Napjainkban ugyanúgy ismétlődő jelenségek ritmusát használjuk az idő mérésére és naptárkészítésre, mint történelem előtti őseink. Hosszabb időtartamok mérésére célszerű időközöket kínálnak egyes csillagászati jelenségek.

Elsősorban a nappalok és éjszakák váltakozása. Aztán a Hold feltűnő és könnyen megfigyelhető alakváltozásai, a holdfázisok. Nem nehéz észrevenni a Nap útjának ismétlődő szabályosságát sem, bár ez rövid idő alatt nem annyira szembetűnő, mint a Hold viselkedése. Sok függ attól, milyen földrajzi szélességen él az ember, a mérsékelt égövben és ettől északabbra igen feltűnő a napfordulók jelensége, szinte sugallja a tropikus év hosszának értékét. Földművelő társadalmak számára meghatározó e napév pontos ismerete, hiszen a vetés, aratás, betakarítás az évszakok szerint alakul. Igyekeztek eleink e két égitest megszabta ciklusokat összhangba hozni egymással; így alakultak ki a luniszoláris naptárak.

Földrajzi szélességünk megszabja: milyen csillagos ég borul fölénk. Milyen csillagképeket látunk minden éjszaka, melyek kelnek és nyugszanak a fejünk felett a napév folyamán, és melyek azok, amelyeket helyzetünk miatt sohasem láthatunk. A láthatóság kedvező volta juttatott egyes kultúrákban kiemelkedő szerephez bizonyos bolygókat vagy csillagképeket. Így például a mezoamerikai kultúrákban - a maja időszámításban - meghatározó a Vénusz bolygó, Indiában és Kínában a Jupiter, a Szíriusz pedig az ókori Egyiptom időszámítását szabályozta.

Ha a megszokott, Gergely-naptárunkban használatos időegységekben felírjuk az eddig említett néhány ciklus hosszát, a következőt kapjuk:

1 holdciklus = 29,5305879 nap
1 napév = 365,24219879 nap
1 Vénusz-ciklus = 584 nap
1 Jupiter-ciklus = 11,9 év
1 Szíriusz-ciklus = 1460 év

Naptárkészítés céljára tehát rengeteg lehetőség kínálkozik aszerint, hogy holdciklust napévvel, napévet Vénusz vagy Jupiter keringésével, holdhónapokat bizonyos csillagok Nappal együtt történő felkelésével stb. próbáltak összehozni. Vagyis sokféle időszámítási rendszert dolgozott ki és használt már eddigi történelme során az emberiség, sőt használ ma is.

A Julianus-naptár

Róma alapítása előtt egy mind a Hold, mind a Nap járásától független 10 hónapot (márciustól decemberig) tartalmazó időszámítást használtak. Ez feltehetőleg csak a mezőgazdasági munkák idején működött, nem foglalta magában a telet, amikor a mezőgazdasági munkák szünetelnek.

Plutarkhosz írja, hogy Róma legendás hét királya közül a második, a Romulust követő Numa Pompilius (Kr. e. 700 körül) vezette be a 12 hónapos évet, két hónapot iktatva december és március közé, a januárt és a februárt. Ezek a hónapok holdciklusokat jelöltek, 29 és 30 napos hosszúsággal. A 354 napot kitevő holdév és a "napév" közti összhang megteremtésére minden második év februárja után 22 napos szökőhónapot iktatott be Numa (mercedinus). Ez annyit jelent, hogy egy 365 napos napévhez igazította a holdnaptárt, ami nem valami pontos szabályozás.

Kr. e. 450 táján a decemvirek kisebb kiigazításokat tettek. A köztársasági naptárban 355 napos volt az év, tehát kissé hosszabb, mint 12 holdciklus. 27 napos intercalarist (szökőhónapot) iktattak be minden második évben a 23 vagy 24 napos február után. Így minden második év 377 vagy 378 napos lett. A 355 napos évhez így 4 évenként összesen 45 napot adtak, s ennek átlaga egy olyan "napév", amely 366,25 napból áll, és ez mindenképpen túl hosszú. A pontifexek kollégiumának ezért joga volt 22-24 évenként rendkívüli interkalációt alkalmazni, és "rendbe hozni" a naptárt. Szöktetési gyakorlatuk azt mutatja, hogy nem ismertek pontos napévet. Így kellő hozzáértés híján és visszaélések következtében is (a konzulok hivatali idejét megrövidíteni, ill. meghosszabbítani lehetett aszerint, hogy a szöktetést mikor alkalmazták) a naptár egyre áttekinthetetlenebb lett.

A római hónap elvesztette kapcsolatát a holdfázisokkal, amellett, hogy az év sem volt pontos. Meg lehet tehát érteni Caesar elhatározását, hogy véget vet a "zűrzavarnak". A konfúzió utolsó éve, Kr. e. 46, összesen 445 napot számlált; 90 szökőnapra volt már szükség ahhoz, hogy a napévvel való összhang helyreálljon!

Julius Caesar a naptár ügyében csillagászhoz fordult, és Egyiptomból az alexandriai Szoszigenészt kérte fel a naptár rendbe hozására. A római naptárreform voltaképpen egyiptomi mintára történt. Ezt Kr. e. 45. január 1-jével vezette be Julius Caesar. A Julianus-év 365 és 1/4 napos napév, 4 évenként beiktatott szökőnappal. A Julianus-naptárt az egész Római Birodalomban bevezették.

A Gergely-naptár

Amikor Nagy Konstantin a 4. században államvallássá tette a kereszténységet, a Julianus-naptárba fokozatosan beépültek a keresztény ünnepek. A húsvét azonban szorosan összekapcsolódik a zsidó peszah ünneppel, mivel ennek előestéjén történt Jézus kereszthalála. A peszah a zsidó holdnaptárban az első "tavaszi" (napéjegyenlőség utáni) hónap 15. napján kezdődött. A keresztények már a 2. század elejétől e holdtölte utáni vasárnapot kezdték megülni húsvét ünnepeként. Mivel a tavasz kezdetének a napéjegyenlőséget tekintették, a húsvétszámítás, vagyis a keresztény naptár csakis a tropikus évvel boldogulhat.

A Julianus-év azonban hosszabb a tropikus évnél. A 365,25 nap és a 365,2421988 napos tropikus év különbsége 0,0078012 nap, azaz mintegy 11 perc. Ebből 128 évenként egy teljes nap halmozódik fel; ennyivel előzi meg a fürgébb tropikus év a Julianus-évet.

A niceai zsinat idejére (325) már három nap "késésben" volt a Julianus-naptár. A tavaszi napéjegyenlőség, amely a Julianus-naptár bevezetésekor eredetileg március 23-án volt, már 21-én bekövetkezett. A niceai zsinat intézkedései március 21-ére rögzítették a napéjegyenlőség dátumát, s az ezt követő holdtölte utáni vasárnapra helyezték a húsvétot. Ám az eltérés oka megmaradt, és az eltérés egyre nőtt.

A húsvét ünnepének meghatározása egyre bonyolultabbá vált, ezért már a 13. század óta kiváltotta a naptár reformjára tett javaslatokat: Roger Bacon, majd a későbbiekben Nicolaus Oresmius, Nicolaus Cusanus sürgették a változtatást, jelezve a 19 éves ciklus hibáit is. 1475-ben Rómába hívták Regiomontanust, hogy a naptár reformjáról tárgyaljanak.

A helyzetet a 16. században XIII. Gergely pápa átfogó reformja rendezte. A tridenti zsinat határozatára Copernicus De revolutionibus c. munkája alapján megindultak a munkálatok. A calábriai Luigi Lilio készítette tervezetet a pápa a kor valamennyi katolikus egyetemével véleményeztette, s a beérkezett észrevételeket egy római bizottság, élén Claviusszal, felülvizsgálta és hozta meg döntését. A pápa 1582-ben tette közzé bullájában, a császár 1583-ban rendelte el használatát. Minden katolikus ország elfogadta az új naptár bevezetését, azonban a protestáns államok tiltakoztak. Csak 1700-ban fogadta el Svájc, Dánia és Hollandia, 1752-ben Anglia, 1753-ban Svédország, 1775-ben Poroszország. Magyarországon az 1588. évi pozsonyi országgyűlés fogadta el a "novi et reformati calendarii usus"-t, s bár az 1590. évi erdélyi országgyűlés hozzájárult az új naptár bevezetéséhez, az 1591. évi nagykárolyi protestáns zsinat visszatért az ó-naptárhoz, s egyes területeken még a 17. században is előfordult használata.

Forrás: História2003/02
Link: http://www.historia.hu/archivum/2003/0302barlai.htm