Visszalépés a Főoldalra
TARTALOM
ELMÉLET ANYAGA
ELMÉLET, egyszerűen
FÓRUMOK
   
 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

  
      Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!


KÁLTI MÁRKTéma : Középkori krónikáinkról
 

KÉPES KRÓNIKA (CHRONICON PICTUM)


ELSŐ INTERNETES KIADÁS A

Fordította: Szabó Károly, (1867)



 

URUNK SZÜLETÉSÉNEK EZER HÁROMSZÁZ ÖTVENNYOLCZADIK ESZTENDEJÉ­BEN, UGYANCSAK URUNK MENNYBE MENETELE UTÁN VALÓ HÉTEN KEDDEN, KEZDETETT EZ A KRÓNIKA A MAGYAROK RÉGI ÉS LEGÚJABB TETTEIKRŐL, ERE­DETÖKRŐL ÉS GYARAPODÁSUKRÓL, GYÖZEDELMÖKRŐL ÉS VAKMERŐSÉGÖK­RŐL. 1 ÖSSZE LŐN PE­DIG SZEDEGETVE KÜLÖNFÉLE RÉGI KRÓNIKÁKBÓL, AZOK IGAZSÁGAIT LEÍRVA S HAMISSÁGAIT TELJESSÉGGEL MEGCZÁFOLVA. 2 AZ ÚR NE­VÉBEN ÁMEN. 3


 

KEZDŐDIK A MAGYAROK KRÓNIKÁJÁHOZ AZ ELŐBESZÉD. 4

 

 

Énáltalam uralkodnak a királyok, mond az Úr Isten bölcs Salamon által.  Példabeszé­dek könyvének nyolczadik részében.  5 Dicsőséges Isten az ő szenteiben, csudálatos az ő fönségében, kinek kimondhatatlan mélységű, határtalan és végtelen bölcsesége igaz bírói ítéletével eget és földet egyiránt kormányoz.  6 És jóllehet valamennyi szolgáját fölmagasz­talja, és nagy tisztessé­gekkel ékesíti, és a mennyei boldogság részeseivé teszi: mindazonál­tal, hogy a méltóknak mél­tán fizessen, azokat emeli a méltóságok különb fokaira, s azokat tünteti ki jutalmai bőségesebb osztogatásával, akiket érdemesebbeknek ismer, s a kiket tündöklő érdemeik nagyobb volta ajánl.  7 Mint legvilágosabban kitetszik a dicső királyok fönségében és a magyar királyok által ki­vívott nagyhíres győzedelmeik gyakorlásában, kik az isteni hatalom oltalmában bízva, fegyveres seregeket nagyhatalmasan megszalasztván, királyok és császárok táborait fölforgatván, erősek lettek a háborúban, senki sem bírván el­lenök állani a harczban.  8 Mi is jól ki van mutatva az iste­ni nyilatkozatban megírt ez igé­ben: Általam, mond az úr, és nem saját erejükkel uralkodnak a királyok, és fognak ural­kodni a magyarok királyai. 9 Hol is először az isteni hatalom van kifejez­ve, mely legyőzhe­tetlen erőt adandó: Általam, úgy mond , ki véghetetlen hatalmú, minden ben­nem bízókat segítni erős vagyok. 10 Minthogy én ölök és éltetek, én sebzek és én gyógyítok, s nincs a ki az én kezemből menekülhessen; ki fölemelem a szegényt a porból, hogy üljön a feje­delmekkel és bírja a királyi széket.  11 S azután van mondva: Uralkodnak a királyok, kikben az igazság lelke, a bölcseség világa, a türelem csendessége és az irgalmasság kegyelme lakozik, amint a szent beszéd bizonyítja a Példabeszédek huszadik részében: Irgalmasság és igazság őrizi a királyt, s kegyelmességgel erősödik az ő királyi széke.  12 S ismét más helyen mondja az írás: A bölcs király székében ülve tekintetével minden bajt eligazít. 13 És ismét Salamon mondja Bölcse­ség könyvének hatodik részében: A bölcs és irgalmas király oszlopa a nép­nek, és szétveri az is­tenteleneket, a megigázott népeket a zsarnokok kezéből kiragadván. 14 Mi jól beteljesedett Ma­gyarország királyaiban, kik minden zsarnokokat meggyőzvén, Ma­gyarország népeit gyönyörűsé­ges békeségben és gazdag nyugodalomban pihentették, azért, mivel valamennyi királynál job­ban félték az Úr Istent, mint meg vagyon írva Mózes ötö­dik könyvének tizedik részében, hol az Isten így szól a királyokról. : Mikoron a király az ő országának székébe ülend, írja le magának az Úr törvényét, és tartsa magánál, és olvassa meg életének minden napjaiban, hogy tanulja meg félni az ő Urát Istenét, és megtartani az ő szavait, melyek a törvényben meg vannak parancsol­va, hogy hosszú ideig uralkodjék, és uralkodjanak fiai a földön, és dicsőségét bírják mind örök­ké. 15 Mely királyoknak, tudniil­lik a magyar királyoknak eredetét, származását és Scythiából kijö­vetelét a szent doctorok különféle irásaiból ily renddel fogom előadni. 16


 

(ELSŐ RÉSZ).

 

A MAGYAROK EREDETÉRŐL A SZENT IRÁS SZERINT. 17

 

 

Amint az irások mestere a Teremtés könyvének tizedik részében írja: Ezek a Noé fiainak nemzetségei, és ezen három fiától, tudnillik Semtől, Kámtól és Jáfettől származott az özönvíz után hetvenkét nemzetség: Jáfettől tizenöt, Kámtól harmincz, Semtől pedig hu­szonhét. 18 Ezek elszéledtek a világ három részében: Semnek jutott Ázsia, Kámnak Afrika, Jáfetnek Európa. 19 Mert Josephus szerint Jáfet fiai bírták az éjszaki tartományt Scythiának és Syriának Taurus és Imaus hegyektől fogva a Tanais folyóvizéig, mely Scythiában va­gyon. 20 S ugyanezt állítja Szent Jeromos a héber dolgokról írt könyvében, hogy Jáfet fiai bírtak Ázsiában az Imaus és Taurus he­gyektől fogva a Tanais vizéig, Európában pedig Gá­desig, neveiket a helységek és nemzetek ne­veiben fönhagyván, melyek közől később igen sok el­változott, a többi pedig megmaradt valami hasonló vagy közeljáró névben. 21. Jáfet fiai: Go­mer, akiről neveztetnek a galaták, s azután a gal­lok, kiket francigenáknak hívnak bizo­nyos Francióról, Páris fiáról, ki Priamis fia volt, az első trójai királyé, kik Trójából annak romlá­sa után Pannóniába jövén, melyet hajdan Nagy Sándor idejében Felső-Görögország­nak hívtak. A Sycan hegy alatt, a Hister folyó mellett, melyet néme­tűl Dunnak hívnak, igen erős várost építettek, s annak a Sycan hegytől Sycambria nevet adtak, s ott maradtak négy­száz esztendeig Krisztus születése előtt, s végre a keleti nemzetektől félvén, a nyugoti vi­dékekre költözködtek, s a Sakana folyó környékét elfoglalták, melynek Franció nevű ve­zérökről Francia nevet adtak, fővárosát pedig azon Franció atyjának nevéről Parisnak nevezt­ék. 22 Jáfet második fia Magóg, akitől származtak a Scythák szent Jeromos szerint; to­vábbá Madaj, akiről nevezték a médokat; Javán, akitől a görögök erednek, ahonnan a hé­berben Görögország neve maig is Javán; Tubál, akitől a spanyolok származtak; Mosoch, ki­től a kappadókok származ­tak, ahonnan nálok máig is van Massekab nevezetű város; és Thiras, akiről neveztettek a thrá­kok. 23 Továbbá Gomer fiai: Assenekh, kitől származtanak a trójai­ak; Javán fiai: Eliza, akiről ne­vezték az elizeusokat, azután eolisiakat, és Tharsis, aki­től származtak a ciliciaiak, ahonnan fővá­rosukat is Tarsusnak nevezték, ahol született Pál apostol, mint meg vagyon írva az Apostolok Cselekedeteinek huszonegyedik és következő fejezeteiben. 24 Ezekből váltak ki a népek szigetei a magok országaiban, kiki saját nyelve szerint. 25 Ez itt megelőzőleg van mondva, minthogy később történt a nyelvek megoszlásá­nak idejében. 26 Kám fiai pedig: Khus, akiről nevezték az ethiopso­kat, ahonnan Ethiopiát héberül Khusnak hívják; és Mezarim, akitől származnak az egyiptomiak, ahonnan Egyip­tomot héberül Mezarimnak hívják; Phuth, akitől a sibrek származnak, akiket azonban elébb Phutheusoknak hívtak, ahonnan van ott egy folyó, melynek máig is Phuth a neve; és Khanan, akiről nevezték a khananaeusokat, kiknek földje később Izrael fiainak ada­tott. 27 Khus fiai pedig Saba, akiről nevezték a Sabaeusokat; Evila, akitől származtak a pogányok; és Sabatha, akitől származtak a sabatheusok. 28 Továbbá Khus nemzette Nempróthot: ez volt, aki rávette Noé maradékit, hogy építsenek várost és tornyot az Úr ellenére, melyről vagyon szó a Teremtés könyvének tizenegyedik részében. 29 Azért mondja róla az írás: Ő kezde hatalmas lenni a földön, minthogy erővel másokat meghódoltat vala, és akaratjok ellenére az említett munkára kényszeríti vala. 30 Azért mondja továbbá az írás: Ez hatalmas vadász, azaz az emberek elnyomó­ja, vala az Úr előtt, mivel semmi sem titok az ő szemei előtt. 31 Azért terjedt el a köz példabeszéd: olyan mint Nempróth. 32 Ahonnan később is, ha valakit az emberek elnyomójának látnak vala, másik Nempróthnak, vagy szintén Nempróthnak nevezik vala. 33 Birodalmának kezdete pedig Babylon vala, s maradéka az Oczeán tenger mellékét bírá. 34 Mindebből kitetszik, hogy azok állí­tása nem igaz, akik azt mondják, hogy Hunor és Magor, a magyarok atyjai, Nempróth fiai vol­tak, ki fia volt Khusnak, ki fia volt Kámnak, kit Noé megátkozott volt: azért is, mert így a ma­gyarok nem Jáfet nemzetségéből valók volnának, mint szent Jeromos mondja; azért is, mert Nempróth soha sem lakott a Tanais vize körül, mely keletre van, hanem az Oczeán tenger mel­lett. 35 Tehát amint a szentírás és a szent doctorok mondják, a magyarok Jáfet fiától Mágógtól származtak, aki az özönvíz után ötvennyolcz esztendővel, mint szent Sigilbert antiochiai püspök a keleti nemzetek krónikájában mondja, bément Evilát földére, és nejétől Enektől nemzette Magort és Hunort, akikről a magyarok és húnok neveztettek. 36

 

 

2.  A MAGYAROK ELTERJEDÉSÉNEK KEZDETE SCYTHIA KELETI RÉSZÉBEN. 37

 

 

Történt azonban, hogy amint egyszer vadászni kimentek, a pusztában egy ünő szar­vasra bukkantak, melyet, amint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergettek, s midőn az ott sze­mök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresték, de semmi módon meg nem találhat­ták. 38 Végre is bejárván az említett ingoványokat, azt a földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték, azután atyjokhoz visszatérvén, tőle búcsút véve, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé szál­lottak, hogy baromtartani ott lakjanak. 39 Meotis tartománya pedig Persia országgal határos, s egy igen keskeny gázlón kívül mindenfelől tenger övezi kör­nyűl; sebes folyókkal, fűben, fában, hal­ban, madárban és vadban bővölködik. 40 Nehéz oda be, s onnan kimenni. 41 Bemenvén tehát a me­otisi ingoványokba, ott öt esztendeig helyben maradtak; hanem a hatodikon kimenvén, a pusz­tában véletlenül Bereka fiainak nejeire és leányaira találának, amint férjeik nélkül sátrak alatt tanyázva a kürt ünnepét üllték, és zene hangjai mellett lejtettek, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivé­nek. 42 Ez volt az első rablás az özönvíz után. 43 Történt pe­dig, hogy azon csatában azon gyermekek közt Dúlának, az alánok fejedelmének, két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Magor vette nőül. 44 S ezen nőktől vették eredetöket minden húnok vagy magyarok. 45 Lőn pedig, hogy miután a Meotis ingoványai közt sokáig lakoz­tak, igen erős nemzetté kezdtek növekedni, s az a tartomány őket sem befogadni sem táplálni nem bír­ta. 46 Kémeket küldvén tehát onnan Scythiába, miután Scythia tartományát igen ügyes ra­vaszsággal kikémlelték, gyermekeikkel és barmaikkal azon hazába vonulának, hogy ott lakozz­anak. 47 Midőn tehát azon országba bémentek, abban lakókúl az alplozúrokat találák, kiket most pruténoknak hívnak, kiket megvervén és kikergetvén vagy megölvén, azon or­szágot, mint tudjuk, szomszédaik ellenére mai napig is bírják. 48 Scythia tartománya ugyanis Euró­pában fek­szik s kelet felé terjed; egyfelől az éjszaki tenger, másfelől a Rif hegyek zár­ják be; melytől kelet­re Ázsia, nyúgotra pedig az Ethöl azaz Don folyó. 49 Az ott termett nemzetek pedig henyeségbe merűltek, hiábanvalóságoknak hódolók, fönhéjázó természe­tűek, buja­ságra hajlandók, rablásra áhítoznak, s általában inkább barna mint fejér színű­ek. 50 Scythia ugyanis egy darabban terűl, ha­nem uralkodásra nézve három országra van osztva, tudniillik Bascardiára, Denciára és Magoriá­ra. 51 S van benne száznyolcz tarto­mány, melye­ket hajdan Hunor és Magor fiai azon száznyolcz nemzetségért, melyek az ő ágyéka­ikból eredtek, osztottak volt föl, amint a Meotis ingoványaiból Scythiába költöz­tek. 52 A scytha birodalommal keletre határos Júriabeliek országa, azután Tarsia, végre Mangalia, holott is Európa végződik. 53 A nyári nap alatti táj felé pedig a korozmi nemzet fekszik és Ethiopia, melyet Kisebb Indiának hívnak. 54 S ezután délszak és a Don folyó közt átha­tolhatatlan puszta van, ahol azon földöv levegőjének mérsékletlensége miatt különféle fajta kí­gyók, mint egyegy malacz olyan nagy békák, basiliscusok és más mérges állatok vannak, tigrisek és egyszarvúak teremnek. 55 A Don nagy folyóvíz, Scythiában ered, a ma­gyarok Et­hölnek hívják, s ahol a Scythiát környező havasokon áttör, nevét elveszti s Don­nak neve­zik; mellette dél felé a kitánok és alánok népe fekszik, s végre három ágon a Kerektengerb­e szakad. 56 Egy Togata nevű más folyóvíz is ered a scythák országában, mely oly rengeteg erdőkön, mocsárokon és havas he­gyeken át folydogálván, hol a nap soha nem süt, végre Irkániába szakad, az éjszaki tengernek tartva. 57 Scythia tartománya, mint mondják, hosszá­ban há­romszáz hatvan, széltében száz kilenczven stádiumra terjed, s fekvése oly erős, hogy csak egyetlenegy igen kicsiny helyen lehet belé jutni, miért is a seythák soha semmi biroda­lomnak, még a macedóniainak sem, voltak alá vetve. 58 És ezért nevezzük őket dent-eknek, mivel valamint a fogak (dentes) mindent megrágnak és megőrölnek, minden népe­ket úgy megőrölnek vala; miért is a rómaiak őket Isten ostorának hívják va­la. 59 A mondott Scythia földe mindazonáltal némely helyeken mint mondják elég buja, li­getekkel, erdők­kel, lege­lőkkel ékes, s különféle vadakban gazdagon bővölködik. 60 Kelet fe­lől szomszédo­sok vele a besenyők és fejér kúnok; nyúgotra pedig az éjszaki tenger körül, mely vele szomszéd, Sus­dáliáig emberi nemzetnek járhatatlan rengeteg erdő van, mely mint mond­ják nagy messze terjed, hol kilencz álló hónapon át sűrű fellegek feküsznek, hol a nap nem látható, hanem­ha július, június és augustus havában, akkor is napjában csak annyi ideig, amennyi hat órá­tól kilenczig van. 61 Az említett sivatag hegyeiben kristályt ta­lálnak, griffek fészkelnek, s vadászsólyom madarak költenek, melyeket magyarúl kerecset­nek hívnak. 6

 

 

3.  A MAGYAROK ELSŐ BEJÖVETELE PANNÓNIÁBA. 63

 

 

Urunk születésének háromszáz hetvenharmadik esztendejében, Válens császár és I. Co­elestin római pápa idejében, a világ hatodik korszakában, a Scythiában laktokban meg­sokasodott húnok egybegyülekezvén, s magok közt kapitányokká tévén Bélát, Csele fiát, ki a Szemény nemzetségből származott, Kevét és Kadicsát ugyanazon nemzetségből, Ethelét, Kevét és Budát Bendeguz fiait a Kádár nemzetségből, elhatározták, hogy a nyúgoti tarto­mányokra rontsanak. 64 A száznyolcz nemzetségből ugyan is tízszer százezer embert, mind­egyik nemzetségből tízezer fegyverest, választottak, otthon hagyván a többi húnokat Scyt­hiában, hogy szállásaikat, országu­kat az ellenségtől őrizzék. 65 S állítanak magok között egy Kádár nevezetű bírót a Torda nemzet­ségből, ki a viszálkodók pereit eligazítsa, a tolvajokat, rablókat és gonosztévőket fenyítse, úgy azonban, hogy ha azon bíró mértékletlen itéletet hozna, a község megsemmisítve visszavonhas­sa, s a vétkes bírót és kapitányokat letehes­sék, amikor akarják. 66 Ennél fogva ez a törvényes szo­kás a húnok vagy magyarok közt Gyei­csa vezér, Takson fia, idejéig fönmaradt. 67 Mert a magya­rok megkeresztelkedése előtt a kiáltók szava a táborokban így gyűjté vala hadba a húnokat: Is­ten és az egész község sza­va, hogy kiki itt s itt fegyveresen, vagy ahogy van, pontosan megjelen­jék, a község paranc­sát és tanácsát meghallani. 68 Valaki tehát a parancsot megvetette, ha okát nem tudta adni, a scythiai törvény karddal vágatta ketté, vagy veszett állapotoknak tétette ki, vagy irgalmatl­anúl a köznép szolgaságába vetik vala. 69 Tehát az ilyes vétkek és kihágások válasz­tották el egyik húnt a másiktól; különben ugyan is, miután minden hún egy apától és egy anyá­tól származott, hogyan mondhatnák egyiket nemesnek másikat nem nemesnek, ha ily esetekért elmarasztva nem lett volna szolgává?. 70 Akkor mind ezen kapitányok együtt egy szívvel lélekkel megindúlván Scythiából, a besenyők és fejér kunok közzé, azután a susda­lok, ruthénok közzé, és a fekete kunok földére nyomúlának. 71 Onnan megindúlván a Ti­száig jutának. 72 Mely tartományt amint körültekintettek, az egész község egy értelemmel azt végezte, hogy ne menjenek tovább feleségeikkel és barmaikkal; mert feleségeikkel, sze­kereikkel és sátraikkal szállottak vala ki szü­löttök földéről. 73 S minthogy akkor Pannó­niát, Pamphyliát, Phrygiát, Macedóniát és Dalmátiát a longobárd nemzetből Sabária váro­sából származott Macrínus, hadfolytatásban tanult tetrarkha, kormányozta, hallván hogy a húnok a Tisza mellé telepedtek, s országát napról napra szaggatják, országa népével rájok támadni félvén, követeket külde a rómaiakhoz, kérvén hogy adjanak neki segítséget a hú­nok ellen; mert a római császár kegyelméből uralkodik vala az említett tartomá­nyokban. 74 A rómaiak pedig akkor az aleman nemzetbeli verónai Detriket emelték vala önkényt ma­gok fölé királylyá, kit meg is kértek, hogy vigyen Macrínusnak segítséget. 75 Az oztán szíves jó lélekkel rá állván, megindúla olasz és német sereggel, és más nyúgoti vegyes nemzetek­kel, s végre Százhalomhoz juta, hol a longobárdok Potentia város alá gyülekeztek vala, hogy ta­nácsot tartsanak Macrínussal, vajon a húnokat a Dunán átkelve tanyájokon, vagy más alkalmas helyen kellene-e megtámadniok. 76 Míg hát Detrik és Macrínus ebben a tana­kodásban veszteglet­tek, a húnok a Dunán csendes éjtszaka Sicambriánál tömlőkön átkel­vén, Macrínus és Detrik se­regét, mely Potentia városába nem fért, s kint a mezőn sátrak­ban tanyázott, kegyetlenűl öldökö­lék. 77 Mely támadáson Detrik elkeseredvén, kivonúla a húnok ellen a Tárnokvölgy mezejére harczolni, ki is megütközvén, a húnokat, amint mondják, embereinek igen nagy romlásával és veszedelmével, legyőzé. 78 A húnok közől, akik megmaradtak, a Tiszántúlra szaladának. 79 Elestek azon nap a húnok közől száz hu­szonöt ezerén; ott veszett közöttök azon ütközetben Keve kapi­tány is; Detrik és Macrínus emberei közől. 80 Azokon kivül kiket sátraikban öldököltek volt le, kétszáz tízezer veszett el. 81 Látván tehát Detrik, hogy embereiben ily nagy öldöklés esett a harczban, az ütközet után másod nap Macrínussal együtt Tulna városa felé vonúla, mely akkor a latínok városa vala, s Pannónia városai közzé számláltatott. 82 Tulna város Austriában esik, s há­rom állo­másra fekszik Bécstől. 83 S amint megtudták a húnok, hogy ellenségeik visszavonúltak, vis­szatértek a viadal helyére, és bajtársaik testeit és Keve kapitányt scytha szokás szerint az or­szágút mellett, hol díszes kőbálvány van fölállítva, a legtisztességesebben eltemették, s azon he­lyet és azon vidéket Keveházának nevezték. 84 Megismervén tehát a húnok az előb­beni ütközet­ben a rómaiak lelkületét és fegyverkészületét, seregöket újra összeszedve Tul­na városa felé nyo­múlának, ahol ellenségeik összegyűltek vala, kikkel, mint mondják, Det­rik és Macrínus Cezum­aurnál szálla szembe, s reggeltől délestig harczolván, a rómaiak le­győzetének, holott Macrínus is elesett, Detrik pedig homlokán nyíllal megsebesíttetett, s a rómaiak egész hadserege elveszett vagy elszaladt. 85 A húnok közől pedig abban az ütközetb­en negyven ezerén estek el. 86 Béla, Keve és Kadicsa is ott estek el, kiknek testeit onnan elvivén, a többi húnok mellé az említett bálvány­nál temették el. 87 Miután pedig a rómaiak serege Cezumaurtól elszéledt, soha többé sok eszten­dőn át nem lehetett őket a húnok el­len egybe gyűjteni. 88

 

 

4.  ATILA MAGYAROK KIRÁLYA VÁLASZTÁSÁRÓL ÉS FEJEDELMI GYŐZEDELMÉ­RŐL. 89

 

 

 

Urunk születése után a négyszázegyedik, a magyarok Pannóniába jövetele után pe­dig a huszonnyolczadik esztendőben, a magyarok vagy húnok egyenlő akaratból Atilát, Bendeguz fiát, emelték magok fölé a rómaiak módjára királylyá, ki elébb a kapitányok egyike vala, ki is testvérét Budát fejedelemmé és bíróvá tette a Tiszától a Donig, s magát magyarok királyának, vi­lág félelmének, Isten ostorának neveztette: Atila Isten kegyelmé­ből Bendeguz fia, a nagy Nem­próth unokája, ki Engadiban növekedett, a húnok, médok, góthok, dánok királya, a föld kerek­ségének félelme, és Isten ostora. 90 Vala pedig Atila ki­rály barna színű, dühös tekintetű, büszke járású, széles mellű, s megeresztett szakált visel vala; szerfölött buja természetű is vala; szekré­nyében pénzt nem szeret vala tartogatni; merészségében magamérséklő, csatákban igen forté­lyos és ügyelő, testéhez illő erejű. 91 Akaratjában nagylelkű , fegyvere csínos, sátrai és öltözete tiszta vala. 92 Szeretik vala pedig a külföldi nemzetek, minthogy bőkezű és barátságos vala; s minthogy természeténél fogva szigorú volt, az övéi csudálatosan félnek vala tőle. 93 Miért is a kü­lönféle nyelvű nemzetek az egész föld kerekségéről tódúlnak vala hozzá, kikhez tehetsége sze­rint bőkezűleg viseli vala magát. 94 Vala tízezer kaszás szekere, valának különféle gépei és min­denféle ostrom­szerei, melyekkel a várakat és városokat töretik, s azokat táborában magával hordja vala. 95 Sátrait a különböző országok különféle módja szerint szokta vala ugyan készíttetni, de volt egy olyan híres és pompás sátora, hogy csudálatosan összekapcsolt arany lemezekből lé­vén összealkotva, az ember tetszése szerint szétszedhette és ismét egybe állíthatta, melynek vert munkájú arany oszlopai kapcsokra jártak, közepett azonban üregesek s eresztékeiknél bámulatos mívű drága kövekkel voltak egybefoglalva. 96 De aklai is, mikor táborba szállt, különféle országok lovaival valának telve, melyeket, bár látszott hogy kedve telt bennök, oly bő kézzel osztogat vala a szűkölködőknek, hogy néha magának nyereg alá alig volt egy-két lova. 97 Azon aklok kész­sége bársonyból és bíborból vala, királyi székei aranyból s drága kövekből valának készítve, asz­tala s konyhaedénye is mind arany vala. 98 A legtisz­tább aranyból csudálatos munkával készűlt ágyat hord vala magával a táborban. 99 Az efféle és más világi pompákban büszkélkedik vala Ati­la, a húnok királya. 100 Hadserege az idegen nemzeteken kivül tízszázezer fegyveresre telik vala, úgy hogy ha egy scytha meg talált halni, helyébe rögtön mást tesznek vala. 101 Népének fegyver­zete leginkább bőrből és kü­lönféle érczekből különféleképen vala készítve, minthogy íjakat, igen éles lándzsákat és oldalukra akasztott kardokat hordtak vala. 102 Atila király czímerén is, me­lyet paizsán szo­kott volt hordani, koronás fejű karvaly vala ábrázolva; mely czímert a magyarok, míg ma­gokat községben kormányozák, Gyeicsa vezér, Takson fia, idejéig a hadban mindig ma­gokkal hordtak vala. 103

 

 

5.  E HISTÓRIA FOLYTATÁSA. 104

 

 

Miután pedig a húnok a Cezumaurnál vívott csata után diadallal visszatértek sátra­ikba, nejeikkel együtt néhány napig a Tiszán túl tanyázának. 105 S azután Atila király egy ünnepélyes napra udvart gyűjtetett, melyben verónai Detrik Németország fejedelmeivel megjelenvén, Atila királynak, mint mondják, teljes hódolatot és tisztességet tett. 106 Rábe­széllé annál fogva a királyt, hogy személyesen a nyúgoti tartományok ellen menjen, hol nagy tisztességre tehet szert. 107 Ki­nek tanácsát elfogadván, rögtön sereget gyűjtetett, és Si­cambriából megindúlván, először, mint mondják, az illíreket támadta meg, azután Cons­tantiánál a Rajnán átkele. 108 Zsigmond király oz­tán nagy sereggel szembe szálla vele Basilea körül, kit egész népével együtt összetörvén, urasága alá hódoltata. 109 S azon helyről megin­dúlván, a Rajna mellett Argentína városát szállá meg, mely várost elejétől fogva egy római császár sem bírt megvívni: Atila azonban megvívá, falait több helyt szétrombolván, hogy mindenki nehézség nélkül szabadon járhatott rajta keresztül, s igen keményen megparan­csolá, hogy falát, míg ő él, föl ne építsék, s hogy azon várost ne Argentíná­nak, hanem Strassburgnak hívják, azon számos útról, melyeket kőfalain nyittatott vala. 110 Meg­indítván oztán Argentínából seregét, Luxonium, Bizancia, Chalon, Masticon, Ligon, Burgundia és Lugdunum városokat földig rombolá. 111 S onnan a Rhodanus folyó mellett megindúlván, Ca­talaunumba juta, hol seregét megosztván, népe harmadrészét választott kapitányaival Mira­mommona nagy hatalmú szultán ellen küldé. 112 Minek hallatára az Sevilla városából a húnok elől a tenger szorosán, melyet sevillai szorosnak hívnak, átkelvén, Marokkóba fu­tott. 113 E közben azonban Atila királyt Aetius nevezetű római patricius tíz nyúgoti király­lyal hirtelen megtámad­ta. 114 S Atila, midőn rögtön támadást akartak ellene intézni, követei által fegyverszünetet kére tőlök, hogy népe nagy részével, mely távol volt, csatlakozhas­sék: de azok nem állván rá, a két sereg közt a Belvider mezején reggeltől éjjelig állt az üt­közet. 115 A két sereg közt egy patak foly­dogál vala, oly kicsinyke, hogy ha valaki egy haj­szálat vetett volna belé, a víz csendes folyása alig bírta volna alább vinni; ez az ütközet folyta alatt, amint mondják, állatok és emberek véré­vel olyan séddé nőtt, hogy kocsist sze­kerestől s fegyvereseket sodrott el, és mind a két se­regben e séd által nem csekély halál lőn. 116 Ez az ütközet tehát, mely a nyúgoti királyok és Atila közt a Belvider mezején Catala­unumban történt, amint a régiek emlegetik, a világ valamennyi ütközeténél, melyet egy napon és egy helyen vívtak, rettentőbb és nagyszerűbb vala. 117 Mely üt­közetben a gót­hok Aldarikh nevezetű legnagyobb királya elesett; kinek halálát amint a többi ki­rályok, kik el nem estek, meghallották, futásban keresének menekülést. 118 Ez naptól fogva emel­kedett oztán föl a húnok és Atila király lelke, és félelem szállotta meg a föld kerekségét, s en­nek hallatára igen sok ország adófizetéssel szolgált nekiek. 119 Atila király seregének har­madrésze pe­dig, mely ezen csatában jelen nem lehetett, elkéstéért félvén Atilától, míg Ati­la élt, Catalau­numban maradt, és azon ország lakójává lett, nem akarván Pannóniába vis­szatérni. 120 Mert ma­gok a Miramammona ellen küldött húnok, az idegen nemzeten kivül, hatvanöt ezeren voltak. 121 Ezen húnok közöl többen voltak a seregben kapitányokká téve, kiket saját nyelvökön Spánok­nak hívnak vala, s kiknek nevéről kapta oztán nevét az egész Ispánia. 122 Atila a csata színhelyén néhány nap időzvén, végre diadallal viszszaindúla, s Tolosa városába mene, hol a polgárok nagy dicsőséggel fogadták. 123 Onnan megindulván, Gallia fővárosa Reims ellen vonúla, mely, midőn Catalaunum ellen nyomult, erősen ellene állt vala, s azt rögtön elfoglalván, akiket benne talált, tűzzel vassal mind elpusztította, s egész Francziaországot és Flandriát földúlván, Colóniába mene, hol Szent Orsolyát, a britannok királyának leányát tizenegy ezer szűzzel a kegyetlen hú­nok irgalmatlanul leöldökölték. 124 Azután a Rajnán Colóniánál általkelvén, Thuringiába nyomu­la, s ott Eisenach városánál ünnepélyes udvart tartván, a dákok, norvégek, friesek, litvánok és pruténok ellen sereget rendele, kiket legyőzvén, meghódoltata. 125 S onnan, miután ott udvart tartott, megindulván, Sicambriába Pannónia városába bevonula, hol testvérét Budát tulajdon ke­zével megölé, s testét a Dunába veté, azért hogy míg maga Atila a nyúgoti részeken tartózko­dott, Buda a közte és testvére közt megállított határokon uralkodásában túl ment vala; Sicambri­át ugyanis maga nevéről Budavárának neveztette. 126 És jóllehet Atila király a húnoknak és más népeknek megparancsolta, hogy azt a várost ne Budavárának, hanem Atila városának hívják: a németek a tilalomtól félve azt Eczilburgnak, azaz Atila városának nevezik, de a magyarok a tila­lommal nem gondolva mai napig is Ó-Budának hívják és nevezik. 127 Miután tehát ezeket így vé­gezte, öt esztendeig Sicambriában nyúgodott, őrszemeit a világ négy része felé kirendelvén vagy szétosztván. 128 Örseinek első csapatja ugyanis Sicambriától kezdve sorjában, amennyire egyik ki­áltása a másikig elhallhatott, Németország Colónia városáig szokott vala éjjel-nappal állani, má­sik része Litváig, a harmadik a Don folyó partján, a negyedik Jádra dalmátiai városig állomásoz vala, kiknek riadó szavából a világ négy része megtudhatta, mit csinál Atila, vagy mily táboro­zással foglalkozik. 129

 

 

6.  ATILA A NEMZETEKET MEGSZALASZTJA. 130

 

 

 

Pannónia, Pamphylia, Phrygia, Macedónia és Dalmátia városai, melyeket a húnok gyako­ri megszállásokkal zaklattak, Atilától szabadságot nyervén, szülötteik földéről kibúj­dosva az Ád­riai tengeren át Apuliába költözének, nem akarván Atilának szolgálni, s bar­maikat is ott hagy­ták; az oláhok, kik jobbágyaik és pásztoraik voltak, önkényt Pannóniá­ban maradván. 131

 

 

 

7.  ATILA KIRÁLY BEVESZI AQUILEJA VÁROSÁT. 132

 

 

 

S, miután Atila király Sicambriában öt esztendeig nyúgodott, gondoskodék, hogy seregé­nek, tudniillik a harmadrésznek, mely rég Catalaunumban maradt volt, híját kipó­tolja; s miután udvart tartott, Pannóniából megindula, és Carinthián, Stirián és Dalmátián átvonulván, Salóna és Spalatum városánál az Ádriai tengerhez ére, s mindkét várost föl­égetteté. 133 Onnan oztán megindulván a tenger mellett, Tragúra, Sardóna, Sibinicum, Jádra, Nóna, Senia, Parentia, Póla, Caputstria és Terrestrina városokat, és sok más városokat a he­gyek közt lerontván, végre Aquile­jához érkezek, melynek nagyságán, amint megtekintet­te, megborzadt, és magát vereségben gon­dolta volna, ha az említett várost megvivatlan hagyja, azért kivált, mivel híre vala, hogy számos longobárd lázadó menekűlt volt bele Pannóniából. 134 S midőn azokat a polgároktól követei által visszakövetelte, s azok kiadá­suktól vonakodtak, a várost különféle vívó szerszámokkal vívni kezdé, s miután semmi módon meg nem vehette, másfél esztendeig megszállva tartotta. 135 S tör­tént egyszer, hogy amint a várost, sok varázsló kiséretében, kikbe babonás hite szerint igen nagy bizodalmát helyzi vala, körüljárta, látá, hogy egy gólya a tenger felől repülve egy palota ormára szállá, melyen fészke vala, s egyik fiát szájába fogva a tenger nádasába vivé, s többször visszatér­ve többi fiait is fészkével együtt áthordá. 136 Minek láttára Atila király vitézeit magához szólít­ván, monda nekiek: Lássátok bajtársak! ez a gólya előre érzi a jövendő veszedelmet, hogy mi ezt a vá­rost szét fogjuk rombolni, s menekűlni törekszik, hogy a polgárokkal együtt el ne veszszen. 137 Legyetek azért holnap a harczban annál vitézebbek; meglássátok hogy a vá­ros romba dől. 138 S azután parancsot hirdetvén, a várost mindenféle vívó szerszámmal víva­tá, s miután ezekkel sem bírta bevenni, scythái tanácsát követve tízszer százezer emberétől mindegyiktől egy-egy nyer­get kivána, s a fal körül nyergekből roppant halmot hányatván, a nyergeket meggyújtatá, me­lyek lángjától és hevétől a fal megrepedezve tornyaival együtt a földre omlott. 139 Mit látván a polgárok, a várost mind odahagyva a tenger szigetébe me­nekülének. 140 Elhatározták ugyanis, hogy a tengernek Aquilejával szomszéd szigetére köl­tözzenek, és örökre ott maradjanak, melyet mai napig is Ó-Velenczének neveznek. 141 Ott azonban kevés ideig lakván, Atila királytól féltők­ben a szigetet ott hagyván, a Realt szige­tére költözének lakozni. 142

 

 

8.  A VELENCZEIEK EREDETÉRŐL. 143

 

 

A velenczeiek pedig trójaiak, amint a régi krónika mondja. 144 Trója romlása után ugyanis Aquilejába telepedtek, melyet, mint mondják, ők alapítottak. 145 A velenczeiek nem Sabáriából veszik eredetöket, mint némelyek vélekednek. 146 Sabáriában ugyanis latinok, tudniillik longo­bárdok, laknak vala, és ott mind magoknak a longobárdoknak, mind a föld kereksége más nem­zeteinek közönséges iskolájok vala, mely a költők énekeivel és a böl­csek tudományával fényesen tündöklött, és a bálványozás különféle tévelygéseinek hó­dolt. 147 Melyet elsőben a góthok Arcel­lánus nevű királya akart elfoglalni, de bár soká vívta, be nem vehette, de végre a világ félelme megvívta, melynek a húnok által kivert lakosai most Itáliában, a Ticino folyó mellett, Paviában laknak. 148

 

 

9.  A HÚNOK ALEMÁNIÁT PUSZTÍTJÁK. 149

 

 

Miután tehát Atila Aquileja városát lerombolta, azután Friaulban Concordia városát rom­bolta le. 150 Onnan a longobardiai határgrófságba nyomúlván, Tervisiumot, Páduát, Verónát, Bri­xiát, Cremónát, Mantuát, Pergamumot, Mediolánumot, Alexandriát, Ferrári­át, s azon tartomány több városait uralma alá hódítá. 151. Azután amint Ravennához érke­zett, az ariánusok érseke, ki, azon városban bő kincse lévén, az apostoli szék ellenére ti­zenkét bí­bornokot emeltetett volt a maga hitfelekezetéből, a húnokat a polgárok tudta nélkül Ra­venna városába titkon bebocsátá, s a keresztség fiait, kik a városban tehetősebbek vol­tak, leöldökölteté, megigérvén egyszersmind Atila királynak, hogy ha az ő hitfelekezeté­hez álland, s a keresztyéneket üldözendi, egész Itáliát, Róma városát és Afrikát népe fárad­sága nélkül, s ingyen, urasága alá veti. 152 S miután Atila erre inkább az uralkodás mint az említett felekezet iránti hajlandóságtól vezéreltetve örömest rá állott, a rómaiak átlátva a veszedelmet, mely ebből a keresztyénekre hárúlhatott, Leó pápához járúlnak, hogy men­jen ki Atilához, s kérje a rómaiak részéről, hogy vegyen tőlök adót és szolgálatot, addig míg élend. 153 E közben Atila király seregét Apúliába küldötte, azon sereg kapitányává té­vén Zorárdot a Zoárd nemzetségből; ki is Apúliát, a Terra di Lavórót és Calábriát Reggió városáig és Catónáig, melyet mint mondják a bölcs Cátó alapított, kirablotta és roppant zsákmánynyal tért vissza. 154 S midőn Leó pápa sok pappal és polgárral együtt Ravennába ért, a mezőn lóháton beszéllgetének egymással; és midőn Atila király a rómaiak igéreteit és szavait hallotta, azokat terheseknek látta ugyan, de kivánságaikba még is bele egyezett az apostoli szék iránti tiszteletből, és a megjelent tüneménytől való féltében. 155 Amint ugyanis a király szemeit fölemelte, feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kivont karddal, ki fogait csikorgatva fejét lecsapni fenyegetőzik vala. 156 Így oztán a király a rómaiak kérelmeit teljesítvén, a pápát elbocsátva, Ravennába mene, hol az ariánus érseket, a pápa tanácsára hajtva, követőivel együtt fogságba vetteté. 157 És miután tőle és követőitől hatvanezer márka aranyat csikart, megöleté, s egész seregével viszszatére Pannóniába. 158 Miután tehát délen, nyúgoton, éjszakon és keleten széltében és hosszában kiterjesztette bi­rodalmát, azt forgatja vala elméjében, hogy a tengeren átkelve Egyiptomot, Asszíriát és Af­rikát hódítsa meg. 159

 

 

10.  ATILA KIRÁLY MEGNŐSŰL. 160

 

 

 

Ekkor a braktai király emberi alaknál sokkal gyönyörűbb Mikolth nevezetű leányát vi­szik hozzá szeretőül, kit, amint beszéllik, annyira megszeretett, hogy, mint szokása vala, mérté­ken túl ment az ivásban, s végre a menyegzői éj gyönyörei után orra vére megerede, s amint ha­nyatt fekve aludt, száján át torkára tódúla, s ott az aludt vér a lélekzetvételt meggátolván, Atilát megölte. 161 Mikolth oztán, amint álmából fölserkenvén urát rázogatta, de az mozzanni sem bírt, látván hogy dermedt testéből az élet melege kifogyott, a királyi ajtónállókat nagy sikoltozással magához hívá, s megmutatá nekik, hogy urok a minden test útjára elköltözött. 162 Kik is rettentő zajt ütöttek, s kiáltozásukra az egész őrség a palota ajtaih­oz nyargalt. 163 S eltemették őt a föntebb említett helyen Béla, Kadicsa, Keve és a töb­bi hun kapitányok mellé. 164 Amint oztán halálának híre futott, az egész világ elámúlt, s el­lenségei nem tudják vala, sírjanak-é vagy örűljenek, ret­tegvén töméntelen sok fiától, ki­ket mint valamely népet alig lehetett megszámlálni. 165 Azt hitték ugyanis, hogy halála után majd valamelyik fia uralkodik. 166 Azonban Verónai Detrik és a többi német fejedelmek ál­noksága miá, kiknek Atila király uralkodva nyakokon ül vala, a húnok ös­szetartó községe két részre szakada, úgy hogy némelyek Csabát, Atila királynak görög császár Honórius leá­nyától való fiát, mások pedig a német fejedelemasszonytól Krimhildtől született Aladárt törekesznek vala Atila után királyukká emelni. 167 S minthogy a húnok józanabb része Csa­bához, Detrik pedig és az idegen nemzet kevés hunnal Aladárhoz ragaszkodott, mindket­ten uralkodni kezdének. 168 S minthogy egyik a másiknál nagyobb úr törekedett lenni, Det­rik álnok­ságából, ki akkor Sicambriában Aladárral tart vala, a két király közt oly ke­mény és erős ütközet­re került a dolog, hogy a Duna vize tizenöt álló napon át német vér­rel úgy megáradt, hogy ha a németek azt az öldöklést, melyet a húnok az említett napokon elkö­vettek, gyűlöletből nem titkolnák, valóban megvallhatnák, hogy Sicambriától Potentiá­ig a Dunából sem ember sem barom tiszta vizet nem ihatott. 169 Ez azon csata, me­lyet a húnok Krimhild csatájának hívnak mind e mai napig. 170 Ezen ütközetekben tehát mindig Csaba és a húnok győztek; később azonban Verónai Detrik Csabát árulással legyő­zette. 171 Először ugyanis Csaba győzte volt le öcscsét; de utoljára őt győzték le, úgy hogy alig maradtak ti­zenöt ezeren a Csaba pártjából, a többi húnok és Atila fiai teljesen elhull­ván és elvesz­vén. 172 Atila halála után e szerint mind fiai mind a húnok egymást öldökölték. 173 Legyőzet­vén tehát Csaba és testvérei, Atila király fiai, kiknek összes szá­mából mellette hatvanan ál­lottak vala, mint mondják, tizenöt ezer húnnal anyai nagyatyjához Honórius­hoz menekű­le. 174 És jóllehet Honórius görög császár görögországi lakossá kivánta volna tenni, vonakod­ván ott maradni, ősi székébe, tudniillik Scythiába, visszatére lakozni. 175 Csa­ba ugyanis Gö­rögországban Honóriussal tizenhárom esztendeig maradt, és egy esztendeig ment vissza Scythiába az utak viszontagságai és a szorosok bajos volta miatt. 176 Scythiába, ősi székébe megérkezvén pedig, nőt nem Scythiából vett, hanem Korozmeniából hozott, nagyapja Bendegúz tanácsából, kit, mint mondják, egészségben, jóllehet igen elaggottan, talált. 177 Et­től a nejétől nemzette Edemént és Edet. 178 Ez a Csaba bírta tehát rá intésével a scythákat, hogy újra térjenek vissza Pannóniába. 179 Maradt vala pedig a húnokból három ezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekűlvén, a Sziklamezőre igyekeztek gyü­lekezni. 180 Kik is félvén a nyúgoti nemzetek­től, hogy hirtelen rájok ne rohanjanak, Erdély­be vonúltak, s magokat nem magyaroknak, hanem változtatott néven székelyeknek nevez­ték. 181 Atila éle­tében ugyanis ellenségei voltak a húnok a nyúgoti nemzetnek. 182 Ezek a szé­kelyek tehát a húnok maradványai, kik a többi magyarok vis­szajöveteléig az említett me­zőn maradtak. 183 Amint tehát megtudták, hogy a magyarok Pannóniá­ba ismét visszajöttek, Ruthéniába elé­jök menének, s Pannónia birodalmát velök együtt hódíták meg. 184 S miután azt meghódí­tották, abban osztályosak maradtak, amint azonban a ma­gyarok akarták, nem a pannóniai síkon, hanem az oláhokkal együtt a határhegyek közt nyertek osztályrészt; ahonnan az oláhokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják. 185 Ezek a szé­kelyek azt hitték, hogy Csaba Görögországba veszett, ahonnan a köznép ma is mondja közbeszédben: Akkor térj meg, mikor Csaba Görögországból visszatér. 186 Tehát ez a Csaba Atilá­nak a gö­rög császár Honórius leányától született törvényes fia, kinek fiait Edeménnek és Ednek hívták. 187 Edemén oztán, mikor a magyarok másodszor visszatértek Pannóniába, atyja és anyja igen nagy atyafiságával bejöve; anyja ugyanis a korozmin nemzetből való vala; Ed pedig Scythiá­ban marada atyjánál. 188 Ezen Csabától származott az Aba nemzetsége. 189 Mi­dőn tehát Csaba Scyt­hiába visszamenvén, a község előtt anyja nemes voltát hánytor­gatta, a húnok nemessége megve­ti vala, azt állítván, hogy nem igaz növendéke Scythia országá­nak, hanem csak afféle jött-ment idegen fajta, miért is Scythiából nem kapott, hanem a ko­rozmin nemzetből hozott feleséget. 190 Miután pedig Atila fiai a krimhildi csatában a scytha nemzettel csakhogynem mind elvesztek, Pannónia tíz esztendeig király nélkül vala, csak szlávok, görögök, oláhok, jövevény németek és messiánok maradván benne, kik míg Atila élt, neki parasztszolgálattal szolgálnak vala. 191 Támada végre egy fejedelem Lengyel­országban, Szvatoplug nevezetű, Marót fia, ki Braktát meghódítván, a bolgárokon és mor­vákon uralkodik vala, ki Pannóniában is a húnok kiveszte után hasonlóan kezde uralkod­ni. 192 Ezt a Szvatoplugot a magyarok Erdélyből és az Ung vize mellől különféle ajándékokk­al édesgetvén, és követeikkel kikémleltetvén, miután katonaságát csekélynek tapasz­talták, hirtelen megtámadván, Bánhida körül Tata mellett egy városban, melynek romjai maig is látszanak, egész katonaságával elvesztették, és így Pannónia említett népe­in, kiket Marót fia el­terjesztve meggyarapított vala, elkezdenek uralkodni. 193 Némelyek azt mond­ják, hogy a magya­rok második bejövetelökkor Marótot nem Szvatoplugot találták Pannó­niában mint feje­delmet. 194 Ez onnan eredhet, hogy atyja Marót nagyobb hírű vala, de mint elaggott öreg azon várban nyugszik vala, melyet Veszprémnek hívnak, s meghall­ván a szerencsétlenség­et, mely fián esett, fájdalmában rögtön halállal végezte életét; fia pe­dig az uralkodásban új ember vala. 195 A húnok, amint a Tisza vizéhez érkeztek, a Tisza mellől ötödik esztendőben indultak meg. 196 A cesumauri ütközettől Atila királyságáig egy év folyt el. 197 Uralkodott pe­dig Atila negyvenhárom esztendeig, a vezérséget bírta öt esz­tendeig, élt százhuszonhárom esztendeig, meghalt pedig a magyarok Pannóniába jövetele után a het­venkettedik, Urunk születése után a négyszáznegyven­ötödik esztendőben II.  Marciánus császár és I.  Gelásius pápa idejében. 198 Azon éjjel pedig, me­lyen Atila Sicambriá­ban meg­halt, Marciánus császár, ki akkor Konstantinápolyban tartózkodik vala, álmában Atila íját eltörtnek látta, s ebből értette meg halálát. 199

 

VÉGE A MAGYAROK ELSŐ KRÓNIKÁJÁNAK. 200

 


 

 

11.  KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD MÁSODIK KIJÖVETELÖKRŐL, SZERENCSÉS ÉS SZE­RENCSÉTLEN ESETEIKRŐL. 201

 

 

 

Miután tehát előadtuk a húnok eredetét, szerencsés és szerencsétlen harczaikat, és hogy hányszor változtatták lakásaikat, most nézzük, mikor tértek vissza Pannóniába; kik voltak a visszatérők kapitányai, s mennyi volt fegyvereseik száma a seregben, jelen mun­kába igtatni méltónak tartottam. 202 Urunk születésének hatszázhetvenhetedik, Atila ma­gyarok királya halálának száznegyedik esztendejében, III.  Konstantin császár és Zakariás pápa idejében, amint a rómaiak krónikájában írva vagyon, a magyarok másodszor kijövé­nek Scythiából ekképen: Előd, Ögyek fia, Scythiában egy Öned-beli leánytól nemzett egy fiút, kit Álmosnak neveztek azért, mert anyjának, midőn terhes vala, álmában egy madár jelent vala meg, mely saskeselyű képében mintha megszállotta volna, és mintha méhéből folyam eredne, de nem az ő földén gyarapodnék meg. 203 Azért is azt jósolták, hogy ágyéká­ból dicső királyok származandanak. 204 Minthogy pedig az álmodást nyelvünkön álmnak mondják, és születése álm által volt megjövendölve, azért nevezték Álmosnak, ki is fia vala Elődnek, ez Ögyeknek, ez Ednek, ez Csabának, ez Ethelének, ez Bendeguznak, ez Tordá­nak, ez Szeménynek, ez Etheinek, ez Aposnak, ez Kadicsának, ez Berendnek, ez Zsoltá­nak, ez Bulcsúnak, ez Baloghnak, ez Zambornak, ez Zámornak, ez Lélnek, ez Leventének, ez Kölcsének, ez Ompodnak, ez Miskének, ez Mikének, ez Besztörnek, ez Budlinak, ez Csanádnak, ez Bökénynek, ez Bondofárdnak, ez Farkasnak, ez Othmárnak, ez Kádárnak, ez Belérnek, ez Keárnak, ez Kevének, ez Kelednek, ez Damának, ez Bornak, ez Hunornak, ez Nempróthnak, ez Thanának, ez Jáfetnek, ez Noénak. 205 Álmos oztán nemzette Árpádot, Árpád nemzette Zsoltot, Zsolt nemzette Taksot. 206 Tehát Urunk születésének hatszázhetvenhetedik, Atila halálának pedig századik esztendejében, a magyarok vagy húnok, kiket latínúl hungarusoknak hívnak, III.  Konstantin császár és Zakariás pápa idejében újra bejöttek Pannóniába. 207 Átkelvén tehát a besenyők, fejér kunok országán, Susdálián és Kiov nevezetű városon, azután a havasokon át egy tartományba jutának, hol számtalan sast látának, s ott azon sasok miatt nem maradhatának, minthogy a fákról mint a legyek úgy szállnak vala alá a sasok, és barmaikat és lovaikat fölfalva megemésztik vala, mert az Isten akarja vala, hogy hamarabb szálljanak alá Magyarországba. 208 Innen oztán három hónap alatt a hegyekből alászállának, és Magyarország határszélére, tudniillik Erdélybe, jutának az említett népek kedve ellenére, és ott nejeik és vagyonuk őrzésére hét földvárat építvén, egy ideig maradának. 209 Miért is a németek azt a részt az naptól fogva Simburgnak azaz Hétvárnak nevezték. 210

 

 

 

12.  A HÉT VEZÉR VÁLASZTÁSÁRÓL. 211

 

 

 

S amint azon táborokban maradtak, a köröskörűl fekvő urak berohanásától félvén, köz tanács végzéséből magok között hét vezért emelének, és hét seregre oszlának, úgy hogy mindegyik seregnek egy vezére legyen, a szokott módon tett századosokon és tizede­seken kivűl. 212 S mindegyik seregben harmincz ezer fegyveres férfi vala a századosokon ki­vűl. 213 A száznyolcz nemzetségből tehát mindegyikből két ezer fegyveres ember jött ki a kijövetelkor, a cselédséget oda nem számítva. 214

 

 

13.  AZ ELSŐ VEZÉR. 215

 

 

Azon vezérek közt pedig Árpád, Álmos fia, Előd unokája, Ögyek kisunokája, gazda­gabb és hatalmasabb vala. 216 Ennek atyja Álmos Erdély országban elesett, nem mehetett ugyanis bé Pannóniába. 217 Erdélyben tehát megnyugvának és barmaikat megpihenteték. 218 Hallván pedig a lakosoktól a föld jóságát, s hogy a Duna a legjobb folyóvíz, és hogy azon tájnál a világon jobb föld nincsen, köz tanácsot tartva, Kusidot, Kund fiát, követűl küldék, hogy menjen és tekintse meg azt az egész földet, és ismerje ki a föld lakosait. 219 Midőn te­hát Kusid Magyarország közepébe érkezett és a Duna mellékére ereszkedett, a helyet gyö­nyörűségesnek, a földet köröskörűl jónak és termékenynek, a folyó vizét jónak, mellékét jó legelőnek látta, s megtetszett nekie. 220 Azután a tartomány Szvatoplug nevezetű fejedel­méhez mene, ki Atila után uralkodik vala, köszönté őt az övéi nevében, és előadá az okot, melyért jött vala. 221 Ezt hallván Szvatoplug nagyon megörűle, mert azt gondolja vala, hogy parasztok, s azért jönnek, hogy a földet míveljék, s azért a követet megörvendeztetve bo­csátá el. 222 Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát meg töltvén, perje fűvel tömlőjét megrak­ván, a fekete homok földből is mutatót vévén, visszatére övéihez. 223 S amint elbeszéllt min­dent amit hallott és látott vala, nagyon megörűlének, és a kulacs vizet, a földet és füvet be­mutatá nekiek. 224 Melyeket megízelítvén, jól átlátták hogy a föld igen jó, vize édes, s lege­lőjén olyan füvek teremnek, amint a követ beszéllte. 225 Árpád pedig övéi között kürtjét a Duna vizéből megtöltvén, az összes magyarság színe előtt arra a kürtre a mindenható Isten kegyelmét kére, hogy azt a földet az Úr engedje nékiek örökre. 226 Amint e szavakat végez­te, a magyarok háromszor kiáltanak: Deus, Deus, Deus! és itt találták föl ezt a szokást, mely a magyaroknál mai napig is megvan. 227 Azután köz tanácsból ugyanazon követet visz­szaküldék az említett fejedelemhez, és földéért egy nagy lovat küldének neki arábiai aranynyal megaranyozott nyereggel és aranyos fékkel. 228 Minek láttára a fejedelem még jobban megörűle, mert azt véli vala, hogy azt, mint valami zsellér, földért küldötték. 229 A követ tehát azt kére a fejedelemtől, hogy adjon földet, füvet és vizet. 230 S a fejedelem elmo­solyodva mondá: Vegyenek, amennyit akarnak, ezért az ajándékért. 231 S a követ így vissza­tére övéihez. 232 Árpád pedig és a hét vezér e közben Pannóniába bemenének, nem mint jö­vevények, hanem mint a föld örökös jogú birtokosai. 233 S akkor más követet küldének a fe­jedelemhez, és ezzel az izenettel bocsáták el: Árpád és emberei azt mondják neked, hogy azon a földön, melyet tőled megvettek, tovább semmiképen ne maradj, mivel földedet lo­von, füvedet féken, vizedet nyergen megvették, és te szegénységed és kapzsiságod miatt a földet, füvet és vizet nekik engedted. 234 S midőn a fejedelemnek az izenetet elmondták, így szóla: Azt a lovat bunkósbottal agyonütöm, a féket a rétbe rekkentem, s a nyerget a Duna vizébe vettetem. 235 S a követ monda neki: S aztán az én uramnak mi kára lesz benne?236 Ha a lovat agyon ütöd, az ő kutyáinak adsz eledelt; ha az aranyos féket a fűbe rekkented, ka­száláskor az ő emberei lelik meg; ha az aranyos nyerget a Dunába vetteted, az ő halászai vonják ki a partra s azok viszik haza. 237 A kié a föld, a fű, a víz, azé minden. 238 S a fejedelem ezt hallván, hirtelen hadat szede félvén a magyaroktól, segítséget is kapa barátjaitól, s mind ezeket egybegyűjtvén ellenök indúla. 239 Azok e közben a Duna mellé érkezének, s egy gyönyörűséges mezőn hajnal hasadtával harczra kelének. 240 Az Úr segedelme vala pe­dig a magyarokkal, kiknek színétől az említett fejedelem futásnak eredt, kit is a magyarok a Dunáig űzének; ott oztán ijedtében a Dunába szöktete, s annak sebes vizébe fúlada. 241 Visszaadta pedig az Úr a magyaroknak Pannóniát, miként átadta volt örökűl Izrael fiainak Mózes idejében Seonnak az amorreusok királyának földét és Khánaánnak minden orszá­gát. 242 Minthogy pedig ez az Árpád Scythiában különös méltóságban áll vala, és nemzetsé­gének az a scythiai törvénynyel megerősített szokása vala, hogy a hadba menőknek előtte, a visszatérőknek pedig utána tartozzék járni, azért járt ő, amint mondják, a Pannóniába jövő többi vezérek előtt. 243 S miután ez az Árpád a többi magyarokkal, mint föntebb mond­va van, Szvatoplugot legyőzte és megölte, táborba szállá a Noehegyen közel Fejérvárhoz, s ez az első hely, melyet Árpád magának választott Pannóniában, ahonnan Fejérvár városát is szent István király ott közelében telepítette. 244

 

14.  MÁSODIK VEZÉR. 245

 

 

Szabolcs második vezér pedig, kitől a Csák nemzetség származik, amint mondják, azon mezőn és helyen szállott meg, ahol Csákvára most romban hever. 246 Azt a várat ugyanis Szabolcs vezér építette, melyet oztán halála után Csák a maga nevéről neveztetett el atyjafiaival és cselédeivel; elsőben ugyanis Szabolcs várának hívják vala. 247 Ezt a várat is Szár László fiai, András, Béla és Leventa idejében a magyar köz végzésnél fogva rontották le. 248

 

 

15.  HARMADIK VEZÉR. 249

 

 

Harmadik vezér pedig Gyula volt, kitől Gyula, László fia, származik. 250 S ez a Gyula nagy és hatalmas vezér vala, ki Erdélyben vadászat közben egy nagy várost talált, melyet még hajdan a rómaiak építettek vala. 251 És vala egy Sarolt nevezetű gyönyörű leánya, kiről a környékbeli fejedelmek sokáig beszéllgetnek vala; kit is Gyeicsa vezér Beliud tanácsából és segélyével, ki Kulán földjét bírja vala, törvényes feleségül vett. 252 Ennek a Beliudnek Ku­lán saját leányát adta nőül, hogy testvére Keán ellen harczoljon, s Kulán halála után földjét Beliud örökölte. 253 Végre midőn Gyula a Pannóniában lakozó magyarokat bosszantotta és sokféleképen háborgatta, Szent István király Pannóniába hurczolta, de nem ezt a Gyula kapitányt, hanem utána a harmadikat. 254

 

 

10.  NEGYEDIK VEZÉR. 255

 

 

A negyedik vezér neve Kund volt, kinek fiai Kusid és Kopán, kik a Nyír körűl épí­tették váraikat, s ott a megkeresztelkedés után monostort alapítottak. 256

 

 

17.  ÖTÖDIK VEZÉR. 257

 

 

Az ötödik vezért Lélnek hívták, aki a messiánokat azaz cseheket Galgócz vidékéről kiverte, s ott, mint mondják, hosszabban táborozott. 258 Ettől ered a Zoárd nemzetség vagy rokonság. 259

 

 

18.  HATODIK VEZÉR. 260

 

 

A hatodik vezér neve Vérbulcsu volt, kiről tudjuk hogy a Balaton körül ütötte föl sátrait. 261

 

 

19.  HETEDIK VEZÉR. 262

 

 

A hetedik vezért Örsnek hívták. 263 Ennek nemzetsége a Sajó körűl foglalt helyet. 264 A többi nemzetségek pedig, melyek eredetökre nézve velők egyenlők és hozzájok valók, tetszésök szerint foglaltak magoknak helyet és szállást. 265 Ha tehát némely könyvek azt mondják, hogy ez a hét vezér jött be Pannóniába, és Magyarországot ők magok alkották és telepítették: honnan jön hát Ákos, Bor, Aba és más nemes magyarok nemzetsége? hiszen mind ezek nem jövevények, hanem Scythiából jöttek ki?266 Ezt az egyetlen egy okát adják, hogy a nép hét magyarról beszéll. 267 De ha csupán hét magyar volna cselédestől, és több háznépről, asszonyokról, fiákról, leányokról, szolgákról és szolgáló leányokról szó sem le­hetne: vajon ilyen haddal országokat lehetett volna-e foglalni? Hagyján!268 - Történt pedig Taksnak idejében, hogy a magyar hadsereg zsákmányt szedni Francziaország felé ment; kik is midőn visszajövet a Rajnán átkelve három részre oszlottak, két rész becsület nélkül, egy becsülettel jő vala haza Magyarországba, minthogy Szászország fejedelme Eisenach thüringeni város mellett hét magyaron kivűl mindnyájokat leölte, hetet azonban közölök életben hagyván, levágott füllel bocsátott haza Pannóniába. 269 Menjetek, úgy monda, ma­gyarjaitokhoz, s mondjátok meg nekik, hogy többé a gyötrelmek ezen helyére ne jője­nek. 270 A más két rész pedig már a sváb földre bement vala; de meghallván hogyan jártak barát­jai és atyjafiai, félbe hagyá a zsákmánylást a sváb földön, s amit az Iller folyótól a Sár vagy Lajtha vizéig elől utól talált, embertől fogva le a baromig, mind leöldökölte. 271 A fü­letlen hét magyarra pedig, azért hogy élve visszajöttek és nem ölették le inkább magokat bajtár­saikkal együtt, a község, mint mondják, ilyen itéletet hozott, hogy mindenöket, a mijük vala, akár ingatlan birtokban akár ingatlanban, veszítsék el, s feleségeiktől és gyer­mekeiktől elválasztván őket, nekiek semmi tulajdont bírni nem engedtek, s arra kénysze­rítették, hogy mindig együtt gyalog mezítláb járva sátorról sátorra kolduljanak mind halá­lokig. 272 Ezt a hét magyart oztán ezen botrány miatt Lázároknak hívták: ezen így elitéltek­ről beszé­ll a köznép, nem arról a hét első vezérről. 273 S aztán, minthogy a világiak hiúságá­nak ter­mészetében van, hogy inkább magok veszik magokra a dicsőséget, mintsem hogy mások ruházzák rájok: azért az a hét vezér is magáról énekeket szerezvén, a világi dicsősé­gért és hírük nevük terjedéséért a nép közt énekelteté, hogy maradékaik ezeket hallva szomszé­daik és barátaik közt büszkén hánytathassák magokat. 274 Bizonyos e szerint, hogy nem csak a hét vezér szerezte meg Pannóniát, hanem más nemesek is, kik Scythiából jöt­tek. 275 Ahonnan méltóságukat és hatalmukat tekintve többre lehet őket becsűlni, mint má­sokat, de nemességökre nézve egyenlően. 276 Minthogy pedig ez idő szerint némely jövevé­nyek épen oly nemesek, mint a magyarok, ki kell nyomozni, honnan eredhet ez, midőn a ma­gyarok Pannóniát betölteni elég számosan lettek volna?277 Mert midőn Gyeicsa vezér iste­ni szózat által megintve keresztyén hitre kezdte téríteni a magyar nemzetet, s midőn a po­gány szertartásokba merűlteket intéssel meg nem téríthette, némelyeket fegyverrel kell vala meghódítani, mit hogy megtehessen, minthogy többek voltak akik a hit ellenzői mint követői, szükséges vala kivánságát a keresztyén királyok és fejedelmek közt kihirdetni. 278 Kik ezen óhajtását hallván, nem csak segítséget küldenek, hanem személyesen is megjele­nének, mint akikre nézve a magyarok kegyetlensége ártalmas és gyűlöletes volt. 279

 

 

20.  A TATA NEMZETSÉGRŐL. 280

 

 

Legelsőben jött bé tehát Deodátus, a San-Severinói grófok közöl Apúliából, ki a ta­tai monostor alapítója és fölszerelője volt. 281 Ez keresztelte is meg Szent Adalbert prágai püspökkel Szent István királyt. 282 Mely monostort azért nevezik így, mivel, minthogy Szent István király tiszteletből őt nem szólította nevén, hanem tatának nevezte, a Deodá­tus név elenyészett és Tatának hívták; honnan monostorát is így nevezték. 283 Ennek Pan­nóniában nincs nemzetsége, mivel jóllehet volt felesége, örökös nélkül múlt ki az élet­ből. 284

 

21.  A HEDRIK FIAI NEMZETSÉGE. 285

 

 

Ezután Alemanniából a Heinburgi grófok közől eredt Volfger jött be testvérével Hedrikkel együtt háromszáz pánczélos lóval, kinek Gyeicsa vezér a Kiszén hegyét és Győr körűl a Duna szigetét adta örökös szállásúl, hol fa várat építvén, ugyanazon hegyen kolos­tort is épített, melyben el is temettetett. 286 Ezektől ered a Hedrik nemzetsége. 287

 

 

22.  AZ ALEMANNIÁBÓL JÖTT VENCZELLÍN NEMZETSÉGE. 288

 

 

Bejött Venczellín is Baváriából, tudniillik Wasserburgból, ki Szent István királylyal Kopány vezért a Somogyban megölte; mert azon nap a sereg kapitánya volt. 289 Ettől szár­mazik a Ják nemzetség. 290

 

 

23.  A HONT ÉS PÁZMÁN NEMZETSÉGE. 291

 

 

Azon napokban jött be Hont és Pázmán is, kik Szent István királyt a Garan vizében német szokás szerint karddal körülövezték. 292 Ezek nemzetségének neve neveiktől nem különbözik. 293 Gyeicsa vezér tehát és fia Szent István király ezen grófok s még inkább Isten segélyébe bízva, némely lázadókat a fegyver rettentésével, másokat jó szántokból térítet­tek a keresztségre. 294 S ezeket a grófokat mind Gyeicsa vezér, mind fia szolgálataikért széles és bőv örökséggel ajándékozta meg, mint ez most nyilván megtetszik. 295 Kik is idő folytával házasságok által a magyarok közzé elegyedtek. 296 Ezek tanácsából és segélyével állíttatott király a magyarok fölébe, és taszíttatott gyalázatos szolgaságra sok nemes magyar, ki Ko­pány vezérhez ragaszkodott, és a keresztséget és keresztyén hitet megvetette. 297 Mert azon dolgok közben azt ítélték nemesebbnek, aki hamarább csatlakozott a Krisztus hitéhez. 298

 

 

24.  POTH NEMZETSÉGE. 299

 

 

A Poth nemzetsége pedig, melyből Altenburgi Konrád származik, Salamon király, András király fia, idejében jött Pannóniába. 300 Ezt Ernesztnek hívták, de azért nevezték Pothnak, mivel követ volt Konrád császár, András és Salamon közt. 301 Most Poth németűl követet jelent. 302 Merse és Gregor nemzetsége Francziaországból való, Vilmos vérségéből, kit Corvesnek neveznek. 303 Kikin és Rináld Spanyolországból származnak; Margit királyné­val, Béla király, Szár László fia, nejével jöttenek Pannóniába. 304 Mert ennek a Bélának első neje Lengyelországból való volt. 305 A Gúthkeled nemzetségről sokat beszélnek, de bizo­nyos, hogy Péter király hozta be őket a maga segítségére , mikor Henrik császárhoz futott volt; Stof (Staufen) várából eredtek a sváb földről, honnan ered Fridrik császár is. 306 Ez a nemzetség ugyanis a sváb földön az előkelők közöl való; örökségben ugyan szegények, de jóravalók és tehetősek az említett országban. 307 Ezen Gúthkeled nemzetsége Salamon király, László és Gyejcsa herczegek idejében emelkedett volt föl. 308 Mert akkor a nemzetség két felé szakadt, némelyek a herczeggel, mások, s különösen Vid, Salamonnal tartván, kit Salamon az említett nemzetség többi tagjai fölé fölmagasztalt. 309

 

25.  AZ OLIVÉR ÉS RÁTOLD NEMZETSÉGE. 310

 

Azután jött bé Olivér és Rátold Kálmán király idejében Apúliából; Casertából ve­szik eredetöket; a Zsámbokiak pedig a campániai grófoktól Francziaországból erednek. 311

 

 

26.  ALEMANNIAI HERMANN NEMZETSÉGE. 312

 

 

 

Hermann nemzetsége is Kejszla királynéval jött be; szabad emberek Nürnbergből, örökségben szegények. 313

 

 

 

27.  BÚZÁD NEMZETSÉGÉRŐL KELL SZÓLNUNK. 314

 

 

 

Búzád nemzetségéről is kell szólnunk; ennek nemzetségét István király II.  Béla fia hozta be Magyarországba. 315 Az orlamundi grófok közől valók. 316 Az elsőt, aki bejött, Ha­dothnak hívták, kinek fiai ugyancsak Hadoth és Arnold. 317 Ezektől eredt Buzád bán nem­zetsége. 318 Ezt a Hadoth nevet bajos volt kimondani, hanem elferdítve Haholtnak ejtik. 319 A Csák nemzetség némely más nemzetségekkel összeesküdt volt azon király ellen, kiket, mint mondják, Haholt és katonasága által, melyet magával hozott volt, tört össze. 320

 

 

28.  KELED NEMZETSÉGE. 321

 

 

 

Keled fiai, István, László és Gergely, nemzetsége Meissen tartományából veszi ere­detét. 322 Mert István a meisseni őrgróf, a herfordi gróf fia, leánytestvérének fia volt; ki a thüringeni tartománygrófot megölte, s midőn Frankfurtban az ünnepélyes gyűlésen, hol általa és mások által császárt kellett volna választani, a németországi fejedelmek ellene azt az ítéletet hozták, hogy ő is ölettessék meg. 323 Gyejcsa király II.  Béla fia idejében hatvan pánczélos lóval Pannóniába jött, és az említett király által ünnepélyesen fogadtatván, igen jó és széles birtokokba igtattatott, mint kiki tudja, minthogy Meissen tartományában számkivetés büntetésébe esett. 324 Azok nemzetsége pedig, kiket Babocsaiaknak hívnak, Sambergből jött be Pannóniába. 325

 

 

29.  SIMONRÓL ÉS MIHÁLYRÓL. 326

 

 

 

Simon és testvére Mihály nemzetségét Martondorfiaknak hívják; András király III.  Béla fia idejében jött be Spanyolországból. 327 Ennek a nemzetségnek sok vára van Spanyol­országban, s azok közt van egy derekabb: Bajoth. 328 Ennek a Simonnak a nagyapját, az arra­góniai király, miután vele több esztendeig viszálkodott, elfogván börtönbe vettette. 329 Min Simon gróf és Bertram megijedvén, említett András király második feleségével, ki Campá­niából való volt, Magyarországba jöttek. 330 Spanyolországban egy nemzetség sem mer czí­merében sast hordani, csak Simoné és Mihályé; azért, minthogy a tunisi szultán seregét, mely Majorika és Minorika szigetét hajókkal és hajós sereggel megszállva elfoglalta volt, az arragóniai király többi vitézei nem bírván, mint mondják, az ő nemzetsége verte ki. 331 Ahonnan a király és a vitézek községének végzéséből az lőn határozva, hogy előbbi czíme­röket, mely írott alak nélkül tiszta vörös volt, sassal cseréljék föl. 332

 

 

30.  KÜLÖNFÉLE NEMZETEK BETELEPEDÉSE MAGYARORSZÁGBA. 333

 

 

Ezeken kivűl jöttek Magyarországba mind Gyejcsa és Szent István király idejében, mind más királyok korában, csehek, lengyelek, görögök, spanyolok, izmaeliták vagy szere­csenek, besenyők, örmények, szászok, thüringeniek, meisseniek, rajnamellékiek, kunok, olaszok, kik hosszasabban az országban maradván, jóllehet nemzetségök nem ismeretes, különféle összeházasodás útján a magyarokkal összeelegyedvén hasonlóan nemességet és szállást nyertek. 334

 

 

31.  A TAKS VEZÉR IDEJÉBEN TÖRTÉNT DOLGOK BESZÉLLTETNEK EL. 335

 

 

Miután a magyarok Szvatoplugot, mint föntebb mondottuk, megölték, s Pannóniá­ba megtelepedtek, hat esztendeig fegyvereik és lovaik javítására gondoltak. 336 A hetedik esztendőben oztán Morva- és Csehországot, melyekben akkor Vratiszláv herczeg uralko­dik vala, kegyetlenül megrablák. 337 Onnan győzedelmesen megtérvén, az említett herczeg­gel békét szerezve, esztendeig nyugvának. 338 Azután Karinthiába menvén, Laibach várán túl Meránia herczege, kit Gottfrídnak hívtak, a karinthiai herczeg Eberhárd, valamint Gergely aquilejai patriarcha ellenük vonúlván, egymással keményen megvívának. 339 És jól­lehet ott a magyarokból igen sokan elestek, mégis a magyarok mind a két herczeget meg­ölték, a patriarcha futással menekűlvén. 340 Azután Karinthiát, Karnióliát és Styriát kirabol­ván, roppant zsákmánynyal tértek vissza. 341 Meghallván tehát Konrád császár, hogy a ma­gyarok birodalma határaiba ütöttek és az említett herczegeket megölték, elhatározta, hogy Magyarországba jön; és amint Augsburg svábföldi városba érkezett, hogy onnan a magya­rok megtámadására Pannóniába szálljon alá, a rómaiak közt azalatt belső háború ütött ki, mi miatt vissza kellett térnie. 342 E közben a magyarok három esztendeig semmifelé sem mentek. 343

 

 

32.  A MAGYAROK BOLGÁRORSZAGOT PUSZTÍTJÁK. 344

 

 

A negyedik esztendőben oztán Bolgárországba ütének, s abból számtalan kincset és barmot hozának, váraikat elfoglalván és városaikat lerombolván, melyeket az Úr kegyel­méből maig is bírnak. 345 Miután pedig az említett országokat legyőzték, Friaulon által a lombardiai őrgrófságba ménének, hol Pádua városát tűzzel vassal pusztították. 346 Innen Lombardiába nyomulván, Linthárt, Vercelli város püspökét, Károly császár leghívebb ta­nácsosát megölvén, egyházából töméntelen kincset rablának, és csaknem az egész Lombar­diát kifosztván, roppant zsákmánynyal diadalmasan tértek vissza Pannóniába. 347 Ezután tíz esztendeig pihenvén a tizenegyedikben Szászországot, Thüringent, a sváb földet és a keleti frankokat azaz burgundokat pusztítván, amint megrakodva visszatértek, Bavária szélén Abach várán túl a Duna mellett az alemann sereg hirtelen rájok ütött. 348 Kiket a magyarok csúful megszalasztának, sok ezerét leölvén közölök. 349 Ebben az ütközetben a magyarokban háromezer ember veszett el, akik pedig megmenekültek, haza térve tizenhat esztendeig mozdulatlan maradtak Magyarországban. 350

 

 

33.  LÉL ÉS BULCSÚ VEZÉREK HALÁLÁRÓL. 351

 

 

Midőn pedig Németországon I.  Konrád császár uralkodott, a tizennyolczadik esz­tendőben a magyarok megindúlván, amint Németország némely részeinek elpusztítása után Augsburg városához érkeztek, Ulrik püspök a polgárokkal és a svábföldi urakkal elle­nük álla, s midőn a magyarok azon várost makacsan vívták s nem akartak alóla visszavo­núlni, követeket külde az említett Konrádhoz, hogy a városbelieknek minél elébb jőjön segítségökre, s az nem késlekedék. 352 Amint tehát a magyarok a város vívása körűl vigyá­zatlanúl jártak el, a német és olaszországi sereg hirtelen meglepte őket, úgy hogy ha akar­tak volna sem menekülhettek, egyfelől a Lih folyó, mely azon napokban a patakokkal csu­dálatosan megáradt volt, akadályt vetvén, másfelől az említett seregek kőfal gyanánt beke­rítvén és összeszorítván őket. 353 Így szorongatva lévén tehát, egy részöket az ellenség el­fogta, más részöket kegyetlenül leöldökölte. 354 Ott estek fogságba Lél és Bulcsú derék vezé­rek, s elvitték őket a császár elébe. 355 S midőn a császár kérdezte tőlök, miért olyan kegyet­lenek a keresztyénekhez ? így szólának: Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk, kiket rátok os­torul bocsátott; mert akkor a ti kezeitekbe esünk és elveszünk, mikor titeket üldözni meg­szűnünk. 356 S monda nekiek a császár: Válaszszatok magatoknak olyan halált, amilyet akar­tok. 357 S Lél így szóla: Hozzák elő kürtömet; elébb hadd fújam meg, s azután majd megfele­lek neked. 358 S amint kürtjét előhozták, a császárhoz közeledvén, mikor kürtjét meg akarta volna fújni, azzal, amint mondják, oly erősen sújtotta fejbe a császárt, hogy arra az egy csa­pásra szörnyet halt, és monda neki: Te előttem fogsz menni, s engem szolgálsz majd a más világon. 359 Mert az a scythák hite, hogy akiket az életben megölnek, a más világon nekik szolgálni tartoznak. 360 S rögtön letartóztatták s Regensburgban fölakasztották őket. 361 A má­sik magyar sereg oztán, melyben lehetett negyvenezer fegyveres, kik Augsburg városától nem messze táboroztak, megértvén hogy bajtársaikat oly kegyetlenűl szorongatják, fog­dossák és öldöklik, egy szigetbe félre voná magát, várva hogy a császár serege oszoljék meg. 362 És midőn a császár seregének nagyobb része a Rajna felé húzódott, a magyarok egy mezőn összecsapván velök, elsőben is lovaikat nyilazták agyon, nem engedvén őket egész nap sem megszállani, sem sehova elfutni. 363 S azok végre, midőn meg sem mozzanhattak, magokat foglyokúl megadák, kikkel oztán Regensburgban letartóztatott bajtársaikat kiváltották. 364 Azután pedig hogy ilyen szerencséjök akadt, a fuldai monostort égeték föl, hol csak úgy mérték a sok aranyat; azután a Rajnán átkelve a lotharingiai herczegséget pusztíták tűzzel vassal, hol Strassburg körül, melyet latinul Argentínának hívnak, egy ütközetben Erhard lotharingiai és Berthold brabantiai herczeget, ki amannak segítségére ment vala, elfogván, lenyakazák. 365 Azután Francziaországot erősen sanyargatva, az Isten egyházai ellen kegyetlenűl dühöngve, pusztíták Metz, Trier és Achen környékét; onnan pedig a senonok meredek hegyein át az örökösen harczoló népeken keresztűl nyitának utat magoknak. 366 Hol is Susa és Turin városokat lerombolák, s az említett hegyeken áttörvén, amint Lombardia síkját meglátták, az egész tartományt sebes nyargalvást pusztíták, és így térnek oztán meg diadallal saját országukba. 367

 

 

34.  A MAGYAROK A GÖRÖGÖKET LEGYŐZIK. 368

 

A huszonnegyedik esztendőben pedig megindúlván Bolgárországba ménének, s on­nan Idropolisig menvén, miután azt megvívták, végre Konstantinápolyt szállák meg. 369 Mi­dőn tehát a magyarok az említett város megszállásában foglalatoskodának, a városból egy óriás görögöt küldenek ki, ki azt kivánja vala, hogy két magyar menjen ki vele birokra, azt mondván, hogy ha mind a kettőt le nem győzi, a görög császár adófizetője legyen a magya­roknak. 370 S minthogy ez a magyarokat szer fölött bosszantotta, akadtak egy ellenfelére, ki a göröggel szembe állva így szóla: Én vagyok Botond, igazi magyar, legkissebb a magyarok közt, végy magad mellé két görögöt, hogy az egyik kimenendő lelkedet fogja föl, a másik pedig testedet temesse el, mivel minden bizonynyal adófizetőjévé teszem a görög császárt nemzetemnek. 371 Azért is a magyarok Apor nevezetű vezére, kit köz akaratból tettek volt azon sereg elébe, parancsolá Botondnak, hogy bárdjával menjen a város kapuja ellen, mely réz vala, s mutassa meg erejét bárdjával a kapun. 372 S az a kapuig menvén, azon, amint mondják, olyan rést vágott, hogy egy öt esztendős gyermek könnyedén ki s be járhatott volna rajta. 373 S amint ezt a magyarok és görögök szeme láttára megtette, s a viadaltér a vá­ros kapuja előtt elkészűlt, egy kis óráig viaskodának egymással, s a magyar úgy földhöz vágta a görögöt, hogy lelkét azonnal kiadta. 374 Mely megtörtént dolgot a görög császár, ki a város bástyáján áll vala nejével együtt, roppant szégyennek tartván, ábrázatjokat elfordít­ják vala, s visszatérének palotájokba. 375 Midőn azonban a magyarok az adót követelték, me­lyért történt volt a bajvívás, s a görög császár az adókövetelést csak nevetségre vette, a ma­gyarok a város vívását abba hagyván, egész Görögországot elpusztíták, abból töméntelen aranyat, gyöngyöt és barmot zsákmányolván, és így térének vissza hazájokba. 376 A magya­rok községe tehát kapitányaival vagy vezéreivel, amint mondják, Taks vezér idejéig mível­te ezeket és más efféléket. 377

 

 

35.  SZENT ISTVÁN A MAGYAROK ELSŐ KIRÁLYA SZÜLETIK. 378

 

 

Továbbá Taks nemzette Gyejcsát és Mihályt, s Mihály nemzette Szár Lászlót és Va­zult; Gyejcsa pedig, isteni szózat által előre értesítve, Úr születésének kilenczszáz hatvan­kilenczedik esztendejében, miként Szent István király legendájában írva van, nem­zette Szent István királyt Sarolttal, Gyula leányával. 379 Szent István király pedig több fiút nem­zett ugyan, de a többi közt volt egy Isten előtt kedvelt, emberek előtt tisztelt fia, Imre ne­vezetű. 380 Ezt az isteni végzés végére járhatatlan itélete kiragadta e világból, ne hogy elmé­jét a gonoszság megváltoztassa és lelkét a hamisság megcsalja, miként a kora halálról a Böl­cseség könyvében írva vagyon. 381 Hogy azonban ami meg van téve ne tegyük, s ami elő van adva elő ne adjuk, mennyi s mily erényekkel ékeskedett és Isten szolgálatában milyen buzgó volt Krisztus szent hitvallója Imre herczeg, annak megirásától elállunk; mert aki ezt tudni akarja, azon boldogságos hitvallónak legendájából az ő szentséges magaviseletéről teljes tudomást vehet. 382 Mi inkább azokat igyekezünk röviden és összevonva megírni, amiket más írók elmellőztek volt. 383

 

 

36.  SZENT ISTVÁN KIRÁLY HARCZA KOPÁNY VEZÉR ELLEN. 384

 

 

Szent István király már jókor ifjúságában dicső háborút viselt Kopány vitéz és ha­talmas vezér ellen. 385 Vala pedig Kopány Tar Zirind fia, ki még Szent István király atyja Gyejcsa vezér idejében is viseli vala a vezérségét. 386 Gyejcsa vezér halála után pedig Ko­pány Szent István király anyjával vérfertőző házasságra lépni, Szent Istvánt megölni, és bi­rodalmát a maga hatalma alá akará vetni. 387 Vala pedig ő a Somogyság vezére. 388 Szent Ist­ván király pedig, összehíván előkelőit, Szent Márton hitvalló közbenjárása által az isteni irgalom segedelméért esedezék, azután pedig összegyűjtvén seregét ellensége elébe vonúla, és a Garan vize mellett övezteték föl elsőben karddal, holott is két fejedelmet tőn testőrei­vé, Hontot és Pázmánt; egész serege fejévé és vezérévé pedig német nemzetbeli vendégét Venczellint tevé. 389 Ütközetre kerűlvén tehát a dolog, mind a két fél soká és erősen harczo­la, de az isteni irgalom segítségével Szent István vezér dicsőséges győzedelmet nyere. 390 Azon ütközetben Venczellin vezér Kopány vezért megölte, és Szent István akkori vezértől igen bő jótéteményekkel jutalmaztatott meg. 391 Magát Kopányt pedig Szent István négygyé vágata; egy részét az esztergomi, másikát a veszprémi, harmadát a győri kapuba, negyedét Erdélybe küldé. 392 Szent István vezér oztán fogadását, melyet akkor tett vala, híven teljesí­tette, mert elrendelé, hogy a Kopány vezér tartományában lakó egész nép gyermekeiből, gabonájából és barmaiból örökre tizedet adjon Szent Márton monostorának. 393 Az említett Venczellin nemzette oztán Radit, Radi nemzette Miskát, Miska nemzette Kopányt és Már­tont. 394

 

 

37.  SZENT ISTVÁN KIRÁLY HADAKOZIK GYULA ERDÉLYI VEZÉRREL. 395

 

 

Szent István király továbbá, miután Istentől a királyi felség koronáját elnyerte, hí­res és nyereséges háborút folytatott Gyula nevezetű anyai nagybátyja ellen, ki akkor az egész Erdélyország kormányát bírja vala. 396 Urunk születésének ezerkettedik esztendejében ugyanis Szent István király elfogá Gyula vezért feleségével és két fiával együtt s

Magyaror­szágba küldé. 397 Ezt pedig azért tette, minthogy Szent István király által gyakorta megintet­ve sem Krisztus hitére nem tért, sem a magyarok háborgatásával föl nem hagyott. 398 Igen széles és gazdag országát pedig egészen a magyar királysághoz kapcsolta. 399 Ezt az országot magyarúl Erdélynek hívják, melyet sok folyó víz öntöz, melyek fövényében aranyat szednek, s azon föld aranya a legjobb. 400

 

 

38.  SZENT ISTVÁN KIRÁLY HARMADIK HADA KEÁN FEJEDELEM ELLEN. 401

 

Azután seregét a bolgárok és szlávok fejedelme Keán ellen indítá, mely népek a ter­mészet által igen megerősített fekvésű helyeken laknak, holott is az említett fejedelmet sok fáradsággal és harczi izzadással végre nagy bajjal legyőzé s megölé, és megbecsülhetet­len sok kincset nyere, különösen aranyban, gyöngyökben és drágakövekben. 402 És oda be­helyezé Zsolt nevezetű szépapját, ki azután azon erdélyi részeken örökös lőn, s kit azért közönségesen Erdélyi Zsoltnak szoknak hívni. 403 Vala pedig ez igen régi ember, ki a szent király idejéig elélt vala, s azért akará, hogy gazdag nemzetek fölött legyen. 404 Ezzel a rop­pant kincscsel oztán Szent István király nagyon meggazdagodván, a székesfejérvári egyhá­zat, melyet maga alapított vala, arany oltárokkal, keresztekkel és kelyhekkel, továbbá a legtisztább aranynyal és legdrágább kövekkel hímzett főpapi öltönyökkel bőven megaján­dékozá. 405 S azon egyháznak, valamint az isten más egyházainak is, szükséges szent edé­nyeket és egyéb eszközöket királyi bőkezűséggel ajándékoza. 406 A többek közt ada azon fej­érvári egyháznak némely örök emlékezetre méltó ajándékokat, tudniillik két misemondó ruhát, melyek közöl mindegyiknek a széle hetvennégy márka legtisztább aranynyal s drá­gakövekkel vala kihímezve, melyeket szent Benedek a római szentegyház pápája, Szent István király könyörgésére oly hathatós kiváltsággal ruházott föl, hogy aki misemondás közben azokat használja, a királyt törvényesen fölkenhesse, megkoronázhassa, és karddal övezhesse. 407 És mivel azon Gyula pénze gonoszúl gyűlt vala, azért égett le gyakorta az az egyház. 408 Azon egyházban kereszteltette meg kénytelen kelletlen nagybátyját egész ház­népestől, azután azonban tisztességesen tartotta, mint apját. 409 A szent király neje Kejszla királyné pedig az említett egyházat arany keresztekkel, oltártáblákkal, kelyhekkel, gyön­gyökkel és ékességekkel szerén túl gazdagította. 410

 

 

39.  A SZENT KIRÁLY ÁLTAL Ó-BUDÁN KANONOKOK RÉSZÉRE ÉPÍTETT EGYHÁZ­RÓL. 411

 

 Azután Szent István király fiával Szent Imrével és a királynéval mene a városba, melyet Ó-Budának hívnak. 412 S minthogy ott semmi kegyes munkát a Krisztusban nem ta­láltak, melyben a világ teremtőjét dicsérhették volna, a szentséges király az említett Keán­nak, a bolgárok és szlávok fejedelmének kincseiből, kit megölt vala, a város közepében azonnal nagy kolostort kezde építeni Péter és Pál apostolok tiszteletére, azt sok jószággal gazdagítván és a római egyházéhoz hasonló szabadsággal ruházván föl, a római udvar em­lékezetére és tiszteletére, melyet személyesen meglátogatott vala. 413 Midőn tehát ezt építik vala, a kőfaragó mestereket Görögországból hozták; és a szentséges király áhítatosság oká­ért a királynéval együtt ott múlat vala, s a királyné gondoskodik vala a keresztekről, táb­lákról és ékességekről. 414 S minthogy ez a megkezdett nagy munka sok esztendőbe telt vala, azért azt a kolostort Szent István király életében nem lehetett befejezni, hanem Isten úgy akarván, sok idő múltával Szent István király unokája, a szentséges László király fejezte be azt a munkát, hogy tudniillik szépapja fogadását teljesíthesse, amint alább bővebben elő lesz adva. 415 Szent István királynak pedig főfő szokása ez vala, hogy mindazon egyházakat, melyeket maga alapított vala, esztendőnként legalább három ízben látogatja vala. 416 S midőn az egyházakhoz érkezett, legelsőben is minden oltárt megjár és mindegyiknél egy egy imádságot mond vala, s azután kimenvén az egész egyházat körűljárja vala, és a falak és tetők romlásait vagy repedéseit éles szemekkel s aggodalmasan megvizsgálja és rögtön megigazíttatni parancsolja vala, s nem is távozik vala el azon város vagy falu színhelyéről, mígnem látta hogy kijavították. 417 Mit Kejszla királyné tapasztalván, midőn Magyarországban valamely egyházhoz érkezett, az Úr házában lévő minden készületeket magának bemutattat vala, és a javítni valót, akár posztóban akár bársonyban, esztendőnként kijavítja vala. 418 Fijok pedig, Szent Imre, tulajdon bíbor öltözőit az oltárra rakja vala, az oltárok takarására, amint a királyi egyházakban maig is láthatni. 419 Szentséges atyja pedig ágyékában aranyos erszényt hordoz vala, és midőn szegényeket látott, rögtön oda járúl, és saját kezével gazdálkodik vala nekiek. 420 S azért vagyon az a könyörűletes jobb kéz romlatlanúl Magyarország szemei előtt mind e mai napiglan. 421

 

40.  VÉLETLEN ESETEK. 422

 

Urunk ezer huszonkettedik esztendejében sok helyen sok és nagy égések történtek; roppant földindulás is volt május 12-dikén, a nap tizedik órájában, áldozó csötörtök után való szombaton.  Két nap látszott az égen június 23-dikán. 423

 

41.  SZENT IMRE HERCZEG HALÁLÁRÓL ÉS VAZUL MEGVAKÍTTATÁSÁRÓL. 424

 

Miután pedig az Úr fölmagasztalta az ő irgalmasságát Szent István királyban, kard­jának színe elől hátat fordítva megfutamtatván és az ő urasága alá vetvén valamennyi kö­röskörűl fekvő nemzetek fejedelemségeit és hatalmasságait, szent István király elgondolá és erősen elhatározá, hogy a világi dicsőség minden pompáját megvetvén, s a mulandó ki­rályság koronáját letévén, egyedűl Isten szolgálatára szentelje magát, és a külső gondoktól szabadulva csendes békességben elmélkedő életet folytasson; a királyi felség koronáját pe­dig fiának, az Istentől szentséges erkölcsökkel megáldott Imre herczegnek szándékozék ál­taladni. 425 Szent Imre ugyanis ifjúsága kora virágában, isteni ajándékból emberi közönséges természet fölött megáldott, igazsággal, okossággal, vitézséggel, magamérsékléssel, bölcse­séggel, tudománynyal, szelídséggel, irgalmassággal, boldogsággal, bőkezűséggel, emberség­gel, alázatossággal, türelmességgel, és más katholikus és uralkodói erényekkel fölékesített vala, valamint atyja szent István is. 426 Midőn tehát a szentséges atya szentséges fiára szán­dékozott bízni az ország igazgatásának és kormányzásának gondját, szent Imre herczeg kora halállal hirtelen kimúlék. 427 Siratá pedig őt szent István király és az egész Magyaror­szág vígasztalhatatlanúl igen nagy zokogással. 428 S fájdalmának ily nagy keserűségében szent István király elkeseredvén, igen terhes nyavalyába esék, és sok idő múlva úgyahogy föllábadozott ugyan, de előbbi egészségét soha tökéletesen vissza nem nyerhette. 429 Mert lábainak fájdalma is kínozza s szomorúság és kesergés is gyötri vala, különösen azért, hogy atyjafiai közűl egy sem látszik vala alkalmatosnak, hogy az ő halála után az országot a keresztyén hitben megtartsa. 430 Mert a magyar nemzet hajlandóbb vala a pogány szertartáshoz szítni, mint a keresztyén valláshoz. 431 Azon közben pedig kezde testi erejében hanyatlani, s érezvén hogy igen nehéz bágyadtság nyomja, sietve küldé követét, tudniillik Budát, Egyrőt fiát, hogy Vazult, nagybátyja fiát, kit a király fiatal kicsapongásáért és bolondságáért, hogy megjavítsa, elzáratott volt, a nyitrai tömlöcből vigye ki s vegye magához, hogy mielőtt meghal, királylyá tegye. 432 S meghallván ezt Kejszla királyné, tanácsot tarta Budával, a gaz emberrel, és nagy sietve küldé Sebös nevezetű követét, azon Buda fiát, a tömlöczbe, melyben Vazult tartják vala. 433 Sebös tehát megelőzvén a király követét, kitolá Vazul szemeit, és fülei gödreibe ólmot önte, s megszökék Csehországba. 434 Amint azután a király követe megérkezett, Vazult megvakítva látá, s azon módon amint szemei vérzettek, a királyhoz vezeté, kit a szent király ily nyavalyásan megrontva látván, könnyhullatásra fakada, de súlyos betegsége gátolván, a gonosztévőket kellő büntetéssel nem lakoltathatta. 435 Összehíván azért unokaöcscse Szár László fiait, Andrást, Bélát és Leventét, tanácsolá nekik, hogy minél hamarabb meneküljenek, hogy életöket és testök épségét megmenthessék. 436 Azok tehát a szent király üdvös tanácsában megnyugodván, a bajok és fájdalmak színe elől Csehországba futának. 437

 

42.  SZENT ISTVÁN KIRÁLY MEGHAL , ÉS SZÉKSFJÉRVÁRATT ELTEMETTETIK.  438

 

A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király pedig uralkodásának negy­venhatodik esztendejében a boldogságos örök szűz Mária fogantatásának ünnepén, e go­nosz világból kiragadtatik és a szent angyalok társaságába igtattatik. 439 S eltemeték a fejér­vári egyházba, melyet maga épített vala a boldogságos örök szűz Mária, Isten anyja, tiszte­letére, hol sok jelek és csudák történnek azon szentséges István király érdemeinek közben­járásával a mi Urunk Jézus Krisztus dicséretére és dicsőségére, ki áldott mind örökkön örökké Ámen. 440 S azonnal egész Magyarország kobza siralomra fordúla, s az ország egész népe, mind a nemesek mind a nem nemesek, gazdagok és szegények, együtt s egyaránt sű­rű könnyhullatással és nagy jajgatással siránkozának a szentséges király, az árvák legkegye­sebb atyja halálán; az ifjak és leányok szomorúságuk miá zsákba öltözének, s három esz­tendeig nem tánczolának, és mindenféle zene, enyhítő és édesded hangok, elhallgatatlak, és a leghűségesebb szív siralmával siraták, és vala nagy és vigasztalhatlan siralom. 441 Kejszla királyné azonban Budával, gonosz czinkosával, elhatározá, hogy a német vagyis inkább ve­lenczei Pétert, a királyné öcscsét, tegyék királylyá, arra törekedve, hogy a királyné kénye-kedve szerint teljesíthesse akaratját, és Magyarország, szabadságát elvesztve, okvetetlen a németek alá legyen vettetve. 442 Vilhelm pedig, a Péter király atyja, testvér vala Zsigmond burgundi királylyal, de Szent Zsigmond megöletése után a császárhoz ment, kit a császár behelyezett Velenczébe, és Gertrud nevezetű húgát adta volt neki nőül, kitől nemzette Kejszla királynét. 443 Gertrúd halála után pedig Vilhelm Szent István király húgát vette nő­ül, kitől Péter királyt nemzette. 444

 

43.  PÉTER KIRÁLY DÜHÖSSÉGÉRŐL. 445

 

Miután pedig Péter királylyá lett, a királyi felség minden kegyelmességét elveté, és német dühvel dúlva-fúlva Magyarország nemeseit megveti vala, az ország javait kevély szemmel és telhetetlen szívvel falja vala a fene vadak módjára ordító németekkel és a fecs­kemódra csácsogó olaszokkal; az erősségeket, várakat és kastélyokat németeknek és ola­szoknak adja vala át, hogy őrizzék. 446 Mert maga Péter igen kicsapongó vala, és azon idő­ben senki biztos nem lehetett neje tisztasága, vagy leánya vagy húga szűzesége felől a ki­rály testőreinek incselkedései miatt, kik azokon büntetetlen erőszakoskodnak vala. 447 Lát­ván tehát a magyar előkelők nemzetük sérelmeit, melyeket Isten ellen követnek vala el rajtok, tanácsot tartván megkérek a királyt, parancsolja meg embereinek, hogy hagyjanak föl oly igen kárhozatos munkájokkal. 448 Azonban a király kevély dölyfében fölfuvalkodva, magában forralt mérgének bűzét világ elé önté, mondván: Ha kisség élendek, Magyaror­szágban minden bírót, a méltóságosokat és tekinteteseket, valamint az alrendűeket, min­den századost és folnagyot, s minden elöljárót és tisztviselőt németekből teszek, és az or­szágot teljességgel németek hatalma alá vetem. 449 És így szól vala: Ez a név: Hungária az angária (sanyarúság) szótól származik, és sanyargatni kell őket. 450 Ez vala tehát a viszálko­dás kovásza Péter király és a magyarok között. 451

 

44.  PÉTER MEGSZÖKÉSÉRŐL ÉS ABA VÁLASZTATÁSÁRÓL. 452

 

 

Péter királyságának tehát harmadik esztendejében a magyar urak és vitézek a püs­pökök tanácsából összegyűlének Péter király ellen, és gondosan utána járnak vala, ha vala­kit találhatnának akkor az országban a királyi vérségből, aki az ország kormányára alkal­mas lenne, s őket Péter zsarnokságától megszabadítaná. 453 S miután ilyet az országban nem találhattak, magok közöl választanak egy Aba nevezetű ispánt, Szent István király süvét, s azt emelek magok fölé királylyá. 454 Aba oztán összegyűjtvén a magyarok seregét, Péter ki­rály ellen indúla, hogy vele megütközzék. 455 Péter király pedig látván hogy a magyarok se­gítsége nélkül maradt, erősen megrémülve Baváriába futa, hogy Henriktől a németek kirá­lyától kérjen segítséget. 456 Miután tehát Péter a magyarok kezei közöl futással menekült, a magyarok az istentelen Szakálas Budát, minden gonoszság koholóját, kinek tanácsából sa­nyargatta vala Péter Magyarországot, darabokra vagdalva megölék, s két fia szemeit kiszú­rák; Sebösnek pedig, aki Vazul szemeit kiszúrta vala, kezét lábát öszszetörték, s úgy vesz­ték el; némelyeket kövekkel vertek agyon, másokat fegyverrel pusztítva öldököltek le. 457 Aba pedig királyi hatalomra emeltetvén, fölszenteltetett királylyá; s mind azon rendelete­ket és adókivetéseket, melyeket Péter király szokása szerint határozott vala, Aba király megsemmisítette. 458 Ezen dolgok kivitelében az ország nagyjai közöl hárman valának leg­főbbek: az egyiket Viskének, a másikat Tojszlánnak, a harmadikat Peszlinek hívták, kik nemzetök szabadságát keresik és az országot a királyi magnak visszaszerezni híven töre­kednek vala. 459 Aba király harmadik esztendejében oztán Péter Henrik német királylyai együtt nagy sereggel jőve Aba király ellen. 460 Hallván tehát Aba király, hogy Pétert a ma­gyarok elhagyták s Henrik német király szívesen fogadta, Urunk ezer negyvenkettedik esztendejében követeket külde a császárhoz, hogy kitudakolja, vajon ellensége-é azért hogy Pétert az országból kiűzte vala, vagy állandó békében is lehetne vele?. 461 S a császár válaszolva, ellenségének nyilatkoztatá magát, mondván: Mivel embereimet sérelmekkel illette, majd megérzi, mit és mennyit tehetek. 462 Aba király ezt hallván, megérté, hogy a császár Pétert vissza akarja állítani az országba, s haragra lobbanván nagy sereget gyűjte, s megtámadd Ausztriát és Baváriát, és erős vitézeinek két szárnyával a Duna folyó mind két partján kard élére hányá őket. 463 S megrakodok oztán zsákmánynyal, és közölök sokat foglyul vivén magával, a Trasen nevű folyótól rabokat fogdosva Tuln városáig nyomúla, melyben meghála. 464 Történt pedig ez sexagesima után való kedden hajnaltól fogva éjjelig; s reggelre kelve számtalan sok fogolylyal visszatérének Magyarországba. 465 Ezután erős harczosokat külde Karinthiába, kik igen sok foglyot szedőnek, s úgy térének meg Magyarországba. 466 Gottfried ausztriai határgróf azonban Pettau körűl rajtok ütvén, amint mondják, elszedé tőlök zsákmányukat; akkor ugyanis Ausztriának nem herczegei hanem határgrófjai voltak. 467 Azon időben a császár a húsvét ünnepét Kölnben üllé, és fejedelmeivel azon tanakodott, hogy kellene megtorolni a magyarok által rajta jogtalanul elkövetett sérelmet. 468 Kik egy szívvel lélekkel tanácsolták vala neki, hogy a magyarokat, kik országába ok nélkül ellenségesen betörtek, fegyverrel támadja meg, és foglyaikat azok rabságából szabadítsa meg. 469 Roppant hadjáratot indíta tehát, és Boroszláv cseh fejedelem tanácsából a Duna éjszaki partján vonult Magyarország határszélére. 470 A magyarok követei pedig megígérek a császárnak, hogy a magyarok minden kívánságára rá állanak, csak arra nem, hogy Pétert királyukká fogadják; mit azonban a császár minden módon igyekezik vala kivinni, mert kötelezve vala Péternek ígéretével, hogy az országba visszaállítja. 471 De a magyarok semmiképen bele nem egyezének, s miután ajándékokat küldtek és hitet tettek, hogy a német foglyokat eleresztik, a császár sietve visszavonúla Gottfried lotharingiai herczeg, Gozzilo herczeg fia, garázdálkodásai miatt. 472

 

 

45.  A CSÁSZÁR MAGYARORSZÁGBA JÖVETELE ABA ELLEN. 473

 

Következő esztendőben Aba király követeket küldvén a császárhoz, a béke után jár vala, ígérvén, hogy a foglyokat kik nála valának, elereszti, azokért pedig, kiket vissza nem adhatott, illendő kárpótlást ad. 474 A császár azonban nem akara megalkudni, míg Baváriába nem megy, hogy akiket a magyarok igazságtalanul bántottak volt, a békekötésnél jelen le­gyenek. 475 A császár tehát Magyarország határához érkezék, és másnap meg szándékozok vívni a sánczokat, melyekkel a magyarok a Rába vizét elzárták. 476 E közben azonban Aba király követei a császárt megkérték, hogy tűzzön ki illendő határidőt, melyre minden fog­lyot visszaküldjön hozzá, és azonfelül ajándékokat is adjon. 477 A császár tehát az ajándékok által csábíttatva, és más nehezebb bajok által gátoltatva visszatére Bizancziába, mely város Burgundiában esik. 478 Ettől fogva oztán Aba király bátorságot kapva, garázda kezde lenni, és kegyetlenül kezde a magyarok ellen dühösködni; mert úgy gondolkozik vala, hogy az uraknak mindenök köz a szolgákkal. 479 De az esküszegést is semmibe veszi vala, megvetvén a nemeseket s mindig a parasztokkal és nem-nemesekkel fogván össze. 480 A magyar neme­sek pedig ezt tűrni nem akarván, nehéz természetét nehezen szivelve, alattomban összees­küvőnek, hogy öljék meg. 481 Azonban az egyik bejelenté a királynak, kik esküdtek össze halálára, s akiket közölök elfogathatott, bírói vizsgálat nélkül megöleté, mi nagy romlására fordult a királynak. 482 Midőn ugyanis a király a böjtöt Csanádon üllötte, azon bőjt alatt körülbelül mintegy ötven nemest tanácskozás színe alatt egy házba zárata, és fegyveres katonáival minden vallatás és vallomás nélkül összevagdaltatá. 483 Amiért Szent Gellért csanádi püspök a királyt papi szigorúsággal megdorgálta, s megjövendölte, hogy veszedelem fenyegeti. 484 Némelyek oztán az összeesküdtek közöl ezen még inkább fölgerjedvén, futva a császárhoz menének, és elvádolák Aba királyt, hogy az esküt semmibe sem veszi, a nemeseket, kik magok fölé királylyá emelték, megveti, és parasztokkal, nem nemesekkel eszik, lovagol és beszéllget szüntelen. 485 Kiknek monda a császár: Az a szokás bizony nem nemesemberhez, hanem ellenkezőhöz illő. 486 A császárt tehát hathatósan ösztökélek, hogy Aba királyon álljon bosszút sérelméért, minthogy sem a foglyokat vissza nem bocsátotta, mint a császárnak esküdött volt, sem a károkat nem téríti meg. 487 A császár tehát a magyarok ösztönzésén fölindulva, a noricumi és cseh sereggel és udvari katonái csapataival az austriai határgrófságba mene, áltatva hogy nem megy be Magyarországba, és tettetve hogy Aba királyt a szerződésre szorítja és visszatér. 488

Akkor Aba király követei a császárhoz menvén, követelik vala vissza a magyaro­kat, kik a császárhoz menekültek volt, panaszkodva mondván, hogy azok Magyarország rablói és tolvajai, és főfő bujtogatok a háborúra és viszálkodásra a császár és a magyarok közt, kik hűségesen engedelmeskedni fognak a császárnak, miért is az ilyen konkolyhintő­ket át kell adni a magyarok királya Aba kezébe; de a császár azt felelte, hogy ezt semmi módon meg nem teszi. 489 Azért is gyorsan előnyomulva Sopronon át betöre Magyarország határába, s midőn Babótnál a Rábcza folyón át akart kelni, a megrekedt vizek, az igen sűrű berkek és a fölfakadó ingoványok miatt a Rábán át nem kelhete. 490 A magyarok azonban, akik a császárral és Péter királylyal valának, az egész sereget egész éjjel lovagolva fölfelé vezeték a Rába és Rábcza folyók mellett, melyeken nap keltekor könnyű gázlón átgázolá­nak. 491 Aba király pedig Ménfőnél Győr mellett szállá velők szembe nagy sok katonasággal, igen bizakodva győzedelmében, minthogy némely bajorok azt jelentették neki, hogy a csá­szár kevés néppel jön ellene; s amint mondják, Aba királyé lett volna a győzedelem, ha­csak némely Péter király barátságában megmaradt magyarok zászlaikat a földre nem hány­ták és el nem szaladtak volna. 492 Azt beszéllik pedig a németek, hogy midőn csatára köze­ledtek, égi jellel vékony köd mutatkozék, és az Isten által támasztott iszonyú vihar rémítő port hordott a magyarok szeme közé, kiket már azelőtt, azért hogy Péter királyt megcsú­folták vala, a pápa úr átok alá vetve kárhoztatott. 493 Ütközetre kerülvén tehát a dolog, a két sereg soká és keményen harczola egymással: de végre a császár Isten segélyével szerencsés győzedelmet nyere. 494 Aba király pedig legyőzetve a Tisza felé futa, s egy faluban a magya­rok, kiknek mint király ártott vala, egy ó veremben kegyetlenül legyilkolták. 495 Kinek teste abba az egyházba temettetett, mely azon falu mellett vala. 496 Néhány esztendő múlva azon­ban, midőn a sírból fölásták, szemfödelét s öltözetét romlatlanul és sebhelyeit beforrva ta­lálták; testét oztán saját monostorában Sáron temették el. 497 A császár pedig visszatérvén táborába, az üdvözítő szentséges szent keresztfa előtt alázatosan és áhítatosan leborult, mezítláb testére daróczot öltve dicsőíté az egész néppel együtt az Isten irgalmasságát, hogy őt azon nap a magyarok kezeiből kiszabadította. 498 A németek közöl az nap azon helyt vég­hetetlen sok esett el, úgy hogy azon helyet nyelvökön maig is Ferlorum Peyernek, a mi nyelvünkön pedig Veszett-Németnek hívják. 499 A holttestek bűze miatt ugyanis két hóna­pig nem járhatott az ember jó móddal azon a vidéken, mert az íjászok leöldökölték volt őket. 500 E közben a magyarok összegyülekezvén, könyörögve járulának a császárhoz, bocsánatért és irgalmasságért esedezvén, kiket a császár nyájas ábrázattal és szívesen fogadván, megadá amit kérnek vala. 501 S onnan egész népével Fejérvárra mene, melyet németül Weissenburgnak hívnak, mely Magyarország fő székhelye. 502 Ott oztán a császár, kit a magyarok császári tisztességgel és igen nagy készülettel fogadtak, a királyi méltóságba teljesen visszaállított és a szent István király szent jelvényeivel királyi módra fölékesített Péter királyt saját kezével a királyi trónhoz vezetvén, a boldogságos Istenanya, az örök szűz Mária, egyházában királyi módra beülteté, és ugyanott a királyt a magyarokkal s a magyarokat a királylyal kiengesztelé, és a magyarok kérelmére megengedé, hogy magyar törvényeiket megtartsák és szokásaik szerint ítéltessenek. 503 Miután tehát a császár ezeket így elrendelte, Péter királyt német őrsereggel Magyarországon hagyván, óhajtott jó szerencsével visszatére Regensburgba. 504

 

46.  A CSÁSZÁR VISSZATÉRTÉRŐL MAGYARORSZÁGBA. 505

 

Következő évben pedig visszatére a császár Magyarországba, kinek Péter király ma­gán a szent ünnepen Magyarországot az aranyozott láncsával átadá a magyarok és németek színe előtt. 506 S a császár ezen felül a király által sok és pompás ajándékkal megtiszteltetve dicsőséggel haza mene. 507 E közben Endre, Béla és Levente, kik Csehországba menekültek volt, onnan a szegénység szüksége miá átmenének Lengyelországba, s Miska lengyel feje­delem által szívesen fogadtattak és megtiszteltettek. 508 Akkor a pomoránok a lengyel herc­zegnek vonakodának megadni az adót, melylyel neki tartoznak vala, s a fejedelem a neki kötelezett adót fegyveres kézzel kezdé követelni. 509 A pogány pomoránok s a keresztyén lengyelek tehát közösen abban egyeztek meg, hogy fejedelmeik vívjanak bajt, s ha a po­morán legyőzetve veszít, fizessék a szokott évi adót, ha pedig a lengyel veszít, csak a maga kárát sirassa. 510 Midőn tehát Miska herczeg és fiai irtóztak a rájok tukmált bajvívásra vállal­kozni, Béla tolmács által magát közbe vetvén így szóla: Ha nektek és a herczeg úrnak tet­szik, jóllehet nemesebb vagyok mint az a pogány, még is meg fogok vívni országotok javá­ért és herczegetek becsületéért. 511 Tetszett a dolog mind a pomoránoknak mind a lengye­leknek. 512 S amint fegyveresen láncsával összecsaptak, Béla a pomoránt, amint mondják, lo­váról oly emberűl letaszítá, hogy helyéből sem bíra mozdulni, s kardjával átdöfvén leterí­té; s maga a pomorán herczeg is megvallá, hogy hibás. 513 Mit látván a pomoránok, a lengyel herczegnek alázatosan meghódolván, a szokott adót ellenmondás nélkül megfizetek. 514 A herczeg pedig onnan a nyert diadallal visszatérvén, a bátorságot és a vitézség hatalmát Béla herczegben megdicsérvén, az egész pomoráni adóval nőül adá neki leányát, és mindent, amire szüksége volt, elegendőleg s bőven rendele számára, s őt mindenben megbecsülve országában tartá, s nem mulasztá el jó darab föld örökséggel megajándékozni. 515

 

 

47.  BÉLA HERCZEGRŐL KIT BENINNEK HÍVTAK. 516

 

Béla herczegnek pedig Lengyelországban két fia született; az egyiket Gyejcsának, a másikat nagyatyja nevére Lászlónak hívták. 517 Nem tetszett pedig Endrének és Leventének, hogy a lengyel herczegnél Béla emberségéből mintegy koloncz gyanánt éljenek, és átallot­ták az ő neve tekintetéért maradni a herczeg udvarában. 518 Búcsút vévén azért a herczeg­től, testvérüket Bélát ott hagyva, Lodoméria királyához ménének, ki nem fogadd be őket. 519 S midőn nem volt hova hajtsák fejeiket, onnan a kunokhoz ménének. 520 Látván pe­dig a kunok, hogy előkelő személyek, azt vélek, hogy országukat kikémlelni jöttek, s ha egy ma­gyar rab rajok nem ismer, bizonyosan megölték volna, így azonban egy ideig ott tartották őket. 521 Innen azután Oroszországba indulának. 522 Azon időben Magyarország né­mely nagyjai az ország pusztulásán elkeseredvén, s Magyarországot Péter zsarnokságától meg­szabadítani óhajtván, Endréhez, Bélához és Leventéhez megtöretlen hűséggel ragasz­kodnak vala, és követeik által javaikból, amijök lehetett, hozzájok küldözve, híven szolgál­nak vala nekik. 523 Ezen országnagyok Viska, Bua és Buhna valának, kik szüntelen sohajto­zással és nyögéssel várják vala az alkalmas időt, mikor Andrást, Bélát és Leventét behoz­hassák Magyarországba, és az országot szent István király nemzetségének, ki őket szerette és tel­jes erejéből fölmagasztalta vala, visszaszerezni törekednek vala. 524 Péter pedig a német ki­rály hatalmában fölfuvalkodva már nem annyira uralkodik, mint inkább kegyetlen zsar­nokságával Magyarországot elnyomva ostorozza vala. 525 Némely árulók, tudniillik Buda és Devecser, sugdosásából azonban Péter megtudá, min gondolkoznak vala Magyarország említett nemesei, Viska, Bua és Buhna, hogyan szerezhetnék vissza az országot a királyi magnak, s hogyan hozhatnák vissza Péter király ellen Andrást, Bélát és Leventét. 526 Azért is Péter király roppant dühre lobbanva, megfogatá és bitófára huzata őket, némelyeknek pedig szemeiket vájatá ki s úgy kínoztatá, és az egész Magyarországot oly nagy sanyarga­tással gyötré, hogy inkább a halált választották volna, mint ily nyomorultan éljenek. 527 Ma­gyarország nemesei oztán nemzőtök romlását látva, Csanádra gyűlének, és egész országul tanácsot tartván, ünnepélyes követséget küldenek Oroszországba Andráshoz és Leventé­hez, megizenvén nekiek, hogy egész Magyarország hűségesen várja őket, s az egész ország örömest hódolna nekiek, mint királyi magnak, csak jöjjenek be Magyarországba, s oltal­mazzák meg őket a németek dühétől. 528 Ezt is esküvel erősítek, hogy mihelyt bejőnek Ma­gyarországba, minden magyar egy szívvel lélekkel hozzájok tódul, és uralkodásuk alá veti magát. 529 Endre és Levente azonban, alattomos cselektől tartva, nagy titkon küldenek kö­veteket Magyarországba. 530 Midőn pedig fölkerekedve Újvárhoz érkeztek, melyet Aba ki­rály épített vala, íme az egész magyar nép csoportosan tódula hozzájok, és ördögi ösztöntől gerjesztve, makacsul kéré Endrétől és Leventétől, hogy engedjék meg az egész népnek po­gány vallás szerint élni, a püspököket és papokat leölni, az egyházakat lerombolni, a ke­resztyén hitet elvetni, és bálványokat imádni. 531 S megengedék, hogy szivök kívánsága sze­rint menjenek és veszszenek el ős apáik babonáiban; mert különben nem harczolnak vala Péter ellen Endre és Levente mellett. 532 Egy Vatha nevezetű, Belus várából, ajánlá pedig magát legelsőben a magyarok közöl az ördögöknek, fejét megnyírván és hajából három csombókot eresztvén alá pogány módra; kinek János nevezetű fia, sok idő múlva azután, atyja vallását követvén, sok varázslót, bűbájos asszonyt és nézőt gyűjtött maga köré, kik­nek igézései által igen kedves vala az urak előtt. 533 Sok istenasszonya közöl azonban egy Rasdi nevezetűt a legkeresztyénebb király Béla elfogatott, s mind addig tömlöczben tartat­ta, míg saját lábait meg nem ette, s ott meg nem halt. 534 S meg vagyon írva a magyarok tet­teiről szóló régi könyvekben, hogy teljességgel meg volt tiltva a keresztyéneknek Vatha és János vérségéből venni nőt, minthogy, valamint az ó törvényben Dáthán és Abiron láza­dást indítottak az Úr ellen, úgy ezek is, a kegyelem idejében, elfordították a magyar népet Krisztus hitétől. 535 Akkor tehát azon Vatha átkozott és kárhozatos biztatására az egész nép az ördögöknek áldozá magát, és kezdenek lóhúst enni, s átaljában a leggono­szabb vétkeket mívelni; ugyanis mind a papokat mind a világiakat, kik a katholikus hitben megmaradtak, leöldöklék, és Istennek igen sok egyházát lerombolák. 536 Azután Péter ki­rály ellen föllá­zadván, valamennyi németet és olaszt, kik különböző tiszteket viselve Ma­gyarországban el valának szórva, csúf halállal végezének ki. 537 És Péter táborába éjjel a leg­gyorsabb lovakon három kiáltót küldenek, kik kiáltsák ki, hogy a püspököket a papsággal együtt öljék le, a dézmaszedőt konczolják föl, az ősi pogány hitet állítsák vissza, az adót végkép töröljék el, s Péter emlékezete németéivel és olaszaival veszszen el mind örökre, s a többi. 538 Reggel te­hát tudakozódék a király a dolog felől, s nagy bizonynyal megtudván, hogy azok az atyafi­ak visszajöttek, és hogy a magyarok az ő tisztviselőit azok kedvéért öl­dökölték le, nem mutatá magát a híreken megrémültnek, hanem vígnak mutatkozva, tábo­rát helyéből vis­szaindítván a Dunán Zsitvatőnél átkele, Fejérvárba óhajtván bejutni. 539 De a magyarok, szándékát előre megtudván, megelőzék, elfoglalván a város bástyáit és tornyait, és a kapu­kat bezárván kirekesztek. 540 E közben Endre és Levente azon sokasággal Magyar­ország kö­zepén át előnyomulva az úgy nevezett pesti révhez közelgetének. 541 Mit hallván Gellért, Besztrik, Buldi és Beneta püspökök, és Szónok ispán, Fejérvár városából Endre és Levente herczegek elébe indulának, hogy őket tisztességesen fogadják. 542 S midőn az emlí­tett püs­pökök sietséggel azon helyre érkezének, melyet Diódnak hívnak, ott a szent Szabi­na egy­házában misét akarának hallgatni, mielőtt az urakhoz mennének. 543 Szent Gellért püspök tehát, a mise szolgáltatására papi öltözetet öltvén, buzdítás gyanánt így szóla neki­ek, mondván: Atyámfiai és püspöktársaim, s minden más hívek, kik jelen vagytok ! tudjá­tok meg, hogy mi ma a vértanúság koronájával a mi urunkhoz a Jézus Krisztushoz az örök üd­vösségbe jutandók vagyunk. 544 Tudtotokra adom ugyanis Isten titkos végzését, mely ne­kem ez éjjel megnyilatkozott. 545 Láttam ugyanis urunkat a Jézus Krisztust szentséges anyjá­nak az örök szűz Máriának kebelében ülve, amint minket magához hívott, és saját kezével osz­totta nekünk testének és vérének oltári szentségét; amint pedig Beneta püspök hozzájá­rult, visszavoná tőle a Krisztus a szentséget, miért is ő ma ki lészen rekesztve a vértanúság tár­saságából. 546 Azután pedig inté őket Szent Gellért, hogy gyónják meg vétkeiket egymás­nak : és így a misehallgatás után imádkozásba merülve és a vértanúság által nyerendő örök bol­dogság igaz reménysége által megörvendeztetve mindnyájan megáldozának. 547 Azután együtt a Duna pesti réve felé ménének, Szent Gellért püspök pedig, minthogy csekély ter­metű vala s Isten szolgálatában minden erejét teljességgel fölemésztette, szekerén viteti vala magát. 548 S midőn az említett révhez érkeztek, íme az istentelen emberek, tudniillik Vatha és czimborái, ördögökkel eltelve, kiknek ajánlották volt magokat, a püspököket és valamennyi társaikat megrohanák és megkövezek. 549 Szent Gellért püspök pedig azokra, akik őtet kövezik vala, szakadatlanul keresztet vet vala; azok azonban ennek láttára még sokkal dühösebbekké lévén, rá rohanának, és szekerét a Duna partján fölfordíták, s őt sze­keréből kivonszolván talyigára ültetve a Kelenföld hegyéről lebocsáták. 550 És midőn még pihegett, mellét láncsával átdöfék, s azután koponyáját egy kövön összetörék. 551 Így költö­zött át Krisztus dicső vértanúja ezen világ nyomorúságaiból az örök boldogságra. 552 A Duna, gyakran hegyébe áradva a nagy darab kősziklának, melyen Szent Gellért fejét össze­törték, hét esztendeig nem bírta a vért lemosni, míg a papok föl nem szedték. 553 S az a kő most Csanádon az ő oltára szinén van. 554 S most azon helyen, ahol fejét összetörték, a hegy aljában Szent Gellért vértanú tiszteletére épített egyház áll. 555 Ez a Gellért velenczei származású és szerzetes vala Rosáciumban, ki Pannóniába jővén s elsőben Bélben élvén remete életet, végre a csanádi székbe tétetett át püspökké. 556 Buldi püspök is megkövezve átment a dicsőségbe. 557 Besztrik és Beneta pedig amint a Dunán hajóval Endréhez és Leventéhez átmentek, az eretnekek, akik a túlsó parton voltak, Besztrik püspököt megsebesítették, ki is harmadnapra az után meghala; Endre herczeg azonban e közben oda érkezvén, Beneta püspököt kiszabadítá kezeik közöl558 És így beteljesült Szent Gellért jóslata; mert Benetán kivűl mind vértanúkká lettek. 559 Szónok ispán is paripájával a Dunába ugratva úszik vala, kit is egy Murthmur nevezetű ember vett föl hajójába, hogy a haláltól megszabadítsa. 560 Mert azt a Murthmurt Szónok ispán kereszteltette vala meg. 561 Kit, midőn az említett ispánt meg akarta menteni, az eretnekek halállal kezdenek fenyegetni, hacsak Szónok ispánt maga meg nem öli. 562 Kiknek fenyegetéseitől Murthmur megijedvén, az ispánt a hajóban karddal kivégezé. 563 Oly sok pap és világi szenvedett tehát azon nap vértanúságot a Krisztus hitéért, hogy azok számát csak az Isten és az angyalok tudhatják. 564

 

48.  PÉTER KIRÁLY HALÁLÁRÓL. 565

 

Péter király pedig látván hogy a magyarok egy szívvel lélekkel Endre és Levente herczegekhez állottak, németeivel együtt futásnak eredé Mosón felé, hogy onnan átmen­jen Ausztriába; de nem menekűlhete. 566 Mert e közben a magyarok az ország kapuit és ki­járásait előre elfoglalták. 567 De Endre herczeg követe is visszahívá Péter királyt békesség és az őt megillető tisztesség színe alatt, ki is, mint mondják, hivén neki visszatér vala, de leg­inkább kénytelenségből, mivel már megtudta vala, hogy el van rejtve ellene a sereg, és si­etve vissza akar vala térni Fejérvárba. 568 Kit is, midőn Zámor faluba betért, az említett kö­vet el akara fogatni s kötözve Endre herczeghez vinni. 569 Péter azonban ezt előre megtud­ván, egy udvarba vevé és három nap vitézül harczolva védi vala magát. 570 Végre az íjászok katonáit mind leölék, maga pedig elevenen fogságba juta, s megvakítva Fejérvárra viteték; ott a szörnyű fájdalom miatt rövid idő múlva elhala. 571 S eltemettetek Pécsett az egyház­ban, melyet maga alapított vala Szent Péter apostol tiszteletére, másodszori uralkodásának harmadik esztendejében. 572

 

49.  ANDRÁS KIRÁLY MEGKORONÁZTATÁSÁRÓL. 573

 

András herczeg oztán ellenségei háborgatásaitól biztosítva lévén, elnyerte a koro­nát, s csak három püspök által, kik a keresztyének azon nagy romlásában megmaradtak vala, Urunk ezer negyvenhetedik esztendejében, megkoronáztatott. 574 Megparancsolá azért egész nemzetének fejvesztés büntetése alatt, hogy az előbb nekik megengedett pogány szertartással fölhagyva a Krisztus igaz hitére térjenek, és mindenben azon törvény szerint éljenek, melyre őket Szent István király tanította vala. 575 Levente pedig azon napokban meghala, ki ha tovább élt és az ország kormányára jutott volna, kétségenkivül egész Ma­gyarországot megrontotta volna a pogány bálványozással. 576 És mivel ez a Levente nem élt katholikus módra, azért pogány szokás szerint túl a Dunán Takson falu mellett temeték el, ahol, amint mondják, szüleapja Taks is fekszik. 577 Némelyek azt beszéllik, hogy ez a há­rom testvér Vazul herczeg fia volt, s egy Taton nemzetségbeli leánytól s nem törvényes házas­ságból született, s ezen egybeköttetésért nyerték volna a Tátoniaktól a nemességet. 578 Vilá­gosan nem igaz, és nagyon rosszul beszéllik, mert a nélkül is nemesek, minthogy azok Szár László fiai, ki, amint mondják, Ruthéniából vett nőt, kitől az a három testvér szárma­zik. 579 Ezt a királyt fehér Andrásnak, és katholikusnak is hívták, három esztendő alatt ugyanis a lengyeleket, cseheket és osztrákokat fegyverrel magyarjai adófizetőivé tette. 580 Ez az And­rás király öcscsét elveszítvén, Lengyelországba külde másik öcscséhez Bélához, nagy szere­tettel híván őt és mondván: Minthogy valaha a szűkölködésben és szenvedések­ben társak voltunk, kérlek, legkedvesebb öcsém, ne késlekedjél hozzám jönni, hogy együtt részesül­jünk az örömekben, és az ország javain, személyesen megjelenvén, örvendezve osztoz­zunk. 581 Mert sem örökösöm, sem testvérem nincs rajtad kivűl; te légy örökösöm, te légy utódom az országban. 582 Ezen szavakon tehát Béla elérzékenyedvén, egész háza népé­vel bejöve a királyhoz, kit a király látván igen nagy örömmel örvendező, hogy öcscse ereje is támogatja. 583 Ezután a király és öcscse Béla tanácsot tartván, az országot három részre osz­ták, melyek ketteje a királyi fölség vagy hatalmasság tulajdona maradt, a harmad rész pe­dig a herczeg birtokába bocsáttatott. 584 Az ország ezen első megosztása a viszály és hábo­rúk veteményes kertje lett Magyarország királyai és herczegei közt. 585 Azon időben András ki­rály a Tihany nevezetű helyen monostort épített Szent Ányos tiszteletére. 586 Nőül vette pe­dig a ruthén fejedelem leányát, kitől született Salamon és Dávid; ágyasától pedig, mely Marót faluból való volt, született György fia. 587 Továbbá Béla herczegnek Lengyelország­ban született Gyejcsa és László fia, Magyarországban pedig Lumpért és a leányok. 588 S a ki­rály és herczeg nagy békességes nyugodalomban élnek vala. 589

 

50.  A NÉMETEK KIRÁLYÁRÓL. 590

 

Azon időben a német király nagy sereggel vívá Pozsony várát, Péter sérelméért bosszút állani, s Magyarországot urodalma alá akarván vetni. 591 És sok hadi szerszámot építtete a vár megvívására, de nyolcz hétig víván, semmire sem mene. 592 S minthogy az említett király hajón jött volt Pozsony várát megvívni, tehát a magyarok, kik a várban va­lának, egy Zothmund nevezetű igen ügyes úszó embert kerítettek, kit csendes éjtszaka a császár hajóihoz küldenek, ki is a víz alatt úszva a hajókat mind megfúrá, melyek rögtön megtelének vízzel; a németek hatalma így meg lőn törve, s ijedten s erejöket vesztve vis­szatérének országukba. 593 Sok vitéz vala ugyan Pozsonyban, de legfőbbek valának köztök Wojtech, Endre, Vilöngárd, Urosa és Márton, kik a németekkel naponként vitézül har­czolnak vala. 594 Következő esztendőben oztán a császár ugyanazon ügyért nagy hadsereggel nyomúla Magyarországba a Zala és Zelicze patakok forrásai mellett, de a Dunán is külde eleséggel terhelt hajókat Magyarországba, s azok parancsnokává öcscsét Gibárd püspököt tévé. 595 Meghallván ezt András király és Béla herczeg, a gabonakazlakat és szénaboglyákat mind fölégetek, s azon vidékekről, melyeken a császár átvonulandó volt, a lakosokat min­den barmaikkal messze elszállíták. 596 S amint a császár Magyarországba ért, és a fölégetett tájakra jutott, sem katonáinak nem találhata élelmet, sem a lovaknak, és nem tudja vala, hol vannak a hajók, s azoktól semmi segítséget nem kaphata.  S átkelvén az erdőkön, a bodóháti hegyekhez közelgete, szükséget szenvedve mindenféle élelemben. 597 E közben Gibárd püspök Győrré érkezék, s levelet küldvén Henrik császárhoz, tudakolja vala tőle, hol várakozzék rá. 598 Azonban azt, aki a levelet viszi vala, Isten úgy akarván, András király portyázói elífogák és hozzá vivék. 599 S miután Miklós püspök magyarázatából megértették, ami a levélben vala, írának Gibárd püspöknek levelet, melyet egy jövevény által elküldenek neki. 600 S az, tettetve hogy őt a császár küldte, oda adá Gibárd püspöknek a levelet, melyben ez vala írva: Tudd meg édes Gibárd püspök, hogy birodalmunk nagy és fontos dolgai bennünket Magyarországból Németországba menni kényszerítenek; mert ellenségeink birodalmunkat fegyverrel elfoglalták. 601 Azért nosza siess, s a hajókat elrontván, minél hamarabb teheted , jőj előnkbe Regensburgba; mert neked sem bátorságos tovább Magyarországban maradni. 602 Ezt tudva hát Gibárd püspök, sietve futa Németországba. 603 A császár tehát a megmentés reményétől, melyet a hajóktól vár vala, elesvén, halálos szorultságba kezde jönni, valamint egész seregét a lovakkal és teherhordó barmokkal együtt nyomorult éhhalál fenyegeti vala. 604 Ezen fölül a magyarok és besenyők is minden éjjel erősen háborgatják vala, mérges nyilakkal öldökölvén őket, és sátraik közzé hurkokat hányván, kik valami szolgálatban járának, majd mind elragadozzák vala. 605 A németek oztán a nyilak záporától való félelmökben, melyek őket elborítják és elemésztik vala, magoknak gödröket ásnak vala s felülről pajzsaikkal befedvén, az elevenek együtt hevernek vala a sírokban a halottakkal. 606 Mert a sírban, mely a halottnak vala ásva, éjjel az eleven fekszik vala, s azt, amelyet éjjel az elevennek ásnak vala, más nap a halott követeli vala magának. 607 Látván azért a császár, hogy mennyi s mily nagy veszedelembe bonyolódott, követet külde András királyhoz és Béla herczeghez, örökös erejű békét kérvén; azt mondja vala ugyanis, hogy ha András király bátorságos utat adand neki haza menni, és ha éhség gyötrötte seregének élelemmel gazdálkodandik, soha András királylyai és utódaival nem ellenségeskedik, és az naptól fogva soha meg nem kísérti a magyarok királyát szóval vagy tettel vagy szándékkal bántani; de ha utódai közöl valaki Magyarország meghódítására hadat indítana, azt is a mindenható Isten haragja sújtsa és annak örök átka alá legyen vettetve. 608 S leányát Zsófiát is András király fiának Salamonnak adja nőül, kit azelőtt nagy szent esküvel a franczia király fiának adott volt, az örökös békekötés nagyobb erőssége kedvéért. 609 Hogy pedig mind ezt híven megtartandja, vallásos eskütétellel erősíti vala. 610 András király és Béla herczeg tehát, inkább békeszeretők mint viszálytámasztók akarván lenni, békét szerzének a császárral. 611 A császár pedig személyesen esküt téve erősíté, hogy mind azt, amit mondott, híven teljesítendi. 612 Akkor András király, a magyar királyok szokott bőkezűségét követve, külde a császárnak ötven nagy vizát, kétezer szalonnát , ezer tömérdek bikát, kenyérből többet, mint amit magokkal vihettek, juhot és ökröt vagy vágó marhát és bort is bőségesen. 613 S a németek közöl sokan is holtra evék és ivák magokat a mértékletlen evésben és ivásban, a többiek pedig, kiket a halál torkából a magyarok irgalma megszabadított, sátraikat, pajzsaikat és minden holmijokat elhajigálva oly sebbel lobbal sietének vissza Németországba, hogy még csak hátra sem tekintenek. 614 S ezen esetről azt a helyet, ahonnan a németek ily rútul csúfot vallva, vértjeiket elhányva elszaladtak, mai napig Vértes hegyének hívják. 615

 

51.  SALAMON KIRÁLY MEGKORONÁZTATÁSÁRÓL MÉG ATYJA ANDRÁS KIRÁLY ÉLETÉBEN. 616

 

Miután pedig Henrik császár Magyarországból ily csúfosan haza szaladt, András ki­rály követeket küldvén hozzá, kére tőle, hogy, amint ígérte vala, leányát Zsófiát adja nőül az ő fiához Salamonhoz. 617 S a császár amit esküvel fogadott vala, hűségesen teljesíté. 618 Te­hát a Morva folyó mellett a királyi lakodalmat megtartván és a békekötést erősen megerő­sítvén, a császár és király örvendezve megtérének. 619 András királyt azonban ezután csak­hamar megütötte a szél, úgy hogy mind télen mind nyáron zsöllyeszékben hordozzák va­la. 620 A szentséges István király halála után tizenegy esztendő- és négy hónap telt el András király uralkodásának első esztendejéig. 621 E közben pedig Német vagy igazabban Velenczei Péter első és másod ízben uralkodott öt és fél esztendeig, Aba pedig három esztendeig. 622 Minthogy pedig a testi szeretet és a vérségi vonzódás az igazságot el szokta nyomni, az apai szeretet András királyban is legyőzé az igazlelküséget, és adott szava szentségét meg­szegvén, mit királyoknak tenni nem kellene, fiát Salamont, még öt esztendős kis gyermek korában, uralkodásának tizenkettedik évében, mint elgyengült öreg ember, egész Magyar­ország fölé királylyá keneté és megkoronáztatá. 623 Tetteti vala ugyanis magát, hogy ezt azért teszi, nehogy az országot elveszítse, minthogy a császár, leányát az ő fiának Salamon­nak nem adta volna, hacsak meg nem koronáztatja. 624 S midőn koronázás közben énekel­ték: Légy ura a te atyádfiainak; és Béla herczeg tolmács által megértette, hogy a gyermek Salamont az ő urává tették, nagyon megneheztelő. 625 Mások azt mondják, hogy Béla herc­zeg és fiai, tudniillik Gyejcsa és László, s az ország minden nagyjai megegyezésével kene­tett Salamon királylyá. 626 Utóbb a viszálkodást gerjesztők ingerlésére gyűlölség támada kö­zöttük: mert a sugdosok, amilyenek a mi időnkben különösen kedvességben vannak, azzal hi­tegeték a királyt, hogy Salamon nem uralkodhatik, ha bátyját, tudniillik Bélát el nem vesz­tik; másfelől pedig Béla herczeget rábeszéllék, hogy most volna alkalmas ideje az or­szágot megszereznie, mikor Salamon gyermek s apja elgyengült, öreg és beteges. 627 Azért is a ki­rály és herczeg Várkonyba ménének. 628 S a király átlátja vala, hogy halála után fia nem uralkodhatik a herczeg akaratja nélkül; tanácsba híva azért két hívét, kikkel tanácsot tárta, mondván: Meg akarom kísérteni a herczeget s két kérdést tenni neki: a koronát akarja-é vagy a herczegséget. 629 S a koronát a király neki bíbor szőnyegre maga elé téteté, s melléje a kardot, mely a herczegséget jeleli: ha a herczeg a herczegséget akarandja jó békességgel bírni, ám bírja, ha pedig a koronát, ti két országnagyom, azonnal keljetek föl, s azon kard­dal vegyétek fejét Béla herczegnek. 630 S azok megigérék, hogy úgy teendenek. 631 Amint azonban ezt a tanácsot tartották, a kiáltók ispánja Miklós a palota ajtajában állva, kívülről mind ezt hallotta. 632 S midőn a herczeget a királyhoz hívták, s az az ajtóhoz lépett, nagy hirtelen monda a herczegnek a kiáltók ispánja: Ha éltedet szereted, vedd a kardot; s többet nem mondhata. 633 S amint a herczeg belépett, látá hogy a király előtt fekszik a korona a karddal, és csudálja vala; s mihelyt leült, a király fektéből fölemelkedék, s ágyában ülve monda: Herczeg, én megkoronáztattam fiamat, de nem nagyravágyásból, hanem azon bé­kesség okáért, melyet a minap a császár velem kötött volt. 634 Hanem legyen szabad válasz­tásod: ha az országot akarod, vedd a koronát, ha a herczegséget, vedd a kardot; egyi­ket en­gedd fiamnak; de a korona igazság szerint a tied. 635 Azonnal észre vevé magát a her­czeg Miklós ispán szavai után, és monda: Legyen a korona fiadé, ki föl van kenve, s add nekem a herczegséget; s rögtön a kard után nyula. 636 A király tehát lábaihoz hajola, mi rit­kán tör­tént. 637 Mert azt álítja vala, hogy a koronát azon őszinteséggel adta fiának, mint el­gyengült öreg ember, egész Magyarország fölé királylyá keneté és megkoronáztatá. 638 Tet­teti vala ugyanis magát, hogy ezt azért teszi, nehogy az országot elveszítse, minthogy a császár, leá­nyát az ő fiának Salamonnak nem adta volna, hacsak meg nem koronáztatja. 639 S midőn ko­ronázás közben énekelték: Légy ura a te atyádfiainak; és Béla herczeg tolmács ál­tal megér­tette, hogy a gyermek Salamont az ő urává tették, nagyon megneheztelő. 640 Má­sok azt mondják, hogy Béla herczeg és fiai, tudniillik Gyejcsa és László, s az ország minden nagyjai megegyezésével kenetett Salamon királylyá. 641 Utóbb a viszálkodást gerjesztők in­gerlésére gyűlölség támada közöttük: mert a sugdosok, amilyenek a mi időnkben különö­sen kedves­ségben vannak, azzal hitegetek a királyt, hogy Salamon nem uralkodhatik, ha bátyját, tud­niillik Bélát el nem vesztik; másfelől pedig Béla herczeget rábeszéllek, hogy most volna al­kalmas ideje az országot megszereznie, mikor Salamon gyermek s apja el­gyengült, öreg és beteges. 642 Azért is a király és herczeg Várkonyha ménének. 643 S a király átlátja vala, hogy halála után fia nem uralkodhatik a herczeg akaratja nélkül; tanácsba híva azért két hívét, kikkel tanácsot tárta, mondván: Meg akarom kísérteni a herczeget s két kérdést tenni neki: a koronát akarja-é vagy a herczegséget. 644 S a koronát a király neki bí­bor szőnyegre maga elé téteté, s melléje a kardot, mely a herczegséget jeleli: ha a herczeg a herczegséget akarandja jó békességgel bírni, ám bírja, ha pedig a koronát, ti két országna­gyom, azonnal keljetek föl, s azon karddal vegyétek fejét Béla herczegnek. 645 S azok meg­ígérek, hogy úgy teendenek. 646 Amint azonban ezt a tanácsot tartották, a kiáltók ispánja Miklós a palota ajta­jában állva, kivűlrol mind ezt hallotta. 647 S midőn a herczeget a király­hoz hívták, s az az aj­tóhoz lépett, nagy hirtelen monda a herczegnek a kiáltók ispánja: Ha éltedet szereted, vedd a kardot; s többet nem mondhata. 648 S amint a herczeg belépett, látá hogy a király előtt fekszik a korona a karddal, és csudálja vala; s mihelyt leült, a király fek­téből fölemel­kedék, s ágyában ülve monda: Herczeg, én megkoronáztattam fiamat, de nem nagyravá­gyásból, hanem azon békesség okáért, melyet a minap a császár velem kötött volt. 649 Ha­nem legyen szabad választásod: ha az országot akarod, vedd a koronát, ha a herczeg­séget, vedd a kardot; egyiket engedd fiamnak; de a korona igazság szerint a tied. 650 Azonnal észre vévé magát a herczeg Miklós ispán szavai után, és monda: Legyen a korona fiadé, ki föl van kenve, s add nekem a herczegséget; s rögtön a kard után nyula. 651 A király tehát lábai­hoz hajola, mi ritkán történt. 652 Mert azt alítja vala, hogy a koronát azon őszinteséggel adta fiának, mint ahogy neki Levente adta volt; pedig a herczeg ezt félelemből cseleked­te. 653 Végre a rossz emberek bujtogatásából a király és herczeg meghasonlanak. 654 S mint­hogy a herczeg igen előrelátó vala, a király tőrvetéseitől óvakodván, egész háznépestől Lengyelors­zágba ipához vonúla. 655 Mit András király meghallván, tartva mesterkedéseitől, fiát Sa­lamont ipához a császárhoz küldé.  Magyarország sok előkelője követé pedig őt. 656 E közben Béla herczeg mind azt a sérelmet, melyet rajta bátyja András király elkövetett vala, tudtára adá ipának, Lengyelország herczegének, a lengyel herczeg pedig híven és hat­hatósan segí­té. 657 Béla herczeg tehát ipa három csapatától segíttetve, visszatére Magyaror­szágba. 658 And­rás király pedig megtudván, hogy Ő haddal jött Magyarországba, a német császártól két vezért, Vilhelmet és Pothot, hozata segítségére. 659 A cseh herczeget is, ki rokonságban áll vala vele, zsoldjába fogadá, és bizakodik vala zsoldosai sokaságában. 660 Magyar azonban nem sok vala vele; mert igen sokan fiát Salamont követték volt, s azok közöl, kik az országban maradtak, a legtöbben Béla herczeghez tódultak vala. 661 Hírűl vivék pedig Béla herczegnek, hogy András királynak nagyon sok a zsoldosa, s elhatározá magában, hogy inkább meghal a harczban, mintsem ütközet nélkül vonuljon félre a király serege elől. 662 Rendületlenül vezeté oztán előnyomuló seregét András király ellen a Tisza felé. 663 Vilhelm és Poth német vezérek pedig dühre lobbanva, csapataikkal sietve átkelének a Tiszán, és ütközetre kelve, mindkét részről vitézül harczolának. 664 De Isten segélyével Béla herczeg nyere győzedelmet, a németek csaknem mind ott veszvén, és vezézéreik fogságba jutván. 665 Azután a magyarok is, kik András király mellett voltak, látván, hogy Béla herczegé lett a győzedelem, András királyt oda hagyva Béla herczeghez fordulának. 666 András király pedig Németország felé futa, de nem menekülhete; mert a mosonyi kapuknál elfogák, és minthogy gondviseletlen tartották, a Bakony erdejében, a maga udvarában, melyet Zircznek hívnak, elhala. 667 Eltemeték pedig Szent Ányos monostorában, melyet azon király épített Tihanyban a Balaton mellett. 668 De a cseh herczeget is elfogták, és Béla tudta nélkül megvakították. 669 Vilhelm és Poth vezéreket pedig Béla herczeghez vitték, ki őket szabadon eresztette. 670

 

 

52.  BÉLA HERCZEG SZERENCSÉSEN KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 671

 

Béla herczeg tehát, kit Beninnek hívtak, mint győztes diadallal mene Fejérvár vá­rosába, s ott a püspökök fölkenvén őt, a királyi koronával szerencsésen megkoronázta­ték. 672 S az országot békességesen, ellenség háborítása nélkül bírá, és javát keresé nemzeté­nek. 673 Ügyességének egyéb bizonyságai között ugyanis igaz értékű pénzt vereté a legtisz­tább ezüstből, és az eladó jószágok árát bizonyos mennyiség szerint tisztességes becsű, igaz mér­ték szerint megszabá. 674 Mert nem engedi vala, hogy a kereskedők és pénzváltók átko­zott telhetetlen zsarolásukkal fölösleges nyereséget gyűjtsenek az együgyű parasztoktól. 675 Mert ez az az ok, amely a népeket a legnagyobb szegénység és nyomorúság veszedelmébe szokta dönteni, hanem kiki a szabott ár szerint ad s vesz vala, igazságtalanság és rászedés nélkül. 676 Ő ugyanis minden piaczon szombatnapra határozá az adásvevést, és azt parancso­lá, hogy byzanti aranyak járjanak birodalma területén. 677 Ezüst dénárokat is vereté, mint föntebb mondottuk, melyekből negyven tett egy byzanti aranyat, ahonnan máig is negy­ven darab dénárt egy aranynak mondunk, nem azért, hogy aranyból volnának, hanem hogy azon időben annyi dénár látszik vala egy byzanti arany érőnek. 678 S mind addig amíg élt, a pénz egész Magyarországon nem változott. 679 Sok egyéb örök emlékezetre méltó dol­got is tett. 680 Mert mind azok nejeit, gyermekeit s minden jószágait, akik Salamon királyt követték vala, bántatlanul és sértetlenül őrizteté, hogy önkényt térjenek vissza hozzá, s jó­szágaikban bé­kében éljenek; miért is közölök igen sokan híveivé válva visszatérének. 681 Ez­zel is kegyel­mesen megkönnyíté a magyarok terhét a tartozó szolgálattételben, hogy elen­gede nekiek a szokott fizetésekből és a régi adókból. 682 Miért is Magyarország szer fölött meggazdagodva, fejét minden szomszéd tartományok fölé emelé, azokat gazdagságban és dicsőségben fölül­múlván; akkor a szegények meggazdagodnak és a gazdagok dicsőkké lesz­nek vala. 683 S a legkegyelmesebb király kiáltókat külde egész Magyarországba, hogy min­den faluból híjanak meg két ékes beszédű öreget a király tanácsába. 684 Mit meghallván, nem csak azok, akiket hívtak volt, hanem minden parasztok és szolgák Magyarország egész népével együtt a királyhoz Fejérvárra ménének. 685 S a király és a püspökök s vala­mennyi előkelők a töméntelen sokaság láttára megijedének, nehogy rajok találjanak ro­hanni, és a városba vonulván, azt őrizék. 686 A nép pedig elöljárókat tesz vala magának, kik­nek emelvényt készítenek fából, honnan őket láthassák és hallhassák. 687 S az elöljárók kö­veteket küldenek a királyhoz és az előkelőkhöz, kik mondák: Engedd meg nekünk apáink módjára pogányságban élni, a püspököket megkövezni, a presbytereket kihasítni, a papo­kat megfojtani, a dézmálókat fölakasztani, az egyházakat lerombolni, a harangokat össze­törni. 688 Ezt hallván a király, elszomorodék és három napi határidőt kére, hogy határozzon a dologban. 689 E közben a nép elöljárói, magos emelvényen ülve, istentelen verseket hir­detnek vala a hit ellen, az egész nép pedig örvendezve kiáltja vala rá: Úgy legyen, úgy le­gyen!. 690 Midőn pedig harmad nap a feleletet várták, a király parancsára fegyveres katonák rohanának rajok, s némelyeket közölök levagdalának, elöljáróikat a magasból lehányván összetörék, a többieket pedig megkötözve, keményen megkorbácsolák, s így öldökölve, korbácsolva, megkötözve nagy bajjal lecsendesíték a katonák a lázadást. 691 Magyarország azután, hogy Szent István király a Krisztus hitére térítette, kétszer tért a pogányságra; elő­ször Endre király, másodszor Béla király idejében, amint most megírtuk. 692 A legkegyesebb Béla király pedig uralkodásának harmadik évét betöltvén, Demesen, a királyi jószágban, összeomló trónja által testében megtöretve, gyógyíthatatlanul kezde betegeskedni, kit is az ország némi múlhatlan dolgai miatt félholtan vivének a Kinizsva patakához, s ott múlék ki e világból. 693 Eltemeték pedig Szent Salvator monostorában azon helyen, melyet Szög­szárdnak hívnak. 694 Mert ez a Béla szár és szög színű vala, s azért nevezte monostorát, a maga mivoltához képest, Szögszárdnak. 695 

 

53.  A CSÁSZÁR MEGÉRKEZÉSÉRŐL VEJÉVEL SALAMON KIRÁLYLYAL EGYÜTT. 696

 

Salamon király pedig meghallván Béla király halálát, ipához a német császárhoz mene, és kére, hogy állítsa vissza Magyarországba. 697 Kinek könyörgésére a császár örömest hajlék, és azzal a római birodalom nemes seregével és a császári dicsőség tündöklő kisére­tével visszahozá Salamont Magyarországba. 698 E közben Gyejcsa, Béla király fia, minthogy előrelátó és körültekintő vala, két fiatal öcscsével félre vonúla Lengyelországba; mert nem bírta akkor Salamon és a németek rohanását föltartani. 699 Salamon király tehát a császárral akadály nélkül lépé a királyától elesett Magyarországba, és bátorságosan vonúla Fejérvár városába, s ott az egész Magyarország összes papságától és népétől a legtisztességesebben fogadtaték. 700 S a császár beszédet tárta az egész Magyarország gyűléséhez veje Salamon ki­rály mellett ; és a köztök helyre állított békét szent eskütétellel erősíté meg, a dicsőségesen megkoronázott Salamon királyt pedig az egész Magyarország megegyezésével és helyeslé­sével atyja királyi székébe ülteté. 701 Maga pedig a császár, Salamon király által Magyaror­szág gazdag kincseivel nagyon bőkezűen megajándékoztatva, szerencsésen visszatére ha­za. 702 S amint a császár eltávozott, Gyejcsa onnan, ahova óvakodva vonult volt, azonnal Ma­gyarországba jőve. 703 Salamon király pedig, mint új ember, ki még nem erősödött meg az uralkodásban, attól tartván hogy Gyejcsa a lengyel sereggel rá talál rontani, övéivel kissé visszavonúla, és az igen erős Mosón várában üle biztos állomáson. 704 S azután a püspökök és más egyházi férfiak szorgalmatosan törekednek vala köztök békét szerezni; különösen Dezsér püspök csilapító intéseivel és édes beszédeivel csendesíté Gyejcsa herczeg lelkét, hogy Salamonnak, bár ifjabb is, adja vissza békével az országot, s maga tartsa meg békességesen a herczegséget, melyet atyja bír vala. 705 Kinek üdvös rábeszélléseire Gyejcsa boszszújával fölhagyva engedé. 706 S szent Fábján és Sebestyén vértanúk ünnepén Salamon király és Gyejcsa herczeg Magyarország színe előtt Győrött békét kötének; azután Urunk feltámadásának ünnepét mind ketten együtt üllék Pécsett az egész udvarral, hol Salamon királyt, épen húsvét napján, Gyejcsa herczeg az ország nagyjainak jelenlétében saját kezével tisztességesen megkoronázta, és misét hallgatni az apostolok fejedelme Szent Péter királyi egyházába dicsőségesen bevezette. 707 A magyarok egész gyülekezete tehát, a király és herczeg között lévő békességet és kölcsönös szeretetet látván, dicséré az Istent, a békesség kedvelőjét, és lőn nagy öröm a nép között. 708 Következő éjjel azonban a bekövetkezendő visszálkodás és zavargás csudajele történt. 709 Mert az az egész egyház s a hozzá ragasztott valamennyi paloták és egyéb épületek egyszerre lángba borultak, és a tűz elharapózván, összedőlének. 710 S mindenkit ijedtség fogott el a rohogó lángok iszonyú csapkodása és a tornyokból lezuhanó harangok rettentő robogása miatt, és senki sem tudja vala, hova forduljon. 711 A király és herczeg szörnyű ámulatukban megdöbbenve, és gonosz csel gyanújára megrémülve, minél hamarabb külön vonulónak egymástól. 712 Reggelre kelve azonban hű híradóktól a dolog valósága szerint megtudák, hogy veszedelmes csalárdsággal egyik fél sem koholt volt semmi rosszat, hanem hogy véletlen történetből támadt volt a tűz; s a király és herczeg szép békével ismét összejövének. 713 S Zolomér dalmátiai király, ki Gyejcsának sógora vala, követeket külde Salamon királyhoz és Gyejcsa herczeghez, és kére őket, hogy személyesen jőjenek segítségére ellenségei, tudniillik a karantánok ellen, akik Dalmátia határszélét akkor elfoglalták volt. 714 A király és herczeg tehát sereget gyűjtvén, Dalmátiába ménének, s elvett országát neki egészen visszaadák; ki is a királynak és herczegnek királyi ajándékokat: drága palástokat és sok aranyat s ezüstöt ajándékoza. 715 S amint visszatértek, Ácsa nádor megkéré a királyt és herczeget, hogy monostorának felszentelésénél, melyet szent Jakab tiszteletére építtetett vala Zelizen, legyenek jelen, mi úgy is történt. 716

 

 

54.  HOGY SALAMON KIRÁLYNAK ÉS DÁVIDNAK GYERMEKEI NEM VOLTAK. 717

 

 Salamon királynak és öcscsének Dávidnak pedig soha sem voltak gyermekei, s ben­nök András királynak magva szakadt. 718 Mit Isten ítéletéből azért hiszünk történtnek, mi­vel András, midőn öcscsével Leventével elsőben visszatért volt Magyarországba, azért hogy a királyságot elnyerhesse, megengedte Vathának és más gonoszoknak, hogy szent Gellértet és sok keresztyént leöljenek. 719 Gyejcsa herczegnek pedig valának fiai, Kálmán és Álmos, és valának leányai. 720 Tarta pedig a csendes békesség a király és herczeg közt körül­belül tizenhárom esztendeig. 721 E közben a kevélységökben fölfuvalkodott csehek beronta­nak Trencsén városa felé, és sok embert s egyéb állatot rabolva elhurczolának. 722 A király és herczeg pedig ezt nagy sérelemnek tartva, seregeikkel berontanak Csehországba, és minthogy a csehek ütközetre nem mertek kiállani, a magyarok csaknem az egész Csehországot tűzzel vassal pusztíták. 723 Bátor Apos, Márton fia, ekkor terített le emberül párbajban egy óriásféle nagy testű csehet; mely emlékezetes tettéért oztán mindig dicsőségben tündöklött a király és Magyarország minden nagyjai előtt. 724 A király és herczeg tehát népök sérelméért a csehekén súlyos bosszút állván, a fogoly csehek nagy zsákmányával örvendezve térének meg Magyarországba. 725

 

55.  A KUNOK PUSZTÍTJÁK MAGYARORSZÁGOT. 726

 

Ezután a pogány kunok a Meszes kapuja felső része felől áttörvén a palánkokon, berontanak Magyarországba, és az egész Nyír tartományát Bihar városáig kegyetlenül ki­rabolván, s véghetetlen sok férfit, nőt és egyéb állatot hurczolván magokkal, a Lápos és Szamos folyókon hirtelen átkelve visszahúzódnak vala. 727 Salamon király és Gyejcsa herc­zeg tehát öcscsével Lászlóval sereget gyűjtvén, a Meszes kapun átvonulva, nagy hamarság­gal Doboka városába sietének, mielőtt a kunok a hegyeken átkelhettek, s csaknem egy egész hétig ott várakozának a pogányok jövetelére. 728 Egy Fancsika nevezetű kém azonban, ki Újvárból való vala, csütörtökön tudósította a királyt és a herczegeket, hogy a kunok se­rege közelget. 729 S a király és a herczeg a sereggel sietve oda lovagolának, s azon éjjel a ku­nokhoz közel szállának meg. 730 S hajnal hasadtakor fölkelvén, pénteken, mindnyájan az Úr va­csorájának vételével erősítették magokat, s hadi rendben vonulának a pogányok ellen harczolni. 731 Mit midőn a pogány had Ozul nevű vezére meglátott, ki a kunok fejedelme Gyula szolgája vala, minthogy kevélységében nagyon fölfuvalkodott és magára igen sokat tartó vala, így szóla embereihez: Menjenek az ifjak a gyenge magyarokra s mintegy játék gyanánt vívjanak meg velők. 732 Mert azt hiszi vala, hogy senki sincs, ki velők meg merne ütközni. 733 S a pogányok a magyarok ellen vonulván, meglátták rettentő hadaikat, és rög­tön jelentést tőnek vezéröknek Ozulnak. 734 Ki a kunok seregét egybegyűjtvén, sietséggel egy igen magos hegy tetejére voná magát, azt gondolván, hogy ez neki nagy oltalmára lesz; mert igen nehéz azon hegyre fölmenni, melyet a lakosok Kerlésnek hívnak. 735 A magyarok egész hadserege pedig azon hegy tövében gyülekezék össze. 736 Mert Salamon király katonái mind egyaránt patyolatzászlót hordnak vala. 737 A pogányok pedig már a hegy tetején vol­tak fölállítva, kik közöl az erősebb és bátrabb íjászok a meredek hegy közepéig alá szállá­nak, hogy a magyarokat a hegy megmászásától visszariaszszák. 738 Azért is sűrűn omló nyi­laik sebes záporával kezdenek a király és herczegek hadainak csapatai ellen dühöngeni. 739 Azonban némely derék magyar vitézek rajok rohanának ezekre az íjászokra, és közölök minél többet leölének azon hegy oldalában, s igen kevesen mászhatának föl nagy bajjal társaikhoz, lovaikat kézijaikkal verve kényszergetvén. 740 Salamon király pedig, elszánt lel­kesedésének vakmerőségétől elragadtatva, a legnehezebb hágón csaknem mászva nyomúla föl csapatával a pogányokhoz, kik rá sűrű nyílzáport ontnak vala. 741 Gyejcsa herczeg pedig, minthogy mindig óvatos vala, a menedékesebb hágón nyomulva föl, nyilazva rohana a ku­nokra; kinek testvére László a legerősebb pogányok közöl négyet öle meg a legelső roham­ban, s az ötödiktől nyíllal nehéz sebet kapa. 742 Ugyanezt azután azon helyt megölé, s ké­sőbb Isten irgalmából azon sebből hamar meggyógyúla. 743 A pogányok tehát a magyarok által a legkegyetlenebb öldökléssel szorongattatva, nyomorúltan futnak vala, s a magyarok minél sebesebben űzvén őket, éles és szomjas kardjaikat a kunok vérével itaták. 744 A kunok újdon beretvált fejeiket ugyanis kardjaikkal mint a nyers tököt úgy apríták. 745 Láta oztán Szent László herczeg egy pogányt, ki lóháton visz vala egy szép magyar leányt. 746 Szent László herczeg tehát azt alítja vala, hogy a váradi püspök leánya, s jóllehet súlyosan meg vala sebesülve, még is sebes nyargalvást űzé lovával, melyet Szögnek hí vala. 747 S midőn sehogy annyira be nem érhette, hogy leszúrhassa, minthogy sem az ő lova sebesebben nem fut, sem amazé kissé el nem marad vala, hanem mintegy könyöknyi távolság vala a láncsa hegye és a kún háta közt, Szent László herczeg oztán kiálta a leánynak és monda: Szép húgom! fogd övén a kunt, s vesd magad a földre; mit az meg is tőn. 748 S amint Szent László herczeg távolról a földön heverőre szegezte láncsáját s meg akarta ölni, a leány igen kére, hogy ne ölje meg.  Miért is ebből látható, hogy nincs hűség az asszonyokban; mivel aligha nem buja szerelemből akarta azt megszabadítni. 749 A szent herczeg azonban sokáig küzdvén vele, s inát elmetszvén, megölé. 750 De ez a leány nem a püspök leánya volt. 751 A király tehát és a dicsőséges herczegek, miután a pogányokat csaknem mind leölték s a keresztyéneket a fogságból mind megszabadították, egész Magyarország szerencsés hadseregével együtt győzedelmes diadallal örvendezve megtérének. 752 És lőn nagy öröm egész Magyarországban, és énekekben és imákban áldják vala az Urat, ki nekik győzedelmet adott. 753

 

 

56.  A BESENYŐK BEJÖVETELÉRŐL MAGYARORSZÁGBA. 754

 

Történt pedig a kúnok bejövetele után harmad esztendőre, hogy a besenyők Bol­gár-Fejérváron átjőve átúsztatának a Száva folyón Baziás mezejére, és nem csekély számú foglyokat és zsákmányt rablának és vivének el országukba. 755 A király és herczeg pedig árulás bűnével vádolák Bolgár-Fejérvárt, minthogy a békét megszegve önkényt megenged­te a besenyő rablóknak Magyarországot rabolni. 756 Összeszedvén tehát seregeiket, összej­övének Szalánkeménben, hol tanácsot tartván elhatározák, hogy az áruló Fejérvárt meg kell szállani és vívni. 757 Onnan táborukat megindítván a Száva folyó mellé szállának Nán­dor-Fejérvárral átellenben. 758 S parancs mene a királytól és herczegtől, hogy az egész ma­gyar sereg minél hamarabb keljen át a Száván Bolgárországba. 759 A görögök és bolgárok pe­dig ladikokba ülve, gépekkel fúják vala a kénköves tüzet a magyarok hajóira s azokat ma­gában a vízben meggyújtják vala. 760 De legyőzék a magyarok a tűzokádó görögöket hajóik sokaságával, melyekkel a folyót szinte egészen ellepik vala. 761 S amint a görögök és bolgá­rok megszaladtak, a magyarok átkelének és a bolgár határszéleket elfoglalák. 762 S a király és herczeg hétfőn átkelének a Száván , és reggel seregeiket rendbe szedvén, és tömött csapa­taikat mindenütt lovasaik közé iktatva, hegyes pajzsokkal szállák meg a várost. 763 A görö­gök és bolgárok tehát félvén, hogy a megszállásból veszély hárul rájok, titkon követeik ál­tal kérék a besenyőket, hogy félelem nélkül jöjjenek segítségökre, minthogy sem a király, sem a herczeg nem szállotta meg városukat, hanem csak Vid ispán ütött rájok a bácsi vité­zekkel. 764 A besenyők azért csalárd szavaik által elámítva sietve segélyökre jövének, és a zsákmányra áhítozva, melyre a legyőzött Vidtől reménylenek vala szert tenni, hanyatt­homlok a soproniak csapataira rohanának, kiknek vezérök Ján nevezetű ispán vala. 765 Ez azonban a soproniakkal a besenyők támadásait emberül és vitézül leküzdé, legnagyobb ré­szüket azon helyt kard élére hányván, a többieket pedig fogságba vetvén. 766 A besenyők Kazár nevű fejedelme igen kevesed magával futva alig menekűlhete a magyarok kezei kö­zöl. 767 A király és herczeg azon Ján vitéznek illő köszönetök mellett nagy bővön adának ki­rályi ajándékokat, azért hogy a sok ezer besenyőt úgy összetörte, mint a kicsiszolt kő a cse­rép edényt, mielőtt a király és herczeg seregeikkel a reggeli mellől fölkeltek volna. 768 S a magyarok a királynak és a herczegeknek, Gyejcsának és Lászlónak, kik a város közelében eső sziklán ülnek vala, eléjök kezdék hordani a fogoly besenyőket és a megölettek fejeit, a lovakat és takarókat, minek csütörtökön reggeltől délestig végére nem mehetének. 769 Ezt pedig azért tették, hogy a görögök és bolgárok, kiket ostromolnak vala, látván hogy a bese­nyőket, kikben bizakodnak vala, a magyarok ily kegyetlenül levagdalták, ijedjenek meg, és adják föl magokat a várossal együtt a királynak és a herczegeknek. 770 Azután a király és a herczegek a város vívására alkalmatosabb helyeket nézvén ki, megparancsolák az ácsok­nak, hogy ott a falaknál kétszerte magosabb nyolcz fa tornyot építsenek, melyekből a ka­tonák a város közepébe köveket és nyilakat szórhassanak az emberekre. 771 A tornyok kö­zött pedig ugyanannyi faltörőt állítanak föl a falak lerombolására, s a tornyok ajtainak vé­delmére hosszú sövényellenzőket s egyéb hadi szerszámokat is készítenek. 772 A falakat e szerint néhány helyen földig rombolák, de a várost be nem veheték, minthogy azt bent a legvitézebb bajnokok védelmezik vala. 773 Így vívák a várost két hónapig, mialatt gyakran összeütköztek a városból kijövő szerecsenyekkel, s közölök némelyeket megöltek, másokat megszalasztották. 774 Ez után három nagy vitéz vakmerő szerecseny rohana ki a városból, dárdákkal, láncsákkal és nyilakkal kemény csapásokat osztogatva a magyaroknak. 775 Azon­ban Salamon királyi pattantyúsa egyet közölök pattantyúja hajintásával agyon sújtott, ki­nek holttestét a magyarok elragadni törekednek vala, de említett bajtársai keményen har­czolva védelmezék. 776 S a király és herczeg viadaljokat látva, így szólának a köröttök álló vitézeknek: Vajha a makhabeusok vére forrna föl a vitézek szivében, hogy megszabadíta­nák a magyarokat ezen szerecsenyektől, kik a város védelméért vakmerően harczolnak, hogy a magyarok a szerecseny holttestét elragadhassák. 777 Ezt hallván Apos, György és Bors hős vitézek, sebes rohammal villám gyanánt rajtok ütének. 778 Kiket is Apos fölötte vakme­rően űzve a város kapujáig kergete; a katonák ugyan kövekkel és nyilakkal lövöldöznek vala a város bástyáiról, Apos mindazonáltal sértetlenül téré vissza. 779 E közben György és Bors buzdították a magyarokat, kik a szerecseny testét elragadák és a szemétre veték. 780 Az ostrom harmadik havában pedig csütörtökön egy magyar leány, kit rég vittek volt oda fog­ságba, a várost fölgyújtotta. 781 Igen erős keleti szél fú vala s minden épület lángba borúlt. 782 A magyar sereg tehát beronta a városba azon részen, ahol a falak a faltörők által már le voltak rombolva, s a görögöket, szerecsenyeket és bolgárokat kegyetlenül öldöklé. 783 Akik életben maradtak, vezérökkel Nikétászszal a várba menekűlenek. 784 A magyarok tehát a város megvétele után másnap, miután a tűz lecsendesedett, a görögök pinczéit fölkutatva onnan sok aranyat és ezüstöt, drágaköveket, tündöklő gyöngyöket, és csaknem megbecsül­hetetlen kincset szedének, melynek megosztásában viszálkodás támada a király és a herczeg­ek közt ; s nem volt egy magyar sem, aki ott meg nem gazdagodott volna. 785 Azután a várba zárkózottak kérék a királyt és a herczegeket, hogy életöket és szabadságokat hagy­ják meg, s a várat és mindenöket vegyék el magoknak. 786 S miután a királynak és hercze­geknek kezet adtak, hogy őket többé meg nem sértik, akik a várban voltak mind kivonúlá­nak. 787 S Nikétász vezér a szentséges istenanya az örök szűz Mária ezüst képét tartva kezé­ben, s nagy sokasággal jővén, Gyejcsa herczegnek adá meg magát; mert tudja vala, hogy Gyejcsa herczeg istenfélő és a foglyok és nyomorultak iránt szivében irgalmassággal viseltetik. 788 Salamon király kezébe pedig igen kevesen jövének, minthogy tudták, hogy kemény szívű és mindenben a gonosz Vid ispán tanácsára hallgat, ki Isten és ember előtt gyűlöletes vala. 789 S midőn a király látta, hogy közölök a nagyobb rész a herczeghez, s hoz­zá kevesen folyamodtak, fölötte zokon vévé. 790 S midőn a megbecsülhetetlen kincscsel vis­szatértek, amint Baziás helységbe, Vid jószágába érkeztek, meg akar vala osztozni a kin­cseken és foglyokon, még azokon is, akik azok hitére jöttek volt ki a várból; a herczeg azonban ebben a királynak ellene mondván, nem tudának megosztozni. 791 Ez lőn tehát a bajok oka s a viszálkodás magva közöttök. 792 Tudniillik, amint a kincsen osztoztak, a király, Vid és Frank püspök, s Radván Bogát fia, és Vid veje Ilia tanácsára azt négy részre osztá, s a negyed részt adá a herczegnek, hogy a más három részből egy legyen az övé mint egyé a vitézek közöl, a második rész legyen Vidé, a harmadik rész Iliáé, miért a herczeg nagyon megneheztele. 793

 

57.  A KIRÁLY S A HERCZEGEK MEGHASONLÁSA. 794

 

E közben a görög császár meghallván Gyejcsa herczeg emberségét, követeket külde hozzá békességet és barátságot kötni. 795 S a herczeg visszaküldé neki minden foglyát, s mind azokat, akik a várból kivonultak volt. 796 Salamon királyhoz pedig a görög császár nem is küldött senkit; miért Salamon királyban az irigység lángja mind inkább s inkább kigyúl­adt Gyejcsa herczeg ellen. 797 Vid ispán is megátalkodottan ösztönzi vala a királyt, hogy Gyejcsa herczeget űzze ki, s a herczegséget könnyedén magának foglalhassa. 798 És ezt könnyen megtörténhetőnek mondja vala, minthogy a királynak sokkal több katonája van mint a herczegnek, s azt suttogja vala, hogy ezt nem kell halogatni, hanem inkább siettet­ni, és a királyt ezzel a példabeszéddel csábítja vala, hogy: valamint két éles kard nem fér egy hüvelybe, úgy ti sem uralkodhattok együtt egy országban. 799 A király tehát Vid ispán mérges szavain fölindulva, gyűlöletre és bosszúra, gerjede. 800 S ettől fogva oztán keresi vala az alkalmat, hogy Gyejcsa herczeget vagy tőrbe ejtse, vagy haddal legyőzze. 801 Azonban tetteti vala magát a király, és színlett barátsággal bocsátá el a herczeget herczegségébe. 802

 

58.  AZ Ő KIBÉKÜLÉSÖK. 803

 

Ezután tehát izene a király mind a két herczegnek, hogy mind ketten együtt jöjje­nek hozzá, hogy Nissza görög vár ellen haddal induljanak. 804 Mert csellel szándékozik vala őket a király elveszteni, hogy ha mind kettejöket véletlen elfoghatná, azután bátorságban lehetne. 805 A herczegek azonban a király tőrvetését sejtvén, óvatosan gondoskodának ma­gokról; László fele sereggel a Nyírségen maradt, Gyejcsa pedig a királylyal megindula; nem is merészelték semmi bántalommal illetni, minthogy nem kételkednek vala, hogy bátyjá­ért László erős kézzel bosszút fogna állani. 806 E közben a nisszaiak aranyban és ezüstben s drága palástokban nagy sok ajándékkal járultak a király és herczeg elé. 807 S aztán a király és herczeg Keve városa alól megtérvén, elválának egymástól. 808 László pedig bátyja tanácsára Bihar városából Oroszországba mene, segítséget keresni barátjaitól, hogy a király incselkedései ellen magokat oltalmazzák. 809 Mert már mindenki tudta vala sérelmöket s a király és a herczegek viszálkodását. 810 Ezután seregeket gyűjtvén, gyakori követküldözés után, végre a király és herczeg Esztergomba jövének, s ott mind ketten, kiséretökből csak nyolcznyolcz emberrel a püspökök és országnagyok közöl, egy, a városhoz közel eső szigetbe hajózának, hogy értekezzenek; hol egymást sokáig vádolván és mentegetőzvén, végre a békeszerződés megerősítése után Gyejcsa visszatére herczegségébe, a király pedig Fejérvárra mene. 811 Ezután a király Gyejcsa herczeghez küldé az istentől elátkozott Videt és a jámbor Erneit, kiket Gyejcsa gondosan őriztete, tartván Vid árulásától. 812 A herczeg is elküldé a királyhoz a váradi püspököt, és a gonosz Vathát, kiket a király is hasonlóan őriztete. 813 S a király Megyer faluból a Rábcza folyó felé mene a három német vezér elébe, kiket Gyejcsa vezér ellen segítségére vár vala. 814 S minthogy a herczeg mellett sem öcscse, sem barátjai segítsége nem vala jelen, Videt és Erneit a királyhoz küldé fegyverszünetet ajánlván Szent Márton napjától Szent György napjáig. 815 Mit hallván a király, visszaküldé Vathát és a váradi püspököt. 816 Továbbá a király ez idén a karácsonyt azon helyt ünnepelte, melyet Ikervárnak hívnak. 817 S azután Zalába mene, hol Markhart német vezér és Vid ösztökélik vala a királyt, hogy támadjon haddal a herczegre. 818 Mert ezt s effélét sugdos vala Vid a királynak: íme most könnyen s bizonyosan legyőzheted a herczeget, minthogy nincs semmi segítsége, de ha elhalasztandod a fegyverszünet leteltéig megtámadni, reménye lehet, hogy megmenekül. 819 S midőn Salamon király Szögszárdra ért, és táborba szállott Kesztelcz helység fölött, vecsernyét hallgatni elmene a Szent Szalvátor monostorába. 820 Vecsernye után pedig a monostorban Vid és mások tanácsot adának a királynak, mondván: Uram tudd meg, hogy László Oroszországba s Lámpért Lengyelországba mentek sereget szedni testvéröknek Gyejcsa herczegnek; gyakran adtunk neked tanácsot; nosza menjünk most a herczegre, ki az Igfan erdőben vadászik, csendes éjtszaka rohanjunk rá, fogjuk el s vájjuk ki szemeit, hogy midőn László és Lámpért megjövendnek, vagy sereget hozandnak magokkal, ellenünk ne állhassanak. 821 S midőn ezt meghallandják, az országba sem mernek lépni; ezt pedig megteheted, minthogy minden tanácsosai hívek hozzád; a herczegséget oztán nekem adod s így erősíted meg koronádat. 822 S a király ezt hallván megigéré, hogy gondolkozik reggelig, s tetszett nekie a tanács. 823 Az odavaló apát azonban, egy Vilhelm nevű olasz, ki egy rejtek helyen el vala zárkózva, mintegy Istennek imádkozva a monostorban, hallotta a tanácskozást, hogy s mint történt. 824 Ki is azonnal követet és levelet külde a herczeghez, hogy őrizkedjék a királytól. 825 S midőn a követ a herczeghez érkezett, ott gonosz tanácsosok és a herczeg árúlói valának jelen, Petrád tudniillik, Szónok és Bikás, kik mondák: Uram herczeg, ne félj; hiszen az apát részeges, részegségében küldötte hozzád a követet, s nem tudja mit beszéll. 826 Ezt pedig azért mondják vala, mert a herczeget Salamon kezébe akarják vala adni. 827 S a herczeg bízva bennök ott, vadászgat vala az Igfan erdőben, de öcscsét Lászlót Csehországba küldé (minthogy már akkor visszatért volt Oroszországból segítség nélkül) hogy kérje meg Ottót a csehek fejedelmét, hogy szorultságukban segítsen rajtok. 828 Azon reggel, mikor a király gondolkozni szándékozott vala, amint a király a regge­li imára ment, azon apát elrejtezett a monostorban, hogy a tanácskozást hallja; minthogy a herczeg híve vala, mert a herczeg, egyháza alapítójának fia volt. 829 Amint tehát a reggeli éneklés után mind kimentek, a király és Vid ott marada, és abban állapodának meg, amit Vid ajánlott volt a királynak hogy cselekedjék. 830 S ezt az említett apát mind hallotta, s azonnal levetvén a barátruhát s világi öltözetet öltvén és kardot kötvén, lóra üle, és a herczeghez nyargala, kit reggel alva talála és fölkölte mondván: Fuss herczeg, mert ha nem futsz, mindjárt itt lesznek Salamon vitézei, hogy elfogjanak. 831 S a herczeg seregét összeszedvén, minél hamarabb Csehországba igyekezék jutni öcscséért Lászlóért; de a király útját állja vala. 832 Úgy kormányozza vala pedig Vid a királyt mint a mester a tanítványt, s valósággal az igazság ellenére, a király az Ő alattvalója vala; mitől óvakodni kell minden embernek, de legkivált a királyoknak. 833 És a hitetlen Vid gonosz tanácsával táplálkozván, hadat indíta a herczeg ellen. 834 A herczeg pedig seregével Kemejnél vonúla a király elébe. 835 S a herczeg hadnagyai, vagy is inkább árulói alattomban követeket küldenek a királyhoz, mondván, hogy ha a király őket méltóságaikban megtartja és kegyelmébe fogadja, ők az ütközetben a herczeget oda hagyva mind a királyhoz állanak. 836 S a király eskütétellel biztosítá őket erről, s akkor bízvást átkele a befagyott Tiszán a herczeg ellen. 837 S midőn ütközetre közelgettek, a király a Nagy fia egyháza mellett fegyverkezék s gyűjté össze csapatait a harczra, és támadást intéze a herczeg ellen, s a herczeget, kit övéi ravaszul cserben hagytak, legyőzé. 838 Gyejcsa vezérei, Petrud és Bikás, három csapat várjobbágygyal épen az ütközet alatt Salamonhoz pártolának, amint ígérték vala. 839 Gyejcsa herczeg pedig, jóllehet serege nagyobb része oda hagyta, még sem rettege csak egy csapattal a legdühösebb harczot vívni Salamon harmincz csapatja ellen. 840 Az árúlók pedig amint futottak, miként az áruló Júdás jelt adott volt, jel gyanánt, melyet a királynak adtak, fölemelik vala pajzsaikat, hogy a király vitézei őket ne üldözzék. 841 A király serege azonban nem tudván, hogy ez az árulás jele, s látván, hogy a herczeg csapatai futnak, űzőbe vévé őket mind halálig, úgy hogy azokból az árúlókból alig menekülhettek igen kevesen a halál elől, s bárcsak egy se menekült volna közölök, kik jóltévő urokat a leggonoszabbúl elárulták. 842 S amint vitézei mind elvesztek, fölhagya a herczeg a harczczal, és átkele a Tiszán Tokajnál, s káplánját Fekete Györgyöt öcscséhez Lászlóhoz küldé, hogy minél hamarabb jőjön hozzá, papját pedig Ivánka deákot Lámpérthez küldé. 843 S amint Gyejcsa Váczig lovagolt, találkozik öcscsével Lászlóval és sógorukkal Ottó herczeggel, kik erős segítséggel jöttek. 844 S amint Gyejcsa öcscsét Lászlót meglátta, a nagy fájdalom miá sírva fakad vala, minthogy jámbor híveit elvesztette, és árulóira panaszkodik vala; az erős lelkű László pedig bátyját bátorítja vala hogy ne sírjon, sőt inkább a mindenható Isten kegyelméért könyörögjön, hogy a győztest a legyőzöttek alá vesse, amint a háborúban szokott történni. 845 A király és herczeg pedig böjt előtt harczoltak volt Kemejnél azon vasárnap után való szerdán, melyen ezt éneklik: Exsurge. 846 Ebben az ütközetben a dicső vitéz Apos, Márton fia, a Vecellin nemzetségéből, a herczeg Péter nevezetű vakmerő vitézét, ki sárga lován a többiek előtt járt, és csillogó vértjével s aranyos sisakjával föltűnt, s a vitézeket viadalra hívja vala, párbajban legyőzte. 847 Apos ugyanis az említett vitéz ellen Salamon dandárából, fakó lován, bozontos bőr vértjében egy maga kiugratván, mennykő módra sújtott láncsájával Péter vértjét áttörvén, őt sziven szúrta át. 848 S azon ütközetben Apos sűrű kardcsapásaival olyan öldöklést követett el, hogy a sok vagdalkozásban jobbja megdermedt és keze a kard markolatára tapadt vala. 849 Salamon király pedig, és különösen a németek, bámulják vala Apos erejét és bátorságát. 850 A király az ütközetben diadalt nyervén átkele a befagyott Tiszán Tokajnál, és Péter fia udvarában szálla meg, s ott hallá meg, hogy Gyejcsa találkozott László és Ottó herczegekkel, s a hozzá jövő harczosok nagy sokaságával. 851 S az átkozott Vid ezen szavakkal sürgeti vala a királyt: Aminap seregét összetörtük, az előkelőket leöltük, magát rémülésbe ejtettük, s most a szolgákat hívta s az aratókat szedte össze, s azok csapatával vette magát körűl. 852 Azért semmit sem kell kételkednünk, hogy egy pillanat alatt fölfaljuk őket. 853 A cseh csapatot pedig, míg minden bajtársaim pihennek, én a bácsiakkal rögtön halálos veszedelembe döntöm. 854 S amint ezt hallotta Ernei, ki mindig a békét óhajtotta, sír vala; s midőn Salamon sírni látta, monda: Ernei ispán, úgy tetszik hogy te a herczeg híve vagy, s csak tetetésből maradsz mellettem. 855 Kinek Ernei válaszolá: Nem úgy Uram, hanem nem akarnám, hogy atyádfiaival harczolj, s a vitézek egymást öldököljék, a fiú apját, vagy az apa fiát. 856 S oztán Vid ispánnak monda Ernei: Te biztatod az urat hogy harczoljon atyjafiaival, s azt mondod, hogy kaszásokat és villásokat szedett össze. 857 Meglásd, hogy amit ezer kaszás vág, tízezer villás föl nem tudja majd gyűjteni, és az Istenen kivül senki meg nem tudja számítani. 858 Nekünk illő meghalnunk a királyért, de jobb volna helyesebb tanácsot követnünk. 859 A király tehát Vid szavaiba bízva, seregével sietve előnyomúla, és szerdán a Rákoson megszálla. 860 De Gyejcsa, László és Ottó herczegek, s a magyarok egész serege is, kik velők valának, megszállának Vácz körűl. 861 Ott akkor nagy erdő volt, s abban senki sem lakott egy Vácz nevezetű szent életű remetén kivűl, kinek nevéről nevezte el Gyejcsa herczeg azt a várost, melyet később ott épített. 862 Amint tehát az említett sereg Salamon királyt maga ellen várta, a herczegek egy reggel tanakodni akarva lóháton ott állnak vala, ahol most Szent Péter apostol kő kápolnája áll, arról értekezve, hogyan ütközzenek meg. 863 S amint ott állottak, Szent László fényes nappal jelenést láta az égből, és monda bátyjának Gyejcsa herczegnek: Láttál-e valamit?. 864 S az válaszolá : Semmit. 865 Akkor Szent László folytatá: Amint tanakodva állottunk, az Úr angyala, koronát tartva kezében, leszállt az égből s azt a te fejedbe nyomta; ahonnan bizonyos vagyok, hogy nekünk adatik a győzelem, és Salamon megveretve, bujdosva kifut az országból, s a koronát az Úr neked adja. 866 Kinek monda Gyejcsa: Ha az Úr Isten velünk leend, ellenségeinktől megoltalmazand, és ez a látomás beteljesűlend, itt ezen a helyen egyházat építek anyjának a Szentséges szűz Máriának. 867 Ezt mondván megindítók a tábort, és megszállának Czinkota nevű helységnél. 868 Egy Monyoród nevű hegy feküdt a két sereg közt, s csütörtökre viradóra meg akarnak vala ütközni, de igen sűrű sötét köd ereszkedvén, akadályozá őket. 869 Következő éjjel paripáikat kantárszáron tartva, várják vala a nap keltét. 870 Pénteken hajnalban oztán a király csapatait elrendezvén, átlovagla a Monyoród hegy tetején, s megparancsolá a poggyászhordóknak, maradjanak a hegy oldalában, hogy az ellenség, csoportjaikat látva, ne poggyásznak, hanem fölállított őrhadnak alítsa őket. 871 S Vid azt mondja vala: Mihelyt meglátandják seregünket, azonnal elszaladnak. 872 De a herczegek is jókor reggel elrendezték csapataikat, s amint László fegyvert öltött, a földre borúla és fogadást tőn Szent Mártonnak, hogy ha az Úr neki győzedelmet ad, azon helyen egyházat épít Szent Márton tiszteletére. 873 Mi úgy is történt. 874 S Lászlót a bihari dandár közepében balra, s Ottót jobbra állítók, Gyejcsát pedig a nyitrai dandárban a középbe helyezek; ezenkívül mind két szárnyon háromszor három dandárt állítanak föl, mind egyiket négy-négy sorjával. 875 S midőn a király a hegyről alá szállt, Gyejcsa serege, mely alacsonyabb helyen állott, Salamon valamennyi seregénél magasabbnak látszik vala. 876 Mit látván monda Ernei Vid ispánnak: Csuda, ha ezek a hadak előlünk elfutnak; akkor nem hagyták volna hátuk mögött a Dunát; hanem úgy vélem, azt tették föl magokban, hogy győznek vagy meghalnak. 877 László herczeg pedig, hogy embereit buzdítsa és lelkesítse, magos lova hátán körben nyargalász vala serege előtt. 878 S amint egy bokrot láncsájával megütött, egy hófejér menyét csuda módra láncsájára üle s azon végig futva kebelébe szalada. 879 S amint ütközetre került a dolog, Vid ispánt és a bácsiakat a csehek az első csapásra irgalmatlanul leverek. 880 László herczeg pedig kicserélte volt zászlaját a Gyejcsa herczegével, oly szándékkal, hogy Salamon bátrabban rohanja meg azt a dandárt, melyben a Gyejcsa zászlait hordozzák vala, azt vélve, hogy az a Gyejcsa dandára, melyet aminap megvert vala. 881 László herczeg ugyanis őrizni törekedik vala bátyját Gyejcsa herczeget Salamon támadásától, s azért az ütközet első rohamait maga akará kiállani. 882 Amint tehát Salamon a László dandárához ért, rá ismervén és megrettenvén tőle, parancsot ada a zászlótartóknak, hogy a dandárokat térítsék a Gyejcsa herczeg dandáraira. 883 S László látván, hogy a király ijedtében kitért előle, maga rohana legelől a király csapataira, s vitézei is mind rajok rohanának hátulról; de átellenben Gyejcsa herczeg is embereivel keményen megtámadá őket, László vitézei pedig Salamonnak közbe szorított s ide s tova tekintgető dandárait kardjaik rettentő suhogásával kegyetlen halálba dönték. 884 De átellenben Gyejcsa vitézei is osztogaták nekiek a szörnyű halál poharát. 885 Hullanak a németek, futnak az olaszok, de nem tudnak hova menekülni, s úgy hullanak a magyarok előtt, mint a barmok a mészárszéken. 886 Salamon király pedig, csaknem minden embere elveszvén, elszalada, és Szigetfőnél a Dunán átkelvén Apossal Márton fiával végre Mosonba juta anyjához és nejéhez; a herczegek serege őt és embereit reggeltől estig üldözé. 887 Az említett ütközetben azonban nem csak a németek vagy olaszok hullottak el, hanem, amint mondják, Magyarország katonaságának nagyobb része is oda veszett. 888 S Gyejcsa és László herczegek oztán, Isten segítségével, a győzedelem diadalára felmagasztaltatva, az elesettek holttestei fölött háromszor hirdetek Isten dicséretét. 889 S László herczeg, aminthogy mindig különösen kegyes vala, annyi ezer halottat látva, jóllehet ellenségei voltak is akik elestek, még is érettök egész belsejében megindula, és keservesen siratá őket, nagy jajgatással tépvén arczát és haját, mint az anya, fiai temetésén. 890 Azok zsákmányaiból épült azután a monyoródi egyház. 891 Markhart pedig, a németek, és Szentepolug a szlávok vezére fogságba esének, miután embereik elhullottak s magok is súlyosan megsebesültek. 892 S amint László sóhajtozva járkált a holttestek között, meglátván Ernei ispán testét azonnal leugrék lováról, és őt megölelé, és sírva mondja vala neki: Ernei ispán, békesség barátja, úgy sajnállak mint atyámfiát, mert szíved és tanácsod teljes vala békével. 893 Kit is tulajdon kezével fölemelvén megcsókola, s megparancsolá vitézeinek, hogy Bácson tisztességesen eltemessék. 894 S ugyancsak László, amint más felé járkált, meglátá Vid tetemét, és monda: Sajnálkozom halálodon, bár nekünk mindig ellenségünk voltál: bár éltél, megtértél és köztünk a békét megerősítetted volna. 895 De csudálom, miért akarod vala a herczegséget, holott nem herczegi nemből való voltál, s miért áhítod vala a koronát, holott nem királyi vérből származtál?.  Most látom, hogy szíved, mely herczegségre áhítozik vala, láncsával átdöfve hever a porban, és fejed, mely koronára vágyik vala, karddal szét van hasítva. 896 De megparancsolá, hogy őt is temessék el. 897 Gyejcsa és László vitézei tehát, kik Vid tanácsa miatt a háborúban testvéreik vagy fiaik halálán el voltak keseredve, lovaikról rögtön leszállának, és Vid mellét késsel fölhasítván szemeinek esének, és földet hintvén szemeibe mondák: Soha sem laktak jól szemeid vagyonnal és fénynyel; most lakjék jól szemed és szíved földdel. 898 A cseh herczeg Ottó pedig , ki életét kitette érettök, gazdagon megjutalmazva tére haza. 899 S mikor Salamon Mosonyba érkezett, amint anyja meglátta, megsiratá, mint egyetlen egy fiát kelle siratni, kit Isten annyi jótól megfosztott volt, és dorgálja vala mondván: Kedves fiam! soha sem hallgattál az én tanácsomra, sem Ernei, sem más híveid tanácsára, hanem mindig Vid tanácsán jársz vala; íme tönkre tetted magadat és a tieidet; nem intettelek-e, nem mondtam-e mindig, hogy elég neked Magyarország koronája s add a herczegséget békével atyádfiainak? Most már Vid nem lehetett herczeg, s téged sem koronáznak meg többé. 900 Minek hallatára a király megharagudván, anyját arczúl akarta ütni, de neje megfogta kezét. 901 Már ugyanis átlátta Salamon király, hogy az Úr nem segíti őt a háborúban, s azon éjjel sietve Mosonyba és Pozsonyba vonta magát, mely várakat már előbb megerősített vala. 902 Anyját és nejét is, midőn a háborúba ment, ott hagyta vala, miért is a harczban legyőzetve, a herczegektől való féltében oda vonúla. 903

 

 

59.  GYEJCSA HERCZEG KORONÁZTATÁSÁRÓL. 904

 

 

Gyejcsa és László herczegek oztán a sereggel Fejérvárra ménének. 905 Azután Kapu­várt, Babóthot, Fejérvárt és más várakat a legvitézebb katonasággal megrakván s a sereget szétbocsátván, Magyarországban laknak vala. 906 Gyejcsa nagy herczeg oztán a magyarok sürgetésére elfogadá az ország koronáját. 907 A koronázás után pedig azon helyre menvén, ahol látomása történt volt, öcscsével Lászlóval értekezni kezde a szűz Mária tiszteletére építendő egyház alapjának helyéről. 908 S amint ott állottak Vácz mellett, ahol most a Szent Péter apostol egyháza áll, egy szarvas jelenék meg elüttök, melynek szarvai rakva valának égő gyertyákkal, és kezde futni előttük az erdő felé, s azon helyt, ahol most a monostor van, megálla. 909 S amint a katonák rá nyilaztak, a Dunába szőkék, s többé nem látták. 910 Mit látva, monda Szent László: Bizony nem szarvas, hanem Isten angyala vala. 911 S monda Gyejcsa király: Mondd meg nekem édes öcsém!.  mi lehetett az a sok égő gyertya, melyet a szarvas szarvain láttunk ?.  S válaszolá Szent László: Nem szarvak azok, hanem szárnyak, nem égő gyertyák, hanem tündöklő tollak; azért állott pedig meg, hogy ott a helyet meg­mutassa, hogy a szűz Mária egyházát ne máshova, hanem csak oda építtessük. 912 Hogy azonban az első látomás helye ne legyen épület nélkül, Gyejcsa király és testvérei elhatá­rozták, hogy oda Szent Péter főapostol tiszteletére kápolna épüljön. 913 Gyejcsa király meg­alapítá tehát a váczi egyházat, és azt sok birtokkal és faluval megajándékozá; de nem csak ezt az egyházat, hanem a budait is, melynek a pesti vámot, Somogyban három falut és drá­ga ékességeket adományozott. 914 Azon időben a besenyők egy szívvel-lélekkel kérték Gyej­csa királyt, hogy ha őket szabadokká teszi, ők Salamon király incselkedéseit tökéletesen megzabolázzák, úgy hogy ki sem mer lépni Mosonyból és Pozsonyból Magyarországot megkísérteni. 915 Gyejcsa király pedig megigéré hogy kérelmeiket teljesítendi, ha ők is telje­sítik amit ígértek. 916 A besenyők tehát Zoltán nevezetű vezérökkel Salamon király ellen tá­madának. 917 Salamon király pedig a német határgrófot híva segítségül, pénzt ígérvén ne­ki. 918 S midőn a határgróf a besenyőkkel szembe szállott, látván mily iszonyú és rettentő te­kintetűek, megijedve, kivált hogy eszébe jutott, mily irtóztatóan veszítették el a magya­rok Wilhelm, Poth és Markhart vezéreket, tettetőleg monda a királynak, hogy ő böjt ide­jén nem áll ütközetet, hanem, ha a király akarja, ütközzék meg, s ha a besenyők kerülnek fel­jűl, akkor ő habozás nélkül segítségére lesz a királynak. 919 S így seregével a Bácsi hegyre vonúla, s onnan nézi vala a harczolók viadalát. 920 S amint ütközetre kerítitek, a besenyők úgy elfutottak Salamon színe elől, mint a viasz elolvad a tűz előtt, és közölök sokan elesvén, mások a Fertő mocsarába merülvén, Zoltánnal futva kevesen menekülének. 921 E szerint a besenyők meg lévén győzve, a határgróf követelé Salamontól a pénzt, de az semmit sem ada neki, sőt fenyegeti vala, hogy bevádolja a császárnál, hogy ijedtében mutatni sem merte magát a hitvány besenyők előtt. 922 Az említett határgróf tehát, kit Hernőhnek hívtak, megharagudván, Salamon királyra akara támadni, de félvén a császártól abba hagyá, és szomorúan visszatére hazájába. 923

 

60.  A CSÁSZÁR BEJÖVETELE. 924

 

Azután Salamon király, félvén Gyejcsa királytól és atyjafiaitól, vagyonával és háza népével Stíriába mene, és anyját és nejét az admonti kolostorban hagyván, visszatére Mo­sonyba, sereget gyűjtve meg akarván támadni atyjafiait. 925 S miután Salamon napról napra hanyatlott, amazok ügye pedig szerencsésen haladt elő, zavarbajövén a császárhoz folya­modék, hogy adjon neki segítséget, hogy Magyarországba visszatérhessen. 926 S jóllehet zsoldosok fogadására pénzt bőven adott, a németek és olaszok a magyaroktól féltökben még sem jövének vele. 927 S panaszolja vala Salamon király a császárnak országa elvesztését, mondván, hogy erőszakkal űzték ki az országból, és hogy nem annyira őt, mint inkább a császár birodalmát bántották meg ezzel a sérelemmel; és ismételve mondja vala: Hiszen Magyarország a tiéd, a te országod, melyben engem királylyá tettél; míg én uralkodtam, azon ország legjavát kedveskedve fölségednek szolgáltatják vala évi adóban, és parancsola­tod szerint neked szolgál vala az ország. 928 Most pedig mind ezt megtagadják tőled ezek, kik birodalmad romlásán mesterkednek. 929 Azért jer Magyarországba, állj bosszút sérelme­dért ellenségeiden, és foglald magadnak az országot. 930 A császár tehát ezen szavakra hajt­ván, nagy sereggel Magyarországba jőve; élelmet pedig serege számára hajókon a Dunán bőven hoznak vala. 931 S midőn a császár a Vág vizéhez érkezett, Salamon három dandárt maga mellé vévén, Semptéről Nyitra alá lovagola. 932 S kijővén, a fiatalok csatáznak vala, most ezek majd amazok szaladván, és sokáig vérontás nélkül harczolván. 933 Ekkor Apos, az ezer közöl választott vitéz, paripáján ülve a város kapujára ronta, és egyet a harczolók kö­zöl agyon csapa. 934 S a nyitraiak bajtársuk halálán megzavarodva erősen jajgatnak vala, s Aposra láncsákat hajigálván paripáját megölék, ő azonban vitézül ellenök állva, seb nélkül megszabadúla. 935 Innen tehát visszatérvén, a németek a császárnak elbeszéllik vala Apos bátorságát és hihetetlen erejét a harczban. 936 S a császár őt magához hivatván nagy dicsére­tekkel illeté s nyájas szavakkal örvendezteté, és kérdé Salamontól: Van-e Gyejcsa és László mellett sok ilyen jó vitéz?.  Salamon pedig dicsérni akarván a magyarokat, meggondolatla­nul felele, mondván: Sok van, még sokkal jobb is. 937 Kinek is monda a császár: Ha úgy van a dolog, s ilyen vitézek harczolnak ellened, nem szerzed vissza az országot. 938 Gyejcsa király pedig hallván hogy a császár Váczra érkezett, okos tanácscsal élve, parancsolá, hogy kísért­sék meg és kenyerezzék le az aquilejai patriárkhát, kinek tanácsára a császár leginkább hallgat vala, s egyszersmind a németek minden vezéreit is, sok pénzt ígérvén nekik, ha a császárt visszatérítik. 939 A patriárkha tehát és a vezérek, az ajándékok által csábíttatva és az arany szeretetétől elfogulva, különféle koholmányokkal törekednek vala a császárt ráven­ni, hogy térjen vissza. 940 A patriárkha ugyanis azt koholá, hogy álmot látott, melyből a legvilágosabban következtethetni, hogy a császár egész seregét Isten bosszúja elveszíten­di, hacsak minél hamarabb vissza nem tér. 941 De a vezérek hasonlóan azt koholák, hogy Is­tentől meg vannak rettenve, s nem tudják elgondolni, mily véletlen baj fenyegeti őket, ha vissza nem térnek. 942 Következő éjjel pedig a német vezérek megtaníták némely ravasz ka­tonáikat, hogy kiabálva s egymás pajzsait verdesve tetessék, mintha lázadás ütött volna ki a seregben. 943 S amint a katonák ezt cselekedték, nagy rémület lépé meg a császárt és egész seregét, kik a koholt cselt és tettetést nem tudták. 944 Tehát azon egész éjjel nagy zavargás vala a seregben. 945 Reggelre kelve pedig a császár tanácsba híva a patriárkhát és a vezéreket, hogy határozzák el, mit kelljen cselekedni. 946 A pénzzel megvesztegetett patriárkha és ve­zérek tehát minden módon tanácsolák neki, hogy térjen vissza. 947 A császár tehát eszesen rászedetve, tetetvén, hogy majd később segítni fogja Salamont, hajóit elrontatván visszaté­re Németországba. 948

 

61.  SALAMON MEGFUTAMLIK. 949

 

 

Salamon király pedig, reményében csalatkozván, sóhajtozva és szomorúan Po­zsonyba vonúla. 950 És megerősödött az ország Gyejcsa király kezében, és ettől fogva nevez­ték el nagy királynak, és a herczegséget átadá öcscsének Lászlónak. 951 S László herczeg Po­zsony várát sokáig vívta. 952 Salamon király vitézei pedig a várból kijárnak és László vitézei­vel bajt vívnak vala; s olykor Salamon és László is czímereiket változtatva kimennek és mint közvitézek vívnak vala. 953 Történt pedig, hogy László a déli pihenés alatt a vár alá ment, s meglátván Salamon hogy jő, czímerét kicserélvén, nem tudva hogy kicsoda, kime­ne elébe; de László sem ismer vala rá. 954 Salamon vitézei pedig a vár falain ülve nézik vala őket, és Salamon amazt nemes vitéznek véli vala, s azért kerekedett kedve, vele megvívni; mihelyt azonban hozzá érkezett és arczát megtekintette, két angyalt láta László feje fölött tüzes karddal repkedve és ellenségeit fenyegetve. 955 Minek láttára Salamon a várba futa. 956 S vitézei mondák neki: Uram, mi dolog ez, amit láttunk? soha sem láttunk téged két vagy három ember elől szaladni, miért hát most? Kiknek monda: Tudjátok meg, hogy ember elől nem szaladtam volna; de az nem ember, mert tüzes karddal oltalmazzák. 957 Minek hal­latára csudálkoznak vala, és ettől fogva tőle még inkább kezdenek félni. 958 Salamon katonái pedig, a szükség kényszerítvén őket, Lászlóhoz járulnak vala, és ő királyi nemeslelkűséggel és igen szíves bőkezűséggel táplálja vala őket, és megengedi vala urokhoz szabadon vissza­térniek. 959 A nagy király pedig azon idén Szögszárdon ünnepelte a karácsonyt. 960 S kérelmé­re Dezsér érsek ünnepélyes misét tárta, és a király szivét igen ékes beszédével meglágyítá, és a béke jó voltára hajlítá. 961 Tehát amint a mise végződött, s minden szép rendben meg­történt, parancsolá a király, hogy a püspökökön és apáturakon kivűl mind menjenek ki. 962 S akkor a király zokogva leborúla, s az érseknek és a többi egyházi személyeknek azaz fő­papoknak megvallja vala, hogy vétkezett, mert a törvényesen megkoronázott király orszá­gát elfoglalta vala, és megigéré, hogy visszaadja Salamonnak az országot békével ilyen mó­don: hogy ő bírja jog szerint a koronát, azonban az ország harmad részével együtt, mely a herczegség tulajdona volt; Salamon pedig megkoronáztatva bírja a két harmad részt, me­lyet azelőtt is bírt vala. 963 A püspökök tehát örvendezve hálát adának Istennek, mert látják vala, hogy a királyt a szent lélek kegyelme és látogatása megtérítette s fölvilágosította. 964 S akkor a nagy király, követeket küldvén Salamon királyhoz, levelében eléje terjeszté a bé­kesség föntebb leírt módját. 965 Ide s tova járván tehát a követek, s e dolog felől többen többféleképen gondolkozván, a kibékülés befejezése teljesedésbe nem mehete. 966 E közben a nagy király nehéz betegségbe esett, és április 25-dikén a minden test útjára költözött, erényekben tündökölve. 967 Mert katholikus hitű, istenfélő, és igen keresztyén fejedelem vala. 968 Uralkodott pedig három esztendeig, és Váczon temettetett el a Boldogságos Szűz egyházában, melyet maga épített vala. 969 Uralkodásának első esztendejében Magyarorszá­got igen nagy éhség sanyargatta. 970

 

 

62.  SZENT LÁSZLÓ KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 971

 

 

A nagy király halálát meghallván, Magyarország nemeseinek sokasága öcscséhez Lászlóhoz gyűle, és köz értelemmel, egyező szavazattal és egyenlő akarattal, megválaszták egy szívvel lélekkel az ország kormányának átvételére, vagy is inkább legszívesebb és leg­szentebb kérelmeikkel kényszeríték. 972 Mert mindnyájan tudták, hogy az erények teljessé­gével föl van ruházva, katholikus hitű, különös kegyességű, bőven adakozó, és szeretetben kitűnő. 973 Úgy tündöklött ugyanis mint a hajnali csillag, mely a fellegek közt a sötétség ho­mályát elosztja, s mint ahogy a teljes hold ragyog az ő napjaiban, s mint a fényes nap úgy fénylett az ő népe között, miként a húsból kiolvasztott zsír. 974 S az oroszlányokkal és med­vékkel úgy játszott, mint a bárányokkal: nem ölte-é meg az óriásokat, és nem törölte-é le a gyalázatot Izraelről? Mert fölkereste mindenütt ellenségeit, és kiirtotta akik ellene szegül­tek. 975 Nagy volt ugyanis az ő igen nagy neve szerint. 976 Mert ha nevének származtatására gondolunk, Ladislaus annyit tesz, mint a népnek Istentől adott dicsőség. 977 Laos ugyanis népet jelent, dosis pedig adó vagy adás vagy adomány. 978 Nevének pedig hátulról kezdve első szótagja l a u s. 979 És jóllehet a magyarok őt akaratja ellen királylyá választották, mind­azáltal soha nem tette fejére a koronát, minthogy a mennyei koronát inkább óhajtja vala. 980 És a törvényesen megkoronázott király koronáját, míg él, nem akarta elvenni, úgy gondol­kozván, hogy ha erős béke lehetne közöttök, az országot Salamonnak visszaadja, és maga a herczegséget bírja. 981 Miután pedig Isten rendeléséből az ország kormányát átvette, nem a világi mulandó és elenyésző dicsőséget, hanem a mennyei hazát és az isteni dicsőséget tö­rekszik vala teljes lelkéből és szivéből megérdemelni. 982 Mert mindig az Úr félelmét tartot­ta szemei előtt minden ítéletében, különösen a büntető ügyekben, ahol megtorlást vagy halálos büntetést rendel a törvény. 983 Ugyanis isteni ihlet által fölvilágosíttatva tudja vala, hogy a király nem annyira kormányoz, mint kormányoztatik; miért is minden ítéletében szelidítvén a törvények keménységét, mindig az irgalmasság szelídségével él vala. 984 Mert a szerencsétlenek vigasztalója, az elnyomottak fölemelője, az árvák édes atyja vala, s az or­szág minden lakosa nem tulajdon nevén, hanem kegyes királynak hívja vala. 985 Ki is győze­delmes, tiszteletes, tekintetes és fölséges vala, nem anynyira a nevek értelme, mint inkább tetteinek valósága szerint; mert meggyarapította a magyar birodalmat. 986 Ő vetette legelső­ben örökös joggal birodalma alá Dalmát- és Horvátországot. 987 Midőn ugyanis Zolomér ki­rály magtalanul elhalt, neje, László király húga, férje ellenségeitől igazságtalanul háborgat­tatva, a Jézus Krisztus nevében esedezett bátyja László király segedelméért ; kinek sérel­mét a király erősen megtorolta, s Horvát- és Dalmátországot neki egészen visszasze­rezte, melyet később az említett királynétól a maga urasága alá vetett. 988 Amit azonban a király nem telhetetlenségből tett, hanem mivel a király igaza szerint őt illeti vala az örök­ség, minthogy Zolomér király vele első ízbeli sógorságban áll vala, és nem volt örököse. 989 To­vábbá , Salamon Pozsonyban vala. 990 A főtisztelendő püspökök pedig kibékéltetésökön fá­radoznak vala. 991 László király pedig, jóllehet tudta hogy Salamon nagyon daczos és kibé­kíthetetlen, mindazáltal győzvén benne a kegyesség, és kivált az igazság is kényszerítvén, minthogy Lászlónak nem volt törvényes igaza ellenében, hanem mindent tettel de nem joggal cselekedett, uralkodásának negyedik esztendejében kibékűle Salamonnal, királyi költségre elegendő évi fizetést adván neki. 992 Az ország nagyjai pedig a háború csapásának jövendő veszélyeitől előre óvakodván, nem engedik vala, hogy az országot Salamonnal megoszsza, nehogy a következendők rosszabbak legyenek az előbbieknél. 993 Salamon meg­bélyegzett lelkét pedig a magába fojtott bosszú keserűsége marczangolja vala. 994 Kezde azért dúlva fúlva háborgó lélekkel ravaszul mesterkedni László ártatlan vérének veszedel­mére, de a verembe, melyet ásott, maga esék bele. 995 (Azon esztendőben az Úr keresztjét, mely Fejérvártt volt fölállítva, megütötte a mennykő. )996 László király ugyanis Salamont a gonoszságon rajta kapván elfogatá, és Visegrádon tömlöczbe vetteté.  S Bodos, Bakony fia, vala Salamon mellett a tömlöczben. 997 Ezt pedig nem félelemből tette, hanem azért mert királyi rokona vala, ki mindig fenyegetőzik vala, hogy az előbbieknél gonoszabb dolgokat mivel, és hogy dühe kissé csillapodjék. 998 Mert ő maga szüntelen imádkozik vala Salamo­nért, hogy térjen vissza az Isten törvényére. 999 S ha Salamon igazán megtért volna, az or­szágot neki teljesen visszaadta s magának a herczegséget választotta volna. 1000 És bár Sala­mon tömlöczben volt, László még sokkal inkább sajnálja vala. 1001 Hanem azután Salamon Szent István király és Szent Imre hitvalló testeinek fölvételekor a tömlöczből kibocsáttat­ván, néhány nap a király mellett vala, de azután elszökvén, a kunok vezéréhez mene, kit Kutesknek hívnak vala, kinek megesküvék, hogy Erdély tartományát örökül átadja neki és leányát nőül veszi, ha segítségére jön László ellen. 1002 Kutesk vezér pedig, a hiú reménység által csábíttatva, tömérdek sok kunnal Magyarországba ütvén, Ung és Borsva vármegyéig nyomúla. 1003 Mit hallván László király rajtok üte, és összetörének színe előtt, és elhulla kardjok élétől sok ezer kún. 1004 Salamon király pedig és Kutesk futva menekülének, mint a karvaly körmétől megtépett ruczák. 1005 László király elszedé zsákmányaikat, és dicséretek­kel és hálaadásokkal áldák a fölséges Urat, ki dicsőséges győzedelmet adott nekiek. 1006 És ottan a mindenható Isten tiszteletére egyházat építtete a győzedelem emlékére, melyet azon helyt Isten segítségével nyertek volt. 1007 Salamon király oztán a kunok portyázóival Bolgárországra s Görögország határszéleire rontott, hol a görög császár serege rettenetesen összetörte őket, úgy hogy kevesen menekülhettek közölök. 1008 Mert mikor a kunok a tö­méntelen vasas lovasságot meglátták, nagyon megfélemlettek, és sietni kezdenek, hogy a Dunán átkeljenek, mielőtt az ellenség őket bekeríthetné. 1009 Akik tehát nem vasasok valá­nak, mint könnyű lovasok, sebesebben haladnak vala. 1010 De Salamon és emberei s a többi vasasok fegyvereik súlyától gátolva lassabban követik vala előnyomuló társaikat. 1011 Téli idő volt s igen sűrűn havazik vala, és szemeik tele lettek hóval s a sűrűn hulló hó miatt nem láthaták társaikat, kik előhaladtak, és így tévelyegve bolyongnak vala ide s tova. 1012 De az ellenség is nyomon üldözi vala őket. 1013 S amint egy elhagyott puszta várhoz értek, bele szállának és egész nap és egész éjjel ott maradának; az ellenség pedig mindenfelől körűlke­ríté a várat, s a megszállottak látván, hogy éhhalállal vesznének el, inkább akará­nak harczolva meghalni, mint éhen veszni. 1014 Azért is hajnal hasadtával kirontanak az el­lenségre, és öldöklőikkel együtt veszének el, s igen sokan elesnek vala azok közöl is, kik őket öldöklik vala. 1015 Salamon király azonban kevesed magával futva nagy nehezen mene­kűle, s könnyedén átnyargala a Dunán, minthogy be volt fagyva. 1016 S amint egy nagy be­rekhez ért, embereinek azt monda, nyugodjanak egy kissé, hogy lovaikat pihentessék. 1017 Maga pedig, pajzsát letéve, tetteté magát hogy rögtön visszatér, s elmene a rengeteg erdő homályába, s ott hagyá embereit, kik semmi effélét nem gyanítanak, nem is jelent meg soha többé. 1018 Ennyi csapás által ugyanis megtörve, s a szent lélek által meglátogatva, maga ezen csapások által nem lett keményebb szivű, sem az Isten legszentebb igazsága ellen sza­bad akaratja szerint rugódozó, hanem érezve a legirgalmasabban fenyítő Isten kezét, elkö­vetett tetteinek emlékezetére följajdula, és amennyire igazságos emberi ítélet szerint ítélni lehet, vétkeit szíve törődésével és vezekléssel megbáná. 1019 Igazán boldog kénytelenség, mely a javulásra kényszerít ; mert valóban úgy kell lenni, hogy akit a világ gyűlöl, azt az Isten szeresse. 1020 Íme Salamonnak királyi kényben növelkedett teste eltörődve porban és hamuban hever, s aki előbb a világiakért harczol vala, most csupán a mennyeiekre törek­szik. 1021 Mert egész életét zarándoklásban és imádkozásban, böjtben és virasztásban, mun­kában és könyörgésben töltötte el. 1022 Egyszer Magyarországban is látták Kálmán király idejében, de rögtön eltűnt, és soha többé meg nem jelent. 1023 E világból pedig az Úrhoz köl­tözött és eltemettetett Polában, Istria városában. 1024 Neje és anyja Admontban nyugszik. 1025 Ezután egy Kapolcs nevezetű kun, Kúl fia, nagy sereggel bejöve Magyarországba, hogy azt meghódítsa; ki is Erdélyországot kirablá, és zsákmányát magával viszi vala. 1026 S az erdélyi föld elpusztítása után átkelvén, Bihar alá mene, és az Omsó-ér mellékén néhány nap idő­zék. 1027 Azután a Tiszán Tokajnál átkelvén, seregét három csapatra osztá, kettőt a homok felé külde pusztítni, egyet a Tisza mellékén bocsátott el hadakozni. 1028 S hadakozva és ra­bolva tömérdek zsákmány nyal azon helyre érkezének, melyet Becsejnek hívnak, s elhatá­rozák, hogy térjenek hazájokba, s így mondják vala: Jöttünk hadakozva, most térjünk vis­sza vadászva. 1029 Annyi zsákmányuk vala tehát Magyarországból, a mennyije valaha vala­mely nemzetnek lehetett. 1030 A nemesek nejeit és fiait is magokkal viszik vala fogságba. 1031 A király pedig hadaival Tótországban volt. 1032 S amint visszatértében mind ezt híréül adták, amint tudott oly gyorsan visszatére, és vitézeivel sebesen utánok nyargala, s a Temes fo­lyónál találá őket, kik azt gondolván hogy tökéletesen megszabadultak, inkább kapnak vala a vadászaton mint a háborún. 1033 S László király ezt mondja vala vitézeinek: Jobb ne­kem veletek meghalni, mint nejeiteket és fiaitokat rabságban látni. 1034 Ezt mondva kön­nyez vala, és vörös zászlajával legelől ronta a kunok táborára, és összetöré az Úr a kunokat a magyarok színe előtt. 1035 László király oztán vitézeinek kiáltozza vala: Ne öljük meg azo­kat az emberéket, hanem fogjuk el, s ha megtérendenek, éljenek. 1036 Kapolcs és a java el­esett, a többiek igen sokan fogságba estek, és egyetlen egy Ecsembö nevű szolgán kivül senki közölök nem menekült. 1037 A király pedig vitézeivel ily nagy győzedelemért hálát ada a mindenható Istennek, ki őket ellenségeik kezéből kiragadta, s azt a folyót mai napig Po­gánydinak hívják a pogányokról. 1038 Meghallván ezt a kunok attól a szolgától, aki megme­nekedett vala, nagyon elszomorodának, kik is összeesküdvén fogadást tőnek, hogy Kapolcs halálát megtorlandják. 1039 És követeket küldenek a királyhoz, követelék hogy bocsássa el a foglyokat, s kevély és gyalázó szavakkal csúfolák a királyt, és kitűzők a napot, melyen Ma­gyarországba törnek. 1040 S midőn a király ezt hallotta, elmosolyodék, és azon napnál, melyet Magyarországba jövetelökre kitűztek vala, hamarább elejökbe lovagola, tartván Magyarország elpusztításától, s egy szombaton jókor reggel megtámadá a kunokat a Duna mellett. 1041 S az első támadásban leszúrá a király a kunok vezérét, Ákos nevezetűt; Köcsem is, kit a király magához hűtlennek gondol vala, azon nap híven és emberül szolgála. 1042 És összetöré az Úr a kunokat a magyarok színe előtt, és a király győzedelmesen tére vissza. 1043

 

63.  A KIRÁLY A RUTHÉNOK ELLEN MEGY. 1044

 

 Ezután a dicső király Oroszországra ronta, azért hogy a kunok az ő tanácsukra jöt­tek bé Magyarországba. 1045 S midőn látták a ruthénok hogy keményen szorongatva vannak, a király kegyelmességéhez folyamodának, s hűséget igérének a királynak mindenben; ki­ket a nagykegyes király szívesen fogada. 1046 Azután Lengyelországra tőre, s a lengyelek el­lene jővén megharczolának, de Isten segítségével a magyaroké lőn a győzelem. 1047 Ezután három hónapig vívák a magyarok Krakkó várát. 1048 E közben a vívók és vívottak szűköl­ködni kezdenek. 1049 S a király és a főurak minden magyart fölszólítanak, hogy csendes éjt­szaka hordjon mindegyik egyegy csizmaszár földet, a mi úgy is történt. 1050 Abból a földből oztán a vár előtt nagy hegyet csinálának, melyet fölül liszttel hintenek be. 1051 S látván a ví­vottak, hogy a vívók bővében vannak az eleségnek, és hogy sokáig maradhatnak a vár előtt, azt mindenökkel együtt megadák a királynak, és a király akaratja szerint békét köté­nek. 1052 Onnan pedig átmene Csehországba, és a csehek közöl sok foglyot hozának minden baj nélkül Magyarországba. 1053 És így a győzedelmes király örvendezve téré hazájába. 1054

 

64.  A VÁRADI EGYHÁZ ÉPÍTÉSÉRŐL, ÉS LÁSZLÓ KIRÁLY HALÁLÁRÓL. 1055

 

Ezután Bihar vármegyében a Keres folyó mellett vadászva akada egy helyre, hol angyali megintésre föltette magában, hogy monostort épít szűz Mária tiszteletére, mely helyet Váradnak neveze. 1056 S László király mindig magosabbra törvén, s erényről erényre haladván, nem csak Magyarországra hanem a keresztyénség minden országára elterjeszté kellemetes illatát. 1057 Miért is a római császár halálával a német herczegek és fejedelmek, s valamennyi bárók és előkelők, közönségesen és egy szívvel lélekkel megkérek, hogy vál­lalja el a császárságot. 1058 Minthogy azonban életében nem csak a magáét, hanem a Jézus Krisztusét keresi vala, és azt a mennyei szózatot elméjében szorgalmatosan forgatja vala: Ne lépd át apáid határait; azért jobban szerete a maga határaival megelégedni, mint az igaz mértéken túl gyarapodásra áhítozni. 1059 És így az idegen és ismeretlen népek kormányát el­fogadni vonakodék. 1060 Alig maradhata pedig meg Magyarországban Istennek kegyesen és híven szolgálva és a törvényeket illően erőben tartva. 1061 S amint a húsvét ünnepét Bodro­gon üllötte, íme Franczia- és Spanyolországból, Angliából és Britanniából, s különösen Wilhelmtől, a franczia király öcscsétől, követek érkezének hozzá, s jelenték neki, hogy el­határozták a mindenható Isten sérelmét megbosszulni, és a szent várost s a szentséges sírt a szerecsenyek kezéből kiszabadítni. 1062 Miért is kerék a királyt, hogy legyen vezérük és kor­mányzójok a Jézus Krisztus seregében. 1063 S a király ezt hallván nagy örömmel örvendeze, s azon ünnepen búcsút vőn Magyarország nemeseitől, és szomorkodik vala egész Magyaror­szág miatta, de ő, amit elkezdett volt, semmiképen abba nem hagyja vala. 1064 És követet külde Konrád cseh herczeghez, Ottó fiához, és megkéré s megparancsolá, hogy a Jézus Krisztus sérelméért vele együtt a tengeren túl menni siessen. 1065 S az szíves indulattal ajánlá magát. 1066 E közben Konrád herczeg Szentapolug nevezetű atyjafia éjjel titkon Prágába menvén, a várost elfoglalta, a herczegi székbe ült, és némelyek által tisztességesen fogadta­tott. 1067 Konrád pedig nagybátyjához a dicső királyhoz jőve, és elbeszéllé, mi történt vele. 1068 S a király egyet érte vele úgy, hogy a herczeg az Isten szolgalatjából el ne maradjon. 1069 És mivel vérségi kötelékkel vala hozzá kötve, megemlékezvén atyjának Ottó herczegnek cse­lekedetére is, ki neki Salamon ellen segítségére jött vala, megigéré, hogy saját személyében megsegítendő. 1070 S a királylyal vele valának öcscsei, Gyejcsa király fiai: Kálmán és Álmos, és megjövendölte vala a király Kálmánról, hogy vért fog ontani. 1071 Mert egri püspökké akarta őt tenni. 1072 Ki is azon éjjel Lengyelországba szőkék ; mert hallotta volt, hogy atyját és nagyatyját egykor Lengyelországban tisztességesen fogadták. 1073 S követték őt Magyaror­szágból Márk, Ugra és mások. 1074 A király pedig sereget gyűjtvén, a csehek ellen kezde menni kisöcscse sérelme miatt. 1075 S midőn Csehország széléhez érkezett, nehéz betegség lepé meg, s összehíván országnagyjait, követekül küldé Kálmánhoz szent Marczell prépos­tot és Péter ispánt, hogy jőjön vissza Magyarországba. 1076 Szent László pedig úgy rendelke­zék, hogy utána Álmos uralkodjék, ki őszinte jószívűséggel megbecsűlé bátyját, az ország koronáját eleibe vivén, mint akit látszik vala az elsőszülöttség jogánál fogva illetni. 1077 Ha valaki gyönyörködnék tudni, mennyi s mily nagy jókat tett nemzetének Szent László, tet­teinek leírásából teljes tudomást vehet róla. 1078 Tehát szentséggel és kegyelemmel teljesen átköltözék az angyalok társaságába, uralkodásának tizenkilenczedik esztendejében, és elte­mettetek Váradon a maga monostorában, Urunk ezerkilenczvenötödik esztendejében, júli­us 29-dikén, vasárnap. 1079

 

 

65.  SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY MEGHAL, ÉS KÁLMÁN, GYEJCSA FIA, TÖRVÉNYESEN KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1080

 

 

Kálmán, Gyejcsa király fia, tehát Lengyelországból sietve megtére, és megkoronáz­taték, és Álmos herczegnek a herczegséget átengedé. 1081 Kinek is idejében sok rossz történt, mint alább ki fog tetszeni. 1082 Testi mivoltára nézve ugyanis utálatos, de álnok és könnyen tanuló, borzas, szőrös, vaksi, púpos, sánta és selyp vala. 1083 S midőn a Jézus Krisztus említett zarándokai a dicsőséges László király halálát meghallották, nagyon fájlalák, és oztán köve­teket küldenek Kálmán királyhoz, s amint a dicső Lászlót kérték volt, úgy kerék őt is, azt vélvén hogy ő is épen olyan kegyes, minthogy azonegy vérből származott. 1084 Kálmán ki­rály pedig ezt hallván, nem csak nem igérkezék hogy velők megy, de még csak azt sem en­gedé meg, hogy országán keresztül menjenek. 1085 Sőt sereget külde ellenök, hogy ne enged­jék őket országába belépni, azt gondolván hogy zsarnokok s nem zarándokok. 1086 Azok pe­dig Istenbe vetvén reményöket, és akinek jegyét viselék, abban, a Jézus Krisztusban, bíz­ván, Magyarországba merészen bejövének, és a magyarok közöl sokat leölének. 1087 Ezt hall­ván a király, összegyűjté seregét a Temes körűl, s békességet tettetve engedé Őket hogy jő­jenek. 1088 S midőn Zimonyhoz érkeztek, békében gondolván magokat, táborba szállának. 1089 És Zimony várát elfoglalák, ne hogy majd a király cselt vessen nekiek, és rosszabb dolguk ne legyen mint eddig volt. 1090 Azután azt az egész végvidéket pusztítják vala az élelemért, és amit rabolhattak, mind a várba hordják vala. 1091 A király pedig Temesben, okos tanácsot követve, békét köte velők, és sok ajándékkal és eleséggel tisztelé meg s békével bocsátá őket. 1092 Azok a zarándokok oztán elmenvén, megvevék Antiochiát, és Isten segítségével elmenének Jeruzsálembe. 1093 S miután a király haza ment, és Álmos herczeg is elment herczegségébe, némely gonoszok ördögi rosszakarattal el kezdék őket egymás előtt vádol­ni. 1094 Azt mondják vala ugyanis a herczegnek: Uram herczeg! a király leselkedik utánad, és el akar fogatni. 1095 Azután a királynak mondják vala: A herczeg tőrt vetett neked, s ha nem óvakodol, tudd meg hogy bizonynyal meghalsz. 1096 S ezt hallván, mind ketten fiatalok és hevesek lévén, sereget gyűjtenek. 1097 S a király, seregével, a herczeg ellen Várkonyba mene, s a herczeg is ellene Várkony közelébe szállá ; a Tisza pedig közöttök vala. 1098 A hű magya­rok pedig fegyverszünetet kérének tőlök, és amint egymással értekeztek, így szólának: Mi­ért harczolunk mi?. 1099 Ők megtámadnak bennünket s mi meghalunk, és ha menekülhet­nek, elszaladnak; miként minap is apáink és testvéreink az ő apjaikkal és testvéreikkel harczoltak és meghaltak; nem is látjuk okát a háborúnak; hanem ha nekik tetszik a harcz, harczoljanak ők ketten, s amelyik erősebb leend a másiknál, azt tartsuk urunknak. 1100 Mely végzés megállapítása után az országnagyok mind haza térének. 1101 S midőn Grák meg­mondta a királynak, hogyan végeztek, és ugyanazt Ilia tudtára adta a herczegnek, akarat­jok ellen is nyugton maradának. 1102 Ezután a király Oroszországot támadá meg, s Lanka ne­vezetű ruthén herczegasszony elejébe mene a királynak, és lábaihoz borulva könnyek közt esedezik vala neki, ne vesztené el azt a nemzetet. 1103 S midőn a királyt, ki rá sem hallgatott, igen sürgető könyörgésével zaklatta, a király megrugdosá és ellöké magától mondván: Nem illik a királyi fölségnek asszonyi siránkozásra magát csúffá tenni. 1104 S az sóhajtozva hátra vonúla és a mindenható Isten segítségét kéri vala. 1105 És igen sok kún jőve Mirkoddal együtt átkozódva a ruthénok segítségére. 1106 Kik éjjel fölkerekedve, megüték a király tábo­rát, és azt tönkre téve kegyetlenül szétverek. 1107 Magyarország nemesei azonban a királyt köröskörül vevék, és a királynak megvívhatatlan kőfal gyanánt szolgálának. 1108 S a kunok Özem ispánt az Almási nemzetségből, ki vitéz és elszánt férfiú volt, űzőbe vévén megölék, s mind azokat akik vele valának, valamint Koppány és Lőrincz herczeget, és sok más vitéz bajnokokat nyilaikkal átlövöldözve leöldöklének. 1109 Egy Monóh nevezetű kún pedig erő­sen űzi vala a magyarokat, kit Máté, a király igen derék vitéze, el akarván fogni megroha­na, az pedig megszaladván hátra felé nyilazva átlőve Máté lábát, és ha sok bajtársa pajzsá­val födve nem oltalmazza, a haláltól nem menekült volna. 1110 Ekkor Péter fordúla Monóh­nak.  S amint az Péterre nyilazott, nem tudá találni, s míg másik nyilat vett volna elő, Péter keresztül szúrta; kit is elfogván, elevenen vive a királyhoz. 1111 Gyula ispán, lábán sebet kap­va akkor megmenekült, de azon sebében Magyarországban elhalt. 1112 A király tehát és min­den hozzá tartozói nyakrafőre futva jövének Magyarországba, a király kincsét pedig s mind azokat, kik hirtelen el nem szaladhattak, a kunok elragadozák. 1113 Olyan romlás vala ott, hogy ritkán voltak a magyarok olyan romlásban. 1114 Akik pedig a magyarok közöl az erdőkben megmenekültek, az éhségtől elkényszeredve, csizmáik talpát is megsütik és megeszik vala. 1115 De hagyján! annyi veszedelem esett ott, ami nincs megírva, hogy ki sem lehet mondani. 1116 A király pedig első nejétől nemzette Lászlót és Istvánt, Urunk ezer száz egyedik esztendejében. 1117 S midőn a király Dalmátországban Zádor városában volt, és arról gondolkozott, hogy a várost azon nép nyakas volta miatt fölgyújtassa, elaludt volt palotájában, melyet ott építtetett vala. 1118 S íme a zádori szent püspök rettenetes ábrázattal megjelenek álmában, és hajánál fogva meghurczolá, és babérfa vesszőkkel erősen megveré. 1119 S midőn eleresztette, és a király fölébredt, nem látta őt, hanem a fájdalmát érzi és a vesszők helyét testén látja vala. 1120 Miért is a város háborgatásával töredelmesen fölhagya. 1121 Ezután a király Oroszországba akar vala menni. 1122 Urunk ezer száz hatodik esztendejében Álmos herczeg visszatére Páduából, hova a királytól féltében futott vala; s a király békével fogadá. 1123 Azután Lengyelországba szalada, és a lengyelek és magyarok tanácsát és segélyét maga mellé vévén visszatére Magyarországba, s Újvárt megvevé és bele szállá. 1124 S a király ezt meghallván, megszállá a várat. 1125 S midőn más nap meg akara harczolni, íme a herczeg hirtelen lóra kapva, a vár kapuján kivágtatván egy maga a király táborába nyargala, és amint a király sátrához ért, lováról azonnal leszállván, és a király lábaihoz borulván, mindenki hallatára bűnös nek hirdeté magát. 1126 S a király a herczegnek megengede. 1127 Sőt a herczeg közbenjárására azokról a magyarokról is levette neheztelését, kik a várban valának. 1128 Azután a herczeg Jeruzsálembe ment, és midőn szerencsésen visszatért, a király békével fogadá. 1129 Gyönyörködik vala pedig a herczeg a vadászatban, és folyvást azt űzi vala, és a király minden ahoz valót ad vala neki. 1130

 

66.  A DEMESI EGYHÁZ ÉPÍTÉSÉRŐL. 1131

 

A herczeg monostort építe Demesen, és megkéré a királyt, hogy menjen el a fel­szentelésre, mi úgy is történt. 1132 S azután az udvariak vádolják vala a herczeget, hogy lest vetett volt, hogy a király a monostor felszentelésekor megölje. 1133 Mit talán meg is tett vol­na, ha a király barátjai őt nagyon vigyázva nem őrizték volna. 1134 S a király megharagudván el akará fogatni, de a tisztelendő püspökök és más jámbor főemberek, tudván hogy nem igaz amit a herczegre ellenségei koholva rá fognak vala, közbenjárának érette a királynál, és kibékelteték őket eskü alatt, s békével bocsátá a király a herczeget, hogy a Bakonyban vadászszék. 1135 S külde vele két jobbágyot tisztesség színe alatt; kiket azonban alattomban utasított vala, hogy a herczeg lelkét gondosan kémleljék ki, s ha a herczeg a király ellen mesterkednék, jelentsék meg a királynak. 1136 S midőn a herczeg Csórba ért, és sólymát el­bocsátván egy varjút fogott, együgyű gondolkozással azt monda a jobbágyoknak: Nemde megesküdnék ez a varjú a sólyomnak, hogy ha eleresztené, többé nem kiabálna?. 1137 S azok válaszolák: A sólyom sem eresztené el a varjút esküjére, a varjú sem esküdhetnék meg, minthogy oktalan állat. 1138 S még azon éjjel megjelenték a királynak a herczeg szavait. 1139 A herczeg pedig, mihelyt a Bakonyba ért vadászni, rögtön eltávozott tőlök, s ismét Páduába ment, hogy a német király segítségéért esedezzék. 1140 Urunk ezer száz tizenhetedik eszten­dejében Kálmán király fia M.  meghalálozott. 1141 S a király második nőt vőn Oroszországból, kit házasságtörés bűnén kapván, s nem erőszakos meggondolatlanságból, elbocsáta. 1142 Mert tudja vala, hogy meg vagyon írva: Akit az Isten egybekötött, ember el ne válaszsza, tudni­illik törvényen kivül s ok nélkül. 1143 Azért is nem maga vált el tőle, hanem a törvény vá­lasztotta el attól, akit bűne vádolt, vétke elkárhoztatott, s gonoszsága letiport. 1144 Vissza küldé tehát azt a király országába. 1145 Ki is házasságtörésből szült Borics nevű fiút, Borics pedig nemzette Kálmánt. 1146

 

67.  ÁLMOS HERCZEG ÉS FIA BÉLA MEGVAKÍTTATNAK. 1147

 

Urunk ezer száz tizenyolczadik esztendejében a császár Álmos herczeg miatt rop­pant sereget indíta, és Magyarország határához jőve, hogy értekezzék a királylyal és békét eszközöljön közöttük, mi meg is történt. 1148 S a király a császárnak igen sok ajándékot kül­de, s így ez tisztességesen visszatére. 1149 Ezután a király a herczeget visszahozá békesség­re. 1150 A béke megkötése után végre a király elfogatá a herczeget és csecsemő fiát Bélát, és megvakíttatá őket, sőt azt is megparancsolta volt, hogy a csecsemő Bélát heréljék ki. 1151 De aki megvakította, rettegvén az Istentől és az ország terméketlenségétől, egy kutyakölyköt heréle s annak herécskéit vivé el a királynak. 1152 Az ország nemesei közöl is megvakíttatá Urost, Vathát és Pált. 1153 Azonban mit sem használt az ártatlan vér kiontása neki, kit Isten büntetéséből a kora halál rettentő torka nyelt el, és világi országának romlása megbünte­tett. 1154 Meg vagyon ugyanis mondva: Non sic inpii in omnes stb. 1155 S Álmos herczeget elvi­vék monostorába Demesre. 1156 Ezután a király súlyosan kezde betegeskedni, és vala egy Drácó nevezetű olasz orvosa, kinek igen hisz vala; ez írt tapaszta a király füleire, kit fejfá­jás gyötör vala, s az ír ereje a fülek üregein keresztül agyveleje nem csekély részét kiszív­ta. 1157 S levévén a tapaszt, melyet tovább nem bírt kiállani, megmutatá Othmár ispánnak. 1158 Othmár ispán megtekintvén a tapaszt, látá benne a kiszívott agyvelőt, és monda a király­nak: Uram!.  jó lesz készülnöd az útra. 1159 Mit hallván a király, megijede és fölsóhajta. 1160 Azut­án pedig tanácsot tárta a király az istentelen Márkkal Sima fiával, Akhillessel Jákó fiá­val, és más ispánokkal, kiknek tanácsára vakíttatta volt meg a herczeget, és anyja kebelé­ből ki­vonszolt fiát; és közölök egy Benedek nevezetűt, Both fiát, elkülde, hogy fogja el a hercze­get, nehogy halála után az találjon utána következni. 1161 S a király halála óráján meg­parancsolá fiának és az ország nagyjainak, hogy halála után álljanak bosszút Oroszországon a raj­ta ejtett sérelemért. 1162 S amint Benedek eltávozott, a herczeg a monostor előtt ül vala, sze­rencsétlenségén siránkozva. 1163 Ki is amint meghallotta, hogy nyargalva jönnek a lova­sok, megérzé lelkében hogy veszedelem fenyegeti, és beviteté magát a monostorba, és ke­zeivel Szent szűz Margit oltárába fogódzik vala, hogy legalább Istentől és szentjeitől ret­tegve ne merészeljék onnan elhurczolni. 1164 Benedek azonban, vagyis Benedictus, helyes­ben Male­dictus, szentségtörő kezeit rá veté, és az oltárhoz ragaszkodót erőszakosan kivon­szolja va­la. 1165 S míg így küzködék hogy kihúzza, a herczeg kezén a bőr megsérűle, és az ol­tár vérrel lőn fertőztetve. 1166 A papok pedig az egyház ajtain őrködnek vala, és el akarjak vala fogni Benedeket; de ő ezt észre vévén, dühös lélekkel, ahogy lehetett, távozott. 1167 S amint a Pilis erdején át nyargalt, leesett a lóról s nyakát szegve szörnyet halt, s kutyái, me­lyek nyomá­ban járnak vala, fölfalták húsát és csontjait. 1168 Ez a Kálmán, amint némelyek mondják, vá­radi püspök volt; de minthogy testvérei előtte elhaltak, azért a pápa őt fölol­dozván, ural­kodni kényszerítették. 1169 Kit a magyarok Könyves Kálmánnak hívnak, mint­hogy könyvei valának, melyekből, mint püspök, az imádkozó órákban zsolozsmáit végzi vala. 1170 Ő foglal­ta Magyarországhoz Dalmátországot, Péter nevezetű királyát a Petergozdia nevű hegyek közt megölvén. 1171 S a velenczeiek gályáit és hajóit igen sok pénzért zsoldjába vévén és ki­bérelvén, számos sereget küldött Apúliába. 1172 Kik Apúliát fosztogatva, három hónapig ma­radtak ott. 1173 Holott is Monopoli és Brindisi városokat megvíván, Kálmán király hasz­nára a velenczeieknek hagyták bírniok, magok pedig onnan viszszatértek Magyarországba. 1174 Mely városokat oztán a császár által küldött pisai zsoldosok foglaltak vissza, kikergetvén a velenczeieket. 1175 Uralkodott pedig huszonöt esztendeig, hat hónapig és öt napig. 1176 El­költözött e világból Urunk születésének ezer száz tizenharmadik esztendejében, februárius harmadikán, kinek teste Fejérvártt nyugoszik. 1177

 

68.  ISTVÁN, KÁLMÁN KIRÁLY FIA, KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1178

 

 

Az ország előkelői Istvánt, Kálmán fiát, koronázták királylyá. 1179 Mert még gyenge ifjú vala, de lelkét tenyerén hordja vala. 1180 Uralkodásának kilenczedik esztendejében be­mene Dalmátországba, és a dalmátországiak által tisztességesen fogadtaték. 1181 Onnan vis­szatérvén, seregeit kiküldé és a lengyel széleket pusztítá. 1182 Tetszett pedig az országnak, hogy István király értekezést tartson a cseh herczeggel; s midőn Magyarország szélére az Orsova folyó mellé érkeztek, a cseh herczeg is elébe jött, csak a folyó fekszik vala közöt­tök. 1183 Vala pedig egy Solth nevű ember, ki mindig gazságon törte a fejét, s kit gazságáért Magyarországból kikergettek volt, s ez akkor a csehekkel jelen vala. 1184 S mielőtt a király a herczeggel beszéllgetést tartott, Solth alattomban híradót külde a királyhoz, ezt mondván: Hív vagyok uramhoz, és amit a csehekről tudok, megjelentem neki; tehát mihelyt értekez­ni fog a herczeggel, a herczeg azonnal elfogatja, mivel hallotta hogy a te embereid fegyver nélkül jöttek. 1185 S visszatérve azont mond vala a herczegnek: Mihelyt beszéllgetést tartasz a királylyal, a király azonnal elfogat, hanem inkább fegyverezd föl embereidet, s úgy ülje­nek a táborban. 1186 A csehek tehát, mint dühös és iszákos emberek, úgy tőnek, amint Solth tanácsolta volt nekik. 1187 S aztán más izenetet külde a királyhoz, mondván: Küldjön a király íjászokat a herczeg tábora környékére, nehogy hirtelen táborára bírjanak rontani. 1188 A ki­rály, amily indulatos volt, övéi tanácsa nélkül úgy tőn, amint Solth mondta vala. 1189 S a cse­hek, amint az íjászokat jönni látták, kétségtelen igaznak hitték amit hallottak volt. 1190 És rajok rohanának az íjászokra, s a hitvány besenyők és székelyek egy seb nélkül futának a király táboráig. 1191 S a király ezt hallván, kevesed magával Magyarország felé nyargala; minthogy az ő emberei fegyver nélkül jöttek, s akiknek vala is fegyverök, föl nem fegyver­kezhetének, mert a király szándékát nem tudták. 1192 S a király azt hiszi vala magáról, hogy bölcseségben Salamonnal, vitézségben Sámsonnal, bátorságban Dáviddal egyenlő, pedig nem mérközhetik vala velők. 1193 A csehek pedig erősen dúlják vala a király táborát. 1194 János nádorispán, Urosa fia, a királytól távol szállott volt meg; kik is, amint ezt meghallották, egy szívvel lélekkel csendesen fölfegyverkezének, és rájok rohanának a csehekre, kik a tá­bort dúlják vala, és összetörő az Úr őket a magyarok kardjának színe előtt, és szörnyű ha­lállal vesztette el. 1195 S János a király után hírmondót külde és tudtára adá a győzedelmet, melyet az Úr adott vala neki. 1196 A király tehát visszatérvén, nagy örömmel örvende; de na­gyon sajnálá, hogy Solth azon ütközetben el nem veszett, ki hazugságaival annyi bajt oko­zott. 1197 István király pedig törvényes nőt nem akar vala venni, hanem ágyasakkal él vala; miért is a zászlós urak és előkelők sajnálván az ország pusztulását és a király magtalansá­gát, hozának neki nőt, nagynemes úrasszonyt, Róbert Viskárd apúliai király leányát. 1198 Azut­án egy Bezen nevezetű ruthén herczeg jött a királyhoz, s panaszkodék neki, hogy her­czegségéből testvére kivetette, és a király kegyelméhez folyamodók, hogy őt személye­sen segítse meg. 1199 S István király, meg akarván torolni atyja Kálmán király sérelmét, meg­igéré a herczegnek hogy segítendi, és sereget gyűjtvén Oroszországba mene. 1200 Történt pe­dig egy hajnalban , hogy az említett Bezen berezeg a vár körűl járkál vala, kémlelvén a he­lyeket, hol vívják meg a sánczokat. 1201 Az ostromlottak pedig kijövének a várból, hogy a magyarokat kémleljék. 1202 S amint a herczeg meglátta őket, rájok rohana, kik is emberül harczolván a herczeget halálosan megsebesítek. 1203 S midőn a király a herczeg halálát meg­hallotta, nagyon megbosszankodott, és a magyaroknak megparancsolá, hogy mindnyájan vívják a várat, és azon nap szánják el magokat a sánczokat bevenni, vagy meghalni. 1204 A magyar főurak azonban tanácsot tartának és mondák: Miért s mi haszna haljunk meg?. 1205 Ha a herczegséget elfoglaljuk, kit tesz majd a király közölünk herczegnek?. 1206 Legyen tehát megállapodás közöttünk, hogy senki se vívja a várát, s mondjuk meg a királynak, hogy mind ezt országnagyjai tanácsa nélkül teszi. 1207 Amint tehát a főurak a király tanácsába gyűltek, mindnyájan két oldalt helyet foglalának; de Kozma a Pázmán nemzetségből föl­emelkedék, s monda a királynak: Uram!.  mit cselekszel?. 1208 Ha seregeddel, vitézeid halálá­val, a várat beveszed, kit teendesz herczeggé?. 1209 Ha nagyjaid közől választasz, senki itt nem marad. 1210 Avagy az országot oda hagyva szeretnéteké ezt a herczegséget bírni?. 1211 Mi zászlós urak a várat nem fogjuk vívni, ha vívni akarod, harczolj magad; mi pedig Magyar­országba visszamegyünk, és magunknak királyt választunk. 1212 S aztán a főurak parancsára a kiáltók a táborban kikiáltják vala, hogy a magyarok minél hamarabb térjenek vissza Ma­gyarországba. 1213 A király tehát, miután látta hogy emberei segítségétől igazán elesett, vis­szatére Magyarországba. 1214 Ezután harmad évre seregeit kiküldvén, a lengyel határszéleket pusztította. 1215 Azután sereget külde ki, csupán udvari vitézei csapatait, s Bolgár- és Szerb­ország egy részét elpusztítá. 1216 E közben a konstantinápolyi császárné, László király Piros­ka nevű leánya, izené István királynak, hogy Mauritius császár, tudniillik az ő férje, az ő szégyenére szidalmazza a királyt, azt mondván, hogy Magyarország királya kegyetlen em­ber; és hogy őt, amint ellene mondott, a császár megverte. 1217 S amint ezt a király meghal­lotta, nagyon nagy sérelemnek vette, és seregét összeszedvén, lelke felháborodásában meg­rohand a görög részeket, és Görögország némely városait tűzzel-vassal pusztítá, és félelem lépé meg azon tartomány valamennyi városát, és úgy fél vala valamennyi király István ki­rálytól, mint a mennykő csapásától; úgy hogy a síró gyermekeket István király nevével fe­nyegetve csitítják vala. 1218 És visz vala a király magával hétszáz frank katonát , kikkel Bol­gárországot dúlja vala, és azok gépeivel romboltatja vala Görögország várainak falait. 1219 S azért, hogy a császár nem jő vala ki hozzá viadalra, követet külde a görög császárhoz, és meggyalázá mondván, hogy nem méltó arra hogy császárnak, arra sem hogy királynak hívják, hanem vén asszonynak és banyának, mert, mint a vén asszony, mindig henyél. 1220 Mit hallván a császár felele, mondván: Higyje el a király bizonyosan, hogy még ezen esz­tendőben köldököstől együtt kimetszem férfiúságát. 1221 Azért is a császár töméntelen sere­get külde Magyarországba, Haram alá, s a magyarok nem vethetének ellenök akadályt, minthogy a görögök gépeikkel kénköves tüzet szórnak vala a magyarok hajóira, és azokat magában a vízben fölgyújtják vala. 1222 S a király országa minden erejét a görögök ellen kül­dé, kiknek vezérévé Stefelt tévé, kik is megérkezvén megharczolának a görögökkel a Karassó patakán túl Boroncs felé, és az Úr keze vala a görögökkel, s a magyarok nem bírá­nak ellenök állni. 1223 Ritkán volt tehát olyan romlás, mint amilyen itt történt.  Mert annyi embervér omlott a Karassó patakába, hogy egészen vérnek látszik vala. 1224 És úgy hevernek vala a folyóban a vasasok, mint a tuskók, s a futók és üldözők úgy járnak vala rajtok a vizén át, mint valami hidon. 1225 És úgy mészárolják vala a magyarokat, mint a barmokat, és nem vala, aki megmentse őket a görögök kezeiből. 1226 Csíz ispán és más jó vitézek ott estek el.  Ezután a császár és király hű követeik által összejövének értekezni, egy szigetbe hajózván, mely Boroncs városa közelében esik. 1227 Ott országnagyjaik között sokáig mentegetőzvén és vádaskodván, végre békét kötöttek, s visszatértek hazájokba. 1228 István király tehát indulatos lelkével sok rosszat tesz vala, amit nem kell vala tennie. 1229 Mert Krisztina úrasszonyt megégetteté, s az emberekre lóganéjból tüzet rakat s mellettök főzet vala, s égő nagy viaszgyertyákat csepegtet vala az ember fenekébe. 1230 Álmos herczeg kisebbik István király kegyetlensége miatt fele fejvesztéssel lakolt vala. 1231 Jóllehet meg volt vakítva, mindamellett is félvén, hogy István király megöleti, elfutott vala Görögországba. 1232 S a császár tisztességesen fogadta, és Konstantinus nevet adott neki. 1233 Ki is ott már azelőtt épített volt egy Konstautína nevű várost Macedóniában. 1234 Halála után testét a király parancsára Fulbert püspök visszahozta, s a fejérvári egyházban eltemette. 1235 Fiát Bélát pedig Magyarországon titkon tartják vala a főurak a király dühössége miatt. 1236 Kik is tanácsot tartván tudtára adák a királynak, hogy él, akit a megvakítás után halottnak hisz vala. 1237 S midőn a király igazán megtudta Pál püspöktől és Othmár ispántól, kiknek tudtával menteték volt meg, hogy él, nagy örömmel örvende, minthogy bizonyosan tudja vala, hogy nem marad örököse, s azonnal követeket külde Szerbországba, és Uros nagy zsupán leányát törvényes nőül hozták Bélának, ki is nem sok idő múlva szüle Gyejcsát; mit hallván a király, nagyon megörvende. 1238 S úgy rendelkezék, hogy Tolnában éljen és királyi évpénzt ad vala neki. 1239 Mielőtt pedig a király Béláról értesült, összeesküdt vala az ország, hogy a király halála után húga Zsófiának Saul nevezetű fia uralkodjék. 1240 Történt azonban, hogy a király súlyos betegségbe esett Egerben, úgy hogy mindenki halálra váltnak nézi vala. 1241 S Bors ispánt és Ivánt, kiket hiú remény kecsegtetett, az árúlók királylyá választák. 1242 Midőn oztán Isten akaratjából a király meggyógyult, Ivánnak fejét veteté, Bors ispánt pedig udvarából csúfosan számkiveté Görögországba, és végzést hozának, hogy maradékából soha senkit ne tartsanak méltónak a királyi udvarba lépni. 1243 Ezért bátorkodtak aztán a főurak a királyt Béláról értesítni, minthogy a király nagyon búsul vala, ki öröködik utána. 1244 István király azon időben jobban szereti vala a kunokat, mintsem illett volna, kiknek Tatár nevű fejedelme, ki, midőn a császár őket leölte, kevesed magával a királyhoz futott volt, a királynál tartózkodik vala. 1245 A király pedig vérhasba esék. 1246 S a kunok, kik a király engedelmével a gonoszságot megszokták vala, akkor sem dühöngenek vala kevesebbé a magyarok ellen. 1247 A magyarok pedig, hallván hogy a király halálán van, leöldöklék a kunokat, kik javaikat ragadozzák vala. 1248 S a kunok fejedelme Tatár panaszt tőn a királynak emberei leöletése felől. 1249 A király azt véli vala elméjében, hogy betegsége valamennyire könnyebbedett; amint Tatárt könyezve s a többi kunokat körülötte jajgatva látta, minthogy szerfölött szereti vala őket, elmordúla, s mondá: Ha fölgyógyulandok, mind egyikért, akit közöletek megöltek, tizet ölök meg; most már életem felől ne essetek kétségbe, mert meggyógyultam. 1250 S ezt mondván kinyújtotta kezeit a kunokra, kik is nyakra-főre rohanának kezei csókolására, és a nagy tolongásban rá nehezkedének a királyra; miért is a nyavalyába visszaesvén kimúlék a világból. 1251 De midőn halálra vált, az országról lemondván, barátruhába öltözött, uralkodásának tizenyolczadik esztendejében, és eltemettetett Váradon. 1252

 

 

69.  EZ A VAK BÉLA, A VAK ALMOS HERCZEG FIA, TÖKVÉNYESEN KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1253

 

 

Uralkodék pedig utána vak Béla, a vak Álmos herczeg fia, ki mindenféle gonosztól tartózkodván, jóságos cselekedetek gyakorlásában alázatosan foglalkozik vala. 1254 És sem karja hatalmában nem kerese segítséget, sem emberben nem vala bizodalma; hanem a fel­séges Istenben helyezé menedékét, és oltalmazója lőn az Úr, és kivezeté őt tömérdek nyo­morúságából, és kebelén ápolva székébe helyezteté. 1255 Megerősödött tehát az ország az ő kezében, és ellenségeit az Úr csúffá tette mind e mai napig. 1256 És vala neki négy fia, tudni­illik: Gyejcsa, László, István és Álmos. 1257 Kinek uralkodása alatt Ilona királyné a királylyal és az országnagyokkal tanácsot tartván, közönséges országgyűlést tarta Arad mellett. 1258 Az említett országgyűlés napján tehát, amint a király az ország trónján ült, a királyné fiaival megjelenék, és a király közelébe üle. 1259 És monda az egész néphez: Minden híveim, neme­sek, öregek és ifjak, gazdagok és szegények, halljátok meg!. 1260 Miután az Isten mindegyikő­töknek ép szemet adott, akarom hallani, miért fosztották meg szemeitől urunkat királyun­kat, s kiknek tanácsából történt ez? most mondjátok ki előttem, s rajtok ezen helyen hűsé­gesen bosszút állván, adjatok számot nekünk rólok. 1261 Mert íme az Isten királyotoknak két szeme helyett négyet adott. 1262 Ezen szóra az egész nép azon főurakra rohana, kiknek taná­csából a királyt megvakították vala, és némelyeket közölök megkötözének, másokat meg­csonkítanak, hatvannyolcz gazembert pedig azon helyt kegyetlenül megölének. 1263 És min­den maradékaikat, úgy a férfiakat, mint az asszonyokat, azon nap rovásba foglalák; ezen kivül minden birtokuk a székes egyházak közt lőn kiosztva. 1264 És így Magyarországban va­lamennyi egyházi szabados falut királyi adománynak neveznek. 1265 Minthogy pedig a ma­gyarok mindig igazságtalanul háborognak, mint a sós tenger, a Leviatán gonosz fiai köve­teik által hívogatják vala a fattyú Boricsot, hogy jőjön be, és az ő segítségökkel foglalja el az országot, azt hivén, hogy Kálmán király fia. 1266 Borics tehát ruthén és lengyel segítséget szerezvén bejöve Magyarország határszélére, épen azon vidékre, melyet Seónak hívnak. 1267 A király pedig sereget gyűjtvén, ellenök megy vala. 1268 A nemesek közöl pedig igen sokan Borics részére állottak. 1269 Magyarország előkelőit oztán meghívták, hogy értekezzenek a királylyal; s a király kérdé: Tudják-e hogy Borics fattyú, vagy Kálmán király fia?. 1270 S az ország hívei azt felelék, hogy kétségtelenül tudják, hogy Borics fattyúgyermek, és teljes­séggel nem méltó az ország koronájára. 1271 A hűtlenek és ellenmondók pedig magokban egyet-mást mormognak vala és ingadozva kétfelé sántikálnak vala. 1272 S a király és tanácso­sai, amennyire tőlök kitelhetett, külön választák a gödölyéket a bárányoktól, és erősen el­határozák, hogy az árúlókat azonhelyt megöljék, nehogy, ha tovább halasztanák a dolgot, az árúlók át találjanak menni Boricshoz, és ez az ország veszedelmére forduljon. 1273 Zendü­lés támada tehát, s ott helyben elfogák Lámpért ispánt, kinek, amint a király mellől kihúz­ták, tulajdon testvére egy székkel fejét úgy ketté hasítá, hogy a repedésen az agyveleje ki­locscsant. 1274 Fiát Miklós ispánt ugyanott lefejezék; Majnolthot az Ákos nemzetségből má­sokkal együtt azonhelyt megölék. 1275 Akik pedig az árúlók közöl életben maradtak, félre vonúlának és egyesűlt erejökkel akarják vala a királyt megtámadni. 1276 Az árúlók feje pedig Tiadar vala a Simád nemzetségből, és Folkus és Titus, s különösen Sámson. 1277 És Sámson, ki Tamás és Torda ispánok atyja vala, azzal dicsekedék, hogy elmegy a király gyűlésébe és őt sokak előtt meggyalázza. 1278 Mit hallván mindnyájan helyeslének. 1279 S maga Borics is, hiú reményben ringatózva, nagy hálálkodást tőn neki, és nem hagyá nyugodni, hogy teljesítse amit el kezdett vala, azt gondolván, hogy a király meggyalázása által az ország birtokához jut. 1280 A király pedig a Seó vize mellé szállott vala, és amint főuraival és vitézeivel sátorában ült, egyszerre belépe Sámson és monda a királynak: Mit csinálsz, te hitvány eb, az országgal; jobb a te uralkodásodnál hogy Borics bírja az országot; te élj monostorodban, amint apád élt. 1281 S amint erre az ország nagyjai rögtön fölindultak, János sümegi prépost, Ottó fia, a király jegyzője, monda Bod ispánnak: Mit várakozunk, miért nem fogjuk meg?. 1282 De ő, amint meg akarták fogni, nagy sebesen lóra kapva, elfut vala. 1283 Amazoknak pedig nem vala kéznél lovuk, mint akik a király köréből gyalog jöttek volt a tanácsba; de még is nagy zajt ütének. 1284 S amint a zajt Bod ispán szolgája meghallotta, nyergeletlen lovára veté magát s őt láncsájával a Seóig űzé. 1285 Tiadar pedig és több társai hajóba szállni s őt hirtelen át akarják vala szállítni, de annyira nem érkezhetének. 1286 Sámson pedig nyargalva a folyóba esek, s üldözője a vízben megszúrá. 1287 Sámsonnak dolmánya alatt pánczél vala, és súlyos vértje miatt úszni nem bíra, hanem a vízben elmerülve oda vésze. 1288 Borics pedig igen sok ruthénnal és lengyellel tábort üte a királyhoz közel. 1289 S Magyarország nagyjai követeket küldenek a ruthénok és lengyelek vezéreihez, kik Boricsért jöttek volt, mondván : Nem illik, hogy az igazság ellen fattyú születésnek kerestek országot. 1290 Mert mi tudjuk, hogy igazság szerint Béláénak kell lenni az országnak, és ő az egész ország megegyezésével uralkodik. 1291 Ezt hallván az orosz- és lengyelországi vezérek, elállának attól, hogy Boricsot tovább is segítsék, s visszatére mindegyik a maga tartományába. 1292 Borics pedig tömérdek néppel harczra szállá a király ellen. 1293 A király pedig Isten segítségével összetöré a harczban Borics minden erejét, és karddal kergeté őt, és a lengyelek seregét halálig szorítá, épen Mária Magdolna napján szedvén el zsákmányaikat, és visszatérő nagy győzedelemmel. 1294 Abban az ütközetben pedig erősen és kitűnően harczolának Miksa, Gáb és Bátor, és közölök sokat elfogának és leölének, s vértjeik embervérrel valának befecskendve. 1295 Ebben az ütközetben Miksa elfogta Tiadart, a veszedelem gerjesztőjét; Vasas elfogta Vitályost; Gáb pedig a krakkai lengyel ispán testvérét; Bátor elfogta Endrét. 1296 Kiket midőn a királyhoz vittek, nagyon hálálkodék nekik, és igen fényesen megajándékozá őket. 1297 Miután pedig az ország Béla király kezében megerősödött, a király borivásnak adja vala magát; s udvarnokai ahoz valának szokva, hogy a királytól részeg korában bármit kértek, mindent megkapnak vala, és a király részegsége után nem veheté vissza. 1298 Pócs és Saul egyházi férfiakat részegségében ellenségeik kezébe adá, kik is ítélet nélkül megölettek. 1299 Uralkodott pedig vak Béla kilencz esztendeig, tizenegy hónapig és tizenkét napig. 1300 Az Úrhoz költözött Urunk ezer száz negyvenedik esztendejében februárius tizenharmadikán, csütörtökön, kinek teste Fehérvártt nyugszik. 1301

 

 

70.  EZ A GYEJCSA KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1302

 

 

Megtekintő pedig az Úr Magyarországot, és ada nekie oltalmazót, ki vitézségének nagy voltában járdal vala. 1303 Mert az Úr az országot gyermekének Gyejcsának adá, kit Szent Cziczelle szűz napján megkoronázának; kinek jobbját megfogá és megerősíté, és sok nemzeteket alája vete, és a királyokat megfutamtatá kardjának éle előtt. 1304 Rápolth német vitéz pedig Pozsony várát Juliánus ispán gonoszságából elfoglalta vala, mit a magyarok nem csekély nyomorúságnak tartának. 1305 De az ifjú király ebbe csendesen nem nyugovók bele. 1306 Hadat vive ugyanis a király az incselkedő és Magyarország széleit pusztító németek dühe ellen. 1307 Mert bár a császár saját személyében nem jött volt a király ellen, de Német­ország csaknem egész erejét Magyarország kiirtására indította vala. 1308 S bizonyos Henrik osztrák herczeg Szász- és Bajorországból minden harczost magával hozott vala, mert gyámja vala Oroszlán Henrik árvájának, kit Szász- és Bajorország örökségül illet vala. 1309 Összegyűlének tehát a németek erejök sokaságában bizakodva, és mint óriások állának a magyarok ellenébe. 1310 A király pedig egész seregével Istenbe veté bizodalmát, és rendezett dandáraival ellenségei ellen kezde menni. 1311 De a papok és leviták és valamennyi papi sze­mély jelen vala; mind alázatos lélekkel és törődött szivvel könyörögnek vala a mi urunk Jézus Krisztus segítségeért, és a szent angyalok oltalmáért, és kivált az Isten anyja Szűz Mária kegyelméért esedeznek vala, kinek pártfogásába ajánlotta különösen Szent István király Magyarországot. 1312 A király pedig karddal fölövezteték, és az Úr dicsősége tündök­lék fölötte, és szíve isteni ihlettől azonnal megbátorodék, s maga is erősebb lőn mint az­előtt, és kiderűle ábrázata, s nagy vidoran megy vala az ütközetbe. 1313 S amint közelgetett egy Gönczel nevű hiteles személy, ki mind a két nyelvet jól tudta, hírűl adá a királynak, hogy a német sereg közelget, és monda, hogy most lenne legjobb alkalma a királynak rajok rohanni, minthogy kevesen vannak, s nem jöttek el mind, akiket segítségül hívtak volt. 1314 Akkor a király egész seregével ellenök nyomúla Magyarország határain túl. 1315 A németek pedig mint valami óriások úgy állanak vala elejökbe magas derék lovaikon, s büszkeségük­ben és fönhéjázásokban ingerkedve rohannak vala a magyarokra, hogy megvetésükkel fé­lelmet öntsenek beléjük. 1316 A magyarok pedig más oldalról ütközetre közelgetének, és megfúvák a kürtöket, harsogtaták a tárogatókat, és Istenhez kiáltozának, és a riadók zaja az égre szállá, s megkezdődött az ütközet. 1317 S a gaz besenyők és hitvány székelyek , kik szo­kásuk szerént a magyarok dandárai előtt járnak vala, mind egyaránt futának mint a juhok a farkasok előtt. 1318 S akkor oztán, mielőtt a magyarok összecsaphattak volna, némely ma­gyar dandárok is megrémültek a németek dühétől. 1319 S a németek az ütközet elején erőt vettek a magyarokon, kik, mint az eretnekek, eleinte mindig forrongnak, de végre lecsi­hadnak. 1320 Akkor Béla király úr Bán nevezetű nagybátyja, ezreiben büszkélkedve, megro­hanván a németek dandárait, keményen átronta rajtok és nagy öldöklést vive véghez kö­zöttök. 1321 De a király válogatott vitézei is megrohanák az ellenséget, és a csata a németekre nehezedék, erejök szét lőn verve, és hétezer harczosnál több hányatott kard élére, a többi­ek pedig elfutának. 1322 Megmentette tehát az Úr azon nap a magyarokat a kegyetlenül dü­höngő sárkányok torkából. 1323 Annyira össze lőn ott törve a németek ereje, hogy még a ha­társzéleiken lakó magyar parasztokon sem mertek semmi sérelmet vagy bármiféle bántást elkövetni. 1324 A király pedig Isten kegyelméből szerencsés győzedelmet nyervén, egész né­pével együtt áldá és magasztala az Istent. 1325 Azon ütközetben Uros ispán elfogá Rapolth német ispánt, ki már jóval azelőtt Pozsony várát éjjeli meglepéssel elfoglalta volt, s Gábor elfogá Ottót. 1326 Ez után azon napokban éhség sanyargatta Magyarországot, melyben az emberek nagy része elveszett. 1327

 

 

71.  KONRÁD CSÁSZÁR MAGYARORSZÁGON ÁT JERUZSÁLEMBE MEGY. 1328

 

 

Azon időtájban Konrád császár Magyarországon keresztül utazott Jeruzsálembe. 1329 Magyarországban azonban nem úgy jelenék meg mint Krisztus zarándoka, s abban nem békességet, hanem inkább zsarnoki és rablói dühösséget gyakorla. 1330 Mert kérelem színe alatt utat kapván, Magyarországtól nem csekély pénzt csikara, úgy hogy egész Magyaror­szágban egy anyaegyház vagy monostor sem maradt, melyből pénzt nem zsaroltak és a za­rándokló császárnak, félelmükben, nem adtak volna. 1331 Mely császár után a francziák de­rék királya, mint Krisztus zarándokához illik, emberségesen jövén, Gyejcsa király által tisztességesen fogadtaték, kinél egy ideig mulatván, Gyejcsa királylyal komasági egybeköt­tetésre lépé, és miután ily barátságot kötöttek egymással, Gyejcsa király által nagy ajándé­kokkal tisztességesen kikalauzoltaték, és seregével az ország minden terheltetése nélkül keresztül mene Magyarország határán Görögországba. 1332 Később azonban Gyejcsa király egy Györk nevezetű vitéze tudósításából meghallotta, hogy Borics, Kálmán király fattyú fia, a franczia király kiséretében van, s követet külde hozzá, mondván: Nem illik becsüle­tes emberhez rosszal fizetni a jóért, s aki az én életemre tör, nem kellene nektek oltalmaz­ni. 1333 Ennek hallatára zendülés támadt a franczia fejedelmek közt. 1334 Mert vitézei kérdezik vala, ki az közöttök, aki a király halálára törekszik, hogy ha meglelik, megöljék. 1335 Borics pedig némely magyarok tanácsából jött vala, hogy ha az országba bejöhetne, akkor sokan uroknak ismernék és a királyt elhagyva sokan hozzá állanának. 1336 Ki is amint ezt meghal­lotta, azonnal a franczia király lábaihoz borúla, hogy életet és kegyelmet kéljen tőle, hogy engedje meg minden bántás nélkül kimennie vele együtt az országból. 1337 S amint Gyejcsa meghallotta hogy Borics a franczia királynál van, megkérd, hogy barátságuk kedvéért küldje vissza hozzá Boricsot kötözve. 1338 S amint ezt a franczia király hallotta, így szóla: Tudja meg a király, hogy a király háza olyan, mint az egyház, lábai olyanok mint az oltár: hogyan adhatnám én kötözve vissza azt, aki a király házához mint egyházhoz s a király lá­baihoz mint oltárhoz borult? …1339 S monda neki a követ: Azért, mert a mi mestereink úgy magyarázzák, hogy fattyú gyermekkel az egyháznak semmi közössége. 1340 Borics pedig lát­ván, hogy halál fenyegeti, azon éjjel ellopá Lajos király egyik paripáját és megszökék. 1341 De egy lovász elébe nyargalván le akará tartóztatni, kit Borics egy kardcsapással feje tetejétől melle közepéig ketté hasíta, s üldözője kezéből megmenekűle. 1342 Ezután Gyejcsa király herczegi költséget ada öcscseinek Lászlónak és Istvánnak, és sereget vezete Oroszországba Ladomér herczeg ellen, hogy megtorolja ipa Minoszló sérelmét, kiért már régebben is kül­dött sereget, kivel a ruthénok és kunok rosszul bántak vala. 1343 Uralkodott pedig húsz esz­tendeig, három holnapig és tizenöt napig. 1344 S az Úrhoz költözött Urunk ezer száz hatvan­egyedik esztendejében, május 31-dikén szerdán; kinek teste Fejérvártt nyugszik. 1345

 

 

72.  ISTVÁN KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1346

 

 

Helyébe fiát Istvánt koronázzák meg, s uralkodott tizenegy esztendeig, kilencz hó­napig, három napig. 1347 Ennek uralkodása közben László herczeg, vak Béla király fia, bitor­lotta a koronát fél esztendeig. 1348 Elköltözött pedig az Úrhoz Urunk ezer száz hetvenkette­dik esztendejében, februárius első napján vasárnap; kinek teste Fejérvárt nyugszik. 1349

 

 

73.  ISTVÁN BITOROLJA A KORONÁT. 1350

 

 

Ez után azon László öcscse István bitorolta a koronát öt hónapig. 1351 Megkoronázta­tott pedig februárius tizenegyedikén, Exsurge vasárnapján; legyőzetett pedig Szent Gyárfás és Protásius napján, kedden, mikor Magyarország sok nemese elhullott. 1352 Azután pedig kiűzték az országból. 1353 Meghalt Zimony várában Urunk ezer száz hetvenharmadik esz­tendejében, április tizenegyedikén, csütörtökön; kinek teste Fejérvártt nyugszik. 1354 Végre István király, Gyejcsa fia, az Úrhoz költözött Urunk ezer száz hetvenharmadik esztendejé­ben martius negyedikén, vasárnap, kinek teste Esztergomban nyugszik. 1355

 

 

74.  HARMADIK BÉLA KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1356

 

 

Ezután uralkodott öcscse Béla, ki az orvokat és latrokat üldözte, és divatba hozta az irott folyamodásokat, mint a római udvarnál és a császárságban szokás. 1357 Ki megkoronáz­tatott januárius tizenharmadikán vasárnap. 1358 Uralkodott pedig huszonhárom esztendeig, egy hónapig, tizenkilencz napig. 1359 Elhunyt pedig az Úrban ugyancsak az Úr ezer száz ki­lenczvenedik esztendejében május első napján kedden; kinek teste Fejérvártt nyugszik. 1360

 

 

75.  IMRE KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1361

 

 

Következett utána fia Imre, és uralkodott nyolcz esztendeig, hét hónapig, hat na­pig. 1362 Ennek neje Constantia, az arragóniai király leánya, a pápa tanácsára Fridrik császár­ral kelé egybe. 1363 Elköltözött pedig az Úrhoz Urunk ezer két századik esztendejében, no­vember harminczadikán, kedden; kinek teste az egri egyházban nyugszik. 1364

 

 

76.  MÁSODIK LÁSZLÓ MEGKORONÁZTATIK. 1365

 

 

Utána uralkodott fia László, és megkoronáztatott augustus huszonötödikén csütör­tökön. 1366 Uralkodott hat hónapig és öt napig; az Úrhoz költözött pedig az ezer kétszáz egyedik esztendőben május hetedikén; kinek teste Fejérvártt nyugszik. 1367

 

 

77.  ANDRÁS, SZENT ERZSÉBET ATYJA, MEGKORONÁZTATIK. 1368

 

 

Ezután következett András, harmadik Béla fia, ki megkoronáztatott huszonheted napra László király halála után, május huszonkilenczedikén, pünkösd napján. 1369 Kinek neje vala Gertrúd Németországból, kitől nemzette Bélát, Kálmánt, Andrást és Szent Erzsé­betet. 1370 De óh fajdalom! az említett úrasszony, kétségen kivül az emberi nemzet ellensé­gének rábeszéllésére, Bánk-bán nagyságos férfiú nejét bizonyos idegen öcscsének erősza­kosan megkerítette. 1371 Miért is a Bor nemzetségéből eredt Bánkbán kardját irgalmatlanul a királyné vérébe mártotta, és őt kegyetlenül megsebesítvén megölte, az Úr ezer kétszáz ti­zenkettedik esztendejében; kinek teste a szürke barátok pilisi monostorában van eltemet­ve. 1372 Kinek megöléséért siralmas szózat hangzott egész Pannóniában, és Bánkban egész nemzetségében, kárhozatos és rettenetes vérontás következett. 1373

 

78.  ANDRÁS KIRÁLY JERUZSÁLEMBE MEGYÉN. 1374

 

 

Ezután András király meglátogatá a szent földet a pápa parancsára; mely parancsot még herczeg korában kapott volt; amint meg vagyon írva külön a fogadásról és a fogadás megváltásáról: Jóllehet mindenkinek stb. 1375 Mit ő teljesített és beváltotta atyja fogadását; és ott a szent földön a babylóniai szultán ellen a keresztyének seregének kapitányává és vezé­révé tétetik és később dicsőén győzedelmessé lesz. 1376 Ott marada pedig három hónapig; s végre királyi kincsét feltárva, különböző szentek ereklyéit összevásárola: úgymint Szent István első vértanú kaponyáját, szent Tamás apostol és Szent Bertalan jobb kezét, továbbá egy darabot Áron vesszejéből, és azon hat korsó egyikét, melyekben Krisztus a vizet borrá változtatta, és sok egyebet, amit akkor összegyűjthetett. 1377 És visszatérvén Magyarországra a szentek drága kincseivel, országát jó állapotban találá; ezt azonban nem az ő saját, hanem a szentek érdemeinek akará tulajdoníttatni, kiknek ereklyéit hozza vala. 1378 Benedek tehát, Ega fia, a királyné kanczellárja, az egyház valamennyi főpapját elébe hajtja vala a király­nak. 1379 S most azokat a szent ereklyéket különösen azok az egyházak bírják, amelyeknek főpapjai a megérkező királynak elébe mentek. 1380 Kilencz esztendő múlva oztán a király nemes leányát Erzsébetet egy nemes férfiúval, Lajos thüringeni gróffal, adá össze, ki sok esztendő múlva hasonlóan a kereszt jegyével áhítatosan Jeruzsálembe menvén, ugyanott a Krisztushoz költözött. 1381 Kinek ünnepét Jeruzsálemben áhitatosan üllik. 1382 Elköltözött pe­dig az Úrhoz András király Urunk ezer kétszáz harminczötödik esztendejében, uralkodá­sának harminczadik esztendejében; kinek teste az egresi monostorban nyugszik boldo­gan. 1383

 

 

79.  IV.  BÉLA KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1384

 

 

Utána fia Béla király koronáztatott meg october tizennegyedikén, azon vasárnap, melyen ezt éneklik: Da pacem Domine, Fejérvártt a Szent Péter székes egyházában, me­lyet ő szenteltetett vala föl, öcscse Kálmán herczeg tartván oldala mellett tisztességből a királyi kardot, lovát pedig előtte a legmélyebb hódolattal Dániel ruthén herczeg vezet­vén. 1385 Uralkodott pedig harminczöt esztendeig. 1386

 

 

80.  A TATÁROK ELSŐ BEJÖVETELE. 1387

 

 

Ezen Béla uralkodása alatt, Urunk ezer kétszáz negyvenedik esztendejében a mon­golok vagy tatárok ötszázezer fegyveressel törtek be Magyarországba. 1388 Kikkel Béla király a Sajó vize mellett megütközvén csatát veszte; mely ütközetben Magyarország csaknem egész katonasága oda vésze. 1389 Magát pedig Béla királyt, ki a tenger felé futott, a tatárok egész odáig kegyetlenül üldözék. 1390 S azok a tatárok három esztendeig maradának Magyar­országban. 1391 És minthogy azon esztendőkben a magyarok nem vethettek, azért kimenete­lök után sokkal többen vesztek el éhen, mint amennyien fogságba hurczoltattak és fegy­verrel megölettek. 1392 Ezután Béla király visszatért a tengermellékről, és a harczias Fridrik osztrák herczeget Bécs-Új hely előtt a magyar nemzet ütközetben elejtette, és állcsontja mellett átszúrta. 1393 Jóllehet pedig az a herczeg ebben a háborúban elesett, Béla király a ma­gyarokkal együtt a győzedelmet mégis elvesztette. 1394

 

 

81.  A KIRÁLY OTTOKÁR KIRÁLYLYAL HADAKOZIK. 1395

 

 

Ezek után azon király urunk ezer kétszáz hatvanadik esztendejében Morvaország körűl nagy sereget gyűjte egybe Ottokár cseh király ellen fiával Istvánnal, és a kunok ve­zérével Alprával. 1396 De legyőzetve Haimburg felé futa július 13-dikán. 1397 Mert Béla király békességes ember, de a hadjáratokban s ütközetekben legkevesbbé sem vala szerencsés. 1398

 

 

82.  A NÉP MAGÁT OSTOROZZA. 1399

 

 

Ugyancsak az ő idejében Urunk ezer kétszáz hatvanharmadik esztendejében a nép magát korbácsolva futkos vala szerte széljel. 1400 Meghalt Urunk ezer kétszáz hetvenedik esztendejében, május 3-dikán a szent kereszt föltaláltatásának ünnepén, péntek napon, a budai szigetben, és teste eltemettetett Esztergomban a minorita barátoknak a boldogságos Szűz tiszteletére épült egyházában, melyet azon Béla király úr még életében költséges szép munkával kezdetett vala építtetni; hol nejével, Mária nevezetű királyné úrasszonynyal , a görög császár leányával, és legkedvesebb fiával Béla herczeggel boldogul nyugszik az erénynyel teljes férfiú, kinek emlékezete mint édes méz oly jó ízű mai napiglan is az egész magyarság és több más nemzetek szájában. 1401 Kinek testét Filep esztergomi érsek az emlí­tett egyházból kiásatván, igazságtalanul elvitette és a maga székes egyházába temettette vala el. 1402 Mely tettért a pápa előtt sokáig folyván a per, a minorita barátok a testet minde­nestől a legnagyobb tisztességgel visszanyerték, és a Szűz Mária oltára előtt még dicsősége­sebben eltemették . 1403 Ahol ezen szép versek olvashatók: Nézd e szép dolgot, hárman fek­szenek a szűz oltára körűl: a király, a herczeg, a királyné, legyen örömük is háromszo­ros. 1404 És azután: Míg lehetett, míg a te hatalmad Béla király virágzott, a csalárdság elrejtő­zött, a béke erősen állt, és a becsület uralkodott. 1405

 

 

83.  ISTVÁN, BÉLA FIA, KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATIK. 1406

 

 

Utána Urunk ezer kétszáz hetvenedik esztendejében kezde uralkodni egész Ma­gyarországon fia István, ki Ottokár cseh királyt. 1407 Ez csehekkel, osztrákokkal, branden­burgiakkal és más vegyes nemzetekkel Magyarországba erőszakkal betört, a Rábcza folyó mellett emberül legyőzte és megszalasztotta. 1408 Ezenkívül Bodon bolgár várost megvívta, a bolgárokat legyőzte, és királyukat hódolni kényszerítette. 1409 Uralkodott pedig két eszten­deig, s meghalt uralkodása harmadik esztendejében a nagy szigetben, és eltemettetett a bu­dai szigetben a Boldogságos szűz egyházában, az apáczák monostorában. 1410

 

 

84.  LÁSZLÓ, ISTVÁN FIA, MEGKORONÁZTATIK. 1411

 

 

Következett utána fia László, és megkoronáztatott azon évben, melyben atyja meg­halt, tudniillik Urunk ezer kétszáz hetvenkettedik esztendejében. 1412 Mely László király Urunk ezer kétszáz hetvenhatodik esztendejében a császár segítségével Morva körül az említett Ottokár királyt ütközetben megölte. 1413 Azután, midőn Urunk ezer kétszáz nyolcz­vankettedik esztendejében Kúnország fejedelme Oldamir, a kánok seregét összegyűjtvén a Hód tava mellett, ellenségül meg akarta támadni Magyarországot, hogy urasága alá igázza, László király, mint a vitéz Józsué, ellene vonúla, hogy nemzetéért és országáért meg­harczoljon. 1414 Kinek seregében a serény vitéz Lóránd, Tamás fia, vitézül rájok rohana a ku­nokra és igen sokat dicséretesen levága és leteríte. 1415 Azután, amint a két fél közt igen erő­sen folyt az ütközet, Isten kegyelméből hirtelen és véletlenül nagy zápor csapkoda a pogá­nyok szemébe, és akik íjaikban és nyilaikban bizakodnak vala, a sűrű zápor miatt a próféta szavai szerint olyanokká lőnek mint a föld ganéja. 1416 És így László király Isten segítségétől támogatva győzedelmet nyere. 1417

 

 

85.  MÁSODSZOR BEJÖNNEK A TATÁROK. 1418

 

 

Végre oztán a kunok közől kevesen, akik megmenekültek, a tatárokhoz futának, kiknek ösztönzésére a tatárok Urunk ezer kétszáz nyolczvanötödik esztendejében másod­szor is bejöttek Magyarországba, és Pestig mindent irtóztatóan fölégettek. 1419 Ez a László király Károly apúliai király leányát tartja vala nőül, de törvényes nejét megvetvén kun leá­nyokhoz adá magát; Cidva, Kupesecs és Mandula nevű, s minél több más kún leányokat tart vala ágyasokúl, kiknek szerelme miá szíve megromlott, és az ország nagyjai és nemesei előtt méltán gyűlöletben áll vala. 1420

 

 

86.  FIKMÁNUS PÁPAI KÖVET BEJÖN MAGYARORSZÁGBA. 1421

 

 

S azért ezen fölül, mivel kún és nem katholikus módra él vala, Filep fermói püspök jött ellene mint az apostoli szék követe, ki a magyaroknak megtiltja vala a magyar szokás ellenére szakállukat beretválni, hajokat megnyírni, és a kún süvegeket, melyek viselése Magyarországban már divatba jött, elvetni parancsolja vala; a királyt is átok alá vetvén, hogy a pogányokat gyűlölje, a keresztyén vallást szeresse, és nejével éljen. 1422 De a király­lyal semmire sem mehetvén visszatére. 1423

 

 

87.  LÁSZLÓ KIRÁLY MEGÖLETIK. 1424

 

 

Ezután nem sokára Urunk ezer kétszáz kilenczvenedik esztendejében, Margit szűz és vértanú ünnepe előtt való hétfőn, a király Keresszeg vára mellett magok azon kunok ál­tal, kikkel tartott vala, irgalmatlanul megöletett. 1425 Mert azon László király idejében kezde Magyarország nagyságos dicsőségéből lehanyatlani, mint a siralmas esetek és kimenetelek alább megmutatják. 1426 Kezdenek ugyanis benne belső háborúk támadni, városok összerom­boltatni, falvak tűz által elpusztulni, a béke és egyetértés teljesen összetapodtatni, a gazda­gok megfogyatkozni, és a nemesek a szegénység szüksége miatt parasztkodni. 1427 Azon idő­ben nevezik vala az ország lakosai a talyigát, azaz a két kerekű szekeret, László szekerének; minthogy a folytonos rablás miatt az igavonó barmok az országban megfogyatkoztak vala, s aztán az emberek, barmok módjára talyigába fogva, pótolják vala az állatokat. 1428

 

 

88.  ANDRÁS KIRÁLY VELENCÉBŐL BEHOZATVA MEGKORONÁZTATIK. 1429

 

 

Mely király halála után azon évben, tizennyolczad napra, Velenczei András herc­zeg megkoronáztatik, kit még László király idejében behoztak volt Magyarországba. 1430 Mely András király eredetét és származását tekintsük meg, hogy lássuk mi okon érdemel­te, hogy Magyarország koronáját elnyerje. 1431 Midőn második András király, negyedik Béla király és Kálmán herczeg atyja, első neje halála vagyis inkább megöletése után, mint fön­tebb mondottuk, az egyház parancsára a tengeren a szent földre átkelt, hogy az Úr sírjáért harczoljon, ott győzedelmeskedvén szerencsésen tisztességgel viszszatér vala. 1432 Végre Itá­liában szálla ki, s egyszer az estei őrgrófnál vala pompásan vendégeltetve. 1433 Az az őrgróf pedig megtudván hogy a király özvegy, gyönyörű szép és szépen fölékesített leányát a ki­rály szeme elébe állítja vala. 1434 S a király látván hogy a leány szép és szemeinek tetszetős, minthogy a nélkül is meg akart házasodni, még azon nap egybe kelé azon kisasszonynyal, s elvivé magával Magyarországba. 1435 András király halála után pedig azon úrasszony vissza akarván térni szüléihez, összehíván Magyarország nagyjait, az érsekeket és püspököket, vi­lágos jelekkel kimutatá, hogy terhes, s úgy tére meg hazájába Estébe, s ott atyjánál fiú gyermeket szüle, kit a keresztségben Istvánnak neveztek, s kit azon czím alatt dajkáltak és neveltek, hogy Magyarország királyának fia. 1436 Ki is majdan, vég aggkorra jutott nagyapja őgrófságát csellel akará kezére kerítni, de nagyapja erősebb lévén távolabb kergette. 1437 És így István mint bujdosó Spanyolországba mene Jakab arragóniai királyhoz, ki azon István húgát, András magyarországi király leányát, tartja vala nőül, és egy ideig ott tartózkodván ismét Olaszországba mene, és Ravennában a polgárok által podestának megválasztaték; on­nan elűzetve pedig Velenczébe mene. 1438 Ott oztán Velencze városa egyik előkelőbb és gaz­dagabb polgára, meghallván és igazán megtudván hogy a magyarországi király fia, hozzá adá nőül leányát, és minden vagyonában részessé teve. 1439 Ettől szülétek Istvánnak fia, kit atyja nevére Andrásnak neveze. 1440 Mely András nagybátyjai tanácsára és segélyével, kik véghetetlen gazdagok voltak, még László király idejében bejöve Magyarországra, mint akinek, mint királyfinak, nagyatyja András király után az országban részének kellene lenni. 1441 S midőn László király megöletett, az ország nagyjai András herczeget szerencsésen megkoronázták. 1442 Ki is uralkodásának második esztendejében Austriát igen nagy sereggel legyőzte. 1443 Kinek uralkodása alatt az ország némely nemesei, úgymint János és Henrik bán, Henrik fiai, Ugrin, Újlaki Pócs fia, s mások minél többen, András király sérelmével VIII.  Bonifácius pápától kértek királyt. 1444

 

 

89.  KÁROLY KIRÁLY NÁPOLYBÓL, MÉG MAGYARORSZÁGBAN LÉVÉN, NÉMELY FŐURAK ÁLTAL BEHOZATIK. 1445

 

 

Kiknek kérelmét a pápa meghallgatván, egy Károly nevű tizenegy éves gyermeket külde Magyarországba, Urunk ezer kétszáz kilenczvenkilenczedik esztendejében, még András király életében. 1446 Kinek származása és eredete ekként vagyon. 1447 Ötödik István ki­rálynak negyedik Béla király fiának, vala a többek közt egy Mária nevezetű leánya, kit Sánta Károlyhoz, Nagy Károly fiához, ki az egyház adományzásából Sicilia királya vala, adott volt férjhez. 1448 Mely Sánta Károly királynak István király azon leányától született Martell Károly nevű fia, Martell Károlynak pedig Rudolf császár Clementia nevű leányától született egy fia, kit először hazájában Karobertnek, mintegy Károly Róbertnek, Magyar­országon pedig a Róbertet elhagyva a magyarok Károlynak hívtak. 1449 Hogy pedig ez a Ká­roly uralkodhassék, és András királyon erőt vehessen, az említett pápa egy s más követet külde oldala mellől András király ellen Károly mellett. 1450 Kik semmit nem tehetve térének vissza. 1451 E közben Urunk ezer háromszáz egyedik esztendejében Szent Félix napján And­rás király a budai várban elnyugodott az Úrban, és eltemettetett Szent János evangélista egyházában a minorita barátoknál. 1452

 

 

90.  VENCZEL HERCZEG CSEHORSZÁGBÓL BEHOZATIK. 1453

 

 

Azután András király halála után az ország nagyjai ugyanazon esztendőben rögtön két részre szakadnak, úgy hogy Omode Máté és Ugrin, a leghatalmasabb főurak az ország­ban, és más minél több nemesek a gyermek Károlyhoz ragaszkodnak, és őt királynak neve­zik vala szóval de nem tettel. 1454 Domokos pedig, Porcs István fia, néhai András király tár­nokmestere, Demeter, Miklós fia, és Henrik, Henrik fia, nagyságos főurak, János kalocsai érsekkel, András egri, Imre váradi, Háb váczi, Antal csanádi, Miklós boszniai és Jakab sze­pesi püspökkel, kinek életére adatott vala meg a püspökség, július havában Csehország felé indulának Venczel királyhoz, hogy Magyarország kormányát vegye át, nehogy a szabad ország szabadságát az egyház által adott király elfogadása által elveszítsék. 1455 Ezen az okon fordulának pedig a cseh királyhoz, minthogy Ottokár király, ki, mint föntebb elbeszélltük, László király által öletett volt meg, negyedik Béla király leányának Anna asszonynak leá­nyát tartotta nőül, kitől született Venczel nevű fia, ki atyja halála után sok esztendeig ural­kodott Csehországban. 1456 Venczel azonban nem akara eljönni, hanem Rudolf császár leá­nyától született ugyancsak Venczel nevű fiát adá át a magyaroknak természetes királyo­kúl, egy Göding nevű faluban a Morva Csehország felől eső partján, hol az említett neme­sek és püspökök összejöttek vala; kik is miután a szerződést írásba tették és eskütétellel megerősítették, őt egy szívvel lélekkel elfogadák. 1457 Ezután fön hangon Téged Isten dicsé­rünket hangoztatván, Fejérvár királyi városba jövének; hol János kalocsai érsek és a többi föntebb nevezett püspökök tisztességesen megkoronázák. 1458 Az esztergomi érseki szék ugyanis akkor üres vala. 1459 Onnan Budára ménének, s ott János érsek az Úrban elaluvék, és Jakab szepesi püspök békével elnyugovék. 1460 Eltemettetének pedig Szent János egyházában a minorita barátoknál. 1461

 

 

91.  LÁSZLÓ KIRÁLY VISSZATÉR HAZÁJÁBA, TUDNIILLIK CSEHORSZÁGBA. 1462

 

 

Azután midőn már az említett király, kit a magyarok Lászlónak hívtak, Budán mu­latott, valamint a gyermek Károlynak, úgy neki is a főurak részéről semmi várat, semmi hatalmat vagy tisztséget, semmi királyi jogot nem szolgáltatnak vala ki, hanem az ország egyik része Károlyt nevezi vala királynak, de csak névvel, nem valósággal, vagy a királyi fölség vagy hatalom mivolta szerint. 1463 Venczel király oztán, az újdon koronázott László király atyja, látván és meggondolván a magyarok titkolt ravaszságát, Urunk ezer három­száz harmadik esztendejében nagy sereggel Magyarországba jőve, és egy kis ideig a Duna mellett Pest körűl tartózkodván, s Lászlót, Werner fiát, a budai bírót elfogván, békével visszatére országába. 1464

 

 

92.  A PÁPÁT A BUDAI PAPOK KIÁTKOZZÁK. 1465

 

 

Azon időben Miklós prédikátor rendbeli szerzetes, ostiai püspök és bíbornok, az apostoli szék tekintélyével felruházva Magyarországba jőve Károly ügyéért. 1466 Ki néhány nap Budán tartózkodva, látván, hogy semmire sem mehet, visszatére a római udvarba, és ott VIII.  Bonifacius halála után pápává választatik és tétetik, és Benedeknek neveztetik. 1467 Visszamenetelekor pedig Buda város polgárait valami esetért egyházi tilalom alatt hagyta vala. 1468 S minthogy a papok és plébánusok a tilalmat szorosan megtartották, ál és ravasz papok támadának, kik a népnek nyilván tartanak vala isteni tiszteletet, és a közönségesen tilalom alá vetetteknek egyházi szentségeket szolgáltatnak vala. 1469 Sőt még a rosszat rosszal gonoszabbul tetézvén, a népet öszszehíván s lámpákat gyújtván, a pápát, a Krisztus hely­tartóját, Magyarország valamennyi érsekét és püspökét, s a szerzeteseket mind közönsége­sen kiátkozottaknak fön hangon hirdetik vala. 1470 Ez történt a budai várban, Petörmán ne­vezetű budai bíró idejében, kit az elfogott László helyett Venczel király helyezett volt be. 1471

 

 

93.  OTTÓ HERCZEGET BEHOZZÁK. 1472

 

 

E közben pedig Henrik fiai és némely más nemesek Ottó bajor herczeget hozzák be Magyarország királyának. 1473 Ki bejövén, és az ország koronáját, melyet Venczel elvitt és ő magának elkért volt, magával hozván, Urunk ezer háromszáz ötödik esztendejében Fejér­várra mene, hogy ott törvényesen királylyá koronáztassék. 1474 Kit is Benedek veszprémi püspök és Antal barát csanádi püspök királylyá kenének, és az említett királyi koronával megkoronázának. 1475 Onnan Budára jővén, ünnepnapon, királyi díszben, a szent koronát fején tartva, jár vala be lóháton minden utczát, hogy magát a világ előtt törvényes király­nak hirdesse. 1476 Ki rövid idő múlva Bekével, Tamás fiával, az erdélyi tartományt akará meglátogatni, hol László vajda elfogá, és várában sokáig tartá rabságban. 1477 S miután ily szerencsétlenül járt, Magyarországból kikergeték. 1478

 

 

94.  A SZENT KORONA MEGTALÁLÁSÁRÓL. 1479

 

 

Ezt sem kell elmellőznünk, hogy, midőn a szent koronát az említett Ottó herczeg Magyarországba hozta, azt ellenségeitől való féltében esztergályos mesterséggel egy csobo­lyóba rejteté. 1480 S amint embereivel csendes éjtszaka lovagolt, az országúton, melyen sok vadász keresztül megy vala, a csobolyó a nyeregkápából a szíjak, melyekkel kulacs módjára föl vala kötve, véletlenül elódzván úgy elveszett, hogy senki észre nem vette. 1481 Azután vi­radat felé, amint látták hogy az a drága kincs oda van, nagy ijedten vissza nyargalának, amily sebesen csak nyargalhatának, és sok ember közt áthaladván a koronát, melyet senki meg nem talált, az országút közepén a földön heverve meglelék. 1482 Talán késő estve ve­szett volt el s más nap, mint bizonyos, estve felé találták meg. 1483 Valóban el nem hallgatan­dó csuda eset. 1484 Mert mit értsünk abból, hogy az a korona elveszett?.  ha nem azt, hogy az a herczeg nem viselhette ezt a koronát haláláig, hanem elvesztette fejéről magát a koronát s egyszersmind becsületét is. 1485 S mit jelent az, hogy senki más meg nem találta, hanem csak azok akik viszik vala?.  ha nem azt, hogy Magyarország angyal adta koronájától meg ne fosztassék. 1486 Ennek megtörténte után ezen esetek közben László, Verner fia, Venczel király fogságából csaknem három év múlva kiszabadúla, és Jánossal, Csák fiával, a budai várba azon a kapun, mely a zsidók zsinagógája mellett van, szent Petronella napja után va­ló csütörtökön éjjel csendesen belopózék, és némely budai polgárokat, ellenségeit és árúló­it, hirtelen megrohaná és kivégezé. 1487 A város bírája Petörmán öltözetlen elszaladva alig menekülhete meg. 1488 Kettőt ugyanis azon polgárok közől, tudniillik Márkot és Márton mestert, a tizenkét esküdt polgárok közöl, ló farkára kötve kegyetlenül meghurczoltata a város utczáin, és csontjaikat tűzbe vetteté, vagyonaikat elfoglalá és bírá ; ezen fölül azokat a föntebb említett hitetlen papokat, kezeiken és lábaikon vasba veretve, Tamás esztergomi érsekhez küldé, kiket az érsek tömlöczbe vettete, holott is keservesen múltak ki a világ­ból. 1489

 

 

95.  GENTILIS BÍBORNOK ÚR MAGYARORSZÁGBA ÉRKEZIK. 1490

 

 

Midőn tehát a gyermek Károly az ország vigasztalása nélkül tartózkodik vala Ma­gyarországon, Gentilis minorita barát, Hegyekbeli Szent Márton tól czímzett bíbornok ál­dor, a pápa teljes fölhatalmazásával Urunk ezer háromszáz nyolczadik esztendejében Ma­gyarországba jőve, s egy esztendőt békével töltvén, Urunk ezer háromszáz kilenczedik esz­tendejében rettentő végzését kihirdetve, az ország nemeseit átok alá veté, s a szegények­nek és gazdagoknak egyiránt szorosan megtiltá az isteni tiszteletet. 1491 S ezt azokkal a ne­mesekkel tette, akik a királyi és királynéi jogokat említett Károly királynak kiszolgáltat­ni nem akarják vala, és akik őt királynak teljességgel nem nevezik vala. 1492 László erdélyi vaj­dát pedig külön kiátkozással sujtá, azért hogy az ország koronáját, melyet Ottó herczeg­től vett el, midőn fogságba vetette vala, igazságtalanul magánál tartja vala, és mivel leányát ugyanazon László István szerb király hittől szakadt fiához adta vala férjhez. 1493 Miért is az említett nemesek, midőn a halottaknak a temetőkön kivűl heverő testeit látták, Urunk ezer háromszáz tizedik esztendejében Pest mellett a Rákos mezején összegyűlvén, a sok­szor említett Károlyt egy szívvel lélekkel királyukká fogadák, és Fejérvárra sietvén Szent István király ünnepe után egy héttel, csütörtökön, örvendezve ünnepélyesen megkoroná­zák a László vajda által visszaadott szent koronával. 1494 Ugyanazon esztendőben IV.  Kele­men pápa a Szent János keresztes vitézei által a világ keresztyénéi között megbecsülhetet­len kincset gyűjtete nagy gondosan a szent föld megvívására menendő általános hadjáratra, az említett kereszteseknek azt a különös kegyelmet adván, hogy azokat, akik pénzt adtak, öt egész esztendőre fölmenthessék minden bűneiktől; de azután ezzel a roppant kincscsel valósággal semmit sem cselekedtek. 1495

 

 

96.  KÁROLY KIRÁLY S AZ ÖVEI HARCZÁRÓL KASSA MELLETT, MÁTÉ, ÉS OMODE FIAI ELLEN. 1496

 

 

Urunk ezer háromszáz tizenkettedik esztendejében, midőn Károly király Sáros ne­vezetű királyi várat, melyet Máté nagyhatalmas főúr megbízásából Demeter Miklós fia, bír vala, hadaival ostromlotta, azon Trencsini Máté Péter fia, ezer hétszáz fogadott láncsás ka­tonát és teljességgel minden erejét a király ellen Demeter segítségére küldé, hogy a királyt a vár alól hatalmasan kergesse el. 1497 S a sereg vezéreivé az említett Demetert és Abát tevé, kit szépnek vagy nagynak hívnak vala. 1498 Kiknek jövetelét a király meghallván, úgy vélé, hogy nem állhat ellenök, és Szepesbe vonúla. 1499 S a szepesiek, lóháton úgy mint gyalog, hűségesen melléje állának; kikkel a király bátrabban támada ellenségeire, kik e közben Kassa városát kezdék vívni Omode nádor haláláért, kit Kassán a kassai németek vagy is in­kább szászok ártatlanul megöltek. 1500 Kik is, midőn kémeik a király közeledését hírűl adák, a várost odahagyva elszántan elébe indúlának a királyi seregnek, és valamint a király úgy ők is szerfölött sietnek vala az ütközetre alkalmasabb helyre, mely helyet elsőben ők fogla­lának el. 1501 A király és serege e közben a Harnád mellett egy faluban elébb meggyónván és bűnbocsánatot nyervén, azután az említett keresztesektől az Úr szentséges testét magok­hoz vévén, mindenképen elkészülnek vala a halálra. 1502 Azonban azok a béke legkemé­nyebb ellenségei harcziasan fölfegyverkezve egy hegy tetejéről az említett völgybe alá ereszkednek vala a királylyal szembe, hogy azonnal megütközzenek. 1503 S az említett hegy oldalában, pénteken Szent Vid és Modestus vértanúk napján, oly igen kemény ütközetre kerűle a dolog, amilyen Magyarországon a tatárok idejétől fogva nem történt. 1504 Mely üt­közetben a király cselédei közöl Kakas Porcs István fia, István Bager fia, László Tamás fia, Jakab Aladár fia, Mihály Péter fia, Györke és Mihály Györke fiai, és Péter beregi várnagy, mind előkelő nemesek, elhullanak. 1505 Györke mint zászlótartó a király zászlaja alatt öleték meg, s a királyi zászló eleste után a király a keresztesek zászlaja alatt harczola. 1506 A másik részről pedig a sereg vezérei, Demeter Miklós fia és Aba, úgy Omode két fia halálosan megsebesítve jókor elesének, és mások igen sokan halálos sebeikben otthelyt és egyebütt rovák le a halál adóját. 1507 És jóllehet a király részéről többen hullottak el, mindazáltal a király nyere dicsőségesen győzedelmet; mi, amint hiszszük és valljuk, Istentől történt. 1508

 

 

97.  KÁROLY ELSŐ NEJE, MÁRIA ÚRASSZONY HALÁLA. 1509

 

 

Urunk ezer háromszáz tizenötödik esztendejében a király úr első neje, Mária úras­szony, lengyel nemzet, Kázmér herczeg leánya, Szent Lucza szűz és vértanú napja után harmad nap Temesvártt élete folyását boldogan bevégezte, és Székes-Fejérvártt a Boldog­ságos Szűz egyházában tétetett a föld kebelébe. 1510 Urunk ezer háromszáz tizennyolczadik esztendejében vévé el a király Beatrix úrasszonyt, a római király leányát, a cseh király hú­gát, a luxemburgi tartományból, ki egy esztendő leforgása előtt elnyúgovék az Úrban, és Váradon a székes egyházban temetteték el. 1511 Ugyanazon évben kezdé a király a Boldogsá­gos Szűz fejérvári egyházát, mely tűz által gyakorta pusztul vala, ólom tetővel fedelezni, és gyönyörűséges boltozattal díszesíteni, ezenkívül még nagy-erős oszlopokkal is megtámo­gatni. 1512 Ugyanazon évben hala meg Máté nádor. 1513

 

 

98.  KÁROLY KIRÁLY NŐÜL VESZI ERZSÉBET ÚRASSZONYT. 1514

 

 

Urunk ezer háromszáz huszadik esztendejében vevé nőül Károly király László len­gyel király Erzsébet nevű leányát, kitől Urunk ezer háromszáz huszonegyedik esztendejé­ben szülétek Károly nevű fia, ki azon évben, melyben született, elhala, és Fejérvártt temet­teték el. 1515 Urunk ezer háromszáz huszonnegyedik esztendejében Szent Remigius napján Visegrádon szülétek a királynak azon királynétól László nevű fia. 1516

 

 

99.  A LIPPAI KOLOSTOR ALAPÍTÁSA. 1517

 

 

Urunk ezer háromszáz huszonötödik esztendejében kezdé a király úr építeni Lip­pán a minorita barátok egyházát, az új szent, Boldog Lajos tolosai püspök és hitvalló tiszte­letére, ki atyjával egy testvér, tudniillik a siciliai király elsőszülöttje s Mária királynénak, István magyar király leányának, negyedik Béla unokájának, fia vala, ki fogadásával és öltö­zetével magát a minorita barátok rendjébe avatta. 1518

 

 

100.  LAJOS SZÜLETIK. 1519

 

 

Urunk ezer háromszáz huszonhatodik esztendejében martius 5-dikén szülétek azon királynak fia, kit örömében ezen szent hitvalló s rokona Lajos nevére neveze. 1520 Urunk ezer háromszáz huszonhetedik esztendejében virágvasárnap előtti szerdán, a Boldogságos Szűz székesfej érvári egyháza, jóllehet, mint föntebb említettem, a tűz ellen ólommal volt födve, mégis siralmasan leége, és az ólom lemezek a roppant tűztől mint a viasz úgy elol­vadván a fedélről lefolyának, kivéve egy harangtornyocskát, mely a sekrestye fölött van, ahol a szentek igen számos ereklyéi vannak letéve és őrizve; hogy ez az ő érdemeikért ma­radt meg, azon senki sem kételkedik. 1521 Később mindemellett is azon egyházat újra ólom­mal fedette. 1522

 

 

101.  ANDRÁS HERCZEG SZÜLETIK. 1523

 

 

Ugyanazon évben Szent András apostol napján szülétek fia, kit Andrásnak neve­ze. 1524

 

 

102.  FELICIÁN MEGSEBESÍTI ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ASSZONYT. 1525

 

 

Urunk MCCCXXIX.  esztendejében meghala fia László, és Székes-Fejérvárban elte­mettetek. 1526 Midőn pedig ezen időben Magyarország az ellenségtől mindenfelől bátorság­ban volt, a békeháborító és konkolyhintő ördög egy Száh nemzetségbeli Felicián nevű már megélemedett és őszbe vegyült vitéz szívébe azt sugallá, hogy urát Károly királyt, Erzsébet királyné asszonyt, és két fiát Lajost és Andrást egyszerre ölje meg. 1527 Ezt a Feliciánt Tren­csini Máté néhai nádor magasztalta volt föl. 1528 Végre Mátét odahagyva a királyhoz jött va­la. 1529 Ennek, minthogy a király előtt királyi kedvességben állott, a királyhoz szabad bejárá­sa, s előtte a király ajtaja ellenvetés nélkül nyitva vala. 1530 Midőn oztán a király a királyné­val és említett két fiával Urunk ezer háromszáz harminczadik esztendejében, április tizen­hetedikén, húsvét ünnepe után való szerdán, Visegrád-Váralján palotájában ebédelt, Fel­iciánus oda belopózván a király asztala elébe álla, és éles kardját kirántván rettenetes düh­vel mint a veszett kutya irgalmatlanul meg akará ölni a királyt, a királynét és fiaikat. 1531 Azonban a könyörülő Isten irgalma nem engedvén, nem hajthatá végre, amit akara; mind­amellett is a király jobb kezét könnyedén megsebzé; de fájdalom ! a szentséges királyné jobb kezének négy ujját, melyekkel a szegényeknek, nyomorultaknak és szerencsétlen sze­mélyeknek alamizsnát osztogat vala, egybe lecsapá. 1532 Mely ujjaival számtalan egyházak­nak különféle készületeket varr, és az oltároknak s papoknak drága bársony ékességeket és kelyheket fáradhatatlanul küldöz vala. 1533 S midőn az ott álló királyfiakat is meg akarta öl­ni, a gyermekek nevelői, Kenezicsi Gyula fia, és Miklós, János nádor fia, közbe veték ma­gokat, és míg az említett gyermekek megmenekültek, fejeiken halálos sebeket kapának. 1534 Ekkor János, Sándor fia, Patak vármegyéből, egy jó hajlandóságú ifjú, akkor a királyné alétekfogója, Feliciánra, mint valami vérengző fenevadra, rá rohana, és csákányával erősen nyaka közzé sújtván átszúrá, és a földre teríté. 1535 Végre az innen s onnan az ajtókon be­nyomuló királyi bajvívó vitézek rettentő kardjaikkal a nyomorultat összekonczolván, kardjaikkal szörnyeteg csúffá tevék. 1536 Fejét Budára küldték , kezeit és lábait más városok­ba indították útnak; végre egyetlenegy ifjú fia és egy hűséges szolgája, futással se­hogy meg nem menekülhetvén, lófarkra kötve végezte életét. 1537 Kiknek mindnyájoknak tetemeit az utczán az ebek falták föl csontjaikkal együtt. 1538 De méltó dolog is vala, hogy Felicián, ki sok keresztyént halálosan megcsonkított volt, maga is Isten igaz ítéletéből minden tagjá­ban megcsonkíttassék, és aki szüntelen a szegények kínzója volt, a köz embe­ri halálból ki­rekesztve kutyának való hirtelen halállal haljon meg, és mint afféle eb az ebek sorsában részesüljön. 1539 Klára nevű gyönyörű szűz leányát is a királyi udvarból ki­vonszolják, s orrát és ajkait oly csúful levagdalván, hogy csak a fogai látszottak, s két kezé­ről nyolcz ujját le­vágván, hogy csak a két hüvelyke maradt, lóháton félholtan több város utczáin meghur­czolják és a szerencsétlent ezen szavakat kiáltani kényszerítik: Ilyen bün­tetéssel lakoljon, aki a királyhoz hűtelen. 1540 Ezen fölül Felicián Sebe nevezetű másik na­gyobb leányának, ki egy Kopai nevű nemesnél volt férjnél, Léva vára előtt, az odavaló vár­nagy Becsei Imre pa­rancsára, fejét veszik, Kopai pedig rabságban fizeti le a halál adóját; fia­it a keresztesek egy tengeri szigetbe szállítják, hogy onnan soha szülőföldükre ne kerül­jenek. 1541 Végre Felicián nemzetségéből sok nemesembert lemészárolnak. 1542 Így tehát a boldogtalan Felicián felség­sértés bűnébe esett, megháborította az országot, kiirtotta tulaj­don magvát, meggyalázta és elvesztette nemzetségét, ebek étkévé lett, s e világból kiszaba­dulván megkötöztetett az al­világban s eltemettetett a pokolban, és a világnak gúnyává, a hitetleneknek tanulságává lett. 1543 Ily irtózatos tett alig hihető hogy valaha történt volna. 1544 Addig, míg e történt, Ká­roly király kedvező szelekkel hajóza, és a tenger bodor hullámait szerencséje hajójával kedvére hasogatta; de már most a forgandó szerencse arczát elfordít­va elbúcsúzék tőle és hátat fordíta neki; minthogy mindenfelől háború támadván, serege megveretik vala; s ke­zeinek és lábainak is nagy fájdalma kínozza vala. 1545

 

 

103.  A KIRÁLY, SEREGÉVEL , BAZARÁD ELLEN MEGY. 1546

 

 

Mert ugyanazon esztendőben, amelyben a hitvány emlékezetű Felicián elveszett, tudniillik Urunk ezer háromszáz harminczadik esztendejében, a király tetemes sereget gyűjtött össze, azonban még sem egész erejét, minthogy országa határszéleire az ország számos ellenségei ellen is különféle hadjáratokra katonaságot küldözött volt, és Tamás er­délyi vajda, és Dénes, Miklós fia, Ivánka unokája ösztönzésére september havában Szöré­nyen át személyesen beméne Bazarád oláh vajda országába, mely szokatlan népnek lakha­tatlan, hogy azon országból Bazarádot kikergesse, vagy legalább országát az őt ösztönzők egyikének adja bírni; jóllehet a vajda a tartozó adót a királyi felségnek mindig hűségesen megfizette. 1547 S amint a király Szörényt és várát elfoglalta, mind átadá az említett Dénes­nek a bánság tisztjével. 1548 Minek megtörténte után Bazarád tisztességes követek által így izene a királynak: Minthogy nektek, uram királyom! a sereg összegyűjtése fáradságtokba került, fáradságtokat meg fogom térítni hét ezer márka ezüsttel; Szörényt is, mely tartó­zandóságaival most erőhatalommal van kezetekben, békességesen át fogom adni nektek; ezenkivűl az adót, melylyel tartozom, koronátoknak hűségesen meg fogom fizettetni; s még e mellett egyik fiamat udvarotokba küldöm szolgálatra saját költségemen, csakhogy térjetek vissza békével s előzzétek meg a magatok veszedelmét: mivel, ha tovább jövende­tek, a veszedelemből semmiképen meg nem menekültök. 1549 Minek hallatára a király fön­héjázó elmével ilyen szavakra fakada s így szóla a követekhez: így mondjátok meg Baza­rádnak: Ő az én juhaim pásztora, rejtekeiből majd kihúzom szakállánál fogva. 1550 Akkor egy Dancs nevezetű hű zászlós úr, zólyomi és liptói ispán, így szóla a királyhoz: Uram! nagy alázatossággal s tisztességedre beszéll Bazarád; azért királyi jó indulatod kedvezésével és kegyelmed teljes hajlandóságával szíveskedjél neki leveledben válaszolni. 1551 Akkor a ki­rály föntebb előadott kevély és fenyegető szavait ismételé, és józanabb tanácsot félre téve azon­nal tovább nyomúla, hogy majd megharczoljon. 1552 S minthogy ismeretlen földön, a hava­sok és erdős hegyek közt, magának és embereinek élelmet nem találhatott, a király, vitézei és lovai rögtön éhséggel kezdenek küzdeni. 1553 Miért is, miután egyességet kötött Bazarád­dal s az hitet adott, hogy a királynak engedelmeskedik, és neki minden emberével együtt bátorságos visszavonulást enged és igaz utat mutat, a király bátorságban visszatér vala, és a hitetlen hittőlszakadt hűségében bízva egész seregével egy útba mene, mely út kanyargós és mindkét felől meredek martokkal kerített, és elül, ahol az említett út tága­sabb vala, az oláhok által több helyt erősen meg vala rakva sánczokkal. 1554 S midőn a király és egész népe semmi effélére teljességgel nem is gondolt, a töméntelen sok oláhság fönt a martokon ide s tova szaladgálva mindenfelől dárdákat hajigál vala a király seregére, mely a mély út fene­kén vala, melyet útnak sem lehet mondani, hanem inkább valami szűk hajó­fenék formá­nak; holott a megtolulás miá a legerősebb paripák a katonákkal együtt össze s vissza dől­nek vala; minthogy az út egyik felén sem hághatnak vala föl a martokra az olá­hok ellen a meredekség miá, sem elébbre nem nyomulhatnak, sem futásra tért nem kap­nak vala az ott fölhányt sánczok miá, hanem épen úgy meg valának fogva mint a halak a varsában vagy a hállóban; ifjak és öregek, főurak és előkelők válogatás nélkül hullnak vala. 1555 Így tartott ugyanis ez a keserves eset péntektől fogva keddig. 1556 Mely napok alatt úgy egymáshoz ve­rődnek vala a válogatott vitézek, mint mikor a gyermekeket a bölcsőkben ringatják, vagy mint a nádszálak, melyeket a szél ingat. 1557 Igen nagy lőn pedig ott a romlás, és elhulla számtalan sok vitéz, főúr és nemes, pénteken, Szent Márton nap előtt való éjjel és azu­tán. 1558 Elesék ott három prépost, úgymint András mester fejérvári prépost, nagytisz­teletű férfiú, ki a királyi felség alkanczellárja lévén a király pecsétjével együtt oda veszett; továb­bá Mihály pozsegai és Miklós gyulafejérvári prépost; továbbá András sárosi plébánus, és Péter prédikátor rendbeli barát, egy tisztességes férfiú, kegyetlen halál poharában része­sűlének, minthogy agyvelejökbe irgalmatlanul fa szegeket vertek. 1559 Végre tömérdek sok kún is halomra hullott. 1560 S mindnyájok, úgy az egyházi férfiak mint a világi nemesek, te­temei ott a viadal terén várják az általános föltámadás idejét; kedveseik sem voltak se­hogy képesek az ellenség becsapásai miatt szeretteiket visszaszerezni. 1561 Az oláhok tehát sok se­besült és nem sebesült foglyot hurczolának rabul, és az egész szétvert had tömérdek fegy­verét és drága ruháit, aranyban ezüstben sok pénzt, drága edényeket és öveket, és sok er­szény vastag garast, és sok nyergelt kantározott lovat nyerének, miket mind Bazarád vaj­dához hordának és neki átadának. 1562 A király pedig czímeres fegyvereit megcserélte vala, s azokba Dezsőt, Dénes fiát öltöztette vala, kit is a királynak alítván kegyetlenül megölé­nek. 1563 S a király kevesed magával néhány híve védelme alatt nagy bajjal megmenekűle. 1564 Kö­rötte ugyanis kőfal gyanánt állnak vala Dancs, fiával Lászlóval, és a királyi cselédség más vitézeivel, és Márton mester, Berend fia, kik mindnyájan magokra veszik vala a zá­poreső gyanánt omló nyilak és kardok csapásait, hogy a király életét a fenyegető haláltól meg­mentsék. 1565 S köröskörűl a sereg mellett mindenütt úgy hull vala a sok eb oláh is mint a le­gyek, melyeket az édes ír elbódított, amint a keresztyén népet és Krisztus fölkent papjait irgalmatlanul öldökölték. 1566 Mely oláhokat, kiket ott a magyarok leöltek, csak a pokolbeli furfangos számvevő szedett számba. 1567 A király oztán ilyen kimenetellel mene Temesvárra és azután haladéktalanul Visegrádra. 1568 Egyébiránt, minthogy a magyarok mindenütt igen erős és kemény csatákat vívtak, ez azért esett rajtok, hogy gyakor győzedelmeik miá el ne kevélyedjenek, vagy legalább, ha már elkevélyedtek, megfenyíttessenek, hogy alázatossá­got tanuljanak, és bizonyítsák meg, hogy a mennyei szeretet kegyelmét az atyai fenyíték ostora által annál bővebben megérdemlik. 1569 Mert megfenyíti az atya Isten, akiket sze­ret. 1570

 

 

VÉGE A MAGYAROK MÁSODIK KRÓNIKÁJÁNAK. 1571

 


A Képes Krónika néhány egyéb internetes forrása

A Képes Krónika pdf formátumban (eredeti formátum)

A Képes Krónika 650. évfordulójára készült kiadás teljes tartalma audió, videó, szöveges interaktív tartalommal

Márk Krónikája a magyarok viselt dolgairól az ősidőktől az 1330. évig - (Fordította: Szabó Károly, 1867)



KÁLTI MÁRK


  
    Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket! Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Sz:webmester
Idő:2008.10.04.
Olv.:635
Cimkék:

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
    

  
 
 
    

   
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
    

   
 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.
Ne feledd: azok a szavak, amelyekkel minősítesz valakit, többet mondanak rólad, mint akiről beszélsz!
Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)

Extra mosolyok:
(Egérrel megfogva behelyezhetőek a szövegbe.)

Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Kedves Hozzászóló!
Írd be ide a fenti képen látható kódot.
Ez a programok által bevitt veszélyes tartalmak beírásának megelőzésére szolgál.
(ha bizonytalan vagy a kód olvasásában, a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat)



 
    

 
Generálás ideje: 0.03 mp 

Mottó:

A tévedés be nem ismerése a megoldástól való elfordulással egyenlő és csak árt mindenkinek. Az idő pedig olyan mint víz, előbb-utóbb a felszínre dobja, ami nem oda való.

(Nemtom)


Kezelők
 BEMUTATKOZÁS
 LEXIKON

Online könyvrendelés
Fotóalbumok
Linkek, társoldalak Honlap statisztika

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


Téma bevezető és tartalma

Középkori krónikáinkról
A középkori magyar krónikák elérhető fordításai és kommentárjaik.



Ma érvényes évszámok

Jelenlegi:2017
Etióp:2010
Kopt:1734
Iszlám:1438
Perzsa:1396
Zsidó:5778
Indiai:1939
Bizánci:7526
Örmény:1465

Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

Eltévedt évszámok

Jézus születésétől számolt
TévesHelyes
20241777
Arszakida éra
TévesHelyes
22642017
Szeleukida éra
TévesHelyes
23292082
Róma alapításának érája
TévesHelyes
27702523
Nabú-nászir-éra
TévesHelyes
27642517
Olimpiai éra
TévesHelyes
698 ol. 1 év633 ol. 1 év

Az évszámok a számítógép dátumbeállításához igazodnak.

Információk
 
Ugrás_a_cikk_oldalára

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek


Egyiptomi kopt naptár

Etióp naptár

Iszlám naptár

Honlapok
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Eltévedt időszámítás
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Meglátások
  Eurochess
  Hevessakk
  Agriasakk
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Kitalált a kitalált középkor az...
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Tomory Gábor Néptánciskola
  Borostyán Néptáncegyüttes
  Csibészke Néptáncegyüttes
  Mákvirág Néptáncegyüttes
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix

Statisztika
Te vagy itt a(z)
2495248
látogató!
Ma  119,
ebben a hónapban
23478 látogató volt.
Jelenleg
0 regisztrált tag
és 10 vendég olvas minket.

Üdvözlöm oldalamon!

Oldalt eddig 2495248 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:133
Látogatók összesen 617 alkalommal szóltak a fórum 9 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:
LL.kedõ
Gondol-f
enteje
trilla
Teupoko

Mai legolvasottabbak
Tarih-i Üngürüsz  (4)
A magyar nép őstörténete  (4)
III. Évszámok titkai  (3)
IV. Az Úr időszámítása és a fantomkor  (2)
Bemutatkozás  (2)
CHRONOLOGIA. A közép- és újkori időszámítás vázlata  (2)
A TÖRTÉNELMI RÉTESTÉSZTA - újragyúrva  (2)
A TÖRTÉNELMI RÉTESTÉSZTA nyújtása, avagy a töltelék dátumok titkai  (2)
Kitalált történelem  (2)
HA ILLIGNEK IGAZA VAN...  (2)