<<< Előző cikkhez | Következő cikkhez >>> |
Dr. Bakay Kornél | Téma : Őstörténetünkhöz | |
A kihirdetett magyar őstörténet alkonya |
(Elhangzott Győrben, 2004. január 22-én)
Az elmúlt félévszázad alatt a magyar emberek többségéből is kiveszett a történeti érzék, a történeti tudat, kiveszett az érdeklődés a valós, az igazi, a meg nem tagadott ősi múltunk iránt. Nem csoda ez, hiszen a mai hatvan éven aluliak nemzedékeit a kommunista uralom marxista-leninista történelmi materializmusával etették hosszú évtizedeken át, amely tévtan szerint mindenki hitvány reakciós és sovén nacionalista, aki törődik a múlttal, aki szereti a hazáját, akinek fáj az, hogy 84 év óta nincsen igazi Magyarország, aki hiányolja, hogy 1945 óta nincs tiszta értékrend a társadalomban, aki aggódva kesereg azon, hogy csakhamar elfogyunk, mert nincs természetes szaporodás, (már csak tíz milliónyian vagyunk az államhatárok között és 12,5 milliónyian a Kárpátmedencében), aki büszke akar lenni arra, hogy magyar. Az elnevelt tömegemberek primitív dáridója tölti be az étert a tv-éken és a rádiókon keresztül s a szellemi degenerálódás napról-napra járványszerűen terjed. Az éretlen és tudatlan tömegembernek véleménye nincs, akarata nincs, a reklámokkal tetszés szerint irányítható a szakadatlan fogyasztásra és a vegetálásra, így aztán tekintélyt nem tisztel, a múlt egyáltalán nem érdekli. Miért is érdekelné a történelem s kivált az őstörténelem? Az iskolában azt tanították és nagyobbrészt azt tanítják ma is, hogy a magyarság egy, ezredéveken át vándorló, kóborló, istentelen, barbár nép volt, akinek rokonai a (finnek és a baltiak kivételével) a rendkívül alacsony szinten éldegélő un. finnugor népek. A Kárpát-medencébe fejveszett meneküléssel, megriadt csorda módjára érkeztek, majd vad kegyetlenséggel legyilkolták az itt talált művelt szlávok egy részét, a többit beolvasztották és leigázták. Európa művelt népeit pedig a munkát utáló, részeges, vidám magyar rablóbandák hosszú évtizedeken át kifosztották, a településeket felgyújtották, a nőket megerőszakolták, a gyermekeket rabszíjra fűzték. Eleink tehát nem voltak kultúrnép, így ne akarjunk őseinkre hivatkozni, kivált ne a nagy keleti népekre, mint a szkítákra vagy a húrokra. Ezekhez ugyanis semmi közünk sincs. Minékünk csak a szibériai vogulok és osztyákok, a permi finnek és a balti finnek a rokonaink s aki ezt nem fogadja el, az a politikai alvilághoz tartozik, az históriai bűnöző - állítja ma is Rédei Károly Bécsben és Pusztay János, ez utóbbi a szombathelyi Tanárképző Főiskola hallgatói előtt fejti ki nézeteit. Valóban ilyen volna a magyar őstörténet? Valóban analfabéta, dologtalan, öldöklő rablógyilkosok lettek volna ősatyáink? Valóban a história, a történelem nem volna más, mint visszanéző, szenvtelen kíváncsiskodás az egykor régen volt iránt? A válaszunk: határozott nem! A kihirdetett, hivatalos őstörténet hamis tanokra épített, amelyet sem az írott forrósok, sem a tárgyi források (régészet), sem az embertani kutatások (antropológia, DNS, vércsoport-vizsgálatok) nem erősítenek meg. Ugyanakkor a mérvadónak nevezett történetírás nem ad választ arra, hogy: A/ mi volt az oka annak, hogy sem a húrok, sem az avarok, sem a magyarok nem települtek meg a Kárpát-medencét nyugat felől lezáró Bécsi-medencétől nyugatra? A népek sohasem költöztek el hazájukból kedvtelésből vagy kalandvágyból, nem hagyták el könnyedén őseik temetőit és földjét. A magyarok sem tettek így soha. Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a húnok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor ***ok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság! Krónikáink egybehangzóan állítják, hogy a hungárok, a magyarok egyazon nép a hunnus-sal, s az avarral, s mindannyian szkíták. S azt is állítják, hogy Álmos és Árpád egyenes leszármazottja volt a nagy Atilla királynak. A hivatalos történetírás szerint nekünk hún hagyományunk sohasem volt, ezt csak a németektől loptuk a XII-XIII. században. Hamis állítás ez, hiszen a nyugati források már a X. századtól (Waltharius) tudják, hogy a hungarusok húnok, illetve avarok. De ezt bizonyítja eredethagyományunk is, így mindenek előtt a csodaszarvas legendája, amely megvolt a szkítáknál, a húnoknál és megvan a magyaroknál. De akkor hogyan lettünk finnugorok? A magyar nemzeti történetírás ős és hőskorában, a XVII. század végéig senkinek sem jutott eszébe kétségbe vonni a szkíta-hún rokonságot. Csak amikor megszületett az összehasonlító nyelvtudomány, akkor került sor a nyelvek, nyelvcsaládok szerinti elkülönítésére: hajlító és ragozó nyelvek nagy családjaira. A napkeleti nyelvnek tartott magyar nyelv eredetisége és különállása mindenki előtt világos volt. Az sem volt tudománytalan, hogy megállapították, a magyar nyelv mind nyelvtanilag, mind bizonyos mértékig szókincsében rokonságot mutat a permi, a szibériai és a balti nyelvek egyikével másikával. A nyelvtudományban is élenjáró német tudósoknak azonban kapóra jött a XVIII. század végén ez a rokonság, mert így jogot formálhattak arra, hogy a török háborúk 150 keserves éve után amúgy is elerőtlenedett magyarság önbizalmát súlyosan megtépázzák, kivált azután; hogy Mária Terézia legendás vezére, Hadik András huszárjaival megsarcolta Berlint (1737). Műveikben gúnyosan írták le: a barbár magyarok, akik csak a lovakhoz és a gyilkos kard forgatásához értenek, a kultúráról pedig fogalmuk sincs, nem a nagy Atillától származnak, hanem a rénszarvast hajszoló lappoktól és obi ugoroktól. Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való - nem túl mély - rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (V-IV. évezred?) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszercsak - valami csoda folytán - az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász-vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül a nagy Hóman Bálintot sem. A valós helyzet más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, ill. annak bizonyos elemeit. A finnugor rokonság és származás-elmélet tehát a társadalomtudományok fejlődése következtében született meg, de tagadhatatlanul politikai okai is voltak. A fő hajtó és mozgatóerő: a magyarellenesség, a magyarok iránti gyűlölködés volt. Miért alakult ez ki? Földünk 148 millió km2-nyi területéből Ázsia 45 millió, Európa 9,9 millió km'. A 340 000 km2-es Kárpát-medence Európa kellős közepe, természetes védettséggel, zárt vízrendszerrel, igen gazdag ásványkincsekkel, hatalmas ivóvíz- és gyógyvíz-készletekkel, s ez az a tájegység, ahol a latin-germán, a görög-szláv. és a szkíta-hún népek és kultúrák, egyedül Eurázsiában, találkoznak! S ezt a földet a történelemben először a keleti lovas népek tudták egyesíteni, egy hatalmi erő alá vonni. Először a hún Atilla, majd az avar nagykirály: Baján. Amikor ez az egység megbomlott a IX. században, vákuum keletkezett. Ekkor érkeztek meg eleink s néhány évtized, alatt, lényegében harc nélkül birtokba vették az akkor lakható egész Kárpát-medencét. De csak azt! Hadierejüknél fogva mehettek volna bárhová megtelepedési céllal is, amint a normannok és az arabok tették, erejüket a hadjárataik világosan megmutatták. De nem telepedtek meg másutt. Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen s amint a Tarihi Üngürüsz és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszélje. Erre mutat a Kárpát-medence toponímiája: a hely- és földrajzi nevek, amelyek döntő többsége színmagyar eredetű, még az antik forrásokban szereplő Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések. 1400-ig például Erdély területén 2056 helynév jött létre s ebből csak 102 szláv eredetű! Ugyanakkor komoly nehézséget jelent, hogy sem a szkíták, sem a húnok, sem az avarok nyelvét, hiteles és vitathatatlan nyelvemlékből eddig nem ismerjük. Eddig, mondottam s azért tettem ezt, mert nemrégiben közzé tettek egy óörmény betűvel (grabar) írott kaukázusi hún nyelvű anyagot, amelynek mind a nyelvtana, mind a szókincse rendkívüli hasonlóságot mutat a magyarral. (1) Ugyanakkor a Dezoxiribo-Nuklein-Sav (DNS) vizsgáltok kimutatták (a DNS molekulák az öröklődés anyagai nem pedig a fehérjék s erre 1995-ben jöttek rá!) hogy a Kárpát-medencét birtokukba vevő őskőkori népek között az ősmagyarok is ott voltak, az őshorvátokkal és az őslengyelekkel és az ősukránokkal együtt. A rögzült mutációkból, azaz a DNS szekvenciák különbözőségeiből ugyanis a fajok rokonságára lehet következtetni (egy emberben 23 pár kromoszóma van és ez 16 millió féle kombinációra képes, ám a vércsoportot egyetlen egy génpár határozza meg s ezek évezredek után is kimutathatók jelzőgének-markerek a sejtgyökök maradékaiban.) Az un. mitokondriális DNS révén tudjuk például, hogy az ember nem 25 millió éves a Földön, hanem csak 5 millió éves s a mi emberősünk cca. 100 000 évvel ezelőtt rajzott szét Közép-Afrikából Európába is, Közép-Ázsiába és Kínába is. A Kárpát-medencét birtokba vevő magyar eleink tehát itt egy hatalmi gócot hoztak létre mind katonai, mind gazdasági vonatkozásban. Ez az erős ország tette lehetővé a nagyszabású európai hadjáratokat, amelyeket a IX. század elejétől a X, század végéig vezettek (838 - 970) Ezt az erős Duna-menti hatalmat szerették volna a nyugat-európaiak megszüntetni már a kezdetektől. Ezért vonultak fel 907-ben s ezért ajánlotta Abd al-Rahman mór (cordovai) kalifa 955-ben Ottó német királynak, hogy a magyarokat ki kellene irtani. Ezért hirdettek a pápák keresztes hadjáratot a magyarok ellen, a gens detestanda - az elátkozott nép ellen. Dehungarizálni kell a térséget - mondták ki a nagyhatalmak is a XIX- XX. században. A hungarocidium hamarosan meg is indult: a bácskai Földvár templomi oltárára gúlában kirakott 37 levágott magyar gyermekfej volt a jel 1848-ban s a szerb kezdet nem maradt folytatás nélkül! A Turul-nembeli Álmos-Árpád szent dinasztia 29 uralkodója (819-1301 ) hiába adott a keresztény világnak 10 magyar szentet, az erős, bizonyos korokban európai nagyhatalomként működő magyar királyság az ellenszenv, a gyűlölködő harag tárgyává vált. Ezt fejezte ki a XVIII-XIX. századi álláspont, hogy ti. a magyaroknak nincs helyük Európában. Tisztázatlan az eredetük és nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem! S mindez 150 évvel Trianon előtt! Csoda-e, ha 1918/20-ban bekövetkezett nemzeti történelmünk legnagyobb tragédiája? Meggátolható lett volna a katasztrófa? A határozott válaszom: igen! Ha a magyarságból nem ölik ki nemzeti érdeklődést múltja iránt, ha megmarad a nemzettudata, akkor nem dobja el a fegyvereit 1918-ban. Az első háborút 1918. augusztusában a németek nagy veresége után a szövetségesek elvesztették, de a szávai magyar hadsereg érintetlen volt még 1918. októberében is. Ám a kiegyezés utáni liberális polgári radikálisok (Kunfi Zs., Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Linder Béla) megmételyezték a magyar ember lelkét s elvették a múltját. A múltját vesztett ember pedig olyan, mint az emlékezetét vesztett beteg. A történelem minden nép számára hatalmas erő, de csak akkor hat, ha a nemzettel való azonosulást, a közös sorsot vállaljuk. Csak akkor vagyok a nemzet tagja, ha minden pillanatban és minden helyzetben vallom és megélem: ez az én nyelvem, ez az én múltam, ez az én földem, ez az én hitem, ez az én szent örökségem, a génjeimben őrzött szent hagyományom. Ahogyan Dzsida Jenő megfogalmazta: Be kell látnunk: Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet! S nem szabadna tűrnünk, hogy idegen lelkű firkászok (Népszabadság 2003. nov. 17.) le merjék írni büntetlenül: "a csodaszarvas, a nemzetbálvány, a fehér paci, miegymás lehetnek komoly istenek, de az üdvösség valóságára nézve mindegyikük csak kár és szemét!" S a Széchenyi díjjal kitüntetett Spiró sorai is jelzik az idegen szívűek magyargyűlöletét: Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint, Nagy költőink (Reményik Sándor) tisztán látták a jövendőt, a pusztulás útját: Először a Dicsőség hullott le, Aztán a Szabadság, Maradt a Csend. A magyarság a katasztrófák nemzete, a XX. században a nagyhatalmak kivégezték Magyarországot, a XXI. század vajon mit hoz? Marad-e a megfeszített nemzet a keresztfán vagy végre feltámadunk? A múltat nem szabad elveszítenünk, nem szabad eladnunk, nem szabad hagynunk eljelentékteleníteni. Hazug szólamokat terjesztenek a mai mérvadónak nevezett történészek, amikor azt hirdetik: tegyünk úgy, amint Szent István királyék tettek: szokásainkat, hagyományainkat, múltunkat erőszakkal akár, de töröljük ki az emlékezetünkből, az őseinkhez fűződő minden szálat szakítsuk el, mert csak így fogad be bennünket Európa s most az Unió. Csak így bocsátják meg nékünk Atillát, Bajánt, Bulcsút és Lélt. A magyar politikai gondolkodás mindig történelemérzékeny volt, csak mostanság nem az. Nem ismerik el a történelmi jogot, nem ismerik el a nemzetek közötti kulturális különbségeket, s történetietlen historizálásnak nevezik, ha az igazi történész mind az értelemre, mind az érzelmekre hatni akar. Márpedig az a histórikus, aki csak részletproblémák pepecselésével tölti az idejét és csak a szaktársainak ír magvas tanulmányokat, feleslegesen élt és dolgozott, mert a keze között a történettudomány halott. 1. Bérczi Szaniszló, Detre Csaba, A hunok művészete. - vö. Detre Csaba, Hun szavak, szövegek. Sajtó alatt. Teljesen érthetetlen, hogy Kiszely István, Az iszfaháni kódex c. cikkében (Demokrata 8/2004/17. szám 37-38.) a magyar nyelvet, a húnnal együtt, töröknek nevezi! |
Dr. Bakay Kornél
<<< Előző cikkhez | Következő cikkhez >>> |
Eddigi hozzászólások: |
A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára => |
Ma érvényes évszámok
Jelenlegi | : | 2024 |
Etióp | : | 2017 |
Kopt | : | 1741 |
Iszlám | : | 1445 |
Perzsa | : | 1403 |
Zsidó | : | 5785 |
Indiai | : | 1946 |
Bizánci | : | 7533 |
Örmény | : | 1472 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Téves évszámok
Jézus születésétől számolt (i.e.7) | |
Téves | Helyes |
2031 |
1784 |
Arszakida éra | |
Téves | Helyes |
2271 |
2024 |
Szeleukida éra | |
Téves | Helyes |
2336 |
2089 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Civilizációk téves évszámai
Róma alapításától számolt évek | |
Téves | Helyes |
2777 |
2530 |
Egyiptomi Nabú-nászir-éra | |
Téves | Helyes |
2771 |
2524 |
A görög olimpiai éra | |
Téves | Helyes |
700 ol. 0 év |
635 ol. 0 év |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Fontosabb évszámok
Az új | Történelmi események | A régi |
ÚR e. 516 | A görög időszámítás kezdete | BC 776 |
ÚR e. 252 | A marathoni csata | BC 490 |
ÚR e. 242 | A thermopülai csata | BC 480 |
ÚR e. 209 | A szalamiszi csata | BC 449 |
ÚR e. 190 | A peloponnészoszi háború | BC 431 |
ÚR e. 75 | Nagy Sándor halála | BC 323 |
ÚR e. 65 | Szeleukida időszámítás | BC 312 |
ÚR/AD 1 | Arszakida időszámítás | BC 247 |
ÚR/AD 175 | Spartacus rabszolgafelkelése | BC 73 |
ÚR/AD 203 | Julius Caesar naptárreformja | BC 45 |
ÚR/AD 204 | Julius Caesar halála | BC 44 |
ÚR/AD 220 | Római császárkor kezdete | BC 27 |
ÚR/AD 239 | Augusztus népszámlálása | BC 08 |
ÚR/AD 247 | Mai időszámítás előtti 1. év | BC 01 |
ÚR/AD 248 | Mai időszámítás szerinti 1. év | AD 01 |
ÚR/AD 531 | Diocletianus császár ur. | AD 284 |
ÚR/AD 572 | Niceai zsinat | AD 325 |
ÚR/AD 622 | Hidzsra (Mohamed futása) | ugyanaz |
ÚR/AD 642 | Római Bir. kettészakadása | AD 395 |
ÚR/AD 700 | Attila halála | AD 453 |
ÚR/AD 723 | Az ókor vége | AD 476 |
ÚR/AD 774 | Justinianus császár ur. | AD 527 |
ÚR/AD 784 | Római időszám. megszűnése | AD 537 |
ÚR/AD 800 | Nagy Károly megkoronázása | ugyanaz |
Szekeres Sándor
Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS
és a betlehemi csillag
A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.