A kislexikonban három csoportba soroltuk a különböző kifejezéseket, amelyeket színek és betűtípusok segítségével lehet megkülönböztetni. Az első, a legnagyobb csoportban azok az elmélethez kapcsolódó kifejezések kerültek, amelyeknek az elmélet megváltoztatta az eddigi értelmezését illetve a téves kronológia által hozzárendelt évszámot. Megjelenése: megváltozott értelmezésű
. A második csoportba azok kerültek, amelyek ismerete ajánlott az elmélet megértéséhez. Megjelenése: elmélethez kapcsolódó
. A harmadik, a legkisebb csoportba pedig az elmélet által alkotott kifejezések kerültek. Megjelenése: elmélet által alkotott
.
(Megváltozott értelmezésű kifejezés, az elmélet alapszintű ismeretét igényli.)
Új értelmezés:
A kutatás során felmerült egy kérdés, Dionysius miért csak egyetlen konzuli évet említ a kronológiai írásaiban? Abban a korban ez elengedhetetlen dátumozási forma volt. Nem valószínű, hogy minden munkájával végzett egy éven belül. Honnan szerezhette a Probus nevet? Egy ötlettől indítva kivontam 247 évet 525-ből, ami pontosan 278, és láss csodát:
A római konzulok listájában a 278. év konzulja szintén Probus, pontosabban Marcus Aurelius Probus császár (született és meghalt Sirmiumban, magyarul Szávaszentdemeterben), aki ekkor másodszor volt konzul. Társkonzulja Virius Lupus, akinek ez szintén a második konzulsága volt.
Pontosan 247 évvel korábban! Ez nem lehet véletlen. Ráadásul a két év konzuljai között van egy nagy különbség. A 278. év konzuljai forrásokkal megerősített személyiséggel rendelkeznek - Pannóniához, Kárpát-medencéhez kötődő, tragikus sorsú császár és később római prefektusi hivatalt betöltő társkonzul - míg az ifjabb Probusról semmit nem tudunk a nevén kívül.
Vegyük észre, a helyes, 247 évvel kiigazított új kronológiában az 525-ik év szintén Probus konzulságának éve lesz, de ez a valós történelmi személyiséggel rendelkező Marcus Aurelius Probus császár konzuli éve, társkonzulja pedig Virius Lupus.
A mai, elfogadott álláspont:
Dionysius Exiguus rendeli a húsvéttábla argumentumaiban ifjabb Probus konzuli évét az általa kiszámolt 525-k évhez. A konzuli listákban Flavius Anicius Probus és Flavius Theodorus Philoxenus Soterichus szerepel az adott évnél. Flavius Theodorus Philoxenus Soterichus több forrásban is szerepel, de Probusról nem ismerünk más igazoló forrást.
Utolsó módosítás időpontja: 2019.07.18. | 2374 | - |
247 év ↭ AD (Anno Domini) ↭ albigensek ↭ anakronizmus ↭ Anonymus ↭ apokrif iratok ↭ aranyszám ↭ Arménia (Örményország) ↭ arszakida időszámítás ↭ Arszakidák ↭ Attila halálának éve ↭ Augustus császár ↭ avarok ↭ Az 525-ös év konzuljai (Probusok) ↭ Badiny Jós Ferenc ↭ BC (before Christ) ↭ betlehemi csillag ↭ bizánci világéra ↭ bogumilok ↭ Caesar, Julius ↭ census ↭ computus ↭ consul ↭ decemviri ↭ dictator ↭ diocletiánus éra ↭ Dionysius Exiguus ↭ domini ↭ egyházszakadás ↭ egyiptomi naptár ↭ epakta ↭ eponim évjegyzés ↭ éra ↭ etióp időszámítás ↭ év ↭ évkezdet ↭ évkezdő nap ↭ évszámítás ↭ Flavius ↭ Fomenko, Anatolij Tyimofejevics ↭ Fomenko elmélete ↭ Gergely-naptár ↭ gesta ↭ Gesta Hungarorum (Anonymus) ↭ Gesta Hunnorum et Hungarorum (Kézai) ↭ háromkirályok ↭ Hérodotosz ↭ hét (naptári) ↭ hidzsra ↭ holdfázis ↭ holdfogyatkozás ↭ holdtölte ↭ hó, hónap ↭ hónapok nevei ↭ honfoglalás ↭ hunok ↭ húsvét ↭ húsvéthétfő ↭ húsvéti vita ↭ húsvétszámítás ↭ húsvétvasárnap ↭ időszámítás ↭ idus ↭ Illig, Heribert ↭ imperator ↭ Ince pápa, III. ↭ indikció ↭ Inter Gravissimas ↭ iszlám időszámítás ↭ Jakab ősevangéliuma ↭ Jézus ↭ Jézus-Mani párhuzamok ↭ julián naptár ↭ kalendae ↭ kalendárium ↭ Kálti Márk ↭ katharok ↭ Képes Krónika ↭ kettős honfoglalás ↭ Kézai Simon ↭ Király csillaga ↭ kitalált középkor ↭ kopt időszámítás ↭ kronológia ↭ kronológiai évjelzések ↭ kronológiai sarokpont ↭ László Gyula ↭ Lukács evangéliuma ↭ mágusok ↭ manicheizmus ↭ Mani ↭ Márk evangélista ↭ Máté evangéliuma ↭ messzaliánusok ↭ mezopotámiai (babiloni) naptár ↭ monumentum ancyranum ↭ nagypéntek ↭ nap ↭ napéjegyenlőség ↭ napjelölés ↭ napkeleti bölcsek ↭ naptár ↭ naptárreformok (történelmi) ↭ népszámlálás ↭ niceai zsinat ↭ nonae ↭ nulladik év ↭ Nyesztor-krónika ↭ örmény időszámítás ↭ pánik időszaka ↭ pártusok ↭ paulikiánusok ↭ Péter evangéliuma ↭ pontifex ↭ precesszió ↭ Quirinius ↭ Regulus ↭ Róma alapításának érája ↭ római naptár ↭ sötét középkor ↭ szeleukida időszámítás ↭ szkíták ↭ Szoszigenész ↭ Teres Ágoston ↭ Úr ↭ ÚR időszámítása előtt (ÚR/BD) ↭ ÚR időszámítása szerint (ÚR/AD) ↭ Úr napja ↭ Verancsics Antal ↭ világérák ↭ Vízkereszt ↭ zsidó világéra ↭
Összegyűjtött GONDOLATOK fórumai | |
Változások és újdonságok... | ✍🏻 SzekeresS (24.07.30.) |
Őshonos őstörténet kérdései... | ✍🏻 cartwright (23.12.12.) |
Pártus Jézus és egyéb furcsaságok... | ✍🏻 SzekeresS (23.10.09.) |
Az ELMÉLETRŐL röviden, tömören... | ✍🏻 Annonym (23.10.07.) |
Az eltévesztett időszámítás kérdései... | ✍🏻 SzekeresS (23.10.06.) |
Fogyatkozásoktól a delta-T-ig... | ✍🏻 SzekeresS (23.09.25.) |
Ma érvényes évszámok
Jelenlegi | : | 2024 |
Etióp | : | 2017 |
Kopt | : | 1741 |
Iszlám | : | 1445 |
Perzsa | : | 1403 |
Zsidó | : | 5785 |
Indiai | : | 1946 |
Bizánci | : | 7533 |
Örmény | : | 1472 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Téves évszámok
Jézus születésétől számolt (i.e.7) | |
Téves | Helyes |
2031 |
1784 |
Arszakida éra | |
Téves | Helyes |
2271 |
2024 |
Szeleukida éra | |
Téves | Helyes |
2336 |
2089 |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Civilizációk téves évszámai
Róma alapításától számolt évek | |
Téves | Helyes |
2777 |
2530 |
Egyiptomi Nabú-nászir-éra | |
Téves | Helyes |
2771 |
2524 |
A görög olimpiai éra | |
Téves | Helyes |
700 ol. 0 év |
635 ol. 0 év |
Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.
Fontosabb évszámok
Az új | Történelmi események | A régi |
ÚR e. 516 | A görög időszámítás kezdete | BC 776 |
ÚR e. 252 | A marathoni csata | BC 490 |
ÚR e. 242 | A thermopülai csata | BC 480 |
ÚR e. 209 | A szalamiszi csata | BC 449 |
ÚR e. 190 | A peloponnészoszi háború | BC 431 |
ÚR e. 75 | Nagy Sándor halála | BC 323 |
ÚR e. 65 | Szeleukida időszámítás | BC 312 |
ÚR/AD 1 | Arszakida időszámítás | BC 247 |
ÚR/AD 175 | Spartacus rabszolgafelkelése | BC 73 |
ÚR/AD 203 | Julius Caesar naptárreformja | BC 45 |
ÚR/AD 204 | Julius Caesar halála | BC 44 |
ÚR/AD 220 | Római császárkor kezdete | BC 27 |
ÚR/AD 239 | Augusztus népszámlálása | BC 08 |
ÚR/AD 247 | Mai időszámítás előtti 1. év | BC 01 |
ÚR/AD 248 | Mai időszámítás szerinti 1. év | AD 01 |
ÚR/AD 531 | Diocletianus császár ur. | AD 284 |
ÚR/AD 572 | Niceai zsinat | AD 325 |
ÚR/AD 622 | Hidzsra (Mohamed futása) | ugyanaz |
ÚR/AD 642 | Római Bir. kettészakadása | AD 395 |
ÚR/AD 700 | Attila halála | AD 453 |
ÚR/AD 723 | Az ókor vége | AD 476 |
ÚR/AD 774 | Justinianus császár ur. | AD 527 |
ÚR/AD 784 | Római időszám. megszűnése | AD 537 |
ÚR/AD 800 | Nagy Károly megkoronázása | ugyanaz |
Szekeres Sándor
Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS
és a betlehemi csillag
A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.