Jómagam nagy Krantz-rajongó volnék (és részemről óriások igenis éltek a Földön). Csak sajnálni lehet, hogy az „alternatív” történészek nem méltatják és terjesztik az egyes finn-ugor nyelvek Kárpát-medencéből történő kirajzásának modellezését, nem beszélve a magyar nyelv ősiségének modell-szintű bizonyításáról.
Ennek persze (mármint a tartózkodásnak) az is oka, hogy Krantz izig-vérig indo-európai centrikus tudós – én is most az antropopológus-történész ebből eredő vitatható állításaira utalnék. Elfogadja, hogy a „mezőgazdaság terjedését minden ismert esetben a tényleges gazdálkodók terjedése valósította meg”. Koncepciója lényege pedig, hogy ezek a gazdálkodók közel-keleti/anatóliai származású indoeurópaiak voltak.
A bizonyítás érdekében nála az IE gazdálkodók nem az eddig elfogadott kb. Kr.e. 4400-ban jelennek meg kontinensünkön, hanem 3000 évvel korábban, Kr.e. 7100 „előtt valamivel”. Igaz ez azzal jár, hogy feltételezze az IE-nyelvek korábban lassan változtak (ma gyorsan változnak), és bevezesse a nyelvjárási hálózat fogalmát. Krantznál ugyanis az egyes IE nyelvek elkülönülése – hasonlóan a mainstream felfogáshoz – Kr.e. 2000-ben kezdődik. Azonban így 4000 éves űr keletkezik, ezt tölti ki nála az indoeurópai nyelv azáltal, hogy
• egyrészt az IE nyelvűek egy meghatározott modell-számítás szerint elárasztják Európát (ez a folyamat a Dover-i szorost pld. Kr.e. 4500-ban éri el, tehát lényegében akkor, amikor a mainstream beléptetné őket Európába);
• másrészt az egyes nyelvjárások nem válnak el egymástól (az egyik nyelvjárásban létrejövő nyelvi újítások át tudnak kerülni a szomszédos nyelvjárásba és megfordítva).
Ez a túlságosan korai „érkeztetés”, amikor esetenként 4000 évnél is hosszabb ideig „terjeszkedve vándorol” (saját kifejezésem) egy nép úgy. hogy nemcsak a lényegi identitását nem veszti el, hanem még a 4000 éve elhagyott ősei leszármazottainak beszédét is meg tudja érteni, ez aligha életszerű.
Érdekes, de elfogadható eredményekre vezet a terjedő indo-európai áradat szükségszerű felhígulása az őslakosok génjeivel. Az „áradat” előrehaladó frontjának minden 40 km-ére évi 2 %-nyi őslakos beolvadás jut. Vagyis a Dél-Balkánon közel 100 %-os induló „anatóliai” génállomány a kontinens szélső területein 20 %-ra csökken le 3000 év alatt. Vagyis a Dardanelláknál lakók nagyságrendekkel „indo-európaiabbak”, mint az írek pld. Az ókori görög civilizációt tekintve, s azt, hogy a tudósok régóta pedzegetik, hogy az írekben több az afrikai hatás, mint a kelta – akár igaz is lehet.
E könyv elolvasása rádöbbenti arra az olvasót, hogy valami baj lehet az indó-európaiak hagyományos elképzelésével, Krantznál a Boszporusz és Dardanellák túloldalán felhalmozódott, szóke és kék szemű(persze, ezt Krantz nem írja sehol, ő csak indo-európai földművesekről ír), földéhes, földműves tömegekkel. Ne legyünk azonban igazságtalanok Krantz-cal, az indo-európaiak tudtak valamit, mert Európa (a Magyar Alföld és néhány elzárt és mocsaras terület kivételével) lábuk elé hullott.
Szerintünk a hódítást követő rátelepedés, egy szűk kör uralkodása egy etnikailag különböző többség felett sokkal kiterjedtebb lehetett az indoeurópaiak Európában történő megjelenése óta – éppen nekik köszönhetően -, semmint azt a közkézen forgó történelemkönyveket lapozgatva gondolnánk. Persze egy ilyen kisebbségnek kell rendelkeznie valami eszközzel, ami ezt a fölényt potenciálisan magában foglalja. Krantz az „ismert emberi viselkedésekre” építi modelljét, tehát mi is ennek alapján mondhatjuk, hogy ez a fölény, ez a többlet nemcsak a földművelés, hanem a gazdaságon kívüli erőszak is lehet. Emberi viselkedésként pedig ravaszság, harciasság és uralkodni vágyás kifejeződése például.
Amennyiben az Európát elözönlő kis-létszámú indoeurópai törzsek sikeres hódítók voltak (mint feltételezzük) és a helyben lakó ősnépek nem voltak felkészülve a szervezett harcra, vagy mentalitásuk békés volt, nem alárendelő, hanem mellérendelő szemlélettel rendelkeztek (szintén feltételezzük), akkor gyakorlatilag mindegy milyen volt a létszámarány, és a haladási sebesség jóval meghaladhatta a Krantznál szereplő 200 km/ 150 évet. Maga a nyelvi expanzió ez esetben ugyanúgy megtörténhet a Krantz által megírt (modellezett) módon, csak ugye a nagyobb gyorsaság miatt rövidebb idő alatt (végeredményben közeledünk a Kr. e. 4000 -hez a kezdő-dátummal). Lényeg, hogy a beözönlő csapat fölénye mindvégig, a nyelvterület határáig fennmaradjon.
Találó kifejezése Michelangelo Naddeo-nak az indoeurópaiakra az, hogy „fantomnép”: „Francisco Villar definíciója, mely szerint nomád, hadviselő pásztorok voltak. Az indoeurópaiaknak nem volt civilizációjuk, nem volt művészetük, nem volt vallásuk vagy bármiféle technológiájuk. Ha lett volna, akkor könnyen fel tudták volna deríteni az eredetüket. Nekik csak nyelvük volt. Az „indoeurópaizmus” egy szent nyelv tanulásának vallásos rítusát jelenti. Az indoeurópaiakat arról lehet tehát felismerni Európában, hogy ők honosították meg a hamvasztást, az ő hatásukra váltottak az európai társadalmak matriarchátusról patriarchátusra, béke helyett hadviselésre, továbbá az ő hatásukra váltotta fel a demokráciát a tirannizmus, az egyenjogúságot a rabszolgaság, a szolidaritást az agresszív versenyszellem, illetve a védelmező anyaistennőket az apai vezetők.”
Úgy tűnik az a baj, hogy a mai történelmi tudományosság képtelen elszakadni a tömeg és a tömegerő szükséges feltételétől. Valaminő történelmi „pol-korrektség” miatt nem mernek arra gondolni sem, hogy viszonylag kisszámú, de innovatív (és lovas) csapatok körbeszáguldhatják az ismert világot és minden emberi tömegre hatnak, azokat átalakítják, mert volt szellemi muníciójuk és az életük is ez volt, és a hivatásuk is ez. Magukkal hozzák a háborút, emberölést és ekkor jelennek meg Európaszerte a védett dombtetői várak, az uraság szállásával és az oda telepített szakrális és fémfeldolgozó központokkal.

Ha valakit saruval, csizmával azonosítanak, az sértés. Megdobálni vele szintén. Mintha lemarházná az illetőt.

Utánajártam a középperzsának nevezett „merha” szónak”, de nem találtam. Úgy tűnik, nincs ilyen. A hindiben ellenben létezik „merha” (határ) szó, de ez sehogyan sem illik ide. A perzsában van „marg” (halál) szó, de ez sem ide való. Ammianus Marcellinus szövegében „marha” szerepel, s tartalma szerint e jászi (szkíta) szó nagyon is illik a helyzethez. Az ügy tanulsága: nem szerencsés a valóságot vágyainkkal helyettesíteni. A szkíták nem lesznek irániak csupán ezért, mert mi azt szeretnénk.

Sajnos Ammianus Marcellinus a marha szó latin megfelelőjét nem említi. Nem kellene most találgatnunk, ha mégis megteszi: „… csizmáját az emelvényhez hajította, kiáltván »marha, marha«, ami náluk a háború jele…” – értelme pedig latin nyelven caudex, stipes.

Jeleseinknek természetesen erre is lenne válaszuk, például: A marha latinul bos, pecus stb.; jászi atyánkfia nyilván erre gondolt.

Nos, felebarátaim, nem szerencsés érzelmek felől közelíteni a tudományhoz.

A keresett szó kiejtve nem \"Marha\" hanem \"Merha\" - ami középperzsában/perzsa nyelven álnok kígyót jelent, árulót.