Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag

napjelölés:

1. napszámítás: a 24 órás nap hónapon vagy éven belüli helyzetének meghatározása. E célra kialakított számítási módok:

a) római napjelölés. A napokat a hónap 3 nevezetes napjától (ídus, kalendae, nonae) a kezdőnapot is beleértve visszafelé számították. E módszer a középkorban Európábanb általános volt, Németországban a XI, Magyarországon a XIII. századtól kezdett háttérbe szorulni, Aragóniában 1350-ben királyi rendelet szüntette meg.

b) olasz vagy bolognai napjelölés (consuetudo bononiensis). A hónapokat két részre osztották, a hónap első felében (mensis intrans), mely a 31 napos hónapokban 16-ig, a 30 naposokban 15-ig, februárban 14/15-ig terjedt, a napokat előrehaladóan, a hónap második felében (mensis exiens) visszafelé sorszámozták. E módszer a VIII. század körül bukkant föl, és Észak-Itáliából terjedt el Franciországba, Svájcba és Dél-Németországba. Az Ibériai félszigetenen 1350-1550 között gyakori az okleveleken. Magyarországon a XIII. századtól szórványosan éltek vele.

c) a katolikus egyház napjelölése. A liturgikus naptár ünnepei a VII. századtól terjedtek el a napjelölésben. A napot azzal az évszám mellé írt álló illetve mozgó ünneppel jelezték, melyre a kérdéses dátum esett. Ha ettől eltérő napot akartak megjelölni, a hozzá legközelebb eső ünnephez viszonyították előre vagy visszafelé történő utalással. Ilyen kifejezés pl. a vigilia, 'ünnep előtti nap'. Az ilyen keltezések föloldásánál figyelembe veendő, hogy nem minden ünnepet tartottak azonos napon a világegyházban, továbbá országok vagy szerzetesrendek saját ünnepeit is használták napjelölésre. A módszer Bretagne-ból vagy Normandiából eredt. Angliában 850 körül, Lengyelországban 1100 után tűnt föl, s Eu-ban a legnépszerűbb napjelölés lett, csak a XVII. század végén hagytak föl vele. A magyar okleveles gyakorlatban 1250 után hamar kiszorította a római napjelölést. Legtovább a hiteleshelyek őrizték meg. Az egyházi gyakorlatban ünnepélyes megnyilatkozásokon (pápai enciklikák) máig megtalálható.

d) napjelölés cisiojanusszal. A cisiojanusznak (csízió) csak az a fajtája volt keltezésre alkalmas, melyben minden hónapra két verssor, és minden napra egy szótag jutott. Ezért a nem latin csíziók többnyire használhatatlanok voltak. Keltezés során a kérdéses napot tartalmazó hónap hexameteréből azt a szótagot emelték ki, mely a jelölni kívánt nap helyén állt a versben. Rendkívül körülményes volta ellenére 1350 körül elterjedt, s kb. 1600-ig fönnmaradt, főként a német nyelvterület északi és keleti részén, Lengyelországban és Csehországban és Skandináviában.

e) modern napjelölés. A hónap napjait folyamatosan sorszámozza. A módszer semita eredetű, már az ókorban ismerték. Európa nyugati részén valószínűleg a VI. században jelent meg. A meroving-kori okleveleken gyakori, Németországban a 12. sz-tól, Magyarországon az Árpád-korban szórványosan fordult elő. 1250 után folyamatosan terjedt, s a XVII. század végére minden más napjelöléssel szemben uralkodóvá vált.

2. a hét napjainak elnevezése: A hét napjait az egyiptomiak a bolygókról nevezték el. Ezt a hagyományt követte a napok korai keresztény elnevezése is. Minthogy azonban a bolygók a középkorban pogány istenekről vették nevüket, a hét köznapjainak jelölésére már a magyar írásbeliség korai századaiban is inkább az egyház által megfelelőbbnek tartott számozás (pl.: feria secunda = a hét második napja, hétfő) volt a jellemző. A hét első napjának a vasárnapot, az utolsónak a szombatot tekintették. Alább a hét napjainak táblázat:

latin név	fordítás	magyar név	angol név	német név	francia név	spanyol név
dies Lunae	Hold napja	hétfő	Monday	Montag	lundi	lunes
dies Martis	Mars napja	kedd	Tuesday	Dienstag	mardi	martes
dies Mercuri	Merkúr napja	szerda	Wednesday	Mittwoch	mercredi	miércoles
dies Iovis	Jupiter napja	csütörtök	Thursday	Donnerstag	jeudi	jueves
dies Veneris	Vénusz napja	péntek	Friday	Freitag	vendredi	viernes
dies Saturni	Szaturnusz napja	szombat	Saturday	Samstag	samedi	sábado
dies Solis	a Nap napja	vasárnap	Sunday	Sonntag	dimanche	domingo

Források:Knauz 1876. - Aicher, H.: Beiträge zur Geschichte der Tagesbezeichnungen im Mittelalter. Innsbruck, 1912. - Larraugeta, S. A. G.: Cronologia. Edad media. Pamplona, 1976. - Bevezetés a m. őstörténet kutatásának forrásaiban 3. köt. Bp., 1980:151. - Grotefend, H.: Taschenbuch der Zeitrechnung des deutschen Mittelalters und der Neuzeit. Berlin, 1984. -Szentpétery Imre: A kronológia kézikönyve. Bp., 1985.