Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS kislexikona...

évszámítás:

az évek számbavétele, legalább egy korszakon vagy cikluson belüli folyamatos számlálása egy-egy fontosnak tartott esemény időpontjától. Az évjelölés egy bizonyos év egyértelmű meghatározása datálás céljából, a fejlődés magasabb fokán: az évszámításra alapozva.

1. Események szerint.
Mezopotámiában az okiratok datálása az Akkád-dinasztiától a Hammurabi-dinasztia végéig évnevekkel történt. Az év elnevezésének alapja jelentős vallási és pol. esemény: templomépítés, főpapok beiktatása, városépítés, győztes hadjárat stb. Az évnevek gyűjteményei a dátumlisták. Elámban is évneveket használtak datáláshoz

Az Ószövetségi kor zsidósága is fontos vallási, pol. eseményektől számította az éveket: az Egyiptomból való kivonulástól, az első templom építésétől, a babiloni fogság kezdetétől vagy nagy természeti csapástól.

Az iszlám előtti arab törzsek körében egy-egy sorsdöntő győzelem kivívása, éhínség vagy különösen gazdag terménybetakarítás szolgált az évszámítás alapjául. Ennek nyomai a korai iszlám történelemírásban is fölbukkannak, a népéletben a modern időkig fönnmaradtak.

Kubában 1959-től a keltezést hivatalosan  (megjegyzést segítő és propagatív célzattal) évnevekkel is kiegészítik, pl.: 1983: „Ano del XXX aniversario del Moncada" ('a Moncada XXX. évfordulójának éve') stb.

2. Eponim évek.
Asszíriában a BC II. évezredtől az új-asszír birodalom végéig eponümoszok szerint datáltak. Az uralkodás első évében - gyakran, de nem mindig - az új király lett az eponümosz, majd őt követték évről évre az áll. főtisztviselők, a tartományok helytartói, sőt alkalomszerűen a hadvezérek is. E nevek gyűjteményei az ún. eponümosz-listák.

Görögországban - főként a hellénizmus kora előtt - az évet hivatalosan egy-egy főtisztviselő nevével jelölték. E névjegyzékek - pl. az athéni arkhónoké (BC 683/82 - AD 264/65), a spártai ephoroszoké (BC 754/53 - BC 4. sz.) stb. jórészt csak töredékesen maradtak fönn.

A római évszámítás a konzuli évek hagyományán alapult. Ezek a tisztségviselők BC 222-től III. 15-én, majd később I. 1-én léptek hivatalukba, s az éveket e konzulpárok nevével adták meg a köztársaság korában éppúgy, mint a császárkorban. A hivatalnokneveket a libri magistratuumban hozták nyilvánosságra. A konzulok listája (fasti consulares) BC 509-ben kezdődött, de egy része utólagos rekonstrukció eredménye. nyugaton AD 534, K-en pedig 541 u. már nem neveztek ki konzulokat. Ezt követően az évjelölés szokásos módja nyugaton: post consulatum Paulini; keleten: post consulatum Basilii.

Az iszlámkorból való egyiptomi kopt okmányokon falusi tisztségviselők, keresztény elöljárók, ritkább esetben az éppen hatalmon levő egyiptomi helytartó megnevezésével jelölték az évet.

3. Uralkodási évek.
Egyiptomban az Óbirodalom kora óta a királyok uralkodási éve szerint datáltak.

Babilóniában ezt a kassita dinasztia honosította meg, s ez az évjelölési gyakorlat fönnmaradt egészen a Szeleukida éra bevezetéséig (BC 3. sz.). Izrael és Júda királyai szintén e rendszer szerint datáltak.

A hellénisztikus monarchiákban az uralkodó trónra lépésétől (vagy a társuralkodás kezdetétől) számították az uralkodási éveket.

A római császárok nem számoltak uralkodási éveik szerint, bár Augustus idején történt egy óvatos kísérlet meghonosítására. Ennek ellenére a caesarok uralkodási évei szerint való datálás széles körben elterjedt Arábiában, Bythiniában, Cipruson, Egyiptomban, Palesztinában, Pontuszban és Szíriában.

A kelet-római birodalomban I. Jusztinianosz 537: bevezette a császár uralkodási évei szerint való datálást, s a módszer még ugyanebben az évszázadban teret hódított az európai kancelláriai gyakorlatban.

Nyugat császárai Nagy Károly óta követték ezt a gyakorlatot, eleinte koronázásuktól, a XIV. századtól választásuk napjától számítva éveiket (annus imperii).

A pápák a kora középkorban a bizánci császár uralkodási évei szerint datáltak, ami csak I. Adorján alatt kezdett háttérbe szorulni. 781-1047: fokozatosan kizárólagos lett - a fölszenteléssel vagy a koronázással kezdődő - pontifikális évek (annus pontificatus) szerinti évjelölés. A pápák mindmáig jelölik okirataik keltezésében pápaságuk éveit, de sohasem egyedüli megjelölésként. Pl.: „Kelt ... 1983. január 6-án, Vízkereszt ünnepén, pápaságunk ötödik évében". A 10. sz. óta az érsekekk és püspökök is jelölni kezdték okleveleikben hivataluk éveit. Ez a szokás hazánkban is előfordul a XII. század második felében, sőt még azután is, de sohasem lett általános, éppúgy, mint Lengyelországban. Az Ibériai-félszigeten a VI. század elejétől egészen az újkorig használatban volt az uralkodói évek (annus regni) szerinti datálás.

Magyarországon a XIII. század elején kezdett rendszeressé válni, de szórványosan már a XI-XII. században is előfordult; Imre okiratdatálásának részlete, 1202: „... Regni autem nostri anno sexto".

Lengyelországban csak a XV. század végén honosodott meg a kancelláriai gyakorlatban, és az utolsó Piastokig rendszeresen előforduló kisegítő járuléka a keltezésnek.

4. Indikciók szerint.
Az indikció jelzése az okiratokon I. Jusztinianosz korában lett kötelezővé, s bár használata Bizáncban a birodalom bukásáig fönnmaradt, az egykor olyannyira jelentős évjelölési mód az évszázadok folyamán egyre inkább háttérbe szorult. Nyugati elterjedése az V. században kezdődött. A VI. századtól huzamosabb ideig használta a pápai kancellária. Magyarországon a XII-XIII. századi iratokon a leggyakoribb, de a főpapok és a hiteleshelyek még a XV. században is éltek vele.

Különböző indikció-stílusok léteztek, amiknek használata egyazon helyen is változott időnként. Az oklevél hitelesítő járulékaként - valamely éra szerinti évjelölés mellett is gyakorta föl van tüntetve pl.: anno Domini millesimo centesimo sexagesimo VIII., indictione I (= 1168, indikció 1.).

5. Érák szerint.
A fix időponttól történő évszámítás, amely abszolút évszámot képes nyújtani, a hellénizmus korában kezdett elterjedni. A nagyszámú éra legtöbbje kérészéletűnek bizonyult vagy csak szűk körben használták (pl. Ábrahám-éra, mennybemenetel-éra, szabadkőműves éra stb.). Jelentősége folytán kiemelkedik valamennyi közül a keresztény, vagy Dionysios-féle éra (aera ab Incarnatione Domini). A középkori keltezésekben szokásos formája: Anno ab Incarnatione Domini M.XCI., vagy Anno Domini millesimo CCC XXX tercio. Az Úr megtestesülésének éveit a XVI. századig római számokkal adták meg, attól fogva egyre gyakoribbak, majd kizárólagosak lesznek az arab számok. Ugyanezen időtől fogva a „Domini" kiegészítést sem írják ki mindig.

 

Források: Lenze, O.: Die römische Jahreszahlung. Tübingen, 1909. - Doelger, F.: Das Kaiserjahr der Byzantiner. München, 1949. - Finegan, J.: Handbook of Biblical Chronology. Princeton, 1964. - Grohmann, A.: Arabische Chronologie. Leiden-Köln, 1966. - Bickerman, E. J.: Chronology of the ancient World. London, 1968. - Bev. a m. őstört. kutatásának forrásaiba. Szerk. Hajdú P.-Kristó Gy. Bp., 1980. III:151. - LMA II:2035. - Grotefend, H.: Taschenbuch der Zeitrechnung des deutschen Mittelalters und der Neuzeit. Berlin, 1984. - Szentpétery 1985.

Magyar Katolikus lexikon alapján