercegek megszólítása volt, akárcsak a kizárólag a fejedelemnőnek, királynénak járó asszony cím. Az úr szó lehet, hogy elvezethet az időszámítás nevéig?

Az úr szó régebbi uru alakjának származéka a -ság képző ritkább -szág változatával (mint jószág), vagyis az ~ az uraság alakváltozata. Eredetibb alakja, a Halotti Beszéd tanúsága szerint (és oggyun néki münyi uruszágbele utot), uruszág volt, ez a két nyílt szótagos tendencia és nyíltabbá válás jegyében nyerte el mai alakját: uruszág ⇒ urszág ⇒ ország.

(Tótfalusi István: Magyar Etimológiai Nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2.)

Egy kis játék a szavakkal:

Úr ⇒ uradalom ⇒ uruszág (ország) ⇒ Arszak ⇒ arszakida.

Az úr kifejezést honfoglalás előtti ótörök vagy iráni eredetűnek tartják, amivel egy másik szál is kapcsolódik a mai Türkmenisztán és Irán területén létezett pártus birodalomhoz.

Az Úr illetve a Domini elnevezés félreérthetősége lehet az időszámítás rendellenességének és a sötét középkor létrejöttének egyik titka, ami egy nem szándékos, a történelemben azonban homályos korszakot létrehozó tévedéshez vezetett?

Ahol az időszámítás eredete a különböző népek közötti többszörös átadás-átvétel során homályba vész, és a nevét félreértik, elképzelhető.

Ezen a ponton annak a lehetőségét is kellett megvizsgálni, hogy az arszakida időszámítás bekerülhetett-e a kora középkori keresztény területekre. A pártus birodalom hatalmi viszonyairól, felépítéséről tudni kell, hogy a pártus uralkodócsalád hatalmát a tőle északra és keletre élő lovasnomád rokonnépek erejére támaszkodva védte és tartotta meg körülbelül 500 éven keresztül. Ha megtámadták a birodalmat, a lovasnomádok katonai segítségét vették igénybe, vagy ha hatalmi viszály lépett fel, az ő védelmükbe vonultak vissza. Ennyi idő alatt és ilyen aktív kapcsolatrendszerben szinte elkerülhetetlen, hogy ezek a rokonnépek átvegyék a birodalom időszámítását. Így az elterjedése bekövetkezhetett oly módon, hogy a népvándorlások egyik hullámával, valamelyik Kárpát-medencébe bevonuló népesség hozta magával a pártusok, vagyis az Úr időszámítását és vált ismertté Európa új urai által.

Később előkerül egy másik lehetséges útvonal is, de azt akkor előkerülő adatokkal együtt lesz megemlítve. Egyelőre elég annyit erről tudni, hogy a pártus birodalom területéről kiinduló vallási mozgalmak is magukkal hozhatták írásaikkal. Most annyit fogadjunk el, hogy több olyan pártus birodalomból eredő útvonal is van, amin akadálytalanul bekerülhetett az európai köztudatba.

Az itt élő népesség hitéletében jelen lévő keleti keresztény elemek és az elnevezése miatt, Jézus születésétől számított időskálának vélték.

Erre lesz is majd bizonyíték. A használata folyamatos lehetett - az esetleges szűk körű ismertsége ellenére is - mivel az 1054-es egyházszakadás után azonnal használatba tudták venni. Ekkortól lehet általános használatáról beszélni és továbbiakban az „Urunk megtestesülésének ... évében” bevezető szófordulattal találkozunk vele.

Hogyan tovább? Ha a mai időszámításunk a pártusok érája, akkor a leginkább célravezető gondolat a betlehemi csillag megkeresése lenne 247 évvel később. A jelenlegi helyén, mint ahogyan a Bevezetőben jelezve lett, közel-távol hasonló sincs. Erről szól a következő fejezet.

 



…rejtély megoldása minden esetben csalódás egy misztikumban…

II. A valódi betlehemi csillag

A jelenségre - az 1. évszám körül - számos elképzelés született, ami érthető, ha azt 247 évvel később kell keresni. Többek között Szaturnusz-Jupiter és más bolygóegyüttállások, üstökös-elmélet, bolygók felkelése bizonyos csillagképekben, szupernóva felvillanás. Még a sci-fi irodalmat is megihlette. Arthur Clarke A csillag című novelláját szentelte a témának. Talán azért is született ennyiféle elmélet, mert valójában egyik sem illeszkedett elfogadhatóan az evangéliumi leírásokhoz.

 

1. A népszámlálás éve : Bezár


A mai időszámításunk elterjedése után, a XIII-XIV században, a reneszánsz ember tudásszomja által igény támadt arra, hogy a római kort összeillesszék a használatba vett, új időszámítással. A téves gondolat szerint ezek Jézus születésétől számolt évek, ezért Jézus természetesen 1-ben született. A Bibliában található adatok alapján ismert volt a Jézus korához kapcsolódó római korszak, Augustus császár uralkodásának évei.

Így a kronológia felépítése során a mai időszámításunk 1-es évszámához, tévesen, Augustus császár uralkodásának 30. éve rendelődött. Dionysius Exiguus munkája szerint Róma alapításának 754-ik éve.

Ezzel a téves elgondolással a teljes római kort, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi kronológiai eseményt 247 évvel korábbra helyezték.

A hitelesnek mondható összeillesztést nem az 1-es évszámnál kezdték, hanem a jelenből visszafelé haladva építették ki, amiben meghatározó szerepet kapott a 15 éves indictio-ciklusDiocletianus vezette be, mint adókivetési módszert. A korai középkorban az uralkodói évek szerinti bizonytalan keltezést kiegészítették a indictio-ciklus (magyarul adókör) számaival. Az indictio-n 15 éves ciklust értettek, amelynek éveit I–XV. sorszámmal látták el. Ha végét ért, újra kezdték, de azt, hogy hányadik, nem jegyezték fel. Többféle indictio-s évkezdet is volt. Az úgynevezett görög indictio kezdete szeptember 1-re, a pápai indictio kezdete december 25-re vagy január 1-re esett, amelyek igen megnehezítették a dátumok azonosítását.. Mivel 247 nem osztható 15-el maradék nélkül, az 1. évszámhoz nem Jézus születési éve került. Illetve, a római kronológiához tartozó eseményt nézve, nem az Augustus-i népszámlálást követő év.

A népszámlálás évét és a születést Lukács evangéliuma köti össze:

„Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.”

(Lukács evangéliuma: 2.1-2.7)

 Teres Ágoston leírja a Biblia és asztronómia című könyvében, hogy Aemilius Palatinus római tábornok Velencében megtalált síremlékén a következő mondat szerepel:

„Sulpicius Quiriniusnak, Augustus császár hadvezérének és követének parancsára Szíriában cenzust hajtottam végre Apameában, a 117 ezer polgárt számláló államban, és ugyancsak Quirinius megbízásából az ituerusok erődjét Libanon hegyén…”

(Teres Ágoston: Biblia és asztronómia, Specola Vaticana 1994)

 A népszámlálás évét egy másik történelmi okmány is megerősíti. Erről szóló forrást épp egy magyar püspök, Verancsics Antal fedezte fel, aki I. Ferdinánd király követeként 1555-57-ben Isztambulban járt Szulimán szultánnál. Egy ankarai városrészben, egy antik épület falán hosszú latin és görög feliratot vett észre. Később kiderült, hogy a szöveg Augustus császár Res gestae-jének másolata, amiről Tacitustól tudjuk, hogy Augustus saját kezűleg írta le, amit élete során véghezvitt. Az eredeti elveszett, de Tiberius kőtáblákra vésette és felállította a császár tiszteletére épített templomokban. A szóban forgó épület pedig Róma istenasszony és Augustus császár temploma volt. A feliratban maga Augustus mondja el, hogy háromszor rendelt el népszámlálást uralkodása alatt. A mai időszámításunk szerint i. e. 28-ban, i. e. 8-ban, és i.sz. 14-ben. A tudomány ez a forrást „monumentum ancyranum” néven ismeri.

A népszámlálások évei a monumentum ancyranum szövegében természetesen a római évszámítás szerint szerepelnek, ahol az adott év két konzuljának nevével különböztették meg az egyes éveket. Például az i. e. 28-as év Augustus VI. konzulságának és M. Vipsanius Agrippa II. konzulságának éve. A i.sz. 12. év pedig Germanicus Julius Caesar és C. Visellius Varro helyettes konzulságának éve.

Az a népszámlálás, amit az evangéliumi források alapján mi keresünk, az i.e. 8-as lesz. A népszámlálásról szóló szöveg fordítása a következő:

„A Római Szenátus határozata által kapott végrehajtói hatalommal egyedül, vagyis társvégrehajtó nélkül, cenzust rendeztem G. Censorianus és C. Asinius konzulsága évében.” (Res Gestae 8,3. Note p. 46)

(Teres Ágoston: Biblia és asztronómia, Specola Vaticana 1994)

Megerősítő illetve kiegészítő információt kapunk a lehetséges időpontról Teres Ágostontól, aki 1984-től a Vatikáni Csillagvizsgáló társ-asztronómusa volt haláláig. Még a „kitalált középkor” elméletének megjelenése előtt, 1994-ben kiadott egy könyvet „Biblia és asztronómia” címmel a közelgő 2000. év kapcsán. Ebben, többek között elemzi Jézus születésének lehetséges időpontját is.

Könyvében a népszámlálás időpontját i. e. 8-ra teszi, az ankarai feliratra és más források támaszkodva, kiegészítve azzal, hogy mindezt az őszi-téli hónapokban hajtották végre, hogy ne zavarja a nyári munkákat. Jézus születését pedig i.e. 7-ben határozza meg, de a pontosabb időpont keresésében érthetően már más utat jár be és jobbára csak feltételezésig jut el, hasonlóan a többi Jézus születésének időpontját kereső számtalan kutatóhoz.

 

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy az a bizonyos népszámlálás, amit mi keresünk, a források adatai szerint az időszámítás előtti nyolcadik esztendei lesz.

  

Az i. e. 8-ik évi népszámlálást erősíti meg Josephus Flavius 'A zsidók története' műve, ami alapján tudjuk, hogy Heródes időszámítás előtt 4-ben halt meg. Jézusnak pedig még előtte kellett megszületnie. Azonban sem az időszámítás előtti nyolcadik év, sem az első év közelében sincs még hasonló jelenség sem, mint amit a betlehemi csillagjelenségről írnak az evangéliumi források. Ezen persze nem is kell csodálkozni. Most vizsgáljuk meg, mit is állítanak az evangéliumok.

  


2. A betlehemi csillag a forrásokban : Bezár


Az évszámot meghatároztuk: i. e. 8., és 247 évet sem probléma előre menni, de abban évben mit és mikor keressük? Mit tudunk a betlehemi csillagról valójában, lehetőleg leválasztva róla a megfejtetlenség homálya által ébresztett misztikumot. Két bibliai evangéliumi forrás említi meg az eseményt, Máté evangéliuma és az apokrif iratok közé sorolt Jakab ősevangéliuma. Az apokrif jelentése rejtett, elrejtett, azokat a szerzőik által szentnek szánt írásokat nevezik így, amelyeket kihagytak a Biblia szent írásai közül.

Máté evangéliuma Károli Gáspár fordításában a következőket írja:

A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.

Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Bethlehembe, mondta nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki. ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát. És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba.

(Máté evangéliuma 2.1-2.12)

 

Az új fordítású Bibliában, pedig így olvasható ugyanez a részlet:

Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: "Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat." Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. "Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz."

Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: "Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki." Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

(Máté evangéliuma 2.1-2.12)

Jakab apokrif ősevangéliumába a következőket találjuk:

Akkor magához hívatta a mágusokat, és ezt mondta nekik: „Miféle jelet láttatok a Király megszületésekor?” A mágusok ezt válaszolták: „Láttuk a csillagát, mely minden másnál ragyogóbb volt, úgy ragyogott az a többi csillag között, hogy ezeknek fényességét még látni se lehetett, és ebből mi tudtuk, hogy Izraelnek megszületett király, és eljöttünk, hogy leboruljunk előtte.” Ahogy távoztak a mágusok, íme, megpillantották azt a csillagot, mely napkeleten vezette őket, és megállt a barlang felett.

(Jakab ősevangéliuma, Ladocsi Gáspár fordítása, in: Ókeresztény írók tára, Szent István Társulat Bp. 1988)

 

Szepessy Tibor fordításában a következő olvasata van:

József javában készülődött, hogy majd útra kelnek Júdeából, s lám, épp akkor nagy nyugtalanság támadt a júdeai Betlehemben, mert mágusok érkeztek, akik váltig ezt kérdezgették: Hol van a zsidók királya? Láttuk a csillagot keleten, azért jöttünk, hogy bemutassuk előtte hódolatunkat!
Mikor Heródes ennek hírét vette, félelem fogta el. Nyomban szolgákat küldött ki a mágusokért, egyszersmind pedig magához rendelte a főpapokat, s faggatóra fogta őket a praetoriumban: Mi van megírva a Felkentről? Hol is születik? A papok felvilágosították: A júdeai Betlehemben Így van megírva".

Heródes elbocsájtotta őket, s most már a mágusokat kezdte faggatni: Miféle jelét láttátok annak - kérdezte - hogy király született? - Láttunk egy csillagot - magyarázták a mágusok. - Feltűnően nagy volt, úgy ragyogott fel a többi csillag között, hogy mindet elhomályosította - más csillagot látni sem lehetett mellette. Így tudtuk meg, hogy Izraelnek királya született, s azért is jöttünk, hogy hódolatunkat bemutassuk előtte. Akkor hát menjetek és keressétek meg - mondta Heródes -, s ha rátaláltok, adjátok hírül nekem, hogy magam is odamehessek és bemutathassam előtte hódolatomat! A mágusok távoztak tőle, s íme, az a csillag, melyet keleten láttak, elvezette őket a barlanghoz, ott állapodott meg a Gyermek feje fölött". Mikor a mágusok megpillantották bent anyjával, Máriával, kivették tarisznyájukból ajándékaikat, aranyat, tömjént, mirhát. S mert az angyaltól utasítást kaptak, hogy ne menjenek Júdea felé, más úton tértek vissza szülőföldjükre.

(Apokrif iratok - Csodás ​evangéliumok, Szerk.: Adamik Tamás, Telosz Kiadó Bp. 1996 )

Amit ki lehet következtetni a betlehemi csillaggal kapcsolatban az itt olvasható szövegekből:

  1. Az eseménysor Augustus császár által elrendelt népszámlálás végrehajtásának idejében történt.
  2. A mágusok illetve napkeleti bölcsek születendő királyt, királyfit kerestek.
  3. Látták (a király) csillagát a keleti égbolton, ami mindennél fényesebb volt, és valamilyen módon utalt arra, hogy egy királyfi fog születni.
  4. Később, az égbolt egy másik pontján látnak egy csillagot, ami valamilyen módon mutatja az utat a gyermek királyfihoz.

 

A mágusokról illetve a napkeleti bölcsekről még annyit, hogy Teres Ágoston könyvében csillagjósoknak feltételezi őket, de mindenképp nagy tekintélyű emberek voltak. Sokkal többet nem tudunk róluk a bibliai írásokból, azon kívül, hogy visszatértek hazájukba, miután átadták ajándékukat és figyelmeztetésüket. A különböző hagyományokban idővel háromkirályokként jelennek meg, de ennek nincs konkrét forrása és később még lesz róla szó.

  Közvetlen utalás egyetlen írásban sem, arra nézve, hogy időben milyen nap körül keressük ezeket a jelenségeket, de mind az ortodox keleti, mind a nyugati kereszténység számon tartja, és ünnepli Jézus születésnapját. Ez adott, de nem december 25 a keresett időpont, ahol ma a kereszténység tudni véli. December 25-re a 325-ös niceai zsinat tette karácsony ünnepét és talán nem véletlenül választották ki ezt a napot. Itt ünnepelte a Mithras-kultusz ekkor a Nap születésnapját és sötétség fölötti győzelmét. Jézus születésnapját az korai kereszténység által ünnepelt napon, január 6-án kell keresnünk. Tehát, aki a betlehemi csillag jelenségét keresi, azt mindenképp ennek a két dátumnak a környékén keresse, és ha lehet, ott találja meg.

 

 


3. A király csillaga : Bezár


Kérdés, ha a téves elgondolás szerint a teljes római kort 247 évvel korábbra helyezték, akkor hol kell keresnünk Augustus által elrendelt i.e. 8-as népszámlálás valódi évét? A mai, téves időskálán a következőképpen helyezkedik el a három történelmi esemény, a pártus birodalom megalakulásának, Attila halálának és a népszámlálás éve:

Elgondolásunk szerint a mai időszámításunk az arszakidák időszámítása, így az 1-es évszámA mai időszámításunk 1. éve. valójában I. Arszak királlyá történő kikiáltásának, egyúttal a pártus birodalom megalakulásának éve. Attila 453-as halála előrejön ÚR/AD 700453+247=700-ra. Augustus császár i. e. 8-ra jelzett népszámlálásának 247 évvel későbbi valódi időpontja pedig ÚR/AD 239247-8=239 lesz. Ennek megfelelően a helyes időskálán a következőképpen helyezkedik el a keresett három esemény:

A bibliai evangéliumokban leírt csillageseményeket itt kell meglelnünk. Pontosabban a király csillagát valamikor a 239-es év végén, a betlehemi csillagot pedig a 240. év elején.

A napkeleti bölcsek feltehetőleg csillagjósok is voltak, ezért röviden ejtsünk szót az asztrológiai csillaghagyományról. Az asztrológia a Nap, a Hold és a bolygók mozgását, együttállását tanulmányozza az égbolt csillagképeiben. Elfogadott története szerint az i. e. VIII. században alakult ki a napkeleti Mezopotámia és Babilónia területén. Művelői a papság köréből kerültek ki, akik egy adott időpontban bekövetkezett esemény alakulását próbálták meghatározni a különböző égitestek állásából és mozgásából. A tudománytörténet szerint a mai csillagászat alapjai is innen származnak. Egyiptomon és Görögországon keresztül került be az európai köztudatba, magával hozva a Mezopotámiában kialakult csillagok és csillagképek neveit, legtöbbször tükörfordítással. Nem vizsgálva az asztrológia hitelességét, igazságtartalmát, nekünk a napkeleti bölcsek szavainak megfelelő vagy ahhoz hasonlító asztrológiai csillageseményeket kell keresnünk.

A következőkben egy képsorozatot nézünk végig, amely a Stellarium csillagászati program segítségével készült. A helyszín Jeruzsálemtől keletre és a keleti égboltot látjuk, minden képen hajnal négy óra van. Az első kép a 239. december 3-i égboltot mutatja. Az utolsó 239. december 30-i állapot. Minden képhez tartozik egy-egy rövid szöveg, ami a kép alján olvasható. A képek navigálása a bal- illetve a jobboldalon látható nyilak segítségével lehet, a kép alatt látható körökre kattintva pedig az ahhoz a naphoz tartozó képhez ugorhatunk.

 


 .
Jeruzsálemtől keletre vagyunk és a keleti égboltot látjuk magunk előtt, 239. december harmadika, hajnali négy óra van. Keletre nézve ezt az égboltot láthatták maguk előtt az egykori napkeleti bölcsek.
239. december 3.
A király csillaga a csillaghagyomány szerint a Jupiter. Ahhoz, hogy a királynak fia szülessen, egy női jeggyel kell találkoznia, például a Vénusszal. Az 1. évszám körüli együttállások a férfi jegyű Szaturnusz és a Mars bolygókkal inkább konfliktusok vagy szövetségek előjelei.
239. december 4.
... és a horizonton feltűnik a Jupiter bolygó, a király csillaga.
239. december 5.
A források nagy fényességű jelenségről beszélnek, ami szinte elhomályosította a többi csillagot.
239. december 6.
A Vénusz a Nap és a Hold után a harmadik legnagyobb látszólagos fényességű égitest az égbolton.
239. december 7.
A Jupiter az ötödik a fényességi sorban, itt viszonylag halványabb fázisában van, de még mindig fényesebb a legfényesebb valódi csillagtól, a Szíriusztól.
239. december 8.
Jakab ősevangéliumának leírása ennek a két, nagy látszólagos fényességű égitest együttállására utalhat.
239. december 9.
A Jupiter emelkedőben, a Vénusz süllyedőben a horizonthoz képest.
239. december 10.
Időnként fel-fel tűnik a Hold is, de más bolygó nem zavarja meg a "találkát".
239. december 11.
A két bolygó látszólagosan egyre közelebb kerül egymáshoz.
239. december 12.
Továbbra sincs más bolygó a közelben.
239. december 13.
Együttállás közeli állapot.
239. december 14.
Az együttállás napja. Ezt az eseményt értelmezték úgy a mágusok, hogy a királynak gyermeke, illetve királyfi fog születni.
239. december 15.
A két bolygó lassan eltávolodik a látszólagos találkozásuk után.
239. december 16.
A híradások úgy közvetítik felénk, hogy látták a király csillagát, de feltehetőleg csillagjósként folyamatosan követték az égbolt eseményeit. Bizonyára tudták, ismerték az égitestek mozgásának szabályait a kor ismereteihez képest. Heródessel történő találkozásukat nem biztos, hogy betervezték, hisz a források szerint ő hívatta őket.
 
 
239. december 18.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 19.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 20.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 21.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 22.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 23.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 24.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 25.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 26.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 27.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 28.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 29.
A Jupiter továbbra is emelkedőben, a Vénusz pedig süllyedőben a horizonthoz képest. Ezt a mozgást megőrzik a hónap végéig.
239. december 30.
A képsorozat utolsó képe, ahol a Vénusz lassan eltűnik a horizont alatt.

3 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

 

Most pedig lépjünk tovább az evangéliumi írásokból ismert misztikumhoz, a gyermek királyfi születési helyét megmutató betlehemi csillaghoz.

 


4. A betlehemi csillag : Bezár


Máté evangéliuma és Jakab ősevangéliuma a betlehemi csillagról szóló mondataikban a következőket állítják a csillagról, kétféle fordításban:

...és ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala. (Máté evangéliuma, Ford: Károli Gáspár)

S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. (Máté evangéliuma, Új fordítású biblia)

Ahogy távoztak a mágusok, íme, megpillantották azt a csillagot, mely napkeleten vezette őket, és megállt a barlang felett. (Jakab ősevangéliuma, Ford: Ladocsi Gáspár)

„...s íme, az a csillag, melyet keleten láttak, elvezette őket a barlanghoz, ott állapodott meg a Gyermek feje fölött". (Jakab ősevangéliuma, Ford.:Szepessy Tibor)

Biztos, hogy a napkeletről jött bölcsek nem akkor látták meg a csillagot, amikor kijöttek Heródestől, ahogyan azt az evangéliumok sugallják nekünk, hiszen nappal lehetett. A mágusok bizonyára már akkor is tudták, hogy milyen csillagesemények fognak bekövetkezni, amikor Heródes fogadta őket. Látták a Jupiter együttállását és látták a ma betlehemi csillagnak nevezett jelenség bekövetkeztét is, amiről beszámolhattak Heródes színe előtt. Abban is biztosak lehetünk, hogy a gyermeket nem a betlehemi csillag útmutatása alapján, hanem egyszerű kérdezősködés után találták meg. Az útmutató betlehemi csillagnak más szerepe lehetett, ami végül is különleges misztériumához vezetett. A titokzatosságát csak fokozta az időszámításunk hibája.

A következőkben egy újabb képsorozatot nézünk végig, amely a Stellarium csillagászati program segítségével készült. A helyszín Jeruzsálemtől keletre és a nyugati égboltot látjuk, minden képen hajnal négy óra van. Az első kép a 239. december 31-i égboltot mutatja. Az utolsó pedig a 240. január 29-i állapot. Itt is tartozik minden képhez egy-egy rövid szöveg, ami a kép alján olvasható. A képek navigálása a bal- illetve a jobboldalon látható nyilak segítségével lehet, a kép alatt látható körökre kattintva pedig az ahhoz a naphoz tartozó képhez ugorhatunk.

 


 
Jeruzsálemtől keletre vagyunk és a nyugati égboltot látjuk magunk előtt, 239. december 31, hajnali négy óra van. Nyugat felé nézve ezt az égboltot láthatták maguk előtt a gyermeket kereső napkeleti bölcsek.
 
 
240. január 1.
240 január elseje van. Abban a korban ennek a napnak még nem volt különösebb jelentősége. Szokványos nap lehetett. A kép tetején már látható egy csillagpár. Az égbolton lévő csillagképek alapján a felső egy bolygó lesz.
240. január 2.
Lám, a bolygó a Szaturnusz, amelynek fontos szerep jut. Flaviustól tudjuk, hogy ennek a területnek, Judeának csillaga. Feltehetőleg ezért kapcsolták össze az i. e. 7-es évszámnál a Jupiterrel, tévesen.
240. január 3.
Még különlegesebb a Szaturnusz alatt látható csillag, ami az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, az éjszakai égbolt fényesebb csillagai közé tartozó Regulus.
240. január 4.
A latin Regulus szónak jelentése van, mégpedig kis ország királya, királyfi, herceg illetve főember. Emlékezzünk vissza, kit is kerestek a napkeletről jött bölcsek? Királyfit! Regulust!
240. január 5.
A térség csillaga, a Szaturnusz együttáll a Királyfi csillagával! A szakirodalom szerint a Regulus csillag nevének sumer és babiloni gyökerei vannak. Az ókori rómaiak „stella regia”-nak, azaz királyi csillagnak nevezték.
240. január 6.
Ime a betlehemi csillag, a Szaturnusz és a Regulus együttállása, konstellációja a Vízkereszt napján. Jézus Krisztus eredeti születésnapjának tartott január hatodikán. Pontosan 247 évvel későbbi január hatodikán, mint ahová a mai kronológia Augustus császár népszámlálását teszi.
240. január 7.
Vízkeresztkor, azaz az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven ismert napon, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepén. Jézus a születésnapján jelent meg Jordánnál, Keresztelő (Bemerítő) Jánosnál.
240. január 8.
A keleti egyházakban még nagyon sokáig nem különült el Jézus születésének és a napkeleti bölcsek látogatásának megünneplése.
240. január 9.
Kérdés, hogy hogyan mutathatta a csillagpár az utat a gyermekhez? A válasz az, hogy sehogy. Fizikai képtelenség. Ez már a misztérium, a titokzatos mese világa. Az égbolt egy jelensége sem tud rámutatni egy konkrét földi helyszínre.
240. január 10.
A két égitest együttállását értelmezhették úgy a mágusok, hogy Izraelben született egy királyi utód. Valahol. Azután kérdezősködtek: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? - ahogyan Máté evangéliumában áll.
240. január 11.
Arra sincs megbízható információ, hogy a születése után hány nappal találták meg őket a bölcsek és az hol volt. Lukács phatné-nak nevezi a helyet, mely egyszerre jelent barlangot, istállót és szabad ég alatti etetőhelyet, jászolt
240. január 12.
Annyit tudunk még a bölcsekről, hogy miután átadták ajándékaikat, visszatértek hazájukba, de más úton, elkerülve Heródes udvarát. Hozzáfűzve, azt a gondolatot, hogy úgy tűnik, mintha csak ezért jöttek volna, hogy találkozzanak. Erről majd később.
240. január 13.
A konstelláció még hosszú ideig fennállt, mivel a Szaturnusz lassúbb látszólagos mozgású a többi bolygónál a Naptól való távolsága miatt és itt csak a bolygó helye változik, a csillagé nem. Az együttállás körülbelül most érte el csúcspontját.
 
I.
 
A MAI IDŐSZÁMÍTÁSUNK AZ EGYKORI PÁRTUS BIRODALOM ARSZAKIDA IDŐSZÁMÍTÁSA!

 
240. január 15.
II.
 
A NEVE AZ ÚR IDŐSZÁMÍTÁSA ILLETVE AZ ARSZAKIDA IDŐSZÁMÍTÁS

 
240. január 16.
III.
 
EREDETI ÍRÁSOS ALAKJA: ÚR 240. ÉVÉBEN...

 
240. január 17.
IV.
 
ÚJABB ÍRÁSOS ALAK: URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK 240. ÉVÉBEN

 
240. január 18.
V.
 
MAI ÍRÁSOS FORMA: A POLGÁRI IDŐSZÁMÍTÁS 240. ÉVÉBEN

 
240. január 19.
VI.
 
JÉZUS AZ ÚR 239/240-ES ÉVVÁLTÁS IDEJÉN SZÜLETETT!

 
240. január 20.
VII.
 
FELTEHETŐLEG 239. DECEMBER 25-E ÉS 240. JANUÁR 6-A KÖZÖTT.

 
240. január 21.
VIII.
 
AKKOR, AMIKOR A KIRÁLYFI CSILLAGA EGYÜTTÁLL A SZATURNUSSZAL!

 
240. január 22.
IX.
 
AHOL EREDETILEG IS ÜNNEPELTÉK SZÜLETÉSÉT!

 
240. január 23.
X.
 
KARÁCSONYTÓL VÍZKERESZTIG TARTÓ IDŐSZAKBAN.

 
240. január 24.
XI.
 
A RÓMAI KORSZAK 247 ÉVVEL KÖZELEBB KERÜL HOZZÁNK.

 
240. január 25.
XII.
 
ÉS EZZEL EGYÜTT MINDEN RÓMAI-KORI ESEMÉNY.

 
240. január 26.
XIII.
 
AUGUSTUS CSÁSZÁR 239-BEN RENDELTE EL A NÉPSZÁMLÁLÁSÁT.

 
240. január 27.
XIV.
 
A SÖTÉT KÖZÉPKOR 247 ÉVVEL RÖVIDEBB, DE VILÁGOSABB LESZ!

 
240. január 28.
XV.
 
A JELENNEK MONDHATÓ 1000-ES ÉVEK TÖRTÉNELME PEDIG NEM VÁLTOZIK.

 
240. január 29.
A képsorozat utolsó képe. A konstelláció még hosszú ideig fennállt, mivel a Szaturnusz lassúbb látszólagos mozgású a többi bolygónál a Naptól való távolsága miatt és itt csak a bolygó helye változik, a csillagé nem.

31 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 27 25 26 27 28 29

 

Jézus születésnapjáról kiterjedt vita folyt évszázadokon kereszül. Egy közös megegyezés eredménye lett a mai december 25. Változtathat-e ezen a betlehemi csillag dátumának ismerete? Erről lesz szó a következő fejezetben.

 


5. A születésnap és a betlehemi csillag : Bezár


Melyik napon születhetett Jézus a betlehemi csillag dátumának ismeretében?

Tény, hogy a források adatai alapján eldönthetetlen a kérdés. Ennek oka, hogy az ókeresztény hagyomány valójában nem őrizte meg Jézus születésének napját. Érthető okok miatt Jézus születése az első követők számára nem bírt különösebb jelentőséggel, és nem is ismerünk ebből korból olyan forrást, ami az ünneplésről írna.

A születésnap dátumáról a kereszténység korai évszázadaiban hosszas teológiai vita folyt, amiben jóformán minden naptári szóba került. Végül két dátum maradt a lehetséges jelöltekből, december 25 és január 6. Rövid ideig december 25-től január 6-ig tartották az ünnepet, tizenkét napon keresztül. Végül egy zsinati határozat alapján a december 25-e győzedelmeskedett.

A niceai zsinat által elfogadott december 25-i időpont eredetéről több elmélet ismert, de egyik sem nyert általános támogatást. Néhány ismertebb változatból az első a téli napforduló pogány ünnepeinek - pl. Mithrász ünnepe - felülírása. A másik a Jézus fogantatásától számított kilenc hónap, amit a nagypéntek időpontján - március 25 - keresztül próbáltak kiszámítani. A harmadik változat pedig, hogy az evangéliumok szerint az angyal hat hónappal János fogantatása után jelent meg Szűz Máriának, ami a hagyomány szerint március 25-én történt. Innen kilenc hónapot számolva december 25-re jutunk. Tulajdonképpen egyik sem ad hitelesnek mondható támpontot.

Egy adat az Úr időszámításához, a római Hippolytus (AD 170–236 / ÚR/AD 417-483) Dániel könyvének 4:23-as kommentárjából:

„Urunk első eljövetele, mikor testté lett Betlehemben, nyolc nappal január kalendája előtt, egy szerdai napon történt, Augustus uralkodásának negyvenedik évében, Ádám teremtése után 5500 évvel.”

A korszakolás pontosságát és a szöveget nem értékelve, az ÚR időszámítása szerinti 239 december 25-e (nyolc nappal január kalendája előtt) valóban szerdára esik.

Január hatodikához ma három eseményt kapcsolnak, a korai kereszténység korában még négyet. A napkeleti bölcsek megjelenésének napját. A vízkeresztet, vagyis az epifániát, azaz az Úr megjelenését és megmerítkezését a Jordánban. Jézus első csodáját, a víz borrá változtatását a kánai menyegzőn. Valamint a december 25-i karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születését.

Ezek közül bennünket két esemény érint. A napkeleti bölcsek megjelenésének eseménye, és az epifánia, a Vízkereszt. A bölcsek látogatásáról megtörtént tényként számolnak be az evangéliumok, de az időpontjáról csak annyit tudunk, hogy a betlehemi csillag eseménysorának idejében. Valamikor a születés után, ami lehetett két hét, de lehet, hogy csak egy nap. A másik a bemerítkezés eseménye. A zsidó férfiak egy betöltött életkor után végezhettek igehirdetői feladatot. Ez azt jelentheti, hogy január hatodikán már túl volt születésnapján, de hogy hány nappal, nem tudni.

Ebben sajnos a betlehemi csillag eseménysora sem segít, mivel a Szaturnusz bolygó 239 decemberétől 240 januárjáig folyamatosan a Királyfi csillaga, a Regulus közelében tartózkodott. A legnagyobb közelséget pedig január 12-14-e körül érte el, de akkor sem lehet egy konkrét naphoz kötni. Alább a Regulus mellett elhaladó Szaturnusz pályavonala.

Az elmélet szempontjából végül is mindegy melyik napon született Jézus. Lehet december 25-e, vagy január hatodika, de akár a két dátum közötti bármelyik időpont. Az elméletben csak a születési évet és a korszakot próbáltuk beazonosítani, ami megtörtént.

Amit még fontos megjegyezni: a vita tárgyát képező dátumok - január 6, december 25 - valamilyen módon mégiscsak megmaradtak egy ismeretlen forrásnak vagy a szájhagyománynak köszönhetően. A betlehemi csillag eseménysora megerősíti, igazolja az időpontokat és akár mindkét dátum igaz lehet a mai szerepüknek megfelelően. Az is biztos, hogy nem a csillagászati események határozták meg ezeket az időpontokat, hanem a földi történések és emlékezetek.

 

Néhány kérdés a betlehemi csillaggal kapcsolatban függőben maradt, illetve bővebb kifejtést igényel. A következő fejezet ennek lett szánva.

 


6. Kérdések és válaszok : Bezár


 

Néhány függőben maradt kérdés és válasz a betlehemi csillagról:

Miért állítják egyöntetűen, hogy ugyanaz a csillag mutatta az utat, amelyik keleten feltűnt?

Már említve lett, hogy ésszerű magyarázatot akkor találunk rá, ha megvizsgáljuk, hogy kik voltak a napkeleti bölcsek és kik voltak, akik sok-sok év múlva emlékezetből lejegyezték az evangéliumokat. Megkönnyíti helyzetünket, hogy már tudjuk, hogy a betlehemi csillag is egy együttállás volt.

A napkeleti bölcsek, a mágusok, akárhogy is nevezzük őket, a csillagok korabeli szakemberei voltak, mégha csillagjósként is fogadjuk el személyüket. A keleti égbolt jelenségére bizonyára volt egy szakkifejezésük, aminek jelentése a mai együttállás szó lehetett. Szakemberként nehezen megjegyezhető, mások által nehezen érthető szakszavakat használtak. Teres Ágoston a már említett könyvében astér-nek mondja a szót, amely meghatározott csillagállást, konstellációt jelent.

Az evangéliumok forrásai viszont egyszerű emberek voltak, ha esetleg értették is a bölcsek szavait, a szakszavakat feltehetőleg nem tudták megjegyezni és sok-sok év múltán pontosan visszaadni. Kedvenc példám az alapszakmámból: egy gépészetben laikus embernek mutatok két létező csavar típust, és elmondom, hogy egyik egy négyszer huszonötös részmenetes süllyesztett fejű faforgácslap csavar, a másik pedig M12-szer 1.25-ös finommenetű horganyzott hatlapfejű zárócsavar. Kérdés, hogy egy rövid idő múlva mire fog emlékezni? Feltehetőleg két csavarra. Esetleg még arra, hogy az egyik olyan sárgás, a másik ezüstös. Ugyanez történhetett az evangélistákkal is. Az maradhatott meg az emlékezetükben, hogy ez is együttállás, az is együttállás, ez is astér, az is astér. Vagyis ugyanaz.

* * *

Mit láttak valójában a bölcsek?

Az alábbi két kép 239. december 12-i hajnali négy órai állapotot mutatja. A keleti és a nyugati égbolt azon részletét tartalmazza, ahol az érintett égitestek láthatók. A baloldali már szerepelt a király csillagáról készült képsorozatban.

Időpont: 239. december 12. Hajnali négy óra.

Már ebben az időpontban is jól látható mind a négy égitest. Feltehetőleg pontosan látták előre bekövetkező mozgásukat az elkövetkező napokra. Nem Heródes találkozása után látták meg a csillagot, hanem mindig is tudták hol állnak. A gyermek keresésében nincs valós szerepe az együttállásnak.

* * *

Hogyan mutathatta a csillagpár az utat a gyermekhez?

Erről már volt szó képsorozatban és a válasz ismételten az, hogy sehogy. Az égbolt egy jelensége sem tud rámutatni egy konkrét földi helyszínre. Ha mégis erőltetnénk a gondolatot, és pl. a két égtestet összekötjük egy egyenes vonallal és képzeletben meghosszabbítjuk, hogy elérje a talajt, amit vehetnénk úgy, hogy oda mutat, ahová épp esik. Azonban kis idő múlva az égitestek elmozdulnak az égi pályán és már máshová fog mutatni az összekötő vonal. Ugyanakkor egy másik helyen álló szemlélőnek szintén máshová fog mutatni a vonal, mint nekünk. Az egész fizikai képtelenség. Ez már a titokzatos mese világa, a hozzá nem értők képzeletének kiszínezett termékei.

A két égitest huzamosabb együttállását értelmezhették úgy a mágusok, hogy Izraelben született egy királyi utód. Valahol Izraelben, és hogy megtalálják, kérdezősködni kezdtek, ami Heródes fülébe jutott és magához hívatta őket, ahogyan ezt Máté evangéliuma állítja.

* * *

 


7. Összefoglaló megállapítások : Bezár


 

Mit kerestünk, mit találtunk és milyen kijelentéseket tehetünk:

Amit kerestünk:
A bizonyítás elején azt feltételeztük, hogy a mai időszámításunk a pártusok időszámítása, ami állítólag 247 évvel kezdődött és tévedésből tették Augustus császár korát az 1-es évszámhoz. Ha előre megyünk 247 évet, ott megtaláljuk azokat a csillagászati jelenséget, amit ma betlehemi csillagnak nevez a keresztény kultúrkör. Követelménynek adtuk meg, hogy a király csillaga és a betlehemi csillaga Jézus születésének megfelelő időpontban legyen látható, valahol december 25 és január 6-a körüli időszakban.

Amit találtunk:
Ha az evangéliumi írásokkal összevetjük a 247 évvel későbbi időpontban talált csillagászati eseményeket, az alább leírt megállapítások tehetjük a csillagjelenségekkel kapcsolatban.

A király csillagával kapcsolatos megállapítások:

  1. A király csillaga, a Jupiter együttállásba kerül 239. december 14-én a Vénusszal, 247 évvel Augustus császár i.e. nyolcra jelzett népszámlálása után.
  2. Az égi hölgy és a királyi csillag találkozása királyi utód születését jelentheti az asztrológiai hagyomány szerint.
  3. Téli időszakban történik, amikor a népszámlálásokat végrehajtották.
  4. Az esemény a keleti égbolton következett be, ahogyan az evangéliumok jelzik.
  5. Fényessége a két nagy fényességű égitest miatt megfelel Jakab ősevangéliumának leírásával.

A betlehemi csillaggal kapcsolatos megállapítások:

  1. A 239-es év decemberétől a 240-es év elejéig a térség csillaga, a Szaturnusz folyamatosan együttáll a Regulus csillaggal.
  2. A latin Regulus szó jelentése, kis ország királya, királyfi, herceg illetve főember. A csillag nevének gyökerei sumer és babiloni csillaghagyományból erednek. Az ókori rómaiak „stella regia”-nak, azaz királyi csillagnak nevezték.
  3. A napkeletről jött bölcsek egy születendő királyt, királyfit kerestek, azaz Regulust!
  4. A valódi betlehemi csillag valójában a Szaturnusz és a Regulus együttállása 239 decembere és 240. januárjában. Az együttállás csúcspontja 240 január 12-14 közé esik, nem számolva a csillagászati programok esetleges számítási hibáival.
  5. Jézus Krisztus lehetséges születési időszakán belül találtuk meg, amit eredetileg is követelménynek adtunk meg.
  6. Vízkeresztkor, azaz az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven ismert napon. Jézus a születésnapján jelent meg Jordánnál, Keresztelő (Bemerítő) Jánosnál, miután betöltötte a kívánt életkort, hogy a bemerítés után elkezdhesse igehirdetői munkáját.

Amit kijelenthetünk:
Elvárt módon nyert igazolást, hogy a evangéliumi írásokban szereplő csillagászati események valójában 247 évvel később következtek be, mint ahová a mai kronológia tette a hozzá kapcsolódó korszak eseményét, Augustus császár által elrendelt népszámlálást. Időszámítás előtti nyolc helyett az i.sz. 239/240 telén találtuk meg Jupiter/Vénusz és Szaturnusz/Regulus együttállás képében.

A 247 évvel később megtalált események alapján ki lehet jelenteni a következőket:

  1. Megtaláltuk időszámításunk origóját a pártus birodalom megalakulásának évében.
  2. A mai időszámításunk az egykori pártus birodalom Arszakida időszámítása, illetve, ahogyan a középkori krónikákban szerepel, az Úr időszámítása.
  3. Az eredeti írásos alakja "Úr 2019. évében", a keresztény írásos alak "Urunk megtestesülésének 2019. évében", mai írásos forma pedig a polgári időszámítás 2019. évében.
  4. Jézus Krisztus 239 december 25 és 240. január 6-a közötti időszakban született, feltehetőleg Betlehemben! Akkor, amikor a Regulus csillag együttáll a Szaturnusszal, és ahol eredetileg ünnepelték születését.
  5. Augustus császár 239-ben rendelte el az érintett népszámlálását.
  6. A római korszak 247 évvel közelebb kerül hozzánk, ezzel együtt minden római-korhoz kapcsolódó esemény. A római kor új évszámait megkapjuk, ha egyszerűen csak megtoldjuk 247 évvel.
  7. A sötét középkor 247 évvel rövidebb, de világosabb lesz. Az 1000-es évek történelme nem változik. Ide azonban rengeteg időre és még több speciális szakismeretre van szükség, óriási kutatási lehetőségekkel szaktudósok számára.
  8. Most, amikor írom e sorokat, 2019. május 10-én, az Úr 2019. évében járunk.

Néhány helyére kerülő, fontosabb évszám. A továbbiakban a helyretett évszámokat ÚR/AD jelzéssel jelöljük:
Történelmi eseményMai, téves évszámHelyes évszám
Nagy Sándor halálai.e. 323i.e. 75
Szeleukida időszámítás kezdetei.e. 312i.e. 65
Pártus birodalom megalakulása. Arszakida időszámítás 1. éve.i.e. 247ÚR/AD 1
II. pun háborúi.e. 218ÚR/AD 29
Spartacus lázadásai.e. 75ÚR/AD 174
Julianus-féle naptárreform bevezetése i.e. 45ÚR/AD 203
Julius Caesar meggyilkolása március idusán.i.e. 44 ÚR/AD 204
Római császárkor kezdetei.e. 27ÚR/AD 220
Augustus uralkodásai.e. 27-i.sz. 14ÚR/AD 220-260
Augustus evangéliumi népszámlálásai.e. 8ÚR/AD 239
Jézus születésének évei.e. 7ÚR/AD 240
Mai időszámításunk előtti 1. évi.e. 1ÚR/AD 247
Mai időszámításunk szerinti 1. év.i.u. 1ÚR/AD 248
Diocletianus császári.sz. 284ÚR/AD 531
Niceai zsinat évei.sz. 325ÚR/AD 572
Attila halálának éve. A hun birodalom összeomlása.i.sz. 453 ÚR/AD 700
Odoaker lemondatja a nyugatrómai császárt. Ókor vége. i.sz. 476ÚR/AD 723
Justinianus császári.sz. 527ÚR/AD 774
Konzuli évekre alapuló római időszámítás megszűnése.i.sz. 536/541ÚR/AD 783/788
Magyarok bejöveteleUgyanaz maradÚR/AD 872-895
 

Az 1000 utáni évszámok azonosak a mai kronológia évszámaival.

 



…minden kibogozható, türelemmel, kitartással…

III. Misztikumok, összefüggések, elemzések, feloldások

A fejezet azokat a kiegészítő témákat fogja össze, amelyeket kutatás közben találtam. Az összefüggések elemzése és a bizonyítások egyszerre erősítik meg az alapötletet és találnak magyarázatot a történelem néhány különleges, misztikus rejtélyére, amit pont az időszámításunk hibája hozott létre. A végső következtetések érdekes információt adnak minden olvasónak és a történelemmel hivatásszerűen foglalkozóknak. Szó lesz a középkori magyar krónikák évszámainak összefüggéseiről, a valódi, vagyis a pártus időszámításról, valamint a sötét középkor létrejöttét is szemügyre vesszük. Végül különböző történelmi rejtélyeket tárunk fel vagy új szemléletet adunk eddigi elméleteknek.

 

1. A középkori krónikák titkai: Bezár


 

Eredetileg a krónikák évszámainak összefüggései voltak az elsődleges bizonyítékok arra, hogy mai időszámításunk a pártusok érája. Utána találtam meg a betlehemi csillagot az új helyén. Ezért a fejezet dolga már csak annyi, hogy megerősítse azt az állítást, hogy Kézai évszámait az egykori pártus birodalom i.e. 247-ben kezdődött időszámításában kell értelmezni. Valamint azt, hogy abból a 700-as évszámból, ami Attila hunjainak Pannóniába jövetelének éve Kézai Simon művében, a későbbi krónikaírók Attila halálának évét származtatták.

 

a) A középkori magyar krónikák és szövegezésük

A középkori magyar krónikáink és szerzőik számtalan inkvizíció-szerű támadást szenvedtek el. A tudomány világától érthetetlen indulati kirohanások legtöbbször eszmei értékük lejáratására irányultak, de akadt olyan is, aki póriasan az elégetésükre tett javaslatot. A magyar krónikák adatai és állításai, a mai történelemtudomány megállapításai szerint valóban nem állják ki egy kerek egészként történő vizsgálat próbáját, azonban ez nem lehet ok ilyen magas szintről induló lejáratásra.

Néha a krónikákat lejáratni szándékozók is átléptek egy határt. Egy nemzetközi történész-kongresszuson megjelent hazai tanulmányban egy történész Kézai művét fantasztikus koholmánynak, és íróját félművelt fantasztának állította be. Ennek hatására Sebestyén László egy könyvet írt, Kézai Simon védelmében címmel.

Az elméletem bizonyítása kapcsán kifejezetten szerencsésnek mondható a Kézai Simon krónikájának léte és szakmai szempontból elvetett tartalma.

A krónikákra ugyanazok az adatok hívták fel a figyelmemet, amelyek miatt a mai hivatalos történetírás elutasítja, mint tényszerű forrásanyagot. Az egyik ilyen az elfogadottól jelentősen eltérő évszámai. A támogató történészek jobbára csak az egyes történelmi állítások igazságtartalmát vizsgálják, míg az évszámok értékelésétől eltekintenek. Az elutasítók viszont kikezdhetetlen alapot kaptak a furcsa számokkal.

Négy középkori szerző négy krónikáját hívom segítségül annak bizonyításában, hogy Kézai évszámai az arszakida időszámításból származnak, és Attila 700-ban halt meg. Kézai Simon gesztáját, Kálti Márk Képes Krónikáját, ellenpróbaként pedig a névtelen Anonymus Gesta Hungarorum című művet és ma még kevésbé ismert, Vámbéry Ármin által Törökországból 1860-ban hazahozott, török nyelvre lefordított Tarih-i Üngürüszt, a Magyarok történetét.

Az elsődleges és a legfontosabb forrás, amelyre elméletemet építem, a koholmánynak minősített Kézai krónika. A magyar származású Kézai Simon krónikája, a Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és magyarok viselt dolgai”  1280 körül készült, és a szerző a művét IV. László királyunknak ajánlotta. Kézai leírja, hogy művének adatait a kor hozzáférhető forrásaiból merítette. A könyv két részből áll, az első a hunok történetét tárgyalja, Attila haláláig, a második a magyarok „viselt” dolgaival foglalkozik bejövetelüktől az 1280-as évekig.

Az összehasonlítás másik forrása, Kálti Márk Képes Krónikája (Chronicon Pictum) az előzőhöz hasonlóan latin nyelven írt középkori mű. Nagy Lajos udvarában készült az 1360-as években. Sokáig Bécsben őrizték, ezért egy időben Bécsi Képes Krónikának is nevezték. A kötését XVI. századinak tartják.

A következő két krónikát csak ellenpróbaként vizsgálom. A magyar történetírás legismertebb alakja az ismeretlensége ellenére Anonymus, azaz P. mester, Béla király névtelen jegyzője. Műve a Gesta Hungarorum azaz a „Magyar krónikája” régebbi Kézai művétől, és az 1200-as évek körül készült. A Gesta Hungarorum csak a honfoglalás befejezéséig tárgyalja a magyarok történetét és a történészek irodalmi műnek tartják, semmint hiteles forrásnak. Az Országos Széchényi Könyvtárban található példánya egy XIII. századi másolat, de idejéről megoszlanak a vélemények.

A Tarih-i Üngürüsz (Magyarok története), török nyelvre lefordított középkori magyar krónika, ami 1550 körül, a székesfehérvári könyvtárból került török kézre és Szulejmán szultán parancsára fordította le egy Terdzsüman Mahmud nevű tolmács. A török nyelvű fordítást Vámbéry Ármin hozta haza Magyarországra Isztambulból 1860-ban, és ajándékozta a Magyar Tudományos Akadémiának. Az akadémián Budenz Józseftől állítólag a „silány őstörténeti munka” minősítést kapta. Itt fedezte fel újra, több mint 100 évvel később, Blaskovics József, a prágai Károly Egyetem turkológus professzora 1971-ben, és fordította le magyar nyelvre egy Isztambulból beszerzett másodpéldányt.

A három latin nyelvű krónikából egyetlen eredeti példány sem maradt fenn. A fellelt másolatokban lévő évszámok jelölései között szembetűnő különbség fedezhető fel. A dátumok megnevezései Anonymusnál és Káltinál, de még a törökből visszafordított Tarihi Üngürüsznél is szabatosak, egybehangzóak, míg Kézai minden évszámot más névvel vezet be.

Kézai másolatában megmaradtak az általa jelzett különböző forrásokból származó egyedi dátumozási formák, míg a többinél a későbbi kódexmásolók valószínűleg átfogalmazták az évszámok megnevezéseit.

 

b) A Kézai-krónika évszámai

Kézai gesztájában az évek jegyzésének jellege három időszakra bontható. Az első az 1000 előtti évek, ahol három konkrét évszámot említ. A második az 1000 utáni évek, ahol kizárólag uralkodói évszámításAz egyiptomi Óbirodalomban és Mezopotámiában vált általánossá a királyok uralkodási évei szerinti keltezés. Az uralkodói évek szerinti keltezés a monarchiák jellegzetes dátumozási módszere volt nemcsak az ókori Keleten, hanem a bizánci birodalomban, és a középkori királyságokban is, pl. Géza uralkodásának második éve. Az uralkodói évek latin neve: „annus regni” Egy uralkodáson belül megbízható volt, de ha több uralkodó éveivel kellett számolni, akkor rendkívül nehézkessé vált az évek áttekintése. szerepel. A harmadik a mű megírásának jelenéhez tartozó évek, ahol egy év szerepel csak, és azt a kor dátumozásának megfelelően írta le szerzője. Összesen négy, adott kezdőponttól számított évszámot említ, az uralkodói évszámításon kívül. Kézai krónikájának valamennyi évszáma, korszakonkénti bontásban:

 

Az 1000. év előtti évjegyzések:

Úr hétszázadik esztendejében történt a hunok bevonulása (700)

Jézus Krisztus születésének nyolcszázhetvenkettedik esztendejében jöttek Pannóniába a magyarok (872)

Úr születésének kilencszázhatvanhetedik esztendejében nemzette Gyeics vezér István királyunkat (967)

 

Az 1000. év utáni évjegyzések:

Szent István … uralkodásának 46. esztendejében
…Péter uralkodásának 3. esztendejében
…Aba királyságának … 3. esztendejében
… 11 esztendő …telt el András uralkodásának első esztendejéig.
Péter uralkodott első és másod ízben hatodfél esztendeig,
Aba pedig uralkodott 3 esztendeig.
András … uralkodásának 12. esztendejében
…maga pedig elhala uralkodásának 15. esztendejében,
Béla …uralkodott pedig 2 esztendeig s a 3.-ban múlt ki e világból
Salamon után pedig Gyeics (I. Géza) uralkodék 3 esztendeig,
László halálával pedig ... Kálmán uralkodék 18 esztendeig,
Kálmán után .. Béla uralkodik 11 esztendeig
…Béla után ... Gyeics (II. Géza) uralkodék 20 esztendeig,
…ez után uralkodék István 11 esztendeig

 

A krónika megírásának jelenéhez tartozó évjegyzés:

Urunk születésének ezerkétszáznegyvenegyedik esztendejében történt a tatárjárás. (1241)

Az Úr szavunk Úristent is jelent. Az „Úr születésének” kezdetű bevezetés pedig abból a korszakból származik, amikor még nem volt meg ez a jelentése a szónak, mivel a keresztény hitvilágban nincs értelmezve Isten születése.

A krónika születésének idejében, a hétköznapi formában ’Urunk születésének’, a hivatalos okiratokban pedig az ’Urunk megtestesülésének’ alakban írták le a dátumokat, ahol az „Urunk” kifejezés Jézus Krisztus megnevezése volt.

A 967-es, István születési éve és a tatárjárás 1241-es évszáma a mai tudomány által is elfogadott számadatok. A másik kettő viszont eltér a jelenlegi évszámoktól, ahol a magyarok bejövetelét 895-896-ra teszik. A korai hunok 375 körül jelentek meg, az Attilához köthető hunok pedig 420 körül telepedtek be a Kárpát-medencébe.

Kézai krónikájában a római kereszténység bevezetése előtti korai időszakokra három kezdőponttól számított évszámot említ:

- a hunok bejövetelére az Úr 700. esztendejét,

- a magyarok bejövetelére Krisztus születésének 872. esztendejét,

- valamint István születéséhez Úr születésének 967. esztendejét.

Majd eltűnik ez a fajta évjegyzés és a továbbiakban a kora középkorban szokásos, nehezebben követhető, uralkodótól uralkodóig történő évszámításban írják az éveket (latinul: annus regni), pl: ’Péter uralkodásának harmadik esztendejében’. A krónika megírásának ideje körül tér vissza a „Urunk születésének ezerkétszáznegyvenegyedik esztendejében” történt tatárjárás időpontjával. A 872-es évszám Jézus Krisztus születésével történő bevezetésére később még visszatérek.

István megkoronázása után a keresztény papság vette át a kultúra irányítását, közülük kerültek ki az írnokok, akik a széles körben elterjedt uralkodó időszámításban jegyezték fel az éveket. Ezzel magyarázható az évek jegyzésében az ezredforduló után történt váltás, és ezek szerint ekkor még nem használták a Krisztus születésétől jegyzett időszámítást. A tatárjárás időpontjában viszont már elterjedőben volt és maga a tatárjárás is 30-40 évvel a krónika megírása előtt történt.

Az megkérdőjelezhető, hogy a korai időpontokat Kézai Simon illesztette volna be a Krisztus utáni időszámításba. Ha igen, akkor miért nem tette meg a krónika István utáni évszámaival, ami jóval egyszerűbb művelet lett volna.

Szinte biztosra vehető, hogy Kézai valamennyi évszámát készen kapta az ősgesztákból, illetve az akkori közelmúlt leirataiból.

A különböző dátumnevek és a sajátságos számok azt mutatják, hogy a szerző és az esetleges későbbi másoló sem módosította a forrásokból nyert információt.

Az évszámokat az eredeti forrásokból (ősgesztákból) változatlanul átvett számadatoknak értelmezem, amelyek István megkoronázása előtti időkből származhatnak.

Ezért a továbbiakban az ő gesztájának elnevezéseit és évszámait tekintem alapnak, amikor összehasonlítom a többi krónika dátumozásával.

 

c) A Képes Krónika évszámainak titka

Kálti Márk Képes Krónikája kiemelt szerephez jut az elmélet igazolása során. A következőkben kerül sor annak a bizonyítására, hogy a Kézainál szereplő 700-as évszám nem a hunok bejövetele, hanem Attila halálának éve.

Az eredeti címe Cronica de gestis Hungarorum, azaz Krónika a magyarok tetteiről. A művet a bevezetője szerint 1358-ban kezdték el írni. Az 1360-as években lemásolták és 147 színes iniciáléval és miniatúrával egészítették ki. A mű a korábbi krónikák gondosan szerkesztett átdolgozása. Tartalma a magyarok története 1342-ig, és a magyar mondák fontos gyűjteménye.

Szerzője a szakirodalom szerint Kálti Márk székesfehérvári őrkanonok, de feltehetőleg nem ő volt a krónika másolója és festője. Többen is közreműködtek megalkotásában, de a személyükkel kapcsolatban csak találgatnak a szakemberek.

A Képes Krónikában szereplő évszámok - Kézai számaihoz hasonlóan - szintén eltérnek a hivatalos történetírásban rögzített időpontoktól. Az eltérés mellett néhány helyen még az összetartozó évszámok összegei sem helyesek. A pontatlanságok azt sejtetik, hogy nem a másoló számolt, és nem hangolták össze munkájukat. Az is lehet, hogy a hibák egy későbbi átszámítás, átmásolás, kijavításnak szánt módosítás során keletkeztek.

A számtani pontatlanságok ellenére követhető egy logikai vonal:

Ahol módosítják a régi kútfők különféle dátum elnevezéseit, ott átszámítják az odatartozó évszámot is. Az elnevezés átírásának az „Úr” szó „Urunk” alakra átírt formáját kell érteni. A régi kútfők a Kézai ősgesztáit jelentik. Azoknál az időpontoknál, ahol átírták az „Urunk születésének” alakra, ott egy megváltozott évszám található.

 

Kálti Márk valamennyi évszáma az államalapításig - :

„Urunk születésének háromszázhetvenharmadik esztendejében”… indultak a hunok Pannóniába
(373)

„Urunk születése után a négyszázegyedik,..” Pannóniába jövetele után pedig a huszonnyolcadik esztendőben lett Attila király
(401, 28)

A cesumauri ütközettől Attila királyságáig egy év folyt el. Uralkodott pedig Attila negyvenhárom esztendeig, a vezérséget bírta öt esztendeig,  élt százhuszonhárom esztendeig,..
(1, 43, 5, 123)

Attila meghalt pedig a magyarok Pannóniába jövetele után a hetvenkettedik,… ...Urunk születése után a négyszáznegyvenötödik esztendőben…
(72, 445)

Urunk születésének hatszázhetvenhetedik,… Attila magyarok királya halálának száznegyedik esztendejében,.. jöttek másodszor a magyarok
(677, 104)

Tehát Urunk születésének hatszázhetvenhetedik, ...Attila halálának pedig századik esztendejében,..jöttek másodszor a magyarok
(677, 100)

Úr születésének kilencszázhatvankilencedik esztendejében, nemzette Szent István királyt Sarolttal,…
(969)

Urunk születésének ezerkettedik esztendejében..Szent István király elfogá Gyula vezért feleségével
(1002)

 

Kézainál az 1002-es, és az ezután következő évszámok még uralkodói években vannak jelezve, így nincs több összehasonlítási lehetőség.

A listából kitűnik, hogy szinte valamennyi évszám bevezetését az új alakban írták le (Urunk születésének), kivéve István születésénél, de ott nem írták át a születési dátumát sem. Mind alakban, mind értékben ugyanaz maradt, mint Kézai krónikájában.

Továbbmenve, azt állítom, hogy a Kézai gesztájában szereplő másik két, ősgesztákból származó esemény évszáma is átkerült a Képes Krónikába, de átszámítva.

A magyarok második bejövetele 677-re, Attila halála pedig 445-re került. Így a bizonyításra váró állítás, hogy a 700-as évszám Attila halálát jelenti, módosul:

A továbbiakban elég azt bizonyítani, hogy a Képes Krónika szerzője 700-ból származtatta a 445-ös évszámot.

A bizonyítás során itt fontos szerephez jut a korábban már leírt indictio-ciklus. Mielőtt továbblépnénk egy rövid emlékeztető: a középkori időszámításban az indictio-n 15 éves ciklust értettek, amelynek éveit I–XV sorszámmal látták el, de azt, hogy hányadik indictio-ról van szó, nem tüntették fel. Az uralkodói évszámítás nehezen követhető éveit egészítették ki az egykori adókivetési ciklusok sorszámaival. A jelölésük római számmal történt. Az adott indictio mindig azt jelzi, hogy az éppen aktuális 15 éves ciklus hányadik évében járunk.

Kiszámításához a mai, téves kronológiájú időszámításunkban fiktív kezdőpontként a i. e. 3 év használatos. A Jézus születésétől számolt évszámot meg kell növelni 3-mal, majd ezt az összeget 15-tel elosztani. Az indictio számát azonban nem a hányados, hanem az osztás maradéka adja, ami egy I-től XIV-ig terjedő római szám lesz. Ha nincs maradék, akkor éppen lezárult az utolsó ciklus, és az indictio-szám XV lesz. A matematika ezt a műveletet maradékképzésnek nevezi, és a műveleti jele a modulus szó rövidítése, a mod.

* * *

Meghatározó kapcsolat a krónikák számai között:

Hasonlítsuk össze azokat az évszámokat, amelyeket Kézai és Kálti is egyaránt említ. Egyik a hunok bejövetele, avagy Attila halálának éve. A másik pedig a magyarok második bejövetelének éve.

Események

Kézai krónikájában

Kálti krónikájában

A hunok bejövetele / Attila halála

700

445

Magyarok bejövetele

872

677

Bizonyító erejű megközelítése és olvasata a számok azonosságának a következő:

Úgy módosították Kézai évszámait, hogy a 15 éves indictio-cikluson (adókörön) belüli sorszáma ugyanaz maradjon.

 

A Kézai : Kálti évszámok párosítása:

Magyarok második bejövetele Pannóniába:

872 : 677 mindkettőnél indictione V.
( Matematikai képlettel: A képletek a maradékképzés egyenletei. Két egész szám osztási műveletének egész számú maradékát adja eredményül. 872 mod 15 = 677 mod 15)

A hunok Pannóniába jövetelének éve, illetve Attila halálának éve:

700 : 445 mindkettőnél indictione XIII.
( Matematikai képlettel: A képletek a maradékképzés egyenletei. Két egész szám osztási műveletének egész számú maradékát adja eredményül. 700 mod 15 = 445 mod 15)

Ezek alapján kijelenthető, hogy Attila halálának 445-ös évét Kézai 700-as évszámából származtatták Kálti Márk krónikájának szerkesztői, másolói, így a 700-as évszám valóban Attila halálának éve.

* * *

A krónika egyéb évszámai is érdekesen alakulnak. Ránézésre is látható, hogy valami baj van velük, de az is, hogy logikai kapcsolat van köztük. A szerzők valamilyen elgondolás alapján újra akarták számítani az időpontokat. Itt már az István megkoronázása utáni évszámokat is átírják az uralkodói évszámításból a Krisztus utáni érába. A hunok korához tartozó időtartamok kiszámításánál azonban alaposan megkeveredtek Kálti Márk művének másolói, például Attila 123 éves életkora eléggé valószerűtlen szám.

 

További érdekes kapcsolatok a krónikák évszámai között

Kézai évszámai a következőképpen alakulnak Attila halálának a Krisztus utáni időszámítás jelenlegi évszámához, 453-hoz viszonyítva:

700-453= 247 év különbség;

872-700= 172 év különbség;

 

Ugyanígy Kálti Márk évszámai:

677- 445 = 232, plusz egy indictio ciklus (15 év) egyenlő 247 év

872 -677= 195, mínusz egy indictio ciklus (15 év) egyenlő 180 év, és: 453-445= 8. 180-8=172 év;

 

Valahogy csak meglett a 247-es szám, feltehetőleg az indictio értékével módosították az évszámot. Kálti krónikájának szerzői Kézai két évszámának különbségét, a 172-t több helyen is beépítették művükbe, és hozták létre a látszólag zavaros időtartamaikat.

 

A 172-es szám első megjelenése Kálti krónikájában

A hunok Pannóniába jövetele után 72 évvel hal meg Attila. Attila halálának 100. esztendejében jöttek másodszor a magyarok.

Összeadva: 100+72= 172

 

A 172-es szám második megjelenése Kálti krónikájában

A cesumauri ütközettől Attila királyságáig egy év folyt el, uralkodott pedig Attila negyvenhárom esztendeig, a vezérséget bírta öt esztendeig, élt százhuszonhárom esztendeig…

Összeadva: 1+43+5+123= 172

 

Mindkét idézett mondat számai azt igazolják, hogy a Kézai krónika átszámításából származnak. Azért tartottam fontosnak korábban megjegyezni, hogy több másoló készíthette a különböző oldalakat, mert a hibák elkövetése így kap logikus magyarázatot. Más számolta át az éveket, és mások végezték a szövegmásolást. A másolók csak egy évszámot kaptak, amit be kellett írniuk az oldalra, illetve a mondaton belül a megfelelő helyre.

* * *

A philippi éra 323-as évszámához kapcsolódó módosítások a Képes Krónikában

Tóth Gyula a ’A magyar krónikák és a kitalált középkor’ című könyvében figyelemre méltó összefüggést talált Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halálakor induló évszámítás, azaz a philippi éra és a Képes Krónika évszámai között. A krónika készítői Kézai évszámaiból a szóban forgó 323-t kivonták, és a kapott adatokat megpróbálták beépíteni művükbe. Tóth Gyula Illig közel 300 éves naptárhamisítási összeesküvés-elméletének igazolását látja a műveletben. A szerző ugyan nem annak szánta, de egy újabb bizonyítékot szolgáltatott az évszámok átszámításának szándékára. A következő táblázat tartalmazza a két eseményhez tartozó átszámolt időpontokat.

Kézai és a 323-al kisebb philippi éra évszámai:

Események

Kézainál

Kivonva 323-t

Hunok bejövetele

700

377

Magyarok bejövetele

872

549

 

A magyarok bejöveteléről szóló első mondatban 104 évvel Attila halála után jönnek be a Kárpát-medencébe.

549-445=104

A 377-es évszám pedig a hunok bejövetele lenne. Kálti Márk és másolói valóban elvégezték a kivonást, de nem naptárhamisítást hajtottak végre, hanem megpróbálták helyretenni a számokat. Természetesen itt is találkozunk a 172-es évszámkülönbséggel, hiszen mindkét Kézai-évszámból 323 lett kivonva.

445-377=68

104+68=172

Ha a 104-es szám csak egyszeri figyelmetlenségből elkövetett elírásból keletkezett, akkor nem szerepelne kétszer is hibás összeadásban. Kálti a kérdéses mondatban a magyarok bejövetelét 104 évvel írja Attila 445-ös halála után. Ugyanabban a mondatban évszámként mégsem 549-t, hanem 677-t ír. A másik mondatban pedig 100 év a különbség, ahol 545 lett volna a helyes évszám.

* * *

Az évszámok módosításának szándéka nyilvánvaló. Kézai évszámainak kétféle visszahelyezése az időskálán bizonyítja, hogy Kálti Márk és társai rájöttek, hogy nem Krisztus születése szerinti időszámításban kell értelmezni, és megpróbálták átszámítani.

A többféle műveletből arra lehet következtetni, hogy nem voltak tisztában az ősforrások évszámainak valódi eredetével, és különféle megoldással kísérleteztek (indictio, philippi éra és talán mással is). A 677-hez és a 445-höz indictio-ciklusok segítségével, a többihez pedig egyszerű kivonásokkal jutottak hozzá.

Következzen a két ellenpróbaként kezelt krónika, Anonymus gesztája és a Tarih-i Üngürüsz.

 

d) Két ellenpróba: Anonymus és a Tarihi Üngürüsz

Anonymus: Gesta Hungarorum

Anonymus eredeti Gesta Hungarorum című művének keletkezését az 1200 körüli évekre teszik, de ez a mai napig tudományos vita tárgya. A szerző írásából nem derül ki, melyik Béla királyról van szó a négyből. A ma elfogadott álláspont szerint III. Béláról van szó, aki 1196-ban halt meg. Másolata egyidejű lehet Kézai eredeti krónikájával. Többé-kevésbé egyet lehet érteni azzal, hogy inkább irodalmi mű, mint hiteles történelmi forrás. Például kétséget ébreszt a Kárpát-medencébe történő bevonulás leírása. Gyakorlatilag végigharcoltatta az utat a teljes állatállománnyal, nőkkel, gyerekekkel és idősekkel együtt vonuló magyarsággal. Lovasnomád népként még Kijevet is megostromoltatja velük. Egy anakronizmus rejlik ’a vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak’ mondatában, amelyben saját korának harci játékait vetítette vissza a honfoglalás korába. (Forrás) Földes Péter: Anonymus titkos közlései, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1994.

A geszta forrásairól is csak annyit tudunk, amit előbeszédjében állít: távol tartja magát a parasztok hamis meséitől vagy a regösök csácsogó énekétől és az iratok biztos előadásából, meg a történeti művek világos értelmezéséből építi fel könyvét.

A Gesta Hungarorum másolója módszeresen átfogalmazta a dátumokat a Krisztusi időszámítás szabatos terminológiájához, Anno dominice incarnationis, azaz Úr megtestesülésének esztendejének alakra.

Anonymus évszámai a következők:


Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében”

szállt ki Attila Szkítiából  (451)

Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében”  

Ügyek….. feleségül vette….  (819)

Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében”

jöttek ki Szkítiából. (884)

Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében”

Árpád vezér elküldvén seregeit…. (903)

Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében” 

Árpád vezér is elköltözött ebből a világból (907)

 

A hunok bejövetelét érdekes módon 249 évvel korábbra teszi, mint Kézai, és az évszám eseményéhez valamilyen oknál fogva Attilát is hozzárendeli. Nála Attila vezetésével jönnek ki Szkítiából, ami ellentmond a középkori krónikák adatainak és a ma elfogadott történetírásnak is.

A dátumbevezetés szabatossága, az évszámok viszonylagos pontossága és maga a tartalom is ad egy „szubjektív” szájízt a műnek, amitől a hitelessége is megkérdőjelezhető.

 

 

Tarihi Üngürüsz

   A Tarihi Üngürüsz a magyar őstörténeti krónikák legutoljára előkerült darabja. A mű előszavában Geönczeöl Gyula leírja, hogy mennyire nehéz harcot vívtak lefordításáért az Akadémia berkeiben. A krónika több olyan új részt tartalmaz Attila és Árpád idejéből, amelyek a jelenleg ismert magyar krónikában nem találhatóak meg.

   A következő idézet arról beszél, hogy azonos nyelvű népeket találtak a Pannóniába bevonuló hunok (üngürüszök).

„Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek [az ottani népek].”

    A krónika tartalmazza Nagy Sándor (Iszkander) életének részletes beszámolóját, genealógiáját, szervesen egybeépítve Attila és Árpád magyarjainak történetével. A származáselmélet valószínűleg Nagy Sándor egykori világbirodalmának utódállamából, a szeleukida birodalomból kiváló pártus birodalmon keresztül került a Kárpát-medencébe. Az évszámai viszont bizánci eredetre utalnak.

   Kálti Márk Képes Krónikájában már megismert évszámok köszönnek vissza a Tarihi Üngürüsz krónikájában. Az éveket Iszá (Jézus Krisztus) próféta születésétől számolja.

Következzenek az évszámok:

 

háromszázhetvenharmadik évében elindultak. (Pannóniába)... (373)

háromszáznyolcvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták... (387)

háromszázkilencvenkilencedik évben …a helyet felépítették...(399)

Iszának négyszázkettedik évében Szolvin vidéke ellen indult...(402)

Atilusz király…életének a százhuszonnegyedik évét..elvénült...(124)

Atilusz király halála után háromszáz év elmúltával... (300)

Iszá őkegyességének hétszáznegyvenötödik esztendejében Szidijja padisahjától elbúcsúztak...(745)

 

A Képes Krónikával azonos számok:

A 373, hunok kijövetele Szkítiából;

A 124, eredetileg 123, Attila rendkívüli életkora.;

Attila halálának éve, ami 745-300 = 445-ben következett be;

 

Attila valószerűtlen életkorának jelenléte arra enged következtetni, hogy későbbi Kálti Márk Képes Krónikájánál, mivel ott levezethető az eredete a 172-es számból, míg a Tarih-i Üngürüszben nem fedezhető fel hasonló kapcsolat. Így a bizonyításban nincs perdöntő szerepe.

Az évszámok azonos bevezetései, illetve a pártus birodalomhoz fűződő áttételes kapcsolata viszont megerősíti.

 


2. A pártusok időszámításáról: Bezár


 

A mai időszámításunkat az egykori világbirodalomtól örököltük, mégha nem is tudatosan. Mint látni fogjuk a következő fejezetekben, nem kevés problémát okozott jóhiszemű bevezetése. Most vizsgáljuk meg, hogyan kaphatta nevét és kerülhetett be az európai köztudatba.

 

a) A pártusok időszámításának neve

Az időszámításokat általában saját elnevezéssel és jelzéssel szokás megkülönböztetni, pl. a rómainak „ab urbe condita” azaz „a város alapításától” (A.U.C.),  a bizáncit  „a világ teremtésétől”  kifejezéssel jelölték, egyrészt hogy jelezze az évszámként történő olvasatát, másrészt hogy megadja az éra nevét.

Az arszakida időszámítást a pártus birodalom megszületésétől számították. Az időskálához tartozó éveket vagy a birodalom éveiként, vagy I. Arszak uralkodóvá válásától számolt évekként jelölhették.

 

Példa az első változatra:

...birodalom / ország keletkezésének, születésének 100. évében, vagy a
...birodalom / ország 100. évében...

Példa a második változatra:

Úr / Urunk születésének 100. évében, vagy az
Úr / Úrnak / Urunk 100. évében...

 

Kézai ősforrásokból származó évszámainak szövegezése:

Úrnak 700. évében… (hunok bejövetele)
Úr születésének 967. évében… (István születése)

Kézai gesztájában található évszám bevezetései szinte betűről betűre megegyeznek a feltételezett második változat példáival.

Idézzük fel részletesebben a honfoglalás előtti ótörök vagy iráni eredetűnek tartott úr és az ország szavunk etimológiáját Tótfalusi István Tótfalusi István: Magyar Etimológiai Nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2. magyar etimológiai nagyszótárának segítségével:

„A magyar úr szó eredeti formája uru volt, ami „fejedelmet”, „uralkodót” jelentett, és a honfoglalás, illetve az első Árpád-házi királyok korában még valószínűleg csak a törzsfők (vezérek), illetve a király és a hercegek megszólítása volt, akárcsak a kizárólag a fejedelemnőnek, királynénak járó asszony cím. Az úr szóból származik többek között az ország szavunk is (eredetileg uruszág)”.

„A magyar ország szó (eredetileg uruszág) az úr (eredeti formájában uru) szóból származik, ami „fejedelmet”, „királyt”, legrégebben „törzsfőt” jelentett. A szó a -ság képző ritkább -szág változatának hozzátételével (mint jószág), majd a két nyílt szótagos tendencia és nyíltabbá válás jegyében nyerte el mai alakját (uruszágurszágország). Az ország tehát az „úrság” alakváltozata, és eredetileg „fejedelemséget”, „királyságot”, legrégebben „a törzs területét” jelentette. Ugyanígy a mennyország (a 12. század végi Halotti Beszédben münyi uruszág) alatt „mennyei királyságot” értettek, ami a Újszövetségben szereplő görög eredeti (hé baszileia tón uranón, „az egek királysága”) kifejezés pontos fordítása volt.”.

Játszunk a szavakkal: Úr = ország (úr - úrszág – uruszág - ország) latinul terra, regnum Másik jelentése: Úr = Úristen, uralkodó, latinul deus, domini. Ha Európa keresztény területein azt hallják, hogy ez az esztendő az Úr (Anno Domini) 860. éve, szinte biztos, hogy Jézus születésétől számolt évre fognak gondolni.

A magyar fül hasonlónak hallja az Arszak - ország szópárt is, így az előbbi szórendet a következőképpen lehet kiegészíteni:

Úr ⇒ uradalom ⇒ úrszág ⇒ uruszág ⇒ ország ⇒ Arszak ⇒ arszakida

Akármelyik kifejezéssel is jelölték az időszámításukat a Kárpát-medencei népek - Úrnak vagy uradalomnak / Urunak vagy uruszágnak - tévedés vagy félreértés következtében:

Kézai krónikáját alapul véve, latinul az Anno Domini, magyarul az Úr … esztendejében nevet kapta.

 

b) Az új időszámítás megjelenése a Kárpát-medencében

Az időszámítás behozatalát - hiteles bizonyíthatóság hiányában is - mindenképp a hunokhoz kell kapcsolni. A megszűnt pártus birodalom jól használható időszámítása tovább élt a lovasnomád rokonnépek között. Attila halálának 700-as évszámát pedig itt, a Kárpát-medencében kellett, hogy lejegyezzék, hogy aztán Kézai által kerüljön a középkori magyar krónikákba. A korai időszakokban csak egy szűk, de meghatározó népesség körében lehetett ismert, ami főleg beszélt formában vett át a köztudat. Ez a körülmény megmagyarázná a Kárpát-medencei ősforrásokban szereplő viszonylag kevés számú, de pontos évszámokat. Attila halálának (hunok bejöveteléhez) kötött dátumát, és a magyarok bejövetelének különböző időpontjait. Megjegyzendő, a későbbi kutatás az időszámítás elterjedésének módját kiegészíti egy másik lehetséges útvonallal, ami a bejövő népességtől függetlenül alakult ki, de ne szaladjunk előre.

A pártus időszámítás elterjedésének lehetséges útvonala

A feltételezhető útvonal első állomása a lovasnomád rokonnépek egykori élettere, amit Szkítiának is nevezhetünk. Innen a Kárpát-medencébe vezetett az útja, majd a Rómát leváltó új hatalmi réteg használhatta és terjesztette tovább. Az iratokban és a beszélt nyelvben egyre gyakrabban jelenhetett meg a pártusok időszámításának neve, amit következetesen az Uru / Uralkodó / Úr latin megfelelőjének, Anno Domini alakban fordítanak.

Feltehetőleg eredetét még azonosítani sem tudják, de a keresztény világban valaki azt hallja, hogy Úr, automatikusan az Úristenre és Jézus Krisztusra fog gondolni. A neve miatt Jézus Krisztus születésétől számolt éveknek vélték, ezért a keresztény Európában szinte akadálytalanul terjeszkedhetett.

Például a Kézai-krónika a magyarok bejövetelének évszámát, a 872-t, a szerző nem az Úr évével, hanem Jézus Krisztus születésének évével vezette fel.

Az eredeti ősforrásban az évszámhoz tartozó megjelölés vagy olvashatatlan volt, vagy teljes egészében hiányzott, és a másoló pedig automatikusan azzal a bevezetéssel helyettesítette, amilyen időszámításnak vélte az évszámot, vagyis Jézus Krisztus születésével.

- III.2.b.2. rész -

A kor uralkodói időszámításában az évek kiszámolása, nyilvántartása rendkívül nehézkes feladatot rótt az emberekre. Nem volt egyszerű megmondani, hogy egy király uralkodásának 6. évétől, egy másik király uralkodásának 4. évéig hány év telt el. Tudni kellett, hogy az első hány évig uralkodott, és volt-e köztük más uralkodó. Ráadásul az utolsó és az első évük ugyanaz az év volt, amit rendszerint úgy oldottak meg, hogy az utolsó évet a meghalt uralkodóhoz rendelték és az új uralkodónak ezt az évét „az uralkodása kezdetén” jelzővel látták el. A rá következő év volt az új király első éve. De nem mindig voltak ilyen következetesek. (Hahn István)Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás

Ilyen helyzetben a kor emberei a mindennapi életben az évek, a dátumok kezelésének praktikus megoldását látták benne, az évek száma is megjegyezhetőbb a bizánci éra négy jegyből álló számaitól, és a neve rokonszenves volt a keresztény kultúrkörben.

Maga Róma még sokáig nem használta. István uralkodása alatt behozott keresztény írástudók az 1000. év utáni évszámokat még uralkodói időszámításban jegyezték fel. A Kézai krónikában ezért van váltás az évszámjegyzésben. A nagy egyházszakadás hoz majd változást az éra használatában, viszont az erőteljes lesz.

A XIII. század közepén tér vissza már az új 'Urunk megtestesülésének' kifejezéssel társítva a 1241. évi tatárjárás. Kálti Márk Képes Krónikájában, aminek eredetije úgy 80-100 évvel Kézai munkája után készül, már az István utáni éveket is átírják a Krisztus utáni időszámításba.

Addig az elterjedés folyamata lassan zajlik, szűk körben, több generáción át. A valódi eredete elfelejtődik, ha egyáltalán volt erről valamilyen információ. Néhány műveltebb ember talán észrevett valamit, ha tudtak is volna tenni valamit, nem biztos, hogy akartak. Nem gondoltak arra, hogy egyeduralkodóvá válik. Úgy vélhették, egy lesz a sok közül.

 

Majd a hivatalos időszámítássá válás útján a történelmi kronológia kialakítása megbicsaklott. Ez pedig a sötét középkor törvényszerű létrejöttéhez vezetett.

 


3. A sötét középkor és a helyretett időskála: Bezár


 

a) A sötét középkor keletkezése

Ismerve a végkifejletet, itt csak a kronológiát építők szempontjából vizsgáljuk meg, hogy mi történhetett az időszámításunkkal. Egyelőre mellőzzük annak kutatását, hogy kik indíthatták el a folyamatot. Tehát:

Elterjedése után, a XIII-XIV században, a reneszánsz ember tudásszomja által igény támadt, hogy a római kort összeillesszék az új időszámítással. A gondolat szerint ez Jézus születésétől számolt éra, ezért Jézus természetesen 1-ben született. A Bibliában található adatok alapján ismert volt a Jézus korához kapcsolódó római korszak, Augustus császár uralkodásának évei. Ezzel a teljes római kort, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi kronológiai eseményt 247 évvel korábbra helyezték.

A hitelesnek mondott összeillesztést egy stabil időpontból visszafelé haladva építették ki, amiben meghatározó szerepet kapott az indictio-ciklus. Mivel 247 nem osztható 15-el maradék nélkül - hét lesz a maradék - az 1. évszámhoz nem az az év került, amelyikben Jézus született, illetve, nem az Augustus császár által elrendelt népszámlálás utáni év. Ez a népszámlálás a jelen kronológia szerint i.e. 8-ban történt. Látható, hogy a római kor eseményei jól illeszkednek az idővonalra: a maradék hét és nyolc összege pontosan egy indictio-ciklus A 247 elosztva 15-el, 7 a maradék, a népszámlálás időpontja i.e 8, ezért 7+8=15 . Josephus Flavius 'A zsidók története' műve alapján tudjuk, hogy Heródes i.e. 4-ben halt meg. Jézusnak pedig még előtte kellett megszületnie.

Mivel konzulokat nyugaton 534-től, keleten 541-től már nem neveztek ki, ami az eponim A nem despotikus társadalmakban egyes hivatalok vezetőinek nevével jelölték az éveket. Az eponim keltezésnél minden évet egy-egy nagy tekintélyű hivatal évenként váltakozó viselőjéről neveztek el, és a dátumokban az ő nevét tüntették fel. Ezt az eljárást alkalmazták Észak-Mezopotámiában, és később az asszír birodalomban. A római köztársaság is az eponim rendszerre épült, az éveket a konzulok nevével jelölték. Így minden évet a két konzul neve jellemez. Létezett az Róma alapításától számolt éra is (AUC), de a rómaiak a köznapi életben az előbbi formulát alkalmazták. Az előző 30 év konzuljainak listáját rendszeresen kifüggesztették (fasti consulares). A konzulok évei szerinti számítás a császárok korában is fennmaradt, amikor a konzuli tisztség, tartalmát elveszítve, puszta címmé fakult.(Hahn) rendszerű római naptár alapja volt, az megszakadt. A későbbi évszámokat így nem tudták a római korszakhoz hitelesen hozzárendelni és visszadátumozni. Így került be a római korszak és a valós korszak közé olyan plusz 247 év, aminek lényegében nincs történelme.

Ez azért nem maradt üresen. A római korszak kapcsolatrendszerére úgy kell tekinteni, mint egy rendkívül szerteágazó, bonyolultan összefonódó, együtt létező egészre. Ezért magával vonszolta a hozzá szervesen kapcsolódó eseményeket is, részben kitöltve a plusz 247 évet. Ugyanakkor jó néhány esemény ott maradt a valós korban.

Ha egy liter leveshez hozzáöntünk még egy liter vizet, akkor lesz két liter híg valamink. Ez történt a korszakkal is, felhígult. Itt azt mondjuk, hogy besötétedett. Rontott a helyzeten, ha egy római korhoz kötődő esemény kapcsolódott a rendes helyén maradt eseményhez is, mivel eredetileg azonos korhoz tartoztak.

Itt válik érthetővé Horst Fuhrmann kijelentése a rengeteg furcsa viselkedésű hamisítványról, hogy szinte minden hamisított okmány legalább 300 évet várt, mire hasznát vették. Nem az okmány a hamis, hanem a korszak, amihez kötődik.

Az alábbi ábra felső részében a hibás összeillesztésű időskála, ahol jól látható a három különböző rész, a hátracsúsztatott római kor, a 247 meg nem történt évet tartalmazó sötét középkor. Alatta pedig az időskála valós, helyes elrendezése.

 

 

Az elkövetett hiba érdekessége, hogy csak a mai időszámításunk kronológiáját zavarta össze:

A egyéb időszámítások nem érintettek benne. Sem a kopt, sem az iszlám, de a két világ teremtésétől induló időszámítás, a VIII században létrejött bizánci és zsidó éra sem. Akkor sérülhettek csak, ha a mi időszámításunk hibás adatait átvették.

Véleményem szerint, azokat az iratokat, amelyek valamilyen fura oknál fogva nem illeszkedtek az új kronológiába, egyszerűen hamisnak minősítették, vagy figyelmen kívül hagytak.

Kérdés: mindkét világérát a VIII. században kezdik használni, amelyekben az éveket egy feltételezett - hipotetikus - kezdőponttól, a „világ teremtésétől” számítják. Bevezetésük egyik oka a római időszámítás megszűnése. Felmerül a kérdés, hogy miért van jelentős űr a római éra megszakadásának 537-es éve és az új időszámítások VIII. századi megjelenése közt? Miért várt ennyit Bizánc egy birodalom számára fontos dolog kialakításával?

A válasz pedig az, hogy nem vártak vele. Szinte azonnal létrehoztak őket, csak a mai kronológia helyezett körülbelül 247 évet a két időpont közé.

A hígított korszak szindróma:

Az alábbi két ábra szemlélteti a sötét középkoros évekkel megtoldott kronológia eseménysorát, illetve sötét középkor nélküli normál eseménysort. A felső ábrán jól látható a két eseményben gazdag rész között a megritkult, forrásszegény időszak. Itt szokatlanul kevés írott és régészeti emléket találtak. A meglévő dokumentumok óriási hányadát minősítették hamisítványnak.

Az alsó ábrán már elfogadható az események eloszlása, és megszűnik az úgynevezett forráshiány. A kb. feleannyi időre a meglévő dokumentum és régészeti lelet elfogadható mennyiségű háttéranyagot biztosíthat.

 

 

b) A helyretett időskála évszámai

A Julián naptár bevezetésének éve, ami a mai időszámításunk 203. évével azonos az elméletünk szerint. Egyes forrásokDr. Székely István: Krisztus születésének éve, és a keresztény időszámítás. Bp, 1922 SzIT 182. oldal tényként közlik, hogy ez év január 1-én újhold volt. Alább a 203. esztendő január elsejei újhold képe.

 

 

Az elmélet szerint ebben az évben március 21-ére esett a tavaszi napéjegyenlőség időpontja, Szoszigenész munkája nyomán. A csillagászati programok ÚR/AD 203. évében március 21-én 22.45-re teszik a napéjegyenlőség időpontját.

 

Gergely pápa tíz napja ÚR/AD 203-tól gyűlt össze, és a két naptárreform így megfelelő időbeli távolságra van, az elmélet egyik alapproblémája, a 'naptárreform körüli anomália' megoldódott.

A Julián-naptár bevezetése és a niceai zsinat között 369 évNaptárreform: BC 44.- ÚR/AD 203.
A niceai zsinat: AD 325.-ÚR/AD 572.
Így: 572-203=369
(Kb. háromszor 128 év)
telt el, ami igazolja niceai zsinat által jelzett három napos csúszást. A csillagászati programok ÚR/AD 572. évében március 18-án 7.33-ra jelzik a napéjegyenlőség időpontját.

 

A 188 és 223 közötti években március 21-én következett be a napéjegyenlőség. Illetve következett volna, de mint tudjuk, az ÚR/AD 203-as év előtt a naptári zűrzavar időszaka miatt a históriai események dátuma és a program által számított dátum eltérő lesz.

 


4. Sötét középkor nélkül: Bezár


 

A sötét középkor üres évei egy jóhiszeműnek induló történelmi félreértés miatt épültek be az időszámításunk kronológiájába, amikor a különböző időszámításokban lejegyzett eseményeket rögzítették benne. (A jóhiszeműséget a további elemzések ugyan megkérdőjelezik, de erről majd később.) Ennél fogva, csak a mi időszámításunkba került téves adat. A többi csak akkor sérülhetett, ha a téves adatainkat emelte be a saját időszámításába. Úgy gondolom, ilyen nem sok lehet. Öt időszámítást veszünk sorra. Elsőnek az etiópok rejtélyes eredetű időszámítását tárgyaljuk. Másodikként az egyiptomi koptok időszámítása kerül sorra, harmadikként a Hold járására alapuló iszlám éra jön. A negyedikre, az örmény időszámításra később bukkantam rá, majd el is feledkeztem róla. Ötödikben a világérák és a konzuli évek találkozásáról lesz szó. Utoljára pedig László Gyula kettős honfoglalás elmélete kap új értelmet a plusz 247 év nélküli időskálában.

 

a) Az etióp időszámítás

A mai etióp naptár az egyiptomi naptár rendszerére épül. Az egyiptomi állam kialakulásának kezdetétől már használtak egy tapasztalati alapokon nyugvó parasztkalendáriumot, amely az évet a Nílus áradásától a következő áradásig számította. Az évet az akkori idők termelőmunkájának megfelelően három részre tagolták: az áradás (ahet), a vetés (peret) és az aratás (semu) időszakára. Az egyes hónapoknak nem volt külön nevük, hanem az adott időszak első, második, harmadik és negyedik havának nevezték. A hónapokat három tíznapos dekádra osztották. Később, a Nílus áradásának ingadozására való tekintettel, pontosabb naptári meghatározást lehetővé tevő jelenséget kerestek. Így figyeltek fel a Szóthisz (Szíriusz csillag) heliakus (napfelkelte előtti) felkelésének időpontjára, amely sokéves tapasztalat szerint július 19-re esik, és egyidejű a Nílus áradásának leggyakoribb kezdetével. Ezután már nem a két Nílus-áradás, hanem a Szóthisz két heliakus felkelése közötti időt tekintették a 365 napos évnek.

Az egyiptomiak naptára az évet tizenkét harmincnapos hónapra osztotta. A fennmaradó öt napot, az úgynevezett „toldaléknapokat” az év végére tették, és ünnepnapoknak nyilvánították ( epagomen  napok).

Az egyiptomi naptár előnye egyszerűsége és következetessége volt. Fogyatékossága, hogy a 365 napos éve csaknem egynegyed nappal tér el a csillagászati év hosszától. Ez egy ember élete folyamán még nem volt feltűnő az áradás kezdetének bizonytalansága miatt. Néhány emberöltő múlva mégis észre kellett venniük, hogy a Thot istenről elnevezett első hónap kezdete már jóval megelőzi a Szóthisz heliakus (napfelkelte előtti) felkelését, és természetesen a Nílus áradását is. Az egyiptomi papok hagyományokhoz ragaszkodó hozzáállása azonban nem tette lehetővé az eltérés kijavítását. Megelégedtek annak a kihirdetésével, hogy a Szóthisz csillag heliakus felkelése az adott évnek mely napjára esik. Egy példa: feljegyzések alapján tudjuk, hogy a középbirodalmi III. Szenuszert fáraó uralmának 7. évében a sarjadás évszaka 4. hónapjának 15. napján tűnt fel hajnalban a Szóthisz csillag. Az egyiptomi évet úgynevezett mozgóévnek nevezik. Az év négyévente egy nappal elcsúszik, és a naptári év csak 1460 (4x365) évenként egyszer esett egybe a csillagászati újévvel, azaz a Szíriusz heliakus felkelésével. Ennek az 1460 évnek az elnevezése a szaknyelvben a Szóthisz-periódus. Egy római szerző, Censorinus, a De die natali című  művében közli, hogy Antoninus Pius császár idején (i. sz. 139-ben) 'Szóthisz-év' volt, egy új Szóthisz-korszak kezdete. Azonban Egyiptomból, az igazán érintett területről mindeddig semmilyen feljegyzés nem került elő.” (Forrás:Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás és a Pallas Nagylexikon)

A források szerint a hellenizmus korában történt egy kísérlet az egyiptomi naptár reformjára, amit állítólag nem hajtottak végre. III. Ptolemaiosz Euergetész király, „a jótevő” az i. e. 238-ban kiadott, háromnyelvű „canopusi” rendeletében megparancsolta, hogy:

„mivel a Csillag minden négy évben egy nappal előrelép… mostantól kezdve minden negyedik évben a 360 napos éven és az 5 toldaléknapi ünnepen felül egy újabb ünnepnapot kell beiktatni a Jótevő istenek tiszteletére, éspedig az 5. toldaléknap és az újév közötti napra. Tudja meg mindenki, hogy mostantól kezdve az év számításának eddigi hiányosságait kiküszöbölte Euergetész király”.

A reform lényege hogy az egyiptomi mozgó év folyamatos, négyévenkénti csúszását megállítsa, és a továbbiakban minden ünnepet ugyanazon a napon tartsanak meg.

Az etiópok jelenlegi naptárában az újévet szeptember 11-én tartják, és most- 2018. szeptember 11-én léptek a 2011. évbe. Az évszám körülbelül 7 évvel kevesebb (7 év, 9 hónap és 10 nap), mint a mi jelenlegi naptárunk, és egészen pontosan 276 évvel több, mint az egyiptomi koptok évszáma. Naptáruk léptetési rendszere és felépítése ugyanaz, mint a koptoké, csak a hónapneveikben van kisebb különbség.

Egy kis számolással megkapjuk, hogy a mai, téves kronológiában mikor kell keresnünk valamilyen Etiópiához illetve Egyiptomhoz köthető eseményt.

III. Ptolemaiosz pénzérméje

Ha a mai naptárunk, i.e. 247-ben indult volna, és az etióp naptár 7 év és 9 hónappal rövidebb, mint a mai naptárunk, akkor körülbelül időszámítás előtti 239-es évnél kell keresgélni. Mi történt Krisztus előtt 239 körül, az akkori etióp területen vagy Egyiptomban?

Egyiptom uralkodója ebben az időben III. Ptolemaiosz volt. Az a hellén király, aki az etióp területek törzseit Egyiptomhoz csatolta. Az a naptárreformos Euergetész-nek, azaz jótevőnek nevezett király, aki a források szerint i.e. 238-ban a régi egyiptomi naptárban be akarta vezetni a szökőévet.

Ahogyan már volt is róla szó, elrendelte, hogy az ötnapos 13. hónap ezután minden negyedik évben hatnapos legyen. Erről az általa készített, többnyelvű canopusi felirat ad tájékoztatást. Az egyiptomi koptok és az etiópok naptára jelenleg is így működik.

 

Ezek szerint az etiópok naptára a III. Ptolemaiosz által megreformált, majd számolásban újra kezdett ókori egyiptomi naptár folytatása.

A jelenlegi állásfoglalás szerint - mégsem sikerült bevezetni a szökőévek rendszerét - a papok ellenállása miatt, és csak 200 év múlva, római hatásra kezdték el alkalmazni. Ez két dologban is sántít, először is az egész szökőéves rendszert az egyiptomi Alexandriából vették át, az ottani naptárból, átalakítva saját rendszerükre, egy egyiptomi tudós segítségével. Másodszor pedig, az etióp naptár fizikai jelenléte jelenünkben - ha nem is cáfolja - újragondolásra készteti ezt az állítást.

A mai naptárunkhoz képest - az etióp és a kopt is - összesen 13 napot csúszott előre. Ebből tíz nap Gergely pápa reformjára esett, három pedig a 1700-as, az 1800-as és az 1900-as szökőév elmaradása miatt gyűlt össze. Az 1582-es naptárreform előtt együtt haladtak a Julián-naptárral. Ezek szerint a megszakadó óegyiptomi naptár akkori évkezdete a mai naptárunk szerint augusztus 29-re esett.

 

b) A koptok időszámítása

Jóval könnyebb dolgunk van a jelenlegi bizonyítás során, mint az Eltévedt időszámítás könyv megírásakor, mivel már ismert Úr Jézus Krisztus pontos születési éve.

A koptok naptárának ugyanaz a rendszere, mint az etiópok naptárának, vagyis szintén a régi egyiptomi naptárra épült. Az alexandriai központú, egyiptomi kopt egyházat Márk evangélista alapította, és egyúttal ő volt az első pápájuk. Ma pedig Márk 118. utóda, II. Tevadrosz vezeti az egyházukat.


Szent Márk

Misztikusan a titkok népének nevezik őket. A kopt név a görög aiguptios-ból (egyiptomi), illetve az arabból (qipt vagy qubt) származhat.

Következő adatok ismeretesek Márk életének állomásairól a kereszténység krónikásai által: Krisztus utáni 14. évben született és 30 éves korában, Krisztus után a 44. évben, indult el Péterrel téríteni Rómába. A keresztény egyház hitvallása, igehirdetése szerint ekkor lépett a mártírok útjára, hogy felvállalják hitükért a vértanúságot.

Péter Rómából küldi át Alexandriába, ahol megalapítja egyházát, akiket ma koptoknak neveznek, és körülbelül 15-20 millióra tehető a népességük.

Az egyiptomi koptoknak saját időszámításuk és naptáruk van, ami a régi egyiptomi naptárra épült. Tizenkét, egyenként 30 napos hónapból áll, és a maradék 5 napot, a szökőévben pedig 6 napot, tizenharmadik hónapként az év végére teszik.  A mártír évével indult, és következetesen a mártír(ok) időszámításának nevezik.  Az újévet jelenleg szeptember 11-én, (szökőévben szeptember 12-én) tartják, 2099 után, az elmaradó 2100-as szökőévünk miatt továbbcsúszik 12-re. Jelenleg, 2018. szeptember 11-től az 1735-ös évben járnak.

A szökőév rendszerük hasonló, mint a Julián naptárnak volt. Megtartanak minden szökőévet, ellentétben a mai naptárunkkal, ahol Gergely pápa óta százévente egyet elhagyunk. Azonban nem ugyanakkor tartják, mint mi, hanem egy évvel előbb. Az első szökőévüket 3-ban tartották, utána pedig szintén négyévente következnek. Kiszámítása sem okoz túl nagy problémát, az aktuális évszámhoz hozzá kell adni egyet, ha osztható néggyel maradék nélkül, akkor szökőév.

A kopt időszámítás 284-ben indul, állítólag Diocletianus uralomra kerülésétől. Az elfogadott álláspont szerint azért innen, mert Diocletianus császár uralkodásának idejében indult keresztényüldözéseknek akartak emléket állítani, mint ahogyan az időszámítás neve is mutatja. Ez az állítás további kérdéseket von maga után. Miért éppen a 284-es évszámtól? A 293-as kezdet logikusabb lenne, mert akkor rendelték el a keresztényüldözéseket, vagy egy még későbbi dátum, amikor ténylegesen érvényesítették az erre vonatkozó törvényeket. Úgy gondolom, hogy ez nem fedheti az igazságot. Szerencse hogy 284-re esik és van mihez kötni, ha 281-re esett volna, igencsak keresni kellene a magyarázatot, ahogyan a következő fejezetben tárgyalásra kerülő etióp időszámításnál, ahol a mai napig nem tudni, miért indul hét évvel később, mint a mai időszámításunk.

Márk életének számunkra fontos állomása: a keresztény hagyomány szerint Krisztus után 14-ben született. A korabeli keresztény források adatait hitelesnek elfogadva és értelmezve, elmondható, hogy akkor született, amikor Jézus 14 éves volt.

Mi pedig már tudjuk, hogy Jézus 240-ben született. Így Márk 240 után 14 évvel, azaz 254-ben született, és rá 30 évre, 284-ben indult el a mártírok útján, ami a kopt időszámítás kezdete.

 

 

 

Az eddig leírtak alapján: az egyiptomi koptok az időszámításukat Márk és Péter Rómába indulásától, vagyis Péter és Márk mártírok útjára lépésétől számolják.

A mártírok éráját gyakran nevezik Diocletianus érájának is. Erről egy külön részben lesz szó A valódi Dionysius-i húsvéttábla című fejezetben.

 

c) Az iszlám időszámítás

A mohamedán naptár kezdete, a hidzsra (futás), Mohamednek Mekkából Medinába történő menekülésének időpontja. A könyv írásának idejére 1430 iszlám év telt el annak kezdetétől, ami kb. 1387 normál év.

A mi éránkra való átszámítása meglehetősen bonyolult, mivel tisztán holdéveket számolnak, egy holdév 10-11 nappal rövidebb egy napévnél, amelyek így 354 vagy 355 naposak. A lényeg: a kezdetét jelentő hidzsra az Úr időszámításában és a mai hivatalos időszámításban is 622. július 16-án, egy újholdnapon történt.Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás

A megfelelő újholdnap megtalálható a számítógépes program segítségével, valamikor 622. július 14–én. Figyelembe véve az átszámítási pontatlanságokat, és azt, hogy az arabok és a törökök az újholdat a vékony karéj megjelenésétől számítják, elfogadható közelségben van. Természetesen ez még jócskán benne van a római korban, hiszen a vége (Kr. u. 476) itt ÚR/AD 723-ban van.

 

A 622. július 16-i újhold képe

(Készült: Moontoolhonlap: http://www.fourmilab.ch programmal)

Az ÚR/AD 622. évének a római időszámításban az i.sz. 375. éve felel meg, és ez idő tájt hoznak szigorú törvényeket, az úgynevezett pogányok és az eretnekek ellen. Az iszlám időszámítás kezdő dátuma így azonos korba kerül az arianizmussal. A kereszténység változatai közül talán az arianizmus hasonlít legjobban az iszlám tanításaihoz.

Az iszlám történetírás eseményei változatlan évszámmal kerülnek be az európai történelembe. Néhány fontosabb évszám, amely kapcsolatba hozható az iszlám történetével az ezredfordulóig.

ÚR/AD 570 :   körül született Mohamed.

ÚR/AD 610 :   Mohamed megkapja az iszlám tanításait Gábriel arkangyaltól

ÚR/AD 622 :   Mohamed menekülése, a hidzsra éve.

ÚR/AD 632 :   Mohamed  próféta halálának éve.

ÚR/AD 632 :   Abu  Bakr uralkodásának kezdete.

ÚR/AD 634 :   I. Omár kerül  uralomra  Arábiában.

ÚR/AD 636 :   Az arabok elfoglalják  Szíriát  és  Palesztinát  a  bizánciaktól.

ÚR/AD 638 :   Jeruzsálem arab kézre kerül.

ÚR/AD 641 :   Az arabok Egyiptomban. A Szasszanida királyság bukása.

ÚR/AD 643 :   Az arabok elfoglalják  Líbiát.

ÚR/AD 644 :   Meghal I. Omár. Utóda Oszmán.  

ÚR/AD 661 :   Muávija kalifa  megalapítja az Omajjád-dinasztiát.

ÚR/AD 711 :   Az arabok megtámadják Hispániát.

ÚR/AD 723 :   Róma bukása. Az ókor vége, középkor kezdete.

ÚR/AD 742 :   Algír lerázza az omajjád elnyomást.

ÚR/AD 788 :   Az arab Idriszida-dinasztia uralma Marokkóban.

ÚR/AD 846 :   Az arabok kirabolják Rómát.

ÚR/AD 868 :   Tulinidák Egyiptomban. 

ÚR/AD 905 :   Az abbászidák visszaszerzik Egyiptomot. 

 

Jelenleg több iszlám államban is használatban van ez az időszámítás. Van ahol egyeduralkodó jelleggel, és van ahol a polgári időszámítással együtt.

 

d) Az örmény időszámítás

A mai, elfogadott álláspontForrások:
Magyar katolikus Lexikon.
Dr. Puskás Attila: Az örmény egyház szerkezeti felépítésének teológiai és történelmi kérdése
szerint a mai időszámításunk 552-ik éve az örmény időszámítás kezdőéve. Jelenleg, 2019-ben a 1467-ik évben tartanak. Az örmény egyház elszakadása a keleti egyház ortodox világától 451-re tehető. Ennek az állapotnak szentesítésére a II. dwini zsinaton, 552. július 11-én került sor, amikor is az örmények önálló időszámítást kezdtek, és amit napjainkban, a különféle kiadványokban a hagyomány kedvéért megjelölnek, de nem követnek.

Az elmélet szerint, a valós kezdőévvel rendelkező időskálák pontosak, nem kerültek bele fiktív évek, így az örmény időszámításnak is tisztának kell lennie. A hivatalosnak tekinthető történetírásban viszont a hozzá tartozó események 247 évvel korábbra kerültek, így:

552-247= i.sz. 305

lehet az a bizonyos kezdő év. A mai kronológia eseménysorában az 552-es évhez tartozó eseményeket a 305-ik év környékén kell keresni. A történetírás szerint van is egy olyan történelmi esemény, ami az örményekhez kapcsolódik és amiről valóban feltételezhető, hogy egy éra kezdete lehet:

i.sz. 301-305: Az örmények a keresztény vallást államvallásá emelték.

 

Az elmélet gondolati vonalán haladva, feltehető az a kérdés, hogy az örmény időszámítást a kereszténység államvallásként történt bevezetésétől kezdtek el számolni?

 

Az elmélet egyik mottója szerint - ha jó utcába jársz, előbb-utóbb mindent megtalálsz - talán meg sem kell lepődnünk. A kérdésre pedig nyugodtan mondhatunk igent.

 

e) A világérák és a konzuli évek találkozása

A világérákat, azaz a világ teremtésétől számolt éveket szinte egységesen, a VIII. század végétől kezdik használni. Kiszámításukat, jellemzően a III-IV. századra vetítik vissza. A hipotetikus világ teremtésének számolt évszámot szentírási alapra helyezve igyekeztek megtalálni, különböző kezdőpontokkal. Az Ószövetség mitikus hagyományai egészen az első emberpár történetéig, azaz a bibliai történetszemlélet szerint a világ teremtéséig nyúlnak vissza: magától vetődött fel az a törekvés, hogy a világ eseményeit a legősibb kezdetektől számítva foglalják nagyobb egységbe. Olyan kronológiai rendszert szándékoztak teremteni, ami független a pogány görögség és Róma időszámításától, azzal az előnnyel, hogy kezdőévénél korábbi dátum nem képzelhető el. Ezek a törekvések hozták létre a világérákat, illetve az ezek kidolgozásához szükséges számításokat.

A bizánci világ Krisztus előtt 5509. IX. 1., az alexandriai Krisztus előtt 5493. IX. 1., a zsidó világéra Krisztus előtt 3761. X. 7. kezdőponttal számítja az éveket. A bizánci világéra 1253 után is tovább élt, Oroszországban, ahol Nagy Péter cár 1700-ban szüntette meg. Az alexandriai világérával főként a bizánci történetírók számoltak. A zsidó világéra a X. században: vált általánossá, az 1980-as években is használták Izraelben és a szórványban élő zsidó közösségekben.

 

A konzulok a római köztársaság legfőbb tisztviselői voltak. Az évenként megválasztott két konzul hivatali ideje alatt a teljes polgári és katonai végrehajtó hatalom együttes gyakorlója. Idővel szakigazgatás munkájukat más választott tisztviselőkkel osztották meg, de az állami és a hadügy legfőbb irányítását megtartották

Ugyanakkor a római köztársaságban az éveket a konzulok szerint jegyeztek fel, ami eponim évjegyzés körébe tartozott. Minden évet a két konzuljának nevével azonosították. Az i. e. IV. századtól a naptárakhoz - latinul fasti - előző 30 év konzulainak listáját is mellékelték, innen ered a konzuli listák „fasti consulares” elnevezése. Az első listát, amely a római köztársaság megalapításának évéig tartalmazza a tisztviselőket, az i. e. III. század körül állították össze. A korábbi két évszázad adatai ezért nem tekinthetők hitelesnek. Ez alapján készültek a későbbi konzuli lajstromok is. A konzulok évei szerinti számítás a császárok korában is fennmaradt, amikor a konzuli tisztség, tartalmát elveszítve, puszta címmé fakult. Még a IV. század korlátlan hatalmú császárai is konzulok szerint keltezve adták ki rendeleteiket. Az utolsó konzulokat Justinianus idejében nevezték ki, nyugaton 536-ban, keleten 541-ben. A tiszség eltörlésével a római időszámítás jegyzése gyakorlatilag megszűnt.

Forrás: Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás, Magyar Katolikus Lexikon

 

Az elmélet a következő kérdést veti fel, valamennyi világéra viszonylatában:

A konzuli évekre alapuló birodalmi évszámítás megszűnése után - nyugaton AD 536-ben, keleten AD 541-ben nevezték ki az utolsó konzult - miért vártak több mint 200 évet az azt helyettesítő új világérák bevezetésével?

Egy jól funkcionáló birodalom működtetéséhez ez az intézmény szinte nélkülözhetetlen.

 

A válasz pedig az, hogy nem vártak, csak a mai, téves kronológiában van két évszázadnyi távolság a két esemény között. Valójában rögtön, illetve valószínűbb, hogy még a konzuli tiszségek megszüntetése előtt bevezették.

Az utolsó római konzuli év a helyes kronológiában 536+247= ÚR/AD 783-ban volt. Konstantinápolyban pedig 541+247 = ÚR/AD 788-ban. Vagyis a VIII. század végén. A világérák általános használatba vételének korában.

Jól látható az ábrán, hogy a helyes kronológiában a bevezetés feltételezett korszakán belülre kerültek a 247 évet előrejött utolsó konzuli évek. Ugyanakkor, amig más esetekben rendszeresen rajta lehet kapni a pontosan 247 évnyi eltérést, itt nem. Oka, hogy csak akkor szüntették meg a tisztséget, amikor már működött a világéra. A józen ész is azt diktálná, és feltehetőleg úgy is történt. Pontosan mennyi idő van két esemény, a bevezetés és a megszüntetés között, a világérákban leírt események alaposabb elemzése adhat majd választ. A mai állapotot pedig a téves időskálát felépítők hozták létre.

 

f) A kettős honfoglalás

László GyulaForrás:László Gyula: Múltunkról utódainknak I.-II. Püski Kiadó, Budapest, 1999 kettős honfoglalás-elmélete új tartalmat kap a sötét középkoros üres évek nélkül. Az elmélet a mai napig vita tárgya a tudomány világában, annak ellenére, hogy népszerűsége és elfogadóinak köre egyre nő. Eszerint a magyarság két lépcsőben foglalta el a Kárpát-medencét. Az első 670 körül volt, az úgynevezett griffes-indás kései avarok által, a második a már jól ismert 895-ös Árpád-féle honfoglalás.

Az elmélet a következő állításokra épül:

    Az avar díszítőművészetben 670 után határozott változás következett be. Megjelenik a griffes és az indás díszítés a korabeli sírokban. A griffes díszítés Belső-Ázsia felé mutat, míg az indás díszítés származása bizonytalan.

Griffes szíjvég mintázata

Indás szíjvég mintázata

A képek forrása: Bakay Ervin, Őstörténetünk régészeti forrásai II.

 

De nemcsak a divat változott meg, hanem az élet egyéb kiegészítői, mint például a nők fonóorsójának alakja. A fazekasok másféle edényeket készítenek, és azokat másfajta kemencében égetik ki. A régiek fazekai szürkék, az újaké pedig téglavörös vagy sárga színűek. Más lett a férfiak fegyverzete is. A korábbi keskeny szarvú íj helyett a széles íjat, kard helyett szablyákat használtak.

A temetési szertartásban is változás történt, ahol semmiképp sem merték volna a korábbi szokásokat megsérteni. A korai avarok a halottaikat arccal és lábbal kelet felé temették, míg a griffes-indások már dél-délkelet felé. Feltehetőleg arra, amerre az ősök nyugszanak.

Mára már elfogadott, régészet által igazolt tény, hogy 670 körüli években egy új kultúrájú és nagy tömegű nép áramlik a Kárpát-medencébe, amelyik magyar helyneveket ad szálláshelyeiknek. A késő-avarkori temetők többségének környékén a helynevek magyarok, akárcsak Árpád magyarjainak települési területén. A késő avarok által lakott területeken Árpád népességének nyoma sincs. Amiből az következik, hogy a késő avarok népességének is - mivel falu-, patak- és dűlőneveik magyarok - magyarul kellett beszélnie. A későavar lelőhelyek zöme, az Árpád-kori források alapján összeállított etnikai térképen túlnyomórészt magyar területekre esik. A Kárpát-medence belsejében szinte csak magyar telepek találhatóak.

A griffes-indás avarok, és Árpád magyarjainak régészeti hagyatékát jól láthatóan megkülönbözteti a temetkezés módja, a fegyverzet, a viselet és a lószerszám. Elhelyezkedésük azt mutatja, hogy nem egymásra települtek, és Árpád magyarjai többnyire elkerülték a kései avarok által lakott területeket. A két leletcsoport tehát mozaikszerűen, egymást kiegészítve fedi a Kárpát-medence magyar területeit. A honfoglalás kori leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, vagyis nyoma sincs egyfajta hódítás eredményeként bekövetkező pusztításnak vagy rátemetkezésnek.

Az e korból talált temetők rendkívül nagy lélekszámúak, gyakran több száz, néha ezernél is több sír található egy-egy temetőben, szemben Árpád magyarjainak 10-15-ös lélekszámú temetőivel, melyek főleg a homokos területeken találhatók. Ami azt jelenti, hogy feltehetőleg inkább állattenyésztéssel foglalkoztak, míg az avarok letelepedett, földművelő, paraszti életmódot folytattak.

A temetőkben talált koponyák alapján folytatott embertani vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak. Az Árpád-kori magyar lakosság döntő többsége nem leszármazottja Árpád magyarjainak. Lipták PálLipták Pál: A magyarság etnogenezisének paleoantropológiája. szerint a kora Árpád-kori magyarság embertani képlete lényegében azonos jegyeket mutat a késő avar kori temetők hosszúkás koponyáival, míg Árpád magyarjainak koponyaformái zömök alakot mutat. Arra az eredményre jutott, hogy az igen nagy számú késő avar népesség keveredett a honfoglaló magyarokkal.

A XII. századi óorosz őskrónika, másik nevén a Nyesztor-krónika, szerzője is az ugorok két bejöveteléről ír. Az elsőt Herakleitosz idejébe teszi, 610-640 közé, a másikat pedig Oleg idejébe, aki 879-912 között uralkodott. Az idézet:

„Mikor pedig a szláv nép, mint mondottuk, a Duna mellett élt, a szkítáktól, mégpedig a kazároktól jöttek, akiket bolgároknak neveznek, és letelepedtek a Duna mentén, és a szlávok elnyomói lettek. Majd miután fehér ugrok (magyarok?) jöttek, és örökölték a szlávok földjét, miután elkergették a volochokat (frankok?), akik azelőtt foglalták el a szlávok földjét. Ezek az ugrok ugyanis Hérakleiosz császár korában jelentek meg, aki megtámadta Hozdroj perzsa császárt. És ebben az időben voltak az avarok is, akik harcoltak Hérakleiosz császárral, és kevés híja, hogy el nem fogták… Ezek után jöttek a besenyők, majd a fekete ugrok mentek Kiev mellett, később Oleg idejében…”

Természetesen nincs lehetőség minden bizonyító körülmény kifejtésére, de főbb vonalakban a kettős honfoglalás elmélete az eddig felsorolt állításokra épül.

A Kárpát-medencei hun és avar korszak eseményei a plusz 247 év nélkül egymáshoz képest igen érdekesen alakulnak. A hun korszak évszámai a római korhoz vannak kötve, így a 247 évvel előrébb jönnek. Az avar kor viszont a régészet által van a 670-es évszámhoz rendelve, így marad a helyén az arszakida időskálán.

Az avar korszak időrendjéről mindmáig lezáratlan tudományos vita folyik. László Gyula szerint a következő időbeli szakaszokra bontható:

I.sz. 568-től számolják a Kárpát-medencei jelenlétüket, növényi jelképek (akantusz) és keskeny íj jellemez.
I.sz. 630-tól a Donig terjedő korai fejedelemség kora.
I.sz. 670-től kései avarok kora, griffes-indás veretek és széles íj jellemez.

 

Az összehasonlításban szereplő hun korszak eseményei pedig a követezőek:

I.sz. 375-380 körül indul el a népvándorlás korai hulláma, amit a korai hunok megjelenésének neveznek.
I.sz. 425 körül teszik át székhelyüket az Attila hunjai a Duna-Tisza közé, és alakul ki a hun birodalom.
I.sz. 453 Attila halálának éve.

 

A két korszak eseményeit a plusz 247 üres évet tartalmazó idővonalon ábrázolva a következőképpen helyezkednek el:

 

A következő ábrán a teljes hun korszak 247 évvel tolódik el a mai kor felé.

Az áthelyezett hun-korszak eseményei pontosan egybeesnek a Kárpát-medence avar korszakának eseményeivel.

 

A temetők méretében meglévő óriási különbség a griffes-indás népesség javára a történelmi iratokban nyomtalan olyan népvándorlási hullám régészeti bizonyítéka, amely sokszorosan meghaladja a történelemben határozott nyomot hagyó magyar honfoglalás méretét, és sűrűn kitölti a településre alkalmas területeket.

Ennek magyarázata pedig az lehet, hogy ez a népvándorlási hullám azonos a hunok i.sz. 425 körüli, méretében a Római Birodalmat is megrendítő bevonulásával a Kárpát-medencébe.

László Gyula aggasztó körülménynek jelzi, hogy az i.sz. 425 utáni fejedelmi sírokat megtalálták ugyan, de a hun közemberek sírjait nem. Ezt a temetkezési szokásokkal, illetve a rövid, 20-30 éves ideiglenes ittléttel próbál magyarázni Ez téves gondolatmenet, több oknál fogva. Egyrészt, ha a közemberek között az urnatemetkezés volt szokásban, akkor azok is fellelhetőek lennének. Másrészt, ez egy emberöltő, ennyi idő alatt a lakosságnak nagy része természetes okokból adódóan is kicserélődik, azokat pedig itt kellett eltemetni.

Priszkosz, görög követként Attila táborában találkozik egy volt görög hadifogollyal, akit felszabadítanak, megnősítik, és gyermekei születnek. A hunok tábora felé vezető útról leírja, hogy Attila letér egy közeli faluba, ahol elveszi az egyik vezető lányát. Ezek a példák inkább azt mutatják, ez a nép tartósan rendezkedett be a Kárpát-medencében. Véleményem szerint a hun közemberek sírjai ott vannak a 670-es évek utáni régészeti leletekben.

Priszkosz rétor leírásából azt is tudjuk, hogy Attila megtiltotta hunjainak a kereskedelmet Bizánccal, aminek régészeti bizonyítéka lehet a bizánci érmék szinte teljes hiánya a későavar sírokból.

Ugyanakkor egy érdekes dologra hívja fel a figyelmet László Gyula a bocsai avar fejedelem sírjának bemutatásakor azzal, hogy kiemeli a viselet hun jellegét.

Az avarokról pedig szó sem esik középkori krónikáinkban. Domanovszky Sándor szerint krónikáink hun története valójában avar történelem. De ez lehet fordítva is, az avar történelem tulajdonképpen a hun korszak történelme.

Azt azonban hiba lenne kijelenteni, hogy mégiscsak mi lennénk a hunok leszármazottai. László Gyula a Kárpát-medencei magyar korszak kezdetét ugyan jó kétszáz évvel hátrébb helyezte, rést ütve az eddigi merev finnugor szemléleten, de szakítani azzal nem tudott. Korának tudománypolitikai viszonyai mellett egyszerűen nem lett volna lehetősége rá. 

A bő kétszáz éves visszalépés kiegészült a hunok korának 247 éves előrelépésével, ami annyit jelent, hogy a magyarság már a rómaiak korában a Kárpát-medencében tartózkodott, és nem biztos, hogy itt meg kell állni.

 


5. A szökőévek illeszkedéséről: Bezár


 

Pontos leírás nincs arról, hogy a szökőévek hogyan kerültek a mai időszámításunk néggyel osztható évszámához, de egy biztos, most ott vannak. Az ókori forrásokból - Ammianus, Censorinus, Cassius Dio, Macrobius, Plinius, Solinus, Suetonius - is csak következtetünk arra, hogy mi, hogyan történt.

Összefoglalva, a mai elfogadott álláspontot:

Caesar halála után a papok azonnal elrontották a léptetést és három évente szúrtak be szökőévet négy helyett és ez hárommal több szökőnapot eredményezett. A hiba észlelésekor Augustus császár kihagyta az eddigi plusz szökőnapokat, majd amikor a naptár visszatért a helyére, elrendelte, hogy továbbiakban minden negyedik év legyen szökőév. Innentől kezdve találgatásra vagyunk utalva, hogy ez hogyan történt és mely évek voltak. Néhány javasolt változat az elmúlt négyszáz évből.

Biztos támpontot egyetlen ókori forrás sem ad, de jól látható, hogy a kutatók szinte mindenesetben úgy vezették le, hogy néggyel osztható évszám legyen az első jó szökőév. A mai időszámításunkkal természetesen az ezres évek után találkozik.

A táblázatban megadott változatok egyike sem illeszkedik néggyel osztható számhoz a 247 évvel előrehozott évszámoknál. Az AD 4. év az ÚR/AD 251-nek, az AD 8. év pedig az ÚR/AD 255-nek felel meg. A naptárreform ÚR/AD 203-as évszáma sem, ami pedig szökőév volt.

A szökőév valamikor az Augustus császár által végrehajtott korrekció nyomán csúszott el egy évet, és került néggyel osztható évszámhoz. A feladat egy olyan ésszerű megoldást találni, amely nem mond ellent a forrásoknak.

Mivel ennyi változat van, mi is újraelemezhetjük a forrásokban található - néha egymásnak ellentmondó - morzsányi adatokat.

Macrobius Ambrosius Theodosius, Saturnalia című munkájában a következőket írja Julius Caesar naptárreformjával kapcsolatban:

A papok azonnal eltévesztették az első, általuk végrehajtott korrekciót, és a Caesar által elrendelt 5. év helyett 4. évben iktatták be a szökőnapot. A hibás eljárással harminchat év alatt tizenkét szökőnap lett beiktatva ott, ahol csak kilencnek kellett volna lennie. A hiba észrevételekor Augustus rendelkezett a hiba kijavításáról oly módon, hogy a továbbiakban, illetve tizenkét évig ne iktassanak be szökőnapot. Miután a tizenkét év elfogyasztotta a három hibás napot, Julius Caesar által rendelt módon legyen szökőév, örök időkig.

Macrobius Ambrosius Theodosius: Saturnalia 1.14.13–1.14.14 "13 ..Et error hucusque stare potuisset, ni sacerdotes sibi errorem novum ex ipsa emendatione fecissent. Nam cum oporteret diem qui ex quadrantibus confit quarto quoque anno confecto, antequam quintus inciperet, intercalare: illi quarto non peracto sed incipiente intercalabant. 14 Hic error sex et triginta annis permansit: quibus annis intercalati sunt dies duodecim, cum debuerint intercalari novem. Sed hunc quoque errorem sero deprehensum correxit Augustus, qui annos duodecim sine intercalari die transigi iussit, ut illi tres dies qui per annos triginta et sex vitio sacerdotalis festinationis excreverant sequentibus annis duodecim nullo die intercalato devorarentur. Post hoc unum diem secundum ordinationem Caesaris quinto quoque incipiente anno intercalari iussit, et omnem hunc ordinem aereae tabulae ad aeternam custodiam incisione mandavit."

A naptárreform első évének szökőévnek kellett lennie, mert csak akkor lett volna az ötödik év szökőév. Ez lenne a logikus, mivel szemléltetni kellett, hogy hogyan is működik a naptár. Az egyiptomi tudós valószínűleg nem tudott volna évekig jelen lenni, hogy felügyelje a szöktetést. A fenti mondatot T. E. Mommsen T. E. Mommsen, Die Römische Chronologie bis auf Caesar (Berlin, 1859) 282–299 oldal is megerősíti, aki K. R. Lepsius egyiptológus fordítói munkájára hivatkozva értelmezi Cassius Dio hibás beiktatásról szóló mondatát. Macrobius leírásában feltehetőleg a papok általi első beillesztett szökőnapról van szó.

A következő két táblázatban a naptárreform utáni első 36 év szökőévei és 34-től 50-ig tartó korszak valamennyi éve látható. (Jelzések: JC, a naptárreform évei, ÚR, az elmélet szerinti helyes évszámok, a BC ill. BC/AD, mai, hibás kronológia szerinti évek, AUC, a római időszámítás évei.)

Tehát a naptárreform első 36 évében összesen tizenkét nap lett beiktatva kilenc helyett, a következő elrendezésben:

Ez Bünting 1590-ből származó listájával azonos. Helyes szöktetés esetén a következő kilenc év lett volna szökőév: 1-5-9-13-17-21-25-29-33, naptárreform utáni (JC) években számolva.

Mivel nincs forrás, ami pontosan elmondaná a történéseket, így aztán puszta hipotézis alapján kell valószínűsíteni az eseményeket, mint ahogyan a fentebb látható lista tudósai is tették. Alább a 34-től 50-ig tartó korszak táblázata. A JC 34 az utolsó beiktatott szökőnap éve, a JC 37 az esedékes szökőév mind a hibás, mind a helyes léptetésben, JC 38 a 12 év első, és Augustus császár rendeletének valószínűsíthető éve.

A hipotézis:

  1. A papok 36 év elteltével észrevették, hogy hiba történt, és a JC 37. évében járunk. A 37. év mind a hibás, mind helyes szöktetés szerint szökőév lett volna. Talán ezért jöttek rá ekkor, hogy három évet kell kihagyni két szökőév között. Ha 38-ban jöttek volna rá, akkor a 37-es év szökőnapja be lenne iktatva.
  2. Az utolsó beiktatott szökőév - a 34. évi - sorban a tizenkettedik volt. A helyesben 33-ban lett volna és a kilencedik. Ez egyezik a források adataival.
  3. Augustus rendelkezik - JC 37-ben, de inkább JC 38-ban, ahogy egy forrásU. Laffi, "Le iscrizioni relative all'introduzione nel 9 a.c. del nuovo calendario della provincia d'Asia", Studi Classici e Orientali 16 (1967) 5–99. jelzi (BC 8. ill. ÚR/AD 240.):
     ...a következő szökőév kimarad, akár 37-re, akár háromévnyi kihagyással 38-ra tették volna.
     ...és további 12 évig ne legyen szökőév, azaz JC 38-tól JC 49-ig.
     ...a következő JC 50 lesz (ÚR/AD 252), és ezután Caesar rendelkezése szerint, örök időkig.
  4. Önmagában egy 12 éves szökőévmentes szakasz nem oldja meg a hibát, ugyanis a naptárrendszer szökőévvel indult. Egy szökőnap már benne van a naptárban, amit a következő évek fognak ledolgozni. Majd kezdődik, illetve kezdődött volna az egész folyamat előlről az 5. évvel.
  5. Először az utolsó megtartott, JC 34-es szökőév napját kell elfogyasztani a 34-től 36-ig tartó szakaszban. Utána következhet a három plusz nap elfogyasztása. Tehát 34-től nem 12, hanem 14 évnyi üres szakasz kell (kellett volna), hogy a három napot letudja.
  6. Felmerül a kérdés, hogy miért 15 évnyi üres szakasz van a következő szökőévig? Feltételezhetően a hiba észlelésekor - JC 37-ben - a papok látták a megoldást: tizenkét évet ki kell hagyni (37-el kezdődően) és a naptár a helyére kerül, amit azután császár elé terjesztettek.
  7. Ez rendben is lett volna, ha a császár még 37-ben rendelkezik. A források szerint csak JC 38-ban történt meg. A császár elé valószínűleg nem a bonyolult számítások kerültek, hanem csak egy döntési helyzet. Számítgatás nélkül elrendelte a papok által javasolt 12 évet, amit így 38-tól kellett végrehajtani.
  8. A JC 50-es év azonos az ÚR 252. évével (AD 252), ami pedig osztható néggyel. A találkozás problémája megoldódott.

 

A JC 50. évi a 13. szökőnap, aminek a kezdetektől történő helyes szöktetés esetén JC 49-ben kellett volna iktatódnia. A tavaszpont végül is visszatért a helyére, csak majdnem 6 órával eltolódott a hónap eleje felé a plusz egy év miatt (5 órával, 48 perccel, 45 másodperccel). Feltehetőleg ezért van 20-a felé elcsúszva, és következik be zömében 20/21 körül.

Ténylegesen megtörtént históriai szökőévek a naptárreformtól kezdve:

 

6. A szénizotópos kormeghatározás problémái: Bezár


 

Ha a mai időszámítás több mint kétezer évéből 247 nem történt meg, akkor hogyan lehetne pontos a jelenlegi kormeghatározási módszer? Következzen a szénizotópos vizsgálat lényegretörő bemutatása, majd nézzük meg, hogyan illeszkedik az elméletünkbe.

A szénizotópos vizsgálatról

Szénizotópos kormeghatározás módszerének kidolgozása Willard Frank Libby amerikai kémikus nevéhez fűződik. Az 1950-es években fejlesztette ki munkatársaival a Chicagói egyetemen, amiért 1960-ban kémiai Nobel-díjat kapott. A módszer több, kisebb-nagyobb bizonytalansági tényező ellenére jól használható adatokkal segíti a szakembereket.

A módszer alapja Forrás: Svingor Éva: A radiokarbon szerepe a régészetben (Természet Világa 2011. július)
Molnár Mihály: A szén és az idő: radiokarbon kormeghatározás (Fizikai Szemle 2006/6.)
, hogy a kozmikus sugárzás hatására a magas légkörben megközelítőleg állandó mennyiségű C-14-es instabil szénizotóp képződik. Ez a szénizotóp a légköri oxigénnel reakcióba lépve szén-dioxiddá alakul, ami az anyagcsere folyamatok során folyamatosan épül be minden élő szervezetbe. Aránya mindaddig állandó, amíg az anyagcsere folyik, vagyis amíg az alany él. Haláluk után a C-14-es izotóp mennyisége és a sugárzás intenzitása körülbelül 5730 (±40) évenként megfeleződik.

A C-14-es szénatomok aránya mutatja a lelet korát, adott tűréshatárokon belül. A módszer kb. 50-60 ezer éves időtartamig használható. Az ennél régebbi minták sugárzása már a műszerek méréshatára alatt van.

A mérések pontosságát ismert korú szerves mintákkal tesztelték. A kalibrációs görbét több ezer éves fák évgyűrűinek segítségével hozták létre, körülbelül 11000 évre visszamenően. Nagyobb időtartamhoz a korallok, illetve cseppkövek vizsgálatával jutottak, körülbelül 22000 évig.

Libby és munkatársai kezdetben még 5568 éves felezési idővel számoltak. A szénizotópos módszert először az ókori Egyiptomból származó mintákon tesztelték. A mérési eredmények ±10%-os pontossággal adták vissza a várt korokat. Vizsgálataikból arra következtettek, hogy az általuk meghatározott 5568 éves felezési idő pontos, és a légkör C-14-es izotóp koncentrációja a múltban is állandó volt. Azonban kiderült, hogy a légköri széndioxid C-14-es aktivitásának állandósága is csak közelítőleg fogadható el, mivel számos folyamat, például a légkör széndioxid tartalmának változása, vagy a kozmikus sugárzás légkörrel való kölcsönhatása is befolyásolja.

A vizsgálat és a hibás kronológia

Nem számoltak, és nem is számolhattak azzal, hogy a kronológiával gond van. A jelenlegi időrendben a római történelem teljes szakasza 247 évvel hátrébb van, mint ahol valójában lennie kellene. Ezzel együtt az emberi történelem hozzá szervesen kapcsolódó korszakai is, igaz, nem mindegyik. A sötét középkor szakasza pedig olyan 247 évet tartalmaz, aminek nincs valós történelme.

A mai, hibás időskála, hátravitt római korszakkal és a sötét középkorral:

A valós helyükön lévő történelmi események:

A plusz 247 év egyik hatása, hogy megnöveli a vizsgálati hibahatárt, jelenleg ±10%. A másik, hogy sok megfelelő helyén lévő leletet későbbi korhoz tartozónak ítélnek. Főleg az ismert dátumhoz köthető eredményeknél érzékelhető, mint például a Pompeji-i leleteknél. A 247 többletév kétezer évnél már több mint 12 százalékos eltérést jelent, plusz a tényleges bizonytalansági tényező. Ebben az időtávban a kormeghatározás nem működhet helyesen. Egyszerűen nem találkozhat a kor és a lelet, ahogyan látni is fogjuk a következő példákban. A méréseredmények mindig közelebb vannak hozzánk, amit az eredmények nyújtásával igyekszenek némiképp korrigálni.

Talán nem is a kalibrációval van a baj, hiszen az fák évgyűrűivel megtámasztott adatok. A közel ismert dátumhoz kötődő leletek mérései lesznek pontatlanok, szinte kivétel nélkül. Az is csak a sötét középkorig, ami egy átmeneti időszaknak tekinthető. Szinte sajnálatra méltók a területen dolgozó tudósok, hiszen az eredményeik jók. A kronológiánk a hibás.

 

Semmiképp sem szeretnék mélyebben belemerülni a módszer bármilyen szintű elemzésében, sem valamilyen változtatást javasolni. Ehhez komoly hozzáértés és speciális ismeretek szükségesek. Itt megelégszem annyival, hogy bemutatok két olyan vizsgálati eredményt, Júdás evangéliumáról és a birminghami Koránról, ami igazolni látszik az elméletet. A többi a szakemberek dolga.

A Tchacos-kódex és a Júdás evangéliuma

Egy gnosztikusnak mondott evangélium szénizotópos vizsgálatát vesszük szemügyre, jobbára mellőzve tartalmának megítélését, tárgyalását. A Tchacos-kódex felfedezésének körülményei nem tisztázottak. Az 1970-es években egy illegális ásatás során került elő az egyiptomi El-miniától északra, a Nílus jobb partján lévő Maghagha közelében fekvő Dzsebel Qarara oldalában. Ezért néha Qarara-i kódexnek is nevezik. A Tchacos-kódex, amely négy írásának az egyike a Júdás evangéliuma, amelyben Iskarióti Júdás és Jézus közötti beszélgetéseket és a köztük lévő kapcsolatról olvashatunk. A mai tulajdonosának apjáról, Dimaratos Tchacos-ról lett elnevezve. A vizsgálat tárgya lényegében a teljes kódex. A diagramokban Codex Tchacos formában szerepel. A 66 oldalas Tchacos-kódex tartalma: 1-9. oldalon Péternek Fülöphöz írott levele, a 10-32. oldalon Jakab kinyilatkoztatása, a 33-58. oldalon a Júdás evangéliuma és a 59-66. oldalon Allogenes könyve.

A kódex gnosztikus evangéliumi besorolása elfogadott, de tartalma mai napig éles vita tárgya. A korai keresztény egyházatya, Ireneus az evangéliumot eretneknek nyilvánította. Az evangélium 2006 első felében került a nagyközönség elé a National Geographic által, a keresztény egyházak tiltakozása mellett. Az 1970-es években többször cserélt gazdát, akik nem tudták felmérni a jelentőségét. A szakszerűtlenül tárolt evangélium egyre rosszabb állapotba került.

Értékének felfedezése után, a 2000-es évek elején kezdték el restaurálását a National Geographic Society anyagi hozzájárulásával. Svájcba került egy Genf melletti restauráló műterembe, ahol 2004-ben egy szakemberekből álló csapat megvizsgálta és arra a megállapításra jutottak, hogy az evangélium eredeti és nem egy későbbi hamisítvány.

Az Arizonai Egyetemet bízták meg a Tchacos-kódexből származó minták szénizotópos kormeghatározásával. Több mintát vettek, egyet a bőrkötésből és egyet papiruszával együtt, valamint különböző, meghatározott oldalak papiruszából. A tömegspektrometriás vizsgálatot 2005-ben fejezték be és 2006 márciusában sajtóközleményben tették közzé az eredményt.

Az egyetem gyorsító tömegspektrometriás laboratóriumának tudósai szerint az ősi kopt kézirat - amely az egyetlen ismert Júdás evangéliumot tartalmazza - AD 220 és AD 340 között készült és valamennyi minta azonos korhoz tartozik.

Júdás evangéliumának kalibrálatlan eredményének diagramos megjelenítése:

Az egyes minták eredményei:

Bőr borítású papirusz: AD 209 ±58 év
Bőr, ragasztott papirusz kötéssel: AD 223 ±51 év
Papirusz a 9. oldalról: AD 279 ±50 év
Papirusz a 33. oldalról: AD 279 ±47 év
A kódexhez kapcsolódó töredékekből származó papirusz: AD 333 ±48 év

Krosney a 'The Lost Gospel' - Az elveszett evangélium - című könyvében azt írja, hogy a kódexhez kapcsolódó töredékeket egy későbbi időpontban csatolhatták a kódexhez, ezért nyilvánvalóan nem lehetnek eredeti részei a kéziratnak. A négy másik minta alapján 95%-os statisztikai valószínűséggel 220 és 340 között készült.

Júdás evangéliumának kalibrált eredményének diagramos megjelenítése:

A grafikon elemei a következők: A diagram bal felső részében látható a radiokarbon kor becslése, piros színnel, normál eloszlásként. A kalibrációs görbe - a balról jobbra csökkenő, világoskék színű sávként látható. A kalibrált radiológiai szénhidrogén eredmény - a lent középen, fekete színnel, többszörös csúccsal. A BP (before present) jelentése, hogy 1950 előtt ennyi évvel halt el az élőlény (Libby).

Egy megjegyzés erejéig: Az eredmény láttán vita alakult ki, hogy a Niceai zsinat előtt vagy után készült, és hogy egyáltalán készülhetett-e még ekkor bármilyen gnosztikus irat. Az elméletünk szerint a Niceai zsinat ÚR/AD 572-ben történt - 325+247 - így a probléma itt nem játszik szerepet. Ugyanakkor az egészséges kételkedés jeleként mindenképp értékelni kell, mivel kétségbe vonja a mai időszámításunk, illetve kronológiánk korrektségét.

A szénizotópos vizsgálat korban pontosan oda teszi a kódex keletkezésének idejét, ahol az elméletünk szerint egyáltalán még készülhetett. Jézus, illetve Júdás életének idejébe, és hozzátehetjük a keresztrefeszítés utáni a Mani-korszakot is.

Egy kérdőjeles mérés: a birminghami Korán

Az egyik legrégebbi Korán-kéziratot találta meg véletlenül egy brit kutató a Birminghami Egyetem könyvtárában. A VII. század második feléből származó Korán oldalai között figyelt fel két eltérő pergamenlapra, amelyet feltehetőleg tévedésből kötöttek a későbbi időkből származó könyvbe. A lapokra régi arab írással, tintával írták fel a Korán 18-19-20. fejezetét illetve szúráját.

Az iszlám hagyomány szerint Koránt Mohamed próféta álmában látott kinyilatkoztatásai képezik, amelyeket 610-től haláláig, 632-ig sugallt Gábriel arkangyal. A korai időszakokban a próféta tanításai jobbára szájhagyomány útján, pálmalevelekre, kövekre és csontokra írva terjedtek. Az elsőnek mondható könyv alakú Korán alapjait az első kalifa, Abu Bakr (632-634) utasítására hozták létre. Abu Bakr elrendelte, hogy gyűjtsék össze a próféta kinyilatkoztatásait, és írásba foglalva őrizzék meg. A végső formáját a harmadik kalifa, Oszmán (644-656) uralkodási ideje alatt nyerte el, amikor is összeállították a ma ismert kanonikus Koránt. Azóta lényegesen nem változott a szent könyv.

Az Oxfordi Egyetemen elvégzett radiokarbonos kormeghatározás szerint a tintával juh- vagy kecskebőrre írt lapok több mint 95%-os valószínűséggel az 568–645 közötti időből származnak, tehát jóval korábbiak, mint az a könyv, amelyben megtalálták.

A mérés a kérdőjeles jelzőt azért kapta, mert az írást olyan korba visszi vissza, amikor a kortársi források szerint sem írtak még könyv formájú pergamenre, majdhogynem a Mohamed előtti időre. Érthető módon a muszlim tudósok vitatják, hogy a kéziratok időben megelőznék Mohamed prófétát. Mustaha Shah, a londoni egyetem kutatója szerint a drága állatbőrre, igényes írású szöveg stílusa, grafikája, az elválasztás és a nyelvtani alakok alapján úgy véli, hogy a lelet későbbi lehet. Alább a radiokarbonos kormeghatározás diagramja.

A vizsgálat eredménye kapcsán több kutató ismét hangoztatta kétségeit a radiokarbon vizsgálatokkal kapcsolatban, felidézve olyan eseteket, ahol ismert korú kéziratot vizsgálata más kort adott vissza. Az mindenképp kijelenthető, hogy valóban a legkorábbi ismert Korán lapok lehetnek, amelyek így felbecsülhetetlen értékkel bírnak. A birminghami Korán vizsgálata megerősíti az elméletünk azon feltételezését is, hogy Libby professzor vizsgálati módszerébe valahol eleve beépült plusz 247 évnyi hiba, ami a lapokat majdnem Mohamed kora elé helyezte. Erre alapozva néhány kutató kellemetlen feltevéseket tett az iszlám fundamentumaival kapcsolatban. A kutatólaborok többféle magyarázattal igyekszenek megvédeni a mundér becsületét, ami érthető reakció részükről. Amíg az a 247 év el nem tűnik a módszerből, sok téves vizsgálattal fognak szembesülni.

 


7. Összefoglaló megállapítások : Bezár


A pártus birodalom „Úr születésétől” kezdetű időszámítása a Kárpát-medencén keresztül beáramló pártus rokonnépek közvetítésével és/vagy a pártus birodalomból kiinduló vallási mozgalmak közvetítésével fokozatosan ismertté válik a keresztény területeken. Elterjedését két jellemzője segíti. Az egyik a megjegyezhető és könnyen követhető évszámítása. A másik pedig a neve, amiért Krisztus születésétől számított éveknek vélik. Szélesebb körű ismertsége feltehetőleg mégis az 1054-es nagy egyházszakadás után teljesedik ki, amikor is az elszakadási folyamat része lehetett egy másféle időszámítás bevezetésének igénye.

Az általános elterjedése után, az 1. évszám helyét, Jézus vélt születési évét, megkeresik a Biblia evangéliumi írásainak elemzésével a római korban, és Augustus uralkodásának 30. évéhez kötik. Ezzel a művelettel az egész római kor és minden hozzá kapcsolódó esemény 247 évvel korábbra kerül. A római korszak után - körülbelül az 500-as évekkel kezdődően - bekerül olyan 247 többletév, aminek lényegében nincs történelme. A történelmi források kutatásai során lassan feltöltik az üres évszázadokat, de nem eléggé, kicsit sötét vagy inkább híg marad. Létrejön a történelemből ismert, eseményekben szegény sötét középkor. Más időszámításokba csak akkor kerül be hibás évszámhoz kötődő történelmi esemény, ha azt a hibás kronológia alapján veszik át. Azok az időszámítások, amelyek egy valós első évtől indulnak (pl. az iszlám, kopt), tiszták maradnak. Az Úr időszámításában az ókor vége 723-ra kerül (i.sz. 476).

Kálti Márk Képes krónikája évszámainak és dátumneveinek átfogalmazása azt igazolja, hogy valakik észrevették a problémát az időszámítással, illetve, hogy Kézai Simon évszámai a pogány korból származnak és a hun nagykirály, Attila 700-ban halt meg.

Gergely pápa tíz napos módosítása így már eléri Caesar korát, és a 203. évi tavaszi napéjegyenlőség időpontja március 21. 21.45, és ott is marad még húsz évig. A szökőévek találkozására sikerült a források adataihoz elfogadhatóan illeszkedő hipotézist felállítani. Az egyik fontos érv, mely szerint AUC. 709-es évben január 1-én újhold volt, most ott van Úr. 203. január elsején, talán pontosabban is, mint a jelenlegi i.e. 45-ben.

Az etióp és egyiptomi kopt időszámítások titokzatos eredete felfedte titkát, és mindkettő kezdete egy valós eseményhez köthető.

A korai hunok és Attila hun birodalmának 247 évvel előrehozott évszámai pontosan illeszkednek László Gyula kettős honfoglalás elméletében lefektetett korai avarok 630-as és a griffes-indás avarok 670-es, régészeti leletekből megerősített évszámaihoz.

Összefoglalva:

A mai időszámításunk az egykori pártus birodalom arszakida időszámítása és 2019-t írunk.

Az etiópok időszámítása i.sz. 7-ben indult, III. Ptolemaiosz idejében és 2011-t írnak.

Az egyiptomi koptok Péter és Márk Rómába indulásától, másképp írva a „mártírok évétől”, i.sz. 284-től számolják érájukat, és 1735-öt írnak.

Az iszlám éra 622-ben indul, a hidzsra évével, és 1440-at írnak, kicsivel többet, mintha napévben lenne, mivel holdévet használnak.

Jézus i.sz. 239 december 25 és 240 január 6-a közötti időszakban született.

A római kor 247 évvel előbbre jön, a Julián naptárt a 203. január elsejével vezették be.

Julius Caesart pedig i.sz. 204. év március idusán ölték meg.

A következő két ábrán a tárgyalt időskálák láthatóak egymás alatt. Az első ábrán a mai, téves kronológiájú skálák elhelyezkedését találjuk, alatt a helyes elrendezésűt.

Az mai - vagyis az arszakida - és a tárgyalt három időskála helyes elhelyezkedése egymáshoz viszonyítva:

 


…ha jó az út, amin jársz, szembe fog jönni a megoldás…

IV. Az arszakida időszámítás fogyatkozásai

A British Múzeumban őrzött két ékírásos, az ókori Folyamköz területéről származó agyagtáblán ugyanannak az évnek - egy időszámítás 175-ik esztendejének - csillagászati eseményeit jegyezték fel az egykor élt babiloni csillagászpapok. A múzeum szakértői egy napfogyatkozás és egy holdfogyatkozás részleges leírását találták meg az agyagtáblákon. Az évszám mellett pedig Arsaces neve olvasható.
Az elmélet szerint a mai időszámításunk az egykori pártus birodalom arszakida érája. Ennélfogva a megtalált évszámnál lennie kell a mai időszámításunkban egy nap- és egy holdfogyatkozásnak.

 

1. Az agyagtáblák adatai: Bezár


A fejezet forrásanyagát F. R. Stephenson Historical eclipses and Earth’s rotation című könyvéből merítettem, aminek címét magyarra talán következőképpen lehetne fordítani: Történelmi fogyatkozások és a Föld forgása. A könyv témája ugyan a csillagászat és geofizika területét érinti, de az idézett történelmi források hitelessége elfogadott. Következzenek a könyvben található adatok:

A napfogyatkozás adatai

A British Múzeum BM 34034SE 175, month XII2.-The 29th, solar eclipse. When it began on the south-west side, in 18 deg daytime in the morning it became entirely total (TIL ma TIL ti gar AN). (It began) at 24 deg after sunnse. [BM 34034 (= LBAT 1285), Rev. 24-28; trans Hunger- (1995).] (F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 129 oldal) és a BM 45745SE 175, [king] Arsaces, [month XII2]. The 29th, at 24 deg after sunrise, solar eclipse; when it began on the south and west side, [...] [Ven]us, Mercury and the Normal stars were visible; Jupiter and Mars, which were in their period of invisibility, were visible in its eclipse [...] it threw off (the shadow) from west and south to north and east; 35 deg onset, maximal phase and clearing; in its eclipse, the north wind hich was set [to the west? side blew ...]. [BM 45745 (= LBAT 429), Rev. 13'-15'; trans.. Sachs és Hunger Ill, p. 185.] (F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 129-130 oldal) számú agyagtáblái alapján, F. R. Stephenson bemutat egy mezopotámiai napfogyatkozást.

SE 175, [király] Arsaces, [hónap XII2]. 29-én, 24 fokkal [kb. 96 perccel] a napkeltét követően, a napfogyatkozás kezdődött, a délnyugati oldalon, [?] [Ven] us, Merkúr, és a szokásos csillagok láthatóak, a Jupiter és a Mars, amelyek ekkor láthatatlanok voltak, látható a napfogyatkozáskor [?]."

A szeleukida időszámítás 175. évére jelzett esemény az i. e. 136. április 15-i napfogyatkozással lett azonosítva. Az évszám megközelítőleg illeszkedik, és az SE 175-ös év az időszámítás előtti 136/137-es évnek felel meg. A fogyatkozás sávja jól láthatóan áthalad az egykori Mezopotámia területén. A napfogyatkozás kora reggeli időpontban kezdődött, így megfelel az ókori leírásnak. Alább az i.e. 136. április 15-i napfogyatkozás ábrája:

 

A holdfogyatkozás adatai

A BM 45745 és a BM 34034 számú agyagtáblák hátoldalának töredezett szövegrészében is olvasható egy utalás holdfogyatkozásra, amelyet valamelyik hónap 15. napjának éjszakáján figyelt meg az egykori szemlélő. Ez tulajdonképpen nem is információ, hiszen a holdfogyatkozások a naptár jellegéből adódóan, rendszerint a hónap közepén következnek be, 15-e körül. A napfogyatkozások pedig az újholdhoz igazodó hónap kezdetekor, azaz elseje környékén. Az ékírásos szöveget többféle értelmezéssel idézik az egyes szerzők, olykor a beazonosított fogyatkozáshoz igazítva a jelentésüket, amit talán nem is szabad felróni nékik.

A BM 45745Night of the 15th, moonrise to sunset 8 degrees 40’ clouds, I did not watch; all ni[ght…] 15 degrees of night maximal phase; when it began to clear, it cleared in 18 degrees of night from east to north and west […] stood there, the remainder of the planets did not stand there; 3 1 cubits in front of Alfa Lib it was eclipsed at…
F.R. Stephenson and J.M. Steele, Astronomical Dating of Babylonian Texts Describing the Total Solar Eclipse of s.e. 175. 55-69 oldal, (57 oldal)
agyagtáblán csak egy 15-i nappal kapcsolatos töredékes szövegrészlet található:

A 15-én éjszaka a Hold felkeltét és napnyugtát 8 fok 40 ' felhők,.. nem tudtam nézni, valamennyi ne [m ...] 15 fokos éjszakai maximális fázis…, amikor kezdett világossá…, hogy elszámolni az éjszakai 18 fok keletről északra és nyugati [...] ott állt, a többi a bolygók nem álltak ott ….3 és fél könyök előtt Alfa Lib volt háttérbe szorította a ...

Itt nincs szó konkrétan holdfogyatkozásról, de a „15 fokos éjszakai maximális fázis,… amikor kezdett világossá” szövegrészt egy halvány utalásként figyelembe lehet venni. Ha eltekintünk ettől, akkor azt sem lehet tudni, hogy melyik hónapról van szó.

A BM 34034 Year 175 (SE) month XIII/2 15 moon rise to sunset When a Cor culminated, lunar eclipse,beginning on the south-east side. In 18 (?) deg of night it made 7 fingers. At 1 (?) beru before sunrise. [BM 34034 (=LBAT 1285), Rev. 17-23; fordította.: Huber, p 69] F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 188. oldal. tábla hátoldalán már határozott utalást lehet találni F. R. Stephenson könyvének 188. oldalán:

(SE) 175 év XIII/2 hónap 15-én…… Amikor az α-Cor tetőzött, holdfogyatkozás, attól a dél-keleti oldalán. 18 (?) fokkal az éjszaka... 7 ujjnyit.  Egy (?) beruval napkelte előtt

[BM 34034 (= LBAT 1285), Rev. 17-23; ford.: Huber, p 69]

A hónap csak egy feltétezett adat, mint ahogyan az α-Cor (Vadászebek csillagkép?) is. A szerző valószínűleg hozzá akarta illeszteni az i.e. 136. évi napfogyatkozáshoz a dátumot. A beru a fokhoz hasonló babiloni mértékegység és harminc fokkal egyenlő (egy fok kb. négy perc), ami így két órának felel meg.

Stephenson könyvében az i.e. 136. április 1-i holdfogyatkozást rendeli ide. A mintegy 70 %-os fedést elérő részleges fogyatkozás napkelte előtt körülbelül másfél órával kezdődött, ami nincs egy beru, azaz két óra. A Szaturnusz bolygó jól látható volt ekkor, de az agyagtáblán nem található róla adat.

 

Az eddig leírtak alapján a megfeleltetés több ponton is vitatható. A kutatók érthető okok miatt szeleukida (SE) évszámként értelmezték - talán nem is tehettek mást - de ez nem lehet akadálya egy újraértelmezésnek. Vizsgáljuk meg azokat az adatokat, amelyek kétségessé teszi az i.e. 136-os évi fogyatkozással történő azonosítást. Elsőként a babiloni naptár rendszerével ismerkedjünk meg és az április 15-i dátum megfeleltetésével.

 


2. A babiloni naptár : Bezár


Az ókori babiloni naptár úgynevezett luniszoláris naptár, ami a Hold járására alapult, az év hosszát pedig a Nap járásához igazították. Az év tizenkét holdhónapból állt, melyek első napja az újhold nyugati égbolton történő első megjelenésének napja volt. Az év a tavaszi napéjegyenlőség napjához igazodva kezdődött. Körülbelül háromévente egy hónapot beiktattak, ezzel igazodva a szoláris év hosszához. A babiloni naptár egy normál éve 354 napos volt. Alább a babiloni naptár hagyományos, tizenkét hónapos évének táblázata.

 

A szökőévekben plusz egy hónapot illesztettek be, vagy a VI. hónap után, amit második Ululu-ként neveztek és 29 (30) napos volt, vagy a XII. hónap után második Addaru-ként, ami 30 (29) napos volt.

 

Babilonban ekkor az i. e. 5. század elején bevezetett tizenkilenc éves ciklust használták, amelyben hét szökőhónap volt, a 3., 6., 8., 11., 14., 17. és a 19. évben. A 17. évben két Ululu hónap volt, a többiben pedig két Addaru. A ciklus eredményeképpen az első hónap (Niszannu) első napja soha nem távolodott el a tavaszponttól. Alább a babiloni naptár 19 éves ciklusának táblázata:

A szökőhónapot minden esetben az uralkodó jelölte ki, természetesen a tudósainak tanácsára, és rendszerint az előző hónapban. A szökőhónapok változó beillesztésével a mezopotámiai naptár egyfajta mozgó jelleget kapott. Az egész rendszer legfontosabb feladata az évkezdet meghatározása volt. A naptári év első napját minél közelebb akarták helyezni, illetve tudni a tavaszi napéjegyenlőséghez, azaz a mai március 20/21 környékére. Az ideális esetben az első hónap, a Niszannu tizenötödike – a telihold napja - a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltére esett.

A következő táblázat a 19 éves ciklus évkezdeteinek elcsúszását tartalmazza a 21-i napéjegyenlőségtől, napokban kifejezve. Az első év nulláról indul, és a ciklus végén, a 19. év után ismét nulla lesz. Ha az első évnek március 21-e az első napja, akkor csak a nyolcadik évnél lépi túl a kívánatos dátumot, akkor is csak két nappal. A ciklus többi éve jóval 21-e előtt kezdődik.

 

A Niszannu hónap elseje - az egykori babiloni naptár évkezdete - a mai naptárunk szerinti február 23-a és március 23-a között mozgott. Soha nem került át április hónapba. Az eddig leírtak alapján a megfeleltetés első vitatható tétele, hogy áprilisi hónap közepére esett volna az akkori babiloni év kezdete.

Az i.e. 136. év cikluson belüli babiloni éve pedig csak egy 2. Addaru szökőhónapot tartalmazó év lehet. Azaz a 3., 6., 9., 11., 14., vagy a 19. év közül az egyik. A legkedvezőbb eset, ha a 136-os év a 19-es sorszámú a ciklusban és akkor az év kezdete március 21-re esett volna.

Ezek alapján: az i.e. 136. év április 15-e nem lehet 2. Addaru hónap 29. napja, hiszen az évkezdet április 17-re esne, ami ellentmond a babilóniai naptár rendjének.

Ekkora eltérést az egykori csillagászok hozzá nem értésére sem lehetne ráfogni. A több száz, vagy ezer évig folyamatosan végzett pontos megfigyelések leírásai nem ebbe az irányba mutatnak. Nem ezt mutatja a XI. században megreformált mai perzsa naptár sem, amelyet az óriási mennyiségű megfigyelés során megalapozott tudás segítségével alakítottak ki. A naptár számottevő hibája állítólag 2 millió év múlva fog jelentkezni, szemben a Gergely-naptár négy-nyolcezer évével.

Fontos információ a továbbiakhoz és a fogyatkozások napjának helyes megfeleltetéséhez:

Babilonban, illetve Mezopotámiában a nap mindig napnyugta után kezdődött, és estétől estéig tartott. A babiloni nap a mai naptárunk szerinti előző nap estéjétől - mondhatnánk aznapot is - a következő nap estéjéig tartott.

 

Az áprilisi évkezdetet - úgy gondolom - sikerült hitelesen megkérdőjelezni. A következőkben járjuk körül a 175-ös évszám beazonosítását, származtatását.

 


3. Az évszámról : Bezár


Az agyagtáblák fordításakor volt egy kisebb bizonytalanság az évszámok körül. A fordítás kommentárjában F. R. Stephenson: Historical eclipses and Earth’s rotation. 64-68, 129-131, 136-137 oldal leírják, hogy először csak a 75-ös évszámban voltak bizonyosak, és az 1-es számot később azonosították.

Meghatározóan fontos információ, hogy az évszámot a BM 34034 számú, az holdfogyatkozást leíró agyagtábla tartalmazza. A napfogyatkozás évszáma ez alapján lett 175-ként meghatározva.

Véleményem szerint az agyagtábla évszáma nem íródhatott szeleukida időszámításban. A táblán együtt szereplő 175-ös év és az Arsaces név kizárja ezt a lehetőséget. Két Arsaces nevű uralkodót ismer a história, akik közül az első i.e. 247-211, (ÚR/AD 1-36) a második i.e. 211-185 (ÚR/AD 36-62) között uralkodott. Ekkor már egyik sem élt.

A mezopotámiai területek i.e. 136-ban (ÚR/AD 111.) már valóban a pártus birodalomhoz tartoztak, de ekkor I. Mitridatész volt a király, és ez a 111. év az arszakidák érájában.

A mai értelemben vett arszakida időszámítás 175. évének az i.e. 72 felel meg, és a források szerint Szinatrukész uralkodott. A babiloni részen a 72-es év körül, i.e. 61. szeptember 9-én, és i.e. 79. március 17-én volt nagyobb fedésű fogyatkozás, de egyik sem volt teljes azon a részen, így az agyagtáblák fogyatkozásai nem kapcsolhatók az i.e. 72-es évhez, de kétszáz évnyi távolságban sem található megfelelő napfogyatkozás.

A szeleukida éra 175. évét és az Arsaces nevet nem köti össze semmi. Mivel egy időszámítás lett elnevezve az Arszakidák dinasztiájáról, az agyagtáblán található Arsaces név csak az időskála nevét jelentheti.

 

A következő megválaszolandó kérdés, hogy az adott évszámnál van-e az agyagtáblák leírásainak megfelelő nap- és holdfogyatkozás. Az arszakidák időszámításában lejegyzett napfogyatkozást megtalálni a mai időszámításunk szerinti azonos évszámnál, erőteljes igazolása lenne az elméletnek. Ez lesz a következő fejezet témája.

 


4. Az arszakida időszámítás napfogyatkozása : Bezár


Az elmélet szerint a mai időszámításunk az Arszakidák időskálája, ezért magától értetődik, hogy a 175. évi napfogyatkozást a maiban kell keresni. Van is egy a kérdéses időpont közelében, igaz egy évvel korábban, i.sz. 174. február 19-én, de ezen kívül semmi más nem szól ellene. Arra, hogy miért 174 a napfogyatkozás évszáma és nem 175, a később visszatérünk. Alább az i.sz. 174. február 19-i napfogyatkozás képe és mellette az összehasonlításhoz az i. e. 136. április 15-i napfogyatkozás:

 

A helyszín Mezopotámia, és a kora reggeli időpontban kezdődött a fogyatkozás. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy az új jelölt eleget tesz-e a kívánalmaknak, az ékírásos agyagtáblák többi adatának elemzésére is szükség van. A következők olvashatóak, illetve értelmezhetőek az ékírással írt táblákról:

...24 fokkal a napkeltét követően, a napfogyatkozás kezdődött...

A fok-nak nevezett babiloni egység körülbelül négy perces időtartam, ami azt jelenti, hogy a fogyatkozás kb. másfél órával - 96 perccel - a napfelkelte után kezdődött.

...a Vénusz, Merkúr, és a szokásos csillagok láthatóak...

Feltehetőleg a napfelkelte előtti égbolt állapotát jelzi. A babiloni csillagászok gyakran fel szokták tüntetni a fényesebb csillagok jelenlétét is, és a „szokásos” szó valószínűleg azt jelentheti, hogy ilyenek nem voltak láthatóak.

...a Jupiter és a Mars, ekkor láthatatlan időszakukban voltak,...és láthatóvá váltak napfogyatkozáskor.

A „láthatatlan időszak” kifejezése vagy a horizont alatti állapotot, vagy a nappali égbolton való tartózkodást jelentheti.

 

A két szóban forgó fogyatkozás, a BC 136-os és az AD 174-es évek napfogyatkozások folyamatának két szakaszát hasonlítjuk össze a StelláriumA Stellarium szabad, nyílt forráskódú számítógépes planetáriumprogram. (Honlap: https://stellarium.org/hu/) program segítségével. A két szakasz, a napfelkelte és a teljes fogyatkozás állapota.

 

A napkelték összehasonlítása

Az alábbi ábrán jól látható, az i.e. 136-os évnél a napfelkelte előtt csak a Mars bolygót észlelhette volna egy rövid ideig az egykori csillagászpap. A szövegben említett Jupiter valóban nem látható, de a Merkúr és a Vénusz bolygó sem, pedig azoknak ott kellene lenniük. Ez nem egyezik a megfigyelés ismert adataival.

A fenti ábrán, a 174-es évben, már jóval napkelte előtt látható volt a Vénusz és a Merkúr is, és fényesebb csillag sincs a közelben, pontosan úgy, ahogyan az egykori csillagnéző lejegyezte a fordítás szerint.

 

A napfogyatkozás kezdetének összehasonlítása

A két napfelkelte ideje között több mint egy óra különbség van, a februári és az áprilisi időpontok miatt. A szimulációk azt mutatják, hogy a napkelte és a teljes fogyatkozás között eltelt idő az i.e. 136. évi eseménynél kb. egy órával több a 174. évinél. Az i. sz. 174-es évnél ez kb. körülbelül 2 óra. A forrás 96 percet jelez, amihez az észlelési idő eltéréseit figyelembe véve, a 174-es év fogyatkozása esik közelebb.

 

A legnagyobb fedés állapotának összehasonlítása

A legnagyobb fedés közeli állapotot vizsgálva további érdekes következtetések vonhatók le. Az alábbi ábra a vitatott 136-os év napfogyatkozását mutatja a teljes takarás állapotában. A négy bolygó valóban ott van a képen, de megjelenésük rendje más, mint ahogyan az agyagtáblán szerepel. Ráadásul a napkoronában tartózkodó Jupiter láthatósága megkérdőjelezhető. Összefoglalva, az időszámítás előtti 136. április 15-i napfogyatkozás itt megismert folyamata nem illeszkedik az ékírásos szövegben leírtakhoz. A bolygók másképp jelennek meg, mint ahogyan a korabeli csillagász lejegyezte.

A fenti képen arszakida időskála 174. február 19-i fogyatkozás teljes takarású állapota látható. Újra láthatóvá vált a Merkúr és a Vénusz az egykori szemlélő számára, valamint láthatta az említett két bolygót a Marst és a Jupitert. A Szaturnusz ugyan ott van a képen, amit vagy nem látott az egykor élt csillagászpap, vagy az erről szóló szöveg a tábla sérült részén szerepel. Ugyanakkor a 136-os évnél is látható volt a Szaturnusz, de a nyugati égbolton.

A két fogyatkozás részleteinek összehasonlítása alapján ki lehet jelenteni, hogy a kettő közül az i. sz. 174. évi napfogyatkozás folyamata felel meg az ékírásos forrásokban leírtaknak, egyúttal a mai és az arszakida időskála azonossága is igazolódni látszik.

 

A szöveg fordítása ugyan 2. Addaru 29. napjára jelzi, de az ékírásos szövegek fordításánál feltehetőleg jelen volt a külső körülményeket is számításba vevő szubjektivitás, ami igyekezett az i. e. 136-os évi fogyatkozáshoz igazodni.

Véleményem szerint ez egy szökőév tizenkettedik, azaz első Addaru (Addaru I.) hónapja volt. Így a rá következő második Addaru (Addaru II.) hónap után, pontosan március 20/21-re esik a Niszannu hónap első napja, és egyúttal a fentebb említett „ideális eset” következik be, hogy a Niszannu 15. napján telihold van.

Ebben az esetben a szóban forgó 175-ös év a cikluson belül vagy a tizenegyes vagy a tizenkilences sorszámú lehetett.

 


5. Az arszakida időszámítás holdfogyatkozása : Bezár


Ahogy már volt szó róla a fejezet elején ismertetett forrásoknál, az agyagtáblák hátoldalának töredezett szövegrészében van egy utalás holdfogyatkozásra, amelyet valamelyik hónap 15. napjának éjszakáján figyelt meg az egykori szemlélő. A BM 45745 tábla szövegében nincs határozott adat, mint ahogyan Stephenson állítja is könyvében. A „15 fokos éjszakai maximális fázis,… amikor kezdett világossá” szövegrészt látja halvány utalásként. A BM 34034-es tábla szövegéből már több információt kapunk. Például a 175-ös évszám innét származik, ugyanakkor hónap itt is csak feltételezett adat.

175 év [XII/2] hónap 15-én…… Amikor az [α-Cor] tetőzött, holdfogyatkozás, attól a dél-keleti oldalán. 18 ...fokkal az éjszaka... 7 ujjnyit.  Egy ... beruval napkelte előtt

Az eredetileg iderendelt i.e. 136. április 1-i holdfogyatkozással nincs különösebb probléma, de nekünk ÚR/AD 174 körül kell keresnünk egy megfelelő holdfogyatkozást, lehetőleg napkelte előtti időpontban. Láss csodát, van.

A 174. évben egy holdfogyatkozás volt, mégpedig augusztus 29-ról 30-ra virradó éjszaka és teljes. Előtte pedig ÚR/AD 173. március 17-én, de nem volt látható a kérdéses területről.

A 174. augusztus 30-i teljes holdfogyatkozás adatai a NASA honlapjáról, az egyetemes időben megadva (UT). Az ókori Babilonban vagyunk - a mai Irak területén - ahol a helyi idő körülbelül három-négy órával több.

Belépés a félárnyékba

:

00.01

Belépés a teljes árnyékba

:

00.58

Napkelte a megfigyelőhelyen

:

02.00

Teljes fedés ideje

:

02.14

Kilépés a teljes árnyékból

:

04.08

Kilépés a félárnyékból

:

05.06

A baloldali ábra a holdfogyatkozás kezdetét szemlélteti, a jobboldali pedig a fogyatkozó Hold lenyugvása előtti percekben készült. A napkelte a valószínűsíthető megfigyelőhelyen az egyetemes idő (UT) szerint körülbelül 02.00-kor következett be. A megfigyelés helyének bizonytalansága miatt, a helyi idő szerint 500 és 600 között lehetett. Mivel ugyanazt a tetszőleges időt kell hozzáadni mindegyik adathoz, talán nem is fontos.

A képek alján lévő időpontokból látható, hogy a holdfogyatkozás kezdete és a napkelte között kb. két óra telt el, azaz egy beru, ahogyan BM 34034-es tábla ékírásos szövegének fordításában szerepel.

Szembetűnő különbség ugyan nincs a 136-os és a 174-es év holdfogyatkozásai között, de az utóbbi mégis pontosabban illeszkedik az agyagtáblán lejegyzett folyamathoz.

 


6. Összefoglaló megállapítások : Bezár


A bizonyítások eddig arra irányultak, hogy melyik év fogyatkozása felel meg jobban a leírásnak, ami után mindig marad egy kis kétség, hogy mégis a kevésbé illeszkedő a jó megoldás. Különösen, hogy a többnyire sérült ékírásos táblák adatai részlegesek, és sokszor több szakértő egyetértésén alapul, hogy egy kérdéses részt hogyan értelmezzék. Nem a hozzáértésüket kérdőjelezem meg - nem is merném, sőt, a legnagyobb tisztelettel tekintek szakértelmükre - csak megjegyzem, hogy ennek a kutatásnak ilyenek a körülményei. A tévedés, illetve egyféle értelmezési szubjektivitás lehetősége mindig jelen lehet, akár a BC 136-os évi fogyatkozások felé, akár az ÚR/AD 174/175-ös fogyatkozások felé történik. Azonban ne feledjük, a táblákon jelen lévő Arsaces név igen erőteljesen tereli a megoldást a mai időszámításunk szerinti évszámhoz.

Balra a British Múzeum BM 34034 számú agyagtáblája. Mérete körülbelül tízszer tizenkét centiméter. Ebből a jól láthatóan sérült, megkopott tenyérnyi táblácskából kell a tudósoknak kiszedni az évezredes titkokat. Nem könnyű feladat és nagyon kevesen értenek hozzá.

Ahogyan már korábban jeleztük, az évszámot - az arszakida időskála 175. évét - a BM 34034 számú, a holdfogyatkozást leíró agyagtábla tartalmazza. Mivel a babiloni évváltás a mi időszámításunk szerint 174. márciusában volt, így a február 19.-i napfogyatkozás még az előző évhez tartozik, ami az arszakida időskála 174. éve. A napfogyatkozás alapján az adott év Addaru hónap 29. napja 174. év február 18/19-vel esik egybe, azaz február 18-i napnyugtától február 19-i napnyugtáig tart. Ennek megfelelően kiszámolva, a 174. év augusztus 29/30-a Ululu 15-re esik, a forrásban szereplő dátumnak megfelelően.

Alább látható a tárgyalt naptári időszak táblázata, egymás mellett a babibloni hónapok és a mai naptárunk megfelelő napjai. Sárga háttérrel a két fogyatkozás napjai. Mai naptárunk 174. éve nincs feltüntetve a hónapok felett, de a babiloni év 174-ről 175-re történő váltása jól látható.

Egy apró módosítás azonban bekerült a naptárba. A második Addaru hónapot 30 naposra jelzik, de abból, hogy az uralkodó rendelte el az előző hónapban a beszúrását, feltételezhető, hogy nem mindig tartották be, és hol 30, hol 29 napos volt attól függően, hogyan lehetett pontosabban újhold napjára illeszteni a hónap elejét. Ismerünk 26 napos Addaru betoldást is. Itt a második Addaru 29 naposként lett figyelembe véve. A harminc napos Addaru II. esetén Ululu 14-re esne az augusztus 30-i holdfogyatkozás, holott 15-én lett jelezve. Ugyanakkor, feltehetőleg éltek azzal a lehetőséggel, hogy 21-re tegyék az évkezdetet, Nisszanu elsejét.

Adalék az adott év csillagászati időpontjaihoz: a 174. február 19-e utáni következő újhold március 20-án, 18 óra 30 perc körül következett be. A tavaszi napéjegyenlőség ebben az évben március 21-én, 22 óra 13 perckor, az egyetemes idő szerint.

Az agyagtábla adatai szerint az i.sz. 174. március 21-i Nisannu elsejével már a 175-ös évébe lépett a babiloni naptár arszakida időszámítása. Arra a kérdésre, hogy miért van kilenc hónap különbség a feltételezés szerint ugyanannak az időszámításnak két vonala között - az európai időskála és az eredetinek mondható folyamközi vagy arszakida időskála - nehéz megnyugtató választ adni. Három, hat vagy kilenc hónapos eltérés a különböző évkezdetek közti váltás során talán létrejöhetett, de itt figyelembe kell venni azt is, hogy ennek a mai időszámításnak évkezdetét Gergely pápa tette január elsejére 1582-ben.

Így tulajdonképpen plusz egy évről van szó, amire még keresni kell a magyarázatot.

A jobboldali képen a BM 45745-ös agyagtábla képe, amely a napfogyatkozás részletesebb leírást tartalmazza. Ezen is jól láthatóak a sérülések, amelyek igencsak megnehezíthették a fordítók dolgát. Nem elképzelhetetlen, hogy a hiányzó évek titka itt rejtőzik valahol.

Kérdés, hogy mekkora szerepe volt a szubjektív megitélésnek, hogy a 136-os számhoz illesszék az ékírásos évszámot. Ahogyan már volt róla szó, az előző fejezetben, a kommentár szerint először csak a 75-ös évszámban voltak bizonyosak, és az 1-es számot később azonosították. Vajon az a 75-ös valóban 75 volt, vagy csak azért 175, mert 136 és 175 összege egyenlő 311-el, ami a szeleukida időszámítás kezdő éve. A 174-nél viszont hiányzott volna egy év.

Ott, akkor ez logikus döntés volt a fordítók részéről, hisz nem volt más alternatíva. A teljes napfogyatkozások ugyanazon helyszínen ritka vendégek. Gyakran száz évnél is több telik el, hogy ismét lássanak egy teljeset ugyanott. Még ritkább az olyan eseménysor, ahol megjelenik mellette egy holdfogyatkozás. A másik lehetőség, hogy a mai időszámításban keressék a megoldást, nem hiszem, hogy megfordult a fejükben.

 

Az eddig leírtak alapján kijelenthető, hogy a British Múzeum BM 45745 és a BM 34034 számú agyagtáblái a mai időszámításunk 174. évében bekövetkezett nap- és holdfogyatkozás leírását tartalmazzák. Az pedig kizárható, hogy a babiloni papok Jézus Krisztus születésétől számolt években dátumozták volna agyagtábláikat, és ismereteink szerint nincs más időszámítás, ami ekkor indult volna a folyamközi részen.

 



…egy pánik rohangált fel s alá, majd megszülte sötét középkorát…

V. A valódi Dionysius-i húsvéttábla

Az elmélet kerek egésszé válásához illik megoldást találni az időszámításunk alapdokumentumának tekintett Dionysius-féle húsvéttáblázatra. Az egész elméletről eddig úgy gondolkodtam, hogy csak úgy megtörtént, mindenféle szándékosság nélkül. A különböző eseményeket pedig megtalálom 247 évvel később. Így gondoltam Dionysius Exiguusra és húsvéttáblájára is. Számos megerősítés miatt bíztam abban, hogy ennek is ott kell lennie az új helyén. Amit találtam, igencsak meglepetésként ért és nem volt megnyugtató. Egy ideig félre is tettem, hogy tisztuljon a gondolat. A kifejtés előtt nézzük meg, mi az elfogadott álláspont a témáról.

 

1. Álláspontok, amit ma ismerünk: Bezár


Dionysius Exiguus életútja a téves kronológia alapján

Kis Szkítiának - Scitia Minor - nevezett tartományban született, feltehetőleg a mai Dobrudzsában 470 körül, emiatt ragasztották rá a „kis szkíta” jelzőt. Krisztus után 496 környékén érkezik Rómába és itt is hal meg 544 körül. Tanult teológusként elismertséget szerez a kánonjogi és keresztény irodalmi munkáival. Különösen jelentősek kronológiai írásai: Liber de paschate, Argumenta paschalia, Epistulae de ratione pascae. Az akkori pápa, I. János 525-ben (ifjabb Probus konzulságának évében) bízza meg őt a húsvét idejének kiszámításával, amikor is az Alexandriai Szent Cirill Diocletinus éra 247. évéig, azaz 531-ig tartó húsvéti táblázatát még 95 évre tovább vezette. Ebben a táblázatban, szakított az elődeinek szokásával, hogy a hitetlen és keresztényüldöző Diocletianus trónra lépésétől számolják az éveket. Közölte, hogy a továbbiakban „az Úr megtestesülésének” évétől, latinul „ab incarnatione Domini”Dionysius Exiguus Liber de paschate:
Quia vero sanctus Cyrillus primum cyclum ab anno Diocletiani centesimo quinquagesimo tertio copit et ultimum in ducentesimo quadragesimo septimo terminavit, nos a ducentesimo quadragesimo octavo anno ejusdem tyranni potius quam principis, inchoantes, noluimus circulis nostris memoriam impii et persecutoris innectere, sed magis elegimus ab incarnatione Domini nostri Jesu Christi annorum tempora pranotare, quatenus exordium spei nostra notius nobis existeret, et causa reparationis humana, id est, passio Redemptoris nostri, evidentius eluceret.
számolja az éveket, vagyis a Krisztus születésétől indulva. A táblázatában Úr Jézus születésétől számított 532. év a Diocletianusi éra 248. évével azonos. Ezzel Jézus születésének évét Róma alapításának 754. évéhez kötötte, de néhány évvel elszámította magát. Az, hogy valójában hogyan jutott el eddig az adatig, a mai napig nem ismeretes.

Vegyük észre: Róma alapításának 754. éve a téves kronológiában, a mai időszámításunk első éve. Lényegében megtaláltuk azt a legkorábbi forrást, amely Augustus császár korát az arszakida időszámítás 1-es évszámához helyezi.

A húsvét története

A húsvét ünnepe mozgó ünnep, azaz minden évben más időpontra esik. A tavaszi telehold idejét eredetileg megfigyeléssel állapították meg mind a zsidók, mind az őskeresztények. A zsidók az első tavaszi hónap, a Niszan kezdetét, a tavaszi napéjegyenlőség előtti új holdsarló megjelenését különös gonddal figyelték. Az ettől számított 14. napon - azaz holdtöltekor - volt a készületi nap legnagyobb ünnepük, a pészah előtt. Jézus egy ilyen pészah ünnep készületi napjának kora délutánján, Niszan 14-én halt meg. Halála évében ez a készületi nap péntekre esett, pészah ünnepe szombaton volt. A készületi napon este hat órától már tiltották a temetést is, ezért kellett sietni Jézus sírbatételével. Föltámadása az ünnep utáni hét első napján, Niszan 16-án, vasárnap történt. A keresztény húsvét dátumában így a Niszan hónap 14. napja fontos szerepet játszik.
Már az ősegyházakban többféle nézet volt arról, hogy mikor kell a húsvétot ünnepelni. Egyesek Jézus föltámadásának napját, a vasárnapot akarták megülni. Mások ragaszkodtak a keresztrefeszítés napjához, a Niszan 14-éhez - a 14-es szám latin neve után ezek a quartodecimanusok. A pápák határozottan ellenezték véleményüket. A zsidókkal egyidőben ünneplő keresztények között az is előfordult, hogy a tavaszi napéjegyenlőség előtt megünnepelték húsvétjukat (görög elnevezésük szerint ők a protopaszkhisták). Krisztus után 70-t követően ugyanis már a zsidók időszámítása sem a megfigyelésen alapult, így előfordult, hogy Niszan 14. megelőzte a tavaszi napéjegyenlőséget. Az eltérő nézetek miatt alakult ki a húsvéti vita.

A húsvéti vita

A húsvéti vita elnevezés mögött a húsvét dátumával kapcsolatos tárgyalásokat értjük a II-IV. században. A húsvétot 150 körül nyugaton a rómaiak az első tavaszi holdtöltét (Niszan 14.) követő vasárnapon ünnepelték, keleten, főleg az Asia tartományban a holdtölte napján, Niszan 14-én. Az asiaiak János evangélistára támaszkodva a húsvétban elsősorban a kereszthalált, a rómaiak viszont Péter apostolra támaszkodva (akinek elsőként jelent meg Jézus az apostolok közül) a föltámadást ünnepelték. Polikárp püspök 155 körül Rómába ment a húsvét dátuma körüli nézeteltérések tisztázására. Megegyezésre ugyan nem jutottak Anicét pápával (ur. 155-166), de békével váltak el. A húsvéti vita akkor robbant ki, amikor egy Blastus nevű asiai pap társaival Rómába jött és a húsvétot 14-én ülték meg, annnyira követve a zsidó szokásokat, hogy még húsvéti bárányt is öltek. Viktor pápa (ur. 189-199) a húsvéti vita eldöntésére megkérdezte az egyházakat a húsvét dátumáról. Kiderült, hogy csak az asiaiak követik a Niszan 14-i hagyományt János apostolra hivatkozva. A pápa ki akarta őket közösíteni, de főként Ireneusz hatására, aki Polikárpra és Anicétre hivatkozott, elállt ettől. A II. század vége felé a legtöbb egyház - Alexandria, Jeruzsálem, Róma - a 14-ét követő vasárnapon ünnepelte húsvétot, függetlenül a hónap dátumától. A III. században mindinkább ez erősödött, míg végül a húsvéti vitára a niceai zsinat tett pontot.

A niceai zsinat rendelete

A húsvéti vita lezárásaként a niceai zsinat 325-ben előírta az egységes vasárnapi ünneplést, azaz húsvét ünnepeként a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapot jelölte meg, függetlenül a héber naptártól. Kimondta, hogy a keresztények a húsvétot mindenütt ugyanazon a napon ünnepeljék, és ez semmiképp ne történjék a tavaszi napéjegyenlőség előtt. A napéjegyenlőség dátumát március 21-ben határozták meg, a hozzá tartozó Niszan 14., vagyis holdtölte kiszámításával felhatalmazták az alexandriai püspököt, hogy évente hirdesse ki püspöktársai számára a húsvét dátumát, valószínűleg az alexandriai naptárra alapozva. A niceai zsinat az általános rendelkezésen túl nem adott meg pontos szabályokat. Alexandriai Cirill a Niszan 14., vagyis a húsvéti holdtölte idejét egy ciklusos számítási módszerrel határozta meg. Ez azon a tapasztalaton alapul, hogy 235 holdhónap csaknem pontosan 19 napévvel egyezik meg, vagyis a holdfázisok 19 évenként az évnek ugyanazon a napján megismétlődnek. A különbség oly kicsi, hogy kb. 300 évig nem okoz semmi zavart. 300 év után azonban már jelentkezik 1 nap különbség, amit az epakta csökkentésével lehet korrigálni. A római húsvétszámítás szerint az ünnep a tavaszi napéjegyenlőséget (III. 21.) követő holdtölte utáni vasárnapon van, legkorábban III. 22-én, legkésőbb IV. 25-én. A rendelkezés egészen a Gergely-féle naptárreformig biztosította a húsvét egységes megünneplését a kereszténységen belül.

Forrás: A Magyar Katolikus Lexikon húsvétszámításról, a niceai zsinatról és a húsvéti vitáról szóló oldalai.

Folytatásként nézzük meg az elakadt bizonyítási folyamatot.

 


2. Elsőkörös megoldáskeresés: Bezár


A gondolat szerint, egyszerűen csak előre viszem a táblát 247 évvel, mint a többi eseményt és ezzel kész. Így a készítésének éve 772 lesz. A kilencvenöt éves időszaka pedig 779 és 873 közé kerül.

Mivel több ciklusnak is meg kell felelni, nem egyszerű előrevinni. A ciklusok a következők: a 19 éves holdciklus, a hetek rendje (7), a 15 éves indictio ciklus, és a négyéves szökőév rendszer. Az indictio ciklus megoldódott azzal, hogy Diocletianus kora szintén előrejön 247 évet és az i.sz. 312-es év I. indictio-ja az 559-es évhez kerül. A holdciklus sem probléma, ugyanis a 247 maradék nélkül osztható 19-el (13x19=247). A hetek ciklusa szintén rendben van, ugyanis ebben a 247 évben 90216 nap van, ami osztható héttel. A lehetetlennek tűnő előrecsúsztatás lehetségesnek látszott.

A 247 éves előrevitelt a következőképpen próbáltam megerősíteni: a NASA honlapján megtalálhatóak a históriai csillagesemények, köztük a Hold ciklus időpontjai is, több ezer évre visszamenőleg. Kikerestem a húsvéttábla minden évéhez az odavaló húsvéti telihold napját, mind a régi, mind a 247 évvel későbbi évben, majd összehasonlítottam a két skála egyezéseit a NASA adataival. A megfeleltetés a korban szokásos módon történt, ahol az adott nap reggel 6-kor kezdődött.

Az eredmény meglepő volt, de igazolta a 247 éves előrecsúsztatást. Míg a régi helyen, a tábla elején volt pontatlan és a végén volt pontosabb, az új helyen pont fordítva, az elején volt pontos és a végén pontatlanabb, ahogyan várná is az ember. Az egymásra épülő számításoknal a pontatlanságok az elején kisebbek, és ahogyan haladunk előre az évekkel, úgy nő. Ez igazolta volna, és talán igazolja is, hogy Dionysius Exiguus 247 évvel később élt. Az eredeti latin nyelvű táblázatot a mellékletek között találja meg az Olvasó. Az Alexandriai Cirill táblájával kezdünk. amelyet a források szerint Dionysius készen kapott és továbbszámolt.

A táblázatról:

A Cirill-féle tábla első oszlopában két szám látható, az első a Diocletiánus éra évszáma - erről külön lesz szó a negyedik részben - a zárójeles szám Dionysius által meghatározott évszám. A sötét hátterű, fehér számok azokat az éveket jelöli, ahol a NASA és a táblázat adata egyezik.

Az első 19 éves tábla Alexandriai Cirill táblázata. Alatta Dionysius Exiguus által továbbszámolt öt darab 19 éves táblázat. A nagy 'B'-vel kezdődő számok a szökőévek. A Cirill-féle tábla nem jelöli a szökőévet, de a C-oszlop értéke ott kettővel nő. Alább a táblázat egyes oszlopainak leírása:

I. SZ. oszlopa: az évek szám a Krisztus születése szerint,
A. oszlop: az indictio ciklusok számai (I-től XV-ig), a húsvétszámításhoz nem kell
B. oszlop: az epakta, (vagyis, március 22-én hány napos az újholdciklus),
C. oszlop: a concurrent, azaz március 24-e hányadik nap a héten (1-től 7-ig),
D. oszlop: a holdi ciklus száma (1-től 19-ig),
O. oszlop: a március 21-e utáni első telihold napja,
Úrnap oszlopa: a telihold utáni első vasárnap, a húsvét napja,
E. oszlop: a húsvét napján a holdciklus kora,
ÚR/AD oszlopa: az új évszám ÚR/AD-ben,
AC és I-V oszlopa: A táblázat száma és a 19 éves ciklus

ALEXANDRIAI CIRILL HÚSVÉTTÁBLÁZATA

A régi helyén több az egyezés, mint az új helyén. Az is jól látható, hogy időben előrehaladva egyre pontosabb lesz, míg 247 évvel később, ahogyan várnánk, egyre pontatlanabb. Ez egészen a táblázat végéig folytatódik.

Ugyanaz történik a Dionysius Exiguus táblájában is, de az előrehozott éveknél látványosabb a pontosság romlása időben előrehaladva.

DIONYSIUS  EXIGUUS HÚSVÉTTÁBLÁZATA

Alábbi képen a két időszak kigyűjtött évei. Balra a régi, jobbra az 247 évet előrejött évek oszlopai. Az AC a Cirill-féle tábla, a római I-II-III-IV-V oszlopok pedig Dionysius tábla évei. Ami rögtön szembetűnik, hogy időben szimmetrikusan helyezkednek el az egyező évek. A régi helyén lévő tábla a készítés évétől időben előrehaladva egyre pontosabb (?), míg az új helyen, ahogyan lennie kell, egyre pontatlanabb.

Ez alapján végül is előrejöhetne a tábla. Jóformán minden adat elfogadhatóan egyezik az új helyen, az indictio-k, a teliholdak, a hét napjai, egyet kivéve.

Az Úrnap - a húsvétvasárnap - szökőévben hétfőre esik. Ezt a hibát Dionysius Exiguus nyilván észrevette volna, hiszen még a Cirill-féle táblában is jelen van.

Az a gondolat, hogy mindent megtalálok 247 évvel később, itt nem működött. Ha nem találom meg a betlehemi csillagot pontosan 247 évvel az Augustus-féle népszámlálás után, talán bajban is lehetnék. De ez a tény és a többi bizonyíték arra késztetett, újra elemezzem az egész Dionysius-féle húsvéttáblát és keletkezését.

 


3. Újratervezés és elemzés: Bezár


A húsvéttábla elemzése előtt nézzük, mit állítunk az elmélet alapján és mire építkezünk:

A mai időszámításunk az arszakida birodalom időszámítása.
Jézus születési évét egy népszámlálás és egy csillagászati jelenség jelöli ki.
Időben 247 évet előremenve megtaláltuk a leírásokhoz illeszkedő együttállásokat.
Ezek alapján Jézus 247 évvel később, ÚR/AD 240-ben született.

Előrejövő, maradó évszámok

A római kor előrejön 247 évet, minden hozzá kötődő eseményével együtt. A kopt érához tartozó időpontok maradnak a helyükön. A témához kapcsolódó, előrejövő időpontok:

Esemény Régi évszámÚj évszám
Augustus császár uralkodásai.e. 27-i.sz. 14ÚR/AD 221-261
Jézus születési évei.e. 7ÚR/AD 240
Diocletianus uralkodási idejei.sz. 284-305ÚR/AD 529-552
Indictio kezdő évei.sz. 312ÚR/AD 559
Niceai zsinati.sz. 325ÚR/AD 572
Dionysius Exiguus életei.sz. 470-544ÚR/AD 717-791
Ifjabb Probus konzuli évei.sz. 525ÚR/AD 772

Ezek azok az időpontok, amelyek keretet adnak a további elemzéseknek. Jöjjenek azok a kopt időszámításhoz kapcsolódó évszámok, amelyek maradnak a helyükön:

EseményRégi/új évszám
Mártírok/Diocletianus érájaÚR/AD 284/285
Alexandriai CirillÚR/AD 370-444
Alexandriai Cirill húsvéttáblájaÚR/AD 436-531
Dionysius Exiguus húsvéttáblájaÚR/AD 532-626

Gondolom, ez meglepetésként hat! Míg Dionysius és kora előrejön, addig a húsvéttáblája marad a helyén. Ez a tábla oda készült. Az Alexandriai Cirill eredeti táblája nem engedi előrejönni. Ugyanis az a kopt, pontosabban a Diocletianus érára alapul, ami marad.

Akármikor készítette el Dionysius, vagy valaki más a táblázatot - legyen az időben új helyen, 772-ben, vagy még később - ha folytatta 531-ig tartó Cirill-tábla számait, a mai helyére lesznek érvényesek, 532-től 626-ig.

Ha Dionysius valóban olyan képességű komputista volt, ahogyan táblája alapján feltételezni lehet róla, akkor azt bizonyára észreveszi, hogy ifjabb Probus konzulságának évében - ÚR/AD 772-ben - nem jók a számításai.

Formás ellentmondás vár feloldásra. Dionysius nem élhetett 525 körül, a betlehemi csillag 240-es évszáma miatt. Tőle tudjuk, hogy kb. 500 évvel Jézus születése után élt. A tábla pedig nem jöhet előre 247 évet, mert a szökőéveknél pontatlan.

Igazuk lesz azoknak, akik megkérdőjelezik hitelességét?

Újratervezés

Újra kellett értékelnem a táblázat készítésének dokumentumait. Az elemzés során lassan kialakult bennem egy olyan vélemény, hogy maga a táblázat és a Dionysiusnak tulajdonított írások szövegei nincsenek szinkronban. Mintha valaki utólag kiigazította volna a táblázat értékeit, de az írásokban már nem mindenütt tette meg. Egy biztos, tagadhatatlan nyomai vannak egy átszerkesztésnek. Emellett néhány feloldhatatlannak látszó anakronizmus valamint hitelességi probléma is fennáll. A tábla egyszerre lehet valódi és finoman kiigazított. Vegyük sorra a talált és a kétkedők által említett problémákat, hiányosságokat.

Az 532-es ciklus

Többen kapaszkodnak az 532-es ciklusba és hogy azon keresztül kapta meg Dionysius Jézus születésének évét (F. K. Ginzel, Chronologie III. 246). A ciklusra alapuló fikció a következő elgondolást rejti: A hét napjai 7x4=28 évenként azonos dátumokra esnek. Minden 19x28=532-ik évben a Hold fázisai ugyanazon a napon és azonos dátumon megismétlődnek.

Dionysius megjegyezte, hogy Krisztus feltámadása március 25-én történt. Ginzel szerint 563. március 25-én Úrnap volt. Ebből kivonva 532-t, 31-t kapunk, ami Jézus Krisztus feltámadásának napja. Teres Ágoston a Biblia és asztronómia című könyvében cáfolja, hogy lenne bármilyen hasonló feljegyzés illetve számítás Dionysius munkáiban. Véleménye szerint, ahol szóba kerül március 25, nem állnak évszámok, feltehetőleg csak ünnepnapokra gondolt Dionysius.

Az 532 éves ciklussal kapcsolatban meg kell jegyezni azt a tényt, amire egy hasonló sorsú kutató ismerősömMellár Mihály 2019. hívta fel a figyelmemet, hogyha valaki huncutkodni akar az időszámítással, azt az 532 éves ciklus segítségével tudja legkönnyebben végrehajtani.

Azonban itt az 532-es érték, csak az első tizenkilenc éves ciklusnak az első éve. Más szerepe nincs és nem is található meg máshol.

Dionysius Exiguus kizárólag a húsvéttáblázat készítésének évét, az 525-t kísérelte meg számítással megadni.

Az első Krisztus utáni évszám hitelessége

Ezzel az a probléma, hogy nem adta meg a hiteles számítási módszerét, amivel az 525-ös évszámot megkapta. Teres ezt az I. argumentum segítségével próbálja igazolni, úgy gondolom, elégtelenül. A Dionysius-i számítás latinul és magyar fordításban:

Argumentum primum. De annis Christi.
Si nosse vis quotus sit annus ab incarnatione Domini nostri Jesu Christi, computa quindecies XXXIV, fiunt DX; iis semper adde XII regulares, fiunt DXXII; adde etiam indictionem anni cujus volueris, ut puta, tertiam, consulatu Probi junioris, fiunt simul anni DXXV. Isti sunt anni ab incarnatione Domini.

Első tétel. Krisztus évszáma
Ha tudni akarod, hogy a hány év telt el a Úr Jézus Krisztus megtestesülése óta, akkor számolj tizenötször 34-et, ami 510. Adj hozzá tizenkét rendes évet, ami 522. Add hozzá annak az évnek az indictio számát, amelynek keresed évszámát, például hármat, a fiatalabb Probus konzulsága alatt, ami összesen 525. Ennyi év van Urunk megtestesülése után.

A következő számok szerepelnek a számításban, sorban: 15, 34, 12 és 3. A három, ifjabb Probus konzuli évének indictio száma, ez rendben. A 15-ös az teljes indictio-ciklus értéke, ez is rendben. A többivel viszont van egy kis gond.

A 34, ami az eltelt indikciók számaDiocletianus vezette be, mint adókivetési módszert. A korai középkorban az uralkodói évek szerinti bizonytalan keltezést kiegészítették a indictio-ciklus (magyarul adókör) számaival. Az indictio-n 15 éves ciklust értettek, amelynek éveit I–XV. sorszámmal látták el. Ha végét ért, újra kezdték, de azt, hogy hányadik, nem jegyezték fel. Többféle indictio-s évkezdet is volt. Az úgynevezett görög indictio kezdete szeptember 1-re, a pápai indictio kezdete december 25-re vagy január 1-re esett, amelyek igen megnehezítették a dátumok azonosítását. a számítás időpontjáig. A probléma, hogy nincs olyan lista, amin ezt számon tartották volna. Lásd a fentebbi lábjegyzetet. Honnan vette ez a számot?

A 12-es érték. Teres szerint, a római időszámítás évének (AUC) indictio-száma és a hozzátartozó Krisztusi évszám indictio-számának különbsége. Összetartozik az 525-ös és az AUC 1278 év. Az 525 indictio-száma 0, ezért 15 lesz. Az 1278-nak pedig három. Így 15-3=12.

Talán rendben is volna, de értsük a szót: most számolta ki a világtörténelem első Krisztus utáni évszámát tizenkettő hozzáadásával. Hogyan számolta ki, hogy 15 lesz az indictio-ja, ha még nem is létezett? Amiből majd ki kell vonni hármat és hozzáadni az évszámhoz! Körkörös hivatkozás klasszikus esete. Ebbe a hibába már jónéhány számítógép és programja belehalt. A következtetés:

Az egész művelet csak akkor működhet, ha már eleve tudta, hogy az 525-ös évszámot kell hozzárendelni Probus konzuli évéhez.

A módszer esetlensége, hogy csak addig működik, míg a 3-as indictio ciklusa át nem vált egy új ciklusba. Azt már nem írta oda, hogy ekkor a 34-et, az indictio-k számát növeld meg eggyel.

Ifjabb Probus konzuli éve

Furcsa, árulkodó kérdőjel, hogy Dionysius miért csak egyetlen konzuli évet említ a kronológiai írásaiban? Abban a korban ez elengedhetetlen dátumozási forma volt. Nem valószínű, hogy minden munkájával végzett egy éven belül. Honnan szerezhette a Probus nevet? Hirtelen ötlettől indítva kivontam 247 évet 525-ből, ami pontosan 278, és láss csodát:

A római konzulok listájában a 278. év konzulja szintén Probus, pontosabban Marcus Aurelius Probus császár (született és meghalt Sirmiumban, magyarul Szávaszentdemeterben), aki ekkor másodszor volt konzul. Társkonzulja Virius Lupus, akinek ez szintén a második konzulsága volt.

Pontosan 247 évvel korábban! Ez nem lehet véletlen. Ráadásul a két év konzuljai között van egy nagy különbség. A 278. év konzuljai forrásokkal megerősített személyiséggel rendelkeznek - Pannóniához, Kárpát-medencéhez kötődő, tragikus sorsú császár és később római prefektusi hivatalt betöltő társkonzul - míg az ifjabb Probusról semmit nem tudunk a nevén kívül.

Vegyük észre, a helyes, 247 évvel kiigazított új kronológiában az 525-ik év szintén Probus konzulságának éve lesz, de ez a valós történelmi személyiséggel rendelkező Marcus Aurelius Probus császár konzuli éve, társkonzulja pedig Virius Lupus.

Egy másik fontos következtetés: a Probus nevű konzulok évei közti 247 év különbség arra utalhat, hogy eleve tudták, hogy ez az időszámítás a pártusoké. Ugyanakkor ez a feltételezés behatárolja a készítés korát is, hiszen mikor is jöhettek erre rá? Csak a bevezetése után! Egyelőre várjunk a további következtetésekkel, jöjjön a többi turpisság.

A nulla anakronizmusa

A következő probléma a nulla szó használata, számértékként. A nullát, mint számértéket, Európában a XII-XIII. századtól kezdik használni zéró kifejezéssel (zafiro, Fibonacci)A zéró kifejezés Fibonaccitól származik, aki az arab szifr szót vette át (jelentése: üres, semmi). Ezt olaszosan zefiro-nak írta, ez rövidült le zéróvá. A zefiro másik jelentése: könnyű, alig érzékelhető szél.. A származási országának elfogadott IndiábanA nulla számjegy bevezetése előtt Indiában kihagyott helyet használtak a helyiértékes jelöléssel. A nulla számjegy első bizonyított tízes számrendszerbeli használata a IX. századból származik. A jele egy pont volt, ezért bindu-nak, azaz pontnak hívták. kb. 600 után kezdik használni. Magát a nulla, nullus szót használták már korábban is a nihil helyett, nincs, semmi jelentéssel. Ha szükség volt a semmi, a nincs jelölésére az N. alakot használták.

Dionysius a leírásokban csak a nihil szót használja a maradékos osztásoknál. Ahol a nihil, vagyis nincs maradék, ott mindig az osztó értéke kerül beírásra. Például a 19-es osztásnál 19, a 15-ös osztásnál 15, a hetes osztásnál hét. Ezt Dionysius le is írja a VIII-as argumentumban. Ebben a korban a nulla számérték még nincs értelmezve.

Azonban itt mindegyik táblázat első sorában ott van az epaktaAz epakta - görögül epaktai hémerai, azaz betoldott napok - az a szám, mely megmutatja, hogy az adott év meghatározott napján a Hold hány napos, azaz hány nap telt el a legutolsó újhold óta. értékét jelezve. Ráadásul az Alexandriai Cirill utolsó 19 éves ciklusába is be van írva a nulla.

Az epaktánál ez az érték 29 lenne. Értsd: március 22-én a Hold 29 napos, de helyette az áll, hogy nulla (0) napos. Dionysius argumentumában leírja, hogy az egyiptomiak hozzátesznek egy napot és 30 lesz. Mégis nullát találunk, ami így már számérték és itt egy számnak kell lennie, hiszen műveleteket végeznek majd vele. Alább az epakta értékei a Metón-ciklus éveiben. A Dionysius-i nulla eredeti értéke a 19. évnél található.

A nulla számérték itt anakronizmus, akár 525-re, akár 772-re a tesszük húsvéttábla elkészítését, a Cirill-tábla 444 előtti elkészítéséről nem is beszélve.

Az a tény, hogy Dionysius más munkáiban, mintegy megágyaz a nulla használatának, nem változtatja meg az anakronizmusát.

Átszerkesztés: tízedik vagy tizenharmadik?

Több változat van a XIX éves ciklusok kiszámításában. Mint már tudjuk, az egyéb szövegrészekből, az ifjabb Probus konzuli éve, III. inductio-val az 525. év. A 19 éves ciklus 10. éve tartozik hozzá a táblázatban. Azonban mind a tábla bevezető szövegében, mind a ARGUMENTA PASCHALIA ötödik argumentumában a tizenharmadik évet rendeli az ifjabb Probus évéhez. Az ötödik argumentumban még számszerűen is pontos a számítás. Majd beszúrja hatodik argumentumot, hasonló szöveggel, mint az ötödik, de itt már a táblázatnak megfelelően számol és tíz lesz az eredmény.

A húsvéttábla bevezető szövegének utolsó mondata következőképpen hangzik, latinul és magyar értelmezéssel:

In praesenti namque tertia indictio est, consulatu Probi junioris, tertius decimus circulus decemnovennalis, decimus lunaris est.

Jelenleg az ifjabb Probus konzuli évében, harmadik indictioval, 13. évben a tizenkilencéves ciklusban, 10. holdhónapban.

Az ARGUMENTA PASCHALIA V. argumentumának szövege latinul és magyar fordítással a következő:

Argumentum V. De cyclo decemnovennali.
Si vis scire quotus sit annus circuli X et IX annorum, sume annos Domini, ut puta, DXXV, et unum semper adjice, fiunt DXXVI. Hos partire per X et IX, remanent XIII. Tertius decimus est annus cycli decemnovennalis. Quod si nihil remanserit, IX decima est.

V. tétel: A tizenkilenc éves ciklus.
Ha tudni akarod, hogy melyik évében vagy a 19 éves ciklusnak, mondjuk az Úr 525. évében, adj hozzá egyet, az 526. Oszd el 19-el, a maradt 13. Az év a 13-ik a 19 éves ciklusban. Ha nincs maradék, akkor 19.

Az ARGUMENTA PASCHALIA VI. argumentumának szövege latinul és magyar fordítással a következő:

Argumentum VI. De cyclo lunari.
Si vis scire quotus cyclus lunae est, qui decemnovennali circulo continetur, sume annos Domini, ut puta, DXXV, et subtrahe semper II, et remanent DXXIII. Hos partire per X et IX, remanent X. Decimus cyclus lunae est decemnovennalis circuli. Quoties autem nihil remanet, nonus decimus est.

VI. tétel: A holdciklus.
Ha tudni akarod, hogy melyik ciklusa a Holdnak a 19-es körében, mondjuk az Úr 525. évében, akkor vonj ki belőle kettőt, marad 523. Oszd el 19-el és marad tíz. A tizedik ciklusa a Holdnak a 19-es körben. Hogyha nincs maradó, akkor ez 19.

Vajon melyik az eredeti érték? Melyik az eredeti számítási mód? Logikusan a 13-as számhoz tartozó szövegek. A tíz a táblázat értéke. Első ránézésre a tizes értéket adó argumentum mintha más latinsággal íródott volna. Kifinomultabb? Érdekes módon mindkét szövegben az évek bevezetése az arszakida időszámításnak megfelelően történik: annos Domini, vagyis az Úr évében. Alább a már ismert Cirill tábla. A keresett értékek a D-oszlopban találhatóak. A táblázatban a 13. év az 528-nál található.

CIRILL TÁBLÁZATA

Azt, hogy mikor borult a táblázat és a szövegek harmóniája, nem tudni, de a 19 éves éves ciklus három évvel el van csúszva. A többi adat pedig maradt a helyén, így az epakta is. Talán ezen a nyomon el lehet indulni.

A Cirill-tábláról

A források szerint az eredeti Cirill-féle tábla szintén 95 éves időtartamra lett kiszámolva. Az utolsó ciklus lett folytatva az 532-es évben. Az eredeti tábla 436-tól 531-ig tart.

Ismétlésképpen, hogy könnyebb legyen időben tájékozódni: Diocletianus uralkodási ideje ÚR/AD 552-ig tartott (305). Az indictio-ciklus ÚR/AD 559-ben indult I. indictio-val (312). A niceai zsinat pedig ÚR/AD 572-ben történt (325).

A felsorolt számadatok alapján az eddig felmerült anomáliákon kívül még a következő kérdéseket kell feltenni a Cirill-táblával kapcsolatban:

Mit keres a Cirill-táblában a még nem létező indictio-ciklus, ráadásul nincs is rá szükség?
Miért nevezi Cirill püspök komputistája Diocletianus érának, ha a névadó még meg sem született?
Miért ennyire pontos, holott az ebből a korból származó egyéb táblák tele vannak hibával?

Mi történhetett a táblákkal, hogy ennyi durva rendellenességet találtunk?

Erre csak egy válasz lehet, az utólagos átszerkesztés. Akárki volt tettes, nem csak a Dionysius-táblát írta át, hanem hozzászerkesztette a Cirill-féle táblát is. Ugyanakkor, magával korszakolással is problémák vannak:

Mi lett még átírva?
Mi lehetett az eredeti Cirill-táblában?
Mi lehetett az eredeti Dionysius-i húsvéttáblázatban?
Egyáltalán, volt olyan, hogy eredeti tábla, vagy az egész utólag lett létrehozva?

Attól tartok, ezekre a kérdésekre nem fogunk választ találni. Most biztos nem. Talán támpontot adhat a kormeghatározáshoz, hogy az átíróknak rendelkeznie kellett bizonyos új ismeretekkel és hiányában kellett lenniük a múlt akkor még feltáratlan tényeivel. Lépjünk tovább a Diocletianus éra titkának megfejtéséhez.

 


4. A Diocletianus éra rejtélye: Bezár


A Diocletianus éra eredete szintén a történelem rejtélyei közé tartozik. Az évszámai valóban azonosak a kopt Mártírok érájának évszámaival. Az elfogadott álláspont szerint azért kapta a Diocletianus nevet, mert a császár uralkodásának idejében indult keresztényüldözéseknek akartak emléket állítani. Kérdés, hogyan lehet azonos Jézus születése után 44 évvel induló Mártírok érájával, a 200 évvel később született Diocletianusról elnevezett éra? Már a kérdés is ellentmondásos. A megoldáshoz vezető nyomra a húsvéttáblák elemzése során figyeltem fel. A két éra dátumjegyzései közti különbségre.

Ismétlésképpen a koptok naptáráról:

Az egyiptomi koptoknak saját időszámításuk és naptáruk van, ami a régi egyiptomi naptárra épült. Tizenkét, egyenként 30 napos hónapbólSorban: Thot, Paophi, Athür, Koiak, Tübi, Mehir, Phamenóth, Pharmuthi, Pakhónsz, Pauni, Epiphi, Meszoré. áll, és a maradék 5 napot, a szökőévben pedig 6 napot, tizenharmadik hónapkéntPi Kogi Enavot: jelentése „a kicsi hónap”. az év végére teszik. A Mártírok évével indult, és következetesen a Mártír(ok) időszámításának nevezik. Az újévet jelenleg szeptember 11-én - szökőévben szeptember 12-én - tartják. 2018. szeptember 11-től az 1735-ös évben járnak.

Alább a Cirill tábla kezdő sora, a Diocletianus-i 229. év teliholdjának napja és húsvétvasárnapja. Az első sorban a birodalmi Julián naptár szerinti szövegezés látható. A második sorban pedig a kopt naptár szerinti. Ez ugyanaz a nap - legalábbis annak szántam, remélem nem tévedtem.

Az időszámításÉvszám TeliholdÚrnap
Diocletianus-i éra229non. Apr. (Ápr. 5.)VII. id. Apr. (Ápr. 7.)
Mártírok érája229Phamenóth 08.Phamenóth 10.

Térjünk vissza a niceai zsinat idejébe (ÚR/AD 572 / i.sz. 325), amikor is rendezték a húsvéti ünnepek problémáját. A zsinat határozata alapján az alexandriai pátriárka feladata volt a húsvét időpontjának meghatározása és közlése püspöktársaival. A számítást valószínűleg nem a mindenkori pátriárka végezte el, hanem az egyik képzett komputista beosztottja a sok közül. Alexandriában viszont az egyiptomi/kopt naptár hónapszerkezete szerint számolták és állapították meg a húsvét időpontjait.

Ahhoz, hogy a római birodalomban értelmezni tudják a dátumot, át kellett alakítani a Julián-naptár hónapjaira, napjaira. Minden kopt naptári napnak van egy Julián megfelelője. A megfeleltetés során - például a Cirill-féle táblában - év maradt a kopt időszámítás éve, a hónapok, a napok pedig a Julián naptári változata.

Alábbi táblázatokban jól láthatóak az összetartozó napok, hónapok. Jobbra a Diocletianus év szerkezete. Ez az év szintén szeptembertől szeptemberig tart, ugyanúgy, mint a kopt év. A szökőnap helyét viszont a Julián-naptárból örökölte (vastagon szedve), így került itt is néggyel osztható számhoz.

A Diocletianus-i éra használata csak a niceai zsinat után kezdődhetett az egységes húsvétszámítás elrendelésével. Valószínűleg soha nem használták folyamatos időszámításként. A Diocletiánus név csak azt jelzi, hogy a napok a birodalmi naptár szerint vannak jelölve. Miért épp Diocletianus? Nem tudom. A bizonyításához sem tudok konkrét, igazoló forrást felmutatni, ezért csak hipotézisként teszem közzé.

A Diocletianus éráról szóló mondat Dionysius Exiguus Liber de Paschat című munkájából:

Quia vero sanctus Cyrillus primum cyclum ab anno Diocletiani centesimo quinquagesimo tertio copit et ultimum in ducentesimo quadragesimo septimo terminavit, nos a ducentesimo quadragesimo octavo anno ejusdem tyranni potius quam principis, inchoantes, noluimus circulis nostris memoriam impii et persecutoris innectere, sed magis elegimus ab incarnatione Domini nostri Jesu Christi annorum tempora praenotare...

Szent Cirill az első ciklusa a Diocletianus 153. évében kezdődött, az utolsó a 247-ig tart. Mivel nem akarjuk a 248. évhez egy zsarnok emlékezetét adni, azzal keresztényüldöző bűnösök közé tartozni, ezért „az Úr Jézus Krisztus megtestesülésének” éveként számoljuk tovább...

Nem azért nevezik a kopt időszámítást Mártír vagy Diocletianus érájának, mert gonosz keresztényüldöző volt. Erről már volt szó a III/4. Sötét középkor nélkül című fejezet koptok időszámításáról szóló részében. Az egyiptomi koptok az időszámításukat Márk és Péter Rómába indulásától számolják. Azaz Péter és Márk mártírok útjára lépésétől.

Diocletianusról: egy szétesőben lévő birodalom császára volt. Azon nagyon kevés császár közé tartozott abban a korban, akiket nem erőszakos halál ért. Békés öregkort megélve hunyt el lemondása után. A keresztényüldözését inkább az állami kötelezettségeknek eleget nem tevők megbüntetése jellemzi. Nem a vallásuk miatt ítélte el keresztényeket, hanem az ellenséges fellépésük miatt a többi vallás iránt. Ráadásul a keresztény hitet is felvette, igaz, a később eretneknek nyilvánított Arius-féle kereszténységet. Talán ezért lett Diocletianus nagyon gonosz. Egy átlagos uralkodó volt, aki a szétesés korszakának viszonylag békés levezetésével inkább pozitív értékelést érdemelne.

A Diocletianus-i éra a két naptár összehangolásának praktikus eszköze lehetett. Például a húsvét napját közölték a püspökök felé vagy a levelezésben, de semmi másra nem használták.

Az egész Dionysius-i tévelygés vagy a valós ismeretek hiányának, vagy egy kellemetlenné váló információ miatti utólagos beavatkozás eredménye. Esetleg mindkettő. Foglaljuk össze, amit eddig tudunk.

 


5. Összefoglaló megállapítások: Bezár


Általában kétséggel fogadok minden összeesküvés elméletet, de most kivételt kell tennem. Itt azonnal ki lehet jelenteni, hogy a Dionysius Exiguus húsvéttábláját valakik, valamilyen oknál fogva kiigazították. A Cirill-táblában ez letagadhatatlan. Ezért a Dionysius-táblák sem lehetnek rendben.

Az elkövetőt korban ott kell keresni, amikor felmerült ennek szüksége, illetve fontos szempont, hogy mikor lehettek rá képesek.

Például mikor kezdték el valóban használni a „ab incarnatione Domini” alakot? Az 1054-es egyházszakadás utáni századokban. Mikor kezdik el használni a nulla számértéket? Körülbelül ugyanakkor, még pontosabban 1200 körül. Az a kor jön számításba, amikor olyan részletek merültek feledésbe, hogy mit, miért neveztek Diocletianus érának. Feltehetőleg ekkor már az Úr időszámítását széleskörűen használhatták és az is elfelejtődött, hogy az indictio-kat soha nem listázták.

Maga a latin nyelv is változott az évszázadok alatt, mint minden nyelv. A hozzáértők talán azt is észrevehetik, hogy mennyire egységes a nyelvezetük Dionysius húsvétszámításról szóló munkáinak. Például az Argumenta Paschalia című írásban az V és a VI argumentumának szövege közti eltérést még a laikus is felfedezheti.

A folyamat

Az egész az egyházszakadás után kezdődhetett, amikor igény támad egy jól használható időszámításra. Oka a keleti egyháztól való különállás kimutatása lehetett, ahol a világ teremtésétől számolt érát használták. Ezt az Anno Domini bevezetésű, Krisztus születésétől gondolt időszámításban találták meg. Praktikus megoldás, mert ismert volt és kézen-közön használhatták.

Majd találtak valamit, ami az eredetére utalt. Az a valami igencsak kellemetlen lehetett a keresztény kultúrára, ha végrehajtották a következő eseményeket:

Átnevezik az időszámítást „Anno Domini”-ról „ab incarnatione Domini” alakra.
Az új megnevezést Dionysius Exiguus-tól eredeztetik.
Jézus születési évét a pártus időszámítás egyes évszámához rendelik.
Az évhez megadnak egy hiányos számítási módszert, holott ismerniük kellett.
Kiigazítják a táblát és leteszik olyan korba, ahol ebben a formában semmi keresnivalója.

Miért volt erre szükség? Mit akartak elérni azzal, hogy Jézus születését a pártus időszámítás egyes évszámához tették, majd alkottak hozzá egy húsvéttáblát, szövegekkel és talán Dionysiussal együtt? Miért nem volt jó akkor, amikor valójában történt?

Legyen ez a következő rész témája. Úgy gondolom, hogy azután a Dionysius-i munkák hitelessége lesz a legkisebb gond.

 



…az emberiség pedig lassan felnő…

VI. A valódi Úr Jézus Krisztus

Ha a pártus időszámítás neve az Úr időszámítása és Jézus előneve valamint megszólítása is Úr volt, akkor Jézus pártus származású volt? Sőt: pártus királyfi vagy herceg, hiszen maguk a napkeleti bölcsek azonosították születésekor a Regulus csillaggal?

Már az első mondatokból érzékelhető, hogy súlyos kérdéseket és fájdalmas feloldásokat fog találni az Olvasó ebben a fejezetben. A keresztény hitéletet alapjaiban fogják érinteni, ezért fontosnak tartom a következőket kijelenteni: hiszek a Teremtőben, és hiszem, hogy nem tudunk nem hinni benne. Az sem, aki ezt tudatosan kijelenti magáról. Kimondani nagyon könnyű, de túl mélyen gyökerezik bennünk, hogy egy kijelentéssel, de akár még hittel mondott tagadással törölni lehetne. Tetteinkben, de még gondolatainkban is figyelmen kívül hagyhatjuk, de ott mélyen, lélekben, nem lehet. Ha egy társadalom válaszúthoz ér, mindig megjelennek új tanítások utunkat egyengetni. Szerintem mára egy ilyen korba értünk. Az emberiség pedig lassan felnő és talán eljött az ideje, hogy újraértelmezze az egykori napkeleti bölcsek pártfogoltjának tanítását.

 

1. A rebellis gondolat: Jézus, a pártus herceg! : Bezár


Az első lázadó gondolatot Jézus pártus származásáról még Badiny Jós Ferenctől ismerte meg az olvasó közönség. A professzor elmélyült, részletes elemzés után, más értelmezési, gondolati úton járva állította több írásában, hogy Jézus pártus herceg volt. Anyja pedig Magdalai Mária a pártus királyi család rokonságához tartozott. A részletezését kihagyom, a kíváncsi olvasó több helyen is megtalálhatja Badiny Jós Ferenc professzor munkáit.

Ebben az elméletben az Úr szó miatt vetődik fel újfent a kérdés. Mint már a fejezet bevezetőjében említettük, Jézus neve és megszólítása már a legkorábbi apokrif iratokban is Úr volt. Ezen kívül még számos névvel és címmel illették még életében: Mester, Krisztus, Messiás, próféta, Isten Fia vagy az Atya Fia, Emberfia, király (INRI). Jézus címei és megszólításai egyértelműen egy magas rangú személyt sejtetnek és nem pedig az egyszerű názáreti ács házasságon kívül született fiát. A kor erősen hierarchizált társadalmában minimum szokatlan lenne, hogy a ranglétra alsó részéhez tartozó személyt ilyen címekkel illessenek. Ráadásul a magas tisztséget megkövetelő döntési helyzetekben kérnek tőle tanácsot - igaz, álságosan - mint például házasságtörő asszony esete, vagy a császári adó megfizetése.

A magas társadalmi rang már a korai időszakokban is megjelenik. Például erre utal a Vízkereszt napján a Jordánnál megjelenő, még ismeretlennek mondható Jézus és Keresztelő János párbeszéde:

"...Inkább nekem lenne szükségem arra, hogy bemeríts engem, és mégis te jössz hozzám?"

Máté 3:15

 

Vegyük elő újra Jézus "Isten Fia" megnevezését és vizsgáljunk meg néhány példát arról, mit írnak erről az evangéliumi források. A kifejezés állítólag több mint negyven esetben fordul elő az Újszövetségben. Máté evangéliumában a következő formában találjuk meg:

„Hát ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?” — kérdezte tovább.
Simon Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Máté 16:15-16

 

János evangéliumában Nátánaél és Jézus párbeszédében pedig:

"Erre Nátánaél így válaszolt: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, Izrael Királya!”...

János 1:49

 

János evangéliuma leírja Pilátus reakcióját az "Isten Fia" hallatán:

Amikor Jézust meglátták, a főpapok és a templomőrök így kiáltoztak: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” De Pilátus így szólt: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találom bűnösnek!”

A zsidók pedig így feleltek: „Van egy olyan törvényünk, amely szerint meg kell halnia, mert Isten Fiának nevezte magát!”

Amikor ezt Pilátus meghallotta, nagyon megijedt.

Visszament a helytartói palotába, és újra megkérdezte Jézustól: „Honnan való vagy te?” De Jézus nem válaszolt neki.

Pilátus így folytatta: „Nem válaszolsz nekem?! Ugye, tudod, hogy van hatalmam arra, hogy szabadon engedjelek, de arra is, hogy megfeszíttesselek?”

Jézus erre így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem Istentől kaptad volna. Ezért aki átadott engem neked, bűnösebb, mint te.”

Ettől kezdve Pilátus igyekezett őt szabadon engedni, de a zsidó vezetők így kiáltoztak: „Ha szabadon engeded, nem vagy a császár barátja! Mert aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!”

János 19:6-12

A leírások különböző változatai miatt nem lehet hitelesen állítani, hogy valóban így és ebben az időrendben történt, de nem is ez a lényeg. Pilátus az "Isten Fia" hallatán jöhetett rá, hogy a megvádolt ember valójában egy magasrangú pártus személy, akiknél az egyik megszokott cím lehetett a megnevezés. Akit pedig nem lenne bölcs dolog egy hisztérikus tömeg nyomására kivégezni. Heródes Antipasz talán ismerve az igazságot, egyértelműen elhatárolódott attól, hogy bármilyen lépést tegyen a kivégzés ügyében, sőt díszes ruhába öltöztette, állítólag.

További megerősítő idézetek János evangéliumából:

Ekkor Pilátus visszament a palotába, magához hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?”

Jézus pedig megkérdezte: „Magadtól kérdezed ezt, vagy beszéltek neked rólam?”

Pilátus így válaszolt: „Nem vagyok én zsidó! Saját néped és a főpapok adtak át nekem. Mit tettél?”

Jézus pedig így felelt: „Az én Királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből világból való volna, szolgáim harcolnának értem, hogy ne adjanak át a zsidó vezetőknek. Az én Királyságom azonban nem ebből a világból való.”

Ekkor Pilátus azt mondta: „Szóval király vagy!” Jézus pedig így válaszolt: „Igen, jól mondod, az vagyok. Azért születtem, és azért jöttem erre a világra, hogy az igazságról beszéljek. Aki az igazság oldalán áll, mind hallgat a szavamra.”

János 18:33-37

Jézus válaszait értelmezve:

...az én királyságom egy másik országból származik (a pártusokéból) és nem ebből a világból. Ha abban az országban lennénk, szolgáim megvédenének.

...Igen, a (pártus) királyi családhoz tartozom. Azért vagyok itt, hogy az igazságot tanítsam (a qumráni tekercsek Igazság Tanítója?), mert erre születtem. Aki hisz bennem, hallgat szavamra.

 

A tömeg és a Pilátus párbeszédében a következő hangzik el:

Azok pedig felkiáltottak: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: "A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!"

János 19:15

A tömeg szavait értelmezve:

...Itt nem más országok királyai uralkodnak, hanem a római császár!

A gondolatot megerősíti Péter apokrif iratában található leírás. A vének és papok Jézus halála után rettegve mentek Pilátushoz, annak segítségét kérni:

"Jaj a mi bűneinknek! Elközelgett az itélet és Jeruzsálem vége"!

Apokrif iratok - Csodás evangéliumok - Péter evangéliuma: VII:25 (Ford.: Kapitánffy István)

Kérdés, egy egyszerű názáreti ács fiának halála miért ijeszti meg annak a kornak élet-halál urait? Vagy Jézus valóban a pártus királyi család tagja, egy Úr volt? Mert akkor joggal retteghettek annak a birodalomnak bosszújától, akivel Róma sem bírt. Egy ekkora birodalom nem engedhette meg, hogy hatalmán a legkisebb csorba is essen. Jó példa erre az I. világháború kitörése, annak ellenére, hogy hozzáértők szerint mindenképp kitört volna. Szerencse, hogy Jézus végül is "feltámadt", és visszatért oda, ahonnan küldetett - az angyal szavai szerint - így a bosszú elmaradt. Más források a visszatértének helyét Atyja, illetve az Úr országának adják meg, ami szintén a pártus birodalom.

 

Az eddig felidézett részletek a fennmaradt írásokból arra utalnak, hogy Úr Jézus Krisztus valóban a pártus birodalom uralkodó családjának rokonságához tartozott és a vitathatatlan tekintélye ebből a tényből származik. Ugyanakkor, ha az evangéliumok írásait azzal a gondolattal olvassuk, hogy Jézus pártus herceg volt, jónéhány szövegrészlet érthetőbbé válik.

Folytassuk azokkal kérdésekkel, amelyek Jézus születéséhez köthetőek: miért királyt kerestek a napkeleti bölcsek, amikor a kisded Jézust keresték? Egyáltalán, kik lehettek a napkeleti bölcsek, a későbbi háromkirályok?

 


2. Kik voltak a napkeleti bölcsek, a háromkirályok? : Bezár


Amit Jézus gyermekségtörténetének misztikus bölcseiről az elfogadott keresztény történetírás szerint ma tudunk:

Keletről érkeztek Jeruzsálembe, hogy hódoljanak Izrael földjén született király előtt. Eldöntetlen, hogy perzsa papok voltak-e, vagy babilóniai csillagászok, azaz mágusok. Máté evangéliuméban csak egyszerűen napkeleti bölcsekről beszél - "magoi apo anatolón" azaz mágusok keletről - többes számban. Jakab hasonlóképpen mágusként ír róluk. Más, későbbi elemzések csillagjósnak feltételezi őket a csillagállásokról mondottakra alapozva. Az evangéliumok nem írják pontosan hányan voltak, többen, ami azután három lesz, és háromkirályokként jelennek meg, majd neveik is lesznek. Egy Párizsban őrzött hetedik századi kódex Bithisarea, Melchior, Gathaspa névvel említi őket, ebből alakult ki a Gáspár, Menyhért, Boldizsár megnevezésük. Hazájuk lehetett Arábia, Mezopotámia, Babilónia vagy Perzsia. A magukkal hozott ajándékok például Arábia termékei.

Körülbelül ennyi, amit tudni lehet. Furcsa módon a pártus birodalom még elvétve sem kerül szóba hazájukként a keresztény iratokban. Pedig a szóba jöhető terület nagy része akkor a pártusok fennhatósága alá tartozott. Ismétlésképpen, nézzük meg, hogy a pártusok eredetéről mit mond a mai tudomány:

Az óperzsa birodalomban létezett egy Párthava nevű tartomány, amely a birodalom egyik adófizető kerülete volt. Hérodotosz mint az I. Dareios alatti, XVI. adófizető kerületről ír a pártusokról. Az óperzsa birodalom bukása után a pártusok Nagy Sándor uralma, később pedig a Szeleukidák fennhatósága alá tartoztak.

A Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti sztyeppéken nomád életet folytató parnik, vagy parnok meghódítják a hajdani Parthia nevű adókerületet, majd fokozatosan kiszorítják a Szeleukidákat és saját királyságot hoznak létre az Arszakidák vezetése alatt, ami a mindenkori királyok neve lett. A dahák vagy dáák törzséből származó parnik nevüket valójában erről az óperzsa országrészről kapták.

I. Arszakész i.e. 247-ben kiáltotta ki magát királlyá. Ez az esztendő lett a pártusok időszámításának, az Arszakida-érának a kezdete. Annyi biztosan állítható, hogy a hódításban nagy szerepet játszó rokon lovasnomád törzsekkel - amelyek a massageták néven ismeretes nagy nomád és félnomád törzsszövetséghez tartoztak - a hatalmát hamarosan megszilárdító pártus dinasztia folyamatos kapcsolatot tartott fenn.

Források: R. Ghirshman: Az ókori Irán (1985), Tábori László: Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia

Az eddig leírtak alapján a napkeleti bölcseknek mindenképp kapcsolódniuk kellett az Úr, vagy másképpen a pártusok birodalomához. Ráadásul egy rangban igen magasan álló személyt, királyt kerestek. Ezért nem távolodunk el az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a napkeleti bölcsek a pártus uralkodócsalád küldöttei voltak. Onnan jöttek, ahonnan az Úr időszámítása származik, és amit a lovasnomád rokonnépek hoztak be Európába.

Az biztosan kijelenthető, hogy a Heródes címe és a mágusok által keresett személy címe, nem ugyanaz a szó volt, holott ma királynak mondjuk mindkettőt. Heródes nemrég végeztette ki fiát hatalomféltés miatt. Nem kegyelmezett volna, ha kiderül, vele azonos című, rangű uralkodót, Izrael királyát keresik. Minden bizonnyal egy másik rangjelző szót használtak. A sajátjukat.

Nekünk pedig a hódító lovasnomád rokonnép, a párnok - dahák, masszageták - által használt kifejezés kell. Annak a népességnek a szava, ahonnan az Arszakida uralkodócsalád származik, és akikre támaszkodik. Ma ezt a területet az altáji nyelvcsaládba tartozó köztörök nyelvű népek lakják, kazahok, üzbégek, türkmének.

A mi "király" szavunk a Nagy Károlytól lett eredeztetve. A latin nyelvű biblia a rex szót használja, a görög nyelvű pedig a vasiliás-t, illetve az ógörög basileús-t. Milyen rangjelző szó lehetett az eredetileg használt szó?

A szóban forgó térségben számos más alakban található meg a király, az uralkodó szó. Az arab, a héber és az arámi a málik, a mélekh és a malka alakot használja. Az örmény nyelvben az arká, ami feltehetőleg az Arszakból ered. Az azeri és a török nyelv alakja a král. A kazah, a kirgiz, a türkmén és az üzbég nyelvben korol (koroly) alakban található meg. Egyéb alakok például a kurd qiral, a tatár a qorol és az üzbégben még a qirol alak.

Ugyanakkor a nagykirály egy lovasnomád rang volt, mint például Attila rangja is. Véleményem szerint a király szót is a lovasnomádok hozták be, párhuzamosan az úr szóval és az időszámítással együtt. Így lett nagykirályból Nagy Károly, ami eredetileg egy hatalmi cím lehetett.

Maga a szó ebből a térségből származik. Az itt található nyelvek többségében megtalálható a király szó megfelelője. Például a kral illetve a krallik, királyt illetve királyságot, birodalmat jelent a mai török/türk nyelven. A szót nem a szlávoktól vettük át, hanem a Kárpát-medencébe beözönlő népesség vezetőinek rangja volt.

Ezért kerestek a bölcsek királyt, azaz krált, malka-t, arká-t vagy valamelyik egyéb alakját. E miatt nem látott akkor problémát Heródes, mert a szomszédos pártus birodalom králja, királya volt, nem Izraelé. Így váltak később a bölcsek háromkirállyá, három krállá, mivel feltehetőleg, ők is pártus uralkodó család rokonságához tartoztak. Magas rangjuk által hozzájuthattak azokhoz az információkhoz, ami miatt Egyiptomba menekítették a családot a hatalommániás és kiszámíthatatlan Heródes elől.

Csak feltételezem, és okkal, hogy eredetileg a király szó akkori alakja minden uralkodói családtagot megilletett. Ezért nevezték, illetve vádolták meg királyként Jézust. A főrangú családtag pedig a nagykirály címet kapta.

 


3. Az emberiség pedig lassan felnő... : Bezár


Már a kozmoszt ostromoljuk, kérdéseket teszünk fel a végtelennek. A határainkat a Földön is feszegetjük - igaz, ezt nem mindig bölcsen. Helyére tesszük mindazokat a múltból eredő misztikumokat, aminek megkérdőjelezését eddig káromlásnak ítéltek, vagy sérthetetlen dogmaként őriztek az erre hivatottak. Az lesz Jézus feltámadása is.

Aki feltámadt, az nem halt meg. Ma a klinikai halál állapotának nevezi a tudomány, és számtalan példa van rá a jelenünkben is. A klinikai halálból visszatérők tovább élik életüket, sokszor teljes fordulattal az addigi életfelfogásuknak, pozitív értelemben. Jézus is feltámadt - és fel kell nőni, nem maradhatunk mesevilágban élő gyerekek: Jézus utána továbbélte életét. Hogy miként, kiként, az most még kérdés, de lesz majd rá válasz.

A tanítványai találkoztak vele, látták gyógyuló sebeit, ember volt. Damaszkusz környékén Pálra térítette Sault, ami nagyon messze van attól a helytől, ahol a tanítványok utoljára látták, állítólag felhőbe, mennybe emelkedve. Feltehetőleg hazafelé tartott - illetve menekült üldözői elől - kísérőivel az Úr országába, az akkori pártus uralkodó védelme alá, mert nem halhatott meg. Az vagy Jeruzsálem pusztulását okozta volna, vagy birodalmi szintű konfliktushoz Róma és a pártusok között.

Az nem kétséges, hogy Pilátus mindent megtett, hogy mentse Jézust. Főleg azután, hogy rájött, kicsoda valójában. A felesége is figyelmezteti hírnök útján. A feltüzelt tömeget megpróbálja más belátásra birni, ezért főbüntetésként megkorbácsolja Jézust, de ez nem elég nekik.

Ebben a korban a halálbüntetés szokásos módja a zsidó törvények rendelete szerint a megkövezés volt. A rómaiaknál viszont többféle halálbüntetést ismertek. A biblia kettőt is említ. A keresztrefeszítést, amelyet főleg rabszolgáknál alkalmaztak. A másik, az előkelőbbek kiváltsága volt, a pallos általi lefejezés. Mivel mindenképp meg kellett óvni, ezért közvetlenül a népnek nem adhatta át, mert a megkövezést nem éli túl. A pallos, vagy egyéb más hatékony kivégzési mód sem jöhetett szóba. Ezért dönt: „Ibis ad crucem”, azaz „Keresztre mégy!”

Annak ellenére teszi, hogy ártatlannak és előkelőnek tartotta Jézust és a keresztrefeszítés a legkegyetlenebb és legszégyenletesebb formája volt a halálbüntetésnek, melyet általában csak rabszolga esetében gyilkosság, rablás, árulás vagy lázadás esetén alkalmaztak. Pilátus azért dönthetett e méltatlan büntetés mellett, mert itt az első napokat túl lehet élni, főleg, ha úgy szegezik fel.

A keresztrefeszítés már az ókorban ismert, rendkívül hosszan tartó, nagy kínokkal járó kivégzési mód volt. A kivégzendő személyt a végtagjainál fogva egy keresztfára szegelték. Az áldozat hosszú haláltusája napokig is eltarthatott, amelyet különböző módon rövidíthettek meg. Előzetes korbácsolás, kifárasztás, csukló alatti felszögelés, lábszáreltörés, lándzsaszúrás a szívbe, tűzgyújtás a kereszt alatt, stb..

Jézus megfeszítésének folyamata sokban más volt, mint az általánosan ismert durva módszer. Az ostorozás állítólag megtörtént - csak a katonák voltak jelen - de a keresztet már Simon vitte, hogy ne fáradjon el. A tenyerén ütötték át szöget, és nem a csukló alatt. Ennél erősen fel kellett kötni a kart, különben kiszakad a szög. Ez azt is jelenti, hogy a kötél tartotta őt. Mirhás bort itattak vele, amit keserű epeként közöltek a körülálló néppel. Ez ismert gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő gyógyszer volt abban a korban. A katonák eltörték a két lator lábát, hogy siettessék halálukat, de Jézusét nem. Írások szerint már halott volt - vagy ájult - körülbelül hat órával a felszegezés után, ami Pilátust is meglepte. A dárdával egy tapasztalt hozzáértő (pl. a centúrió) könnyedén ejt olyan látványos sebet, ami csak a hámréteget sérti és elkerüli a létfontosságú szerveket.

Ennél a büntetésnél nem volt szokás leszedni a holttesteket. Ez is része volt a büntetésnek. Jézus esetében kivételt tettek, állítólag Pilátus kegyessége miatt, aki nem akarta Jézus halálát. A testet pedig átadták Jézus belső köreihez tartozó esszénus Arimathiai Józsefnek, aki egy vadonatúj, sírnak még sosem használt helyre viszi.

A következő három nap történése, több mint furcsa. Őrséget kértek és álltak a sírnál, amire nehéz magyarázatot találni. Állítólag, hogy ne lopják el a holttestet, ami után azt mondhassák, hogy feltámadt. Mintha a feltámadás olyan mindennapos szokás lenne a kivégzettek között. Az őrséget pedig csak három napra kérték. A holttestet el lehet lopni később is, és akkor elterjeszteni a feltámadásos álhírt. Ezért úgy gondolom, hogy nem ez volt az oka.

Peter apokrif evangéliuma hosszabban és sokkal részletesebben számol be a feltámadás körülményeiről és a tartalma is más, mint a négy szinoptikus evangéliumé. Talán nem is véletlen, hogy az apokrifok közé került. A misztikus hatású evangélium eseményeire pedig mindig van egy hétköznapi magyarázat. Nem kell mindjárt csodát keresni. Lássuk a történéseket az őrség kérésétől:

Ekkor félelem fogta el a véneket, és elmentek Pilátushoz, kérlelték és így szóltak:

Adjál katonákat, hogy a sírját őrizzük három napig, nehogy tanítványai eljöjjenek és ellopják őt, és a nép azt higgye, hogy feltámadt hallottaiból és gonosz dolgokat műveljenek velünk.

Pilátus pedig katonákkal együtt odaadta nekik Petronius centúriót hogy őrizzék a sírt. Velük együtt mentek a sírhoz a vének és az írástudók.

Apokrif iratok - Csodás evangéliumok - Péter evangéliuma: VIII: 29-31 (Ford.: Kapitánffy István)

Azért állítottak és álltak őrséget, hogy Jézusra vigyázzanak, és ne derüljön ki, hogy él a népakarat és halálos ítélet ellenére. Újra megjelenik Petronius centúrió, aki a keresztrefeszítést levezényelte és Jézus halála után kijelentette: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt!" (Márk 15:39). Oka - értelmezésem szerint - hogy a beavatottak száma minél kisebb legyen.

A vasárnapra virradó éjszakán pedig, amikor a katonák fölváltva kettesével őrködtek, nagy hang támadt az égben.

És látták, hogy az ég megnyílik, és két férfi jön le onnan, nagy fénybe borítva, és a sírhoz közelednek.

Az a sziklakő pedig, amelyiket a bejáratra tettek, magától elgördülve oldalra ment, és a sír kinyílt, és mind a két ifjú belépett.

Apokrif iratok - Csodás evangéliumok - Péter evangéliuma: IX: 35-37 (Ford.: Kapitánffy István)

Az őrség harmadik napján megérkeztek, akik a meggyötört, megfeszítést kínjait átélő, lábadozó Jézust majd továbbviszik, menekítik. Éjszaka van, sötétség, feltehetőleg több erős fáklya okozta a nagy fényességet. A hang az érkezők zaja lehetett. A kő elgördítői pedig árnyékban is lehettek, ezért láthatták messziről, hogy magától gördül el.

Amikor ezt a katonák meglátták, felébresztették a centúriót és a véneket (mert ezek is ott voltak és őrködtek)

...és miközben elbeszélték, hogy mit láttak, látják ám megint, hogy a sírból kijön három férfi, és az a kettő vezeti az egyet, és kereszt követi őket,

...és a kettő feje az égig ér, azé pedig, akit vezetnek, az ég fölé.

...és hangot hallottak az égből, amely így szólt: „Elvitted a hírt az alvóknak?"

...és válasz hallatszott a kereszt felől: „lgen!”

Apokrif iratok - Csodás evangéliumok - Péter evangéliuma: X: 38-42 (Ford.: Kapitánffy István)

Ezek szerint nem csak a rómaiak őrködtek, hanem a helyiek közül voltak olyan bölcs belátású emberek, akik megértették, hogy nem lenne jó magukra haragítani a pártusokat. Ráadásul nem lépnek közbe őrségi feladatuknak megfelelően, hanem csendes szemlélői az eseményeknek. Mintha erre vártak volna. Az égig érő emberek látványa és az őket követő kereszt pedig a fáklyák által keltett árnyjáték lehetett. Nem tudni milyen volt a környék, de akár visszhangozhatott is. Az alvók pedig az őrség tagjai lehettek, akiket valóban aludtak az evangélium szerint.

Ők tehát megvitatták egymás között, hogy elmennek, és Pilátusnak jelentik ezeket.

És még fontolgatták, amikor úgy tűnt, hogy ismét megnyílnak az egek, és egy ember lejön, és belép a sírba.

Ezt látván a centúrió kíséretében lévők még az éjszaka elsiettek Pilátushoz, otthagyván a sírt, amelyet őriztek, s beszámoltak mindenről, amit láttak; nagyon izgatottak voltak, és így szóltak: „Valóban Isten fia volt!"

Pilátus feleletül ezt mondta: „Én tiszta vagyok az Isten fiának a vérétől; ti határoztatok így!

Akkor odajárulva mindnyájan könyörögtek neki és arra kérték, parancsolja meg a centúriónak és a katonáknak, hogy senkinek se mondják el, amit láttak:

„Jobb ugyanis nekünk - mondták - hogy a legsúlyosabb bűnben vagyunk elmarasztalva Isten színe előtt, semmint hogy a nép kezére kerüljünk és megkövezzenek!”

Pilátus erre megparancsolta a centúriónak és a katonáknak, hogy ne beszéljenek semmiről sem.

Apokrif iratok - Csodás evangéliumok - Péter evangéliuma: XI: 43-49 (Ford.: Kapitánffy István)

A szöveg magáért beszél. Az őrt állók jelenteni akarják Pilátusnak a tapasztaltakat, miközben egy ember bemegy a sírba, feltehetőleg ő fogadja majd Máriát (Máté 28:1-7, Márk 16:1-7, Péter apokrif XIII: 55-56). Az újra megnyíló ég itt is fáklyafény lehetett.

Még az éjszaka elmennek Pilátushoz, és jelentik az eseményeket. Leírásból kitűnik, hogy a látogatók előkelő, fényes, díszes ruházatú személyek voltak. Ezért mondták Pilátusnak, hogy valóban Isten Fia volt Jézus. Pilátus válasza pedig a megkönnyebbülés szava volt. A helyiek, a vének arra kérik őt, hogy tartsák titokban, de nem a feltámadást, hisz azt a történetet az egész világ megismeri majd. Azt, hogy a halálos ítéletet nem hajtották végre és Jézus élve távozott.

A keresztrefeszítés és a 'feltámadás' lehetséges időpontjának kutatása közben sokezer oldalt teleírtak az elmúlt több mint másfél ezer év alatt. Tisztelet jele lenne, ha ezt az igyekezetet az új ismeretek szemszögéből is megvizsgálnánk. A hagyomány szerint abban az évben Nissan 15-e - az első tavaszi hónap teliholdja - péntekre esett. Jézus pedig szintén a hagyomány vagy szájhagyomány szerint 33 éves volt ebben az évben. Hitelesebb adat nincs, ezért fogadjuk el ezt.

Ha Jézus 240-ben született, akkor ÚR/AD 273-ban lett 33 éves. Ebben az évben Nissan 15-e március 21-re esett és valóban pénteki napra. Ezek szerint Jézust ÚR/AD 273 március 21-én, pénteken feszítették keresztre és vasárnap, március 22-ről 23-ra virradó éjszaka nézték végig Péter evangéliuma szerint Jézus elvitelét az őrségen álló szemtanúk. Alább az újszövetségi (nagy)csütörtök és (nagy)péntek közötti éjszaka bekövetkezett telihold ábrája.

 

Vajon Jézus hogyan és milyen név alatt élhette tovább életét? Feltehetőleg folytatatta, amit Jézusként elkezdett, ezért egy pártus prófétát kell keresnünk az uralkodó család rokonságából. Egyet ismerünk a közeli korból. A manicheizmus megalapítóját, anyja révén a pártus rokonságból származó Mánit. A következő fejezet az Ő életéről és vallásáról szól.

 


4. Máni, a pártus herceg és a manicheizmus : Bezár


Ebben a fejezetben igyekeztem csak azokra az adatokra támaszkodni, amelyeket a források, forrásmunkák állítanak. Ezek a következők: Encyclopedia Iranica, Simon Róbert és Simonné Pesthy Mónika szerkesztők Máni és a fény vallása - A manicheizmus forrásai című munkája, (Corvina, Budapest, 2011) és a Terebess Ázsia Lexikon, ahonnan több teljes bekezdést vettem át, amit jelzek.

 

Mani, (görögösen Manész vagy Manikhaiosz, latinosan Manes vagy Manichaeus, illetve szír nyelven Mani Hayya), a manicheus vallás alapítója, akit a „Fény apostola”-ként és a legnagyobb „Megvilágosító”-ként tiszteltek. A tanítása szerint a világ a szellem és az anyag, vagyis a jó és a rossz keveréke. A manicheizmust a kereszténység egyik „eretnek” változatának tartották, valójában önálló vallás volt.

Mani születésének évét Al-Biruni művéből ismerjük, aki 973 és 1048 között élt az egykori pártus birodalom (Khwarazm) területén. A perzsa polihisztor világvallásokról szóló művében Mani születésének évét a babilóniai időszámítás 527. évére teszi. Ez az egyetlen forrás Mani születésének évéről. A babilóniai időszámításra később még visszatérünk.

Mání életrajza sokáig homályos volt. 1969-ben Felső-Egyiptomban találtak egy 400 körül írt, görög nyelvű pergamen kódexet. A 4,5 x 3,8 cm-es irat a Kölni manicheus kódex címen ismert, és jelenleg a Kölni Egyetemen található. Innen származik neve. A kódex legmegbízhatóbb forrás, amely információkkal szolgál a fiatal Mání életéről.

Mani élete a forrásokra alapozva:

A babilóniai időszámítás 527. évére alapozva számolták ki Mani születési évét, így AD 216-ban született, Szeleukid-Ktesziphon közelében. Egy kinai forrás alapján április 14-én, ami Buddha születésnapja is. Ezért több szaktudós kétségbe vonja, mivel valószínűleg asszociációról van szó.

Arisztokrata családból származott, anyja révén Mani rokonságban volt a parthus királyi családdal, neve Mariam. Apja Patik (középperzsa Pattug, görög Pattikosz, arab Futtuq) zsidó, csatlakozott egy zsidó-keresztény bemerítő szektához, az elkhaszaitákhoz vagy más források szerint egy gnosztikus keresztény szektához. A jellemzően szigorú aszketikus életvitelüket Mání sajátjává tette élete során. A szülőföldjén nőtt fel, és az arámi nyelv keleti változatát beszélte.

Két kinyilatkoztatást kapott élete során, az elsőt tizenkét korában. A másodikat 24 éves korában, amikor egy angyal megparancsolta neki, hogy álljon ki a nép elé, s nyilatkoztassa ki hittételeit. A második után önálló egyház megszervezésébe kezdett. AD 240 körül indiai útra indult, ahonnan buddhista eszmékkel tért vissza. Visszatérve Mání tanítványokat gyűjtött maga köré, már életében Egyiptomtól Horászánig elterjedtek tanai. Nagyobb fontossággal bíró városai, ahol aktivabb volt, Ktesziphon, Naser, Ganzak és Pharat (India).

Kezdetben akadálytalanul terjesztette, később azonban ellene fordultak és megvádolták. Elítélték és bebörtönözték. Huszonhat napi megpróbáltatás után, amelyet követői „a Megvilágosító passiójá”-nak vagy Mani „megfeszítésének” neveztek, elbúcsúzott tanítványaitól, és meghalt. Halálának körülményei ennek ellenére szintén homályosak. Egyes források szerint AD 274-ben, mások AD 276/277-re teszik. A helyszín Gundésápúr, szír nyelven Beth Lapat.

Az Encyclopadia Iranica Maniról szóló fejezete Ibn al-Nadim, Ketab al-Fehrest című munkájára hivatkozva írja, hogy Mani jobb lába maradandóan sérült: „néhány ember arról számolt be, hogy a lábai deformálódtak, és azt mondják, hogy a jobb láb”.

Mani hitvallása

Mani a próféták Ádámmal kezdődő, Buddhát, Zarathustrát és Jézust is magába foglaló hosszú sora beteljesítőjének tekintette magát. Evangéliumában leírja, hogy ő a Messiás által jó hírként ígért Paraklétosz és ő a próféták pecsétje. Az igaz vallás korábbi kinyilatkoztatásait korlátozott érvényűeknek tartotta, mivel azok egy nyelven és egy néphez szóltak, ráadásul későbbi híveik szem elől tévesztették az eredeti igazságot. Mani a minden más vallást felváltó egyetemes üzenet hordozójának tekintette magát. A torzítások elkerülése és a tan egységének megőrzése érdekében hitelveit írásban rögzítette, és ezeket az iratokat még életében kánonba foglalta.

Hirdette a mohóság és a szenvedély megzabolázását, a világ elutasítását és iránta való közömbösséget, a meg nem szűnő böjtölést és alamizsnálkodást. A kiválasztottaknak vagy igazaknak nevezett híveinek megtiltotta, hogy bármit is szerezzenek, kivéve egy napi táplálékot és egy évre elegendő ruházatot. Megszabta, hogy kerülni kell a nemi érintkezést, s mindig úton kell lenni a világon igehirdetés és útmutatás végett (misszió). A hallgatóknak nevezett követőinek – akik követték hívását, de a világi dolgoktól nem szakadtak el – javaik egytizedét kellett alamizsnaként odaadni, életük hetedrészében böjtölni, egyetlen asszonnyal megelégedniük, és az igazakat segíteniük, bajaikat enyhíteniük.

A manicheizmus terjeszkedése

A manicheus egyházra kezdettől fogva a buzgó - az egész világra kiterjedő térítő szándék volt jellemző. Mani sürgette, hogy írásait fordítsák le minél több nyelvre, és nagyszabású missziós programot szervezett. A manicheizmus gyorsan terjedt nyugatra. Egyiptom felől elterjedt Észak-Afrikában (ahol az ifjú Augustinus, a későbbi Szent Ágoston is időlegesen áttért rá), és AD 300 után nem sokkal elérte Rómát is. A IV. században ért a csúcspontra nyugati terjeszkedése: Dél-Galliában és Hispániában is virágzott a manicheus egyház. A keresztény egyház és a római állam heves támadásainak eredményeként azonban az V. század végére csaknem teljesen eltűnt Nyugat-Európából ez a hit, a VI. században pedig a birodalom keleti tartományaiból is.

A manicheizmus már Mani élete során teret hódított a perzsa Szászánida Birodalom keleti tartományaiban. Magában Perzsiában a manicheus közösség a súlyos üldöztetések ellenére is egészen addig megmaradt, mígnem a X. században a muszlim Abbászidák kezdeményezte támadások miatt az egyház vezetője Szamarkandba (ma Üzbegisztánban) helyezte át a székhelyét.

A vallás keleti irányú terjeszkedése már akkor megkezdődött, amikor a VII. század elején Kína meghódította Kelet-Turkesztánt, s ezzel újra megnyíltak a karavánutak. Egy manicheus misszionárius már 694-ben eljutott a kínai udvarba, és 732-ben császári rendelet engedélyezte a vallás szabad gyakorlását Kínában. Amikor Kelet-Turkesztánt a VIII. században meghódították a török ujgurok, egyik vezetőjük felvette a manicheus hitet, és az állam 840-ben bekövetkezett bukásáig ez maradt az államvallás. A manicheizmus Kelet-Turkesztánban valószínűleg egészen a XIII. századi mongol invázióig tovább élt. Kínában 843-ban betiltották, de az üldöztetések ellenére legalább a XIV. századig fennmaradt.

A középkori Európában az ún. neomanicheus szekták formájában ismét felszínre bukkantak a manicheizmuséihoz hasonló tanítások. A pauliciánusok (Örményország, VII. sz.), a bogumilok (Balkán, X. sz.), valamint a katharok vagy albigensek (Dél-Franciaország, XII. sz.) hite sokban hasonlított a manicheizmusra, amely valószínűleg hatott is rájuk. Nehezen bizonyítható azonban, hogy közvetlen történelmi kapcsolat fűzte volna őket Mani vallásához. Mani vallása brutális és véres üldözések ellenére fennmaradt egy ezredéven át. (Forrás: Terebess Ázsia Lexikon)

A manicheizmusról

Mani valóban ökumenikus és egyetemes vallást akart alapítani, amely integrálta volna a korábbi, főleg Buddha, Zarathustra és Jézus nevéhez fűződő kinyilatkoztatások „részleges” igazságait. A puszta szinkretizmuson túl azonban egy olyan igazság kinyilatkoztatására is törekedett, amelyet sokféle formában lehet átültetni az őt befogadó kultúrákba. A manicheizmus ennek következtében a kulturális kontextustól függően egyaránt hasonlíthat az iráni és indiai vallásokra, a kereszténységre, a buddhizmusra és a taoizmusra.

Lényegét tekintve a manicheizmus a gnoszticizmus egy fajtája. A gnoszticizmus dualisztikus vallás volt, amely a spirituális igazság különleges tudása (gnószisz) révén ígért üdvözülést. A gnoszticizmus többi formájához hasonlóan a manicheizmus is azt tanította, hogy az e világi élet elviselhetetlenül fájdalmas és gyökeresen gonosz. A belső világosság avagy gnószisz azonban felfedi, hogy az isteni természetben osztozó lélek az anyag gonosz világába hullott, és a szellem vagy értelem (nousz) segítségével meg kell menteni. Önmagunk ismerete azon igazi lényünk felfedezését jelenti, amelyet addig elhomályosított a testtel és az anyaggal való keveredésből fakadó tudatlanság, ill. az önmagáról való tudás hiánya. A manicheizmusban az önismeret azt jelenti, hogy valaki saját lelkét az isteni természet részének és a transzcendens világból származónak tekinti. A tudás lehetővé teszi, hogy az egyén felismerje: noha az anyagi világban kell élnie, nyomorúságos körülmények közepette, örök és immanens kötelékeik főzik továbbra is a transzcendens világhoz. Így hát a tudás az üdvözülés egyetlen módja.

Az emberi lét, Isten és a világmindenség igaz természetének és küldetésének üdvözítő ismeretét a manicheizmus bonyolult mitológiában fejezi ki. E mitológiát minden részletében egyetlen gondolat hatja át: a lélek elbukott, elvegyült a gonosz anyaggal, majd a szellem vagy értelem felszabadítja. A mitikus történetnek három szakasza van. A régmúltban még elkülönült egymástól a két szögesen ellentétes szubsztancia - a Lélek és az Anyag, a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség. Ezt követi a középső (a jelennek megfelelő) periódus, amelynek során a két szubsztancia összekeveredik. A harmadik, eljövendő korszakban az eredeti kettősség ismét visszaáll. Az igaz ember lelke halálakor visszatér a Paradicsomba. A testi dolgokhoz ragaszkodó ember lelke viszont arra ítéltetik, hogy testek sorozatában szülessen újjá.

Csak a hívők egy kis része követte a manicheizmus által megkövetelt szigorúan aszketikus életmódot. A közösség így két részre oszlott: a kiválasztottakra, akik képesnek érezték magukat a szigorú törvények betartására, és az egyszerű követőkre, akik munkával és alamizsnákkal támogatták a kiválasztottakat.

A manicheus szertartásoknak az imák, az alamizsnálkodás és a böjtölés voltak az alapelemei. Közösségi életük fontos részét alkotta még a gyónás és a himnuszéneklés. A manicheus szentírás kánonjába hét, Maninak tulajdonított, eredetileg szír nyelven írott munka tartozott. A manicheizmus középkori kihalásával elveszett iratok egy részét sikerült újra felfedezni a XX. században a kínai Turkesztánban, ill. Egyiptomban. (Forrás: Terebess Ázsia Lexikon)

Összeköthető-e Úr Jézus és Mar (Úr) Mani élete? Milyen kapcsolatokat találunk a mai ismeretünk szerint több mint kétszáz év különbséggel élt vallásalapítók között? Ez lesz a következő rész tárgya.

 


5. Életrajzi adatok párhuzamai : Bezár


Mielőtt elővesszük az egyezéseket, vizsgáljuk meg azokat az adatokat, amelyek határozott eltérést mutatnak, a születési évszámok és a megnevezések.

A mai, hibás időszámításunk szerint Jézus i.e. 7-ben született, Mani pedig a babiloni időszámítás 537. évében. Ez az egyetlen adat Mani születési évéről, amit körülbelül ÚR/AD 1000. év táján vetett papírra al-Biruni. A hibás időszámításban ez a 216. év lenne. Itt 223 év lenne a két vallásalapító között.

A helyes időszámításban (ÚR/AD) Jézus születése 247 évet előrejön és ÚR/AD 240 lesz, ahogyan már korábban igazoltuk. Ha ugyanaz lenne a két személy, akkor Mani 537-es születési évének azonosnak kellene lennie az ÚR/AD 240. évével. Biruni pedig egyértelműen babiloni időszámítást ír. Ezzel az időszámítással az a baj, hogy túl sok neve van. Alapból a szeleukida időszámítással szokás azonosítani. További nevei az okmányok érája illetve Nagy Sándor nevéhez is kötik, Alexander érája néven. Nem csodálkoznék, ha a hibás kronológia rendbetétele után előbukkanna egy valódi babiloni időszámítás.

Mivel nincs más megerősítő forrás, az évszám téves is lehet. Nem követünk el nagy hibát, ha körülbelül nyolc évszázaddal az események után leírt egyetlen adatot kétségbe vonunk. Főleg, hogy tudjuk, az egész korszak kronológiája hibás.

A forrásokban fellelhető nevekről a következőket ajánlatos tudni: szinte minden név több formában elő, jellemzően, hogy ahány forrás illetve ahány nyelv, annyi alak. Legjobb példa rá, Mani apjának neve. Következő formában látjuk viszont a forrásokban: Pattiq, középperzsa Pattug, görög Pattikosz, arab Futtuq és még a perzsa Babak-t is említi az arab forrás, a Fehrest (apa jelentéssel). A kölni kódexben "ptty" olvasható, ez az arámi illetve szogd alakban Patti. Ezért a neveknél a hasonló alakot azonosnak veszem.

Az alábbi összehasonlító táblázatban láthatóak azok az adatok, amelyek mindkettőnél azonosnak vagy hasonlónak lehet tekinteni.

Jézus

Mani

Származása:

pártus rokon, herceg

pártus rokon, herceg

Hitéleti szerepe:

vallásalapító

vallásalapító

Anyja neve:

Magdalai(?) Mária

Mariam (pártus rokon)

Apja neve:

a zsidó származású József

a zsidó származású Pattiq

Született/Meghalt:

Betlehem

Beth Lapat

Első vallási közössége:

zsidó-keresztény bemerítő közösség

zsidó-keresztény bemerítő közösség

A közösség neve:

esszénusok

elkhaszaiták

Hasonló nevű helyeik:

Názáret (an-Nasiri, Nasrath)

Naser

Elhívásai:

12 évesen

12 és 24 évesen

Testi sérülések:

keresztrefeszítés nyomai

lába maradandóan sérült

Megnevezésük az írásokban:

Úr Jézus

Úr Mani (Mar Mani)

Téves születési év:

i.e. 7.

AD 216.

Helyes születési év:

ÚR/AD 240.

Babiloni időszámítás 527.(?)

Nézzük át azokat az adatokat, ahol valamilyen eltérés tapasztalható. Az évszámokról már szó esett, ezért javaslom, itt mellőzzük.

A nevek: az anyja nevében lévő eltérés Mária/Mariam a különböző forrásoknak tudható be. Ezek a mai korban is ugyannak a névnek a változatai. Az apja nevéről - József/Pattiq - pedig már beszéltünk. Annyit még hozzá kell tennünk, hogy zsidó származású mindkettő és Mani apjának héber nyelvű változata nem ismert.

Érdekes adat kapcsolódik Józsefhez a közelmúltból: Dr Adam Bradford 2010-ben kiadott 'The Jesus Discover' című könyvében leírja, hogy József foglalkozásának görög nyelvű alakja, a tekton, valójában építészt, építőmestert jelent és nem ácsot. Ez azt is jelenti, valójában tehetős, nagytekintélyű ember volt. Megerősítheti az állítást a tehetősségről, az a tény, hogy Mária valójában pártus előkelőség volt.

A Jézus születésének és Mani halálának nevei közti hasonlóság - Betlehem/Beth Lapat - vitathatatlan. Nem is kell több szót ejteni róla.

A zsidó-keresztény bemerítő közösség nevei szintén hasonlóak: esszénusok/elkhaszaiták. Több forrás is jelzi, hogy Keresztelő János és Jézus is esszénusok közé tartozott. Mani forrásai megjegyzik, hogy elkhaszaiták vagy valami hasonló nevű szektához csatlakoztak, még Mani születése előtt.

Aktivabb életterük között szintén van hasonlóság: Názáret (arab:an-Nasiri, héber:Nasrath)/Naser. A Názáreti Jézus egyik megnevezése Jézusnak. A Naser nevű helyet valójában nem tudjuk hol terült el.

Elhívásaik: az első egyezik, mindketten 12 évesen kaptak egy jelet. Mani 24 évesen kapja a következőt és indiai körútra indul. Jézusról viszont semmit nem tudunk 30 éves koráig, amikor is megjelenik Keresztelő Jánosnál. Hol volt addig? Tehetős szülők gyermekeként, tanítatták? Utána pedig Indiában? Keleti források szerint - amelyeket gyakran ellentmondásosnak, tévesnek tartanak és megtagadnak (itt-ott talán nem is ok nélkül) - Jézus eljutott Indiáig. Sőt, az is felmerült egyes források szerint, amit itt is állítok, hogy túlélte a keresztrefeszítést és folytatta térítői munkáját.

A keresztrefeszítés sérülései: valószínűleg sokáig, de lehet, hogy élete végéig viselte a feltámadott Jézus a nyomait. Lábsebeiről nem sokat írnak a források, de Máninak sérült volt a jobb lába az arab Fehrest szerint. Ez lehetett a keresztrefeszítés által okozott sérülés. Péter evangéliuma szerint, az érte jövő embereknek támogatniuk kellett.

 

Mindezek után kijelenthető-e, hogy a pártus birodalomba visszatérő Jézus, Mániként folytatta tevékenységét? Nem tudom, de túl sok az egyezés ahhoz, hogy a két nagyformátumú vallásalapító különböző személy legyen, tudván, hogy az időszámítás, amelyben elhelyezték őket, hibás.

Az életrajzi adatok párhuzamai erős lábakon állnak, de mégiscsak közvetett módon kapcsolják össze Jézus és Mani személyiségét. Jó lenne egy határozottabb, mondjuk Mánitól származó kijelentés, hogy Ő valójában Jézus, ami megerősítené a - talán túl merésznek is mondható - felvetést. Legyen ez a következő fejezet témája.

 


6. A próféta pecsétjének felirata : Bezár


 

A közelmúltnak mondható korban több manicheista forrás került elő. Például a már említett kölni manicheista kódex. Emellett előkerült egy különleges lelet, egy kristályból vésett pecsét, amely 1896-ban került eladása Párizsban, jelenleg a Franciaországi Nemzeti Könyvtár drágakő gyűjteményében található. A pecsét a közelmúltig elkerülte a kutatók figyelmét, míg ki nem derült, hogy Mani ezt az ősi kristálypecsétet használta az írásainak hitelesítéséhez, leveleinek lezárására.

 


A pecsétről Gulácsi Zsuzsanna, az Összehasonlító Kulturális Kutatások professzora adott ki egy részletes tanulmány és jelentette meg 2011-ben A próféta pecsétjeA tanulmány eredeti címe: Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal: A Contextualized Look at the Crystal Sealstone of Mani (216–276 c.e.) in the Bibliotheque nationale de France (Northern Arizona University, Flagstaff) címmel. A képeket és az adatokat az ő munkájából kölcsönöztem.

Mani pecsétje kb. 29 mm-es átmérőjű és 8 mm magas kvarc korong, amit valószínűleg egykor arannyal borítottak, megkönnyítve használatát. Az egyik oldalán lapos, a másikon domború. A bemélyedő véset pozitív képet hoz létre a lenyomaton, a pecséten.


Forrás:Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal

 

A pecsét kerületén egy arámi felirat fut körbe. A középső alak valószínűleg Mani, akit két alak veszi körül, feltehetőleg tanítványai. A professzornak a pecsét manicheus eredetét az alakok más pártus pénzérmékkel történő összehasonlításával és arámi írásjegyek beazonosításával meggyőzően sikerült bizonyítania.


Forrás:Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal

 

Jól látható, hogy a pecsét egy részén sérült, de a feliratot sikerült értelmezni. A körbefutó szöveg latin karakterekkel, Gulácsi Zsuzsanna tanulmánya nyomán.


Forrás:Zsuzsanna Gulácsi: The Prophet’s Seal

 

A sérült részen szövegelemzéssel három karaktert illesztett be a professzor. Egy vesszőt, a Mani szó M-jét és egy h a Messiás szó végére. Ide kapcsolódik egy kisebb vita, ahol a hiányzó karakterek helyére a Mar kifejezést javasolták, ami arámi nyelven Urat jelent. A 'Mar Mani' forma ugyan megjelenik Mani több levelében, de az ötletet elvetette a Gulácsi professzor - okkal - mivel a Mar kifejezés karakterei itt egyszerűen nem fér el.

A látható arámi karakterek:

mʾny šlyḥʾ d-yyšwʿ mšyḥ

A beazonosított, lefordítható szöveg:

Mānī šelīhā d-Išōʿ mešīhā

A beazonosított szöveg szavainak jelentése:

Mani Apostol Jézus Messiás

A Messiás görögül Krisztosz. A Jézus (Iszá) szó előtti d- a birtokost jelöli. Ezek alapján a szöveg értelmezése:

Mani, Jézus Krisztus apostola

Eddig követtük Gulácsi Zsuzsanna professzor elemzését. A szövegértelmezés hasonló a manicheista forrásdokumentumokban megtalálható és lefordított kezdőmondatokhoz, kisebb eltérésekkel.


Mivel az elméletünk más szempontok szerint tárgyalja Jézus és Mani kapcsolatát - feltételezésünk szerint ugyanannak az embernek két életszakaszáról van szó - ezért értelmezésünknek itt-ott más irányt kell vennie, érthetően megtartva azt a jogot, hogy saját magunk felé hajoljon a kezünk és az elméletünket megerősítsük.

 

Az egyik legfontosabb váltás, hogy a felirat kezdő szava más is lehet, mint a professzor tanulmányában megadott Mani kifejezés. Alább egy elforgatott képrészlet a véset leghosszabb karakteréről. A képen látható hosszú jel - az alef - amire korabeli szóközként tekinthetünk és vessző helyettesíti az értelmezésben. Kövessünk végig egy gondolatmenetet, hogyan is történik a szöveg felvitele egy pecsétre.

A felirat vésése az esetek többségében a következőképpen zajlik: a szöveget összeállítják, és ahogy lehet, elrendezik a felületen, mintának esetleg egy könnyen formázható anyagot használva (agyag, viasz, stb.). Az elrendezés után a vésnök elkezdi felvinni az első szó első betűjével és szépen halad körbe. Nem tudni, milyen módszerrel osztja el a szöveget, de feltehetőleg az igen kemény anyag miatt vésés közben itt-ott változtat az elosztáson. A pecséten látható is az eltérő méretű elosztási hézag az egyes szavaknál. Amikor kész a szöveg, marad egy üres szakasz, amit egy zárókarakterrel - ami akár egyszerű díszítőelem is lehet - összeköti a mondat végét és elejét, figyelve az osztási hézagra. Ezt biztonsági elemnek is lehet tekinteni, hogy később ne lehessen oda beírni semmit. Ez itt az alef, amit pont akkorára véstek be, hogy kitöltse az üres részt, körülbelül azonos távolságra elosztva a két befoglaló karaktertől, mint ahogyan látható is a képen.

Nem tudjuk, hogy a vésés ebben a sorrendben zajlott-e. Lehet, hogy egy jól formázható minta alapján a zárókarakterrel kezdett, vagy valami mással. Azonban semmiképp sem logikus, hogy szöveg közben a többi szóköztől jelentősen eltérő méretű elválasztó jelet vés be, állítólag két összetartozó kifejezés közé - mint itt a Jézus és a Messiás szó - szinte ötletszerűen megbontva a harmóniát. Ezt erősíti meg, hogy a Mani szóval kezdődően jól láthatóan összesűrűsödnek a jelek, mintha azt a részt külön kellene értelmezni.

A leírtak alapján a felirat kezdő szava nem a Mani, hanem a Messiás. A felvésett szöveg új rendje, pedig a következő:

Messiás-Mani-Apostol-Iszá

Azonban ebben a formában - Messiás Mani, Jézus apostola - nincs ismert forrás, annak ellenére, hogy Mani valóban prófétának tartotta magát. Talán nem is értelmezhető a "Messiás Mani" kifejezés. Az ismert szövegek többségében a következő formák fordulnak elő: az "Úr Mani" (Mar Mani), az "(Én) Mani" vagy egyszerűen csak a "Mani" alak.

Az új adatok birtokában elemezve az egész pecsétet, felmerül egy érdekes meglátás: nem biztos, hogy a szöveget egy kerek mondatba kell befoglalni. Lehetne két külön értelmezhető kifejezésre bontani. Mani, több forrás szerint, önmagát a próféták pecsétjének nevezte. Ez pedig egy pecsét, Mani pecsétje. Rajta három, egymásra igencsak hasonlító alak - egy domináns az előtérben és két hátsó, szimmetrikusan - körbefutó szöveggel. Akár át is nevezhetjük a próféták pecsétjének. A pecséten látható alakok pedig próféták, azaz messiások. Mani három próféta utódjának, mintegy kifejeződésének tartotta magát, Buddhának, Zarahustrának és Jézusnak. A két háttérben lévő alak Buddha és Zarahustra, középen pedig Jézus. Ha Jézus és Mani azonos személy, elég három alak. A sérült Messiás felirat pedig lehet többes számú is, azaz Messiások, vagyis próféták. Az arámi nyelvű Messiás többesszámú alakja:

mšyḥʾn

A Messiás(ok) felirat pedig pontosan a véset alakjai alatt kezdődik. Már korábban volt róla szó, hogy a Mar (mry), az Úr szó nem fér el helyhiány miatt a m'ny kifejezés előtt. A mšyḥʾn alak rövidebb. Akár az egyes számú, akár a többes számú feliratot fogadjuk el, a felirat két különböző részre válva a következőképpen alakul:

Messiás - Mani, Jézus apostola

Messiások - Mani, Jézus apostola

A pecsét Mánira vonatkozó mondata tulajdonképpen nem sokat változott. A "Mani, Jézus apostola" és a "Mani, Jézus Krisztus apostola" jelentése ugyanaz. A kifejezést többféleképpen is lehet értelmezni, mint általában régi írások közül a legtöbbet. Főleg azokat, amelyeknél nincs kiegészítő szövegkörnyezet.

Az egyik értelmezés, hogy Ő Jézus követője és tanainak hirdetője. Ezt tudjuk, hogy így nem teljesen igaz. Tudatosan hozott létre egy olyan univerzális alapokon nyugvó vallást, amely ötvözte a kereszténység, a zoroasztrizmus és a buddhizmus hitelveit. Nem hiszem, hogy csak egy prófétát emelt volna ki piedesztálra.

A másik, hogy Ő Jézus Krisztus apostola, egyszemélyben. Vagyis az életben maradt, illetve a feltámadt Jézus, aki továbbélte életét, Mániként. Ezt erősíti meg, hogy a manicheista iratokban Jézus egyértelműen a legnépszerűbb figura. Jézus keresztrefeszítéséről pedig sehol nincs említés, annak ellenére, hogy a kereszténység tanaiban ez a központi elem. Talán azért, mert megalázó, méltóságot sértő büntetésnek számított akkoriban, emellett mai szóval élve, meg volt bundázva. A szenvedő Jézus alakja viszont komoly szerepet kap.

A kutatás közben nem hiszem, hogy a professzor gondolatai között felmerült a fejezet témája, ami szerint Jézus és Mani azonos személy lehet. Bizonyítási lánca a pecsét és Mani kapcsolódására szűkült, ugyanakkor Mani kötődését Jézus szellemiségéhez több gondolatával is megerősítette.

Például idézi, hogy Mani saját magát Jézus Paraklétoszaként azonosította. A korai keresztény egyház egyik történetírója, Eusebius szerint „Mani egy őrült, akit az ördög szállt meg, ... Krisztusnak mondta magát, mondván, hogy ő a Paraklétosz”. János evangéliumában Jézus megígéri tanítványainak, hogy vigasztalót küldi távozása után. Jézusként nem térhetett vissza, hiszen üldözték, de Mániként igen. Ugyanakkor, ha Mani ezt több mint kétszáz év múlva jelenti ki, egyrészt értelmetlen, hiszen a bánkódók már mind halottak, másrészt ennyi év után fennhéjazásnak tűnik, ami nem illik bele a róla kialakult arculatba. Jézus pedig a vigasztalóról szóló mondatokban folyamatosan Atyjáról beszél, az élő Istenről, azaz a pártus uralkodóról, aki majd helyette küld valakit.

 

Ezek után lehet-e olyan bátor a kutató, hogy kijelenti: Jézus és Mani ugyanaz a személy? Várjunk még vele. Menjünk tovább és az Olvasó majd kialakít magában egy véleményt.

A Jézus kód - angolul: Finding Jesus, Rendező: Carl Hindmarch - című dokumentumfilm sorozat készítői szénizotópos vizsgálatot végeztek el Hitetlen Tamás apostol, az olaszországi Bariban őrzött földi maradványán. A filmben bemutatják az eredményt és a vizsgálatot végző professzor - Tom Higham - csalódottan közli, hogy sajnos későbbi. Pedig pontosan ott van, amikor az elmélet szerint Tamás apostol valójában élt. A következő rész róla szól.

 


7. Hitetlen Tamás és valódi kora : Bezár


Hitetlen Tamás, azaz Tamás apostol, a bibliai tizenkét apostol egyike, aki nem hitt Jézus föltámadásában, ezért megérintette sebeit. Innen származik a hitetlen jelző. A források egyike sem beszél Tamás származásáról, de feltételezhető, hogy Jézushoz és az apostolokhoz hasonlóan, Galileából jöhetett.

Neve az arámi Taumá vagy Tómá-ból ered, ami ikret jelent. A héber alakja Te'om. Az iker szó görögül, amelyet az Újszövetségben is használnak, a Didymos. A Felső-Egyiptomban, 1945-ben felfedezett Nag Hammadi gnosztikus könyvtárban talált Tamás evangélium a következő mondattal kezdődik:

„Ezek azok a titkos tanítások, amelyeket az élő Jézus mondott és Didymos Júdás Tamás feljegyzett”

A korai szír hagyományok az apostolt Júdás Tamás-nak is nevezik. Márk evangéliumában Jézus testvéreként említi Tamást. A klasszikus forrásokban pedig több utalás van arra, hogy ő volt Júdás apostol, Jakab fia, vagy maga Jézus testvére. Meg kell említeni azt az érdekes tényt, hogy mind Jézusnak, mind Maninak van egy hozzá közel álló Didymos-a. Jobbra Caravaggio, Hitetlen Tamás című festménye, 1599-ből.

Tamás apostol Jézus keresztrefeszítése utáni élete legalább annyira homályos. mint származása. Annyi azonban tény, hogy Indiában van egy hét-nyolcmilliós, Tamás által alapított keresztény közösség, akik elismerten az úgynevezett szíriai irányzatot követik. Imáik egy része még mindig szír illetve arámi nyelvű. Burnell véleménye szerint a Keralában élt korai keresztények tulajdonképpen manicheisták. A megjelenő portugál telepesek azonnal tűzre is vetették írásaikat. A Tamás keresztények a XVII. századi az erőszakos portugál befolyás miatt két irányzatra szakadtak. Az újabb a szír-malabár katolikus egyház nevet viseli. A hagyományos pedig a indiai Malankara Ortodox egyház nevet. A Tamás-keresztények elismerten a világ legrégibb formájában működő keresztény közössége.

Indiai élete:

Bizonytalan információk alapján először a Pártus Birodalomban térített. Tamás cselekedetei című, III. századi apokrif iratból ismerhetjük meg Tamás későbbi életét. Ebben leírja, hogy Jézus - az Úr - egy keresztrefeszítés utáni időpontban Indiába küldi őt téríteni, akarata ellenére. Tamás ódzkodása miatt eladja őt egy Abbanes nevű kereskedőnek, aki építészt keres a dél-indiai uralkodó IV. Gondofarész (az apokrifokban Gondofer) udvarába.

Kapcsolódva Dr Adam BradfordDr. Adam Bradford: The Jesus Discover (2010) gondolatához, mely szerint József nem ács, hanem építész (tekton) volt: Abbanes miért ácsot vinne onnét, ahol alig van fa, oda, ahol rengeteg a fa? A fa jelenléte törvényszerűen kitermeli a hozzáértő szakembereket is, az ácsokat. Ahol pedig nincs sok fa, kővel, agyaggal helyettesítik, amihez inkább kőműves és építész kell.

A különböző források több időpontot is megadnak, növelve a bizonytalanságot: AD 45, 50 és 52. Az elmélet szerinti évszámok: ÚR/AD 292, 297 és 299. A lényeg, jócskán a keresztrefeszítés után vagyunk.

A legendák szerint - Gondofer engedélyével - nagy sikerrel terjesztette a Jézus tanításait India nyugati partvidékén. A Kerala tartomány lakosságát körülbelül AD 55 - ÚR/AD 302 - körül térítette meg. A keleti partvidéki térítése során azonban Madrasz környékén vértanúhalált szenvedett AD 72-ben, azaz ÚR/AD 319-ben. Itt, Majlapurban temették el. A sírja felett egy katedrálist emeltek, a Szent Tamás-bazilikát, amely egyike a annak a három katedrálisnak, amelyet Jézus egykori apostolainak sírja felett építettek.

Maradványainak sorsa:

Tamás földi maradványait AD 230 - ÚR/AD 477 - környékén hozták át Indiából és temették el a mezopotámiai Edessában (mai nevén Urfa). Innét 1258-ban vitték az itáliai Abruzzi tartomány Ortona nevű városába. Hitetlen Tamás csontváza a mai napig a Szent Tamás bazilikában látható. Lásd a baloldali képet. A csontváz antropológiai vizsgálata során megállapították, hogy egy viszonylag magas férfihoz tartoztak, (160 cm plusz/mínusz 10 cm) és halálakor 50 és 70 év közötti lehetett. A jobb arccsontjának törését a közvetlen halál előtt vagy utána rámért éles tárgy ütése okozta.

Tamás apostol egyik karcsontja az olaszországi Bari városának Szent Miklós templomában található egy ereklyetartóban. Lásd a jobboldali képet. A Chronica Bari szerint az ereklye állítólag 1102-ben Bariba a Szentföldről visszatérő Baldwin Le Bourg által. Az ereklyetartó 1602-1618 körül készült, jobb kézben az elszenvedett mártíromságának jelképét, a lándzsát tartja. A tartóban Tamás bal orsócsontja (Tom Higham) van, ami a relikviatartó keskeny ablakán keresztül látható. Szakértők 2009-ben megmérték az ortonai csontvázat és összehasonlították a felkar hosszával, és megállapították, hogy azonos magasságú emberhez tartozhatnak. Ráadásul az ortonai csontváznak hiányzik a bal alkarja, így kijelenthető, hogy a csontok ugyanazon személytől származhatnak.

A már említett Jézus kód című dokumentumfilmben (rendező: Carl Hindmarch) részletesen bemutatják, ahogyan Tom Higham oxfordi professzor mintát vesz Hitetlen Tamásnak tulajdonított felkarcsontból. Majd az eredményvárás izgalmai következnek és a csalódás képei. A mutatott adatok alapján a professzor érthetően későbbinek itéli a csontokat.

Pedig nincs oka a csalódottságra. Az elméletünk szerint az eredmény pontos. Egy kicsit ugyan szélesebb időtávot ad meg, de ezt nyugodtan írhatjuk a 247 évnyi plusz rovására.

A vizsgálat eredménye, új megvilágításban:

Az alábbi diagram 'A Jézus kód' című dokumentumfilm sorozat Hitetlen Tamásról szóló epizódjában látható adatok alapján készült. A diagram két valószínűségi tartományt ad meg, egy 95,4 százalékost és egy 68,2 százalékost. Az egyes tartományok több szakaszra vannak bontva. A nagyobb valószínűségi tartomány 134-330 közé teszi, ez 194 év. A kisebb pedig 175-324 közé, ami 149 év. Hitetlen Tamás korát és halálának idejét kék színnel jelöltük a diagramon, ami az elméletünk szerint ÚR/AD 319-ben (AD 72) történt. Nem ismerjük, hogy Tamás melyik évben született, ezért Jézus születési évétől adtuk meg a valószínűsíthető tartományt.

A csontváz antropológia vizsgálata szerint 50-70 év között lehetett halálakor, ami megfelel az adatoknak. Sokat nem tennénk hozzá, csak egy kérdést: Egy 70 éves emberi életszakaszhoz miért kell majdnem háromszor akkora valószínűségi tartományt rendelni, amikor a hibahatár plusz/mínusz tíz százalék?

A fejezetben eddig azzal foglalkoztunk, hogy a pártus időszámítást és a valódi Jézust összekapcsoljuk, megtaláljuk a helyét és szerepét a kijavított kronológiájú történelemben. A húsvéttábláról szóló fejezet végén állítottuk, hogy találtak valami ijesztően kellemetlent a keresztény kultúrára nézve.

Az akkor feltett kérdésre, hogy miért volt szükség az értelmetlennek látszó hamisításra, a megfeszítést túlélő Jézusban, illetve az esetleges pártus Jézus/Mani azonosságban lényegében megtaláltuk a válasz.

De arról még nem esett szó, hogy pontosabban mikor találhatták meg ezt az információt és milyen következményei lettek. Ez lesz a következő fejezet témája.

 


8. A pánik kezdete és következményei : Bezár


A Dionysius-féle húsvéttábla módosítását csak akkor hajthatták végre, amikor a kor ismeretanyagában már jelen volt a nulla számérték ismerete - és elég távol az indictio szerinti évszámítástól, hogy elkövessék Dionysius argumentumainak hibáit. Erre jóval a felismerés után, egy higgadtabb időszakban adhattak utasítást. Természetesen nem az volt a probléma, hogy a bevezetett új időszámítás a pártusoké. Valószínűleg nem váltott volna ki erőteljesebb reakciót, legfeljebb bevezettek volna egy másik, helyesen számolt érát és az élet ment volna tovább a maga útján.

 

Az igazán megrázó felismerés valami olyasmi lehetett, hogy itt van a szemük előtt egy egyre jobban terebélyesedő közösség, a katharok, akik azt vallják, hogy a pártus származású Jézus nem halt meg a kereszten, hanem tovább hirdetett egy, a katolikustól jelentősen eltérő és vállalhatóbb tanítást.

 

Pontosan mikor jöhettek rá, arra csak következtethetünk az ezután bekövetkező eseményekből. Egyelőre elég annyit tudnunk, hogy valamikor az egyházszakadás után. A lényeg, hogy pánikba estek. Azt is meg kell hagyni, hogy okkal. A kereszténység alaptételét jelenti az a tézis, hogy Isten Krisztus képében emberré lett, magára vette az emberiség összes bűnét, és kereszthalált halt, hogy áldozatával megváltsa a benne hívőket. Majd kiderült, hogy emberként élt tovább, nem pedig a mennyben, az Atya jobbján. Feltehetőleg elképesztő hit- és közéleti forrongások káoszába fordult volna a keresztény világ. Mint ahogy látni fogjuk, fordult is, csak más iránnyal.

Az 1200-as századfordulóig még jelentős számú virágzó, manicheista eredetű kultúra létezett Európa-szerte. Összefoglalóan katharoknak nevezték őket, gyökereik visszanyúlnak a gnosztikus, manicheus tanításokig. A katharosz görög szó és tisztát, tökéletest jelent, de több néven is ismerjük őket, bogumilok, albigensek, paulikiánusok, stb.. A manicheista elvű katharok vallása a becsületességet, a toleranciát, az erkölcsi tisztaságot és a türelmet nem csak hirdette, hanem alkalmazta is. A köznép körében ideális választás volt a kor kisiklott egyházával szemben. Az európai csoportjaik legvalószínűbb kapcsolata a manicheista tanításokkal az örmény eredetű paulikiánusok keresztül lehetett. Armenia, a későbbi örmény területek Jézus idejében arszakida királyok fennhatósága alatt állt és a manicheista vallás központjának része volt. Azt, hogy mennyire volt közismert és milyen formában a katharok körében ez a kényes információ Jézusról, csak találgathatunk, mivel a forrásirodalom szinte teljes egészében elpusztult. A fennmaradt katolikus iratok pedig ködösítenek. Gondolatom szerint, akkor is csak a műveltebb réteg tudott hozzáférni és megérteni, ami azt jelenti, hogy a vallási irodalmukban bizonyosan jelen volt. A köznép felé egyszerűbb megfogalmazással közvetíthették, és a többség pedig engedelmesen elfogadta, amit mondtak nekik.

A katharok titkára III. Ince pápasága idején derülhetett fény, amikor is a korábbi diplomáciai jellegű térítési kísérletek átváltottak erőteljesebb politikai beavatkozásokra. Első lépésként 1198-ban pápai legátusokat küldött a kathar területekre, akik különleges felhatalmazásukkal felfüggesztették a bíborosok hatalmát és az egyházból kiközösíthették a nemeseket. Ez lehetett a pánik ideje. Domonkos missziója 1203-ban indult, amikor is találkozott és vitázott a katharokkal. Következtetése, hogy csak igazi alázatot és aszketizmust és tiszta életet élők nyerhetik el a kathar hívők bizalmát. Az akkori, hitéleti válságban lévő egyház vezetőinek erre esélye sem lehetett. Ugyanakkor Domonkos nyilatkozata szöges ellentétben áll a katharok elleni koholt és otromba vádakkal.

Az egyre feszültebbé váló állapot 1208-ban vált át erőszakba torkolló tombolássá, amikor is Castelnau pápai legátust meggyilkolják, miután Toulouse grófját heves vita után kiátkozza. III. Ince pápa levelet írt a francia királynak és számos más nagyúrnak, amelyben felszólította őket, hogy erőszakkal nyomják el a birtokaikon burjánzó eretnekséget. A katharok és az őket támogató nemesurak teljes vagyona, földjei az őket legyőzőké lehet, és ugyanolyan a feloldozásban részesülnek, mint a Szentföldön harcolók. Tulajdonképpen gátlástalan szerencselovagokat uszítottak rá egy békés, fegyvertelen népességre.

A hadjárat kegyetlenségére jellemző a következő történet: Béziers város 1209-es ostrománál hadvezér megkérdezte a pápai legátust, hogy miképpen különböztessék meg a város katolikusait a katharoktól. A válasz: „Öljétek meg mindet, Isten majd megismeri az övéit.” A 15 ezres városban nem kegyelmeztek senkinek, kortól, nemtől, rangtól függetlenül mindenkit megöltek.

A III. Ince pápa által indított hadjáratok 1209-től 1229-ig tartottak. Egy külön zsinatot hívtak össze 1214-ben - a IV. lateráni zsinat néven - a katharok elleni fellépés miatt. A maradék és megrettent katharok ellen tovább működött az inkvizíció a XIII-XIV század folyamán. Akik nem alkudtak meg, azokat máglyán megégették. Akik megtagadták nézeteiket, megkülönböztetésül fehér alapon sárga keresztet kellett viselniük. A katharok vallása csak 1330 körül szűnt meg létezni. Az utolsó ismert kathar vezető, a Perfect a XIV. század elején halt meg. A történészek egy része népirtásnak nevezi a katharok üldözését, ahol az áldozatok számát 250 ezer és 1 millió fő közé teszik. Ha a mai népességhez viszonyítjuk az áldozatok számát, 5 és 20 millió között lenne. Európa keleti területein még továbbra is fennmaradtak manicheista közösségek, például a Bosznia területén élő bogumilok a XV. században olvadtak be az iszlámba. Ma bosnyákoknak hívják őket. Paulikiánus közösségek ma is élnek Temesvár, Arad, Újvidék környékén, akiket közismerten bánsági bolgároknak hívnak, külön bolgár nyelvvel. Számuk több mint tízezerre tehető.

 

A módszer brutalitása azt mutatja, hogy nem a megtérítés volt a legfontosabb cél, hanem az információ kioltása mind az élők között, mind az írott forrásokban. A fizikai fellépés később alábbhagyott, de a könyveiket, írásaikat továbbra is igyekeztek módszeresen elpusztítani, aminek vége, hogy a manicheus iratok szinte teljesen eltűntek Európából. Szerte a világban jóformán csak foszlányok kerülnek elő eldugott helyekről. A megsemmisítés alaposságára jellemző, hogy a legteljesebbnek mondható forrásunk, a kölni manicheus kódex, gyufásdoboz nagyságú. Feltehetőleg a mérete miatt kerülte el a pusztulást. Még egy bűvészmutatványt is konstruáltak a írásaik hitelességének tönkretételére. A hívők előtt tűzre vetették a katolikus és a manicheista könyveket, és érdekes módon csak a manicheus könyvek égtek el.

Furcsa, hogy az égetés szándéka a közelmúltra visszatekintve is felelevenedik. Mint megállapítottuk, a Kézai krónikában megmaradtak a pártusi időszámítás évszámai. Pár mondat erejéig lépjünk vissza a középkori krónikák titkait tárgyaló rész bevezetőjéhez. Ott a következőket írtuk le a krónikákkal kapcsolatban és ez már előző könyvben is benne volt:

A középkori magyar krónikáink és szerzőik számtalan inkvizíció-szerű támadást szenvedtek el. A tudomány világától érthetetlen indulati kirohanások legtöbbször eszmei értékük lejáratására irányultak, de akadt olyan is, aki póriasan az elégetésükre tett javaslatot.

Valahol, valakiket nagyon zavar ez a véletlenül fennmaradt középkori iromány és az a pár kallódó évszám. S tessék: szándékunk ellenére ismét benne vagyunk egy összeesküvés-elméletben!

A pánik idejének beazonosításához ad további megerősítést Kálti Márk Képes Krónikájának évjegyzése. Még az előző könyv anyagának kutatása során figyeltem fel egy, időtartamára tekintve, rövidke eltérésre az 1000. év utáni évszámok jegyzésében, amit akkor nem tartottam lényegesnek. Azt a következtetést vontam le, hogy a Képes Krónika évjegyzése nagyjából egységesnek mondható.

A korábban mellőzött információ most igencsak felértékelődött. A krónika szabatosnak mondható évjegyzésében egy kis szakadás van, méghozzá az általunk pánik idejének mondott vagy gondolt időszakban. Miről is van szó?

Európa katolikus rendjei megkapták Rómától az utasítást, hogy ezentúl az évjegyzést a megadott formában kell használni. A régi iratok évjegyzését ki kell javítani az újramásolás során. Feltehetőleg az okát nem adták meg, érthető okoknál fogva. Mivel olyan nagy kényszerítő erő nem hatott a Kárpát-medence íródeákjaira, szerzeteseire, feltehetőleg a végrehajtást sem időben, sem módszerben nem kapkodták el.

Az utasítás idejét figyelembe véve, három korszakra bontható az adott időszak. Van egy jelen, amikor megkapták az utasítást. Van egy múlt, amit majd módosítani kell és van egy jövő, ami épp akkor kezdődött. A jövővel nincs gond, innentől jön az új forma. A múlttal sincs gond, ha újra előveszik, átírják. A jelen viszont problémás. Ott mindig van egy kis összevisszaság. Van, aki már az új formában írja, mert tud róla. Van, aki a régivel, mert nem tud róla. Ráadásul ez már nem az átírandó múlt, hanem a helyes formulával írt jövő tartománya, amibe egy kicsit belefolyik a közelmúlt is. Ami ekkor régi formában íródik, jó eséllyel úgy is marad.

Alább a Képes Krónika évszámai 1000-től 1290-ig, számjegyekkel, rövid szövegkörnyezettel, a jelzett korszakokra bontva:

A múlt szabatos évjegyzései:

Urunk születésének 1002. esztendejében ...elfogá Gyula vezért...
Urunk 1022. esztendejében sok helyen sok és nagy égések...
Urunk 1042. esztendejében követeket külde a császárhoz...
Urunk 1047. esztendejében, megkoronáztatott.
Urunk 1095. esztendejében, július 29-dikén, vasárnap.
Urunk 1101. esztendejében... (...Lászlót és Istvánt...)
Urunk 1106. esztendejében Álmos herczeg visszatére Páduából,...
Urunk 1117. esztendejében Kálmán király fia meghalálozott.
Urunk 1118. esztendejében a császár Álmos herczeg miatt...
Urunk születésének 1113. esztendejében, februárius harmadikán,
Urunk 1140. esztendejében februárius tizenharmadikán...
Urunk 1161. esztendejében, május 31-dikén szerdán...
Urunk 1162. esztendejében, februárius első napján vasárnap...
Urunk 1173. esztendejében, április tizenegyedikén...

A jelen zavaros évjegyzései (a pánik időszaka):

az Úr 1190. esztendejében május első napján...
Urunk 1200. esztendejében, november harminczadikán,
az 1201. esztendőben május hetedikén;
az Úr 1212. esztendejében;

A jövő szabatos évjegyzései:

Urunk 1235. esztendejében, uralkodásának...;
Urunk 1240. esztendejében a mongolok vagy tatárok
Urunk 1260. esztendejében Morvaország körű
Urunk 1263. esztendejében a nép magát korbácsolva
Urunk 1270. esztendejében... (Meghalt...),
Urunk 1270. esztendejében kezde uralkodni
Urunk 1272. esztendejében.
Urunk 1276. esztendejében a császár segítségével...
Urunk 1282. esztendejében Kúnország fejedelme
Urunk 1285. esztendejében másodszor is bejöttek...,
Urunk 1290. esztendejében, (Ezután nem sokára...)
...és így tovább a krónika végéig.

Jól látható, hogy a jelenhez tartozó időtartományban a szövegezés kissé zavaros. Van ahol az Úr/Urunk szót is elhagyta a másoló. Valószínűleg nem tudta eldönteni, mit írjon. Mint tudjuk, az 'Úr valahányadik esztendejében' a pártus időszámítás formulája. Az utasítás idejében ki így, ki úgy írta. A Képes Krónika megírásának idejében már nem volt szokásban a dátumok átszövegezése, ezért meghagyták az eredeti alakot.

 

A felismerés okozta pánik kezdete 1190-1198 közé tehető. A húsvéttábla módosítása és egyéb intézkedések már ez után történtek.

Összefoglalva az 1054-es egyházszakadás következményeit:

Nevének jóhiszemű félreértése miatt bevezetésre került az egykori pártus birodalom időszámítása.
Az időszámítás eredetének felfedezése után rájönnek Jézus életével és feltámadásával kapcsolatos anomáliákra.
Egy egykori forráson keresztül azonosítják a problémát a manicheizmussal, illetve a katharokkal.
A hatalom, a befolyás megőrzése érdekében iszonyú pusztítást végeznek mind a hívők, mind a könyveik között.
Rágalmazó írásokkal, bűvészmutatványokkal, hamisításokkal hiteltelenítik a manicheizmust és írásait.
Dionysius Exiguus munkáin keresztül az egyes évszámhoz rendelik Jézus, illetve Augustus császár korát.
Az évszámhoz megadnak egy hiányos számítási módszert, holott ismerték.
Alkotnak hozzá egy pontos húsvéttáblát és leteszik olyan korba, ahol ebben a formában nincs keresnivalója.
Megváltoztatják az évek bevezetésének formuláját „Anno Domini”-ról „ab incarnatione Domini” alakra.
A meglévő iratokban átszámíttatják az arszakidának gondolt évszámokat, például Kézai évszámait.
Megjelennek a niceai zsinat előtti Diocletianus-i évszámok.

 

Az itt megismert folyamat megenged még egy következtetést a mai időszámításunk Európába kerülésének útjáról: elképzelhető, hogy pártusok érája az európai köztudatba az elpusztított manicheista tanokat hirdetőkkel és írásaikban került be, párhuzamosan a népvándorlási útvonallal.

Ez idő tájt veszik el, majd kerül elő újra az állandó és megosztó viták tárgya, a torinói lepel, aminek feladata lenne Jézus isteni eredetű feltámadásának bizonyítása. III. Ince pápa neve itt is említésre kerül. 1204-ben a Konstantinápoly elleni bosszúhadjárat során a keresztesek kifosztják a várost és felgyújtják. Az itt őrzött lepel eltűnik. A nikaiai császár tiltakozó levelet írt III. Ince pápának:

„A velenceiek szétosztották egymás közt az arany, ezüst és elefántcsontkincseket, ugyanezt tették a franciák az ereklyékkel és a szent lepellel, amelyben Urunk feltámadása előtt feküdt.”

Ezután Franciaországban tűnik fel, ahol állítólag egy ideig a templomosok őrizték. Források szerint 1320-ban állítják ki először. Az első hivatalos kiállítása 1357-ben történik, Lireyben, Geoffroi de Charny által, de már akkor is megosztott volt a vélemény a lepel eredetiségéről. Pierre d’Arcis püspök a kiállítás bezárására kéri a pápát, mert állítása szerint elődjének egy festő bevallotta ő festette a leplet. VII. Kelemen pápa ugyan kiközösítéssel fenyegette meg és hallgatásra kötelezte, de emellett utasította a kiállító Charnyit, hogy továbbiakban a halotti lepel helyett Jézus képmása kifejezést használja.

A római katolikus egyház belegyezésével 1988-ban, egymástól függetlenül, három egyetem munkatársai (Arizona, Oxford, Zürich) C-14-es szénizotópos vizsgálatnak vetik alá a leplet. A három egyetem eredménye kisebb mértékben eltér, de azonos korba helyezi a leplet. Az arizonai egyetem 646 ± 31 évesre, az oxfordi 750 ± 30 évesre, a Zürich-i pedig 676 ±24 évesre becsülte. Összesítve és átlagolva a három eredményt, a lepel valódi korát 691 ± 31 évesre becsülték.

Megállapították, hogy a lepel 65 százalékos megbízhatósággal 1273-1288 között készült és 95 százalékos megbízhatósággal 1262 és 1388 között. A hivatalos közlés szerint három laboratórium eredményei kölcsönösen kompatibilisek, és a benyújtott bizonyítékok alapján az átlageredmények egyike sem volt megkérdőjelezhető.

Az elmélet részéről nincs hozzáfűznivaló.

 


9. Lezáró gondolatok : Bezár


Talán nem véletlen, hogy most íródott meg ez az elmélet. Az emberiség tanultabb feléből egyre többen fordulnak el az aktív vallásgyakorlástól. Már elégtelennek találják azokat az ígéreteket, amit a mai kereszténység nyújt nekik. A legtöbb embernek ennek ellenére szinte ösztönből fakadó igénye van rá, ezért sokan keresnek maguknak más utakat, néha furcsa hitvilágba merülve.

Azt is el kell fogadnunk, hogy a hitélet nagy tanítói, a próféták igyekeztek az emberiséget jó irányba terelni. Mindegyik. Arról már nem tehetnek, hogy a különböző társadalmi berendezkedések, berögződött ősi szokások és eltérő értékítéletek miatt feloldhatatlan feszültségek vannak a kultúrák között. Karakteres példa rá a szent város, Jeruzsálem, amiből jó volna legalább három, jó messze egymástól.

A tudásunk gyarapodása arra biztat, talán újra kellene gondolni azokat az elveket, amit az egykor élt, de az általunk megismert világból még sokkal kevesebbet ismerő tanítók megalkottak, kimondtak. A világvallásokból is több van, de elfogadják, hogy egy Isten van. Ebből fakadó következtetés, hogy egyik sem tudta úgy megfogalmazni létezésünk titkát és alaptételeit, hogy azok mindenütt érvényesek legyenek. Kell valami új, valami egyetemes gondolat, de legyen ez egy másik könyv alapja.

 


 

 

…gyökerek nélkül nincs támasz, nincs erő és nincs jövő, soha ne engedd el…

Valódi őstörténetünk: kik vagyunk?

Eredetileg az első kiadású Eltévedt időszámítás könyv egyféle végszavának lett szánva, azzal az elgondolással, hogy a magyarság őstörténete ugyan nem kapcsolódik szorosan az elmélethez, de a kérdéses korszakot alaposan felforgatja. Egyben az arszakida időszámítást a Kárpát-medencébe behozó népről is adhat némi információt a kérdéskör vizsgálata. A téma azonban kinőtte a végszónak szánt terjedelmet, ezért önálló részként lett kiemelve az elmélet fejezetei közül.
Az elmélettel történő megismerkedés után, minden bizonnyal lesz, aki úgy gondolja, hogy magyar nyelv eredetének kutatásában segít dönteni, vagy el is dönti a kérdést, hiszen ha az itt állított tények megfelelnek a valóságnak, a Kárpát-medence hun korszaka kézzelfogható közelségbe kerül hozzánk. Ez az információ pedig újra előtérbe hozza a középkori krónikáink által leírt hun/szkíta/avar/magyar származást. Ezt azonban korántsem lehet vagy szabad ilyen egyértelműen kijelenteni. Ajánlatos elválasztani az itt élő őshonos népesség és a történelem során hódítóként fellépő népek eredetét, ahhoz, hogy megközelítőleg helyes képet kapjunk valós östörténetünkről.

 

1. Genetikai származásunk : Bezár


 

A magyarsággal kapcsolatos legújabb genetikai kutatások eredményei és az utóbbi néhány évtized hazai régészetének ide kapcsolódó kutatásai egy másféle őstörténet körvonalait rajzolják ki. A genetika által elénk tárt adatok éles ellentétben állnak „hivatalos” őstörténelmünkkel, és gyakorlatilag kizárják mind a „finnugor”, mind a „török” származásunkat.

Czeizel EndreDr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája, Galenus Kiadó, Budapest, 2003. 389-390. oldal egy 1980-ban indult magyar-német genetikai kutatás eredményeképpen kijelentiA magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja. ...A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, 11 %-a az EU-7, és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja." Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája, Galenus Kiadó, Budapest, 2003. 235. oldal, hogy a magyarság európai népesség és emellett Európa legősibb népei közé tartozik. Hasonlóak Semino2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. Kiterjedt összehasonlító populációgenetikai vizsgálataik alapján állást foglaltak az európai népek genetikai rokonsági kapcsolatairól… E vizsgálatok keretében, reprezentatív mintákon, genetikailag a magyar népességet is elemezték.

Népünk vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:

1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak.
2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus - őskőkori genetikai marker - igen magas, kontinensünk népei között a magyarokban legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal).
3. A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép.

Semino és társainak közlése az első olyan nyugat-európai tudósoktól származó kollektív állásfoglalás, mely a magyarság őseurópai származását ismeri el."Tóth Imre: Magyar őstörténet Fríg Kiadó, 2009. SZABÓ ISTVÁN MIHÁLY: Őskőkori európai eredetű-e a magyar nép? História 2004/08.
és munkatársai által 2000-ben nyilvánosságra hozott vizsgálatok eredményei is. Az általuk elvégzett Y-kromoszómás vizsgálatok szerint a jelenlegi magyar férfiak 93 %-a négy ősapától ered, és 73 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja. A Semino-féle vizsgálatnak másik eredménye, hogy az uráli népekre jellemző genetikai marker, a TAT, a magyar népességből gyakorlatilag teljesen hiányzik, ami elveti az uráli rokonságunkat.

Szabó István Mihály a História 2004. évi 8. számában le írja, hogy a magyar nép ősei 40-45 ezer évvel ezelőtt megjelent europoid őstelepesek között voltak. Egy őskori genetikai marker (Eu19) magyarokban mutatható ki legnagyobb százalékban (60%). A legközelebbi genetikai rokonaink pedig a szomszéd népek, a lengyelek, az ukránok és a horvátok.

A X. századi honfoglaló magyarság genetikai mintáinak elemzése megerősítette, hogy már a honfoglalás kori népesség is zömében európai eredetű volt. A minták 16,2 %-a képvisel csak ázsiai vonalat, míg a maradék 83,8 % európai eredetű. Összehasonlításképpen megvizsgálták egy ma élő magyar és egy székely csoport adatait. Mindkettőben az európai markerek túlsúlya figyelhető meg: 99 % a mai magyar népesség és 97,4 % a székely populáció körében. Ez azt bizonyítja, hogy az ázsiai jelleg nem az eltelt évezred során tűnt el A kutatások során összesen 68 honfoglalás kori csontminta adott értékelhető eredményt. A kapott minták 16,2 %-a képvisel csak ázsiai vonalat, míg a maradék 83,8 % európai haplocsoportokba tartozik. (Magyar Tudomány, 2008/10 1204. o. Genetika és (magyar) őstörténet, Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén.). Kérdés, hogy az ázsiai ág mennyi idő alatt hígult fel a mai értékre, illetve képviselői mikorra olvadtak be az európai őslakosságba.

A História című folyóirat 1996. évi II. számát teljes egészében a honfoglalásnak szentelték. A „Jobbágyok és nemesek ősei” című részben a következő olvasható:

 „…egyúttal felveti a honfoglaló népesség lélekszámának kérdését. Akárhogy csűrjük, csavarjuk a tényeket, kétségtelen, hogy a fennmaradt késő avar népesség falulakó, földmíves tömegei legalább tízszeresét alkották Árpád magyarjainak. A földmívelő falusiak, a későbbi jobbágyok, elnyelték nyelvileg Árpád győztes seregét, akik alapját alkották a későbbi nemességnek.”

A genetika kutatóiSemino, 2000; Bosch, 2006. (Tóth Imre: Magyar őstörténet Fríg Kiadó, 2009) tudnak arról a látszólagos ellentmondásról, hogy a magyarok nyelve és eredete nem-indoeurópai, a genetikai összetétele viszont európai származásra utal.

Akármilyen nyelven is beszélt Árpád hódító népe, ha különbözött a letelepedett népek nyelvétől, elvesztették. A fordított helyzet, miszerint az itt élő kilenc-tíz őshonos tanulja meg az egy jövevény nyelvét, elvethető. A ma beszélt magyar nyelv már Árpádék előtt itt volt. Ezt persze már László Gyula is bizonyította kettős honfoglalás elméletében, a késő avar korabeli magyar helynevekre alapozva. A kései avar griffes-indás népesség körében szintén rajtakapható a beolvadás jelensége, ahol az egyértelműen ázsiai eredetű griffes népesség lassan eltűnik, és az indások veszik át a helyüket.

Felfedezhető egy beszédes kapcsolat a szimbólumok között. Az indások, a növényi jelképet viselők a letelepedett népek, ahol a növény a helyhez kötöttséget, a folyamatosságot jelképezi, míg a vándorló, ragadozó állat vagy madár a nomád népek életmódját szimbolizálja.

László Gyula problémát látott abban, hogy nem lehetett megállapítani, hogy a griffesek és az indások népe hol keveredett össze egy néppé. Egyszerűen nem tudtak elszakadni, attól a gondolattól, hogy az itt élő magyarság valamikor bejött ide. Az meg sem fordult a fejükben, hogy itt is találkozhatott a két nép, a Kárpát-medencében. Mai népművészetünk is zsúfolt az indás, növényi megjelenítésektől, amit a körülöttünk élő rokon népeknél is meg lehet találni.

   A Kárpát-medencei népek történetében megfigyelhető egy érdekes ciklikus jelenség. Megközelítőleg háromszáz évente új hódító nép telepedik meg, és a saját időszakán belül mindegyik lassan megfogyatkozik, beolvad az itt élő népbe (népekbe), majd elfoglalja a helyét a következő néphullám.

Az első ismert beolvadási folyamat i.e. VI. században kezdődött a „preszkíta” jelenléttel. László Gyula László Gyula: Emlékezzünk a régiekről Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1979 71-72 oldal. kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, a hazai szkíta emlékek a szkíták emlékei-e, vagy csak a szkíta uralomé. Tény, ebből a korból csak a fejedelmi sírok rendelkeznek szkíta jelleggel, a többi a földműves őslakosság hagyatéka. A kelta uralom is csak a központokban érvényesült, a többi helyen erősen keveredtek a parasztsággal. Ők még a római uralom után jelen voltak, de lassan feloldódtak az őslakosságban. Így járnak a szarmaták, a dákok, a hunok, vagy avarok sem kerülik el sorsuk, és beolvad Árpád népe is a genetikai kutatások eredményei szerint.

Az utolsó hódítás a ciklusok sorában az 1241-es tatárjárásnak nevezett mongol invázió. A korabeli leírásokRogerius püspök: Carmen miserabile (Siralmas Ének) szerint elkezdték újraszervezni az itt élő parasztság életét, feltehetően tartósan be akartak rendezkedni a Kárpát-medencében, hasonlóan Árpád népéhez. Az ország királyának végsőkig tartó üldözése az uralkodó elit leváltásának szándékát feltételezi. Mai napig vitatják, hogy miért vonultakA mongolok visszavonulásának lehetséges okai: 1. Ögödej nagykán meghalt, s a sereg vezérei a kánválasztásra sietnek haza, 2. A seregnek veszteségei vannak, 3. nem tudják az országot hódoltatni, mert nincsenek meg az uralkodói ékszerek, 4. Mongol taktika 5. Az elfoglalt orosz területeken felkelések vannak. vissza egyik napról a másikra, óriási pusztítást hátrahagyva maguk mögött. Az újabb, józanabb becslések csak 15-20%-os veszteséget mondanak.

Vajon miféle névtelen nép olvasztotta be az uralkodó rétegeket? A régészek sokszor felemlítik, hogy éltek itt mások is, a mellékletekben szerény sírok nagyszámú népessége, akiket a história jelentéktelen szolganépeknek nevez, és rendszerint átnéz rajtuk. Az ilyen sírok száma jócskán meghaladja a díszesebb mellékletű, valószínűleg az uralkodó réteghez tartozó sírok számát. Legyen a következő fejezet témája.

 


2. Valódi őstörténetünk : Bezár


- Már én pedig azt mondom, hallja kegyelmetek, hogy nem elkergetni kell a törököt, hanem idehozni...

...- ...azt gondoltam, nemzetes urak, százszor többet érne egy eleven bég, vagy legalább csausz, aki köztünk lakván, igen sok apró kellemetlenséget elhárítana a fejünkről. Szabad város vagyunk, nemzetes urak, de szabadságunk láncokból van kovácsolva. Keressünk magunknak egy zsarnokot, hogy megélhessünk!

(Mikszáth Kálmán: Beszélő köntös)

A mai történetírás azt sejteti, hogy a Kárpát-medencében egy éles választóvonallal váltják egymást a népek, miközben az előzőleg itt élt közösséget elüldözik, elpusztítják, a csekély számú túlélőt pedig szolgasorba vetik. Az alábbi ábrán a vélt folyamat.

Azonban ez nem fedi a valóságot. A régészet szerint a Kárpát-medence folyamatosan sűrűn lakott terület volt, és az itt élő népek zömében letelepedett életmódot folytattak. A genetika eredményeivel kiegészülve azt mutatja, hogy a hódító, hatalmat gyakorló népekkel valóban történik valami, amely során lassan megfogyatkoznak. A mai korból nézve, kissé érthetetlen a jelenség. A hódítással történő eltűnés elfogadható, de az ismereteink szerint elkülönülő hatalmi réteg beolvadásának magyarázata várat magára. Az uralkodó népek többségének egy közös jellemzőjük volt, a jellegzetesen harcos lovasnomád származás. A pannóniai részen Róma uralma sem változtatott az ott élő népek életmódján, és csak szórványos helyőrségekkel biztosította a területet.

A titokzatos jelenség nyitja a földművelő közösségek életmódjában, annak sajátosságaiban rejtőzik. A letelepedett népek zárt állattartása és földművelése folyamatos jelenlétet követelt meg tőlük. Az ilyen életmódú emberekre még a mában is jellemző, hogy hosszabb időre sem hagyja el élőhelyét. Az állatok hónapról-hónapra, hétről-hétre, napról-napra, reggel-este ellátást igényelnek. Emellett meg kellett termelnie a téli takarmányt az állatok, az élelmet a saját családja számára, nem feledkezve meg a hatalmi réteg felé fizetett adóról sem.

Ez az életmód rendkívül védtelen a külső támadással szemben, mivel a lakóhelyről történő kényszerű, hosszabb idejű elmenekülés során az egész éves munka jóvátehetetlen kárt szenved. A földművelő réteg a háború idején is többnyire a lakóhelyén próbálta túlélni a vészt. Életmódjukból adódóan a harcos réteget, amely megvédte volna őket, nem, vagy kevésbé hatékony módon tudták volna kinevelni. Az életterük védelmét így képtelenek voltak biztosítani.

A mottóban idézett részlet Mikszáth Kálmán „A beszélő köntös” című regényéből származik. A letelepedett népek ráutaltságát az úgynevezett hódítókra szemléletesen ábrázolja az író. A történetben Kecskemét szabad városa sorozatban szenvedi el a környék szabadcsapataitól a különféle zsarolásokat, támadásokat, amelyek miatt gyakorlatilag megbénul a város élete. A megoldást a leendő főbíró kiabálja be a városháza ablakán, hogy hozzanak oda egy katonacsapatot, aki távoltartja a többit. Azt az egyet eltartja a város népe, így mindkét fél jól jár. Igaz a történet más fordulatot vesz, és javarészt írói elme szüleménye, de maga a gondolat nem alap nélküli.

A kényszerű vagy elfogadott együttélés a Kárpát-medencei népek életében folyamatosan fellelhető. A magyar parasztság körében szólássá vált, hogy a „háború és a vadászat az urak dolga”. Azaz, a parasztság verejtékezik a földeken, megtermeli a megélhetéshez szükséges javakat, a vezető fegyveres réteg pedig biztosítja az ehhez szükséges nyugalmat, biztonságot, akár az élete árán is (aki vet, arathasson is). Cserébe, adó formájában, bőségesen hozzájutott a mindennapi megélhetéséhez szükséges javakhozA mongolok titkos történetében szerepel egy hasonlóan értelmezhető epizód, ahol a mongol nép ősei egy gazdátlan népet hódítanak meg. (A mongolok titkos története, I. könyv , Ford:Ligeti Lajos).

A lovasnomád népek életvitele a harcos réteget szinte automatikusan létrehozta. Az állataik kevesebb törődést kívántak, és maradt idő olyan tevékenységekre, mint a lovaglás és a harci játékok fejlesztése. Életterük zord körülményei fokozottan kitartóvá, szívóssá edzette őket.

A sztyeppéről származó népcsoportok uralhatták folyamatosan a Kárpát-medencei népeket i.e. VII. századtól. Beolvadásuk valószínűsíthető oka, hogy zömében férfiakból álló harcos réteg telepedett be, és csak kevés nő jöhetett velük. A legtöbb férfi a letelepedett népből szerzett magának feleséget, és az utódaik néhány generáció alatt, az anya révén asszimilálódtak. A megváltozott életmódban a korábbi harci virtus elsatnyult, és a következő erőteljesebb hódító hullám eltávolította őket a hatalomból. Az új hódítás elindulhatott a keleti területek túlnépesedésével, vagy a letelepedett népek elöljárói hívták be őket titokban.

A következő ábra az uralkodó rétegek alapnépességbe történő beolvadási folyamatát szemlélteti.

A magyarok alatt zárójelben fel vannak tüntetve a türkök. Ennek oka, hogy a korabeli források türköknek nevezik őket, a magyar vezérek nevei török jelentéssel bírnak, és László Gyula Magyarrá lett keleti népek, Panoráma, 1988. 16. oldal leírása szerint a magyar vezérek bizánci látogatásakor türk tolmácsot kértek. Mára már elfogadott azon állítás, miszerint Árpád népe egy harcos türk nép volt, ami korabeli népesség 10-15 százalékát tette ki, és a genetika is ezt látszik igazolni.

Az itt élő földművelő alapnépességnek nem sok esélye volt a hódítóknak ellenállni, de ez a fajta együttélés mindkét fél számára gyümölcsöző volt, ezért csak akkor lázadtak fel ellenük, ha a javak elvonása túlzott mértékűvé vált, vagy ha nem látták el a feladatukat. A krónikákban található egy ennek megfelelően értelmezhető példa.

A „Szuda Lexikonnak” nevezett 10. századi műben a következő olvasható a „Bulgárok” címszó alatt: Krum, bolgár király tudni akarta, hogy mi okozta az avar nép felbomlását, ezért maga elé idézett négy fogoly avart, és feltette nékik a következő kérdést: Mit gondoltok, mi okozta fejedelmetek és nemzetetek bukását?

„A foglyok közül a legtekintélyesebb így válaszolt: „Óh király, annak sok és különféle oka van. Legelsőbben az áskálódás, mely kagánunktól a hű és igaz tanácsosokat eltávolítván, a kormányt gazemberek kezére juttatta. Azután jött a bírák romlottsága, a kiknek ez lett volna tisztjük, hogy a népnek igazságot szolgáltassanak, a képmutatókkal és tolvajokkal cimboráltak; továbbá a bor bősége részegeskedést szült: az avarok, midőn testüket elgyengítették, egyszersmind eszüket is elvesztették. Utoljára következett a kereskedés szenvedélye, hogy romlásunkat teljessé tegye: az avarok kalmárokká lettek, egyik csalta a másikat s a testvér testvérét is áruba bocsátotta. Ezek voltak, uram, szerencsétlenségünk siralmas forrásai.”

Az elbeszélés igazságtartalmát nehéz ellenőrizni, de kiolvasható belőle, hogy az elkényelmesedett életmód megrontotta a népen uralkodó avar (hun utódnép) réteget és alkalmatlanná tette arra, hogy az országot és annak népét megvédje, nyugalmát biztosítsa.

Középkori krónikáink szerint a székelyek, a hunok maradékai, elé mentek Árpád népének Ezen székelyek ugyanis a hunok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek, de nem a pannoniai síkon, hanem az oláhokkal együtt a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt. (Kézai Simon: A hunok és magyarok viselt dolgai, Ford: Szabó Károly) vagy pedig eleve ők hívták be őket, látva, hogy a hatalmon lévők már nem tudják ellátni a letelepedett földművelők védelmét. A fehér ló mondáját akár egy szerződésnek is lehet értelmezni, még akkor is, ha szájhagyomány útján terjedő legendának tekintik. Árpádék hozzák a fehér lovat, azaz védelmező haderejüket, míg az itt élők adják a földet, a vizet és az élelmet.

Radics Géza a következőket írja „Eredetünk és Őshazánk” című művének „Az őstelepes földműves nép” fejezetében:

„A magyar őstörténet-kutatás nem lesz képes szabadulni e zsákutcából mindaddig, amíg kizárólag a kései avarokban és Árpád népében keresi a megoldást a köznépet illetően. Árpád népének minden kétséget kizáróan volt köznépe. Ismerjük mesterembereik nagyszerű alkotásait. Arab forrásból tudjuk, hogy "sok szántóföldjük" volt. Nyilván földműveseik is voltak. Elvándorlás esetén a röghöz kötött földműves mozdul ki legnehezebben otthonából. E lehetőséggel vagy ténnyel számolni kell minden népvándorlás esetén. Megkockáztatható tehát annyi, hogy Etelköz, majd a Kárpát-medence köznépének nagyobb része nem Árpád népével költözött ősi lakhelyére, hanem földjének művelője volt már századokkal, esetleg ezer évekkel korábban. Hódítók jöttek, hódítók mentek, de a föld népének többsége helyben maradt.”

Ez lehet a magyarázata annak, hogy a ma itt élő népesség őshonos. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a meghódított népek közé tartoztak, azaz az egykori „szolganépek” leszármazottai.

A XI. századi orosz Nesztor-krónika egyértelműen szláv népet, illetve népeket említ a Duna mellett.

Mikor pedig a szláv nép …  a Duna mellett élt, a szkítáktól mégpedig a kazároktól jöttek azok, akiket bolgároknak neveznek, és letelepedtek a Duna mentén, és a szlávok elnyomói lettek. Majd ezután a fehér ugorok (?) jöttek és örökölték a szlávok földjét, miután elkergették a volohokat (?), akik azelőtt foglalták el a szlávok földjét.”

Cser Ferenc leírja „Gyökerek” című művében, hogy Anonymus sclav-okat említAnonymus: (1977), 166. oldal, mint ottani lakosságot , amit a fordító, Pais Dezső  egyszerűen szlovénnek fordít, aki ugyanakkor megjegyzi:

A sclavi nevű népet, amelyet Anonymus hazánk honfoglalása előtti lakói között emleget, mi szlovéneknek mondjuk. Alakilag pontosan szlávok felelnek meg, azonban ezt ma egy egész népcsalád összefoglaló neveként használjuk, holott Anonymus egész világosan egy népet ért rajta, amely nem orosz, lengyel, cseh, horvát, szerb. Azon az alapon, hogy a Dráva-Száva-köz nyugati felén elterülő Szlavóniának a régi magyar neve Tótország, az Anonymus-féle sclavit is mondhatnók tótoknak.”

A szlávok azonban önmaguk megnevezésére a slavaCser Ferenc Gyökerek, (Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról.) Melbourne 2000 szóból eredő kifejezéseket használják, és ez a szó dicsőt, dicsőségest jelent. A latin etimológiai szótár alapján az Anonymus által használt sclav[65] Az Anonymus által használt szóról a következő olvasható a latin etimológiai szótárban:
Sclava: Captiva, serva › Sclavus
Sclavare: pro sealvare
Sclave: piscis genus
Sclavus: captivus servus, Italis: schiaro, nortis Ensclave.Matth. Paris ann 1252: Cum Christianis
Sclavis, sic namque vocantur captivi, etc.
Dominu (1883), p.: 357, Cser Ferenc Gyökerek, (Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról.) Melbourne 2000
szóról kijelenthető, alakilag nincs „szláv nyelvű” értelme, hanem leginkább szolgát, foglyot jelent, és ha nép értelemben használjuk, akkor a meghódított. - és Anonymus által kellően le is nézett! – várjobbágyokat lehet alatta érteni, azaz a Kárpát-medence honfoglalást megelőző lakóit. Figyelemre méltó vonalnak látszik a salvus, salvo latin kifejezések vizsgálata, a megmentett, megváltott, oltalom alatt álló jelentésváltozattal, ami első ránézésre talán jobban megfelelne a letelepedett népek és az egymást váltó hódító népek közötti, korábban leírt kapcsolattal.

Akármelyik változat igaz, az ekkor használt szláv kifejezés nem nyelvészeti besorolást jelent – ami egy XI. századi orosz szerzetestől talán korai is lenne – hanem az adott nép hatalmi viszonyokban elfoglalt helyét. A meghódított, azaz a „sclavi” népek nyelve bármilyen lehetett, akár a mai magyarnak nevezett nyelv is.

Ezt bizonyítják az Árpádék korából származó, a medencében élők nyelvére utaló adatok is. Az Árpád-kori levéltárak igazolják, hogy a „várjobbágyok”, „szolgák”, falusi emberek neveit, ha leírták a köznép nyelvén, akkor azok zömmel magyarok voltak. Kézai Simon krónikájának utolsó részében leírja a Kárpát medence népeit és felfogásából látható, hogy a várjobbágyokat, a cselédeket és a szabadosokat nem tekintik saját népük részének Nagy (1987), Sándor: A Magyar Nép Kialakulásának története, Hídfő Baráti körének Kiadása, Garfield. 77-78, ahol felsorolja a Szerém környékén 1237-ben IV. Béla által kiadott bélakuti cisztercita kolostornak adományozott falvak neveit. Ugyancsak a korabeli dunántúli, felvidéki, erdélyi helység-, dűlő-, patak-, folyó-, domb-, hegy- és helynevek nem értelmezhetők sem latin, sem germán sem pedig szláv nyelvi alapon (pp.: 27-29., 184-188.). Különösen figyelmet érdemelnek a pp.: 190-191. oldalon felsorolt személynevek, ahol több, mint 100 kizárólag magyarul értelmezhető név található, egytől egyig várjobbágyok nevei. Ilyenek, mint pl.: Csípő, Csima, Cseke, Csúcs, Cseperke, Csokor, Csibe, Csuda, Család, Csuka, Csinos, Csendőr, Csók, Csóka, Csúnya, Csomós, Csonka, Csáb, Csupor - hogy éppen a cs hanggal kezdődőket idézzem a 190. oldalról. Ugyancsak magyar nevűeknek ismeri el László Gyula (1995), p.: 15.-n a jobbágyneveket, míg a nemesek nevei törökösek. László (1967), a kettős honfoglalással kapcsolatban utal arra, hogy Árpád népe által el nem foglalt, korábbi, de avarnak tekintett helyeken magyar helységnevek találhatók. (Cser Ferenc Gyökerek, Melbourne 2000) , hanem Anonymus-féle sclaviknak.

Őshonos letelepedett földművelő népként pedig mindig is itt éltünk a Kárpát-medencében, a többi, genetikánkban és sorsunkban rokon, de más nyelvű „sclavi” népekkel együtt.

 


3. Morzsák a Kárpát-medencéből : Bezár


 

Ha a magyar nyelv Kárpát-medencei eredetű, akkor miért nincs nyoma a honfoglalás előtti évszázadokból? Vagy mégis ott vannak, csak nem 'akaródzik' magyarul értelmezni? Vannak-e olyan adatok, amelyek valamilyen módon megerősíthetik Kárpát-medencei származásunkat? Ezekről lesz szó a következőkben. A felsorolt példák egyike sem perdöntő, csak elszórt információmorzsák, amelyek összességében mégiscsak mutatnak valamilyen irányba.

Cassius Dio a pannóniai népekről

Cassius Dio ókori görög történetíró (AD 155-235, ÚR/AD 402-482) a következőket írjaForrás: Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat, 1902–1904. Pannónia népeiről:

„Augustus idejében nem volt ott város, hanem falunként vagy a vidéken szétszórt egyes házakban laktak nemzetségek szerint. Nem volt a nemzetnek egy közös kormánya, nem volt közös gyűléshelyük, közös uralkodójuk. Háború idején százezer embert tudtak volna kiállítani, de nem tudták összegyűjteni a fejetlenség miatt.”

Két figyelemreméltó állítást mond nékünk Cassius Dio. Az első, a hadviselésről szóló krónikák szerint - jó esetben - tíz ember tud egy katonát kiállítani, tehát minimum egymilliós népességről beszélünk, ami egyáltalán nem felel meg a gyéren lakott térség víziójának, amit megerősít a vidéki szétszórtságról szóló részlet.

A második, a közös kormányzat hiányában fennálló fejetlenség. Ezzel kapcsolatban egy politikai anekdotát idézek: Henry Kissingert, ez egykori neves amerikai külügyminiszteren valaki számonkérte, hogy soha nem tárgyal az Európával. Mire a külügyminiszter visszakérdezett: - Tessék mondani, kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni?

Vetítsük ki e frappáns választ a mai Kárpát-medencében élő népekre: Kit kell felhívni, hogy a palócokkal beszélhessen? Kit kell felhívni, hogy a matyókkal, a jászokkal, a kunokkal, a székelyekkel, barkókkal vagy a csángókkal beszélhessen? Elnézést, ha valamelyik népcsoportot kihagytam. A lényeg, az itt élő, azonos nyelvet beszélő népesség csoportjai a mai napig így élnek. Egyiknek sincs önálló közösség vagy államalkotó kormányzata, ha van is valamilyen újabb keletű kezdemény (pl. a székelyeknél és a jászoknál) csak névleges jogkörökkel rendelkezik. Karakteres, erős állami vezetést a keletről jött népek hoztak létre (Attila vagy Árpád népe), az utolsó az Árpádé, és már több mint ezer éves. A görög történetíró jellemzése a mai napig érvényes a Kárpát-medencén belül élő népcsoportjainkra.

Kik azok a jazygok?

Szinte minden magyar történelmet tanulónak feltűnhetett, hogy a római korban élt jazigok helyen ma a jászok élnek, akik állítólag XIII. században jöttek be valahol suttyomban a kunok oldalágán. Szegény jászok még rosszabb helyzetben vannak, mint mi. Mi legalább bejöhettünk a honfoglalás idején. Nem áll módomban a római-kori jazygok zajos történelmének bemutatása, de azt látni, hogy nem voltak a birodalom alattvalói és bizonyára büszkék lehettek szabadságukra, ahogyan a mai jászok.

Ha a ma magyarnak nevezett nyelv a római korban - jazigok korában - is itt volt a Kárpát-medencében, a latin nyelvű írástudóknak igencsak meggyűlhetett vele a bajuk. Az akkori latin ábécének 23 betűje volt. A mai magyar nyelv viszont 44 hangot különböztet meg - logopédus szakember által adott információ - valószínűleg akkor sem volt kevesebb.

A latin ábécé és alatta a mai magyar ábécé betűi, mellőzve a Q W X Y betűket és nyílt A és E hangokat:

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

A Á B C Cs D Dz Dzs E É F G Gy H I Í J K L Ly M N Ny O Ó Ö Ő P R S Sz T Ty U Ú Ü Ű V Z Zs

Bármilyen szintű nyelvészeti hozzáértés nélkül is jól látható, ez már számszakilag is kevés ahhoz, hogy a latin nyelv, vagy írás pontosan vissza tudja adni a feltehetőleg már akkor is magyarul beszélő jazygok által kiejtett kifejezéseket, elnevezéseket. Például a 'jászok' szót. A tapasztalat az, hogy nem is igazán iparkodtak vele, inkább elnevezték ők maguk, latinosra.

A derék Cassius Dio szerint, például a Pannóniát állítólag egy panni, pannus nevű köpenyeg-szerű ruhadarabról nevezték el (ponyva?, panyóka?). Ugyan ő írja le, hogy a görögök paionoknak is nevezik őket, de tévesen, mert ezek délebbre élnek. Ez olyan palócosan hangzik az évezredek homályából.

Feltehetőleg a jász és a jazyg ugyannak népességnek az elnevezése, akkor is, ha ez ugyanolyan kapott név lenne, mint a mai magyar megnevezésünk. Mivel a mai Duna-Tisza-közére és Tiszántúlra is jazyg fennhatóságot feltételeznek a szakemberek, valószínűleg az ide tartozott a többi egynyelvű népcsoport is, a palóc, a matyó, és így tovább.

Ammianus Marcellinus csatakiáltása

Ammianus Marcellinus Rerum Gestarum Libri Qui SupersuntAz eredeti cím : RERVM GESTARVM LIBRI QVI SVPERSVNT című, eredeti latin nyelvű művében a XIX. könyv XI. fejezetében következőket találja az olvasó:

„Visoque imperatore ex alto suggestu iam scrmonem parante lenissimum meditanteque allgoqui uelut morigeros iam futuros quidam ex illis furore percitus truci calceo suo in tribunal contorto „marha, marha", quod est apud eos signum bellicum, exclamauit eumque secuta incondita multitudo uexillo elato repente barbarico ululans ferum in ipsum primcipem ferebatur, qui cum ex alto despiciens plena omnia discurrentis turbae cum missilibus uidisset retectisque gladiis et uerrutis, iam propinquante pernicie externis mixtus et suis ignotusque."

A könyv magyar fordításban is megjelent, Ammianus Marcellinus: Róma története címmel. Az idézett mondat magyar fordításban így szólAMMIANUS MARCELLINUS: RÓMA TÖRTÉNETE, Európa Könyvkiadó - 1993 - Fordította: Szepesy Gyula, 203. oldal:

„Amikor a császár megjelent az emelvényen, és barátságos hangon éppen megszólítani készült, s úgy akart hozzájuk beszélni, mint a jövőben engedelmes alattvalóihoz, egyikük éktelen haragra lobbanva az emelvény felé hajította a csizmáját, és ezt kiáltotta „marha, marha", ami náluk csatakiáltásként hangzik. Erre az egész gomolygó tömeg arrafelé tódult, és hirtelen magasba emelve a barbár zászlót, vad üvöltéssel egyenesen a császár felé rohant, aki a magasból letekintve mindenféle ide-oda futkosó tömeget látott feléje közeledni dárdákkal, kivont kardokkal, kopjákkal."

ConstantiusFelhasznált irodalom: Sebestyén László: Őstörténeti tanulmányok és Pecze László: A „marha, marha” csatakiáltás császár (AD 337-361) AD 359-ben pannóniai körútján Acimincumnál (a helyszín Bácska, Szerémség, mai Kamenicz a Duna-Dráva találkozásánál) földsáncot ásatott és egy magas töltésre rakatta trónszékét, hogy beszédet intézzen az ott összegyülekezett szolgajászokhozSebestyén László: Őstörténeti tanulmányok. Eközben történt ez az incidens. A császár elszaladt és menekülése közben belekeveredett az összezavarodott tömegbe, de nem történt baja, mert állítólag nem ismerték fel. A trónját az aranyvánkossal együtt a feldühödött tömeg szétszaggatta. Az esetet azonnal nagy megtorlás követte. Eddig a történet.

Sebestyén László a következőket írja tanulmányában: Hogy a magyar történészek miért hallgatják el, még találgatni sem tudom, és kívánom. Kire-kire bízom hogy e szó mit jelent, de azt is, hogy ama használatos átvitt értelme miatt kiáltotta-e a haragra gerjedt jász atyafi.

Természetesen, még véletlenül sem adnak magyar értelmezést a szónak, például a könyv megjegyzésében "halál" írnak. Az egyéb nyelvi megoldások egymás sarkára taposva igyekeznek csatakiáltásként jelentést adni neki. Pedig Marcellinus élethelyzet leírása, a csizma eldobása, egyértelműen azt az értelmezést adja, hogy a felháborodott atyafi hozzávágta a levetett koszos saruját a római császárhoz és lemarházta - lásd Bush elnök esetét az felháborodott újságíróval. Csak a váratlan esemény miatt tört ki a zavargás. Ha ez valóban csatakiáltás, és a császár megölésére hívott volna fel, nem a csizmával kezdi, hanem valamilyen fegyverrel. Ráadásul a császár belekeveredett a kavargó tömegbe, nem úszta volna meg, ha a szándék más irányú.

Ami fájdalmas: az erőltetett tülekedés, hogy nem, nem lehet magyar értelmezés! Hisz ekkor még itt se voltunk!

Hérodotosz szigünnái

Hérodotosz és a majd kétszáz évvel később élt Apollóniosz Rhodiosz szerint a Havasalföldtől az Adriáig, az Isztroszon (Duna) túli területeken (Havasalföld - Erdély - Alföld - Dráva–Száva vidéke) egy szigünnai, illetve szigünoi nevű nép élt. Hérodotosz a következőket írjaHérodotosz: A görög-perzsa háború, Terényi István fordítása a szigünnákról a görög-perzsa háborúkról szóló művében:

„...az Isztroszon túl egyetlen nép lakik, a méd viseletben járó szigünnák. Bozontos lovaiknak, amelyeket állítólag öthüvelyknyi szőr borít, termete kicsi, orra tömpe, s egy embert ugyan nem bírnak el, de kocsiba fogva páratlanul gyorsak, s ezért az ott lakók mind kocsin járnak. Azt mondják, területük egészen az Adriai-tengernél lakó enetoszok határáig terjed, s hagyomány szerint a médektől vándoroltak ki."

A különböző források a szigünna szót többféle alakban említik. Így szigünnai, szigünoi, sziginnoi, szigümnoi formájában a Duna mentéből és a KaukázusbólHérodotosz után ötszáz évvel élt Sztrabón szerint az említett nép a Kaukázus környékén élt. Végül is lehetett egy hasonló nevű nép ott is.. Jelentésében is több feltételezés szerepel a kutatók írásaiban. Van aki a szigony Fischer Antal Károly javaslata. (Fischer, A. C. (1917): Erklärung der skythisch-sarmatischen Namen und Wörter aus der ungarischen Sprache. Berlin) és van aki a szegény Tóth Imre (2009): Magyar őstörténet, avagy „nem jöttünk mi sehonnan sem”. Budapest. jelentésben látja a megoldást.

A szigony jelentést több forrásHesykhios in Schmidt, M. (1867): Hesychii Alexandrini lexicon. Jenae. Preston, W. (transl.) (1822): The Argonautics of Apollonius Rhodius. is említi. Például Preston idézete Timonaxtól (ÚR/AD szerinti II-III. század): „Szkítiához ...ötven különböző törzs tartozott. A Sigunni és Graucenii ide számláltattak. Nevüket előbbiek az általuk használt sajátos lándzsáktól kölcsönözték." Valamint Arisztotelész, aki azt írja Poetikájában, hogy a szigünon szó, lándzsa illetve szigony értelmezéssel a ciprusiak számára bevett kifejezés, de számunkra idegen. Egy fegyverről elnevezni egy népet nem gyakorlatias, talán nem is volt szokásban. A szigonyt átvehetik és használhatják mások is, pl a ciprusiak. Akkor ők szintén szigünnák lesznek? Ez inkább hadseregeknél praktikus megoldás.

Tóth Imre gondolatával egyetértek és a szegény értelmezést tartom jó megoldásnak. A közelmúltig és talán napjainkban is, a szegény szavunkat nem csak az egyes emberre használjuk, hanem a népességre is, illetve az alacsonyabb rangon álló, szerényebb körülmények között élő köznépi rétegre. Tehát mint népi réteg megnevezés, a mai napig használt kifejezésünk. A mai, nincstelen értelmezést valószínűleg a Kárpát-medencét elfoglaló különböző gazdag uralkodórétegek által kapta szó az idők folyamán.

A Hérodotosz idejében használt értelmezésre kell rájönnünk, ahhoz pedig vissza kell menni az alapokhoz, és a képző nélküli szótő, a szeg jelentésében ajánlatos keresgélnünk. Innen már egy kicsit ismerős, ha a Kárpát-medence települések és helyek elnevezésére gondolunk. Egy halom olyan névvel találkozunk, amibe benne van a szeg szó, köztük például Szeghalom. A Hérodotosz-féle szigünnából pedig a szig marad, mint terület, sziget, szeg, szárazulat értelmezéssel. Szigetből sincs kevés, sőt, olyan helyeken is találunk szigetes nevű települést, ahol ma nyoma sincs víznek.

A halom szót sem véletlenül említettem. TöbbA bekezdés további mondatainak forrása Kiss Csaba "A kunhalmok kédelme és megmentésük lehetőségei" című munkája. (Kisújszállás, DATE-MVFK, Szarvas 1998.) ezer ősi mesterséges halmot tartanak nyilván szerte a Kárpát-medence vízjárta helyeinek közelében. Számok egykor 40000 lehetett, mára körülbelül 2000 maradt. A mezőgazdasági és egyéb talajmunkálatok az idők során eltüntette őket. A mai ismertebb nevüket, a kunhalom nevet Horváth István (1784-1846) használta először, mivel kunoknak tulajdonította őket. A halmok nagy része rézkori, korabronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás kori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzi. A nagy folyószabályozások előtt, az Alföld jelentős része időszakosan vízjárta terület volt. A halmok rendszerint erek, völgyek, vízfolyások, tavak, vízállások közelében, vagy ezek partjain emelkedtek árvízmentes helyen, mindig vízmentes területen.

Az árvizes időszakokban ezek a mesterséges földhalmok és a természetes magaslatok szigetekként emelkedtek ki a majdnem összefüggő vízfelületekből, mentsvárként szolgálva az itt élő népeket. A szigünnák eredeti jelentése pedig a szegiek, szigetiek lehetett. Talán ezért maradt meg a Kárpát-medence nagy részén mai napig is fellelhető a csónakos fejfás temetkezés. Az itt élők kultúrájának szerves része, létfeltétele volt a csónak. A hun Attila udvarában járt Priszkosz rétor leír egy esetet, amikor a vihar befújta sátraikat egy tóba, és környékbeliek azonnal csónakokat hoztak, és azzal halászták ki elveszett értékeket. Megjegyzendő, hogy a csónak a letelepedett, megállapodott életmód jele. Nem tartozik a nomád élet eszközei közé.

Sarmisegethusa, a dák főváros

Bevezetésképpen: lehet, hogy a dákok nem magyarul beszéltek, lehet, hogy egyetlen magyarul beszélő atyafi sem volt a közelében - amit az Erdélyi medence dák fennhatósága miatt erősen kétlek - de az biztos, hogy Salmisegethusa tipusú szóösszetételes helyneveink nyüzsögnek a magyarlakta területeken. A helyeket pedig az ott élő népek nevezik el, rendszerint a saját nyelvükön, és ahogyan László Gyula professzor mondja, a helynevek eléggé szívósan megőrződnek (Duna, Tisza, hegynevek, stb.).

Amit hivatalosan tudni lehet róla:

Sarmisegethusa, az egykori dák főváros romjai Hátszegtől 17 km-re délnyugatra, Várhely település szélén találhatók, az erdélyi Hunyad megyében. Valószínűleg az i. e. I. (ÚR/AD III. század) században építették BurebistaKét forrás említi: Strabo Geographica-ban és Jordanes a Getica című művében Byrebistas és Boirebista alakban. dák király uralkodása idejében. Burebista egy Argedava vagy Argidava nevű helyről tette át székhelyét, aminek pontos helyét nem ismerjük. A város és a dák birodalom virágzásának a DecebalDecebal, (Diurpaneus) AD 87-106 (ÚR/AD 334-353) utolsó dák király volt, halála után országa megszűnt létezni. Fiatalkoráról nem sokat lehet tudni. Vezetésével verték meg a dákok a római sereget Vaskapu-hágónál, egy Tapae (Tápé?) nevű falucska mellett Cornelius Fuscus seregét, a csatában maga a római vezér is elesett. Az újra és újra támadó rómaiak ellen 88-ban uralkodóként vereséget szenvedett ugyanott, Tapae mellett. uralkodása alatt Traianus légiói vetettek véget. Az AD 98-ban (ÚR/AD 345) hatalomra került Traianus több hadjáratot indított ellenük, aminek végén, AD 106-ban (ÚR/AD 353) megsemmisítették a várost és a lakosságot elköltöztették. Decebal menekülés közben öngyilkos lett, hogy elkerülje a római fogságot. A várost elbontották és a 40 kilométerrel odébb Ulpia Traiana Sarmizegetusa néven építették újjá a római Dácia új fővárosaként.

A dák főváros nevének eredeti alakját nem egyszerű rekonstruálni. Mind a rómaiak, mind a görögök saját hallásuk szerint rögzítették a település nevét. Az idegen írástudó hallomásra leírt valamit. Ki így, ki úgy. Ebből számos, különbözőképpen írt változat lett. Alább a lista körülbelüli időrendben:

Sarmisegethusa - (Ptolemaiosz, Geográfia, AD 150 - ÚR/AD 397)
Zarmigethusa - (Ptolemaiosz, Geográfia, ~AD 150 - ÚR/AD 397)
Zermizegethusa - (Dio Cassius, AD II-III. század - ÚR/AD IV-V. század)
Zarmizegetusa - (latin feliratokból)
Sarmizegetusa - (latin feliratokból)
Zarmizegethousa - (görög leiratból)
Zermizegethouse - (görög leiratból)

Két rövidített változatot ismerünk:

Sarmategte - (Tabula Peutingeriana)
Sarmazege - (Ravennatis Anonymi Cosmographia)

Az a tény, hogy ilyen sok formában került megőrzésre, azt mutatja, hogy a latin-görög abc nem tudta visszaadni a kiejtett alakot. Ez egy olyan nyelv felé mutat, ami több hangot használ, mint az említettek, például a ma magyarnak nevezett nyelv. A fentebb felsorolt változatokban a következő szótagok fordulnak elő, utána a valószínűsíthető megfeleltetése olvasható:

1. szó: Sarmi-Sarma-Zarmi-Zermi - Valószínűsíthető jelentése: ismeretlen, de lesz róla szó

2. szó: seg-zeg-seget-zeget - Valószínűsíthető jelentése: szeg-sziget

3. szó: ethusa-etusa-husa-housa-housa - Valószínűsíthető jelentése: egyháza-háza

Az listánk első alakjának magyar szóösszetételekből álló változatai:

Sarmi-seget-husa => Sármi-sziget-háza

Sarmi-seg-ethuza => Sármi-szeg-egyház

Néhány a hasonló felépítésű magyar település a teljes Kárpát-medencéből, ahol az 'egyháza' szó szerepel: Székásveresegyháza, Fertőfehéregyháza, Szászfehéregyháza, Tiszafejéregyháza, Felsőnyáregyháza, Kiskunfélegyháza, Mezőveresegyháza, Biharfélegyháza. Egyházat a beszélt nyelvben inkább etyháznak ejtjük, de a latinban nincs ty, így 'ethusa'. Azonban nem valószínű, hogy az egyház ebben a korban létező kifejezés volt. Olyan települést, ahol csak a "háza" alak szerepel, több mint 260-t találtam. A szeg és sziget kifejezések száma pedig kétszázon felül van, és ezek csak a hivatalosan regisztrált településnevek. Az egyes településeken belüli "háza"-"szeg"-"sziget" tartalmú helynevek száma pedig ennek többszöröse lehet. A három szórészből álló helyneveink számát - beszámítva az időközben valamilyen oknál fogva már megszűnt településeket - még nagy közelítéssel sem tudom megbecsülni, de nem leszek messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy közel ezer lehet a számuk.

A két rövidebb változattal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a rövidítés jellemző a magyar helynevekre a mai napig, például Vásárhely Hódmezővásárhely helyett, Egerszeg Zalaegerszeg helyett. Hosszú listát lehetne összeállítani a hasonló hétköznapi példákból. A Sarmazege és a Sarmategte a Sarmazegetusa rövidített alakja, ahol husa, thousa részt mellőzte írója. Rögtön idekívánkozik a magyar helynevekben igen gyakori szeg alak: például Sarmaszege. Ugyanakkor Sármás, Nagysármás szintén létező települések. Emellett van egy Szészárma nevű falu is a Nagy-Szamos mellett, aminek a névmagyarázatában szerepel az orom kifejezés. A Sarma, Sarmi szóalakoknak van magyar eredetű egyéb példája. Azt nem tudni, hogy ezek a nevek időben mennyire nyúlnak vissza, de mint tudjuk, a helynevek igen szívósak.

A dák főváros neve hangzás alapján leírt, szokványos magyar helységnévnek tűnik. Latin vagy görög ábécével és hangzás utáni lejegyzéssel nem is lehet más eredménye, mint amit ma ismerünk. Ha a ma magyarnak mondott nyelv mindig is itt volt a Kárpát-medencében, valószínűleg nem a vezető réteg nyelve volt. Abban az esetben sokkal több nyelvi emlékkel találkoznánk. Így csak erős nyelvi torzítással, itt-ott lejegyzett nyelvi alakok maradtak meg. Például a már említett 'marha' szó azért maradhatott meg eredeti formában, mert minden betűje megtalálható a latin ábécében és mai kifejezéssel élve, média érzékenységi küszöböt átlépő esemény kötődik hozzá.

A Sarmizegethusa lehetséges magyarázataiban felmerült a Strigy folyó egykori latin neve, a Sargetia. Megérne egy misét az előző székhely, ArgidavaArgidava vagy Argedava felmerülő alakjai latin szövegekből: Argidaua, Arcidavával, Arcidaua, Argedava, Argedauon, Argedabon, Sargedava, Sargedauon, Zargedava, Zargedauon. Görög szövegekből: Argidava, Argeday, Arganda, Argdeody, Surgade, Surgedon. nevének vizsgálata is. Ebben az a meglepő, hogy több változatban, pl. a Sargedava-ban felismerhető a folyó latin alakja, a Sargatia. A Strigyfalva - azaz Sargetia-falva - pedig létező község, ma Zaykfalva a neve. A falva pedig dava-ból jöhetett létre, vagy épp fordítva. Hasonlóan körül lehetne járni Burebista és Decebal nevét. Mondjuk Bure Bista (Pista) és Decse vagy Décse bá(n), ami ritkának mondható, de ma is használt keresztnév.

A dákó-román kontinuitásA dákó-román kontinuitás román és a latin nyelv rokonságán alapuló elmélet, amely szerint az erdélyi románok az egykori római Dácia lakóinak, a romanizált dákoknak és a római telepeseknek leszármazottai, tehát ők Erdély őslakói. elmélete: egy politikai-hatalmi játszma erősen sántító szándéka, felejtsük el. A románság feltehetőleg azoknak a leszármazottai, akiket ’vlahok’-ként, azaz ’ulahok’-ként, oláhokként ismerünk, és ezzel nincs semmi baj. A mai magyarok ősei nevezték így régen a ma románnak nevezett népet. Magyarként nagyon sok Oláh családnevű ember él köztünk, tapasztalatból és meggyőződéssel mondom, az Oláh nevű ismerőseim mindegyike tiszteletreméltó életet él, és bármelyiket példaként állíthatnám magam elé. Az sem olyan nagy probléma, hogy a déli, egykori magyar területeken nagyon sok román él. Ez a folyamat az egykori jégkorszak végén indult el, azzal, hogy a jéghatár egyre északabbra húzódik vissza. Ezt a határt pedig az emberi közösségek követik, minden egyéb életformával párhuzamosan. Nem csak itt, mindenütt. A mai magyar nyelvű életközösség kétezer éve délebbre élt, a többi néppel együtt. Ezért találhatók délebbre is magyar jelentésű helynevek.

Az észak felé történő terjeszkedés pedig a mai napig nem állt meg, legfeljebb lassult. Pont emiatt, a nyelvi/hatalmi kultúrák határain rengeteg véres konfliktus zajlott, ami végigkísérte az egész emberi történelmet. Az, hogy a korábbi magyarlakta és magyarul vagy más nyelveken elnevezett helyeken ma a románság van túlsúlyban, a jégkorszak óta tartó terjeszkedés törvényszerű következménye. Azonban a dákok idejében jóval délebbre és keletebbre éltek. Egy tudatosan létrehozott, félrevezető álelmélet alapján jogot formálni egy területre, miközben szisztematikusan leromboljuk, eltulajdonítjuk az őshonos kultúra nyomait, diplomatikusan fogalmazva, nem korrekt eljárás. Elég lenne annyit mondani, hogy jöttünk, vagyunk.

Véleményem szerint - amit más kutatók is állítanak - a dákok egy szűk uralkodóréteg volt, akik egy többnyelvű közösség felett uralkodtak, míg a rómaiak ki nem irtották őket. Olyanok lehetettek, mint a hunok, avarok, rómaiak, talán még az egykori jászok is, vagy a régi magyar nemesi réteg a tatárjárásig. Addig uralkodtak, míg a következő hódító hullám el nem távolította őket a hatalomból.

Régi istenek magyar nevei

Az előző rész méretes kenyérdarabra sikeredett, ez viszont igazi morzsácska lesz. A gondolat arra az ötletre alapul, hogy az istenek nevei általában tabuk, emiatt megőrződnek valamilyen szinten. Ha a magyar nyelv itt őshonos, akkor valamit át kellett vennie ezekből a nevekből, vagy maradt valami közös bennük. Elsősorban a római, etruszk és a görög mitológiából vette nevekre összpontosítottam. Olyan kapcsolatokat kerestem, ahol az adott mitológiai lény nevének vagy egyes tulajdonságának van valamilyen magyar értelmezése, megfelelője.

Apolló, Apollón vagy Apulu, Aplu - azaz Ápoló.

A zene, az igazság és a prófécia, a gyógyulás, a nap és a fény, a pestis, a költészet istene. Egyben a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt

Artemis, Artimos, Aritimi - azaz Ártó, Ártalmas, Ártatlan(?).

A szűz istennő. Apollón ikertestvére. A Hold és a vadászat istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket. A vadállatok úrnője. Az ikrek tulajdonságaikban is kapcsolódnak egymáshoz.

Zeusz - azaz Zajos, Zengő.

Zeusz az istenek és a mindenség királya, az ég, a viharok és a villámok ura.

Kronosz - azaz Gonosz.

A legfiatalabb titán, aki megette saját gyermekeit.

Orion - azaz Óriás.

Orion, Poszeidón és Eurüalé fia, egy óriás termetű vadász.

Árész - azaz Erős.

Arész, a háború istene, a veszélyes fizikai erő, az értelmetlen vérontás és kegyetlen öldöklés megtestesítője.

 

Értelmezésben különleges egységet alkot a következő három etruszk mitológiai alak:

Charun vagy Karun - azaz Kapus : Az alvilág bejáratának őre

Culsans - azaz Kulcsos (Kulcsár) : Az átjárók, kapuk és ajtók Istene.

Culsu vagy Cul - azaz Kulcs : Női alvilági démon, aki az átjárókhoz kapcsolódik. Culsans társa.

 

Eddig és ne tovább a morzsák összeszedegetésével. Hiszem, hogy maradt még bőven. Azt is remélem, hogy sikerült felébresztenem a figyelmet valódi őseink iránt és lesznek majd bátor és hozzáértőbb kutatók, akik mélyebben tudnak hatolni a Kárpát-medencei létezésünk titkaiba, hogy végre megtaláljuk magunkat és igazi hagyományainkat.

 


4. A nyelvi honfoglalás problémája : Bezár


Valamikor a 80-as évek végén, 90-es évek elején kezembe került egy könyv, amely témája a középkori hadászat volt, előtérben a magyarországi török hadjáratok. Sem címére, sem szerzőjére nem emlékszem. A téma szerint megpróbáltam felkutatni, sikertelenül. A szerző a török hadjáratokat a hadi logisztika szerint elemezte. A hadjárat sikeressége vagy sikertelensége mellett a létszámok és a megtett távolságok játszottak szerepet. A könyv megfelelő fejezetében a szerző tett egy általánosító megállapítást a török hadjáratok létszámával kapcsolatban. Azt írja, hogy az ellátás technikai nehézségei miatt volt egy felső határ, amit nem volt tanácsos túllépni. Ezt a számot 120-140 ezer közé teszi. Leír egy ellenpéldát, amikor is Várnából elindítottak egy 160 ezres sereget Magyarország felé, de három napon belül összeomlott és szétszéledt az ellátás hiánya miatt. A seregrészek egyszerűen otthagyták a tábort és hazamentek. Ennek példájára hivatkozva a szerző megjegyzi, hogy a ma elfogadott honfoglalásunk folyamatát jó lenne felülvizsgálni. A szerző megkérdőjelez egy ledönthetetlen tabut: hatszázezernyi magyar márpedig nem jöhetett be.

A szövegrészletet egyik, általam átnézett könyvben sem találtam meg, de más hivatkozásokban sem. Lehet, hogy ott lapul valahol a könyvtárak mélyén, csak elkerülte figyelmemet, de lehet, hogy szomorúbb sorsa lett. Általam ismeretlen forrás ellenére azért közlöm, mert az elemzések újra elvégezhetőek, a következtetések újra levonhatóak, tehát nem olyan nagy a probléma, a szerző esetleges meghurcoltatásától eltekintve, ha retorziók érték bátor következtetéséért. A másik ok, hogy talán így mégis előkerül a forrás.

Nagyságrendekkel több csatát, sereget vesztettek el és több hadjárat ment füstbe a hadi logisztika miatt, mint hadvezérek hibái miatt. Például a perzsa sereg és a 300 spártai történetében a milliós létszámot a hozzáértők csak megmosolyogják. Napóleon több mint félmilliós serege sem élte túl az 1812-es moszkvai kirándulást. Alig húszezer tért haza. Zrínyinek elég volt felégetni az eszéki hidat, hogy visszafordítsa a törököt. A középkori seregek rendkívül erősen függtek az utánpótlástól, de nyugodtan kivetíthető más korokra és vonuló népességekre. Ha az megszakadt vagy zavar keletkezett valahol, futottak visszafelé, félreértés ne essék, nem az ellenség elől, hanem az élelem, ellátás felé.

A logisztikának sokkal fontosabb a szerepe a seregek vagy tömegek mozgatásában, mint gondolnánk, csak száraz és unalmas a csaták fergetegével szemben és hajlamosak vagyunk mellékes szálnak gondolni. Az állításnak masszív, matematikára épülő alapja van: egy ember vagy állat "ennyi" utat tud megtenni naponta, "ennyi" napra való élelmet tud egyszerre magával vinni, a haditechnikán kívül. Az oda vezető úton "ennyi" élelmet tud beszerezni. Minél nagyobb a vonuló létszám, ez annál kisebb hányadát teszi ki a szükségleteknek. A különbözetet pedig utánuk kell küldeni, ha lehet, és ha van valaki, aki utánuk küldi.

Ha a középkori török világbirodalom - az akkori USA-nak mondható államalakulat - sem tudott 120-140 ezernél nagyobb sereget elindítani, akkor Árpád idején sem lehetett több, de kerekítsük felfelé, mondjuk 200 ezerre. Hogyan tudta volna beolvasztani az itt élő 1,5-2 milliós népesség nyelvét, írásos nyom nélkül? Sehogy. Nem is olvasztotta be, hanem különálló nemzetrészként élt tovább. Ők voltak a nemesek. A korabeli krónikák egyike sem ír semmiféle törzsekről. Nemekről, nembeliekről, családokról, kapitányokról annál többet. Ez a nemesi réteg vezette az országot, egészen a múlt század közepéig és számuk sem nagyon változott az eltelt idő alatt. Körülbelül 100-200 ezer között volt folyamatosan. Nagyjából azonos méretű Árpád népének lehetséges létszámával. Igaz, a tatárjárás Árpád népét valóban kiirtotta, ahogyan a források írják 90%-k odaveszett. A következő királyok töltötték fel a nemesi létszámot az akkori köznépből, hogy a nemesekből álló katonaréteg meg tudja védeni az országot. Ezért van az, hogy legrégebbi nemesi családfák is csak eddig tudják visszavezetni magukat. Azt se feledjük, hogy ez a közigazgatási felépítés szinte azonos a pártus birodalomR. Ghirsmann: Az ókori Irán, Médek, perzsák, párthusok, 1985. 235-239. oldal belső szervezetével. Természetesen nem azt állítva, hogy mi azonosak vagyunk a pártusokkal. Ami hasonlít ahhoz a kultúrához, az a pártus rokonnépek által kerültek ide hozzánk és Európába.

Egy tragikus példát találunk az újkori történelemben, a nagy tömegben vonuló népesség kiszolgáltatottságáról, amelyet az 1771-es kalmük vagy torgut exodusként emlegetnek. Politikai okok miatt a kalmük vezetők úgy döntöttek, hogy a cári Oroszországból visszavándorolnak körülbelül 6000 kilométerre lévő őshazának gondolt, kínai fennhatóság alatt álló Dzsungáriába. A hivatalosan elfogadott adatok szerint, mintegy 33000 család, 200 ezres népessége indult el a hét hónapig tartó útra, családostól, állatostól. Az egyharmada érkezett meg (kb. 66 ezer), a többiek sorsa tragikus és jobbára ismeretlen. Emellett a megérkezettek összes állata elpusztult az út végére, ők maguk legyengültek, nyomorogtak. Nem hogy hazát tudtak volna foglalni, mint Árpád honfoglalói, még ők szorultak azonnali segítségre. Az, hogy milyen egyéb körülmények vezettek a tragédiához - ellenséges környezet, szervezetlenség, ellátatlanság, a túl hosszú vándorlás - tulajdonképpen lényegtelen. A tapasztalatok szerint a "mindenemet magammal viszem" típusú nomád vándorlás csak kis létszámban kezelhető. Úgy viszont nem tudnak elfoglalni egy országot, pedig Anonymus szerint „eleink” megregulázták még a kijevi nagyfejedelemséget is.

Épp ezért nem lehet szó nélkül hagyni tudósaink érthetetlen hozzáállását a honfoglalás kérdéséhez. Tudományos alaposságra hivatkozva állítják rólunk az erre hivatottak akadémiai állásfoglalásán keresztül, hogy mi tulajdonképpen honfoglalási jöttmentek vagyunk a saját, mindig is itt élt őseinktől örökölt hazánkban. Miközben tudományos alapossággal bizonyítható, hogy nem jöhettek be annyian, hogy beolvasszák az itt élő népesség nyelvét.

...le van írva, hogy bejöttünk és itt vagyunk, nem? - hangzik a következtetés. Egy régi humorforgács:

- Maga egy forint adót nem fizetett. Honnan van a kastélya, a luxusautója, a nyaralója?
- Tudja, kifogtam egy aranyhalat, és azt mondta, hogy hármat kívánhatok.
- Jójó, de ezt bizonyítani is kellene.
- Itt a kastély, nem?

Az kevés, hogy le van írva, hogy valakik bejöttek, és mi vagyunk itt. Nem jelenti egyúttal azt is, hogy mi jöttünk be. A tudományos alaposság erősen szubjektív ebben a témában. Szomorú, de egy nép önbecsülését, lelkét rombolják vele. Még szomorúbb, hogy saját, általunk kinevelt és közpénzből fenntartott tudósaink teszik ezt velünk.

 


5. Hon(t)foglalókról : Bezár


Felvetődik a kérdés, akkor ki jött be hódítóként vagy honfoglalóként? Ehhez újra fel kell idézni a Nesztor krónikák ide vonatkozó mondatait.

„Mikor pedig a szláv nép, mint mondottuk a Duna mellett élt, a szkítáktól, mégpedig a kazároktól jöttek azok, akiket bolgároknak neveznek, és letelepedtek a Duna mentén, és a szlávok elnyomói lettek.

Majd ezután a fehér ugorok (griffes-indás magyarok) jöttek és örökölték a szlávok földjét, miután elkergették a volohokat (frankokat?), akik azelőtt foglalták el a szlávok földjét.

Ezek az ugorok ugyanis Hérakleiosz császár korában (i.sz. 610-641) jelentek meg, aki megtámadta Khoszrou perzsa császárt. És ebben az időben tűntek fel az oborok (avarok) is, akik harcoltak Hérakleiosz császárral, és kis híján el is fogták. Ez a nép harcolt a szlávokkal is, s le is győzték a szlávok közé tartozó duléb-okat (szlovénokat?), … így igázták le teljesen a duléb-okat.

Az oborok (avarok) magasak és gőgösek voltak, de az Isten haragjában elveszté őket, mert hírmondójuk sem maradt; és ma is megvan az orosz közmondás: eltűntek, mint az oborok (avarok), kiknek se utódjuk, se örökösük nem maradt…

…utánuk érkeztek a pecsenyegek (besenyők), majd később a fekete ugorok (Árpád magyarjai) vonultak Kijev mellett Oleg idejében (i.sz. 879-912).” 

A népek nevei az orosz nyelvű változatból szöveghű alakban vannak feltüntetve, de zárójelben szerepelnek mellette a fordítók által feltételezett nevek is.

A voloh népnév eredetére van egyszerű válasz, csak akkor el kellett volna ismerni, hogy mai magyar nyelv már a honfoglalás előtt itt volt a Kárpát-medencébe. A voloh a vlah és a vlasi népnév nagy valószínűséggel ugyanarról tőről fakad. A korai latin írásban az "u" hangot "v" alakban írták. A vlah népnév így ulahnak is olvasható, egy korai forrásban fellelhető az ulahusz alak. A vlasi pedig ulasi, azaz olaszi. Hasonló népnév ismert a magyar nyelvben, az oláh, a mai románok egykori neve és az olasz. Az első mai napig gyakori családnév is egyben, a másikat pedig most is használjuk népnévként. Bármilyen furcsa is tehát, a románok és az olaszok megnevezése egy tőről fakadA mondat forrása: "Olasz fórum: Digó, olasz, talján (szótörténet 2.)".

További információt kaptam, egy ismeretlentőlKöszönöm az ötletet. Ha jelentkezik, szívesen megjelölöm őt forrásként. nem is olyan régen, aki az oldalamon keresztül a következőket írta:

...volohok valójában olaszt jelent. Lengyelül Olaszország neve Wlochy. Az olaszok a rómaiak utódai, akiket a hunok űztek el Pannóniából. Tehát ezen az úton arra a következtetésre jutunk, hogy a ravennai székhelyű Római Birodalomról lehet szó.

Mint már korábban volt róla szó, hogy Árpád népe, azaz a fekete ugorok vezetői bizonyíthatóan türk nyelvűek voltak. Ez alapján nem nagy tévedés azt állítani, hogy a fehér ugorok vezetői is türk nyelvűek lehettek. László Gyula szerint a griffes–indás kései avarok azonosak a fehér ugorokkal. A kettős honfoglalás fejezetben történt állítás alapján a griffes–indás kései avarok azonosak Attila hun népével, vagyis a fehér ugorokkal, így nem maradt más teendő, mint megkeresni, hogy honnan jöhetett a fehér ugorok népe

Fehér jelzős népet keresve közép-Ázsiában, i.sz. V század körül – ami az Úr időszámítása szerinti VII. század - a heftaliták, azaz a fehér hunok birodalma azonnal szembe ötlik.

 A fehér hunok birodalma az egykori pártus birodalomtól keleti irányba található. A heftaliták már az i.e. I. századtól itt éltek, de birodalmat csak az V. században tudtak alapítani, és a VI. században már a nyugati türk birodalom található a helyükön.

  Már korábban említettem, hogy a pártus királyok a bajban keletre élő sztyeppei rokonaiknál kerestek segítséget, illetve menedéketR. Ghirsmann: Az ókori Irán, Médek, perzsák, párthusok, 1985., 236. oldal, kiegészítve azzal, hogy a hosszú idejű kapcsolattartás során az időszámításukat szükségképpen átvették az ott élő lovasnomád rokonnépek, akik közül az egyik az orosz krónikákban megírt fehér ugrok népe lehetett. Ezzel egy másik útvonalon visszaértünk oda, ahonnan korábban elindultunk, a Pártus Birodalomhoz.

Következtetések:

1. A belső-ázsiai sztyeppékről kiinduló, többségében férfiakból álló lovasnomád népcsoportok hódították meg sorra a Kárpát-medencei és a Duna-mentén letelepedett földműves népeket.

2.  Az innen jött ugor népek és vezetőik azért beszélnek türk nyelven, mert ezen a területen mindig is türk nyelvű népek éltek és többségében ma is azok élnek.

3. Feltehetőleg az innen származó fehér ugorok népe hozta be az időszámítást a Kárpát-medencébe.

4. Azért pontos Attila halálának 700-as évszáma, mert a Kárpát-medencében, abban az időben jegyezték fel.

Az oborok Attila halála utáni hatalmi harcokból győztesen kikerült vezető réteg lehetett, akiket avarokként emleget a história. Idővel fokozatosan beolvadnak az alapnépességbe, és úgy eltűnnek, hogy „se utódjuk, se örökösük nem marad”, ahogyan a Nesztor krónikák orosz közmondása állítja. 

Mi is egy bejövő népességről - a magyarokról, illetve a madjarokról - kaptuk a nevünket, ahogyan a bolgárok az ősbolgár türk népről. A korabeli források onoguroknak nevezi őket. Állítólag a bolgár népnév levezethető az ótörök nyelvből, ahol a bol gazdagot, hatalmasat jelent. A hatalmat megragadó ősbolgárok beolvadnak az alapnépességbe, nyelvükkel együtt. Ugyanúgy, mint a mi ősmagyarjaink és nyelvük, csak mai bolgár nyelv egyértelműen a szláv nyelvtengerbe tartozik, ezért felismerhető a nyelvi beolvadás. A mai magyar nyelv viszont nem tartozik egyik szomszédos nyelvcsaládhoz sem, ezért fogják rá a keleti eredetet.

Az (ős)madjarok egy létező török nyelvű népcsoport a kazahsztáni Torgaj-vidéken, akiket nemrég fedeztek fel. Létszámuk ma pár ezerre tehető a történelem viharai miatt. A vizsgálatok szerint a földrajzilag körülöttük elhelyezkedő népekhez képest a madjarok állnak genetikailag legközelebb hozzánk. Valószínűsíthető, hogy Árpád bejövő népeinek őseiről, rokonairól van szó, akik aztán beolvadtak az alapnépességbe. Ezért találhatóak meg bennünk ezek a keletről jött gének, de csak egy-két százalékban, és ezért vannak nyelvünkben türk és iráni eredetű szavak.

 


6. Kik vagyunk? : Bezár


Mit vesztettünk és mit nyerhetünk az új őstörténetünkkel?  Valóban veszítünk-e azzal, ha az úgynevezett hősi, harcos múlttal csak a múltbéli vezetőink rendelkeztek, és nékünk csak a névtelen szolganépek dicstelennek látszó öröksége maradt. Nézhetünk-e vissza büszkén a póriasnak látszó múltra?

Úgy gondolom semmit nem vesztettünk és igen, büszkék lehetünk rá! Már csak azért is, mivel a hódító népek csak rövid ideig befolyásolták életünket, és leszármazottaik népünk gyermekeiként lettek részesei viharos történelmünknek.

A letelepedett életünk és gondolkodásunk számára a nomád élet gyökértelensége nem a legvonzóbb életmód. A lovasnomád „harcos” múlt sem olyan kívánatos, ha a tatárjáráshoz hasonló pusztítással járt, de egy nagyon kicsit őseink ők is.

Semmivé vált a közvetlen finnugor és a török genetikai rokonság, de megtaláltuk az elfeledett igazi eleinket, az ősidők óta itt fejlődő őstelepes kultúra képében, aminek óriási hagyatéka itt rejtőzik a lábunk alatt és a megőrzendő hagyományainkban, ezernyi eltéphetetlen szállal kapcsolva bennünket a szülőföldünkhözAjánlható könyvek a témához: Cser Ferenc-Darai Lajos Magyar folytonosság a Kárpát-medencében, (Tóth Imre MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, avagy „nem jöttünk mi sehonnan sem” Frig Kiadó, Budapest 2009.) .

A finnugor nyelvrokonság vitathatatlan. Jó példa erre a manysik nyelvének szavai: 2-kitig, 3-hurum, 4-nila, 5-at, 6-hot, 20-husz, 50-atpan, 60-hotpan, ló-luv, lóval-luval, kutya – kutyu, eb – emp. Szinte biztos az egymásra hatás, vagy egy közös ősnyelvi származás.

Azonban bölcs lenne átértékelni a mai álláspontot, és az egykori rokonnyelvű közösség életterét áthelyezni helyben valahová délre, délkeletre, időben pedig jó néhány ezer évvel ezelőttre. Ha bölcs belátás mellett végre dűlőre jutnának a szaktudósok abban, hogy a nyelvünk Kárpát-medencei eredetű illetve civilizáció terjeszkedésével érkezhetett dél felől, ekkor lehetne egészségesen újraértékelni a nyelvünk származását és nyelvi rokonainkat. Valószínűleg sokkal izgalmasabb ismeretanyagot kapnánk tőlük.

Ebből a szemszögből nézve érthetővé válik a csángó magyarok szétszórt élettere a többé-kevésbé egybefüggő magyar nyelvű népességtől. A délről történő civilizációs terjeszkedés nyomása szakította el őket az azonos nyelvű közösségtől, nem pedig leszakadt népcsoportok, valamelyik honfoglalási hullámból.

...és végre, pár évszázados tévelygés után vettük észre, hogy a gyökereink nem kelet erdeiben vagy a sztyeppék gyenge füvei között lengedeznek megfoghatatlanul, hanem innét, a Kárpátok karéjából erednek, ráadásul oly szédítő mélységből, hogy hirtelen felfogni sem tudjuk jelentőségét.

...a legközelebbi genetikai rokonainkat keresve pedig nem kell nagyon messzire mennünk, itt laknak a szomszédban, a lengyelek, az ukránok, a horvátok és a macedónok.

 

...és elmondhatjuk: mi sok-sok évezred óta itthon vagyunk!

 

 

 

 

 

 

A költőnő Vendégként 14. 2019.10.02. 09:38 

Sándor!

Magának igaza van. Én nem értek ehhez. Nekem túl magas, hogy követni tudjam bonyolult okfejtését. Amit eddig megismertem, nekem az is bőven sok. Nem azért gondolom igaznak elméletét, mert értem.

Azért, mert ha nem lenne igaza, már rég szétszedték volna, mint azt a másikat, a kitalált középkort. Magáéról egy sort sem lehet találni, sehol. Nem mernek megszólalni. Elismerni nem akarják magát, de félnek elsőnek megszólalni. Inkább agyonhallgatják. Ne is számítsom rá, hogy életében erre sor kerül. Ez lehet jó is, rossz is. Jó egészséget és sok sikert kívánok!



A szerző 11. 2019.10.03. 07:53 

Megváltoztak a RENDHAGYÓ UTÓSZÓ és a MAJDNEM IGAZI UTÓSZÓ fejezetei. A MAJDNEM IGAZI UTÓSZÓ megszűnt. Első három bekezdése felkerült a RENDHAGYÓ UTÓSZÓBA, második részként, azonos címmel. A 4-5-6 bekezdéseket pedig A valódi Úr Jézus Krisztus fejezet végén Lezáró gondolatok címmel találja meg az Olvasó.



 
STATISZTIKA
TÁRSOLDALAK
ELÉRÉSEK
REGISZTRÁCIÓ

Felhasználónév:

Jelszó:


 

Ma érvényes évszámok


Jelenlegi

:

2019

Etióp

:

2012

Kopt

:

1736

Iszlám

:

1440

Perzsa

:

1398

Zsidó

:

5780

Indiai

:

1941

Bizánci

:

7528

Örmény

:

1467


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Téves évszámok


Jézus születésétől számolt (i.e.7)

TévesHelyes

2026

1779

Arszakida éra

TévesHelyes

2266

2019

Szeleukida éra

TévesHelyes

2331

2084


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Civilizációk téves évszámai


Róma alapításától számolt évek

TévesHelyes

2772

2525

Egyiptomi Nabú-nászir-éra

TévesHelyes

2766

2519

A görög olimpiai éra

TévesHelyes

698 ol. 3 év

633 ol. 3 év


Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

 

Fontosabb évszámok


Az újTörténelmi eseményekA régi
ÚR e. 516A görög időszámítás kezdeteBC 776
ÚR e. 252A marathoni csataBC 490
ÚR e. 242A thermopülai csataBC 480
ÚR e. 209A szalamiszi csataBC 449
ÚR e. 190A peloponnészoszi háborúBC 431
ÚR e. 75Nagy Sándor halálaBC 323
ÚR e. 65Szeleukida időszámításBC 312
ÚR/AD 1Arszakida időszámításBC 247
ÚR/AD 175Spartacus rabszolgafelkeléseBC 73
ÚR/AD 203Julius Caesar naptárreformjaBC 45
ÚR/AD 204Julius Caesar halálaBC 44
ÚR/AD 220Római császárkor kezdeteBC 27
ÚR/AD 239Augusztus népszámlálásaBC 08
ÚR/AD 247Mai időszámítás előtti 1. évBC 01
ÚR/AD 248Mai időszámítás szerinti 1. évAD 01
ÚR/AD 531Diocletianus császár ur.AD 284
ÚR/AD 572Niceai zsinatAD 325
ÚR/AD 622Hidzsra (Mohamed futása)ugyanaz
ÚR/AD 642Római Bir. kettészakadásaAD 395
ÚR/AD 700Attila halálaAD 453
ÚR/AD 723Az ókor végeAD 476
ÚR/AD 774Justinianus császár ur.AD 527
ÚR/AD 784Római időszám. megszűnéseAD 537
ÚR/AD 800Nagy Károly megkoronázásaugyanaz

 
 
A könyv címlapja

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  GONDOLGOK
  FORRÁSOK
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Gyöngyösi ENERGIA SC sakkegyesülete
  Meglátások
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Szekeres Sándor: Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, fájdalmas sebeket szakitva fel a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Megtalálta a valódi betlehemi csillagot, szó lesz a történelmi, a pártus Jézusról, a valós keresztrefeszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora. Talán nem is véltetlen, hogy most íródott meg a könyv - írja - ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek. Ezek alapjait érinti meg ez az írás, új szemléletet adva eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.