Visszalépés a Főoldalra
TARTALOM
ELMÉLET ANYAGA
ELMÉLET, egyszerűen
FÓRUMOK
   
 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

  
      Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!


Bakay KornélTéma : Őstörténetünkről
 

A Kárpát-medence őstörténete


(Megjelent: Kapu 16/2003, 6-7., 41-45.)

Húnok, avarok, magyarok a Duna-Tisza partjain

Ezerhatszáz esztendővel ezelőtt világtörténelmi jelentőségű változások következtek be Eurázsia térségében. Megszületett Atilla, a húnok nagykirálya, másrészt Mundzsuk, Atilla édesatyja, Oktár és Ruga hún uralkodók első ízben egyesítették a Kárpát-medencét. Sem az őskorban, sem a római korban erre soha nem került sor. A szkítáknak sem sikerült. S bár katonai erejüknél fogva birtokolhatták volna Európa más tájait is, a hunok, akárcsak később az avarok és a magyarok, csak ezt a földet tekintették a sajátjuknak, ahol azután megtelepedtek, ahol temetkeztek, ahol hadaik hátországát kiépítették.

Ez az igazi nagy fordulat a Kárpát-medence őstörténetében! A korábbiakban láttuk, hogy ezredéveken át szoros kapcsolat volt kelet felé és nyugat felé, ámde nem azért, mert a Kárpátok övezte térség az eurázsiai sztyeppe legnyugatibb része volt. Erről szó sincs! A Nagyföld ezredéveken át, egészen a XIX. századig nagyobbrészt vízjárta ártér volt, nem pedig mongol pusztaság.

 

Mi akkor megtagadjuk ősi állattartó múltunkat? Méneseinket, gulyáinkat, ártéri juhnyájainkat, pásztorművészetünket? Nem, erről szó sincs. Még akkor sem, ha a kutatóink gőzerővel igyekeznek tudományosan kimutatni, hogy a szürke- " marha, a csavart szarvú racka juh, a puli, a komondor és a kuvasz semmiképpen sem a miénk, csak az átkos nemzeti romantika magyarította valamennyit. Ma már nagyon jól tudjuk, hogy a rideg állattartás egyáltalán nem azonos az örökké kóborló, nomád élettel, a megtelepedés hiányával. Szinte a sejtjeinkig hatolóan belénk sulykolták, tudatunkba jószerével beleégették, hogy a keleti lovas népek szakadatlanul vándoroltak, mint a ***ok, önálló kultúrájuk, művészetük, civilizációjuk nem lehetett. A történetírás hamis közhelye, toposza az un. népvándorlás- dogma, amely szerint közel háromezer éven át Keletről Nyugatra özönlöttek a nomád hordák, mindenek előtt a húnok, az avarok és a magyarok. Településeik, házaik nem voltak, ernyős szekereken bolyongtak s legjobb esetben is csak jurtákat állítottak fel. A jurta sem volna igaz? De igen. Ilyeneket mind Dél-Oroszországban, mind Közép-Ázsiában, mind a Kárpát-medencében találtak, találtunk. A nemezjurta csodálatosan célszerű építmény. Csakhogy ettől az életformától egyáltalán nem volt idegen régen, a keleti kultúrákban, a szilárd anyagokból épített erődök, várak, városok, házak sora, mind a hsziugnuk, mind az újgúrok mind a türkök, mind a kazárok országában. De miért erőltették és erőltetik ma is a keleti lovas népekről kialakított torz és hamis kép elterjesztését Európában? Miért írják a mai szlovák, román, szerb, ukrán, cseh tankönyvek azt, hogy a magyarok Európa-idegen mongoloid hordák voltak a korábban ide tolakodott avarokkal együtt, akik állataikat maguk előtt hajszolva menekültek ide, a Kárpát-medencébe? Elsősorban magyargyűlöletből, másodsorban meg azért, mert a hivatalos magyar történettudomány is ezt képviseli! A mértékadó történészek szerint eleink még 1500 évvel ezelőtt is erdei vadászok és gyűjtögetők voltak az un. finnugor erdős ligetekben kóborolva, akik szüntelen hazát változtattak, a népeltolódás törvényei szerint.

Láttuk, hogy Közép- és Belső-Ázsia lakossága Kr. előtti II. évezredtől túlnyomórészt europid alkatú volt s nem mongoloid. A hazai embertani anyag is ezt mutatja. Hát akkor nincs baj! De igen, baj van, mégpedig nagy baj, mivel eleddig egyáltalán nem becsültük meg őseink sírjait. Kimondani is borzasztó, hogy alig több, mint 400 csontváz áll a kutatás rendelkezésére a IX-X. századból s ez alig 0,1 %-a az egykor elhaltaknak.

1550 éve halott Atilla király, akinek a tiszteletére Almatiban 2003. július 7-9 között a kazah Kajnár Egyetem és a párizsi Pantheon Assas Egyetem nemzetközi konferenciát szervezett. Ezen mi, magyarok nem vettünk részt. A hivatalosok elvből, mi anyagiak hiányában. Pedig nem kis kérdésről van szó. A kérdés így szól: kié Atilla nagykirály? Melyik népé az az örökség, amelyet Atilla hatalmas birodalma és példátlanul óriási életműve az utókorra hagyott? Mert az ma már szinte mindenki számára elismert, hogy a mai, új Európa megálmodója és majdnem megteremtője Atilla volt. Ha 1550 esztendővel ezelőtt hirtelen meg nem szakad az élete fonala, nemcsak közvetve járult volna hozzá a római birodalom felszámolásához. A kazahok, az üzbégek, a kínaiak és az oroszok tudják ezt. Mi meglapulva rejtőzködünk.

A tudományos kutatások mára egyértelművé tették, hogy az ázsiai húnok és az európai húnok egyazon népből alakultak ki. Az Északnyugat-Kínában és az Ordosz vidékén feltárt legújabb nagy hún temetők és települések világossá tették, hogy a hsziungnuk és a szkíták egyazon néptörzs, akik a Kr. előtti IX. századtól egyértelműen meghatározhatók. Szinezján, Putungkou, Hszikoupan, Maocsingkou temetőiben csodaszép szkíta állatstílusú övdíszek, lószerszámok, bronz üstök, tükrök, fegyverek kerültek elő. A leghíresebb lelőhely Alucsájteng, a mai Ordoszi Maowuszu sivatagban, ahol két sírt találtak s az egyikben 218 arany tárgy volt, 4 kg összsúlyban. A turulos korona két fő részből áll. Kosba harapó farkasok (Szerva Csien: fehér farkasok!) A madár feje és nyaka türkiz. A fej és farok szabadon mozog, billeg. Három arany abroncson áll a fejdísz. Kőbetétes arany övdíszek. Pontosan felismerhetők a kapcsolatok és a párhuzamok a pazyriki, a Noin-ulai és a szibériai arany leletekkel. De a nagyszentmiklósi kincs szellemiségével is!

Mi teszi mégis nehézzé és bonyolulttá a Kárpát-medence húnkori emlékanyag meghatározását? Elsősorban az, hogy bár KözépÁzsiában megmaradt a magas fokú állatábrázoló művészet -a húnok a III. század után feladták ősi művészetüket és Kínától a Bécsi-medencéig, sőt a frankok Párizsáig, egy perzsa eredetű viseletet terjesztettek el, mind a fegyverek, mind az ékszerek, mind a ruházati kellékek vonatkozásában. A hunok hatalmas hadserege nehéz páncélosokból állt, temetkezéseiket azonban Közép- Európában csak igen kis számban ismerjük. S amit ismerünk, azok is rejtélyesek. Mint például a nagyszéksói, a pécsüszögi, a lévai, etc. leletek. Lehetséges, hogy a Kárpát-medencét benépesítő lakosság zömét a szarmatáknak nevezett népességben kell keresnünk, hiszen Priszkosz rhétor leírásából tudjuk, a népes falvak sűrűn követték egymást. Magam úgy gondolom, hagy magát Atillát sem a Kárpátmedencében temették el, hanem hatalmas birodalmának igazi központjában, valahol a későbbi Kazária területén, a Kaukázus előterében húzódó hatalmas halomsírok egyikében. Itt, a Duna és a Tisza mentén csak gyönyörű nyári palotája állt.

Még sok kérdés tisztázatlan, de egyre többet tudunk meg a múltunkból. A főkérdés csak az: miért vállalta a magyarság évszázadok óta a húnokkal és Atillával való rokonságot, amikor ez mindig megbélyegzést, kirekesztést jelentett? S miért hadakoznak tűzzel-vassal a hivatalos történelem-csinálók az Atilla-örökség felvállalása ellen? Miért tagadjuk meg az ősi szellemi örökséget, amely nemcsak a viseletben, de rítusokban, szertartásokban töretlenül nyomon követhető. Egyet emeljünk ki. Az ázsiai hsziungnu sírokban előkerültek a férfi sírokba tett, levágott hajfonat-kötegek. Hasonló gyászszertartás emlékei megvannak a honfoglaló magyar sírokban is (Zemplén), ahol a hajfonatkorongok jelezték, hogy egykor a gyászoló nők, asszonyok levágott copfjaikat beletették a koporsóba.

Sokszor érvelnek azzal, hogy a húnkori régészeti anyaggal nincs közvetlen kapcsolata sem az avar, sem a magyar emlékeknek, hiszen a jellegzetes szkíta-hún üstök nincsenek meg az V. század után. Ez ugyan igaz, de a nagyszentmiklósi híres aranykincs éppenhogy összekötő kapocs a húnok, az avarok és a magyarok között.

S amint az avar kagánok kincsei is fel-felbukkannak Nyugat-Európában, mint például a Sankt Maurice-i arany kanna esetében, ugyanígy reinkarnálódott az ősi állatábrázoló művészet az ossmanstedti vagy a Gizella-kincs ékköves turuljaiban, sasaiban.

A húnok tehát nem a semmiből születtek a IV. században és természetesen nem váltak semmivé 454 után. Az tény, hogy haderejüket kivonták a Kárpát-medencéből s ezáltal egy évszázadra ismét részekre szakadt ez a föld. De a VI. század derekán ismét megjelenik egy katonai hatalom Közép-Európában: Baján avar nagykagán hódító hadserege, aki Atilla méltó utódaként újra egyesíti a Kárpát-medencét s uralmuk alatt marad 300 esztendőn át. A Pax Hunnicat felváltja a Pax Avarica. 65 000 sírt ismerünk máig s egyre több település-nyomot, ám - amint láttuk a szkítáknál, a szarmatáknál, a húnoknál - az avarok nyelvét sem ismerjük, illetve vitathatatlan nyelvemlékük nem került még elő. Sírjaik azonban szinte mindenütt megtalálhatók. Néhol igen sajátságos fülkesíros temetőkben nyugszanak a halottak. Jellegzetes emlékanyaguk félreismerhetetlen, akár öntött, akár préselt, akár állatábrázolásos, akár növényi díszítményes. Az avarok az ősi szkíta-hún állatstílus legszebb hagyományait hozták magukkal. S mit tettek az avarokkal a trianoni területrabló államok "tudósai"? Ellopták a hagyatékukat, elszlávosították őket. Különösen durván járnak el a szlovákok, akik valójában csak a huszita háborúk során települtek be a Felvidékre s a IX, századi morvákhoz édeskevés közük van, mégis a felvidéki avar emlékanyagot ős-szlováknak minősítették. Azzal érvelve, hogy Nagy Károly egyébként is kiirtotta az avarokat.

Az avarok pedig közvetlen elődeink, akiknek egy része minden bizonnyal magyarul beszélt (szarvasi tűtartó), más része - éppen úgy, miként majd Álmos-Árpád népének egy része is - törökül. Hatalmas lélekszámú népről van szó, akiknek falvai 6-10 km távolságra estek egymástól s ismerünk 4000 síros temetőket is. Megtelepedett, földművelő és állattartó avarok népesítették be az Alföldet és a Dunántúlt, akik közül sokan keresztények voltak, amint erről Cyrill életirata is tanúskodik: Mi sok népet ismerünk, amely az íráshoz értő és Istent dicsőíti, mindegyik a maga nyelten. Ilyenek az örmények, a perzsák, a szogdok, a gótok, az avarok és türk-magyarok.

Az avarokat tehát egyáltalán nem irtották ki, jóllehet katonai hatalmukat megtörték s 830 tájára a Kárpát-medence ismét részekre szakadt.

S ekkoriban, a IX. század elején a nagy keleti állam, Kazária területéről kiválnak a szabír-magyarok, majd hozzájuk csatlakoznak az onogur-húnok (kabarok) s hatalmas előkészületek után megindulnak a Kárpát-medence felé. Vérszerződést kötnek! Menekülésről szó sem lehet. Különösen nem fejveszett menekülésről, ami néhány hónapig tartott volna. 1335-ben Bogdán román vajda néhány, ezer emberével betelepült a magyar királyság területére s ez a vonulása 11 hónapig tartott! Álmos-Árpád népe pedig legalább 5- 800 000 fő volt, minimum 20 millió állattal. Beköltözésük 860 körül megkezdődött (862, 884), de előtte is már az Al-Duna vidékén vannak (811, 838/39). Szinte egy nemzedék alatt benépesítik az egész lakható Kárpát-medencei földet.

Sírjaik jellegzetesek és egyrészük szemet gyönyörködtetően gazdag. Pazar lószerszámok, övek, tarsolyok, szablyák, íjak. A bezdédi tarsolylemezen rovásfelirat törökül: Könyörülj, nyújts Uram reményt! A benepusztai szíjvégen magyar és török rovásszöveg: Örs úr öve. "A magyar nemzet volt az, amely a történelmi eseményeket véghezvitte e hazában, amennyiben az általa elfoglalt területen s annak idegen népei között nemcsak új országot, nemzetet, államot és társadalmat, de ezzel új történelmet is alapított. Ez a történet vele kezdődik és véle emelkedik. Ő vitte és hordozta annak minden eseményét, öné volt a vezérlet, ő nyomta rá mindenre neve és szelleme bélyegét,"

(Ipolyi Arnold)

Mindezt a Turul nemzetségbéli nagy uralkodóink, Álmos és Árpád, és ivadékai vezérelték, akiknek erős hadserege ellenállt a nyugatiaknak (907), féken tartotta Európát (Bulcsu és hadjáratai) s mégis minket mindenki gyaláz és mi, önönmagunkat is ócsároljuk. "Van Közép-Európában egy nép, a magyar, amely nem önmagát heroizálja, a történetében nem nagyságának és életerejének a kultúra iránti fogékonyságának jeleit és bizonyítékait keresi", hanem jelentéktelenségének kimutatásával igyekszik tönkretevői és gyalázói előtt jó pontokat szerezni.

S mindeközben többször eladtuk a múltunkat is! A gazdag sírok száma ugyanis mindösszesen 940. Hol a milliós magyar nép? Hol vannak, akik már itt voltak és fogadták Árpád népét? Hiszen azt mondja a Tarihi Üngürüsz is, hogy Árpád és népe csak visszafoglalják azt az országot, amelyet őseik karddal szereztek meg, de azután elvették tőlük... azokra a tartományokra pedig nekünk van jogunk s most elindultunk, hogy országunkat visszaköveteljük. Őseink és mi is e vidéknek elnyeréséért a világ haragját vállaltuk magunkra... de ez az ország a mi örökségünk." Észben tartjuk-e a krónikás szavait? Lesz-e még egyszer erőnk visszavenni ősi örökségünket? A múlt nem maradhat holt teher. Hanem csodálatos erejével bennünk mélyen megtestesülve kell, hogy hozzánk visszatérjen.

Most valóban kicsik és erőtlenek vagyunk. Nemzetünk acsarkodó irigyei, még álmaikban is a fogukat csikorgatják, ha ránk gondolnak. Bántja őket, hogy ilyen kis számú nép még birtokosa a Föld egyik legáldottabb területének s izgatja őket számbeli csekélységünk, és bizakodnak túlerejükben, hogy végre-valahára sikerül bennünket leigázni és kiirtani. Valóban, szinte csoda, hogy még létezünk. Van-e remény? Van-e jobb jövőnk? Az Európai Unió számára nemzeti kisebbségek nem léteznek, csak nemzetállamok vannak. Jövőre már hivatalosan is csak magyarul beszélő román, szlovák, szerb és ukrán polgárok lesznek. Ki küzd majd az egységes magyar nemzetért? A nem létező ellenzék? A kormányzat ellenünk van, a világot uraló agresszív csoportok ellenünk vannak. Szerintük Trianon már csak néhány eszement őskövületet érdekel. Egyre inkább feledjük nagy elődeink intelmeit és kiáltásait: "nem hagyhatunk el semmit a magyarság legfontosabb tulajdonságai közül, mert bontsd meg a nyalábot, a bűvös kötést s végy ki egyet fajunk leglényegesebb tulajdonságaiból, s legott megszűnünk azok lenni, akik őseink voltak s reményeink egy új millennium felől széjjel foszlanak. Szerteszéjjel hullanának a reménykoszorú zöld levelei, Magyarország csak név szerint létezhetnék, s talán polgárai boldogok is lehetnek, de magyarok nem lesznek soha többé. " (gr. Kunn Géza)

S a megfeszített Magyarország majd lekerül a trianoni keresztről, de ne adja Isten, hogy azért, mert már nem is lesz Magyarország.

Hallotad-e hirit Atila királnak
Atila királnak, Isten ostorának?

Pekingtől Londonig, Delhitől Los Angelesig ma sincs művelt, olvasott ember, aki ne ismerné Atilla hún nagykirály nevét, de az Atilla-kép mégis, még ma is, 1550 esztendővel rejtélyes halála után, több, mint homályos. Ennek okaként csak részben hivatkozhatunk arra, hogy kevés és szűkszavú a rendelkezésünkre álló hiteles forrás a húnokról és legendás nagykirályukról.

Mindjárt a neve is problematikus, A germanisták, az iranisták és követőik ma is fennen azt hirdetik, hogy a világverő nagykirály nevét a húnok által legyőzött gótok adták s az Attila-név (így elöl két t-vel!) gótul atyácskát jelentene, Ez a feltevés mind történetileg, mind a korabeli hatalmi viszonyok ismeretében teljes képtelenség és súlyos torzítás. Hogyan választhatta volna a hún királyi dinasztia egyik igen előkelő tagja, Musdzsuk (Bendegúz) király a fiának az egyik szolganép nyelvén atyácskát jelentő nem-hún nevet?

Az ezredéveket átívelő magyar nemzeti hagyomány és az ősi magyar krónikák Atillát Etelének ismerik s ez a név nyilvánvalóan kapcsolatban van a Volga egykori Itil- Etil nevével, Ám, hogy ez a névadás magyar nyelven történt-e avagy török nyelven, mai ismereteink szerint el nem dönthető. Az európai tudományosság azonban mégis hamar döntött, mert Atillát mindenképpen germánosítani kellett, hiszen egy ilyen hatalmas történelmi személyiség csakis indoeurópai származású lehet. Ugyanezen indok alapján irániasították - ugyancsak először a németek (!) -a szkítákat. De nem volt elég az, hogy az Atilla név legyen gót eredetű, hanem egyes nyugati történészek még megtetézték ezt azzal, hogy valószínűleg maga Atilla is gót ivadék, aminthogy gót eredetű kellett legyen, mondják, Uptár, Ruga (Rugila), Bleda, Erekán (Arykán, Kreka, Rékal, Edekon, Eszla, Onogésziósz (Hunigésziosz), Laudaricus, Berichósz, Mundzsuk és fia Atilla is.

El kell ismernünk ma is, a XXI. század elején, hogy a tét valóban nem kicsi. Az igazi és a fő kérdés ugyanis az: kié hát Atilla? Kié, melyik népé az az örökség, amelyet Atilla hatalmas birodalma és példátlanul óriási életműve az utókorra hagyott? Mert az ma már szinte mindenki számára elismert, hogy az új Európa megálmodója és majdnem megteremtője is Atilla volt. Ha 1550 esztendővel ezelőtt hirtelen meg nem szakad az élete fonala, nemcsak közvetve járult volna hozzá a római birodalom felszámolásához s ezáltal az új Európa kialakulásához.

S csak tetézi a bajt, hogy a húnok hatalmas birodalmának legnyugatibb része a Kárpát-medence volt. Ők sem telepedtek meg (akárcsak később az avarok és a magyarok!) a Bécsi-medencénél nyugatabbra, jóllehet katonai hadjáratokat vezettek szinte egész Eurázsiában, Kínától és Perzsiától az Atlanti óceánig, a lengyel Szarmata síkságtól Bizáncig, ám falvakat, erődítményeket, temetőket nem hoztak létre csak a Duna, a Maros és Tisza vidékén s attól keletre. Tehát éppen azon az akkoriban megközelítően 220 000 km2,-es benépesíthető térségen nem léptek túl, amely pontosan Európa közepe volt és maradt. Ezen a tényen az sem változtat, hogy 1920-ban a nagyhatalmak különböző, mesterséges övezetekre szaggatták szét a Kárpát-medencét.

Tehát Kárpát-medencei egységes ország már nincs. Hún nép sincs s avar nép sincs. Vannak viszont germán és szláv népek és van (még) magyar nép. Logikus, hogy Európában a húnok utódai vagy a germánok vagy a magyarok lehetnek csak. Mivel azonban a Kárpát-medencében -a kétes eredetű gepidákon kívül - germán nép nem maradt fenn, csak két eset lehetséges: vagy minden húnkori nép vagy népcsoport örökre és nyomtalanul eltűnt a történelem süllyesztőjében, vagy az avarok és a magyarok Atilla népének leszármazottai.

Írásos források által is igazolhatóan, legalább hétszáz esztendőn át, egész Európában az volt köztudott, ismert és elfogadott, hogy a magyarok és a húnok rokon népek, a magyar Álmos-Árpád uralkodóház pedig közvetlen a nagy hún dinasztiához kapcsolódik. Mégpedig Balambér fiai: Uldin és Karatom Uldin fiai: Mandzsuk, Uptár (Oktár), Rua (Rugila) és Ojbársz, Mandzsuk fiai: Bléda és Atilla, Atilla fiai Ellák, Dengizik és lrnik, s Irnik fiai Dulo és Ugek, Álmos apja.

Mindezt a magyar krónikák is így tudják, Anonymustól Thúróczyig, sőt Oláh Miklós esztergomi érsekig. Különösen erősen tett hitet a hún- magyar rokonság mellett Kézai Simon a XIII. században.

De a magyar nemzeti történetírás sem vonta ezt kétségbe soha a XVIII. század végéig. Büszkén hirdették, hogy a magyar is szittya (szkíta) nép, mint a hún és az avar s egyformán mindahányan a kincses Kelet népei. Így szállt az ének szájról szájra, így hagyományozódtak apáról fiúra meséink, mondáink, dalaink, mítoszaink. Soha nem volt és ma sincs egyetlen un. finnugor hagyományunk, s mondánk, mesénk, dalunk, díszítményünk!

Lehetséges-e feltenni, hogy egy nép ezredéven át semmit sem tud őseiről, illetve amit tud, az mind-mind hamisság és nemtelen csalás? Ez nem lehetséges.

A régiek így írtak erről: "Az is képtelenségnek fog feltűnni minden komolyabb ember előtt, hogy egy nemzet, amely a középkorban oly hatalmas birodalmat tudott létesíteni, hogy egy ilyen nemzet ne tudta volna, hogy honnan eredett, ki és kicsoda voltaképpen, kikkel rokon és kik reá nézve idegenek? Még nagyobb képtelenségnek fog ez feltűnni az előtt, aki tudja, hogy nemcsak őseink, hanem minden altáji nép, mily szerfelett büszke volt magára és őseire minden időben, elannyira, hogy a családfák megalkotását éppen nem volt szükségük európai szomszédaiktól tanulni el, amint hogy nem is tanulták, hanem magukkal hozták azt az őshazájukból, s az ily, egészen a főistenig felmenő leszármazások velük szorosan összefűződve volt a többi őshagyományokkal együtt, nemzedékről nemzedékre szállottak át egészen a keresztény vallás elterjedtéig... Van-e tehát abban csak a legcsekélyebb valószínűség is, hogy egy oly büszke nemzet, mint aminő a magyar volt, nem tudta volna ki és kicsoda, honnan és minő nemből származik ez a nemes magyar nemzet? Ez lehetetlenség melynek megcáfolására elég egy pillantás nemzetünk legrégibb történelmi emlékeibe, hogy akinek látását hályog borítja, az arra azonnal eloszoljék s tisztán lásson." A német történészek a XVIII. század végétől szakadatlanul támadták és ócsárolták a magyarságot és a magyar történelmet. Először finnugorrá tették a magyarságot, majd vad dühvel nekitámadtak a krónikáinknak is, egyenesen arra szólítván fel bennünket, hogy vessük tűzre valamennyit, mert "őrült fecsegésnél" nem többek.

A hivatalos magyar történettudomány ma is azt vallja, azt tanítja s azt kívánja elhitetni mindenkivel, hogy a magyarságnak soha nem volt hún hagyománya, soha nem volt semmi köze a húnokhoz, sőt a hún-magyar rokonság gondolata maga is idegen tudósi kitalálás, amelyet a magyarok csak átvettek. Mindezzel pedig csak rosszat tettünk magunknak, mert egy barbár, rabló és gyilkoló hordának a rokonságát vettünk a nyakunkba. 1940-ben Eckhardt Sándor ezért azt tanácsolta: "jól teszi a hazája hírnevét féltő magyar, ha nyugati ember előtt nem dicsekszik Attila ősapjával és a hún-magyar atyafisággal"! Az angolszászok és a szovjetek a II, világháború alatt a III. Birodalom katonáit vad hunoknak nevezték. Ezen Wess Robert híressé vált Atilla-könyve sem sokat változtatott.

Amit Atilláról biztosat tudunk, bizony nem sok. Kr.sz. után 400 és 404 között született, bár késői, XVI. századi művek szerint 401-ben már uralkodó volt. Egyesek szerint már 395-ben napvilágot látott, noha bizonyosan nem a Duna völgyében egy döcögő szekéren (?!), ahogyan egy amerikai szerző képzelte. Apja Mandzsuk hún király, egyik nagybátyja keletrómai hadvezér, testvére Bléda (Buda) volt. Fiatalemberként túszként került a rómaiakhoz, Honorius császár udvarába s nyilván ott tanult meg latinul, majd később gótul. Talán 30 évesen már a húnok királya s az marad 19-20 éven át. Szűk két évtized nem nagy idő, de macedónai Nagy Sándornak csak 13 év jutott.

Birodalma vetekedett a nagy Alexandroszéval, hiszen Kínától a Duna-medencéig uralta a félvilágot. "Azok közül, akik valaha a szkíta vagy akármely más földön uralkodtak, senki sem ért el olyan rövid idő alatt akkora hatalmat, mint ő, aki a tenger szigetein is uralkodik, s egész Szkítián kívül még a rómaiak is adófizetői." (Priszkosz)

Személyes tulajdonságaira több forrás utal, a leghitelesebb Priszkosz rhétor leírása, aki 448-ban személyesen találkozott Atillával, valahol a Tisza mentén. Ő kiemelte egyszerűségét, mértékletességét, tisztaságát, bölcsességét, de utalt indulatosságára és komolyságára is, akinek még büszke léptei és tekintete is azt sugallja, tisztában van képességeivel és hatalmával. Atilla 448-ban már idősebb korban volt, hiszen őszbe vegyült a szakálla. A húnokat gyűlölő gót Jordanes szerint Atilla "Férfiú, aki a népek megrendítésére, az egész világ rémületére született a világra. Dölyfösen járt, szemeit ide-oda villogtatta, gőgös hatalmát testmozgásával is éreztette...Az esdeklőkkel könyörületes volt, és kegyes mindazokkal, akik meghódoltak neki." A magyar krónikák, követve Priszkosz és Jordanes leírását, azt mondják, hogy Atilla alacsony termetű, széles mellkasú, széles vállú, izmos nyakú, sötétbarna hajú, fekete, mélyen ülő, villámló szemű, széles orrcimpájú, őszes szakállú, bátor férfiú volt, aki azonban hitt a jósoknak is, tehát babonás volt, de ne feledjük: Julius Caesar is babonás volt! Priszkosz rhétor egy rendkívüli képességű államférfi és uralkodó arcképét örökítette meg.

A nyugati források, kivált a késeiek, előszeretettel nevezték Isten ostorának (flagellum Dei) először Ricordano Malas***illette őt ezzel a megnevezéssel a XIII. században, jóllehet a gót Alarichot már Szent Ágoston ennek nevezte, majd Dante az Isteni színjáték Pokol fejezetének 12. énekében is ezzel gúnyolta: "A Mennyek szigorú igazsága lesújt Atillára, Isten ostorára!"), de nevezték a világ pörölyének (malleus orbis) is, aki a Isten kardjának (gladius Dei) birtokában a világ urának tartotta magát.

Hatalmas hadsereget tulajdonítottak neki, félmilliós létszámmal és kiváló hadfelszereléssel.

Mindezt a rendkívüli hatalmat azonban, a nyugatiak szerint, Atilla és a húnok rablásra, a keresztény világ sanyargatására és hullahegyek gyártására használták elsősorban. Atillát gyakran sátáni alakban jelenítették meg, szarvakkal, kutyafejjel, nagy fülekkel, hadinépét pedig félmeztelen, kegyetlen, ordítozó, mocskos és vad hordának festették le, akik félig állatok voltak.

Régtől felmerült a húnokkal kapcsolatosan jónéhány alapvető kérdés, amelyekre sem a tudomány, sem az ismeretterjesztő irodalom mindeddig nem adott megnyugtató választ. Mindenek előtt az, hogy a magyarság kezdettől miért azonosította magát a húnokkal, holott ez a középkorban és az újkorban is csak megbélyegzést és hátrányos megítélést jelentett?

Mi a valós alapja a hún-magyar-székely rokonság eszméjének? A magyarok ősi eredetű hagyomány-világába a hún történetek valóban belekerülhettek volna a királyi udvarokban idegen mintára készült latin nyelvű krónikákból, abban a korban, amikor az emberek zöme olvasni sem tudott?

Milyen nyelven beszéltek a húnok? Volt-e írásuk? Europidok voltak avagy mongoloidok? Van-e kellő és elegendő történeti és régészeti bizonyítéka a húnok egykori uralmának és létének a Kárpátmedencében, Dél-Oroszországban, Közép- és Belső-Ázsiában?

A Krisztus születése utáni IV. század derekán a húnok a semmiből tűntek elő, majd 454 után semmivé váltak avagy az európai húnok közvetlen utódai az ázsiai húnoknak (hsziung-nuknak), akiknek már Atilla uralma előtt ezer esztendővel magas kultúrájú birodalmuk volt?

A magyarságot kezdettől mély és szoros kapcsolat fűzte Atillához, akit - mint ősüket - büszke öntudattal vállaltak uralkodóink is, mindenek előtt Szent László király (1077-1095), majd IV. László (1272-1290), később Hunyadi Mátyás (1458-1490).

Szent Lászlóban szinte újjá született a legendás ős, akinek emléke és öröksége a magyarság lelkében rögzült, kezdve a csodás erejű kard mitikus történetével, amely fegyver még megvolt I. András király korában, hiszen ezt az Atilla-szablyát adta át András király orosz özvegye Nordheimi Ottónak 1071-ben. Nem az a lényeg, hogy a Bécsben őrzött szablya valóban Atilláé volt-e, hanem az, hogy annak hitték? A csodaszarvas mondájának ismerete és Szent László általi felelevenítése ugyancsak a hún ősök tudatos vállalása. László király egészében szinte Atilla reinkarnációja, csak nem akarjuk ezt észrevenni.

Kun László király korában is számon tartották a magyar királyi kincstárban őrzött Atilla kincseket, Mátyás pedig büszkén és tudatosan vállalta, hogy ő második Atilla (Athila secundus - ahogyan 1488-ban Thúróczy János írta), aki egyik 1480-ban, Mehmed török szultánnak írt levelében arra hivatkozott, hogy "ugyanaz a szkíta vér folyik ereinkben s minden tekintetben Felségednek, mint idősebb fivérünknek a tetszését keressük."

Bármennyire tagadja a nemzetközi és a hazai tudományosság a hún - magyar rokonságnak még a gondolatát is, a székelyek ősi hún- tudatáról nem is szólva, akiket mind a mai napig (s ez már valóban megdöbbentő!) török nyelvű, lassan elmagyarosodott (?1) népként kezelnek, a húnok iránti vonzódás és ragaszkodás nemzeti kultúránk szerves része volt és maradt. Ezt semmiképpen sem vehették át eleink a királyi udvarok számára, idegen minták alapján készített latin nyelvű krónikákból.

Mi tesz valakit magyarrá? Nem a neve, kivált nem az idegenek által durván eltorzult alakban leírt névszülemények. Gondoljunk például arra, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar hadvezérének, Bulcsúnak a nevét a nyugatiak és a bizánciak így jegyezték fel: Pulsi, Bulgio, Bulosudes, avagy Szent István apjának, Géza nagyfejedelemnek a nevét így: latza, leche, lesta, Gonzalo, Deviux, Yesse, Vesse, lotscho, loias, Gouz. Ugyan ki ismerné fel ezekben a torzalakokban az ősi magyar Gyevücsát?

De hivatkozhatunk László, Sámuel, András, etc. nevű királyainkra is. Ha pusztán a név alapján ítélkeznénk Szent László szláv lenne, Aba király zsidó, András bizánci. A magyarnak az anyanyelve magyar, az imádságai, a meséi, a mondái, a dalai nyelve magyar, függetlenül attól, hogy szőke avagy barna, alacsony vagy magas, tömpe vagy sasorrú.

Atillát és általában a húnokat gyakran mongoloidnak ábrázolták, holott mind az ázsiai, mind az európai húnok zöme europid típusú volt, sőt europidok voltak a szkíták is, az avarok nagyobb része is, s a magyarok is persze. Mégis sokan kinyilatkoztatták: a húnok nyelve csakis mongol, török vagy esetleg szaka típusú nyelv lehetett. Van-e alapja ennek a kijelentésnek? Szinte semmi, mivel mindmostanáig - sajnos- nem ismerünk vitathatatlanul értelmezhető hún nyelvemléket. Magyarán: nem tudjuk a húnok milyen nyelven beszéltek, de az bizonyos, hogy a lingua hunnica vagy a lingua barbarorum nem gót volt, nem görög, s nem latin. Lehetett türk, de lehetett ómagyar is, sőt lehetett egy un. keverék nyelv is, amelynek része volt a magyar is.

Eurázsiából egyre nagyobb számban kerülnek elő rovásbetűs feliratok, szövegek a szkíta kortól (Kr.sz. előtti Vll. századtól) a hún- kazár- s avar-koron át a türkökig (Kr.sz. utáni VIII. század), ám az olvasatok mindig attól függenek, milyen nyelv alapján kíséreljük meg a megfejtésüket. A keleti lovas népek őstörténetének legnagyobb gondja (a türkök kivételével) az volt és maradt, hogy sem a szkíták, sem a szarmaták, sem a húnok, sem az avarok beszélt nyelvét nem ismerjük! Csak neveket, rangokat, címeket s néhány eltorzított szót jegyeztek fel (például Priszkosznál a kamosz, medosz, sztrava szavakat olvashatjuk).

A régészeti anyag pedig csak akkor szólaltatható meg etnikai-nyelvi vonatkozásban, ha a temetkezési mellékleteket, a temetés módját, a viselet kellékeit, a települések maradványait értelmezhető és elolvasható írásos anyag is kiegészíti. Bár meg akkor sem biztosan, amint ezt a feliratokkal is ellátott világhírű nagyszentmiklósi aranykincs mutatja.

Ma már meglehetős biztonsággal el tudjuk különíteni a szkíta, az iráni, a fiún, a kínai, a germán, az avar, a bolgár, a türk, a szláv és a magyar leleteket, s így azt is látjuk, hogy a IX-XI. századi Kárpát-medencei magyar emlékanyag tárgytipológiai alapon közvetlenül nem kötődik sem a szkíta, sem a hún, sem az avar leletekhez, világosan meg tudjuk határozni a Kr.sz. előtti első évezredbeli ázsiai húnok viseletét és kultúráját, valamint a IV, században feltűnő európai húnok egészen más jellegű anyagi műveltségét, azt mégsem tudjuk, legalábbis egyelőre, hogy az ázsiai hún birodalom népei közül a nyugatra vonultak miért adták fel ősi művészetüket, viseletüket, anyagi kultúrájukat? Nem vitatható, hogy Atilla korában Párizstól Szamarkandig és Ktésziphonig egy perzsa eredetű viselet dívott, s szinte általános volt az akkor korszerűnek tartott kétélű nehéz kard, a lándzsa, a vért, a díszes, ékkőbetétes lószerszámzat. A frank Chlodvig éppenúgy ezt hordta, mint Atilla főemberei. Vannak persze un. vezér lelet-típusok, amelyek a hún korban is meghatározók és általánosak Kínától

Catalaunumig (Mauriacum), mint például a hatalmas bronz üstök és a fém tükrök. Ugyanakkor az is tény, hogy a Kárpát-medencében ahhoz képest, hogy Atilla hadai 441-ben, majd 447-ben kétvállra fektették a bizánci császárságot, amikor nemcsak bevettek hetven várost, nemcsak és 2100 font évi aranyadót kaptak, de öt napi járóföld mélységig le kellett rombolniuk a bizánciaknak minden erődítményt és várat a déli határon, s ahhoz képest, hogy 451. júliusában a mauriacumi (Chalons) csatamezőn, állítólag 165 ezer katona esett el, majd 452-ben sorra foglalták el Aquileát, Mediolanumot (Milánó), Ticinumot (Pávia), mielőtt Atilla találkozott volna Leó pápával, ezekhez a tényekhez viszonyítva rendkívül kevés húnkori régészeti leletünk ismert a Kárpát-medencéből. Ezért is találták ki egyes kutatók, hogy a húnok csak katonai garnizonokat létesítettek a Duna és a Tisza vidékén.

Annyi bizonyos, hogy a hún birodalom központja nem a Kárpát-medencében volt, ezért Atilla nagykirálynak csak a nyári palotája állott a mi földünkön. 412-ben Olimpiodórosz római követ Karaton hún királyt a Kaszpi-tenger mellett kereste fel. Orosz régészek azt is lehetségesnek tartják, hogy a Kína szomszédságából nyugat felé vonultak zöme hún férfi harcosokból állott, akik azután Kr.sz, utáni 155-től 350 tájáig ugor (ómagyar?) asszonyokkal házasodtak össze s így amikor legyőzték az alánokat és a gótokat egy keverék-nép jött létre.

Priszkosz rhétor leírása alapján azonban falvak sorakoztak a magyar alföldön s nem lakatlan térségeken haladtak keresztül. De akkor hol vannak ezeknek a hunkori lakosoknak a régészeti emlékei? Minden bizonnyal a szarmatáknak nevezett népek hagyatékát kell újra értékelnünk.

A hún birodalom Közép-Ázsiától a Bécsi-medencéig terjedt s része volt a Kaukázus vidéke is. Ezért mind a hún állam "fővárosát", mind Atilla sírját keleten kell keresni, talán éppen a Kubán-vidéki hatalmas halomsírok között, illetve a későbbi kazár városok valamelyikében. Jordanes leírásában ugyanis sehol sem szerepel, hogy Atilla királyt hol temették el. A vonatkozó rész magyarul így hangzik: "Atilla holttestét a mező közepén selyem sátrak alatt (intra tenturia sirica) elhelyezték és egy csodálatos és ünnepélyes látványosságot rendeztek. Az egész hún nemzet (tota gens Hunnorum) legjobb lovasai (equites) körüllovagolták a ravatalt cirkuszi módon (in modum circensium) és dicső tetteit gyászénekekben adták elő. Miután elsiratták, a sírhalomnál (super tumulum!) sztravát rendeztek, amely nagy evést-ivást jelent. Éjjel a holttestet titokban tették a földbe (noctuque secreto cadaver terra reconditum). Először arany, majd ezüst, végül vas coperculát (koporsó? vagy szemfedél?) használtak a temetéskor. A sírba betetettek még a csatákban szerzett ellenséges fegyvereket, sokféle drágakövekről ragyogó lószerszámokat és különféle jelvényeket, majd pedig, hogy e nagy kincsektől az emberi kíváncsiságot távol tartsák, a temetést végzőket megölték (trucidarunt)."

Nincsen szó tehát a leírásban folyóba temetésről, bármily szépséges is Gárdonyi Géza leírása a Láthatatlan emberben. Ez a történet a gót Alarichra vonatkozott.

Atilla nagykirály hirtelen halála már a kortársakban felvetette annak a lehetőségét, hogy megmérgezték, hiszen mind a nyugati, mind a keleti császárság számára rendkívül nagy veszélyt jelentett. Kiválóan megszervezett hadserege és országa, az érvényben lévő hivatalos magyarázatok szerint, 15 év alatt semmivé lett. Négyszáz év múlva, különös módon, állítólag, ugyanez lett a sorsa az avarok országának is. Márpedig ez a nagy lélekszámú nép nem tűnhetett el a semmibe. Részben itt kellett maradniuk a húnkori lakosoknak a Kárpát-medencében, részben a keletre visszavonultaknak is tovább kellett élniük. Minden bizonnyal ők rejtőznek a fehér hún, a heftalita és a szabír népnév mögött. A szabírok VI. századi története jól ismert, számos szerző a heftalitákat és a szabírokat is húnoknak nevezi. VI. századból való Gorda és Muagerisz (Magyar!) fejedelmek története is. Valamint igen fontos tudnunk, hogy a VII, századtól feltűnő kazároknak és a IX. században feltűnő magyaroknak az eredeti, "másik" neve szabír (szavárd) volti

A régészeti kutatás egyre határozottabban mer állást foglalni abban a kérdésben, hogy a VI-IX. századi Kárpát-medencei avarok zöme heftalita-hún volt, megvan tehát annak a lehetősége, hogy mind az avaroknak, mind a bolgároknak, mind a magyaroknak igenis volt saját hún hagyományuk, hún örökségük és hún rokonság-tudatuk.

S így merjük végre kimondani, hogy Atilla nagykirály méltó volt a hún nemzetéhez és a nemzete és annak örökösei is méltók nagy királyukhoz!

Atilla emléke persze Európa minden népében nyomot hagyott, ahogyan Nagy Géza fogalmazott: "Atilla mindenképp egy óriásilag kimagasló s a népvándorlás valamennyi alakját felülmúló egyéniségének emléke az, amit az európai népek között hagyott maga után. Ellenséges és szövetséges népek szőtték tovább emlékezetének hagyományait, de akár a rémülettel ölelkező gyűlölet, akár a csodálat és az elragadtatás színezte ki azokat, mindegyiknek a hátterében ott rejlik az az ösztönszerűen kifejezett gondolat, hogy ez az ember vetett véget a világ régi rendjének s tőle indult ki az új rend, melyen a régi barbárság öntudatra ébredésével a középkori Európa felépült. Az ő lángesze, akaratának ellenállhatatlan volta s egyéniségének rendkívüli varázsa adott céltudatos irányt annak az előbb nem sejtett erőnek, mely a barbárokban volt s ezt barát és ellenség egyaránt átérezte, Benne összpontosították a román népek a népvándorláskori rombolások minden borzalmát, isten ostorának tekintették s eszményképen ebben a fogalomban állították maguk elé."

Kérdés, hogy éppen most, az egyesült Európa kellős közepére szorult kis népként elfogadjuk-e végre felemelt fejjel Atilla örökségét? Kell-e minékünk a nagy hún király emléke, akinek igazán méltó és monumentális szobra mindeddig nem készült el, (a soproni és a tápiószentártoni alkotások kisebb kategóriák), jóllehet egyes csoportok gyűjtik az erőt erre a nagy feladatra.

Pedig micsoda erőt sugározna, ha Budapesten, mondjuk, a Gellért-hegyi un. szovjet szabadságszobor helyén állhatna - ugyanakkora méretben - egy fenséges Atilla-szobor.

A kutatók egy része évtizedek óta készül egy új, átfogó, magyar, angol és orosz nyelvű összegző nagymonográfia kiadására, amely két évvel ezelőtt csaknem valóra vált, hazai, orosz, kínai, kazah, amerikai és német tudósok részvételével. Hozzáfogtunk a források kritikai kiadásának előkészítéséhez, a kutató utak megszervezéséhez, ám a megígért anyagi támogatás ismét elmaradt. A melldöngető magyarkodás profit-vadászai számára a múltunk csak pénzszerzési terep, történelmi tőzsde. Pedig tudni kellene végre jól szeretni a Hazát, amelyet azonban előbb széppé kell tennünk jelenünkben és múltunkban egyaránt.

Bakay Kornél


  
    Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket! Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Sz:webmester
Idő:2011.03.30.
Olv.:225
Cimkék:

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
    

  
 
 
    

   
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
    

   
 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.
Ne feledd: azok a szavak, amelyekkel minősítesz valakit, többet mondanak rólad, mint akiről beszélsz!
Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)

Extra mosolyok:
(Egérrel megfogva behelyezhetőek a szövegbe.)

Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Kedves Hozzászóló!
Írd be ide a fenti képen látható kódot.
Ez a programok által bevitt veszélyes tartalmak beírásának megelőzésére szolgál.
(ha bizonytalan vagy a kód olvasásában, a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat)



 
    

 
Generálás ideje: 0.03 mp 

Mottó:

A tévedés be nem ismerése a megoldástól való elfordulással egyenlő és csak árt mindenkinek. Az idő pedig olyan mint víz, előbb-utóbb a felszínre dobja, ami nem oda való.

(Nemtom)


Kezelők
 BEMUTATKOZÁS
 LEXIKON

Online könyvrendelés
Fotóalbumok
Linkek, társoldalak Honlap statisztika

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


Téma bevezető és tartalma

Őstörténetünkről
Az eltévedt időszámítás elméletéhez kapcsolódó őstörténeti cikkek.



Ma érvényes évszámok

Jelenlegi:2017
Etióp:2009
Kopt:1733
Iszlám:1438
Perzsa:1396
Zsidó:5777
Indiai:1939
Bizánci:7525
Örmény:1465

Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

Eltévedt évszámok

Jézus születésétől számolt
TévesHelyes
20241777
Arszakida éra
TévesHelyes
22642017
Szeleukida éra
TévesHelyes
23282081
Róma alapításának érája
TévesHelyes
27702523
Nabú-nászir-éra
TévesHelyes
27642517
Olimpiai éra
TévesHelyes
698 ol. 1 év633 ol. 1 év

Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

Információk
 
Ugrás_a_cikk_oldalára

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek


Egyiptomi kopt naptár

Etióp naptár

Iszlám naptár

Honlapok
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Eltévedt időszámítás
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Meglátások
  Eurochess
  Hevessakk
  Agriasakk
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Kitalált a kitalált középkor az...
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Tomory Gábor Néptánciskola
  Borostyán Néptáncegyüttes
  Csibészke Néptáncegyüttes
  Mákvirág Néptáncegyüttes
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix

Statisztika
Te vagy itt a(z)
2431837
látogató!
Ma  981,
ebben a hónapban
19859 látogató volt.
Jelenleg
1 regisztrált tag
és 38 vendég olvas minket.

Üdvözlöm oldalamon!

Oldalt eddig 2431837 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:133
Látogatók összesen 617 alkalommal szóltak a fórum 9 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:
LL.kedõ
Gondol-f
enteje
trilla
Teupoko

Mai legolvasottabbak
Pontosítás egy hihetetlennek tűnő gondolathoz  (5)
HA ILLIGNEK IGAZA VAN...  (5)
2. Az elmélet alapjai  (4)
Heribert Illig: A kitalált középkor. A történelem nagy időhamisítása című munkájának ismertetése és kritikája  (4)
Bemutatkozás  (4)
1. Bevezető  (3)
5. Fogyatkozások  (3)
Kimaradt-e bármennyi év az időszámítás során?  (3)
I. Bevezető  (3)
VI. Eltévedt időszámítás csillagászati bizonyítása  (3)